M Imre üzente 2 hete
A Mol mostantól akár naponta módosíthatja az üzemanyagárakat | 2025.06.24.
Még ha ennek első érvényesítéseként a holnaptól folytatódó drágulás a nemzetközi folyamatok késedelmes követését bizonyítja is.
Az olajcsoport tavaly májusban egy hasonló, belső üzenettel lényegében arról értesítette kiskereskedelmi vevőit, hogy az addigi kettő – szerdai és pénteki – lehetséges ármódosítási időpontokról átáll a kedd-csütörtök-szombatira. Az olajcsoport a mostani esethez hasonlóan lépését akkor is a piaci folyamatok még pontosabb lekövetésével indokolta. (Igaz, sokak szerint az is közrejátszhatott, hogy a kormányzat „beavatkozással” fenyegette meg az ágazatot arra az esetre, ha a hazai üzemanyagárak havi átlaga a környező államoké fölé nőne.)
https://nepszava.hu/3284840_mol-uzemanyagarak-brent-olaj-arkepzes-iran-izrael
___
Nem járnának rosszul a magyar autósok az orosz olajimport megszűnésével | 2025. június 24.
A kormány továbbra is foggal-körömmel ragaszkodik az orosz energiaimport fenntartásához, aminek a kőolaj esetében könnyen azonosítható oka van: az orosz olaj árelőnyét szinte teljesen a költségvetés nyeli le. A hazai autósok valószínűleg meg sem éreznék, ha az Európai Unió valóban betiltaná az orosz olaj behozatalát.
Oroszország jelentős részben az energiahordozók exportjából finanszírozza Ukrajna elleni háborúját, az EU ezért régóta igyekszik csökkenteni ezeket az orosz bevételeket.
A magyar érvek erejét eleve gyengíti, hogy miközben a százhalombattai finomító – a 2014-ben megkezdett fejlesztéseknek köszönhetően – már 2022-ben is legalább 35 százalékban képes volt nem orosz eredetű kőolajat feldolgozni, a háború kitörése után Magyarország orosz olajimportja még nőtt is, aránya pedig másfél éve 80 százalék felett van.
Ahogy az alábbi grafikonon látható, 2022 elejétől 2025. március 31-ig 894 milliárd forinttal olcsóbban importálta Magyarország az orosz kőolajat, mint a világpiaci ár. Ebből azonban a fogyasztóknak 2022-t leszámítva nem volt érezhető előnye,
-- a Mol és a magyar állam tette el a nyereséget.
https://g7.hu/kozelet/20250618/nem-jarnanak-rosszul-a-magyar-autosok-az-orosz-olajimport-megszunesevel/
M Imre üzente 3 hete
Tíz-tizenöt forinttal is drágulhat a benzin és a dízel, ha az olajár marad azon a magas szinten, amit a pénteki, Irán elleni izraeli támadás nyomán ért el – véli a 24.hu által megkérdezett szakértő. | 2025. 06. 13.
A tőzsdék ingadoznak, az államkötvények iránt is hektikusan változik a kereslet, az arany is drágul, de a legdrasztikusabban az olaj ára emelkedett a konfliktus hírére. A forint ingadozva gyengül közben. Szakértőink egyelőre nem várnak megnyugvást.
https://24.hu/kulfold/2025/06/13/izrael-iran-haboru-dragulhat-benzin-olajar-tozsde/
___
Aktuális üzemanyagár információk, előrejelzések, benzinkutakkal kapcsolatos információk
elektromos töltőhelyek.
https://holtankoljak.hu/
M Imre üzente 2 éve
265 milliárd forintot takarított volna meg tavaly Magyarország, ha az Orbán-kormány nem Vlagyimir Putyintól veszi a gázt
Tőzsdén is lehetett volna. Decemberben egyébként 35 százalékkal 1411 euróra csökkenhetett az oroszoknak kifizetett magyar gázár ezer köbméterenkénti átlaga – számítottuk ki a KSH által most frissített külkereskedelmi nyilvántartásokból.
Moszkva ma már kizárólag a magyar-orosz megállapodást nem sértette meg a szállítások egyoldalú leállításával. Azok az államok viszont, amelyek gázcsapját Putyin ily módon elzárta, azóta sikerrel váltottak más beszállítóra.
Csökkenhetne az emelt gázdíj, a fűtőanyag tőzsdei értéke immár a lakossági piaci tarifa felét sem éri el
Az Orbán-kormány ígérete ellenére a kettőt nem hozza…
Tekintettel a két hónapos eltolásra és a KSH további két hónapos közlési átfutására, orosz gázárunk íve egész áprilisig viszonylag pontosan becsülhető. Eszerint az év első negyedében jelentős áresés várható: az augusztusban 236, decemberben pedig 118 eurón álló TTF februárra már 53 euróig esett. A kormány nyilatkozatai is megerősítik, hogy emiatt a tavalyi, több ezermilliárdosnál egyelőre enyhébb költségvetési nyomásra számítanak. Mindazonáltal a – piaci immár több mint kétszeresére, illetve a „rezsicsökkentett” tarifa hétszeresére rúgó, „átlagfogyasztás feletti” – „lakossági piaci ár” csökkentése április végéig bizonyosan nincs napirenden.
Számításaink változatlanul helytállók
Miközben Magyarország gázbeszerzési ára, amiként tavaly is látványosan megmutatkozott, alapjaiban befolyásolja az állam költségvetési mozgásterét, az Orbán-kabinet a 2021 végén megkötött új, 15 éves magyar-orosz gázbeszerzési szerződés titkosságára hivatkozva erről semmit nem árul el. Lapunk a KSH külkereskedelmi statisztikái alapján tavaly év eleje óta, havonta közöl a két hónappal korábbi orosz gázárunkra vonatkozó becslést. Bár a kormány közvetlenül azóta sem válaszol semminemű, ezzel kapcsolatos megkeresésünkre, áttételes jelek szerint sorozatunk komoly hullámokat vet. Így a választások óta alábbhagyott a (piacinál valójában drágább) magyar-orosz szerződés alaptalan dicsérete. Ugyanakkor rendszeresen kapunk bizonyos, számításaink helytállóságát - alaptalanul – támadó „jelzéseket” is.
Ezek kapcsán megjegyzendő: bár tény, hogy augusztus és november között az elvileg nem közpénzből gazdálkodó Magyar Szénhidrogén-készletező Szövetség (MSZKSZ) rendkívül magas, köbméterenként mintegy 1141 forintos tarifán 739 millió köbméter „különleges földgázkészletet” vásárolt, ezt is az MVM-től szerezték be, amely minden valószínűség szerint szintén az orosz Gazpromtól kért többletgázt. Ez tehát bizonyára nyomot hagyott a tavalyi év második felében kifizetett magyar gáztarifán. Azt ugyanakkor sosem állítottuk, hogy ez az átlagár a magyar-orosz gázszerződés tarifájának felelne meg. Ugyanakkor szakértők szerint a két érték igencsak közel állhat egymáshoz. Ráadásul, bár az MSZKSZ beszerzéseit elvileg a belföldi energiacégek – tehát a hazai fogyasztók – befizetéseiből állja, a különleges földgázkészlet hitelének visszafizetésére az állam is biztosítékot adott. Másfelől: orosz tarifánk általunk kimutatott felárát kétségkívül befolyásolja a gáz fűtőértéke, vagyis a köbméter és a MWh közötti váltószám. Ugyanakkor, bármely fűtőértékekkel is számoltunk, az oroszok rendre drágábbnak bizonyulnak. Bár a leggyengébb fűtőértékből kiindulva, a két decemberi adat egybeesik, a nemzetközileg elfogadott váltószámot alapul véve nem 7, hanem 10 százalékos orosz felár adódik.
https://nepszava.hu/3186910_oroszorszag-vlagyimir-putyin-gaz-orban-kormany-magyarorszag-rezsi-tozsde
M Imre üzente 2 éve
Az üzemanyag árstop megszüntetéséig üzemanyaghiány alakult ki országszerte számos benzinkúton | képünk 2022.december 6-án készült
https://hvg.hu/nagyitas/20221231_Az_ev_hirkepei_a_HVG_fotoriportereitol__nagyitas_fotogaleria
M Imre üzente 2 éve
Egyliteres üzemanyagkorlátot jelentett be egy siklósi és egy hosszúhetényi benzinkút üzemeltetője, mert nem kapnak utánpótlást a beszállítóiktól, és így néhány napig még kihúzzák a készleteikkel.
„Egy teljes magyar kisvállalkozói szektor mehet most tönkre” – mondja Sebők Róbert, akinek a vállalkozása két benzinkutat működtet Baranyában. Az egyiket a Pécs melletti Hosszúhetényben már több mint tíz éve, egy másikat 2015 óta Siklóson. Az utóbbi üzemanyagtöltő állomás facebookos bejegyzése ugyan több megosztást kapott, de az 1 literes korlátozást a másik helyszínnél is kitette. Abszurdnak hangzik, de technikailag kivitelezhető, és közben az üzemeltető jelezte, hogy a jogszabályokat továbbra is betartják. A posztokat Sebők nem vitaindítónak szánta, hanem a lehetetlen helyzetükről szerette volna tájékoztatni a vásárlókat.
https://telex.hu/belfold/2022/11/19/arstop-uzemanyag-mol-benzinkut-siklos
M Imre üzente 2 éve
Lesz olyan benzinkút, ahol legfeljebb 1 liter benzint lehet tankolni jövő héten, miután a MOL körülbelül kétszáz kútra egyáltalán nem szállít üzemanyagot hétfőtől. Ezek azok a kutak, amelyekkel az olajtársaság a benzinár-stop miatt között szerződést idén tavasszal. A MOL ezt a lépést az ellátásbiztonsággal indokolta. A Híradónak nyilatkozó benzinkút-tulajdonosok azt mondják, elveszíthetik a megélhetésüket, ha nem kapnak üzemanyagot.
10 literrel tankolja meg a vásárlók autóját a szigetszentmártoni benzinkút tulajdonosa. Fiával együtt családi vállalkozásban működtetik a kutat.
Sok másikkal együtt az ő cége sem kap üzemanyagot jövő héttől. Ezt reggel tudta meg a Mol-os üzletkötőjétől. Azt mondja, nem tudnak mit csinálni, tovább csökkentik a kiadható mennyiséget de ettől tönkremehetnek.
https://rtl.hu/hirado/2022/11/18/benzinkut-korlatozas-mol-tankolas-fuggetlen-benzinkutak-kamion
___
-- Nem a kényszerű partnerek megélhetése a tét, hanem az ország ellátása. Nem a nagyvárosok számtalan benzinkútjának ellátása a tét, hanem a vidéki lakosság, a gazdálkodók ellátása
– fogalmaz a Mol-elnöknek címzett levél, amiben azt követelik, hogy a Mol bírálja felül az intézkedést, mivel
-- Önök felelősek az ellátásért, az Önök felelőssége a karbantartás időben történő elvégzése is, a stratégiai készletek visszatöltése is, és ebből következően az Önök felelőssége az is, amibe a vidéki lakosságot és vállalkozásokat kényszerítik, ha nem teljesítik, amit vállaltak.
Az Orbán Viktor címzett levélben a benzinkutasok azt írták, hogy a jövő héttől életbe lépő korlátozás 258 magyar, többnyire családi kisvállalkozás érint, és mintegy 400 benzinkutat, Magyarország benzinkútjainak 20 százalékát hozza kilátástalan helyzetbe. A levél szerint
-- az ország ellátásának biztosítása, magyar családi vállalkozások, és az alkalmazottak családjainak megélhetése nem válhat egy magánvállalat érdekei játékszerévé, magyar családok ezreinek megélhetését veszi el egy hatalmas nyereséget elérő részvénytársaság, törvényi ellátási kötelezettségét semmibe véve.
A benzinkutasok Orbántól is azt kérik, hogy a kormány függessze fel a rendelkezést, ...
https://rtl.hu/gazdasag/2022/11/18/az-uzemanyagszallitas-tervezett-korlatozasanak-visszavonasat-kovetelik-a-videki-benzinkutasok
M Imre üzente 2 éve
A rezsiválság miatt sokan dízelt tölthetnek a régi olajkályhába
A rezsidíjak emelkedése miatt egyre több magyar háztartásban kerülnek elő a régi olajkályhák. Egy kéményseprő elbeszélése szerint, noha tüzelőolajat már évek óta nem lehet kapni, most mégis sok helyen veszik elő az 1990-es évekig népszerű berendezéseket, és tisztíttatják ki a kéményeket is, hogy használni tudják ezeket.
A szakember elmondása alapján az olajfűtés azokban a háztartásokban jöhet számításba, ahol a gázfogyasztás meghaladja a kedvezményes keretet, és bár a kémény adott a kályhák működtetéséhez, a lakók nem akarják a fatüzeléssel járó macerát vállalni, a villanyfűtés lehetőségét pedig a lakás elavult elektromos hálózata és berendezései zárják ki. Egy sajátos megoldással az érintett családok az olajfűtéssel mérsékelhetik az energiaköltségeik elszállását, pláne, ha a fészerben porosodik egy még működőképes olajkályha, és van egy megfelelő dízelautójuk.
Egy régi emlék
A felvázolt módszer tulajdonképpen nem más, mint a fordított olajszőkítés. Utóbbi a 90-es évek hírhedt, az államot több százmilliárd forinttal megkárosító csalási gyakorlata volt, amely a mostani helyzethez hasonlóan a fűtésre és az üzemanyagként használt gázolaj ára közötti különbséget használta ki. Csak éppen akkor az olcsó háztartási tüzelőolajat (hto) töltötték az autókba, és nem a benzinkúton tankolt dízellel fűtöttek otthon.
A 80-as, 90-es években még sokkal elterjedtebb volt az olajfűtés, mint napjainkban. Egy 1982-es cikkben például úgy becsülték, hogy
-- a magyar háztartásokban jóval több, mint kétmillió olajkályhát használnak,
de még 1996-ban is 185-190 ezer háztartásban biztosíthatta a téli meleget hto. Emiatt szociális okokból a mindenkori kormányzat akkor sem hagyta elszállni a fűtőolaj árát, amikor az autó-üzemanyag már rohamosan drágult. A 90-es évek elejére így a kályhákba szánt és a gépkocsikban használt gázolaj ára elvált egymástól. Először csak az eltérő adótartam miatt, később azonban az alapár is jóval magasabb lett az autósok számára.
Márpedig a hto kémiailag lényegében azonos az autókba tankolt dízellel. Magyarul ugyanannak a terméknek volt két jelentősen eltérő ára, ami nagyon komoly visszaélésekre teremtett lehetőséget. A hatóságok ennek úgy próbálták elejét venni, hogy a tüzelőolajat egy adalékanyaggal pirosra színezték, így első ránézésre meg lehetett különböztetni azt a gépkocsi-üzemanyagtól. Igen ám, de ezt a színezőanyagot viszonylag egyszerűen el lehetett tüntetni a hto-ból, amely így visszanyerte eredeti sárgás színét. Ezt a folyamatot hívták szőkítésnek.
https://g7.hu/elet/20221002/forditott-olajszokitest-hozhat-a-480-as-dizel-a-futesi-szezonban/
M Imre üzente 2 éve
Miért sokkal jobb ötlet az olcsóbb közlekedési bérlet, mint a benzinársapka?
-- „A magánszemélyek számára továbbra is elérhető a hatósági ársapkás üzemanyag – október 1-jéig egész biztosan –, tehát az a helyzet, ami miatt ez Németországban felmerült, Magyarországon nem áll fenn.”
– Vitézy Dávid államtitkár, a Nemzeti Közlekedési Központot (NKK) volt vezetője a HVG-nek adott interjújában a Palkovics László-féle Technológiai és Ipari Minisztériumban vizsgált 5 000 forintos országos bérletről. Ami egyébként drágább lenne, mint a németországi 9 eurós, de maradjunk a minisztérium által korábban emlegetett kivitelnél.
Vagyis egyenek kalácsot?
A Vitézyvel készült interjúban az államtitkár keveri a szezont a fazonnal, ugyanakkor becsülettel felmondja a kormányzati leckét – attól pedig tekintsünk most el, hogy pont tőle, a tömegközlekedés közismert apologétájától, milyen furcsán hangoznak ezen gondolatok. Mindenesetre az interjú alapján úgy véli,
-- a benzinár-sapka révén mindenkinek lehetősége van olcsón közlekedni, aki menni szeretne valahová,
csak tankolja meg a kocsit, aztán usgyi.
Először akkor nézzük a számokat – és itt figyelmeztetnék mindenkit, hogy érdemes sok kerekítésre készülni.
5000 forintból kicsit több mint tíz liter kedvezményes üzemanyag vásárolható. Ha egy átlagos, 100 kilométeren 7-8 liter körül fogyasztó kocsival számolunk, akkor úgy 120-130 kilométert lehet ennyivel megtenni, de egy extra takarékos, 5 literes fogyasztású kocsival is kicsit több mint 200 kilométerre jön ki a matek. Ha a piaci benzinárral, vagyis kb. 670 forinttal számolunk, akkor szűk 7,5 litert tölthetek a tankba, ami az előbbi példák mellett 100-150 kilométer.
És amennyiben lenne olcsó országos bérlet, bizonyára nem lenne kedvezményes üzemanyag se magánszemélyeknek, se cégeknek. Arról pedig nem is beszéltünk, hogy a kedvezmény igénybevételéhez nem árt, ha valaki rendelkezik autóval, aminek a fenntartása éves szinten egyébként százezres nagyságrendű összeg lehet.
Most elsősorban az olajcégek és a benzinkutak fenntartói isszák meg a levét, a benzinárstop – egyelőre legalábbis – bizonyára olcsóbb a kormánynak, mint a tömegközlekedési rendszer radikális fejlesztése. Vagy legalább a meglévő infrastruktúra és eszközök kipofozása annyira, hogy használni lehessen őket.
Mindezzel egyébként nem azt akarom mondani, hogy az üzemanyag-ársapkának ne lenne helye. Lenne helye például a kedvezményekben elvileg továbbra is részesülő, de gyakorlatilag kizárt mezőgazdasági erőgépek esetében. Ahogy bizonyára számos társadalmi csoport, például a mozgáskorlátozottak számára.
Jelenlegi formájában viszont éppoly kontraproduktív és igazságtalan, mint a rezsicsökkentés eredeti formája. Ami valóban sokaknak segített, de míg a legszegényebbek alig tudtak élni vele, a csúcsfogyasztóknak tengernyi pénzt spórolt meg, miközben elrettentette a fenntarthatóság irányába mutató, és társadalmilag igazságos beruházásokat.
https://merce.hu/2022/08/20/a-benzinarstop-aligha-erv-az-olcso-berlettel-szemben/
M Imre üzente 2 éve
A Molnál csak naponta egyszer lehet ársapkásan tankolni
Kétszer 10 liter sem fér bele a napi ötvenliteres limitbe. A robogósok is panaszkodnak.
Több olvasótól is kaptunk panaszt az új tankolási renddel kapcsolatban, ami szombattól, július 30-ától érvényes. Utánajártunk, hogyan változott a gyakorlat, és milyen bizonytalanságok vannak.
Kétszer tíz több mint ötven
Egyik olvasónk például reggel 10 litert tankolt, és este is kellett tankolnia ugyanennyit.
Mindkét alkalommal lecsippanttották a forgalmiját a Mol-kútnál, másodszorra azonban már nem tankolhatott ársapkásan. Közölték vele, a vonalkód beolvasásakor jelzett a rendszer, hogy aznapra már nem jogosult hatósági áras üzemanyagra.
https://24.hu/fn/gazdasag/2022/08/05/tankolas-mol-arsapka-naponta-egyszer-uzemanyagarstop-robogo-termeszetes-szemely/
M Imre üzente 2 éve
Az, hogy a taxisokkal milyen különösen kesztyűs kézzel bánik a kormány, már a TikTok világában is feltűnt. Illetve nem is ott, hanem – ha nem fake Patrik74656 felhasználó eddig már 19 ezres megtekintést elért videója – az egészségügyben.
https://www.tiktok.com/@patrik74656/video/7126145601653280005
M Imre üzente 2 éve
Ellentmondásos a kormány kommunikációja és a rendelet az üzemanyag-árstop szűkítéséről
A szombaton 11.18 perckor bejelentett üzemanyagárral kapcsolatos közlések és a kormányrendelet szövege súlyos ellentmondásban áll!
Az ellentmondás a kormányrendeleten belül is fennáll. A problémát az "üzembentartó" kifejezés okozza, amit a Kormányinfón élőszóban és az azt követő facebook közlésekben is MAGÁNTULAJDONÚ gépjárműként magyaráztak.
Valójában a rendeletben sem az szerepel, hogy természetes személy ÜZEMBENTARTÓ esetén jár a 480 forintos üzemanyagár!
A rendeletben "nem természetes személy által üzemeltetett" fordulat szerepel, ez azonban egy köznapi kifejezés, elég sok mindent lehet érteni alatta.
A rendeletet tovább olvasva azt láthatjuk, hogy az üzemanyag töltő állomás üzemeltetője a gépjármű ÜZEMBENTARTÓJÁT ellenőrizheti.
A fentiek alapján haladéktalanul tisztázni kell, hogy melyik jármű esetében áll fenn továbbra is a 480 forintos üzemanyagár!
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete a céges járművek üzembentartói átíratásának számviteli-adózási hatásait is kielemzi a facebook oldalán. (Lásd alább!)
A rendelet szövege itt olvasható:
https://magyarkozlony.hu/hivatalos-lapok/G4CMdeXB9KxNP4a9CrP862dee38c0869c/dokumentumok/c597140eb84c0637278b04c26a70c4fc3f02264a/letoltes
Ruszin Zsolt
MKOE alelnök
___
Elemzés a magánszemélyi üzembentartásról:
A magánszemélyi üzembentartóra való átíratás jelenlegi költsége 6.000 Ft. A vagyonszerzési illeték 25%-át kell üzembentartás esetén megfizetni.
Itt található a kalkulátor:
https://www.netrisk.hu/gepjarmu-atiras-kalkulator.html
Ha az üzembentartói jogot térítésmentesen átadása esetén az illeték 50%-át kell megfizetni. Nem kell vagyonszerzési illetéket fizetnünk abban az esetben, ha az érintett gépjármű környezetkímélőnek minősül.
Az üzembentartói bejegyzést 15 napos határidőn belül kell elvégezni. Bár erre lenne mód elektronikus úton is, a kormányablakok gyakorlata a személyes ügyintézéssel sokkal gyorsabb (sajnos). A személyes megjelenéskor egy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni az üzembentartási megállapodást. Erre itt a minta:
https://www.netrisk.hu/file727_uzembentartoi-szerzodes.doc
A dokumentumban fel kell tüntetni a jármű alvázszámát és a kilométeróra állását. Az ügyintézéshez szükségesek a személyi okmányok, a kötelező biztosítás meglétét vagy mentességét igazoló tanúsítvány, valamint az új forgalmi engedély illetékének megfizetéséről szóló igazolást, a cég aláírásmintája (hiszen minden okmányirodai ügyintéző grafológus). Az átíratás legfeljebb 8 nap alatt lezajlik.
Az üzembentartó joga és kötelessége gondoskodni a jármű időszakos műszaki vizsgáztatásáról, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás fenntartásáról, a gépjárműadó befizetéséről, valamint az egyes adatváltozások bejelentéséről. Az üzembentartónak emellett joga van ideiglenesen kivonatni a járművet a forgalomból, majd visszahelyeztetni. A tulajdonos és az üzembentartó személye gyakran megegyezik, ha azonban mégsem, az üzembentartó felel a gépjárműben keletkezett károkért – ebben az esetben az üzembentartónak lényegében csak ahhoz nincs joga, hogy eladja a járművet, ezt ugyanis kizárólag a tulajdonos teheti meg.
Az adózási-számviteli hatások bonyolultak, célszerű kalkulációt készíteni, hogy a kedvező üzemanyagár, a cégautóadó mellett alkalmazott kiküldetési rendelvényes költségelszámolás milyen összhatást eredményez.
A számviteli értékcsökkenés megállítható a jelenlegi használtautó-árrobbanás okán, de így se szűnik meg a cégautóadó-fizetési kötelezettség.
Kiküldetési rendelvénnyel továbbra is lehet a futás költségeit elszámolni az üzleti utakra, a magánutakat nem kell feltüntetni.
A kiküldetési rendelvény pontos fogalma az SZJA törvényben szerepel.
A kiküldetési rendelvényen igazolás nélkül lehet 15 Ft/km költséget elszámolni. A kiküldetési rendelvényhez NEM KELL SZÁMLA VAGY NYUGTA!!!
Az egyéni vállalkozó, egyéni ügyvéd, állatorvos által kért számla ellenére - az MKOE álláspontja szerint - a 480 forintos üzemanyagárat kell alkalmazni, ha a forgalmi engedélyben a magánszemély szerepel. Az adójogi státusz ugyanis nem befolyásolja, hogy természetes személy által üzemeltetett gépjárműről van szó.
https://www.facebook.com/mkoe.hirek/photos/a.197509530267468/5648615225156844