M Imre üzente 2 hónapja

Jöhetnek a fizikailag védett bringasávok a Nagykörútra | 2025. január 11.

Karácsony Gergely szerint megindulhatna zöldítés, de a kormánynak még rá kell bólintania.

„Végre kedvező elbírálást kapott a BKK pályázata, jöhet az európai uniós forrás a Nagykörút zöldítésére, valamint az Üllői úti és a Váci úti közlekedésbiztonság javítására” – írta Karácsony Gergely a Facebookon. Budapest főpolgármestere hozzátette, „a nagykörúti fejlesztések célja Pest főútjának zöldítése és humanizálása, a biztonságos közlekedés feltételeinek javítása. Ennek keretében jönnek létre zöld megoldásokkal a Nagykörút mindkét oldalán a fizikailag is védett bringautak, amelyeket egy többfunkciós – rakodásra, megállásra is használható – sáv választ majd el a gépjárműforgalomtól.”

-- A tervek szerint az Üllői úti és Váci úti fejlesztésekkel fizikailag védett kerékpársávok szolgálják majd a biztonságos közlekedést. A Budapestnek járó uniós pénzekből a közösségi közlekedés fejlesztését is tervezik, írja.

Elmondása szerint már várják a támogatási szerződések megkötését, a labda pedig a kormány térfelén pattog.

Ez utóbbi persze még probléma lehet, ugyanis a Fidesz budapesti politikusai évek óta a fizikailag még nem védett bicikliutakról állítják, hogy a fővárosi dugók fő okozói.

https://magyarnarancs.hu/lokal/johetnek-a-fizikailag-vedett-bringasavok-a-nagykorutra-273796

Válasz

M Imre üzente 5 hónapja

Balogh Samu: Párizs és a biciklik

Az olimpia végeztével tematikus posztokban mutatom be, milyen is ma Párizs. Ma a bicikliutak jönnek.
Párizsban az elmúlt években a főpolgármester, Anne Hidalgo soha nem látott mértékben bővítette a kerékpáros infrastruktúrát. Charlotte Guth, a párizsi biciklis fejlesztések vezetője segített megismerni a fejlesztések hátterét.

1) Egy régi, de nagyon népszerű bicikliút látható az első képen a Canal de l'Ourcq mentén (igen, továbbra is a Canal Saint-Martin folytatásán vagyunk). A képen két bringamegosztó, baloldalon a párizsi bubi (Vélib), jobbon a Dott elektromos bringája látható. Hamarosan Budapesten is ki lehet próbálni az elektromos közbringázást, hiszen a Bubi 3.0 elhozza az e-bicikliket is.

https://www.facebook.com/photo/?fbid=919125303566576&set=pcb.919158003563306

2) Így néz ki bringás szempontból, ha Párizsban alapjaitól újragondolnak egy 2x3 sávos, plusz mindkét oldalon szervízutas sugárutat. Ez a Rue de la Chapelle, ahol irányonként 1 sima és 1 buszsáv maradt, minden mást vittek az új fasorok, a szélesebb járdák és az elképesztő széles bicikliút. Ja, a túloldalon is van egy fele ilyen széles, egyirányú bringaút.

https://www.facebook.com/photo/?fbid=919125330233240&set=pcb.919158003563306

3) Ugyanott vagyunk, csak egy belsőbb szakaszon: így folytatódik az előbb látott bicikliút. Bár itthon is felmerült, hogy párizsi mintára inkább egyoldali, két irányú bicikliutakat kellene építeni, ezt egyértelműen kényszermegoldásként kezelik a párizsiak, ha lehet, kerülik az alkalmazását. Általában akkor jön elő, ha a városvezetés csak kevesebb autós sáv megszüntetésébe megy bele. És miért kerülik? Mert a gyalogosok számára megnehezíti a keresztirányú közlekedést: egyrészt nem számítanak mindkét irányra, másrészt valamelyik irányból szinte mindig fognak érkezni, így nehezebb átkelni az ilyen utakon.

https://www.facebook.com/photo/?fbid=919125403566566&set=pcb.919158003563306

4) Párizsban nagyon fontosnak tartják a fizikai elválasztást, védettség nélkül nem is érdemes új sávokat kialakítani. Ez lehet akár csak egy kőszegély is, ami egyértelműen jelzi, hogy meddig tart az autósok területe.

https://www.facebook.com/photo/?fbid=919125243566582&set=pcb.919158003563306

5) A jól ismert pollerek! Igen, Párizsban is használják az Üllői útról ismert rugalmas pollereket, de alapvetően inkább átmeneti megoldásként. Hasonlóan ehhez, az uniós forrásokból készülő bringasztrádákon már épített elválasztással számolunk.

https://www.facebook.com/photo/?fbid=919125273566579&set=pcb.919158003563306
___

Karácsony Gergely kabinetfőnöke, Balogh Samu pénteken bejelentette, távozik a pozíciójából | 2024. 09. 28.

... a jövőben ebben a formában nem kíván a Városházán dolgozni. És bár az Index korábban a maga információi alapján arról írt, hogy Baloghot a főpolgármester rúgta ki, az érintett már pénteken kijelentette, hogy önként távozik a posztjáról.

https://24.hu/belfold/2024/09/28/balogh-samu-tavozas-okai-kanyarok-karacsony-gergely/

Válasz

M Imre üzente 6 hónapja

Dózsa György út, végig a Hősök teréig.

https://www.facebook.com/photo/?fbid=8398829980163752&set=gm.3800292183620730

Válasz

M Imre üzente 6 hónapja

100 rendezőt keresünk a Critical Mass 20-ra!

Idén 20 éve volt az első Critical Mass Magyarországon, ezt pedig egy közös tekeréssel fogjuk megünnepelni szeptember 22-én vasárnap. A feladat egyszerű, a Kosztolányi Dezső téri kiindulóponttól mindenki a maga választotta útvonalon, de a KRESZ-t betartva, szabályosan közlekedve jut majd el a Hősök terére. A rendezők pedig a legvalószínűbb útvonalak csomópontjaiban ügyelnek a rendre és osztják a pacsikat

Mivel itt most nem lesz zárt útvonal és rendőri biztosítás, Rutinos Róka Rendezőket (ún. 3R) keresünk! Ha voltatok már I bike Budapest rendezők az elmúlt években, kérlek jelentkezzetek most a Critical Mass 20-ra is!

Rendezői jelentkezés itt:
https://forms.gle/sL3KVJpGAwN9KRxC8

Az eseményről bővebben itt:
https://fb.me/e/29fIbIchB

És persze gyertek tekerni szeptember 22-én, legyünk sokan!

A tekerés után pedig a Valyo Viaduktban filmezéssel, beszélgetéssel, versenyekkel és játékokkal várunk titeket 18.00 órától
___

20 éve, 2004. szeptember 22-én, a nemzetközi Autómentes Napon szervezték meg az első Critical Mass-t az akkori bringás futárok és civilek. Nem felejtettük el a '90-es és 2000-es évek pionírjait, de a 2004-es felvonulás akkorát robbant, hogy Budapest ma is zajló átalakulását eredményezte.

A CM 20. születésnapjának alkalmából a múltat megidéző klasszikus VÁROSI BRINGÁZÁST szervezünk! A kritikus tömeg már hétköznap is ott van az utakon, több tízezrek tekernek munkába, suliba, boltba vagy ügyet intézni, mert a kerékpár szabadságot ad a közlekedésben, egészséges, olcsó és tiszta.

Bringázz és ünnepelj velünk: 2024. szeptember 22-én 20 ÉVES A CRITICAL MASS!

-- GYÜLEKEZŐ: 15:30-tól a Feneketlen-tónál a Budai Parkszínpad előtti téren
-- INDULÁS: 16:00 körül
-- BRINGAEMELÉS: 17:00 körül a Hősök terén

NEM FELVONULÁS, KÖZLEKEDÉS!

Ahogy a 2009 és 2011 közötti Autómentes Napokon, és 2019-ben a 15 éves évfordulón, úgy most is rendőri felvezetés nélkül, *nem* lezárt útvonalon tekerünk.

Te választod ki az útvonalad, menjünk minél több irányban! A szabályok mindenkire vonatkoznak! Ne biciklizz a járdán, és mindenhol legfeljebb a külső sávot foglaljuk el.

Kérjük figyelj erre és szólj másoknak is!
https://www.facebook.com/events/1173712810607746/

Válasz

M Imre üzente 6 hónapja

Miért kellett 54 napig piszmogni a Margit híd kerékpárútjával? | 2024. augusztus 31.

Mi kerül ezen a fotelon 7200 forintba? – kérdezte egy réges-régi kabaréjelenetben a férjet játszó Márkus László a feleségétől, Almási Évától.

Sok budapesti Márkus Lászlóhoz hasonlóan nem érti: mi tartott a Margit híd kerékpáros sávjának felújításában 54 napig? A hidat július 8-án zárták le, és várhatóan ezen a hétvégén adják át a forgalomnak.

És mi volt addig? A kerékpárosok és a gyalogosok közel két hónapon keresztül az autóútról leválasztott sávot használhatták. Gyalogosok, biciklisek, rolleresek és egyéb guruló járművesek próbáltak több-kevesebb sikerrel elférni a nyári csúcsidőben közel két hónapon keresztül. Közben az autósok Pestről Budára csak egy sávot használhattak, volt, hogy a Nyugati térig vagy még tovább bedugult a Nagykörút és a környező utcák.

Az 58 millió forintos (méterenként 95 ezer forintos), közel két hónapig tartó felújítás több szempontból is abszurdnak tűnik a laikus közlekedőknek.

Sokszor semmi nyoma nem volt a munkavégzésnek.

Érthetetlennek tűnt, hogy egyáltalán miért kell más, költséges burkolat a biciklisávnak, amikor a város más részein a sima aszfalton mennek sávjukban a bringások.

De a legérthetetlenebb az 54 napig tartó munkavégzés egy néhány száz méteres kerékpársáv esetében.

Kérdéseinkkel a Budapest Közút Zrt.-hez fordultunk.

„A munka során az elhasználódott, tönkrement, foltokban megmaradt bevonatot először el kellett távolítani, mely időigényes folyamat – írta a cég. – Utána műgyanta bevonat került a felületre, amit több rétegben vittek fel. Ez egy kényes anyag, és van egy bizonyos kötési ideje is, amit ki kell várni. (Ezt a műgyanta bevonatot homokkal szórják meg, és ettől lesz érdes felületű.) A piros színű műgyanta bevonat után következett a taktilis elválasztó sávok kialakítása, majd az útburkolati jelek festése.”

Jó, de ha ennyire időigényes, akkor miért kell másfajta burkolat? „A kerékpárút alatt a híd acéllemeze van, ezért szükséges másfajta burkolat, mint egy föld- vagy betonalapú úton.”

Felvetettük azt is, hogy az elmúlt években, különösen nyáron sokszor túl van terhelve a gyalogos- és kerékpárossáv. Sok bicikli, roller, egyéb jármű esetenként akár 30-40 kilométer per órával száguld el centikkel a gyalogosok mellett. A margitszigeti lehajtónál pedig valóságos gyalogos- és biciklis dugók alakulnak ki különösen hétvégén. Nem gondolkodnak-e valamilyen más, biztonságosabb, a megnövekedett forgalomhoz alakított megoldásban? – kérdeztük.

Nos, a Budapest Közút válasza szerint „a Margit híd és annak szigeti szárnyhídja sem szerkezetileg, sem azért, mert műemlék, nem bővíthető, így a gyalogos és kerékpáros terek sem növelhetőek anélkül, hogy valami másnak a tere csökkenjen.”

A felújítás az előzetes tervek szerint szombaton véget ér.
https://444.hu/2024/08/31/miert-kellett-54-napig-piszmogni-a-margit-hid-kerekparutjaval

Válasz

M Imre üzente 7 hónapja

A Stefánia- Hermina között a régi botrányos burkolatra festették fel az új burkolati jeleket!

A régi még nem teljesen lekopott jeleket feketére festették, így szép mintás az út.
Ahogy eddig is...a kátyúkon akkora zörgéssel száguldanak az autók, mintha hegyi szakaszon kaptatnának, mellette a kerékpárosok erősen gondolkodjanak el, hogy akarnak e még gyereket!

https://www.facebook.com/photo/?fbid=1043966201072013&set=pcb.1043969097738390

Válasz

M Imre üzente 7 hónapja

Hullámvasút és krúzolás a Dráva mentén | 2024. júl. 16.

A Dráva olasz-osztrák része után megnéztük, milyen nyáron a szlovén-horvát szakasz a magyar határig. Látványos. Küzdős. Napos. Bulis. Gurulj velünk 200 kilométert Lavamündtől Őrtilosig!

https://www.youtube.com/watch?v=M2mggzNnXik

Ha több információra van szükséged a bringatúráról, ebben a Telex cikkben megtalálod a leírást:

https://telex.hu/szepkilatas/2024/07/18/drava-bike-drava-kerekparut-kerekpartura-szlovenia-horvatorszag-maribor-ptuj

Válasz

M Imre üzente 7 hónapja

Szépen halad a Margit hídi kerékpárút felújítása

A szigeti bejáró és a budai hídfő közötti szakaszon eltávolították a tönkrement bevonatot, majd a felületre érdesített, só ellen védő, piros színű új burkolatot fektettek. Újrafestették az útburkolati jeleket és a kerékpáros piktogramokat, valamint kicserélték a kerékpárút és a gyalogjárda közötti taktilis útburkolati jelet.

Augusztus 5-től a pesti hídfő és a szigeti bejáró közötti szakaszon zajlik majd a munkavégzés. Köszönöm a Budapest Közút dolgozóinak munkáját, és a budapestiek türelmét!

https://www.facebook.com/photo/?fbid=1075283513960319&set=pcb.1075283603960310

Válasz

M Imre üzente 8 hónapja

Megújul a Margit hídi kerékpárút | 2024. július 5.

Nyáron új bevonatot kap a Margit hídi kerékpárút és felfrissülnek az útburkolati jelek, felújítják a híd északi oldalán található kerékpárutat. A Margitszigethez közelebb eső oldalon, a járdával közös területen vezetett kerékpárút rekonstrukciója két ütemben valósul meg.

Idén nyáron átépítik a Margit hídon a járdával közös területen vezetett kerékpárutat. Eltávolítják a tönkrement bevonatot, majd a megfelelően előkészített alapfelületre érdesített, só ellen védő, piros színű új burkolatot fektetnek - derül ki a BKK közleményéből. Továbbá újrafestik az útburkolati jeleket és a kerékpáros piktogramokat, valamint kicserélik a kerékpárút és a gyalogjárda közötti taktilis útburkolati jelet.

A kerékpárút rekonstrukciója két ütemben valósul meg:

-- július 8., hétfő és előreláthatólag augusztus 4. között a szigeti bejáró és a budai hídfő;

-- augusztus 4. és 31. között a pesti hídfő és a szigeti bejáró közötti szakaszon zajlik majd a munkavégzés.

A munkák idejére a Buda felé vezető oldalon a külső sávot lezárják a gépjárművek elől, mert ott ideiglenes jelleggel kerékpársávot, illetve gyalogos részt alakítanak ki. Ebben az időszakban Pestről Buda felé csak egy forgalmi sáv áll a gépjárművek rendelkezésére a hídon, így a Szent István körúton és a Pozsonyi úti felhajtón időszakosan jelentősebb torlódások alakulhatnak ki a Margit híd irányába.

A Szent István körút Tátra utcai kereszteződésétől a Margit hídi munkaterület kezdetéig ideiglenes autóbuszsávot jelölnek ki a szélső forgalmi sávban, amelyet a Pozsonyi útig a kerékpárosok is használhatnak. A munkavégzés időtartama alatt a Pozsonyi út felől is csak egy sávon lehet a Margit hídra felhajtani.
https://enbudapestem.hu/2024/07/05/megujul-a-margit-hidi-kerekparut
___

Volt, amikor így lehetett biciklizni a Margit hídon
Műanyagszalaggal választottak el egy sávot a bicikliseknek, 2007-ben ezzel a félmegoldással tudták kezelni, hogy hétvégén sokan ülnek kerékpárra. Bár a sávot hétköznapokra visszakapták az autósok, nem mindenki örült neki. A Híradó 2007-ben, ezen a napon bemutatott riportja.
https://rtl.hu/video/2024/06/17/margit-hid-bicikliut-kerekpar-autosav-2007-ezen-a-napon

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Kapcsolódik

Folytatjuk a főváros kerékpáros közlekedésének fejlesztését – Egyre több egyirányú utcában tesszük lehetővé a kétirányú kerékpározást (BKK)
http://autovezetes.network.hu/blog/kozlekedes_klub_hirei/folytatjuk-a-fovaros-kerekparos-kozlekedesenek-fejleszteset-egyre-tobb-egyiranyu-utcaban-tesszuk-lehetove-a-ketiranyu-kerekparozast-bkk

KRESZ Kisokos 2010 - Általános iskolai tanulók tájékoztatója a gyalogos és a kerékpáros közlekedés szabályainak a változásáról 2010. január 1-jétől.
http://autovezetes.network.hu/blog/kozlekedes_klub_hirei/kresz-kisokos-2010-altalanos-iskolai-tanulok-tajekoztatoja-a-gyalogos-es-a-kerekparos-kozlekedes-szabalyainak-a-valtozasarol-2010-januar-1-jetol

Közlekedő kisokost kapnak az iskolás gyerekek
http://autovezetes.network.hu/blog/kozlekedes_klub_hirei/kozlekedo-kisokost-kapnak-az-iskolas-gyerekek

Új szemléletű, a városi kerékpározást segítő térképet és útvonaltervezőt jelentetett meg a Budapesti Közlekedési Központ
http://autovezetes.network.hu/blog/kozlekedes_klub_hirei/uj-szemleletu-a-varosi-kerekparozast-segito-terkepet-es-utvonaltervezot-jelentetett-meg-a-budapesti-kozlekedesi-kozpont

Módosítják a KRESZ-t: jöhet a kerékpárosokat védő előzési oldaltávolság előírása
http://autovezetes.network.hu/video/napi_hir/modositjak_a_kreszt_johet_a_kerekparosokat_vedo_elozesi_oldaltavolsag_eloirasa

Tulokvadászati kézikönyv - magwas blog
http://autovezetes.network.hu/blog/kozlekedes_klub_hirei/tulokvadaszati-kezikonyv-magwas-blog

Kormányhatározat a kerékpározás fejlesztéséről, és a folytatás
http://autovezetes.network.hu/blog/kozlekedes_klub_hirei/kormanyhatarozat-a-kerekparozas-fejleszteserol-es-a-folytatas

A járda a gyalogosoké!? - szakmai álláspont
http://autovezetes.network.hu/blog/kozlekedes_klub_hirei/a-jarda-a-gyalogosoke-szakmai-allaspont

Bringázz inkább te is!
http://autovezetes.network.hu/video/kozlekedesi_kampanyfilmek/bringazz_inkabb_te_is

EDWARD program: egy nap halálos közúti áldozatok nélkül Európa útjain
http://autovezetes.network.hu/blog/kozlekedes_klub_hirei/edward-program-egy-nap-halalos-kozuti-aldozatok-nelkul-europa-utjain

Miért lett hullámos a bicikliút Körmenden? ...200-300 méter San Francisco (2015.12.)
http://autovezetes.network.hu/kepek/ket_kereken__motorkerekparok_mopedek_kerekparok/miert_lett_hullamos_a_bicikliut_kormenden_200300_meter_san_francisco_201512

Túr de Rákosrendező - Tekerj velünk egy bringaútért (2015. május 9., szombat, 15:00)
http://autovezetes.network.hu/video/napi_hir/tur_de_rakosrendezo__tekerj_velunk_egy_bringautert_2015_majus_9_szombat_1500

A gyermekek kerékpáros közlekedése - Állj, ha Piros, várj, ha sárga, mehetsz, ha már zöld a lámpa! (Útravaló 149.adás /2014.03.20., m1)
http://autovezetes.network.hu/video/klubvideok/a_gyermekek_kerekparos_kozlekedese__allj_ha_piros_varj_ha_sarga_mehetsz_ha_mar_zold_a_lampa_utravalo_149adas_20140320_m1

László János (MK) előadása a Nemzeti Közlekedési Napokon - 2014.10.29.
http://autovezetes.network.hu/video/napi_hir/laszlo_janos_mk_eloadasa_a_nemzeti_kozlekedesi_napokon__20141029

Kerékpárút:
http://autovezetes.network.hu/kereses/q/ker%C3%A9kp%C3%A1r%C3%BAt/picture/1/picture_gallery/1/video/1/video_gallery/1/forum_topic/1/forum_vote/1/blog/1/tip/1/calendar/1/in_club/1?page=1

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Lehet fokozni: Pakson 660 millióba került 2,5 kilométer kerékpárút | 2021.08.06.

A csoda nem csak Nógrádban vagy Tolnában történik meg, Szentendrén is 250 millió forintba került a bicikliút egy kilométerének. Ugyanakkor hatalmas a szórás az újonnan épülő kerékpárutak kilométerára között.

Pár hete írtuk meg, hogy a Nógrád megyei Szendehelyen 1,1 kilométer kerékpárutat közel 200 millió forint uniós támogatásból építettek meg még 2015-ben. A beruházásra egy helyi forrásunk hívta fel a figyelmet, aki panaszkodott az út egyik 146 folyóméter hosszúságú szakaszára, ami egy kereszteződésen áthaladva húzódik úgy, hogy se előtte, se utána nem kapcsolódik további kiépített kerékpáros infrastruktúrához. Hogy megtudjuk, mennyire volt indokolt ezt a szakaszt ennyire kiépíteni a falusias környezetben, és a magas költség mivel magyarázható, elküldtük kérdéseinket a község önkormányzatának, ahonnan azóta sem kaptunk választ.

Cikkünk megjelenése után viszont több észrevétel is érkezett a lapunkhoz, melyek szerint a 200 millió forintos kilométerár nem egyedi eset. Nemrég adták át például a Dunakeszi és Budapest közötti 5,8 kilométeres kerékpárút szakaszt, amihez az állam 1,114 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosított, ami azt jelenti, hogy

-- kilométerenként körülbelül 200 millió forintba került a beruházás.

Ennél jóval drágábban épült meg a Paks és Dunakömlőd közötti 2,5 kilométer hosszú szakasz, ugyanis Paks Város Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül nyert 540 millió forint vissza nem térítendő támogatást, amit a város még kitoldott 123 millió forinttal, így jön ki a 663 millió forintos bekerülési költség.

-- Magyarán egyetlen kilométer több mint 260 millió forintba került.


Kíváncsiak voltunk, hogy mennyire kirívó az említett három eset, ezért megnéztük, hogy a kerékpáros fejlesztésekért felelős hivatal, az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda milyen beruházásokról számolt be a közelmúltban.

-- Június végén adták át a Fejér megyében található Soponya ökoturisztikai kerékpáros útvonalának 2,4 kilométeres harmadik szakaszát, valamint egy ökocentrum tetőtéri turistaszállását, a két beruházás összköltsége pedig 250 millió forint volt.

-- Szob és Ipolydamásd között 4,1 kilométer kerékpárutat adtak át, ami közel 400 millió forintba, tehát kilométerenként durván 100 millióba került.

-- Szeptemberben készült el a Budapest és Szentendre közötti futó 5,6 kilométer hosszú szakasz, amire közel 1,4 milliárd forintot fordítottak, tehát kilométere nagyjából 250 millió forintból épült meg.

-- Egy hónappal korábban újították fel a Fertőd és az országhatár között futó, 6,4 kilométer hosszú szakaszt, ami 293 millió forintból valósult meg, azaz egy kilométer csupán 45 millió forintba került (igaz, itt felújításról volt csak szó).

-- Szintén tavaly, júniusban készült el az Eger-Egerszalók-Hőforrás közötti 5 kilométeres kerékpárút, amit 432 millió forintból építettek meg, így kilométere 84 millió forintba került.

Ennek a beruházásnak a vizsgálatából is kiderül, hogy óriási különbségek vannak a bekerülési költségek között. Nyilván a kerékpárutak megépítése között lehetnek komoly különbségek a műszaki tartalom miatt, és az építőipari árak is gyorsan változhatnak, de így is óriási a különbség.

Múlt héten megkerestük az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Irodát, hogy mi a magyarázat ezekre az ingadozásokra. Egyelőre csak annyit jeleztek vissza, hogy válaszolni fognak, ám ez eddig nem érkezett meg. Amint megtörténik, beszámolunk róla.

https://magyarnarancs.hu/belpol/lehet-fokozni-pakson-660-millioba-kerult-25-kilometer-kerekparut-240635

Válasz