M Imre üzente 7 hónapja

A WWF Magyarország csapata idén hetedik alkalommal gyűjtötte a Tiszán a műanyag palackokat és egyéb szemetet. Főleg az ártéri erdők aljáról, ahol csalános-pókos, dzsungelszerű növényzettel és rengeteg rovarral kell megküzdeni a "zsákmányért".

Blogunkban annak járunk utána, hogy milyen állapotban van ez a "dzsungel", és tehetünk-e még érte valamit.
https://wwf.hu/cirill-betus-palackok-a-dzsungelben/

Válasz

M Imre üzente 9 hónapja

Nyolcvannyolc zsák hulladékot szedtek össze az ártérből szegedi sárkányhajósok

2021-es sikeres akcióját megismételve idén június 24-én, szombaton ismét Tiszta Tisza akciót tartott a szegedi VASárkányOK nevű sárkányhajós csapat. Oldalukon azt írják, az összesen húsz sárkányhajós és önkéntes motorcsónakokkal kezdte el megtakarítani a Tisza városi partszakaszát reggel 9 órakor.

A Maros-torkolattól a Bertalan hídig terjedő újszegedi oldalról 88 zsáknyi kommunális szemetet (főként szennyezett műanyagot és cipőket), 6 zsák tiszta műanyagot, 5 zsák üveget, 2 zsák fémet és 1 zsák kupakot gyűjtöttek össze. A szelektíven gyűjtött műanyagot, üveget és fémet a szegedi Hulladékvadász önkéntesei utánfutós biciklivel juttatták el egy gyűjtőhelyre. A műanyag kupakokat ismét a nyitott gerinccel született szegedi kisfiú, Bende terápiájának költségeire ajánlották fel.

Az akció komoly támogatást is kapott, hiszen a két-két motorcsónakot az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, illetve a Szegedi Vízisport Egyesület adta a csapatnak, de más szervezetek is felajánlottak munkaeszközöket és szemeteszsákokat, illetve a kommunális hulladékot a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. autója szállította el.

Külön menő dolog, hogy amennyiben valaki illegálisan lerakott szemetet lát, a Hulladékvadász nevű ingyenes applikáción keresztül bejelentheti, és az önkormányzat is látja a bejelentést.
https://szegeder.hu/helyi/2023-06-26/nyolcvannyolc-zsak-hulladekot-szedtek-ossze-az-arterbol-szegedi-sarkanyhajosok/6499c7d047d3c00a43becf1f

Válasz

M Imre üzente 9 hónapja

Víztisztító konténert építettek a PET Kupa szervezői a kárpátaljai rászorulóknak
https://www.youtube.com/watch?v=wDu2HXAvwBA

PET Kup: Fontos mérföldkövéhez érkezett a Hulladékmentes Tisza projekt, elkészült a folyóvíz tisztító berendezéssel ellátott Ivóvíz Cserebere Pont! <3
A több éves tervezési és kivitelezési munka során törekedtünk rá, hogy minél több már használt tárgynak hosszabbítsuk meg az élettartamát. Maga a konténer is egy kiszuperált tengeri szállításra használt - világlátott - elem. :) A kialakítását pedig szinte teljes mértékben lelkes petkalóz kezeknek köszönheti! <3
Az Ivóvíz Cserebere Pontban nemcsak tiszta vizet vételezhetnek a használók, hanem mosásra, tisztálkodásra is lehetőségük nyílik. Emellett közösségi térként is funkcionál majd! :)
Mi már izgatottan várjuk, hogy élesben is bemutatkozzon Kárpátalján!

Válasz

M Imre üzente 10 hónapja

PET Kupa (videó): Holnap indul a IV. Tisza-tavi PET Kupa! Izgatottan várjuk, hogy a 12 csapat vízre szálljon! A hajók a mai napon elkészültek, az első hajó vízre tétele különösen izgalmasan alakult!
https://fbshort.com/IV_Tisza-tavi_PET_Kupa

Válasz

M Imre üzente 10 hónapja

Lépésenként egy zöldebb bolygóért - Bódiszné Hajnal Alíz közreműködésével
https://www.youtube.com/watch?v=TVsyXEVEXM8

Válasz

M Imre üzente 10 hónapja

Gryllus Dorkát a Húzós Podcast című műsor kétharmadánál arról kérdezték, hogy miben más Németországban színészkedni, mint Magyarországon. Tételezzük fel, hogy a kérdés mögött nem az a remény húzódott meg, hogy ismét elmondhatja valaki, mennyivel jobb minden nyugaton, mint idehaza, mégis végső soron ezt történt, csak épp az ATV futott jégre, amikor Gryllus Dorka kedvesen, elegánsan, őszintén elmondta (38:35-nél):

-- A németeknél elképzelhetetlen, hogy PET palackban adjanak vizet egy stúdióban.
https://www.youtube.com/watch?v=2PNg-T61pFI

S azzal a lendülettel fel is kapta az asztalról a PET palackot, s a továbbiakban a palackot „lóbálva” mesélt abbéli dilemmáiról, hogy amikor meglátta a beszélgetés előtt a PET palackot, mi minden futott át rajta:

-- „Most bejöttem, és megakadt a szemem ezen a PET palackon, hogy ezt itt most ki fogjuk rakni magunk elé az asztalra? Átgondoltam, hogy kérjek egy poharat, hogy csak a pohárban legyen a víz? Aztán rájöttem, hogy nem, ez tök ellenszenves, hogy itt előállok a stúdióban magyarázni, hogy inkább egy pohár legyen az asztalon.”
https://centauriweb.hu/gryllus-dorka-jol-megmondta/

Válasz

M Imre üzente 11 hónapja

Indul az első Marosi PET Kupa
Maros Kalandpart, Makó
https://www.openstreetmap.hu?zoom=19&type=way&id=679894723
2023. május 19. péntek, 9 óra
Figyelem, május 16-ig jelentkezhetsz!
Itt: https://greenfo.hu/sajtotajekoztatok/indul-az-elso-marosi-pet-kupa/

Válasz

M Imre üzente 11 hónapja

A Magyar Film Napja 2023 - Jóreménység sziget | utolsó budapesti közönségtalálkozós filmvetítés:
2023. április 30. - Uránia, 16:00
https://urania.jegy.hu/program/a-magyar-film-napja-2023-joremenyseg-sziget-147456/976915
https://fbshort.com/Mz9k

Ljasuk Dimitry films: Szeretettel meghívlak benneteket, önöket a Jóreménység-sziget utolsó budapesti közönségtalálkozós filmvetítésére a gyönyörű Uránia Filmszínház hatalmas dísztermébe. Április 30-án vasárnap 16:00 órától, ahol személyesen várom a közönséget és a film végén mesélek a filmről, útjáról, a kulisszákról és az élményeimről. Nagy út volt ez idáig és most szeretném egy igazán méltó helyen megünnepelni veletek, önökkel.

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?
2023. 04. 27., csütörtök, 18:00, Budapest, Veres Pálné utca 12. - Scruton V.P.
Regisztráció (a rendezvény ingyenes):
https://www.scruton.hu/esemeny/382-ki-mondta-hogy-nem-tudod-megvaltoztatni-a-vilagot

Ha mindenki legalább minimálisan odafigyelne háztartásában a környezetbarát életmód kialakítására, a sok egyéni cselekedet összeadódva hatalmas befolyást gyakorolna egész bolygónkra. Ehhez járul hozzá a zero waste szemlélet, mely nem a szelektív hulladékgyűjtést helyezi középpontba, hanem egyenesen azt az életmódot, mely során minimalizáljuk a keletkező hulladékot.

A témában jártas szakemberekkel körbejárjuk, hogy mi mindent tehetünk meg mi is szeretett Földünkért. Vendégeink egyszerűen megvalósítható ötleteket is adnak, hogyan érdemes ebbe belekezdeni.

A beszélgetés résztvevői:

Tóth Andi - a Hulladeknelkul.hu alapítója, zéró hulladék életmód tanácsadó, mentor
Kalo-Szabó Anna - a Lemérem Bolt tulajdonosa
Tamás Zsolt - a PET Kupa versenyek versenyigazgatója, a Természetfilm.hu Egyesület alelnöke

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Ma még borongós nap van mögöttünk, de hamarosan itt az igazi tavasz, jó idő, vár ránk a Tisza vidéke! Jöhetnek a Pet kupák! <3
Te idén csatlakozol hozzánk vagy esetleg már visszatérő leszel?
https://www.facebook.com/petkupa/posts/pfbid02pE1aaxi2GQCLk8WeBihLJTezKdLZB7r3tg4fDR9oKML1wa1Gde3BRBhg6eE76WTEl

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Több mint 700 tonna hulladékot gyűjtöttek össze és hasznosítottak újra Kárpátalján alig egy év alatt

Civil szervezetek és egy nemzetközi vállalat közös kezdeményezésének köszönhetően hatalmas mennyiségű szemetet gyűjtöttek össze több kárpátaljai településen. Az összesen 724 tonna, szelektív módon begyűjtött hulladékot teljes egészében újra is hasznosították. Ennek kapcsán szakértők segítségével jártuk körül, hogy áll ma az újrahasznosítás ügye Magyarországon és Európában, illetve mi várható a jövőben.

A hulladékkezelési rendszerek hiányából fakadóan az Ukrajna területén lévő Kárpátalján összesen körülbelül hárommillió tonna hulladék halmozódott fel, jelentősen szennyezve a környék mellékfolyóit és a Tiszát, melyen évente mintegy 10.000 tonna hulladék érkezik hazánkba is, jelentős természeti károkat okozva. Ennek megelőzésére indította a hulladékmentesítésben élen járó Tiszai PET Kupa és a világ vezető alkoholos italgyártó és forgalmazó vállalata, a Diageo közös CALL-Action programját tavaly év elején. A projekt keretein belül a fenntarthatóság jegyében, a Tisza mentén élő legalább 120.000 ember életkörülményeinek javítását segítették és segítik különböző hulladékgazdálkodási fejlesztések bevezetésével, folyótisztítási akciókkal.

-- A területen számos település semmiféle hulladékgyűjtési infrastruktúrával, és folyamattal nem rendelkezik, nincsenek kommunális hulladékgyűjtők, szelektív gyűjtőkről nem is beszélve.

Ezért is kulcsjelentőségű az említett vállalkozók jelenléte, akik saját járművel begyűjtik, telephelyükön válogatják, és szállításra kész állapotba hozzák a főként újrahasznosítható üvegből, műanyagból és papírból álló szemetet.

Az orosz-ukrán háború kitörése Kárpátalján is megnehezíti a mindennapokat, ennek ellenére hatékonynak nevezhető a hulladékgyűjtés. Az ungvári folyómentő ökobusz szombatonként előre meghatározott állomásokon összesen mintegy 600 kilogramm szemetet gyűjt össze. Ez azért is fontos, mert így kevesebb hulladék kerül a területen áthaladó, Tiszába ömlő Borzsa folyóba, ez pedig nem csak a környéken lakók életminőségét javítja, de ezáltal kevesebb szemét éri el Magyarország területét is.

A konkrét hulladékgyűjtés mellett a kezdeményezés része a lakosság körében végzett szemléletformálás is. A beregszászi Színes Tartályok Ökológiai Mozgalom érzékenyítő előadásokat tart az iskolákban, szelektív hulladékgyűjtő konténereket helyez ki, interaktív feladatokkal hívja fel a figyelmet a szelektív gyűjtés és az újrahasznosítás fontosságára a gyerekek körében.
https://www.facebook.com/szinestartalyok/

-- A gyerekek, felnőttek nem ritkán napi 4-5 órát töltenek együtt az óvóhelyeken, így adta magát az ötlet, hogy itt is tartsanak előadásokat, oktatási programokat a témával kapcsolatban.

Az edukáció mellett fontos az eszközfejlesztés is, a projektnek köszönhetően tudtak a helyi hulladékgazdálkodók vásárolni többek között egy használt kisbuszt, targoncát, illetve egy nagyobb teherautóba motort is, hogy ismét működőképessé tegyék. Az egyik helyi vállalkozó sikertörténetéből dokumentumfilm is készült, amely jól mutatja be a területen tapasztalható, hulladékgyűjtési problémákat, ugyanakkor azt is, milyen eredmények érhetőek el némi támogatással és elhivatott emberek munkájával.
http://netpolgar.network.hu/video/forum_vitaindito_videok__ird_a_video_ala_a_velemenyed/hulladek_ujrahasznosito_gep_grm__szilvasy_mihaly

Simon Gergely, vegyész, környezetkémikus, a Greenpeace Magyarország vegyianyag-szakértője is a gyártók és a forgalmazók felelősségét emelte ki. Az, hogy valami újrahasznosítható, nem jelenti azt, hogy újra is hasznosítják.

Simon Gergely szerint fontos a témával kapcsolatos oktatás és tájékoztatás, de gyors, kézzel fogható eredményeket csak szigorúbb szabályozással, törvényekkel lehet elérni. Ezért is fontosak az olyan intézkedések, mint például az európai zöld megállapodás.
https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/hu/ip_22_7155

Az Európai Bizottság javaslatcsomagjának célja például, hogy 2030-ra teljes mértékben újrafeldolgozhatóvá tegye a csomagolást az Unión belül. Ez magában foglalja a kötelező betétdíjas rendszerek létrehozását a műanyag palackokra és alumíniumdobozokra vonatkozóan, valamint annak egyértelművé tételét, hogy a csomagolások mely szűk körének kell komposztálhatónak lennie, hogy a fogyasztók ezeket a biohulladékba dobhassák.
Bővebben:
https://raketa.hu/tobb-mint-700-tonna-hulladekot-gyujtottek-ossze-es-hasznositottak-ujra-karpataljan-alig-egy-ev-alatt

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Nézzétek milyen szép rend lett a kiskörei Folyómentő Központban!
Kalóz tisztelgés jár az önkénteseknek, folyómentőknek, hulladékelszállítóknak, vízügynek!
Díszsort állnak a kukák is amiket az NHSZ Szolnok - NHSZ Zounok jóvoltából kaptunk.
https://www.facebook.com/petkupa/posts/pfbid0CSgMZqBvhmpPhMAa5kmJk6vi9s1x55QVNXpof2tkvqYKrVLz2jaqQJ3gbMHB9RkJl

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Jó hírünk van :) A Marosi PET Kupa verseny nevezési időpontját a megnövekedett érdeklődésnek köszönhetően meghosszabbítottuk!
Ha március 1-ig nem sikerült jelentkezni, de minden vágyatok, hogy kipróbáljátok magatokat a Maroson is, akkor itt a lehetőség! (új időpont: március 22.)
https://www.facebook.com/petkupa/posts/pfbid02w6Vurux779y7kafBpF7X47hKU1dN4E2fZ39BJLULnwk1zWim5oMoizyoYLKMCaEMl

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Új folyóra evez a PET Kupa: irány a Maros!

A Tiszai PET Kupa lelkes önkéntesei 10 év alatt összesen több mint 300 tonna hulladéktól mentesítette a magyarországi folyókat. Fókuszuk a Tiszán van, de ezt 5 éve kiterjesztette a Tisza-tóra, 4 évvel ezelőtt pedig a Bodrogra. Idén újabb folyó megtisztítása a petkalózok célja: májusban a Marosra eveznek.

A Természetfilm.hu Tudományos Filmműhely Egyesület, a PET Kupa versenyek szervezője közleménye szerint a PET Kupa küldetése a Tisza árterének megtisztítása az ott lerakódott – főként ukrán és román eredetű – szennyeződéstől, amelynek legnagyobb hányadát a PET-palackok teszik ki. 2022-ben három versenyt szerveztek, a jubileumi tizediket a Felső-Tiszán, míg a Tisza-tavon és a Bodrogon egyaránt a negyedik alkalommal. Az ezeken résztvevő 640 önkéntes 31 hulladékból készült hajón összesen 30 tonna hulladéktól mentesítették az árteret.

A legsúlyosabban szennyezett terület a Tokaj és Tiszaladány közötti szakasz volt, itt egyetlen nap alatt 5 tonna hulladékot gyűjtöttek. Hatékonyságuk folyamatos növelése mellett a szervezők szándéka, hogy a már megtisztított területeket megóvják a visszaszennyeződéstől, ehhez viszont elengedhetetlen a hulladék-utánpótlást jelentő mellékfolyók megtisztítása is. Ezért úgy döntöttek, 2023-ban új folyóra, a Marosra eveznek.

Azt írták, hogy a Maros menti településeken a környezetvédelem iránt elkötelezett csoportok évek óta dolgoznak az Erdélyben eredő folyó megtisztításán. Apátfalváról, Makóról és Szegedről is érkezett megkeresés, igény az összefogásra. Nekik szeretnének segíteni a „petkalózok” azzal, hogy a helyi önkormányzatokkal és zöld szervezetekkel együttműködve megszervezik 2023. május 18-21. között a Marosi PET Kupát.
https://greenfo.hu/hir/uj-folyora-evez-a-pet-kupa-irany-a-maros/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Boldogságban, egészségben, sikerekben és tiszta folyókban gazdag új évet kívánnak Mindenkinek a PET Kalózok!

2023-ban is felvesszük a kesztyűt a folyók védelmében! <3

<< Maradandó pillanatok, élmények és eredmények >>
< a PET Kupa jubileumi évében >

Köszönjük a közel 650 PET kalóznak (és megannyi támogatónak), akik a 10. jubileumi évünkben rendezett 3 folyótisztító versenyen részt vettek! A futamok eredményeként 30 tonna hulladéktól mentesítettük folyóinkat

III. Tisza-tavi PET Kupa -> 7 tonna
X. Felső-tiszai PET Kupa -> 15 tonna
III. Bodrogi PET Kupa -> 8 tonna

Elképesztő teljesítmény! Mindennek a 69,7%-a újrahasznosításra kerül a szelektált gyűjtésnek és hulladékgazdálkodó partnereinknek köszönhetően!

PET Mesterünk, Varga Livius megmutatja, mivel töltöttük a nyarat!
https://vimeo.com/776651031/e4d3c28eff

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Boldog karácsonyt, sok meghitt pillanatot, élményekkel való feltöltődést kívánunk! <3
Mi mással, mint az uszadékfából készült karácsonyfánkkal és az újrahasznosított farmerból készült “szaloncukrainkkal”.
https://www.facebook.com/petkupa/posts/pfbid016eBjoL4ZVE1uMYebH7qUZPMAkr1QBvGCrth2ffy8gzQvruTRFHCnQhcU4DVMMDyl

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Ellehetetlenült a működése annak a beregszászi hulladékfeldolgozónak, aminek kulcsszerepe van Tiszát érő műanyagszennyezés csökkentésében. Áram híján leállt a feldolgozás, miközben a hulladék folyamatosan érkezik a telepre. Egy áramfejlesztő segíthetne rajtuk.

Az ukrajnai elektromos rendszert érő orosz támadások miatt ellehetetlenülőben van a tiszai műanyagszennyezés visszaszorításán dolgozó beregszászi hulladékhasznosító működése. Erről maga az érintett vállalkozás, a Színes Tartályok Hulladékfeldolgozó Telep, illetve a vállalkozás működését többféle módon támogató hazai Pet Kupa is hírt adott Facebookján.

A telep vezetője Viktor Bucsinszkij szerint a három hete csak éjszakánként van elektromos áramuk, és így nem győzik feldolgozni a telepre leadott hulladékot, ami folyamatosan egyre nagyobb mennyiségben érkezik, részben azért is, mert sokan költöztek a frontvonalaktól legtávolabb eső országrészbe.

Áram híján azonban nem működik a présgépjük, és nem tudják szétválogatni a hulladékot, amit így nem tudnak elszállítani a megrendelőiknek. Ebből fakadóan nincs bevételük, nem tudják fizetni az alkalmazottakat és a bérleti díjakat, miközben raktározási kapacitásaik is a végét járják, emiatt

-- veszélybe került a beregszászi hulladékfeldolgozó léte, ezért segítséget kérnek.

Mint a PET kupások a hvg.hu kérdésére jelezték, a leghasznosabb segítség egy ipari áramfejlesző lenne (akár új, akár használt), amivel működtetni lehetne a telepet.

Felhívásában a hazai civil szervezet emlékeztet, hogy a beregszászi feldolgozó működése nagyban hozzájárul, hogy a térségben képződő hulladék ne a természetbe vagy a folyókba kerüljön, például a Tiszába, aminek tisztításán évek óta dolgoznak, újabban határon átívelő programokkal is.
https://hvg.hu/gazdasag/20221128_tisza_muanyaghulladekfeldolgozo_beregszasz_karpatalja_aramhiany_segitseg

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Azoknak, akik nem akarják tétlenül nézni a szennyezést, rendelkezésére áll a Tiszta Tisza Applikáció). Az app egy gyors regisztráció után megmutatja a szennyezett területeket, és segít a folyótisztító akciók megvalósításában. 2021-ben 650 önkéntes 4300 zsák hulladékot gyűjtött be és jelentett le az applikáción keresztül. Ez több, mint 26 tonna folyami hulladék. De vajon mit lehet tenni azért, hogy megszűnjön a szennyezés? És mit gondolnak erről a Tisza-menti emberek?
https://ttapp.hu/#/%2F=

Annak érdekében, hogy ez kiderüljön, a Tiszta Víz Boldog Tisza projekt keretében expedíciót indítottunk, a Tisza forrásától a Dunáig.

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Új alkalmazás segíti azokat, akik tenni szeretnének a Tisza mentén felgyülemlő hulladékszigetek, szemétkupacok ellen.

A PET Kupa Youtube csatornáján jelent meg a hír arról, hogy elkészült a Tiszta Tisza Térkép, amely a folyó és mellékfolyóinak hulladékhelyzetét mutatja be. A cél az, hogy minél jobban megismerjük a szennyezés gócpontjait, és így hatékonyabban lehessen fellépni a szennyezés felszámolása érdekében.

A térkép a nemzetközileg népszerű, TrashOut hulladéktérképező applikáció adatait jeleníti meg, egységes online felületen. Az alkalmazás 11 nyelven, köztük magyarul is elérhető. A PET Kupa csapatai, önkéntesei és zászlóvivői 2020-ban a forrásvidéktől egészen a torkolatig feltérképezik a folyót és egyes mellékfolyóit.
https://tisztatiszaterkep.hu/#%2F=

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Több mint 1500 zsák szemét gyűjt össze a III. Tisza-tavi PET Kupán

Rekord mennyiségű, 1549 zsák szeméttől mentesítették Tiszafüred és Tiszanána-Dinnyéshát közötti szakaszán a Tisza-tavat.

A főként Ukrajnából és Romániából érkező hulladékot az árterekben gyorsan benövi a természet, ezért – a sűrű vízparti erdőben – nem volt könnyű dolga III. Tisza-tavi PET Kupán rajthoz álló négy baráti, kilenc vállalati és egy nemzetközi résztvevőkből álló csapatnak.
Több mint 200 zsák hulladék összegyűjtésével a versenyt a TiszaiJAK családi csapat nyerte.

A fejenként legtöbb hulladékot összegyűjtő csapatnak járó Tisza-tó Hőse elismerést a DHL Clean Up Hungary vehette át. Másodikként az ERSTE Green végzett, a Decathlon csapata pedig a tavalyi eredményét megismételve a harmadik helyre futott be.

A versenyen gyűjtött hulladék újrahasznosítható része, csaknem 70 százaléka magyar vállalkozások munkájának köszönhetően kerül vissza az anyagok körforgásába.

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Rekordszámú csapattal startol a III. Tisza-tavi PET Kupa

Immáron tizedik éve szervez folyami pethajós hulladékgyűjtő versenyeket a Tiszán és mellékfolyóin a PET Kupa ötletgazdája, a Természetfilm.hu Egyesület. A június 16. és 19. között megvalósuló környezetvédelmi programon ezúttal 14 pillepalackokon lebegő hajó és kenus különítmény tisztítja a tó Tiszafüred és Tiszanána-Dinnyéshát közötti szakaszát.
https://www.elobolygonk.hu/Klimahirek/Hulladek/2022_06_15/rekordszamu_csapattal_startol_a_iii_tiszatavi_pet_kupa

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A dunai műanyag hulladékból új, tartós termék készülhet

2021. szeptember 21-én, kedden hivatalosan is átadták Budapesten a Duna első hulladékcsapdáját (Litter Trap). A projekt különböző szervezetek széles körű együttműködése, akik együttesen mutatták be a projektet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.

Budapesten kísérleti projekt indul a műanyag és egyéb hulladékáramok Dunából való kiszedésére. A lebegő hulladékcsapda (Litter Trap) által összegyűjtött hulladék átvizsgálásra és elemzésre kerül, miközben feltárják újrafeldolgozási potenciálját olyan szemmel nézve, hogyan készülhet belőle új, tartós termék. A Litter Trap a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem előtt helyezkedik el, az Európa Hajó meglévő kikötőjéhez rögzítve. A Litter Trap összegyűjti a folyó jobb partján, a fősodorban lebegő hulladékok egy részét. A hulladékokat szétválogatják és újrahasznosításra továbbítják. Emellett az oktatás és a szemléletformálás is fontos eleme lesz az egyéves kísérleti projektnek.

A műanyag- és egyéb hulladékok nagy problémát jelentenek a vízi- és folyómenti ökoszisztémákban. Az állatokat, élőhelyeiket – s ezáltal az embereket is közvetetten – egyre komolyabban veszélyezteti a folyami hulladék, melynek egy része elszórtan az ártéri területeken, partok mentén rakódik le, s nem tudni pontosan mi és milyen mennyiségben rakódik le az üledékbe. A folyókon keresztül a hulladék egy része eléri a tengereket és az óceánokat, ahol a globális szennyezés részévé válik. A nyílt vizeken található műanyaghulladékok bomlása, aprózódása miatt mikroműanyag is keletkezik.

A dunai Litter Trap stratégiailag jól pozícionált, a folyó jobb partján, a sodorvonalban helyezkedik el a BME Központi épülete előtti pontonhoz erősítve. Az úszómú nem használ közvetlenül energiát, passzívan, a folyó áramlását használja ki a lebegő hulladékok begyűjtésére, ily módon a telepítés és az üzemeltetés nem okoz környezetterhelést. A Litter Trap-et hetente ellenőrzik és rendszeresen ürítik. A műanyagok Budapesten történő kinyerésével megelőzhető a Duna és a Fekete-tenger további műanyagszennyezése. A CLEAR RIVERS – a Litter Trap fejlesztője – 2017 óta dolgozik a Litter Trap megvalósításán Hollandiában, Belgiumban, Indonéziában és Malajziában.

Új körforgásos termékek

A kísérleti folyamat során hasznosítani kívánt makroműanyagok elemzésre és válogatásra kerülnek újrahasznosítás céljából. Az egyetemmel, a PET Kupával és a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségével együtt azt vizsgáljuk, hogy a műanyagok hogyan vehetnek részt a körforgásos gazdaságban. Megvizsgáljuk, hogy milyen új termékek állíthatók elő a műanyagok újrahasznosításával. Ebben követjük a PET Kupa, mint helyi partner tapasztalatait és szakértelmét, valamint a CLEAR RIVERS által fejlesztett termékeket. Ily módon hatékonyan és környezetbarát formában tudjuk újrahasznosítani a műanyagokat. Az új termékek hozzájárulnak a műanyagszennyezés tudatosításához, és a hulladék kinyerés költsége előbb-utóbb pénzügyi megtérülést fog biztosítani.

Együttműködés

A projekt a CLEAR RIVERS és az Audi Környezetvédelmi Alapítvány kezdeményezése, amelyet olyan stratégiai partnerek támogatnak, mint az Audi Magyarország, az ING, a PET Kupa, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Magyar Nemzeti Bank, az Európa Hajó, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége és a Recobin Kft. A CLEAR RIVERS és az Audi Környezetvédelmi Alapítvány hosszú távú együttműködése keretében ez a második Litter Trap kihelyezés Európában.

Együtt dolgozunk a műanyagmentes Dunáért!
https://okotudat.hu/a-dunai-muanyag-hulladekbol-uj-tartos-termek-keszulhet/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Közeleg a nyári szünet, előkerülhetnek a szabadtéri játékok

Sőt, akár újak is készülhetnek! Összegyűjtöttünk néhány ötletet, amelyekkel egyszerű eszközök és néhány PET-palack segítségével szórakoztató ügyességi játékokat készíthettek. Maga a barkácsolás is szuper nyári program lehet.

Egy félbevágott palack, a kupak és egy zsineg: máris kész a kihívás.
https://www.youtube.com/watch?v=wiL8Fmp9Kxc

Néhány golyó segítségével a palackból egyszerű türelemjátékot készíthetünk.
https://www.youtube.com/watch?v=DaHSKA9O1YI

Két palack segítségével kétszemélyes játékokat is készíthetünk:
https://www.youtube.com/watch?v=fBsLjEVaIvI

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Egy hűtőszekrény is előkerült a Rába nagytakarításakor

Április 21-én, csütörtökön kezdetét vette a legtermészetesebben kanyargó, vadregényes folyónk, a Rába tavaszi nagytakarítása.

Az Őrségi Nemzeti Park tudósítása szerint évről évre nagy kihívás, hogy a faágak, torlaszok közé beszorult hulladékot kiszabadítsák és zsákokba gyűjtsék. A munka csak a vízről végezhető, így a folyó viselkedését és a kenuzás minden csínját-bínját ismernie kell a kormányosnak, hogy a veszélyes helyeken fennakadt nejlonokat, italos flakonokat, vödröket összeszedhessék.

-- A legnagyobb döbbenetet és nehézséget egy hatalmas hűtőszekrény eltávolítása okozta, amit méretei miatt nem is tudtak kenuba tenni, de nem hagyták a vízben, a partig kivitték, majd autóval elszállították.

„Elszomorító volt egyes belterületi folyószakaszok állapota is, ahol teherhajóra lett volna szükség, hogy a partot megtisztíthassuk” – állapította meg a szomorú tényt az Őrségi Nemzeti Park.

Hozzátették, jó lenne, ha a hulladék gazdái többre értékelnék a Rába természetességét, és nem „szemétszállító szalagként” tekintenének erre a gyönyörű folyóra.

Pozitív hírről is beszámoltak azért, ugyanis a szakemberek szerint jó volt látni, hogy a háborítatlan részeken rengeteg madár érzi otthon magát.
https://www.orseginemzetipark.hu/hu/hirek/rabatakaritas.html

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Tisza egy kilométeres szakasza – nyolcvanzsáknyi szemét

Az egri Békatutaj Egyesület a Föld napja alkalmából szervezett szemétszedő kenutúrát: a Tiszafüred és Tiszaörvény közötti vízpartokat szabadították meg az eldobált szemét egy részétől.

A 2008-ban létrejött, egri alapítású Békatutaj Egyesület a túrák mellett szemétszedő akciókat és más környezetvédelmi programokat is szervez. Az elmúlt hétvégén immár kilencedik alkalommal tartottak szemétszedő kenutúrát – ismertette az egyesület közleménye alapján az Egriügyek.hu.

Idén nemcsak a Tisza-tó védettebb területein, hanem a Tisza folyó partján is zajlott a szemétgyűjtés, és helyenként sokkoló volt, amit az aktivisták tapasztaltak.

-- Volt olyan terület, ahol körülbelül kétszáz négyzetméteren megtöltöttek szeméttel tizenöt zsákot.

A Tisza egy kilométeres szakaszán összesen nyolcvan zsák szemetet gyűjtöttek.

Az Aktív Magyarországért díjas Békatutaj Egyesület önkéntesei az elmúlt nyolc évben a Tisza-tó belső, eldugottabb területein gyűjtötték a szemetet. Ezeken a védettebb területeken is évről évre összegyűlt mindig legalább 20-30 zsák, de a folyó partja nem meglepő módon sokkalta szennyezettebb.

Az idei évben először, a PET Kupával életbe lépett együttműködésnek köszönhetően a gyűjtés után az önkéntesek át is válogatták a szemetet. Az összegyűjtött hulladéknak így csupán negyedét rakják le. Az újrahasznosítható műanyagot, fémet és üveget a PET Kupa kiskörei Folyómentő Központjába szállították, ahonnan később visszakerül a körforgásba, és újra termék vagy csomagolóanyag készül belőlük.
https://egriugyek.hu/kornyek-ugye/bekatutaj-egyesulet-tisza-szemetszedes

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A Magyar Vízközmű Szövetség (MaVíz) pár perces edukatív kampányfilmjéből megismerhetjük a csapvízzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, felsorolva az előnyeit, és eloszlatva a vele kapcsolatos tévhiteket.

A csapvíz az egyik legnagyobb kincsünk, és egyben a legszigorúbban ellenőrzött élelmiszer. Magyarországon a háztartások 98%-a részesül közműves ivóvízellátásban, míg a Föld népességének ötöde nem jut hozzá a tiszta, egészséges ivóvízhez.

A MaVíz kisfilmjéből egyebek mellett kiderül, hogy honnan származik Magyarországon a csapvíz, miért biztonságos, és miért érdemes előnyben részesíteni a PET-palackos italokkal szemben.
https://www.youtube.com/watch?v=8q933usdEWw

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Magyar cég fejlesztése hozhat áttörést a bioműanyagok világában

A Dunakeszin működő biotisztítószereket gyártó vállalat vezetője szerint a PET-palackok helyettesítésére kifejlesztett csomagolóanyaguk „100%-ig természetes anyagokból készült bioműanyag, karbonsemleges, 15 év alatt magától lebomlik, akár komposztálható”, sőt, „emészthető”.

Az rtl.hu riportot készített egy magyar vállalkozóval, aki állítása szerint áttörést ért el a könnyen lebomló, bioműanyag-alapú csomagolások terén. Juhász András, a Cleaneco öko-bio háztartási és ipari tisztítószereket gyártó iPLA.Tech Kft. alapító tulajdonosának kezdeti célja a termékeikhez használt klasszikus csomagolások lecserélése volt.

Az iPLA.Tech kísérleteinek eredménye egy olyan PLA-keverék, amit mindkét gyártástechnológiai lépcsőben − a fröccsöntésben és a fúvásban − használni tudnak. A csomagolások fő komponense a PLA, adalékként, például lágyításra pedig különféle természetes ásványi anyagokat használnak.

Kiemelt céljuk, hogy a termékeik minél többször újratölthetők legyenek, ugyanakkor azoknál a csomagolásoknál, ahol megmarad az egyszer használatos funkció, illetve minden törekvésük ellenére nem kerülnek visszagyűjtésre, igyekeznek a lebomlást gyorsítani.

Ennek érdekében mezőgazdasági hulladékként máskülönben nem hasznosuló anyagokat − például fűrészport, kenderfeldolgozási hulladékot − használnak föl magas százalékban, beledolgozva a bioműanyagba. A hozzáadott növényi rostok nagymértékben gyorsítják a termék lebomlását, és jelentősen csökkentik az anyag árát.
https://www.elobolygonk.hu/Klimahirek/Hulladek/2022_05_04/magyar_ceg_fejlesztese_hozhat_attorest_a_biomuanyagok_vilagaban

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Mi történik most a PET Kupánál? - aktuális összefoglaló a 44. perctől (a teljesség igénye nélkül)

Akik követik a PET Kalózok munkásságát sokféle hírt hallhatnak: projektek, turnék, együttműködések, tisztítóakciók, versenyek, erasmus, interreg, tidyup, mümü... néha még mi kalózok is meglepődünk azon, hogy mennyi mindent csinálunk.

AtiKapitány az MTA "Az ember alkotta anyag" konferencián adott elő
https://youtu.be/eLFQ7ZUk7Ig?t=2615
és foglalta össze, hogy

-- mi a PET Kupa
-- milyen eredményeink vannak
-- milyen projekteken dolgozunk
-- milyen terveink vannak a jövőben

Jelentkezz önkéntesnek és legyél Te is PET Kalóz!
https://petkupa.hu/hu_HU/onkentesseg

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Hulladékmentesítő szerkezetet helyeztek üzembe Nagyváradnál a Sebes-Körösön

A most üzembe helyezett víztisztító szerkezet a folyóban úszó hulladékot mozgatható karon keresztül állítja meg, és gyűjtőtartályba irányítja. A begyűjtést követően a hulladékot újrahasznosítják – mondta el Tánczos Barna romániai környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter.

A folyóban úszó hulladékot összegyűjtő szerkezetet helyeztek üzembe Nagyváradnál a Sebes-Körösön, közölte szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

Tánczos Barna kiemelte: a beruházás a magánszektor kezdeményezésére, a civil szektor és a hatóságok együttműködésével valósult meg. A most átadott hulladékmentesítő szerkezethez hasonlót telepítenek a következő két hónapban a Szamoson is.

A román vízügyi hatóság ugyanakkor további hét, az úszó hulladék összegyűjtésére alkalmas berendezés terveit készítette el – ebből négyet a Szamosok medencéjében, hármat pedig a Körösök medencéjében helyeznek el.

Tánczos Barna arról is beszámolt, hogy az elmúlt két napban a folyók megtisztításán dolgozó romániai és magyarországi szakemberekkel találkozott. Kedden Szatmárnémetiben mutatták be az integrált hulladékmentesítő rendszer tervét, amellyel az ország nyugati felében található folyókon gyűjtik be az úszó hulladékot.
https://www.elobolygonk.hu/Klimahirek/Hulladek/2022_03_26/hulladekmentesito_szerkezetet_helyeztek_uzembe_nagyvaradnal_a_sebeskoroson

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Idén is lesz Pet Kupa
Félidőhöz érkeztünk! Ugyan szépen gyarapodnak a jelentkezések az idei versenyekre, de akad még néhány szabad hely! :)
-- III. Tisza-tavi PET Kupa: jún. 16-19.
-- X. Felső-Tiszai PET Kupa: júl. 30-aug. 7.
-- III. Bodrogi PET Kupa: szept. 7-11.
Várjuk a régi és jövendőbeli PET Kalózok jelentkezését február 28-ig!
Kedvcsinálónak nézzétek meg a videót! ;)
https://youtu.be/MsO1p7B7yfg

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Sokszor kérdezik tőlünk, hogy miként vagyunk képesek ennyi önkéntest bevonni, és ami még ámulatba ejtőbb: éveken át megtartani?

Őszintén szólva, mi a jó ügyért való tenni akarással és a szuper közösséggel magyaráztuk. De ahogy az már lenni szokott, nem elégszünk meg feltételezésekkel!

Karaus Krisztina és Gyalai-Korpos Miklós nagyszerű közös kutatása a PET Kupa önkénteseinek motivációját vizsgálta.

A tanulmányt a Szociálpedagógia szaklap 155. oldalán találjátok.

Spoiler!
A kalandvágy és az önmegvalósítás új motivációs faktorokként kerültek a kutatásba!
http://real-j.mtak.hu/18376/7/szocped18_2021.pdf

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Szerintem mindenki látott már sokkoló képeket mindenféle vizeken lebegő szemét szigetekről. Nem is kell az óceánig menni, a Tisza Európa legszennyezettebb folyói közé tartozik. Ami már a mi ügyünk is. (Mint kiderült a beszélgetésből, amúgy már az óceán is.) Mit kéne tenni? Mondom. Illetve nem én, hanem aktuális vendégem, Vészity Kata, aki PET Kalóz minőségében volt beszélgetőtársam a Zöld Szobában.

Mesélt a PET Kupáról és a versenyen jócskán túl mutató eredményekről, célokról, projektekről. Előre szólok: egy idő után már nem érdemes számolni, hogy hányszor hagyja el a számat beszélgetés közben, hogy „csodálatos”, „szuper”, „fantasztikus”. Most úgy éreztem, ha választhatnék egy dubai luxusnyaralás és a tiszai szemét szedés között, az utóbbit választanám, mert sokkal jobb mulatságnak ígérkezik. (Pedig nem vagyok nagy nomád.) Nem viccelek. Igazi intravénás inspiráció, amit ez a csapat az elmúlt 10 évben letett az asztalra. Szóval lehet ám így is! Ajánlom zöldeknek, tenni vágyóknak, kalandoroknak, programkeresőknek (haverokkal, gyerekekkel), de azoknak is, akik csak szívesen hallanának egy lelkesítő beszélgetést olyasmiről aminek van értelme.
https://content.blubrry.com/noklapjahu_podcastok/petkupa.mp3
https://www.noklapja.hu/aktualis/2022/01/29/zold-szoba-podcast-tep-kupa/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Kövesd nyomon a palackot!
Egy kattintás és láthatod, hol tartanak éppen a hulladék útját feltérképező GPS jeladó palackjaink, egyik a Bodrogon, a másik a Tiszán.
A videó Felsőbereckinél készült, a Bodrogon útjára engedett palackkal:
https://youtu.be/0L5aU-iARu0
Online nyomonkövetés:
https://petkupa.hu/hu_HU/zerowastetiszariver/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A Szegedi Tudományegyetem harmadik éve folyó kutatásai szerint növekszik a mikroműanyagok mennyisége a Tiszában, a szennyezés elsősorban kommunális eredetű - közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-vel.

A közlemény szerint a 0,05 és 5 milliméter közötti méretű mikroműanyagok egy része kozmetikai szerekből származik, legtöbbjük azonban nagyobb darabok lemorzsolódásával jön létre fizikai hatás következtében. Ilyen hatás például a mosás is, amely során a műszálas ruhákból egy-egy alkalommal akár hetvenezer apró szemcse is bekerülhet a szennyvízbe, majd onnan a folyókba.

Egyre több a mikroműanyag a Tiszában

A SZTE kutatói harmadik éve vizsgálják - egy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal finanszírozásával zajló projekt keretében - a Tisza mikroműanyag-szennyezettségét a forrástól egészen a torkolatig. Évente mérik, mennyi mikroműanyag rakódott le az üledékben. Az Európai Űrügynökség (ESA) műholdja, a Sentinel-2 ötnaponta készített felvételei alapján arra is következtetnek, milyen a víz lebegtetett hordaléktartalma, és ennek mekkora részét teszik ki a mikroműanyagok.
https://femina.hu/terasz/tisza-mikromuanyag/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Egyedüli romániai résztvevőként a nagyváradi Eco-Mountain Transylvania nevű civil szervezet csapata is részt vett a második alkalommal megszervezett Bodrogi PET Kupa versenyen, az 5 ország 1 folyó Erasmus-projekt keretében.

A rendezvény jelentősége, illetve különlegessége abba rejlett, hogy nem csupán megtisztították a Bodrog folyót a Sárospatak és Bodrogkeresztúr közti szakaszon a benne lévő műanyaghulladékoktól, hanem az összegyűjtött szemetet már ott a helyszínen elkezdték szétválogatni azért, hogy amiket lehet, visszajuttassák az anyagkörforgásba, illetve újrahasznosítsák. Nagyon jól vizsgázott a Kék Bolygó Alapítvány támogatásával megépített Pontonkonvoj elnevezésű, a folyómentők munkáját segítő vízi jármű, amely a meglehetősen nomád körülmények között végzett hulladékgyűjtési és válogatási munkát teszi kissé komfortosabbá a rajta kiépített toalettel, folyóbarát szappan használatával működő zuhanyzóval, melegedési és étkezési lehetőséggel. Újrahasznosított műanyaglapokból összeállított három lebegőt is átadtak ugyanakkor, mely kikötők úgy vannak megtervezve, hogy a folyami műanyag hulladék „újjászületik”, és a kikötőket egy rámpa köti össze a parttal.

A szervezők becslése szerint a Bodrogon 6-7 év múlva látszik majd meg az eredménye a munkájuknak, mivel az árterekben még mindig rengeteg a hulladék, és a Tisza esetében is körülbelül ennyi időnek kellett eltelnie addig, míg érzékelhetővé vált a környezetvédelem szempontjából pozitív változás. Amúgy pedig azért is fontos, hogy egy folyó tiszta legyen, mert ezáltal idegenforgalmi szempontból is vonzóvá válik. A négy nap alatt különben közel 9 tonna, összesen 1256 zsák szemetet gyűjtöttek.

„Az Eco-Mountain Transylvania Egyesület is évek óta szervez folyótisztító akciókat Vársonkolyos és Rév környékén. Most, hogy a folyómentő tanfolyamot is elvégeztük, úgy gondoljuk, ideje lenne Romániában is összefogni a többi zöld civil szervezettel, és egy országos nagy akciótervet kidolgozni. A folyók megtisztítása érdekében egy Romániai PET Kupát készülünk lebonyolítani, mely csatlakozna a magyar folyómentő időpontokhoz. Hiszem azt, hogy közös összefogással sikerülhet” – nyilatkozta portálunknak Székely-Farkas Tímea, az egyesület társalapítója és projektmenedzsere.

https://www.erdon.ro/kozelet/helyi-kozelet/romaniaban-is-megszerveznek-a-pet-kupa-folyomento-akciot-3932504/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A kilenc éve rendszeresen megtartott versenyeknek és az év közben szervezett akcióknak köszönhetően mostanra összesen 190 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a PET Kupa csapatai. A szervezők számításai szerint a II. Bodrogi PET Kupán megdőlt az egy résztvevőre vetített összegyűjtött hulladék mennyisége. A versenybe szállt hat pethajó legénysége és leánysága, valamint a versenyhez csatlakozó három kenus különítmény ezúttal majdnem 9 tonna, összesen 1256 zsák hulladékot gyűjtött össze a bodrogi verseny négy napja alatt.

https://petkupa.hu/hu_HU/ii-bodrogi-petkupa-zaro

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Nem tudom szavakba önteni mennyire boldog vagyok! Megnyerte “A Tisza nevében” című filmem a szakmai fődíjat és az M5 csatorna különdíját a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon! Idén több mint 2000 film nevezett 90 országból a fesztiválra. Ebből 4 külföldi és 3 magyar alkotást választott ki zsűri a Kék Bolygó Alapítvány szakmai fődíjára… akikből “A Tisza nevében” című filmem választották a fesztivál fődíjára… Nagyon boldog vagyok mindkét díj miatt és hogy a filmem ennyire a betalált az emberek szívébe!
A Tisza nevében című filmem egyik fontos célja az volt, hogy gondolkodásra és változtatásra késztessem a lakosságot, szervezeteket és a döntéshozó politikusokat. A filmet a 2021 márciusi bemutatása óta már közel másfél millióan látták (youtube, FB, országos TV és külföldi TV-k). Boldoggá tesz, hogy a film üzenete elért az emberekhez és tettek követték azt. Így hogy a filmem két díjat is nyert a fesztiválon, gondoltam megosztok veletek néhány fejleményt (nem azt, hogy hol és milyen sok sajtóorgánum írt róla, hanem eredményeket).
1. Több tucat lakossági és önkormányzati szemétgyűjtés történt a film apropóján Kárpátalján, amiről számos helyi média beszámolt.
2. Eközben az ukrán állami szervek a Borzsa és Latorca mellékfolyókon több mint 40 szeméttorlaszt számoltak fel, több tonna műanyag hulladékot begyűjtve. Kárpátalja kormányzója, Anatolij Poloszkov meghívott, hogy személyesen mutassa be az eredményeket és terveket. Szeptember végén találkozok vele.
3. Az Ukrán Környezetvédelmi Minisztérium levélben tájékoztatott a terveikről és nagyra becsülték a film edukációs hatását.
4. A film két főszereplőjének adománygyűjtést szerveztem, ami által közel 15 000 USD adomány gyűlt össze, hogy ebből eszközöket és gépeket vásárolhassanak.
5. Ukrán-Magyar konferencia került megrendezésre június 16-án “Határokon átnyúló összefogással a tiszta Tiszáért” címmel, melyen ukrán és magyar politikusok, vízügyi és környezetvédelmi szakemberek és aktivisták vettek részt. A konferenciát Bocskor Andrea EU-s képviselő asszony kezdeményezte a film apropójából és több mint százan vettek részt rajta négy országból. A rendezvény végén zárónyilatkozat is készült.
6. A filmet kárpátaljai és magyarországi középiskolák és általános iskolák pedagógusai beépítették a tananyagba, közös vetítésekkel, számtalan visszajelzést kaptam tőlük és a gyermekektől.
7. Az ukrán hatóságok a kis szelektív udvarok támogatására külön forrásokat különítettek el, melyekre ukrán és magyar szervezetek, vállalkozók pályázhatnak Kárpátalján.
8. A németországi Coburg városa 220 nagy méretű kukát ajánlott fel a filmben szereplő két kárpátaljai önkéntesnek. A kukák szállítása megtörtént, épp az ukrán határon vámolás alatt állnak. Azóta Bajorország több településén üzemelő szelektív hulladékkezelő cég is további kukákat és gépeket ajánlott fel, várhatóan a kárpátaljai Beregszász járás több mint ezer kukához jut így.
9. A film bemutatása óta a kárpátaljai lakosság érezhetően több háztartási hulladékot juttat el a szelektív hulladékgyűjtő udvarokban, amit nem csak a filmben szereplő két udvar üzemeltetője, hanem további ungvári, munkácsi és huszti udvarok is megerősítettek.
10. A film ukrán nyelvű szinkronizált változata májusra készült el. Azóta azt sugározta Kárpátalja legnagyobb tévé csatornája a TV21 és várhatóan október elején adja le az egyik legnagyobb országos ukrán TV csatorna az “Kanal Ukraine”.
11. A budapesti Ukrán Nagykövetség megerősítette számomra, hogy a film eljutott Ukrajna elnökéhez, Volodimir Zelenszkij Úrhoz is.
12. Szeptember elején Magyarországon járt a “Kanal Ukraina” egyik legnézettebb ukrán TV csatorna, hogy nagyriportot (2x35 perc) készítsen a Tisza szennyezéséről. Eddig még Magyarországon ukrán országos TV nem forgatott ez ügyben. A riporter és szerkesztő elmondása szerint a filmem inspirálta őket abban, hogy Magyarországra jöjjenek forgatni. Fontos hazai szakemberek és politikusok mellett velem is interjút készítettek.
Bízom és hiszek benne, hogy a Tiszát sikerül megtisztítani hamarosan és közösen a szemetünktől, amiben minden ország kiveszi a részét!
Viszlát a Tiszán!
Köszönöm a támogatásotok és biztatásotok!
Üdv: Dimi

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A bioműanyagok biztosan nem oldják meg a globális műanyagproblémát

Évente annyi műanyaghulladék kerül ki a környezetbe, amennyiből újra fel lehetne építeni a kínai nagy fal jelenleg álló, 6000 kilométer hosszú szakaszát. A sokak által megoldásnak tartott bioműanyagok csupán a gyártás 1 százalékát teszik ki, ráadásul ezek sokszor csak ipari körülmények között bomlanak le, más környezetben, így az óceánokban nem. A globális műanyagproblémát biztosan nem oldja meg a bioműanyag, azt továbbra is csak a plasztikhasználat jelentős és gyors visszaszorításával tudnánk kezelni – állítja a Másfélfok klímapolitikai blogon kedd reggel megjelent cikkében Jurecska Laura környezetkémikus, a környezettudományok doktora.
Előnyből hátrány

Az ELTE TTK Mikrobiológiai Tanszékének tudományos munkatársa szerint a Földön felhasznált műanyag

60 százaléka hulladéklerakóba kerül,
közel egynegyedét elégetik,
az újrahasznosítás pedig a 20 százalékot sem éri el.

A műanyagok széles körű elterjedésének egyik oka hogy ezek az anyagok kémiailag ellenállóak. „Ez az eredetileg igen előnyösnek tartott tulajdonságuk azonban mára inkább hátránnyá változott, különösen az egyszer használatos műanyagtermékek esetében, amelyek néhány óra, de legkésőbb pár hét vagy hónap után hulladékká válnak, ugyanakkor évszázadokba, évezredekbe is telhet, mire lebomlanak” – írja a környezetkémikus.

https://qubit.hu/2021/08/31/a-biomuanyagok-biztosan-nem-oldjak-meg-a-globalis-muanyagproblemat

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A Tisza nevében (film)
Frissítés: szuper hír! Reggel 6 vállalat is jelentkezett, hogy szívesen segítene és elvinné Németországból Ukrajnába, Kárpátaljára a kukákat ingyen! Sorban beszélek velük, és kiválasztom, hogy kivel. Nehéz lesz dönteni... De ez azt jelenti, hogy megvalósul a „Kuka Expressz”, az adomány célba fog érni! Ez úton is köszönöm a rengeteg megosztás, kutatást, javaslatot és hasznos üzeneteket! Nagyon boldog Viktor! Hamarosan jelentkezem mikor és hogy lesz a szállítás! Köszönöm-Köszönöm!!! Üdv.:Dimi
https://www.facebook.com/dimitryfilms/posts/357544186018484
.......................
Reggeli posztom ez volt:
Kamiont keresek egy jótékony fuvarhoz! Segítsünk Viktornak! 150 kukával támogatnák Németországból Viktor Bucsinszkyt, a beregszászi környezetvédelmi aktivistát, aki "A Tisza nevében" című filmem egyik főszereplője. Nagy dolog lenne ezt összehozni! Hiszek benne, hogy menni fog!
Az újszerű kukákra Németországban dolgozó Németh Sándor (Sasa) figyelt fel és ő is beszélte le az ottani hulladékkezelő társasággal, hogy a adományként felajánlják Viktornak a kukákat! Ezer köszönet érte! Hihetetlen milyen segítőkészek és figyelmesek vagyunk mi magyarok! Ez óriási dolog, mert így Viktor képes lesz Beregszász térségben megvalósítani széles körben a szelektív hulladékgyűjtést! Egy kis települést tervezne ellátni ezzel a kuka mennyiséggel. Ezzel nem csak a lakosság, hanem a Borzsa folyó és a Tisza is nagyon jól jár!
Keresek egy olyan nagyvonalú szállítmányozó, vagy fuvarozó céget, aki a németországi Coburgból elvinné egy nyerges vontatóval a kukákat egészen Kárpátaljára, Beregszászra, Viktor telepére (1200 km). (Ja és én is mennék a kamionnal és egy kamerával :) ) Nagyon-nagyon köszönöm Sándornak a közbenjárást, elképesztő!!! Nagyon izgatott vagyok, hogy sikerül-e segítenünk!!! Ha fuvarozó cég vagy és segítenél, kérlek írj üzenetet nekem. Köszönöm! Vagy ha ismertek olyan szállítmányozó céget, aki szerintetek egy jó ügy mellé állna, kérlek osszátok meg velük ezt a posztot. Köszönöm! Ja és ha lenne olyan magyar cég, akinek van még pár tucat kukája - amit Viktornak és a film másik főszereplőjének, Francz Bélának adományoznának - akkor most útközben azokat is fel tudnánk venni :). A Tiszának minden kuka számít! :)
Köszönöm! Dimi
A Tisza nevében című filmem itt nézheted meg, ha még nem láttad:
http://autovezetes.network.hu/video/fenntarthato_fejlodes_kozlekedes_kornyezet_/a_tisza_neveben

Válasz

M Imre üzente 2 éve

PET Kupák júniustól szeptemberig

Ha eljön a nyár, elstartol a Tiszai Pet Kupa, az évek óta sikeres hulladékmentesítő program. Nem is egy versenyről van már szó: a Felső-Tiszai PET Kupa mellé tavaly felsorakozott a Tisza-tavi PET Kupa, amit júniusban rendeznek meg, szeptemberben pedig jön a Bodrogi verseny. Ebben a felvételben mindhárom eseményről hallhatnak.

A PET Kupák szervezője a Természetfilm.hu Egyesület.

Tamás Zsolttal, a Tiszai PET Kupa versenyigazgatójával Berek Péter beszélget.
https://anchor.fm/kazinczy-blint/episodes/PET-Kupk-jniustl-szeptemberig-e15botd

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Kalózkalandok és hulladékhelyzet beszámoló az Euronews-on:
https://hu.euronews.com/2021/08/04/ismet-pet-kalozok-takaritjak-a-tisza-felso-szakaszat

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Jelentkezz petkalóznak a Bodrogra!
Bár az idei versenynevezések már beteltek, itt egy újabb lehetőség, hogy csatlakozz a II. Bodrogi PET Kupát közvetlenül megelőző folyótisztító, nemzetközi akcióba.
Időpont: 2021. szeptember 6-8.
Helyszín: a Bodrog Zemplén (Szlovákia) és Sárospatak közötti szakasza

Részletek és regisztráció: https://forms.gle/JLFnBdbXv2J3H2DM8

A résztvevőknek szállást és napi háromszori étkezést biztosítunk. Helyek limitált számban, - a jelentkezés sorrendjében - állnak rendelkezésre, ezért azt javasoljuk, hogy regisztrálj mielőbb!
A program a Tid(y)Up projektünk keretében valósul meg.

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Már kilencedik alkalommal vágunk neki a Felső-Tiszán - a hétköznapinak még mindig nem mondható - pethajós kalandnak. Idén 16 versenyző pethajó erősíti a flottát és a Tisza Expedíció is bekapcsolódik a hulladékgyűjtésbe. Régi álmunk válik valóra: a nomád tábori körülmények közé a Pontonkonvoj úszóműve varázsol több kényelmet. A vadonatúj létesítményekben toalett, zuhanyzó és büfé szolgálja majd petkalózainkat. Idén is várjuk az érdeklődőket a szárazföldi programokra, nap mint nap más helyszínen találtok meg bennünket a Tisza partján.
https://petkupa.hu/hu_HU/tisza-expedicio-kiseri-ix-felso-tiszai-pet-kupat

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Nemzetközi folyótisztító nap Kőrösmezőn
A TISZA EXPEDÍCIÓ keretében szerveztünk folyótakarítást a hétvégén a Tisza forrásához közel eső vidéken. Helyiek és a PET Kupa önkéntesei szelektíven zsákolták be az összegyűjtött hulladékot, Franc Béla vezetésével. A zsákokat ez alakalommal is Béla teherautója szállította, amelyet sok egyéni adományt összegyűjtve vásárolhattunk meg Bélának. Nézzétek a képsorokat a 9. perctől a TV21 Ungvár összeállításában!
https://youtu.be/OXGc97cEfSM?t=545

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Ismerd meg Ian Davies inspiráló történetét | 2021. 05. 21.

Szemeteskukát és lökhárítót is hozott az áradó Tisza – A pici tettek által jönnek létre a nagy dolgok

Első látásra beleszeretett a városba, a környezetbe a családjával Londonból Csongrádra költöző Ian Davies. Amikor a nyugalmazott tűzoltó látta, hogy mennyi szemetet sodor magával a Tisza, úgy döntött, nekilát megtisztítani a folyópartot. A családja által szervezett akciónak a neten villámgyorsan híre ment, még a magyarországi brit nagykövetség is elismerte Ian Davies és csapata munkáját.

A Davies-család imádja a természetet, gyakran sétálnak a Tisza-parton. Az egyik ilyen reggelen látták, hogy mennyi hulladékot sodor magával a folyó, valóságos hulladék-szigetek alakultak ki a Tiszán.

Valamit visz a víz

– Nem hittem a szememnek, hogy mennyi műanyag palackot vetett partra a víz, és mennyi akadt fenn a fákon, bokrokon.

Este kitettem egy bejegyzést a Facebookra pár képpel, amihez rengeteg hozzászólás érkezett – számolt be Ian Davies. – Mindenki fel volt háborodva, hogy ilyen piszkos a Tisza. Mi is gondolkodtunk, hogy mit tegyünk, de aztán úgy gondoltuk, hogy az a legegyszerűbb, ha összeszedjük – tette hozzá Ian felesége, Edina.

https://www.delmagyar.hu/pr/szemeteskukat-es-lokharitot-is-hozott-az-arado-tisza-a-pici-tettek-altal-jonnek-letre-a-nagy-dolgok-7537771/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Dunán a Tiszáért

Tudjátok, van ez az őrült küldetés, amibe Klaudia és Ricsi vágták a fejszéjüket. Már nincs sok hátra, hogy kajakjaikkal elérjék a Duna forrását, holmi áradás és viharok sem szeghetik kedvüket.
Klaudia az április óta tartó út során a PET Kupának gyűjt, amely támogatásból anyahajónk, a PETényi felújítását finanszírozzuk. Nem tudunk elég hálásak lenni neki azért, hogy minket választott!
91%-on áll a gyűjtés az Adjukössze.hu felületén és már csak 7 nap van hátra. Ez azt jelenti, hogy már csak 32.402 Ft hiányzik!
Segítsetek, hogy a sok kicsiből egy szép, megújult PETényi születhessen! Köszönjük!
https://adjukossze.hu/adomanygyujtes/dunan-a-tiszaert-on-the-danube-for-the-tisza-2249

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Figyelem, figyelem, a PET Kupa Konténert keres!
Túl régóta áll nálad? A csücske rozsdásodik? Már csak a kutya pisálja oldalba? Ne hagyd, hogy konténered az enyészet martaléka legyen! Inkább add nekünk, még becsomagolni sem kell!
Fizetni nem tudunk, de, ha nekünk adod, felújítjuk, vigyázni fogunk rá, bejárjuk vele Tiszát, Dunát, hét határt.
https://www.facebook.com/petkupa/posts/1964578897024322

Válasz

M Imre üzente 2 éve

22.06.2021.-en küldtek pár tonna szemetet:
https://www.facebook.com/petkupa/posts/1964578897024322

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Több mint 5 tonna hulladék gyűlt össze a II. Tisza-tavi PET Kupán

Az idei első folyami pethajós versenyen több mint 5 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a résztvevők a Tisza-tó Tiszafüred és Kisköre közötti szakaszán. Szoros küzdelemben a Közép-Tiszai-Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG) legénysége védte meg tavalyelőtti első helyezett címét. A második helyezett ÖkosaBB csapat a Tisza Hőse díjat is megszerezte. A szervezők óriási köszönetüket fejezték ki a résztvevőknek és önkéntesnek, valamint a megvalósításban együttműködő partnereknek, támogatóknak, a Tisza-tó menti önkormányzatoknak és közreműködő egyesületeknek.

1222 zsák hulladéktól tisztult meg a Tisza-tó

A csapatok rendkívüli szorgalommal és elszántsággal versenyeztek, bár leginkább az ártéri erdők szúnyogaival harcoltak. Három vízen töltött nap alatt összesen 1222 zsák szemetet gyűjtöttek. A PET Kupa szervezői megalakulásuk óta alaptevékenységüknek tekintik és kiemelt figyelmet szentelnek annak, hogy az összegyűjtött hulladék felhasználható része, - megfelelő szelektálás után - újrahasznosításra kerüljön. A szelektálási munkában idén a csapatok jelentős részt vállaltak: a hulladék nagyobb részét már a parton, vagy saját pethajójuk fedélzetén válogatták át. A zsákolt hulladékért PETákok jártak, sőt, a pontozást végző PETbankárok az úgynevezett szuperzsákokért – amelyek színre válogatott, összezsugorított, kupak nélküli PET-palackokat tartalmaznak -, négyszer annyi pontot osztottak ki, mint a válogatás nélküli zsákokért.

A több mint 5 tonna összegyűjtött hulladék kb. 50%-a a vízen pille könnyedséggel úszó műanyag palack, az egyéb hulladékok között hűtőket, TV készüléket, szigetelőanyagokat és veszélyes hulladékot (festéket, olajos hordókat) is találtak a résztvevők.

A közszolgáltatóknak, begyűjtő- és hasznosító cégeknek, valamint az innovatív, kisipari megoldásoknak köszönhetően, a PET Kupa civil szervezetként mára a folyami hulladék legnagyobb újrahasznosítójává nőtte ki magát. A Tisza-tavi versenyen gyűjtött hulladék újrahasznosítható része, kb. 60%-a a hazai vállalkozások munkájának köszönhetően kerül vissza az anyagok körforgásába.

A II. Tisza-tavi PET Kupa dobogós hajóegységei és pontjaik:

1) KÖTIVIZIG / 14.700 PETák
2) ÖkosaBB / 12.285 PETák
3) Decathlon / 7500 PETák

Tisza-tó Hőse díj: ÖkosaBB, a Budapest Bank csapata
A fejenként legtöbb hulladékot összegyűjtő csapat kapta.

Fair play elismerés: DHL Clean Up Hungary
Nagy tisztelet jár a mezőny további lelkes és elhivatott csapatainak, valamint a PET Kupa önkénteseinek és az utánpótlás PetkUP csapat fiatal petkalózainak.

Csapatok: KALL Ingredients, Funrafting, Debreceni Környezetvédők Tásasága, TidyUp, Green Guide, Prezi, AIT Desks

https://petkupa.hu/hu_HU/ii-tisza-tavi-kupa-zaro

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Tizenegy csapat startol hétvégén a II. Tisza-tavi PET Kupán. A folyótisztító és hulladékgyűjtő vízi rendezvényen a csapatok Tiszafüredtől Kisköréig eveznek saját építésű pillepalack hajóikon június 12. és 15. között – közölte a Tiszai PET Kupa ötletgazdája, szervezője, a Természetfilm.hu Egyesület közleményben.

A tájékoztatás szerint a többnapos folyótisztítási akció június 12-én, szombaton, Tiszafüreden, a pillepalackon lebegő pethajók építésével indul.

Vasárnap reggel fél 10-kor indul el a mezőny a Morotva Kerékpáros Pihenőből, amelyet a helyi önkormányzat biztosít a szervezőknek. A versenyt záró eredményhirdetés és díjátadó a Kiskörei Strandon, június 15-én, kedd délután lesz.

A rendezvényt a Felső-Tiszai Búvár és Vízimentő Egyesület hajóegységei biztosítják, akik a PET Kupa 2013-as indulása óta ügyelnek a résztvevők épségére – írták. A szervezők az esti programokon várják azokat a helybélieket, akik érdeklődnek a környezet- és természetvédelmi, valamint a kulturális programok iránt.

Idén három folyami „pethajós hulladékderbit” hirdetett meg az egyesület.

-- A két nyári versenyt a Tisza-tóra és a Felső-Tiszára, az őszi pethajós próbatételt pedig a Bodrogra tervezik.

A terület ismerős a résztvevőknek, hiszen két évvel ezelőtt ugyanott 3 tonna hulladéktól mentesítették a folyót, tavaly ősszel pedig a Tisztítsuk meg az országot! programban szerveztek több héten keresztül takarító akciókat a Közép-Tiszai-Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) közreműködésével.

A közlemény idézi Tamás Zsoltot, a PET Kupa versenyigazgatóját, a II. Tisza-tavi PET Kupa főszervezőjét, aki azt mondta, hogy tavaly ősszel hét tonna hulladékot már összegyűjtöttek a tó árterében, de a januári és májusi áradások ismét nagy mennyiségű hulladékot hoztak Ukrajna és Románia felől.

-- A vízügy és a petkalózok évek óta tartó, összehangolt folyótisztító munkájának köszönhetően ma már sokkal tisztábbak az ártéri erdők

– szerepel a közleményben. Ezzel párhuzamosan a PET Kupa egyre bővíti nemzetközi kapcsolatait, hogy szemléletformáló és szakmai programjaikkal a Tisza egész vízgyűjtő területén minél több családot, iskolát és szakembert szólítsanak meg.

A közlemény idézi Hankó Gergelyt, a PET Kupa projektvezetőjét, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének ügyvezetőjét, aki azt mondta: törekvésük, hogy a hazai eredmények mellett a Tisza forrásvidékén is javuljon a kormányzat és a lakosság hozzáállása, valamint kedvező irányba mozduljon le a hulladékgazdálkodási rendszer, így a probléma gyökerénél is bekövetkezzenek változások.

Az elmúlt hetekben az 5 ország 1 folyó projektben a kárpátaljai iskoláktól indulva Sárospatakig turnézott a petkalózok mobil Műanyag Műhelye, a MÜMÜ. A II. Tisza-tavi PET Kupa pedig helyet ad annak a nemzetközi találkozónak, amelyet a TidyUp/Forrástól a torkolatig program keretében szerveznek a szakemberek – olvasható a tájékoztatóban. A Duna Régióból érkező partnerekkel folyótisztítási tapasztalatokat osztanak meg a PET Kupa folyómentői, a BOKU bécsi egyetem előadói pedig mikroplasztik témában számolnak be a legfrissebb kutatásokról – közölték.

A hulladékkezelésben az esemény kiemelt szakmai partnere a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége, valamint az NHSZ Tisza Nonprofit Kft. A petkalózok munkáját magyar nyelvű hulladéktérképező mobilapplikáció és online tiszai hulladéktérkép támogatja.

A csapatok munkáját – az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával készült – tavaly debütált, gyorsreagálású hulladékgyűjtő hajó, a PETII támogatja és a versenyen ott lesz a korábban közösségi adománygyűjtésből épült, pillepalackokon lebegő hulladékgyűjtő hulladékhajó, az M.0V. PETényi is.

A központi szerepet ellátó anyahajó öt éve rója a folyamkilométereket, egyes napokon 1,5-2 tonna hulladékot is elszállít a vízen. Teljes körű felújítása idén tavasszal vált időszerűvé. A megújuláshoz az Endurance mission 3.0 kajakospárosa is hozzájárult: különleges dunai expedíciójuk alkalmával élővizeink védelmére hívják fel a figyelmet és az adománygyűjtő programból befolyt összeg is a PETényi felújításához járul hozzá – szerepel a közleményben.

A PET Kupa hagyományaihoz híven, a Tisza-tóból kigyűjtött és 14 különböző frakcióra szétválogatott hulladék nagyobb része – mintegy 60 százaléka – újrahasznosul. A PET Kupa eddigi eredményei: 115 hulladékhajó, 165 tonna hulladék, 403 szennyezett helyszín monitorozása, 67 terület megtisztítása – írták.

A II. Tiszai PET Kupa tizenegy rajthoz álló csapattal, Áder János köztársasági elnök fővédnökségével, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával valósul meg.

https://szon.hu/eletstilus/tizenegy-csapat-startol-hetvegen-a-ii-tisza-tavi-pet-kupan-5133658/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Sokkoló környezetkárosítás: bődületes szemétáradat gyűlik a Latorcán - videóval | 2021.01.08.

Munkács közelében a folyamatos esőzés következtében kialakuló árhullám nemcsak uszadékfákat, hanem hatalmas mennyiségű hulladékot indíthat útjára – Szlovákián át Magyarországra, a Bodrogon keresztül. Legalábbis erről tanúskodik az a sokkoló felvétel, amely eljutott a PET Kupa szervezőihez.

A katasztrófafilmre hajazó videót látva azonnal akcióba léptek a folyómentők és biztatásukra az ukrán oldalon is elindult a szennyezett terület feltérképezése, amely nem egyszerű feladat, tekintve hogy a területet a szárazföld felől nem lehet megközelíteni. A helyi szemétszedési akció szervezését az is nehezíti, hogy elkezdődött a pravoszláv karácsony.

-- A PET Kupa mindenesetre felkészül az árhullámmal érkező hulladék fogadására és bízik abban, hogy nem lesz a segítő kezekre szükség. Figyelik a vízszint emelkedését és az időjárás-előrejelzést, valamint folyamatosan kapcsolatban állnak az Országos Vízügyi Főigazgatóság szakembereivel és a Bodrog menti települések önkormányzataival.

- írják.

A céljuk az, hogy a 2020 szeptemberében tartott I. Bodrogi PET Kupa során megtisztított folyószakasz, valamint az alsóbb folyószakaszok állapotát megóvják. Ez nem lehetetlen küldetés, hiszen az elmúlt évek kitartó felső-tiszai folyótisztító munkájának már van látható eredménye, a régió ártereinek tisztasága jelentős mértékben javult.

A sokkoló felvételt Facebookon tették közzé:
https://www.facebook.com/groups/363070398119113/permalink/396846644741488/

https://www.hellovidek.hu/otthon/2021/01/08/sokkolo-kornyezetkarositas-szemetaradat-folyik-lefele-a-latorcan

Válasz

M Imre üzente 3 éve

November óta folyamatos a PET Kalóz jelenlét az ártérben! :)
Hol a Felső-Tiszán, hol a Közép-Tiszán, de néha egyszerre több helyen is... Rekordokat döntünk meg! Ilyen hosszan egybefüggő akciónk még nem volt! Van olyan PET Kalóz, aki 22 napja folyamatosan (!) a Tiszán van és gyűjti a hulladékot, szállítja a zsákokat. Hétköznapi cipőjét már lehet meg sem ismeri a sok gumicsizma viselet után. :) Igazán elszántak a Kalózaink! <3
Töretlenül, de nem fáradhatatlanul dolgoznak a tisztább Tiszáért, éppen ezért fontos, hogy az éjszakák kényelmesek és pihentetőek legyenek.
Adj tiszta Tiszát karácsonyra és így hozzájárulsz a PET Kalózok elszállásolásához!
https://www.facebook.com/petkupa/posts/1813997615415785
(A kép nem illusztráció! :) Valóban találtunk egy régi elhagyatott buszt a fákon, de PET Kalózaink nem itt alszanak.)
https://petkupa.hu/hu_HU/tamogatas

Válasz

M Imre üzente 3 éve

5,5 tonna átválogatott tiszai hulladék és két palackposta Kiskörén

Egy GPS jeladóval ellátott PET-palackot találtak a Kiskörei Vízerőmű előtt a PET Kupa önkéntesei. A palackot a Hulladékmentes Tisza projekt keretében, a Tiszai PET Kupa jelölte meg és indította útnak 2020 júliusában. A palack akadálytalanul tette meg a több száz folyamkilométeres távot, de fennakadt abban a közel egy hektáros hulladéktorlaszban, ami az idei áradások után alakult ki a duzzasztómű előtt.

A torlaszt a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG) munkagépekkel számolta fel és emelte a partra, a hulladék szétválogatásban pedig a PET Kupa önkéntesei nyújtottak segítséget. A válogatás közben egy iskolás gyermek tollából született palackposta is előkerült.

Első ránézésre szinte lehetetlen küldetésnek látszott a vízügy által kiemelt hulladék szétválogatása és az I. Bodrogi PET Kupáról érkezett műanyag palackok tömörítése, de ismét sikerült: 4 nap alatt, a PET Kupa 14 önkéntese, több mint 200 köbméter, kb.5,5 tonna hulladékot kezelt. A szorgos kezek – egy nagy teljesítményű bálázógép segítségével -, összesen 91 PET bálányi, színekre válogatott műanyag palackot préseltek össze, több tonnányi újrahasznosítható műanyagot különítettek el (polietilént és polipropilént), valamint több mint egy tonna üveg és fémhulladékot szelektáltak. Ismét egy óriási lépés a tisztább Tisza felé!

Az akció fénypontja egy GPS jeladóval ellátott palack kiemelése volt, ami a nyári áradással, csaknem 300 folyamkilométert megtéve, a 683-as folyamkilométertől a 403-dik folyamkilométerig utazott, ahol gát előtti torlaszban várta, hogy rátaláljanak. Ez már a sokadik jelölt palack, amit Kiskörénél tartóztattak fel, ami újabb bizonyíték arra, hogy a szennyezés feltartóztatásában kiemelt szerep jut a vízügy által üzemeltetett létesítményeknek, így a Kiskörei Vízlépcsőnek és a vásárosnaményi, hulladékot kitermelő gépláncoknak is.

A műanyag palackok válogatása közben a petkalózok nemcsak a GPS jeladós palackot találták meg. A másik érdekes lelet egy különleges palackposta volt. Szerzője egy iskolás gyermek, aki nevének megadása nélkül, 2019. július 6-án bízta a folyó gondjaira üzenetét. Levelében arra hívja fel a figyelmet, hogy a Föld haldoklik, és jó lenne tenni valamit. Az üzenet a legjobbkor jött: a takarítási akció negyedik napján került elő, amikor a hulladékkezelő akciócsoport tagjait már kezdte kimeríteni a folyamatos munka. A levél mindenkit megerősített abban, hogy van értelme a munkájuknak. A PET Kupa Facebook üzenetében publikálta a palackpostát.

-- Gyalai-Korpos Miklós, a Hulladékmentes Tisza projekt koordinátora a hulladék feldolgozásához kapcsolódóan kiemelte: „A szelektált hulladék nagy része újrahasznosul, a projekt keretében pedig a polietilén alapanyagokból vízi sporteszközök, például kajakok fognak készülni.”

A folyami hulladékból készült sportkajakok prototípusa egy vadvízi modell lesz. A kajak gyártásához szükséges alapanyag javarészt a folyóból kiszedett PET-palackok kupakjából készül. A hulladékkezelő akciócsoport tagjai most azon dolgoznak, hogy olyan tisztaságú polietilént különítsenek el a tiszai hulladékból, ami kiváló alapanyagot szolgáltat megbízható minőségű kajakok gyártásához. Ha minden a tervek szerint halad, akkor az úgynevezett Kupakkajakok a jövőben a folyótisztítási akciók hatékony segédeszközeivé válhatnak.

https://greenfo.hu/hir/55-tonna-atvalogatott-tiszai-hulladek-es-ket-palackposta-kiskoren/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Varga Livius

A sokszor Kutyának szólított Varga Livius a Quimby kalandora, a zenekar leghangosabb, legnagyobb szájú tagja. Elképesztően sokat és jól tud dumálni, nagyon tájékozott a tudományok, a természetismeret és a legkülönfélébb bölcseletek világában. Ő a konferanszié, aki megmenti a necces helyzeteket, netán disznó vicceket mesél a közönség szórakoztatására és persze bevállal bármilyen hülyeséget, csak hogy a többiek jól szórakozzanak.

1971-ben született Dunaújvárosban. Pszichológus, az ELTE bölcsészkarán diplomázott.

A szereplés már a kezdetektől bizsergette, kóruséneklés, kamarazene, vers-és prózamondás, néptánc voltak a korai kedvencei. Innen indulva jutott el reklám és filmszerepekig, például az Antal Nimród által rendezett, kultikussá vált Kontrollban, a Szőke András jegyezte Hasutasokban, Jeles András filmjében a József és testvéreiben, Gayer Zoltán és Molnár Péter Ponyvapotting című filmjében, ezen kívűl sokat látható tévés műsorvezetőként is.

Nyolcadikban kapta az első dodfelszerelését. Amit egy fészerből kapartak elő, tyúkszarosan. Édesapja íratta dobra, mert gitáron már nem volt hely.

Harmadik gimiben Tibivel, Mikuli Ferivel, Kiss Endivel, Hetényi Csabival és Kiss Norbival alpították meg az Október nevű zenekart. Ez volt Livius első zenekara.

Az érettségi után másfél évre Amerikába ment, ahonnan néhány centtel, valamint egy pár kongával tért vissza, és ekkor kezdődött a Quimby...

http://quimby.hu/hu/rolunk/varga-livius

Válasz