M Imre üzente 2 napja

Ezen a rajzon Vili (Szaller Vilmos, de nekünk csak Vili) van, amint a Szilágyi Erzsébet fasorban szónokol a fasor védelmében az út- és vasúttervezőknek, meg az engedélyező hatóságok embereinek, és a kivitelezőknek, hogy mit kéne tenni és mit nem kéne tenni azért, hogy az a fasor túlélje a rekonstrukcióval járó traumát. Sokszor volt olyan helyzet, hogy Vili volt a budapesti fák magyar hangja, merthogy a fák nem tudnak beszélni, sőt mozogni sem, hogy megvédjék magukat. Most viszont az van, hogy Vili egy időre - reméljük kis időre - hasonult a fákhoz. Momentán nem tud beszélni, írni, mozogni sem nagyon és most nekünk kell helyette beszélni, őt megvédeni, hogy visszatérhessen minél hamarabb közénk.

Vili ugyanis sztrókot kapott. Hosszú rehabilitáció vár rá, és az agya más területeinek kell átvennie azt, ami benne károsodott. Erre minden remény megvan, de újra kell tanulnia mozogni, járni, írni, beszélni, és ez hosszú folyamat lesz, ahogyan az átültetett fák sem azonnal adnak árnyékot. A megeredésig intenzíven kell őket ápolni.

Vili persze nem lett növény, a szeme ugyanúgy csillog, a tekintete pont olyan eleven, mint annak előtte, és az érzelmei is léteznek, sőt hevesebbek, mint valaha. Nagyon reméljük, sőt biztosak vagyunk benne, hogy fel tud állni ebből a hirtelen csapásból, mert sok csapásból felállt már, és kemény legény. Egy hosszan elhúzódó felépülés azonban mindig minden család családi költségvetését megviseli. Ezért gondoljuk azt, hogy most van itt az ideje nem csak a lelki támogatásnak, de az anyagi segítségnek és az adakozásnak is.

Ez a legkevesebb, amit azért az emberért tehetünk, akire a magyar favizsgálók és faápolók, a FŐKERT, a Főpolgármesteri Hivatal és a Főváros számos cége úgy tekint, mint a budapesti fák védőszentjére és egy olyan emberre, aki a közösségért hatalmas áldozatokra képes. Néha a szenteknek is szükségük van segítségre a csodához, s a csodát gyakorta egy jó ügyért történő összefogás teremti meg, a közösség szeretete, ereje. Bármilyen kis összeggel, de kérlek legyél a részese annak, hogy Vili megint Vili tudjon lenni.

A gyűjtést a Magyar Faápolók Egyesülete vállalta magára. Fontos, hogy a név és a számlaszám mellett a megjegyzés rovat is ki legyen töltve.

Magyar Faápolók Egyesülete
11737083-20127963-00000000
Közlemény: „Adomány Vilinek”

Ha cégtől érkezik az adomány, az egyesület tud igazolást küldeni.

/A rajz dr. Kádár Judit kollegám munkája, az eredetit a Tájépítészeti osztály munkatársai ajándékba vitték a betegágyhoz./
# Bardóczi Sándor

https://www.facebook.com/photo/?fbid=9759883644055439

Válasz

M Imre üzente 7 hónapja

Hogyan locsolj? 5 egyszerű tipp!

Bár néhol az országban most épp frissítő zápor hullott, a forró száraz napok valószínűleg nem tágítanak és itt maradnak velünk az őszig.

Nem tudjuk igaz lesz-e, de gyakran elhangzik a mondás: ez a nyár lesz a hátralévő nyarak, leghűvösebb nyara!

Az „Ültetünk és Éltetünk!” talán még pár éve is csak egy kedves kis szójátéknak tűnhetett, amit Geszti Pétertől kaptunk ajándékba.

Mára eljutottunk oda, hogy a rendszeres, megszervezett locsolások, öntözések tényleg életet menthetnek a hetek óta vízhiányban szenvedő fáknak, növényeknek.

Az olimpia véget ért, a vasárnap esti locsolások azonban velünk maradnak, mondhatjuk úgy is: űzzünk sportot a locsolásból!

Locsolj te is most vasárnap!


Íme 5 egyszerű tipp, hogy hogyan lehetsz eredményes:

1. Döntsd el, hogy minden vasárnap öntözni fogsz!

Válassz ki egy napszakot, amikor tudod, hogy rá fogsz érni vasárnap és rászánod azt a 10-20-30 percet, amit az öntözés megkíván.

Mi a vasárnap estét javasoljuk, ekkor már nem süt a nap és így a legtöbb víz juthat el a fák gyökereihez.

2. Találj néhány fát, a közeledben, amit könnyen elérsz és láthatólag szüksége van plusz vízre.

Bárhol is élsz Magyarországon jó eséllyel pár száz méteren belül rálelsz olyan növényre, ami már napok, hetek óta epekedik a friss vízért. Két-három fa, nem is kell feltétlenül több, de vállalj értük egy pici felelősséget.

3. Megfelelő mennyiséggel locsolj!

Az egy literes ásványvizes palack nem elég, ugyan szép gesztus, de a fiatal fáknak többre van szükségük. Számolj 60-70 liter vízzel, ez 3-4-5 vödör víz, minden egyes tőre. Ha ezt hetente 2-3x megismétled már valós segítséget adtál.

4. Tartsál ki!

Az első heti nekibuzdulás után könnyű elterelődni. Fogadd meg, hogy mostantól négy héten keresztül tudatosan öntözöl: szeptember 20-ig itt leszek!

5. Csináld csapatban!

Vannak magányos harcosok és vannak csapatjátékosok, ha az utóbbi csoportba tartozol, fogj össze egy pár ismerőssel, szomszéddal, családdal és csináljátok közösen. Nem is kérdés, hogy csapatban hatékonyabbak tudtok lenni, így az 1+1 nem kettő lesz, hanem három vagy négy! :)
___

Használd a Repontot: váltsd vissza fára! | 2024. aug. 10.
Elindult a műanyag palackok, üvegek, alumíniumból készült italos dobozok visszaváltása. A rendszernek van egy meglepő eleme is!

https://10milliofa.hu/article/hasznald-a-repontot-valtsd-vissza-fara

Válasz

M Imre üzente 7 hónapja

Óriási nagy emberiség-diéta – Beszélgetés Bojár Iván Andrással, a 10 millió fa mozgalom alapítójával | 2024. július 21.

-- ” Én úgy érzem, ha mi emberek a környezetünkkel, a természettel és egymással valamifajta kiegyensúlyozottságban tudunk élni, harmóniában tudunk létezni, akkor talán az egészségünk is hosszabban megmarad, a teljesítőképességünk is sokáig velünk van, és akkor az egyéb dolgainkban is ki tudunk teljesedni. …ehhez azonban sok összetevő kell: kell a jó étel, kell a nyugodt hétköznap, a természetes ritmus, amiben létezünk, és bizony kell a fizikai aktivitás is. …és ami még érdekes, hogy ahhoz, hogy ez egyfajta harmóniában, kiteljesedettségben tudjon működni, kell a transzcendenciához valami viszony. Az érzékszerveink által megélt valóságon túli, sejthető, …időnként megmutatkozó, bizonyosságot mutató valósághoz egy odafordulás szintén szükséges.”

Bojár Iván András művészettörténész, kritikus, újságíró, a Magyar Narancs egyik alapítója, az Octogon építészeti lap alapítója, a 10 millió Fa környezetvédelmi szervezetet megálmodója. Vele beszélgettünk tudatosságról, fenntarthatóságról, harmóniáról, önismeretről, a kutyák tekintetéről és persze faültetésről.

https://www.buddhafm.hu/musorajanlo/oriasi-nagy-emberiseg-dieta-beszelgetes-bojar-ivan-andrassal-a-10-millio-fa-mozgalom-alapitojaval/

Riporter: Bende Zsuzsanna (2024)

https://open.spotify.com/embed/episode/1IZvKQ7QOZ0fx7txeRfdMr

Válasz

M Imre üzente 7 hónapja

Sopronban kivágtak egy utcányi ostorfát, és elszabadultak az indulatok | 2024. augusztus 9.

Lélektanilag is tanulságos mindaz, ami Sopronban egy utcányi ostorfa kivágása körül végbemegy. Néhány lakó valóban tiltakozott a döntés ellen, de csak a közösségi médiában kaptak támogató kommenteket. Aztán amikor már kivágták a fákat, valódi népharag zúdult azokra, akik kezdeményezték a fakivágást. Kommentcunami árad a zöld lombkoronájától megfosztott utca fotói alatt napok óta.

A többség gyilkosságnak, barbárságnak tartja a negyvenkét fa kivágását, egyre tüzesednek az indulatok, aztán ahogy felbukkan néhány reális, szakmaibb vagy a körülményeket valóban ismerő hozzászólás, elcsitulnak az indulatok. De megint jön egy jól megírt, érzelmes mondat és kezdődik minden elölről, egészen addig, míg a hullámok majd egyre kevésbé csapnak fel, s végül teljesen ellaposodnak. A Patak utcát végigjárva két dolog biztos:

-- az utca lakói között sincs egyetértés; él a Patak utcában olyan család, ahol már a kilencvenes évek óta kérik az önkormányzatot, vágassa ki az ostorfákat, mások viszont minden erejükkel megmentették volna ugyanezeket a fákat;

-- többségben vannak azok, akik támogatták a fák cseréjét.

Az utcán kívül persze teljesen mások az arányok: talán nincs is, aki ne sajnálná a Patak utca fáit, vagy inkább azt a hangulatot, amit a Patak utca eddig jelentett. És ez az a téma, amiről most mindenkinek van véleménye.
https://telex.hu/belfold/2024/08/09/sopron-ostrofa-fakivagas-elszabadult-indulatok

Válasz

M Imre üzente 7 hónapja

Ments erdőt: gyere el szombaton közösségi locsolásra!

A hőhullám enyhülni látszik, talán néhol már csepereg is, mi azonban nem bízzuk a véletlenre:

-- szombaton biztosan elmegyünk locsolni Monorierdőre, ahol a korábban ültetett facsemetéink már nagyon várják a friss vizet!

Csatlakozz a csapatunkhoz, hiszen minden segítő kézre szükség van, vödörről-vödörre juttatjuk el az éltető vizet minden egyes csemetét külön meglocsolva!

Gyere el akár csak 1 órára: gazolni és mulcsozni és öntözni.

A terveink szerint a nap végére 4800 csemete lehet majd hálás nekünk!

Telekocsi:

A facebook esemény alatt, hozzászólásokban tudtok telekocsit szervezni a helyszínre.

Helyszín: Monorierdő, György utca
Időpont: 2024. augusztus 3. 08:00-18:00

https://www.facebook.com/events/3859098440992299

DIÁKOKNAK - MONORIERDŐ: 08. 03., 08:00-18:00

Iskolai Közösségi Szolgálatos órák teljesítésére is kiválóan alkalmas a nyári locsolásban, gondozásban való részvétel.

Lesz nálunk pecsét, gyertek bátran!!!

Legközelebb Monorierdőn augusztus 3-án szombaton lehet jönni egész nap akár csak pár órára.

Monorierdő, György utca; reggel 8 és délután 6 óra között.

További lehetőségekért írjatok a 10milliofa@10milliofa.hu email címre vagy figyeljétek az eseményeket itt:

https://10milliofa-naptar.hu/

Válasz

M Imre üzente 11 hónapja

Nemzeti Faültetés Napja

Az első Nemzeti Faültetés Napja: 2025. március 1.

2024. április 22-én, a Föld Napján indítottuk útjára a Nemzeti Faültetés Napját, melyre magunk mellé hívjuk az egész országot, mert:

„Nincs bal- és jobboldali klímaválság, hőguta, aszály és elsivatagosodás sem.”

A Nemzeti Faültetés Napja Magyarország lokális válasza a globális problémákra. Célunk, hogy Magyarország legyen Európa legzöldebb országa.

Várunk minden szervezetet, legyen az egyházi közösség, óvoda, sportegyesület, cég, énekkar vagy épp egy jógacsoport.

A Nemzeti Faültetés Napján, a becsatlakozó civileken túl valamennyi magyarországi szervezet és szerveződés, intézmény és vállalat részt vehet: iskolák, óvodák, laktanyák, egyetemek, cégek, színházak, kórházak, sport és egyházi közösségek, énekkarok, kiránduló társaságok, multi vállalatok alkalmazottai, jógások és madarászok, a legkülönfélébb társadalmi vagy civil szervezetek tagjai.

A teljes felhívás:
https://10milliofa.hu/article/nemzeti-faultetes-napja

Válasz

M Imre üzente 11 hónapja

Április 22: Föld Napja | Ünnepelj velünk

Idén április 22-én, hétfőn, 34. alkalommal ünnepeljük itthon a Föld napját. Az 1970-ben indult kezdeményezéshez Magyarország 1990-ben csatlakozott.

Ebből az alkalomból most Miyawaki városi minierdő telepítésre hívunk,
a One Tree Planted hőszigetek felszámolását célzó projektjének keretében ültetünk, immár hagyományosan, a Főkerttel együttműködve.

Program: Földnapi Miyawaki minierdő ültetése
Mikor: 2024. április 22. 17:00
Hol: Külső Szilágyi út
Időtartam: 2 óra

További részletek a Facebookon:
https://www.facebook.com/events/455341786841021

Örülünk, ha visszajelzel, de fontosabb, hogy gyere! :)

Mit hozzak? Csak magadat és a barátaidat, családtagjaidat! A szerszámokat, szakértelmet mi biztosítjuk.

Válasz

M Imre üzente 11 hónapja

Hogyan csökkentette Miskolc város 20%-kal az egyedül álló védett fái számát? | 2024. április 12.

„Hol vagytok ti hivatásos természetvédők?” írták 13 éve egy miskolci fa védelmére a „hős fák” választásakor, mely beszámolót a világháló mai napig megőrzött. Az akkori kérdés nem ért célba (csak a fa a döntőbe), nem úgy, mint az elmúlt hónapok gyors és hivatásosak intézkedései.

Miskolcon mint dendrológiai érték három szoliter fa állt helyi természetvédelmi oltalom alatt, kettő pedig mint kultúrtörténeti érték képviselte-képviseli a természeti emlék besorolást jogszabályokkal és ahhoz tartozó természetvédelmi kezelési tervvel rögzítve. A védettséggel rendelkező fák közül kettő Miskolc Tapolca nevű városrészén él, mindkét fa mocsárciprus (Taxodium distichum).

Az önkormányzati rendelettel megszüntetett védettségű fa bizonyítottan legalább kilencven éves, törzskerülete 130 cm-en kb. 320 cm. A 2007 óta hatályos védettségi rendelet a védelmi indokként a fajmegismerésen túl a különlegesen szép koronáját is rögzíti. A fa az említett rendelet és kezelési terv szerint három különböző helyrajzi számú és tulajdonú területet érint, így nem csoda, hogy különböző érdekek feszülnek egymásnak. Ebben rendet tenni a rendeletalkotó és hatósági feladatokat gyakorlónak van joga, jobban mondva kötelessége. Az egyik terület résztulajdonosa sok-sok évig próbálta a jogszabályok maradéktalan érvényesítését elérni, természetkárosítással járó tevékenységekre az illetékesek figyelmét felhívni , sikertelenül. Amikor a védett természeti terület közterületi részét(!) harmadszor aszfaltozták le (ami egyébként tilalmazott), a felszín fölé emelkedő, csak a fafajra jellemző, szakértő szerint létfontosságú, számos légzőgyökeret elpusztítva illetve csonkolva, a jogszabályok betartásáért és a fa megmaradásáért harcoló arra jutott, javasolja a védettség feloldását a jogszabályok betarthatatlanságára hivatkozva. Régi mondás: ha nem lehet az előírást betartani, változtassunk azon! Töröljük el!

Hát nem mindegy, milyen indokkal szűnik meg a védettség? Hát nem, mert az előző évek fa védelméért tett lépések nem lehetnek hiábavalók, nem lehet a természetet szerető miskolciakat és az indítványozót becsapni. Mint a közgyűlésen elhangzott: a területével az érintettek ezután szabadon rendelkezhetnek! Ez azt sugallja, mint ha mindenkinek nyűg lenne a védett természeti érték. Ellenkezőleg, vannak, akik édes tehernek fogják fel az elődök által hozott védelem betartását. De van a küzdelemnek határa, s belátás annak reménytelenségére.

Ki a vesztes?
https://greenfo.hu/hir/hogyan-csokkentette-miskolc-varos-20-kal-az-egyedul-allo-vedett-fai-szamat/

Válasz

M Imre üzente 11 hónapja

Közösségi gyümölcsöskertet ültetett a FŐKERT a Tabánban

Hazai fajtákból válogatva 10 gyümölcsfát és 30 gyümölcstermő cserjét ültettek a Gellért-hegy oldalában.

A Pünkösdfürdő park, a XIII. kerületi Kubala László park és a Gellért-hegy után most már a Tabánban is szakíthattok magatoknak friss gyümölcsöket a mindenki számára nyitott kertből! Összesen 10 gyümölcsfát és 30 gyümölcstermő cserjét ültetett a FŐKERT a fitneszpark közelében lévő területre a 10 millió Fa Alapítvánnyal együttműködésben.
https://www.facebook.com/fokertbp/posts/pfbid02teWU5qtf9B6ghofLrJKiRorbmHEsMfTdwSiSyLBSjQRLfjQLjXcejc3GkvChqsCl

Ahogy írják

-- „csak hazai fajtákból válogattunk: van köztük jonatán alma, nyári Kálmán körte, besztercei szilva, egres és fertődi feketeribizli is – mindegyik a betegségekkel, kórokozókkal szemben ellenálló, rezisztens fajta”

így terveik szerint nem lesz szükség a permetezésükre. Az ültetés előtt a talajt előkészítették, komposzttal kevert termőföld várta a csemetéket, és bár néhány gyümölcs már idén beérhet, igazán bő termésre még néhány évet várni kell.

Addig is mindenkit kérnek, vigyázzanak a frissen ültetett, fiatal fákra, és a kutyáknak se hagyják a gazdik, hogy kárt tegyenek bennük!
https://budapest.hu/hirek/2024/03/25/kozossegi-gyumolcsoskertet-ultetett-a-fokert-a-tabanban

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Erdőanya és Mexikó-puszta: a Pilisi Parkerdő mesés nevű mintaterületei
2024. március 24. | Hazai hírek

A 2024-es év két fontos évfordulót is jelent a Pilisi Parkerdő Zrt. szakmai munkájától elválaszthatatlan örökerdő-gazdálkodás terén: idén 70 éves a Visegrád közelében létrehozott Erdőanya, illetve 25 éves a Parkerdő nemzetközi hírű örökerdő kísérleti és bemutató területe Mexikópusztán.
2024-ben a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében lévő, a hazai folyamatos erdőborítást biztosító erdőgazdálkodás történetének két emblematikus mintaterülete kerek évfordulóhoz ért.

*** Erdőanya: őserdő természetességű kezelt erdő

Dr. Madas László, a Pilisi Parkerdő alapításának egyik kezdeményezője és első igazgatója 1954-ben indította el az akkor egyedülállónak számító szakmai programot az Erdőanyai-völgyben lévő erdőrészlet természetközeli kezelésével. Az immár 70 éve folyó munka eredményeként a területen mára az őserdőkhöz hasonló állapot alakult ki, ami azt bizonyítja, hogy a kezelés alatt álló erdők természetessége a megfelelő erdőművelési rendszert alkalmazva nemcsak fenntartható, hanem hosszútávon javítható is.

Az Erdőanyai-völgyben az erdőtervezéssel kapcsolatban két éve végzett felmérésből kiderült, hogy a rendszeres, következetes erdészeti kezelés hatására a 23 hektáros erdőrészlet több szakmai mutatószáma is az őserdő-jelleg kialakulását jelzi:

-- Az érintetlen erdőségek egyik legfontosabb jellemzője a különböző korú és fajú fák egyidejű jelenléte. A parkerdő szakembereinek erdőtervezőkkel közös felmérés bizonyította, hogy az Erdőanyai-völgyben a közel 170 éves idős fák mellett és alatt mára az 1-70 éves korosztályú egyedek is a teljes területen megfelelő számban megtalálhatóak. Ráadásul a természetes erdőtársulásra jellemző szinte összes őshonos fafaj jelen van az erdőrészletben, vagyis a bükk mellett például a kocsánytalan tölgy, a gyertyán, a hegyi juhar és különböző erdei gyümölcsök. Ennek köszönhetően az erdő képe és szerkezete változatos és sokkal inkább hasonlít az őserdőkre, mint a nagyjából azonos méretű fákból álló, egykorú erdőkére.

-- A természetes erdők másik fontos jellemzője, hogy bővelkedik lábon álló és a földön fekvő elhalt, korhadó faanyagban. A holtfának a teljes értékű, egészséges, önszabályozásra képes erdei ökoszisztémában van nélkülözhetetlen szerepe és a biológiai sokféleség megőrzésének legjobb eszköze. A most elvégzett mérések alapján látszik, hogy a vizsgált erdőrészletben a holtfa jelenléte és eloszlása ugyancsak az őserdőkre jellemző módon alakul: az álló és fekvő, tíz centiméternél nagyobb átmérőjű holtfa összmennyisége hektáronként átlagosan 44 köbméter, de van olyan területrész, ahol eléri a 188 köbmétert is. Ez a Kárpátok őserdő-leírásaival egyező mennyiségű korhadó faanyag biztosítja a természetes tápanyagkörforgást, hozzájárul a vízmegtartáshoz, és élőhelyet biztosít a lebontó szervezetek, köztük számos védett faj számára.

*** Mexikó-puszta: az élő örökerdő-laboratórium

Az idén 25 éves A Mexikó-pusztai Pro Silva bemutató területen az üzemi kísérleti munkák 1999-ben indultak, Dr. Csépányi Péter, a Parkerdő jelenlegi vezérigazgató-helyettesének irányításával. A területen egyrészt erdőművelési és fakitermelési eljárásokat próbálnak ki, amelyek a folyamatos borítást biztosító erdőkezelés hazai eljárásainak alapjait jelentik. Ilyen fontos vizsgálat például a kocsánytalan tölgy elegyarányának fokozatos növelése a fafaj lékekben történő megújításával a jóval árnytűrőbb fafajok folyamatos borítása között, gyertyános-bükkösben. Jelentősége, hogy a klímaváltozás hatására a hazai bükkösök és gyertyános-bükkösök területei nagy valószínűséggel a tölgyesek zónájába kerülnek át viszonylag rövid időn belül. Fontos tehát, hogy ez az átmenet nagyobb megrázkódtatások nélkül, fokozatosan, szinte észrevehetetlenül menjen végbe. Más szempontból is fontos ez a terület: szakmai párbeszéd a tárgya a folyamatos borítást biztosító erdőkezelés értékelése gazdasági szempontból. A Mexikó-pusztai Pro Silva bemutató területen az elmúlt 25 évben minden erdészeti beavatkozást gazdasági szempontból is kielemeznek; többek között ennek is köszönhető, hogy kezd megerősödni az a felfogás a szakmán belül, hogy a folyamatos erdőborítás gazdasági szempontból is versenyképes alternatíva, miközben ökológiai szempontból egyértelműen kedvezőbb.
https://greenfo.hu/hir/erdoanya-es-mexiko-puszta-a-pilisi-parkerdo-meses-nevu-mintateruletei/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Bojár Iván Andrással, a 10 millió Fa alapítójával beszélgetett nemrégiben Kávézó a világ végén című műsorában a Radiocafén McMenemy Márk. Hallgassátok meg!
https://podcasts.apple.com/hu/podcast/051-boj%C3%A1r-iv%C3%A1n-andr%C3%A1s-10-milli%C3%B3-fa/id1656034839?i=1000637568584

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Még élvezzük a vénasszonyok nyarát, de előbb-utóbb megérkezik az ősz. Az ősz pedig a legideálisabb évszak az ültetéshez.

Ahogy szokták mondani: minden fejben dől el, most két tudásanyagot ajánlunk figyelmedbe, amelyeket ingyenesen letölthetsz honlapunk Tudástár menüpontja alól.

1. A Faültetési Kisokos - könnyen, gyorsan áttekinthető formában mutatja meg, hogy mire figyelj, ha fát szeretnél ültetni.
https://10milliofa.hu/api/uploads/kisokos_ok_vegleges_kicsi_78f5cbb447.pdf

A Faültetési Kisokos vizuális élményéért Hitka Viki grafikusnak tartozunk köszönettel! Köszönjük! :)

2. A Faültetési útmutató: Mit, Hol, Mikor, Hogyan?

Egy jóval részletesebb szakmai anyag, amely gazdagon taglalja a fajtaválasztás, illetve az ültetés egyéb szempontjait.

Végigolvasva biztos lehetsz majd benne, hogy a a magyarországi tájnak, klímának és az ültetési környezetedhez illő fával teheted zöldebbé a környezeted.
https://10milliofa.hu/api/uploads/Faultetesi_utmutato_Mit_Hol_Mikor_Hogyan2_c8df35f7eb.pdf

Az anyagokat a 10 millió Fa közösség szakértői, Bozzay Balázs erdésztechnikus, környezetgazdálkodási agrármérnök; Zsolnai Balázs kertészmérnök, növényorvos; valamint Dr. Aszalós Réka erdőökológus állította össze.

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Indul Magyarország első elektromos famentő autója!

Te is fölismerted, hogy ahol az ember kreálta gépek helyett fák és repkények, aszfalt helyett fű dolgozik a javunkra, ott akár 20 fokkal is hűvösebb van ilyenkor?
Ehhez mi csak egy dolgot tehetünk hozzá: öntöznünk kell.

Eddigi ültetéseink után következik: az éltetés!

Indul hát a 10 millió Fa közösség FaMentő autója. Gyere, szállj be!

Szállj be önmagadért, az utódaidért, hogy elindulhasson Magyarország első elektromos FaMentő Autója. Az ország legnagyobb civil faültető szervezete, a 10 millió Fa, négy éve ültet: erdőt, fát, cserjét. Csak az elmúlt félévben 200 településen több, mint 50.000 fának adtunk esélyt a növekedéshez.

Most a nagyvárosi fák túléléséért kampányolunk, hiszen az elmúlt évek tapasztalata megmutatta: minden fa számára az első hónapok, évszakok a legnehezebbek.
A perzselő nyár, a villámárvizek gyökereket kimosó áradata, minden frissen ültetett fánknak, cserjénknek megpróbáltató. Szinte minden héten el kél a segítség, a szakszerű utógondozás. Ebben segíthet a most induló FaMentőAutó.

Mit csinál egy FaMentőAutó?
Rendszeres öntözésen túl, tápanyagot, faápoló szerszámokat és szakembereket szállít - mindig oda, ahol épp szükség van támogató beavatkozásra. Azaz: éltetésre!
A nagyvárosi jelenlétre tervezett FaMentőAutó a Budapesten elültetett közel 40000 fának és cserjének ad esélyt a túlélésre és megerősödésre. Mindezt úgy, hogy nem terheli további kipufogógázzal a környezetét!
Az egyetlen töltéssel, akár 220 kilométer megtételére képes elektromos autó könnyedén felkeresheti Budapest távolabbi pontjait, álljon a segítségre szoruló fa Hidegkúton, a Rákóczi híd lábánál, tavasszal ültetett Miyawaki minierdőben vagy épp Rákoskeresztúr egy távolabbi pontján. A FaMentő Autó kis mérete lehetővé teszi, hogy könnyedén megközelítse az ápolásra, éltetésre szoruló fákat a legzsúfoltabb belvárosi helyszíneken is.

Mennyibe kerül?
Az elektromos FaMentőAutó ára nem nagy összeg; mindössze 11 531 600 forint összegyűjtésére van szükség - a fenntartást, az üzemeltetést, a faápoló szakembert a 10 millió Fa Alapítvány biztosítja.

Hogyan segíthetsz?
Szállj be te is a kampányba, így akár pár napon belül elindulhat a FaMentőAutó, főleg, ha Te is megtolod!

A FaMentőAutó oldalán egyszeri vagy akár rendszeres együttműködőként is tehetsz, hogy a fák túléljék a legdurvább heteket, valamint friss híreket olvashatsz a kampány állásáról.
https://actionnetwork.org/fundraising/szallj-be-indul-magyarorszag-elso-famento-autoja

Amíg nyaralsz a FaMentő Autó addig sem pihen: öntöz, locsol, éltet a nyári, száraz forróságban.
Szükségünk van egymásra: nekünk a fákra - a fáknak miránk!
https://10milliofa.hu/article/28

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Budapest tiszta levegőjéhez a FŐKERT idén eddig összesen közel 1500 új fa ültetésével is hozzájárult. Így több mint 600 új fasori és parkfával bővült az állomány, 10 db idős fa lett kiültetve, és közel 900 erdészeti facsemetével gazdagodtak a fővárosi erdők.
A frissen ültetett fák sérülékenyek, még meg kell szokják új környezetüket, ezért kérjük, vigyázzanak rájuk, és a kutyáikat se engedjék dolgukat végezni a tövükben, nehogy kárt tegyenek a csemetékben. Közterületeink rendezett, tiszta állapotáért mindannyian sokat tehetünk, nemcsak közszolgáltatóként, hanem a közterek, zöldfelületek látogatóiként is. Különösen érvényes ez az új növénytelepítéseknél. Kérjük ezért, hogy a közterületeken, és kiemelten a fiatal fák környezetében se dobálják el hulladékukat, hiszen ezzel amellett, hogy elcsúfítják környezetünket, - a friss telepítéseket is veszélyeztetik.
https://fbshort.com/FOKERT

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Kutatóállomás a lombok között
Az IAAC obszervatóriuma egy barcelonai erdőben.

A FLORA egy tudományos kutatási létesítmény, amely fenntartható erdőgazdálkodásból származó faanyagból épült. Célja, hogy egy kutató az erdőben, a lombkoronák között élhessen és dolgozhasson. A megfigyelőközpontot Margaret D. Lowman amerikai biológus, más néven Canopy Meg kiváló munkája ihlette, akit a lombkorona-ökológia tudományának úttörőjeként tartanak számon.
https://www.octogon.hu/epiteszet/kutatoallomas-a-lombok-kozott/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A 10 millió Fa Alapítvány idén lesz négyéves. Közhasznúak vagyunk jogi, és nagyon bízunk benne, erkölcsi értelemben is. Fákat ültetünk, erdőket, kerteket telepítünk. Sokat. Aki nyomon követi tevékenységünket, az a facebook vagy weboldalunkon keresztül értesülve pontosan tudja mennyit és hogyan? Eltökéltek vagyunk abban, hogy elültessünk 10 millió fát. Részben úgy, hogy honfitársainkat bíztatjuk: legalább az 1 fő – 1 fa elvén életében egyszer vállaljon felelősséget egyetlen fáért: ültesse el, gondozza, míg az magától válik életképessé. Vagy helyette mi vállaljuk fel ugyanezt. Civilek vagyunk, az ország minden szegletében. Figyelemmel követve a klíma és biodiverzitás válság folyamatát, napról napra erősebb a hitünk abban, hogy fáinkra szüksége van a Földnek, még inkább pedig nekünk embereknek. Számunkra nemcsak a légköri szenet köti meg, de hűvöset ád, port fog, nyugtatja a lelket, fogyó rétegvizeinket őrzi. Egymást feltételezve élünk: amit mi kilélegzünk, a fa ugyanazt a széndioxidot alakítja vissza számunkra oxigénné. Segítőnk, leginkább pedig az emberiség jövője, a gyermekeink előtt álló évtizedek biztosítéka. S amit ma mi szülők elültethetünk, azzal majd gyermekeinket azokban az évtizedekben tudjuk segíteni, amikor testi mivoltunkban már nem leszünk velük.
Add nekünk adód 1%-át, s ezzel te is segítheted, hogy 10 millió fa mielőbb az Élet szolgálatába álljon.
https://fbshort.com/Mzbl

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Soroksári út / Határ út
Miyawaki erdő ültetése
https://fbshort.com/Mzar

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Hasonló kezdeményezés volt nemrég...:

Ha megnézed a képeket, megértheted, hogy minden korosztály szeretettel és örömmel ültetett.
Csodálatos pillanatokat töltöttünk együtt, hogy ebben a hónapban 800 facsemetét ültethettünk el.
Szívből köszönöm mindannyiótoknak.
Szeretettel és hálával,
Maharishi (Maharishi Bhramananda Yogi)
https://www.facebook.com/groups/322420321198157/posts/6106946046078860/

Válasz