M Imre üzente 5 napja

Európai Mobilitási Hét Díj

A magyar főváros mintegy 60 várost maga mögé utasítva egy portugál és egy ausztriai várossal került az Európai Mobilitási Hét döntősei közé, ahonnan elhozta az első helyezettnek járó elismerést.

Idén 60 várost megelőzve került a döntőbe Budapest, ahol a szempontok között olyan intézkedések és programok szerepeltek, mint:

-- a mintegy tízezres látogatószámú Autómentes Hétvége, ami a korábbi gyakorlathoz képest nagyobb területen és több programmal jött létre,

-- az Átalakuló köztereink kiállítás a Városháza parkban,
https://enbudapestem.hu/2023/10/01/igy-lettek-a-leghiresebb-budapesti-terek-emberkozpontubol-autokozpontuva-majd-vissza

-- a főpolgármester által vízionált pesti alsó rakpart megújításának tervei,
https://enbudapestem.hu/2023/09/22/vege-a-tesztidoszaknak-2030-ig-igy-lehelnek-eletet-a-pesti-also-rakpartba

-- a közösségi közlekedés népszerűsítése a bevezető utak menti kijelzőkön,

-- a biztonságosabbá tett kerékpározáshoz használt utak,
https://enbudapestem.hu/2023/11/29/korbeert-a-kerekparsav-a-nagykorut-pesti-oldalan

-- az új gyalogátkelők,
https://enbudapestem.hu/2023/11/30/miert-nagy-szo-egy-zebra-a-rakoczi-uton

-- a szeptember 19-i bringás reggeli,
https://enbudapestem.hu/2023/09/19/jollakattak-a-bringasokat

-- a kétszázadik MOL Bubi állomás létrehozása és átadása,
https://enbudapestem.hu/2023/12/22/szines-programok-es-latvanyos-felujitasok-budapest-2023-ban

-- az új Dalos Pont átadása,
https://enbudapestem.hu/2023/05/10/ingyenes-metrokoncertek-a-fovam-teren-indul-a-dalos-pont

-- valamint a hétköznap a Jane Haining rakparton megtartott Nemzetközi Autómentes Nap.
https://enbudapestem.hu/2023/06/17/most-ez-a-varos-legjobb-helye-hetvegekre-hatalmas-kozossegi-terasz-lett-a-pesti-also-rakpart

A mobilitási hét és az autómentes nap...

...Európa legnagyobb közlekedési- és környezetvédelmi rendezvénysorozata, melyet minden évben szeptember 16. és 22. között rendeznek meg. A programsorozat célja, hogy az egyéni közlekedési eszközök helyett a lakosság a fenntarthatóbb, zöld közösségi közlekedést vegye igénybe. 2023-ban Budapest ebben kifejezetten jól teljesített, nagy érdeklődést kiváltó programokat és edukatív, nem csak az adott hétre szóló intézkedéseket valósított meg.
https://enbudapestem.hu/2024/03/14/budapest-nyerte-az-europai-mobilitasi-het-dijat

A díjátadó:
https://www.youtube.com/watch?v=Fv-SFCQyewo
___

Elindult a Fővárosi Lakásügynökség | 2024. március 20.
A célunk egy új lakhatási modell kialakítása, amely képes enyhíteni a kialakult lakáskrízist és válságot. Kezdésnek azokat a tulajdonosokat keressük, akik az önkormányzaton keresztül szívesen adnák bérbe az ingatlanjaikat.
https://budapest.hu/hirek/2024/03/20/elindult-a-fovarosi-lakasugynokseg

Válasz

M Imre üzente 2 hete

A tervek szerint meghosszabbítják a 42-es villamos vonalát a Havanna- és a Gloriett-telepig. A beruházás mintegy negyvenezer ember életét tenné könnyebbé. Ötödik alkalommal tartott kihelyezett kabinetülést Karácsony Gergely a budapesti kerületek vezetőivel, ezúttal a XVIII. kerület polgármesterével, Szaniszló Sándorral.

A főpolgármester úgy látja: a kormányzati politika megfeledkezett a lakótelepeken élő budapestiektől, pedig őket érinti leginkább a megélhetési válság és a rezsiköltségek a növekedése. Ezért azon is dolgoznak:

-- hogy az a panelprogram - melyről szerinte 2010-ben a kormány elfeledkezett – folytatódni tudjon,

-- hogy 18. kerületben és egész Budapesten, minden lakótelepet érjen el a közösségi közlekedés kötött pályán is.

Újságírói kérdésre a főpolgármester elmondta, hogy

-- a Közlekedési Operatív Program csak a tervezési szakaszban fedezi a beruházást, várhatóan az Európai Uniós ciklus második felében, az esetlegesen addig el nem költött forrásokra tudnak majd pályázni a most előkészített projekttel.

Karácsony szerint ez egy viszonylag kisebb költségből megvalósítható beruházás, mégis tízezrek életét tudná megváltoztatni, ezért lenne nagyon fontos mielőbb megvalósítani. Január végén a főpolgármester már bejelentette, hogy a következő években nagyjából 300 milliárd forint értékben érkeznek európai uniós pénzek Budapestre, mely pénznek több mint felét a közösségi közlekedés fejlesztésére fordítják majd.

Pestszentlőrinc‑Pestszentimre polgármestere elmondta, hogy a Karácsony által vázolt villamosfejlesztési beruházás mellett még két jövőbe mutató projekt van terítéken:

-- A Nagykőrösi út felújítása, mely jövő hétfőn indul,
-- Egy kerületi, önkéntes tűzoltóság létrehozása

Első alkalommal a Rákosrendezőre tervezett állami beruházással kapcsolatban ült le a XIII., a XIV., valamint a XV. kerület vezetőivel Karácsony Gergely, második alkalommal a III. és IV. kerületben tartott kihelyezett kabinetülést a főpolgármester, ahol az Újpestet Újbudával összekötő pesti fonódó villamoshálózat-, valamint az árvízvédelem is téma volt.

Harmadik alkalommal Niedermüller Péter Erzsébetváros-, Soproni Tamás Terézváros-, Pikó András Józsefváros-, valamint Baranyi Krisztina Ferencváros polgármesterével a Nagykörút megújításáról számoltak be, míg a negyedik alkalommal a Lánchíd, a Clark Ádám tér, valamint a Széchenyi tér megújítása volt a téma az első és második kerületek vezetőivel.
https://enbudapestem.hu/2024/03/07/meghosszabbitjak-a-42-es-villamos-vonalat

Válasz

M Imre üzente 2 hete

Nekünk Budapest az életünk. Ha a következő éveket tervezzük, nem beszélhetünk másról, nem beszélhetünk kevesebbről, csakis erről: az életünkről. Ma a budapestiek várható élettartama nagyjából 5 évvel kevesebb, mint az európai átlag. Vissza kell adni a budapestieknek ezt a hiányzó öt évet!

Tegnap ennek a +5 programnak a részleteit ismertettem:

-- A CT és MR program után szűrőprogram, mert nekünk az egészség az ügyünk.

-- Egészséges utcák program a közterek megújításával, zöldítésével.

-- Egészséges levegő klímavédelemmel, a közösségi közlekedés és a szelíd közlekedési formák támogatásával, az energiaszegénység csökkentésével.

-- Egészséges ivóvíz-program fejlesztésektől az árvízvédelemig.

-- Egészséges lakhatás a lakásügynökség felállításával, bérlakásprogrammal.

-- Egészséges közétkeztetés, fenntartható, hazai termelőktől származó élelmiszerekkel naponta 10 ezer gyerek számára.

-- És egészséges lélek, vagyis az összetartó budapesti közösség erősítése, a védelemre szorulók támogatása, mert ahogyan egymással bánunk, az a mi városunk.

A +5 program minden elemét a Budapest által kiharcolt, megszolgált európai uniós források adják. Jövőt adunk Budapestnek.
https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/983859446436060

Válasz

M Imre üzente 1 hónapja

Feneketlen tó: a játszótér rekonstrukciós terveinek véglegesítése elkészült. | Bardóczi Sándor

Először is a legfontosabb: lesz végre közwc, amit a játszótér bejáratához közel, de a játszótéren kívül a közparki sétány mellett tudunk elhelyezni. A WC kivitelezési munkáit már idén tavasszal befejezzük, de arra is gondoltunk, hogy a a környék játszótereinek rekonstrukciós munkáit összehangoljuk a kerülettel, ezért amíg tart a kerületi illetőségű közeli gesztenyés játszótér rekonstrukciója, addig mi a kerülettel egyeztetve nem kezdünk bele feneketlen tavi játszó felújításába, hogy a legkisebbeknek tudjuk biztosítani a környéken a mozgás lehetőségét. Az a reményünk, hogy őszre elkészülünk a játszótér minden elemével. Készülve a még durvább nyarakra a később árnyékot adó új fák és a most árnyékot biztosító napvitorlák telepítése is fontos ügy, de lesznek új piknik asztalok és négy új játszószer is. A tervek és egy rövid leírás arról, hogy mi fog ott pontosan történni a Radó Dezső Terv honlapján elérhető:
https://rdt.budapest.hu/dialogs/a-feneketlen-tavi-kozpark-felujitasa/blog_posts/veglegesitettuk-a-jatszoter-felujitas-terveit

Válasz

M Imre üzente 1 hónapja

Budapest Városháza: Megújul a Szabadság téri játszótér is! (képek)
A Szabadság téren több korosztály számára is a játék élvezetét nyújtó, izgalmas játszótér (ujjá)építése kezdődött meg. Újdonság lesz a több zöldfelület, és a nyári hőségben menedéket nyújtó árnyékos területek kialakítása.
https://www.facebook.com/photo/?fbid=704485991862105&set=pcb.704486331862071

Válasz

M Imre üzente 2 hónapja

Mint kiderült, a főpolgármester megvívni készül Budapest Főváros Kormányhivatalával. Ahogy arról beszámoltunk, a Sára Botond fideszes főispán vezette, kormány meghosszabbított karjaként működő szervezet törvényességi felhívást intézett a városvezetéshez azzal, hogy a fővárosi önkormányzatnak nem volt jogalapja a behajtási díj kivetésére.

Ha eltörlik az úgynevezett úthasználati díjat, ma főpolgármester szerint visszaáll a 13 éve működő rendszer előtti állapot, amikor például az Üllői úton, de más nagy forgalmú főútvonalakon is kamionsorok foglalták el a sávokat. – Na, ez nem lesz – ígéri Karácsony, aki továbbra is távol akarja tartani a teherforgalmat, a kamionokat a város belső útjairól, majd közölte: a Fővárosi Közgyűlés elé olyan javaslatot terjesztek, hogy küldjük el a kormányhivatalt a…, legalább a bíróságra.

Mint megírtuk, pénteken Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Fővárosi Közgyűlés ülését beharangozó sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy brutális következménye lenne a behajtási díj eltörlésének, amelyet 2011-ben a Tarlós István vezette fideszes többségű közgyűlés vezetett be.

– Ha ráengednék az M0-s fizetővé tételével bizonyosan sokak számára még vonzóbbá váló ingyenes áthajtást Budapesten, az súlyos forgalomnövekedéssel, zaj, por és légszennyezettség terheléssel járna. Az esetleges per mellett a főpolgármester-helyettes jelezte, azt szeretnék, hogy a képviselők, élve felterjesztési jogukkal, kérjék fel a kormányt, hogy törvényben rögzítsék a települések díjmegállapítási jogát – fogalmazott Kiss Ambrus.
https://nepszava.hu/3223257_kamionok-budapest-karacsony-gergely-kormanyhival-uthasznalati-dij

Válasz

M Imre üzente 2 hónapja

„Ezt most kivételesen nem tudjuk sem a Főváros, sem a Budapest Közút, sem a beruházó helyett megoldani” – kezdi Facebook-bejegyzését Őrsi Gergely, a II. kerület szocialista polgármestere, aki rendesen felháborodott egy helyi közlekedési malőr miatt.

-- „Hosszas levelezgetés és egy hónapnyi telefonálgatás után elég volt. Egy hónapja nem működik a jelzőlámpa Buda egyik legforgalmasabb kereszteződésében akut balesetveszélyt okozva”

– hangsúlyozza. Mint fogalmaz, azonnal cselekvést várnak el egymásra mutogatás helyett. „Addig is felkértem a kerület rendőrkapitányát, hogy csúcsidőben forgalomirányítással csökkentsék a balesetveszélyt a kereszteződésben. Kedves Beruházó, Főváros és Budapest Közút! Kérem, azonnal cselekedjenek, ha helyreállt a közlekedés rendje, utána ráérnek eldönteni, kinek a felelőssége volt a hiba!” – írja Őrsi Gergely.

A Telex megjegyzi, a kereszteződés a Bem térnél, a Bem József utca és a Fő utca találkozásánál van, ahol a Bem Center épül az egykori Radetzky-laktanya helyén. A polgármester posztjából arra lehet következtetni, hogy az építkezésnek köze van a jelzőlámpa meghibásodásához, mert a Budapest Közút és a fővárosi önkormányzat mellett a beruházót is felszólította a probléma megoldására.
https://magyarnarancs.hu/lokal/egy-honapja-nem-mukodik-egy-jelzolampa-a-ii-kerulet-egyik-forgalmas-keresztezodeseben-a-polgarmester-kiakadt-265193

Válasz

M Imre üzente 2 hónapja

Karácsony Gergely: Walter Katalin, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója a tegnapi sajtóbeszélgetésen egy rendkívül szerencsétlen mondatot mondott, amiért tisztességgel elnézést kért és felajánlotta nekem a lemondását. A lemondását nem fogadtam el: egy rosszul megfogalmazott mondat, ami nem tükrözi a vezérigazgató személyes meggyőződését, nem írja felül azt a kiváló szakmai munkát, amit az elmúlt években a budapesti közösségi közlekedés érdekében a BKK végzett. Nem véletlenül választották meg Walter Katalint tavaly ősszel a legjelentősebb európai szakmai szövetség, az Európai Nagyvárosi Közlekedési Hatóságok (EMTA) elnökévé. Büszke vagyok rá, hogy ilyen kiváló emberekkel dolgozhatok egy csapatban a budapesti közösségi közlekedés fejlesztésén.

A BKK szakmai munkájának fontos része az utazási adatok elemzése, amelyek alapján javaslatot tett egy hatékonyabb, az utazási szokásokhoz igazodó menetrend kialakítására. De a legjobb szakmai javaslat is elvérezhet, ha az egyesek gátlástalan önzésének és a lejárató politikai kampánynak válik áldozatává. A teljes budapesti közösségi közlekedés mindössze néhány ezrelékét érintő átcsoportosítás a főpolgármester-jelölti politikai kampány martalékává vált, ami alááshatja a közösségi közlekedésbe vetett bizalmat. Az pedig többet árt, mint amennyit a jobb menetrend használ. Ezért arra kértem a BKK munkatársait, hogy óvják meg a szakmai munkát a politikai kampány hatásaitól, állítsák vissza a korábbi menetrendet, és a közlekedési fejlesztésekről egyeztessenek a kerületekkel.
https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/pfbid02FCJT8BtAUQUq59WzPQ6TbzjHCydNani5V2b2453ARvvejfkF3kLbSNPRhdLAPZx7l

Válasz

M Imre üzente 2 hónapja

Az európai nagyvárosok közül – Béccsel holtversenyben – Budapesten csökkentek leginkább a torlódások az előző évhez képest. Budapesten ez most már egy évről évre zajló tendencia, miközben a vizsgált városok többségében nőtt a dugók mértéke. Mindezt nem mi, hanem egy független navigációs cég állítja valós adatok alapján.
https://magyarnarancs.hu/lokal/nemhogy-nottek-volna-a-dugok-budapesten-meg-csokkentek-is-264829

Válasz

M Imre üzente 2 hónapja

Bardóczi Sándor - Nagyon szép példán mutatom be, micsoda minőségbeli változást lehet elérni a sűrűn beépített belváros gangos házaiban egy-egy zöld oázis megjelenésével. Ez a józsefvárosi társasház egy profi tervezőirodával vágott bele az átalakításba, pályázott és nyert a főváros Égig Érő Fű udvarzöldítési pályázatán. A tervezőkkel közösen a helyi közösség a közös igényeknek megfelelő zöld udvart hozott létre, ahol olyan, egész évben használható megoldások kialakítása volt a cél, melyek aktivizálják az udvar használatát és javítják a mikroklímát.

A végső megoldásban központi elemként megjelenik a fórum, mint egy gyülekezőhely, ahol nagyobb beszélgetéseket, akár lakógyűléseket lehet tartani. A fórum közepén egy kis homokozó található, amely lefedve asztalként funkcionál. A fedett biciklitároló a ház adottságaihoz igazodva a bejárat közelében található. Az udvar központi eleme pedig az ültetőkazetta, melynek szélein további kisebb leülőhelyek sorakoznak. Az udvar átellenes sarkán található növényfuttató a térelhatárolást is szolgálja. Vegyesen kerültek betervezésre kevés gondozást igénylő évelő növények, illetve színes egynyári virágok, melyek izgalmas színt hoznak majd az udvarba.

A megvalósításnál fontos volt, hogy a tervek az eredeti elképzeléshez hű módon valósuljanak meg, így a lelkes tervező csapat, a Qvarta úgy döntött, hogy a projekt kivitelezését is magukra vállalják.

Csak gratulálni tudok az eredményhez, az ilyen közösségépítő, értékteremtő és városi klímajavító eredményeket várva bocsátottuk útjára ezt a pályázati formát a sűrűn beépített városrészek társasházai számára.

Az Égig Érő Fű pályázatot idén is kiírtuk, így újabb társasházaknak adódik a lehetőség az udvarszépítésre. A pályázati anyagot 2024 március 4.-ig kell beadni. Minden ezzel kapcsolatos információ elérhető itt: https://egigerofu.budapest.hu/

De addig is egy előtte és utána fotó a tervezők jóvoltából a tett helyszínéről:
https://www.facebook.com/photo/?fbid=7365114600199034&set=pcb.7365123196864841

Válasz

M Imre üzente 2 hónapja

BKV | Metró Üzemeltetéstechnológiai Főmérnökség: Felügyeleti és vezérlőrendszerek üzemeltetése feladatokhoz felvételt hirdet

Főbb feladatok:

- metróvonalakon a gépészeti és elektromos felügyeleti- vezérlőrendszerek, berendezések üzemeltetése, javítása, karbantartása.

A munkakör betöltésének feltételei:

- technikus/felsőfokú szakképesítés (elektronikai műszerész vagy számítástechnikai szoftverüzemeltető vagy informatikai hálózatépítő és - üzemeltető vagy azokkal egyenértékű)
- felvétel előtt: szakmai és orvosi alkalmassági vizsgálat

A jelentkezésnél előny:

- Távközlési/informatikai műszerész, technikusi gyakorlat
- GE iFIX SCADA üzemeltetési tapasztalat
- PLC rendszerek és ezekhez kapcsolódó felügyeleti szoftverek üzemeltetésében szerzett tapasztalat
- számítógépes hibaelhárításban és javításban szerzett tapasztalat

Amit nyújtunk:

- stabil háttérrel rendelkező nagyvállalatnál hosszú távú munkalehetőség
- a speciális ágazatból adódóan egyedülálló tapasztalatokat adó munkakör
- cafetéria juttatások
- üdülési lehetőség
- ingyenes utazási lehetőség a BKV Zrt. járatain, hozzátartozónak is

A munkavégzés jellege, helye:

- 8 órás váltó (heti váltásban nappal-éjszaka) műszakos munkarend, a munkavégzés helye változó, budapesti metróvonalak állomásainak területén.

Pályakezdőket is szívesen fogadunk!

A bérezésről, juttatásokról a felvételi tájékoztatón adunk információt.

Csatolni kérjük: fényképes önéletrajzot

Jelentkezési határidő: Jelentkezés folyamatosan!

- technikus/felsőfokú szakképesítés (elektronikai műszerész vagy számítástechnikai szoftverüzemeltető vagy informatikai hálózatépítő és - üzemeltető vagy azokkal egyenértékű)

- felvétel előtt: szakmai és orvosi alkalmassági vizsgálat
https://karrier.bkv.hu/allasajanlat/felugyeleti-es-vezerlorendszerek-uzemeltetese-20240103

Válasz

M Imre üzente 3 hónapja

Karácsony Gergely: A Duna egyszerre gyönyörű és a félelmetes

Az előrejelzések szerint holnap tetőzik az ár Budapesten. Bár a várost a 2013-as rekord árvíz óta nem érte jelentősebb árhullám, a Fővárosi Önkormányzat szakemberei azóta is folyamatosan dolgoznak a város árvízvédelmének megerősítésén. Munkájuk eredményeként több új gátszakasz is elkészült az elmúlt időszakban, így most sokkal nyugodtabban várhatjuk az árhullámot.

Köszönöm a fővárosi cégeknél dolgozó kollégáink, a rendőrség és a katasztrófavédelem munkáját! Mindannyian azért dolgoznak, hogy a városlakókat a lehető legkevésbé érintse az áradás. (képek)
https://www.facebook.com/photo/?fbid=946014213553917&set=pcb.946011533554185

Válasz

M Imre üzente 3 hónapja

Döntött a Kúria, Budapestet nem illeti meg védelem a szolidaritási adótól

Varga Mihály pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a legfelsőbb bírói fórum hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla határozatát is.
https://nepszava.hu/3219620_fovaros-szolidaritasi-hozzajarulas-kuria-itelet-fizetes-inkasszo-jogszeru

Válasz

M Imre üzente 3 hónapja

Márciustól nem lehet Budapest-bérlettel és BKK-jeggyel utazni a HÉV-en, a vonatokon és a volánbuszokon | Lázár János tárcája kedveskedik ezzel a fővárosiaknak karácsonyra

A lap forrása azt közölte:

-- „A MÁV-START Zrt. és a VOLÁNBUSZ Zrt. (sárga buszok) járatain, a fővároson belüli szakaszokon 2024. március elseje után a BKK jegyeit és a Budapest-bérletet (korábbi BKV-bérlet) nem fogadjuk el. Az ÉKM-megrendelésű szolgáltatások igénybevétele a tarifarendszert érintő módosítások életbe lépését (tervezetten: 2024. március 1.) követően a helyközi díjtermékekkel, köztük a vármegye- és országbérletekkel, illetve azok 24 órás érvényességű új változatával lehetséges.”

A lap felidézi, hogy a fővárosi és elővárosi vasúti szolgáltatásokról, illetve a fővárosi és elővárosi, autóbusszal végzett szolgáltatásokról 2016. október 28-án az agglomerációs feladatok megosztására, a közlekedésszervezői-technológiai feladatok meghatározására és a finanszírozási feltételek rögzítése érdekében megállapodás jött létre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) jogelődje, valamint Budapest Főváros Önkormányzata között, azonban a szerződés 2022. évi elszámolásában nem tudtak megállapodni. Lázár János tárcája szerint a Karácsony Gergely vezette főváros mintegy kétmilliárd forinttal tartozik az állami közszolgáltatónak, amit azonban Budapest nem akar elfogadni, így a 2022-es év pénzügyi zárása nem történt meg.

Az információra Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon reagált egy éles hangú bejegyzésben, azt remélve, hogy ez az egész csak vicc, bár szerinte még annak is durva lenne.

-- „Bravó. Így kell ostobaságból és kicsinyességből kicseszni sok százezer budapesti és környékbeli emberrel”

- írta.

A főpolgármester felidézte, hogy a BKK-bérlet hosszú évek óta minden közösségi közlekedési járműre érvényes Budapesten. Ennek eredményeképp az emberek a fővárosi és az állami szolgáltatásokat is használhatják, a cégek pedig osztoztak a bérletekből származó bevételen, ezáltal mindenki jól járt.
https://nepszava.hu/3219527_marciustol-nem-lehet-budapest-berlettel-es-bkk-jeggyel-utazni-a-hev-en-a-vonatokon-es-a-volanbuszokon

Például a Békásmegyeriek kifejezetten „örülni fognak”, de van még sok kerület, hely, ahol szinte csak a HÉV jár..., és a madár.

Válasz

M Imre üzente 3 hónapja

A budavári önkormányzat elmarasztaló határozata után

Az I. kerület képviselő-testülete megbízatásának megszűnéséig 20 százalékkal csökkentette a polgármester illetményét.

Fegyelmi eljárásban marasztalta el az I. kerület polgármesterét a budavári önkormányzat képviselő-testülete, mert álláspontjuk szerint V. Naszályi Márta súlyosan megszegte a tisztségéből eredő kötelezettségeit – jelentette be Varga Dániel független önkormányzati képviselő szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

A kormánypárti többségű képviselő-testület szerdai döntése értelmében V. Naszályi Márta (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) illetményét a megbízatásának megszűnéséig - a jövőre esedékes helyhatósági választásokig - húsz százalékkal csökkentették.

A szavazáskor nyolcan szavaztak a polgármester elmarasztalása mellett, míg négyen a fegyelmi eljárás ellen – ismertette Varga Dániel.
https://hvg.hu/itthon/20231213_V_Naszalyi_Marta_Budavari_Onkormanyzat_fegyelmi_elmarasztalas

Kovács Péter (Fidesz-KDNP), a XVI. kerület polgármestere a Fidesz fővárosi szervezetének Facebook-oldalára szerdán feltöltött videóban felháborítónak nevezte, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a munka helyett a pártpolitikát választotta és faképnél hagyta a Fővárosi Közgyűlést. Hozzátette: a főpolgármesternek fontosabb volt „I. kerületi párttársának az ügyében” a látványos demonstráció, mint a közgyűlés ez évi utolsó ülésén az eltervezett munka folytatása.

Ugyanakkor a fideszes polgármester kijelentései némiképp álságos árnyalatot öltenek annak tükrében, hogy az I. kerületben általában csütörtökön ülésezik a képviselő-testület, ám V. Naszályi Márta meghallgatását valamiért pont sikerült szerdára kiírni, amikor a fővárosi közgyűlés is ülésezik. Ezen pedig V. Naszályi Mártának, mint kerületi polgármesternek kötelező megjelenni.

Válasz

M Imre üzente 3 hónapja

Karácsony Gergely berekesztette a Fővárosi Közgyűlés ülését, majd átbuszozott az I. kerületbe, hogy kiálljon az I. kerületi önkormányzati testület által megvádolt baloldali polgármester, V. Naszályi Márta mellett.
https://www.youtube.com/watch?v=LRCH8dc6DpI

Karácsonnyal tartottak a Fővárosi Közgyűlés többségét adó pártok képviselői, polgármesterei is.
A buszozásról és az I. kerületben történtekről videónkat, sok nyilatkozattal itt találja:
https://www.facebook.com/gulyasbalazsoldal/videos/366551362582500

Még szinte el sem kezdődött a fővárosi önkormányzat szerdai ülése, amikor a főpolgármester bejelentette, hogy megszakítja azt, majd a DK–MSZP–Momentum–Párbeszéd-frakció polgármestereivel és a független Baranyi Krisztinával kivonult a teremből, és busszal elindult a Várnegyedbe a kerületi városházára. A nem kormánypárti politikusok V. Naszályi Márta polgármester mellett álltak ki, aki ellen fegyelmi eljárást kezdeményezett az I. kerület fideszes többsége. 11 óra után a polgármesterek és a képviselők a Fidesz képviselői nélkül folytatták az ülést, akik elhagyták a Fővárosi Közgyűlést.

V. Naszályi a fegyelmi eljárásról korábban azt írta, hogy az önkormányzati választások után a Fidesz úgy módosította az SZMSZ-t, hogy azóta a jegyzői jelzés ellenére jogilag aggályos előterjesztésről is dönthet a képviselő-testület. Állítása szerint a „megszerzett többséggel élve Fidesz-közeli közalapítványba próbálják kipumpálni az önkormányzati közpénzt”.

A polgármester hozzátette: „a testületi többség elvonta a polgármester döntési jogköreinek jelentős részét, és több százmillió forintot tervez utalni az átláthatatlan elszámolású és működésű alapítványoknak”. Szerinte a jogszerű működést a jegyző felügyeli, jogszabályba ütköző határozatokat nem hajtathat végre.
https://telex.hu/belfold/2023/12/13/fovarosi-kozgyules-v-naszalyi-marta-atvonulas-i-kerulet-tamogatas

Az I. kerületben mindent bevet a helyi Fidesz, hogy 2024-ben megbuktassa V. Naszályi Mártát. A 2022-es időközi választás óta a kerületben többségben lévő jobboldali frakció, illetve a Fidesz a fegyelmi eljárás mellett vizsgálóbizottságot is kezdeményezett a polgármester ellen a Ruszwurm cukrászda tulajdonosának vesztegetési vádjai miatt. A cukrászdatulajdonos két budavári cukrászdát üzemeltet, a kerülettel hosszú évek óta vitában áll. Az ügy részleteit és a cukrászdatulajdonos álláspontját ebben a cikkünkben mutattuk be részletesen.
https://telex.hu/belfold/2023/11/20/i-kerulet-varnegyed-v-naszaly-marta-borocz-laszlo-ruszwurm-cukraszda

Válasz

M Imre üzente 3 hónapja

„A MÁV-HÉV arról tájékoztatta a Fővárost, hogy járműhiány miatt több vonalon ritkítják a menetrendet januártól. Az elöregedő járművek miatt ráadásul semmi garancia nincs arra, hogy nem következnek újabb ritkítások, pedig már a mostani is sokaknak fog fájni” – írja Facebookon Karácsony Gergely, aki szerint „ez elfogadhatatlan”.

„A HÉV vonalak működtetését még Tarlós Istvánék passzolták le az államnak. Ígértek azóta mindent: új járműveket, felújítást, de ebből semmi nem lett” – írta a főpolgármester.

-- „a naponta 116 ezer utast szállító, és ezzel a legforgalmasabb elővárosi vonalként működő szentendrei HÉV-en, és a naponta 27 ezer utast szállító ráckevei HÉV-en járatritkítás helyett új járművekre, felújításokra van szükség”.

„A kormány nem szórakozhat Budapest és az agglomeráció közlekedésével. Mielőbb tisztán kellene látni, hogy mikor, és milyen forrásokból történhet meg a HÉV-vonalak felújítása, és hogy addig mire számíthatnak az utasok.”
https://444.hu/2023/12/12/az-allam-jaratritkitast-tervez-tobb-hev-vonalon-karacsony-szerint-ez-elfogadhatatlan

Válasz

M Imre üzente 3 hónapja

Mindig is jól állt a tél Budapestnek - fotók

Archív fotókon mutatjuk, milyen volt a behavazott Budapest egykor.

Azon túl, hogy bosszantó tud lenni a kimaradt villamos, dühítőek a síkos, latyakos utcák, kicsit távolabbról szemlélve nagyon hangulatos tud lenni a fehér főváros.

Sok év távlatából különösen, mint azt az alábbi fotók is bizonyítják:
https://hvg.hu/elet/20231207_Nem_most_eloszor_benult_le_a_hotol_Budapest__fotok

Válasz

M Imre üzente 3 hónapja

Kiss Ambrus: A kormányoldal részéről lehet, hogy néhányan abban reménykednek, hogy adósságrendezési eljárás indulhat a főváros ellen. De ki kell őket ábrándítanom, a folyószámlahitel nem tartozik ebbe a körbe, kifizetetlen számláink pedig nincsenek.

Elkészült a 2024-es fővárosi költségvetési terv. Én inkább az újrarendezés költségvetésének nevezném. Túl vagyunk a járvány hatásain, az energiaválságon, az infláció elszabadulásán, a gazdaság remélhetőleg kijött a recesszióból és lassan eltűnnek a felelőtlen gazdaságpolitika miatt fenyegető valutaválság megelőzésére bevezetett brutális kamatok. A főváros 2023-ban 25 milliárd forintot fizetett ki ezen a címen, holott békeidőkben ez nem volt több 4-5 milliárdnál, miközben a jelenlegi városvezetés nem vett fel új hitelt, továbbra is a Tarlós-éra adósságait törlesztjük. Mielőtt belemegyünk a részletekbe, érdemes tenni egy összehasonlítást: 2018-ban és 2024-ben egyaránt a közösségi közlekedés működtetése és a szolidaritási hozzájárulás párosa tette ki a működési kiadás 61 százalékát. Csakhogy a két tétel közötti arány brutálisan megváltozott azóta. 2018-ban közösségi közlekedésre 57,7 százalék ment el, a szolidaritási adóra 3,3 százalék, 2024-ben a kiadások 39,6 százalékát költheti a város a közlekedésre, míg 21,4 százalékot - 75,5 milliárd forintot – visz el a hozzájárulás. Ez három és fél Lánchíd-felújításnyi összeg! Sőt lassanként metró is épülhetne néhány évnyi befizetésünkből. Miközben menedzselnünk kell ezt a helyzetet, szembe kell néznünk nagyvárosokat érintő XXI. századi kihívásokkal.

Erre válaszul négy prioritást rögzítettünk a jövő évi költségvetésben.

*** Az első az energiafüggetlenség. A távlati cél az, hogy a városi közszolgáltatók annyi energiát termeljenek, mint amennyit felhasználnak. Már el is indultunk ebbe az irányba, elkészült a terv, megkezdtük a megvalósítását, jövőre pedig folytatjuk többek között a közvilágítási lámpacsere programot. A gyorsabb ütemhez a helyreállítási alap forrásaira lenne szükség.

*** A második a megfizethető lakhatás, amelynek érdekében jövőre elindítjuk a fővárosi lakásügynökséget, amellyel magánlakásokat is bevonnánk a bérlakás piacra. Nem csupán a nagyon nehéz helyzetben élők jelentik a célcsoportot, nyitnánk a középosztály azon része felé is, amelyben a munkajövedelem a tisztes megélhetés mellett nem elegendő a piaci lakbérre. Jövőre indul a Top plusz program a szociális szektorban dolgozók számára, amelynek keretében bér- továbbképzési és lakbértámogatást nyújtanánk. Ezenfelül közvetlen uniós forrásból egy volt újpesti iskolaépületben szociális bérlakásokat alakítunk ki. A jelenleg használaton kívüli rossz állapotú önkormányzati bérlakások felújítására 8,5 milliárd forintot költenénk, így ezek is bérbe adhatóak lesznek a lakásügynökségen keresztül.

*** A harmadik prioritás a víziközművek: a nem lakossági vízdíj rendezésével remélhetőleg stabilizálható lesz az idén vastagon veszteséges Fővárosi Vízművek pénzügyi helyzete, illetve jövőre befejeződik a Fővárosi Csatornázási Művek visszavásárlása.

*** A negyedik az élelmiszer-ellátás biztonság kérdése. Ebben részben a nagybani piac, részben a vásárcsarnokok üzemeltetése révén játszunk szerepet, de fontos elem a közétkeztetés, hiszen nagyon sok gyerek csak így jut napi egyszeri meleg ételhez. Tavaly elindítottunk egy közétkeztetési reform programot is, amiben jövőre remélhetőleg ütemet tudunk váltani. Ezenfelül csatlakoztunk a Milánói Élelmiszerpolitikai Paktumhoz, amelyhez uniós forrást is sikerült nyerni. Csökkentenénk az élelmiszer pazarlást a vásárcsarnokokban már elindított pilot programok kibővítésével. Az egymást követő válságok arra is rámutattak, hogy nagyon nagy szükség van egy önkormányzati, városi népkonyha hálózatra. Így ebbe az irányba is lépnénk. Első, bár nem egészen önkéntes lépésként novembertől a főváros dolgozói üzemeltetik az Iványi Gábor -féle Oltalom Egyesület népkonyháját.
https://nepszava.hu/3217972_kiss-ambrus-budapest-koltsegvetes-2024-orban-kormany-interju

Válasz

M Imre üzente 3 hónapja

„Az Államkincstár nemhogy meg fogja tenni a jövőben is, de a múlt héten is megtette. Semmi hang nem volt a sajtóban róla, a kincstár 3,8 milliárdot emelt le a főváros számlájáról” - jelentette ki a Magyar Államkincstár vezetője egy csütörtöki sajtótájékoztatón az atv.hu beszámolója szerint.
https://nepszava.hu/3218056_inkasszo-magyar-allamkincstar-budapest-szolidaritasi-ado

Válasz

M Imre üzente 3 hónapja

Balogh Samu: Tegnap adták át a Tájépítészeti Nívódíjat, amely idei zsűrijének én is tagja lehettem.

Várostervezőként megtiszteltetés volt számomra, hogy részt vehettem ebben a munkában, és jobban megismerkedhettem egy társszakma részleteivel, mélységével és csodáival.

Külön öröm számomra, hogy a díjazottak között van a FŐKERT által létrehozott Pünkösdfürdő park is. Ennek a képeiből válogattam nektek.

Gratulálok minden díjazottnak, és köszönöm még egyszer a Magyar Tájépítészek Szövetségének a lehetőséget!
https://www.facebook.com/photo?fbid=753245203487921&set=pcb.753250083487433

Válasz

M Imre üzente 3 hónapja

Eldőlt: levágta a HÉV-felújítások uniós keretét a kormány, helyette Budapest költhet villamosokra és trolikra

Összesen 182,4 millió euróval csökkentette a kormány az elővárosi HÉV-vonalak korszerűsítésére szánt uniós helyreállítási források keretét, és ezzel párhuzamosan új intézkedésként 253,6 millió eurót biztosít Budapestnek villamos- és trolibusz projektekre – szúrta ki a Portfolio az Európai Bizottság által minap elfogadott magyar helyreállítási tervben. Az átcsoportosítási döntés tudomásunk szerint jórészt azért született meg, hogy biztosan befejeződjenek a fejlesztések 2026 nyaráig, különben nem lehet azok költségét elszámolni Brüsszel felé. Mindezzel egy hosszú, bizonytalan időszak végére került pont, mert egyrészt a szentendrei, a ráckevei és a csepeli HÉV-vonalak korszerűsítése meg kell, hogy történjen 2,5 év alatt, másrészt a budapesti közösségi közlekedésben is komoly fejlesztésekre van meg a fedezet.

A minap hagyta jóvá az Európai Bizottság Magyarország módosított és kiegészített helyreállítási tervét, és a brüsszeli testület munkadokumentuma felsorolja azokat a lépéseket, hogy a tavaly elfogadott eredeti program mely pontjain kért módosításokat a kormány. Ebből derült ki az, hogy a három elővárosi HÉV-vonal (H5 szentendrei vonal, H6 ráckevei vonal, H7 csepeli vonal) korszerűsítésére az uniós keretösszeg 698 millió euróról 515,6 millió euróra, azaz 182,4 millió euróval csökkent. Ezzel együtt is megvalósul azonban a három vonalon a korszerűsítés, ahogy arról például a szentendrei polgármester a minap már kiadott egy közleményt.
https://szentendre.hu/megis-indulhat-a-hev-felujitas-vege-a-titkolozasnak-a-varossal-is-egyeztetnek/

A budapesti villamos- és trolibeszerzés, illetve kapcsolódó infrastruktúrafejlesztés támogatása egyáltalán nem számít meglepetésnek, hiszen egy idén februári kormányhatározat alapján már lehetett tudni, hogy a kormány támogatja, igaz akkor még úgy volt, hogy az Integrált Közlekedés-fejlesztési Operatív Program (IKOP) terhére.

Akkoriban örömmel nyugtázta a kormánydöntést Karácsony Gergely főpolgármester és Vitézy Dávid volt BKK-vezér, aki 2014-ben aláírta a spanyol CAF-villamosok beszerzési szerződését opciós lehetőséggel. Éppen ennek az opciónak a lehívása teszi lehetővé a fenti 51 darab villamosnak (46 normál, 5 hosszú szerelvény) a beszerzését.

Az IKOP helyett tehát a helyreállítási programba tette bele ennek a projektnek a forrását a kormány, és eddig az nem volt ismert, hogy ezért cserébe mely projekt(ek) keretét kell levágni. Most az is kiderült a bizottsági dokumentumokból, hogy döntő részben az elővárosi HÉV-vonalak kerete bánta ezt az átcsoportosítást a fenti okok miatt.

A részletes bizottsági anyagból most azt is kiderült, hogy milyen ütemezés szerint szerzi be a főváros a villamosokat és trolikat:

-- 2023. év végéig kell megkötni a kormánynak és Budapest Főváros Önkormányzatának a villamos, illetve troli vásárlási támogatási szerződést, amelyben minden fontos szállítási paramétert (ütemezés, konkrét számok) le kell fektetni.

-- 2026. június végéig forgalomba kell állnia az 51 darab új villamosnak, amelyből 46 normál és 5 darab hosszú szerelvény. A trolikra nincs külön részletes cél. Szintén 2026. júniusig minden kapcsolódó villamosvonali hálózat- és megálló fejlesztést be kell fejezni.

-- 2026. június végéig be kell fejezni az érintett trolihálózat fejlesztéseket is.
https://www.portfolio.hu/unios-forrasok/20231129/eldolt-levagta-a-hev-felujitasok-unios-keretet-a-kormany-helyette-budapest-kolthet-villamosokra-es-trolikra-654469

Válasz

M Imre üzente 4 hónapja

Kiss Ambrus: Hiányozni fog az Államkincstár által levont pénz, de ettől a villamos nem áll le

A főpolgármester-helyettes az Esti gyors című műsorban (részlet) arról beszélt, ha a főváros nem kapja vissza a pénzt, elképzelhető hogy folyószáma hitellel zárják az évet.
https://www.klubradio.hu/adasok/kiss-ambrus-hianyozni-fog-az-allamkincstar-altal-levont-penz-de-ettol-a-villamos-nem-all-le-140166

Válasz

M Imre üzente 4 hónapja

Feljelentést tesz a főváros a Magyar Államkincstár inkasszója miatt

Nagyon kellhet a pénz az Orbán-kormánynak.

Ismeretlen tettes ellen hivatali hatalommal való visszaélés miatt feljelentést tesz a fővárosi önkormányzat. A Magyar Államkincstár (MÁK) ugyanis alig két hónapig volt képes betartani a Fővárosi Törvényszék azonnali jogvédelmet biztosító döntését, amely megtiltotta, hogy a szolidaritási adó ügyében Budapest által indított indított per lezárultáig leemeljék a szolidaritási adó összegét a főváros számlájáról.

Novemberben azonban a bírósági döntés ellenére

-- 5,6 milliárdot vett le a MÁK az önkormányzati számláról és már bejelentette, hogy decemberben további 3,87 milliárdra tartanak igényt, holott a per még nem zárult le

– mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szokásos Fővárosi Közgyűlést megelőző háttérbeszélgetésen. A főváros számláján csütörtök reggel 4 milliárd forint volt.

[...]

A fővárosi önkormányzat arra kérte az Építési és Közlekedési Minisztériumot, hogy a tervezett KRESZ-módosításban a car-sharingra vonatkozó szabályokból vegye ki azt a passzust, amely lehetővé tenné ezeknek az autóknak a védett övezetekbe való behajtást, hiszen ezzel például a Margitszigetre is szabad utat kapnának. Azt javasolták a tárcának, hogy bízzák az érintett kerületi önkormányzatokra ennek szabályozását. Egyelőre nem kaptak visszajelzést a tárcától.
https://nepszava.hu/3216490_feljelentes-hivatali-visszaeles-szolidaritasi-ado-inkasszo-fovarosi-onkormanyzat-magyar-allamkincstar-jogvedelem

Válasz

M Imre üzente 4 hónapja

Posztumusz budapesti díszpolgár lett Mécs Imre

Átadta Budapest díszpolgári címeit Karácsony Gergely főpolgármester és Tüttő Kata főpolgármester-helyettes a fővárosi önkormányzat díszközgyűlésén, pénteken, Budapest egyesítésének 150. évfordulóján.

Díszpolgári címet kapott Csányi Vilmos, az Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, író, Gálvölgyi János, Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész, színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Jordán Tamás, a nemzet színésze, Kossuth-, Jászai Mari- és Prima Primissima díjas érdemes művész, rendező, színigazgató, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Keleti Éva fotográfus, Kovács Katalin olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakozó, valamint Presser Gábor Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas előadóművész, zeneszerző, érdemes művész.

A kitüntetés posztumusz díjazottja Mécs Imre, 1956-os halálraítélt, a Szabad Demokraták Szövetségének alapítója, országgyűlési képviselő és Vágó István televíziós műsorvezető, közéleti személyiség, a DK volt politikusa.
https://magyarnarancs.hu/lokal/posztumusz-budapesti-diszpolgar-lett-mecs-imre-263487

Válasz

M Imre üzente 4 hónapja

„Ha Mészáros Lőrincnek meglettek volna a megfelelő referenciái, és ő lett volna a legolcsóbb, akkor ő csinálta volna meg a Lánchidat”

– mondta Karácsony Gergely.
A főpolgármester azt mondta, nem célja érdeksérelmet okozni a NER-nek vagy a fideszes gazdasági holdudvarnak.
https://www.szabadeuropa.hu/a/karacsony-nem-celom-erdekserelmet-okozni-a-ner-nek/32679632.html

00:00 Milyen volt Karácsony Gergely lassan véget érő főpolgármesteri ciklusa?
03:07 Mi a helyzet a dugódíjjal?
08:36 Alacsony kibocsátású zónák
14:10 Parkolás
18:06 Más agglomerációs problémák
21:36 Kritikák innen és onnan
36:55 Budapesti ellenzéki összefogás
44:54 Adománygyűjtés
55:25 Esélylatolgatás
https://www.youtube.com/watch?v=-2NQpVosb5Y

Válasz

M Imre üzente 4 hónapja

A Rácfürdő a Gellért-hegy északnyugati lejtőjén, a város többi háza között fekszik, tőle oldalvást a nem egyesült görögök temploma áll. A forrás a Gellért-hegy északi sziklaoldalának tövéből ered, és rendkívül bő víztartalmú; 24 óra alatt 24,447 hektoliter vizet ad. Vizeinek hőmérséklete 43,4 °C. …Európa legszebb fürdőintézeteinek egyike. A fürdőnek 35 kőfürdője, 14 kádfürdője és egy-egy közös fürdője van férfiak és nők számára. A fürdőhöz igen kényelmes a közlekedés, közel esik hozzá a Rudas-fürdő csavargőzös állomása, és azon kívül a fürdő külön csinos társkocsijai a Deák tértől tízpercenként közlekednek. Bérkocsi-állomás is van a fürdő közelében.
http://netpolgar.network.hu/video/forum_vitaindito_videok__ird_a_video_ala_a_velemenyed/igy_nez_ki_most_a_rac_furdo_2025_elejere_tervezik_a_nyitast

Válasz

M Imre üzente 4 hónapja

Karácsony Gergely születésnapi nagytakarításra hívja vasárnap a budapestieket

A főpolgármester és a közszolgáltató cégek a lelkes tenni vágyókkal együtt a Margitsziget és a Gellért-hegy megtisztítására vállalkoznak öt nappal fővárosunk létrejöttének 150. évfordulója előtt.

Távolról nézve talán úgy tűnik, az általános köztisztaság biztosítása komoly erőforrásokat igénylő professzionális feladat, ezért kizárólag a „hivatásosokra” tartozik. Ha azonban közelebbről megnézzük, rögtön feltűnik a város gondozásának közösségi jellege, hiszen közterületeink állapota nagyban múlik az azokat használóktól – írja pénteki Facebook-posztjában Karácsony Gergely éppen egy héttel a főváros születésnapja, előtt.

„Mi azért dolgozunk, hogy rend és tisztaság legyen, de vigyázni csak közösen tudunk rá” – a főpolgármester ezzel a jelmondattal vár minden lelkes tenni vágyót Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából.

A program szerint a fővárosi önkormányzat a BKM – Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.-vel és más közszolgáltatókkal együttműködve születésnapi nagytakarítást tart november 12-én vasárnap 10 órától 14 óráig a Margitszigeten, 9 óra 45 perctől 14 óráig a Gellért-hegyen.
https://nepszava.hu/3215117_karacsony-gergely-150-evfordulo-budapest

Válasz

M Imre üzente 4 hónapja

Megvan Budapest hivatalos születésnapi tortája!
Mogyoró, kávé és csokoládé a fő összetevői az idei győztes műremeknek. A Belvárosi Auguszt Cukrászda alkotásának összetett és finom ízeit november 17-től bárki megkóstolhatja a hazai cukrászdákban. Köszönöm a pályázaton részt vevő vállalkozások és iskolák ötletes cukrászati megoldásait, a szakmai zsűri és a Magyar Cukrász Ipartestület közreműködését. Gratulálok a nyertesnek!
https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/914533280035344
___

Dolgozz velünk, vár az első Budapest Állásbörze a Biodómban!
A Budapest család stabil, kiszámítható munkahelyeket kínál. Mivel folyamatosan szükségünk van új munkatársakra, ezért megszervezzük az első Budapest Állásbörzét. Várunk mindenkit, aki érdeklődik a fővárosi állások iránt!
https://www.facebook.com/events/1504839803667048/1504840687000293/
___

Biztonságos közlekedés a Szent István körúton: megkezdtük a kerékpársáv kialakítását
Teljessé válik a nagykörúti bringasáv! A közösségi költségvetésen megszavazott fejlesztés eredményeképp a buszok is előnyben részesülnek, és minden közlekedő számára biztonságosabb lesz a közlekedés a Nyugati pályaudvar és a Margit híd között, miközben megmarad az autók által használt sávok száma is.
https://enbudapestem.hu/2023/11/01/kezdodik-a-szent-istvan-koruti-kerekparsav-kialakitasa
___

Közösségi költségvetés: hamarosan újabb két közvécé nyílik
A közösségi költségvetés keretében a II. János Pál pápa téren és a zuglói vasútállomás mellett nyílik két közvécé. Az új, vandálbiztos, nyilvános illemhelyeket öntisztító mechanizmussal szereltük fel, az automata mosórendszer a vécécsésze és a padló tisztítását minden használat után elvégzi, így tiszta mellékhelyiség fogadja a következő felhasználót.
https://enbudapestem.hu/2023/11/01/hamarosan-ket-peldamutato-kozvece-is-elerheto-lesz-a-fovarosban

Válasz

M Imre üzente 4 hónapja

Amikor az USA metropoliszaihoz hasonlították a fővárost – Budapest fénykoráról Klement Judit történésszel

Mivel érdemelte ki a „kis hatósugarú világváros” jelzőt a dualizmus idején frissen bejegyzett Budapest, amely néhány évtized alatt megnégyszerezte lakosainak számát? Hogyan orvosolták a lakásínséget és milyen koncepció mentén épült ki meseszerű gyorsasággal az a városkép, ami miatt a város oly kedvelt uticélja a turistáknak ma is?

A Budapest Főváros Levéltárával kötött együttműködésnek megfelelően mai adásunkban a város születésének 150. évfordulója alkalmából megjelenő monográfia soron következő fejezetébe engedünk betekintést.

Kalauzunk Klement Judit, az ELTE BTK Történeti Intézetének docense, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi intézetének tudományos munkatársa lesz. Műsorvezető: Sashegyi Zsófia.
https://hetivalasz.libsyn.com/amikor-az-usa-metropoliszaihoz-hasonltottk-a-fvrost-budapest-fnykorrl-klement-judit-trtnsszel

Válasz

M Imre üzente 4 hónapja

Lapunk már júniusban megírta, hogy árverezi az állam az újpesti szellemkórházat, de az Árpád Kórház 1,4 milliárd forintért nem kellett senkinek. 2013-ban a tiltakozások ellenére zárták be, a balesetet szenvedett sérültek attól kezdve csak a főváros távolabbi pontjain juthattak ellátáshoz. A bezárás miatt Újpest lakói elsősorban a Honvéd Kórházra zúdultak rá. Most már csak 1,1 milliárd forintot kér érte az MNV.

Az állam árverésre bocsátotta a 2013-as bezárással nagy port kavart Árpád Kórház épületét Újpesten. Az önkormányzatot meglepetésként érte.

Szintén tipikusan magyar történet húzódik meg az egykori soproni gyermekotthon eladása mögött. Ennek hátterét az enyugat.hu írta meg 2021-ben. Az egykor gyönyörű épület 1928-ban épült, bánya- és erdőmérnök egyetemisták számára. Évtizedekig állami gondozott gyerekek otthonaként működött, végül tarthatatlanná vált a helyzet, a gyerekeket 2009-ben kiköltöztették, az épület magára maradt. Felújítása hatalmas összeg lenne. Most 316,4 millió forintot szeretne érte kapni az MNV.

És akkor a balatoni szekció, kizárólag a déli partról. Siófok Ezüstpart elnevezésű városrészében található a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal Képzési- és Pihenő Központja, a víz 200 méterre van tőle. Itt a jövőben vélhetően már mások fognak képződni és pihenni, mert az államnak nem kell: 470,5 millió forintért vihető. Kicsivel olcsóbban lehet megszerezni egy balatonlellei 3468 négyzetméteres üdülőt, csak 409 millió forint kell hozzá. A víz mindössze 150 méterre van, de közel megy a vonat.

A legizgalmasabb árverés azonban novemberben érkezik Budapest szívéből. Lapunk írta meg, hogy november 6-tól mindössze két napig lehet licitálni a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) négyemeletes központjára a Kossuth tér tövében: 7,5 milliárd forint minimum kell hozzá. Az épület eddig része volt a kormány Steindl Imre-programjának. A főváros legfrekventáltabb részéről van szó, a parlament mintegy 200 méterre van tőle. Kérdeztük az MFB-t, hogy miért válnak meg a csodaszép épülettől, de nem válaszoltak.

November 6-tól mindössze két napig lehet licitálni a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) négyemeletes központjára a Kossuth tér tövében: 7,5 milliárd forint minimum kell hozzá.

Emlékezetes, hogy a kormánymédia hónapokig azzal vádolta az ellenzéki vezetésű Fővárosi Önkormányzatot, hogy el akarják adni a Városházát. Pedig ilyen terv valójában nem volt, ellenben az MNV valóban sorra adja el az állami ingatlanokat.

A parlamenten kívül szinte mindent szívesen eladna az állami vagyonkezelő ...
https://mfor.hu/cikkek/makro/a-parlamenten-kivul-szinte-mindent-szivesen-eladna-az-allami-vagyonkezelo.html

Válasz

M Imre üzente 5 hónapja

A Fővárosi Vízművek felmondja az állami víziközműcégek ellátási felelősségének teljesítését szolgáló – döntően az agglomerációs településeket érintő – vízátadási szerződéseit,

-- ha az állam nem biztosítja bármilyen jogcímen az ebből származó veszteségének megtérítését az idei évre, valamint a következő évekre – a Népszava cikke szerint erről írt levelet Karácsony Gergely főpolgármester Lantos Csaba energiaügyi- és Gulyás Gergely kancelláriaminiszternek. A lépés főleg a vízművek ellátási területén kívüli, állami tulajdonú – DMRV, DPMV, Fejérvíz és ÉDV – víziközmű szolgáltatókat érinti.

A lap azt írja, hogy a levélben található egy táblázat, ami szerint Vác ellátására tavaly 4,9 millió, idén 4,4 millió köbméter vizet adott át a Fővárosi Vízművek, Dunakeszinek tavaly 5,9 millió, idén 5,3 millió köbméter víz átadásáról van szó. Jelentős mennyiséggel szerepel még a listán Dunaharaszti és Nagykovácsi, ezeken kívül pedig még Üröm, Csömör, Visegrád, Kistarcsa, Ecser, Szigethalom és Ercsi is.

A Fővárosi Vízműveknek idén még összesen 13,38 millió köbméter vizet kell átadnia állami feladatellátás keretében, önköltség alatti befagyasztott átadási áron. Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes szerint ez elfogadhatatlan.

-- „Egyetlen helyi önkormányzat sem kényszeríthető arra, hogy az állami feladatellátás veszteségét viselje. Ezzel a budapestiek adóforintjaiból fizetjük meg az állami cégek agglomerációs szolgáltatásának valós árát” – mondta.

Tüttő szerint a szerződések felmondása nem jelenti azt, hogy a főváros elzárja az agglomerációs vízcsapokat, de azt igen, hogy a Fővárosi Vízművek bíróság elé viszi az ügyet, és utólagosan behajtja az állami cégeken a valós költség és a hatósági ár közötti különbözetet. Az ehhez szükséges vízdíjszámítási adatokat a kormány harminc évre titkosítaná egy rendelettel, írja a lap.
https://telex.hu/gazdasag/2023/10/26/fovarosi-vizmuvek-ivoviz-budapest-agglomeracio-veszteseg

Válasz

M Imre üzente 5 hónapja

Négy évvel ezelőtt választották meg Budapest főpolgármesterének, most újraválasztásához kéri a budapestiek támogatását. Azonban még sem kormánypárti ellenfele, sem az őt biztosan támogató politikai szereplők nem ismertek.

Mi Karácsony Gergely ajánlata a következő 5 éves ciklusra és vajon eleget tett-e a választói felhatalmazásnak ezidáig? | Partizán -\\- Élő közvetítés dátuma: 2023. okt. 18.
https://www.youtube.com/watch?v=hWxtsZq4V24

Válasz

M Imre üzente 5 hónapja

Párbeszéd - Zöldek / I. kerület: Van a pofátlanságnak az a szintje, amire már nagyon nehéz indulatoktól mentesen reagálni.

1. Az idei költségvetés tervezetében szerepelt a Hattyú utcai növényládák terve - ezt a fideszesek kihúzták a költségvetésből

2. Molnárka Gábor képviselő benyújtotta képviselői javaslatként - a fideszesek levették a napirendről

3. Ismét benyújtotta - végül a fideszesek is megszavazták

4. Most a kerületi Fidesz kiírja, hogy a jobboldali képviselők döntése értelmében lesznek a fák...
https://www.facebook.com/photo/?fbid=722462303256339&set=a.255228459979728

Válasz

M Imre üzente 5 hónapja

Majd Lázár János eldönti, kell-e új villamos vagy híd

Az állami építési beruházásokról szóló törvény alapján Lázár János minisztériuma döntheti el, hogy nézzenek ki a nagyvárosok.

Ismét benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek az állami beruházásokról szóló törvényjavaslatot, melyet Lázár János építési miniszter jegyez. A korábban benyújtott verziót Novák Katalin köztársasági elnök az Alkotmánybíróságra küldte, a testület pedig megsemmisítette azt. A javaslat miniszteri hatáskörbe vonná gyakorlatilag az összes európai uniós forrásból megvalósuló városi, települési szintű beruházást.

ök mindegy, hogy az adott beruházás közlekedés-, közmű-, vagy köztérfejlesztés, vagy bármilyen más infrastrukturális beruházás. A törvény hatályba lépését követően állami építési beruházásnak minősül minden olyan beruházás, amelynek az előkészítése és/vagy megvalósítása legalább ötven százalékban központi költségvetési (azaz hazai állami költségvetési) vagy európai uniós forrásból történik.

A jogszabálytervezet logikája alapján állami építési beruházások lettek volna Szeged, Debrecen vagy Miskolc villamosfejlesztései, Budapesten az M3-as metró felújítása, a Budai Fonódó villamoshálózat kiépítése, a négyes metró építése vagy épp az 1-es és 3-as villamos felújítása és meghosszabbítása. Így ezek nem a mindenkori főpolgármester és a BKK/BKV kizárólagos hatáskörében valósultak volna meg.

Megtippelni is kellemetlen, mit jelent ez a magyar városokra nézve. Főleg annak fényében, hogy az újbudai önkormányzat és civilek megkerülésével az állam mindenképp megépíti a Déli Körvasutat. A pályát a tervek szerint kiszélesítették volna, de civilek megtámadták annak környezetvédelmi engedélyét. Miután az állam elbukta a beruházást - nem kapott engedélyt a projekt - egyszerűen úgy módosította a jogszabályokat, hogy a veszélyhelyzetre hivatkozva a bővítést fontos katonai fejlesztéssé minősítette, így az önkormányzatnak már nincs beleszólása semmibe. Mennyivel egyszerűbb lesz minden, ha eleve nem is szólhat bele senki, mi épüljön a kertje végébe.
https://magyarnarancs.hu/belpol/majd-lazar-janos-eldonti-kell-e-uj-villamos-vagy-hid-262756

Válasz

M Imre üzente 5 hónapja

Biodóm: a főváros nem fűti tovább a pénznyelő torzót

„Jelenlegi ismereteink szerint nagyságrendileg 45 milliárd forint hiányzik a Biodóm befejezéséhez. Lázár János kezében vagyunk, és ő inkább leállít beruházásokat, mint befejez. Csak feltételezésekre tudunk támaszkodni, mert nem mond konkrétumot a fővárosnak a kormány” – nyilatkozta februárban Bősz Anett.

A Népszavának most azt mondta: nagyságrendileg hatvanmilliárd forintra lenne szükség a létesítmény befejezéséhez és berendezéséhez.

„Ennyi pedig láthatóan nemcsak a főváros kasszájában, de az erősen forráshiányos központi költségvetésben sincs erre” – fogalmazott.
https://www.szabadeuropa.hu/a/biodom-a-fovaros-nem-futi-tovabb-a-penznyelo-torzot/32646671.html

-\\-

A Pannon ősvadon részeként megvalósuló két hektáros Biodóm az eredeti elképzelés szerint egy különleges fényáteresztő fóliával fedett, nagy belmagasságú – átlagosan 20, de helyenként 40 méteres – szubtrópusi csarnok állatokkal, növényekkel, akváriummal, amelyet további 1,5 hektáron állatkifutók vennének körül.

Az eredetileg három különböző méretezéssel elkészült tervek közül a visszaemlékezések szerint Orbán Viktor miniszterelnök választotta ki a legnagyobbat. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt projektre eredetileg 15,7 milliárd forintot szántak, de ennyiért nem találtak rá kivitelezőt. Végül a miniszterelnök barátjaként ismert Garancsi István cége, a Market Építő Zrt. és az annak tulajdonában lévő Vilati Szerelő Zrt. alkotta konzorcium vállalta el a feladatot. Az akkor 44 milliárdra emelkedő árat a kormány még hajlandó volt kifizetni, de 2019-ben Persányi Miklós, az állatkert akkori igazgatója már hiába kért további 22 milliárdot a befejezéshez. A Biodóm átadását eredetileg 2017-re ígérték, ám az építkezés akkorra el sem kezdődött. Az ellenzéki városvezetés által megrendelt 2020-as állapotjelentés szerint a létesítmény félkész, ráadásul az előírt üzempróbákat nem megfelelő módon, vagy egyáltalán nem folytatták le. Így nem tudható, hogy a beépített rendszerek valóban előírásszerűen működnek-e. A kivitelezői garanciák a sokszoros szerződésmódosítás és a késlekedő befejezés miatt egyáltalán nem vagy csak részben érvényesíthetőek. A beépített anyagok ráadásul gyorsan avulnak. A Biodóm tetején lévő teflonfólia vállalt élettartama például 25-50 év megfelelő karbantartás esetén.

Hullámvasút vakvágányon

Az 1922-ben épült, műemléki oltalom alatt álló hullámvasutat azzal az ígérettel zárták le a 2015 végén, hogy három év múlva újra megnyitják. 2020-ban 1,1 milliárdra becsülték a felújítás költségét, ami ma már a duplája is lehet. Ennek oka a speciális fa- és a felhúzószerkezet és a műemléki jelleg megőrzésének kívánalma. Az Állatkert is motivált a felújításban, hiszen a nosztalgia és a hullámvasút népszerűsége tovább növelné a FÁNK látogatóinak számát, de erre most nincs keret. Így továbbra sem tudható, mikor ülhetünk fel rá. A hullámvasutat utoljára 1971-ben újították fel a Hungária körút építésekor, azóta csak az elkopott részeket cserélték, illetve a karbantartást végezték el. 2013-ig a Vidámpark részeként működött, majd a Hol nem volt park részeként. 2014-ben összesen 172 ezren ültek fel a hullámvasútra, ami nagyjából tízezer körnek felel meg, ami nem kevesebb, mint a transzszibériai vasútvonal teljes hossza.

A látogatószám 2017-ben – a Holnemvolt Vár megnyitása előtt - 2010 óta nem látott mélységbe süllyedt, alig 876 ezren váltottak jegyet az állatkertbe, amit akkor az időjárási anomáliákkal magyaráztak. 2018-ban az új attrakcióként megnyitott meseparkkal 925 ezerre tornázták fel a látogatószámot. A járvány újfent bedöntötte a számokat, de tavaly ismét 1 millió fölötti látogatót könyvelhettek el.
https://nepszava.hu/3212711_rendorseg-momentum-plakatok-autok-kormanybiralat-vegzalas-kivizsgalas

Válasz

M Imre üzente 5 hónapja

Élethosszabbító platánfa műtétre készül a FŐKERT és a Budapest Közút a Múzeum körúton

A Főkert munkatársai műszeres húzóvizsgálatot végeztek el rajta nyáron, ami egy olyan teszt, amiből kiderül, kidöntheti-e egy nagyobb szél a fát. A vizsgálatok azt mutatják, hogy biztonsági határérték közelében van a fa, éppen megfelel, ami azt jelenti, hogy a 100%-os biztonság felett van egy picivel (extrém viharokkal is számolni kell, ezért a Főkert jelentősen túlbiztosít). Ezt az értéket szeretnék feltornászni 200% fölé, mert ha itt dől a fa, akkor az veszélyeztet villamost, annak légvezetékeit, buszt, személygépkocsit, kerékpárost, gyalogost. Ez pedig megengedhetetlen. Ugyanakkor egy ekkora fát a belvárosban nehezen eresztünk el, kultúrtörténeti érték, a budapesti platán-korszak utolsó hírmondói közé tartozik.

Mi a megoldás?

A kidőlési kockázatot a gyökérterület növelésével és/vagy a korona redukciójával lehet csökkenteni. Itt gyökérterületet növelni a műemléki kerítés, a közművekkel teli járda alatti terület és a közművekkel teli útburkolat alatti terület átalakításával lehetne elméletben, ami a gyakorlatban járhatatlan út. Marad tehát a nagy szélvitorla, a korona visszametszése. A platán jól tolerálja ezt, viszont ez sem bonyodalom nélküli. Forgalomkorlátozás nélkül lehetetlen itt dolgozni, ezért éjszaka történik majd a lombkorona 40%-os csökkentése, amivel elérhető a kívánt biztonsági tényező elérése.

-- November 7-én hajnal 3-kor kezdenek a faápolók, s a tervek szerint reggel 7 órakor adják vissza a forgalomnak az útpályát. A félpályás útlezárás mellett a villamosközlekedés is akadozhat, de a pálya feszültségmentesítése nem szükséges.

Ha felkönnyült a korona, akkor lehet leszedni a járda felőli oldalon a burkolatot a gyökerekről, amelyek most lesúlyozzák azt, s segítenek a fát helyben tartani. A gyökerek közé tápanyag, fölé teherelosztó paplan kerül, majd egy enyhe rámpás kialakítással visszarakható a K kő homokba ágyazva, hogy a gyalogos közlekedés akadálymentesen biztosítható legyen. A burkolat javítását a Főkert szakfelügyelete mellett a Budapest Közút végzi el.

A beavatkozással még maximum plusz 10 évet tudunk ennek a fának biztosítani. Mint a legtöbb platánnál a belvárosban, itt is tapasztaljuk a legyengült állapotot, a kórokozók jelenlétét, de nehezen engedjük el a fát. Ezért is teszünk meg mindent még tíz évért. Hogy legyen idő tőle elbúcsúznia mindenkinek. Kérjük, segítse egy megosztással a Főkert és a Budapest Közút munkáját, hogy lehetőleg a legtöbb érintett időben értesülhessen a november 7-i rekonstrukcióról és annak mibenlétéről.
https://greenfo.hu/hir/elethosszabbito-mutetre-keszul-a-fokert-es-a-budapest-kozut-a-muzeum-koruton/

Válasz

M Imre üzente 5 hónapja

Bardóczi Sándor: Egy “lájkvadász” oldalon jött szembe a fotó azzal a felirattal, hogy “a fa volt előbb és maradt - nagyobb tiszteletet a fáknak”. Nos az igyekezet persze süvegelendő, de igen felszínes. Szó szerint az. A fák ugyanis a gyökérzetükkel együtt élnek, s amekkora a lombjuk, akkora a gyökerük is. A felvilág és az alvilág egyensúlyán múlik, hogy marad-e a fa. Egy ilyen teherbírású út szerkezeti rétegrendje minimum 50 cm. A szegélyeinek alapozása minimum 80 cm. Egy fa gyökérnyaka, támasztógyökerei, amelyek azért felelősek, hogy a fa ne dőljön ki, pontosan ebben a zónában vannak. Képzeljük el, hogy ezt az utat oda alapozzák le, ahol ennek a fának támasztania kellene magát. A teljesen vízzáró aszfalt pedig a fa lombsátora alatt, az ún csurgó zónában fogja nem a fa hajszálgyökereihez, hanem onnan elvezetni a csapadékvizet. Ez a felszínes tisztelet a fa lassú agóniájához, kiszáradásához vagy kidőléséhez vezet, ami több év alatt következik be. A képen beszédes, hogy a környező fák zöldelnek, ez a fa lombtalan. Nem, ez nem tisztelet, ez csak látvány és ismerethiány. A poklok kapui is…

Az elmúlt 4 évben nagyon sok tervlap véleményezésekor magyaráztuk el kollegáimmal tervükhöz tulajdonosi engedélyt kérő útépítő mérnököknek, közműtervezőknek, beruházóknak, hogy hogyan adhatják meg a nem felszínes tiszteletet a fáknak, amely a város zöld infrastruktúráját jelenti. Több mint 1800 fa köszönheti az életét ennek a láthatatlan tevékenységnek Budapesten.

Sajnos azonban a városon belül ez ma még nem evidencia. A Fővárosi Önkormányzat az egyetlen olyan önkormányzat mostanáig a Budapest közterületét lefedő 24 önkormányzat, illetve az állami szereplők közül, amely a vagyonrendeletében kötelezővé teszi az MSZ 12042 fák védelméről szóló szabvány kötelező alkalmazását a tulajdonán fák védőterületét érintő beavatkozások esetén.

Minden közművet törvény véd, a fasorokat, azaz a várost klimatizáló közművét csak egy elavult és alacsonyabb rendű kormányrendelet, no meg a tulajdonos akarata. Ha van a tulajdonosnak, vagy a vagyonkezelőnek akarata, azzal meglévő fákat lehet menteni építési területen, csak annyival, hogy megköveteljük a máshogy tervezést, a favédelmi tervet. Ma a legtöbb fát a magánterületi kertekben veszíti el Budapest. A magánerős építkezéseknél ugyanis nem látszik a tulajdonosi akarat a fák megtartására, így a tervezők is lekapcsolják a monitorukon azt a réteget, amely a geodézián bemért fákat ábrázolja.

A tulajdonosi, fejlesztői és tervezői felelősségnek van tehát még hova fejlődnie az egész országban, hogy a fejlesztések az értékes zöldfelületi elemeket is figyelembe vegyék. Nincsenek teljesen tiszta helyzetek, s bizony sokszor van, hogy egy erősebb közérdek ezt nekünk sem teszi lehetővé és csak a kisebbik rossz létezik. De mi legalább próbálkozunk, nem a nagyobbik, hanem a kisebbik rosszat választjuk, s ennek van is eredménye.
https://www.facebook.com/photo/?fbid=7045383405505490&set=a.980675371976354

Válasz

M Imre üzente 5 hónapja

Közműcégbe vásárolja vissza magát a főváros

Karácsony Gergely hangsúlyozta, Budapest érdeke, hogy fővárosi tulajdonban legyen az összes közszolgáltató cég egy egységes, átgondolt struktúrában.

-- A főváros a közvilágító cég kisebbségi tulajdonrészét is vissza fogja vásárolni

- jegyezte meg.

A főpolgármester a pénzügyek kapcsán azt mondta, hogy Budapest "napi szintű túlélési problémákkal küzd", és ehhez képest nagy víziók vannak. Ugyanakkor a főváros kiépített egy lobbitevékenységet, amelynek köszönhetően Budapest "viszonylag jelentős mértékben potenciálisan rendelkezik európai uniós forrásokkal". Ha minden jól megy, akkor nagyjából 300 milliárd forint értékben tudnának uniós forrásból fejleszteni - közölte Karácsony Gergely.
https://infostart.hu/belfold/2023/10/14/kozmucegbe-vasarolja-vissza-magat-a-fovaros

Válasz

M Imre üzente 5 hónapja

Balogh Samu: A dugókat megakadályozni képes ötleteinket a kormány lehúzta a napirendről

Az elmúlt harminc évben tucatnyiszor esett már szó a Nyugati téri felüljáró bontásáról, aminek ügyét a kormány visszalépése után idén tavasszal a főváros vette kézbe. Az állami médiagépezet milliárdos reklámkampányainak, illetve a kormányközeli sajtótermékek figyelmének az elmúlt hónapokban nemcsak ez a műtárgy, de több hasonló társa is a középpontjába került: a Flórián téri, illetve a Népliget szomszédságában álló felüljárók kapcsán is egyre több írás jelent meg, melyek kivétel nélkül az előbb a koronavírus-járvány által sújtott, majd a sok tízmilliárdos állami elvonások miatt kivéreztetett budapesti vezetést hibáztatták. De mit tehet a Fővárosi Önkormányzat mindezekért, és mi kellene ahhoz, hogy a budapesti autóforgalom jelentős mértékben csökkenjen? Milyen jövő vár a városon belüli hidakra? És miért születtek meg egyáltalán a Kádár-korban a főváros képét átíró műtárgyak? Ezekről beszélgettünk a várostervező Balogh Samuval, Karácsony Gergely főpolgármester kabinetfőnökével.
https://24.hu/kultura/2023/10/13/balogh-samu-fovaros-budapest-ismeretlen-feluljaro-baross-ter-keleti-nepliget-kormany-kivereztetes-forgalom-forgalomcsokkentes-agglomeracio/

Válasz

M Imre üzente 5 hónapja

Néztem mit írt Kocsis Máté egzisztencia-politikus úr, aki életében nem dolgozott nagyvállalatnál, komolyabb vállalkozásban vagy egyéb, a gazdasági életben hasznos helyen” – írta Mártha Imre, a Budapesti Közművek Zrt. vezérigazgatója közösségi oldalán, reagálva Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetőjének bejegyzésére. Kocsi Máté 8-10 milliós jutalomfalatról és a főváros kasszáját kipakoló Gyurcsányékról írt, miután kiderült, hogy Mártha 7,8 millió forintos prémiumot kapott a Karácsony Gergely vezette fővárostól.

Kocsis Máté szerepét Mártha „csak foxi-maxi jelentőségűnek” nevezte ebben a kérdésben, hozzátette:

„Ha majd egyszer sikerül neki elvégezni az angliai Cambridge-i egyetemet (nekem ösztöndíjjal sikerült) és évtizedekig több ezer fős hazai és nemzetközi közmű társaságokat irányítani (volt tisztem vezetni többek között az MVM Csoportot, az Invitel Csoportot, jelenleg a Budapesti Közműveket) akkor érdemes lesz figyelni a gazdasági, cégvezetési ügyekkel kapcsolatos mondanivalójára”.

„Én soha nem voltam politikus, nem is leszek, de megélhetési-politikus Kocsis úr helyében élénken érdeklődnék az állami energetika összeomló ügyfélszolgálatai és a kisiklott vasúti közlekedés illetékesei körében” – zárta sorait Mártha Imre.
https://hvg.hu/kkv/20231006_Kocsis_Mate_Martha_Imre_beszolt

Válasz

M Imre üzente 5 hónapja

Milliós prémiumokat kaptak a BKK és a BKV vezetői Karácsony Gergelytől

A Telex rákérdezett a fővárosi önkormányzatnál a prémiumokra, a következő választ kapták:

„A főváros közlekedési cégei nagyjából tízszer annyi ember utazásáért felelnek, mint a MÁV, vezetőik alapbére azonban csupán a fele a MÁV vezetők alapbérének. A sajtóhíresztelésekkel szemben a főváros munkatársai nem jutalmat, hanem prémiumot kaptak, amelyre csak konkrét célkitűzések teljesülése esetén jogosultak. A budapesti közösségi közlekedés minőségét a COVID, az energiakrízis és a száguldó infláció ellenére is fenntartották, sőt javították. Ez, sajnos nem mondható el az állam által fenntartott szolgáltatásokról.”
https://hvg.hu/itthon/20231003_Karacsony_Gergely_tobb_millios_premiumokat_adott_a_BKK_es_a_BKV_vezetoinek

Válasz

M Imre üzente 5 hónapja

Lakossági fórumra hívja a kíváncsi budapestieket a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., amire hamarosan egy online regisztrációs felületet is létrehoznak. A fórumra bárki jelentkezhet majd, de a helyszínen a hangsúly nem a bejáráson lesz (hiszen nem minden tér lesz látogatható), hanem a felújítás terveinek bemutatásán és az átláthatóságon – a cég nem titkolózva akar nekirugaszkodni a beruházásnak.

Az időpontokra bárki jelentkezhet majd, de gyorsnak kell lenni, mert csupán pár tucat elérhető hely lesz.
https://enbudapestem.hu/2023/09/28/hamarosan-lakossagi-forumon-lehet-bekukkantani-a-most-meg-lepusztult-rac-furdobe

Válasz

M Imre üzente 5 hónapja

Karácsony Gergely saját hatáskörben eljárva hagyta jóvá, hogy a fővárosi önkormányzat, illetve cégei, a BDK Kft., illetve a BKK Zrt. a Garancsi István milliárdos tulajdonában álló ESMA Reklám Zrt.-vel, valamint a Tasnádi László érdekeltségébe tartozó SYS IT Networkkel szerződjenek a következő évekre – derül ki az önkormányzat határozatából, amelyet a főpolgármester még a nyáron hozott meg.

Az új szerződésre azért volt szükség, mert a főváros, a BDK Kft., valamint a BKK Zrt. üzemeltetésében lévő közvilágítási oszlopokról kötött 2018-as megállapodás 2023. május 31-én lejárt. Ezért a főváros új tendert írt ki, melyre csak a Garancsi-cég jelentkezett, és adott érvényes ajánlatot. A történetnek különös súlyt ad, hogy

-- több tízezer oszlopról van szó.

Az összesen 44 139 darab közvilágítási oszlop túlnyomó többsége a BDK Kft. tulajdonában van, 126-nak a tulajdonosa a BKK Zrt., 5711-é pedig a főváros. Ezekre az oszlopokra kerülhetnek fel az elefántfülnek nevezett, lengőkaros szerkezetek, azokra pedig a Garancsi-cég plakátjai.

Májusban tehát nem született közgyűlési döntés arról, hogy új szerződést kössenek az ESMA-val, igaz, nem is nyilvánították érvénytelennek a pályázatot. A patthelyzet nem tartott sokáig, a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva ugyanis május 31-én kormányrendelet született arról, hogy Garancsiék korábbi, lejárt szerződése és a főváros hozzájárulása a lámpaoszlopok használatához a veszélyhelyzet ideje alatt érvényben marad.

Ezek voltak Karácsony Gergely indokai

A régi és az új (2028-ig szóló) ESMA-üzlet között van két jelentékeny különbség.

-- Egyrészt a plakáthelyek darabját mintegy 130 forinttal drágábban adta a főváros, mint korábban,

-- másrészt Garancsiék eztán nem helyezhetnek ki politikai hirdetéseket az elefántfülekre.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes is ezeket hangsúlyozta, amikor a 24.hu-nak elmagyarázta, hogy Karácsony miért vonta saját hatáskörbe a döntést, és miért nem a közgyűlésre bízta azt. A kormányrendelet kihirdetése után ugyanis „kérdés volt, hogy mi a jó megoldás. Húzni a döntést, újra a közgyűlés elé vinni az ügyet szeptemberben, abban bízva, hogy meglesz a minősített többség, vagy teljesen szabályosan, főpolgármesteri hatáskörben meghozni a döntést a sürgősségi szempontra tekintettel még nyáron?

-- Az szmsz felhatalmazza a főpolgármestert, hogy ilyen ügyben döntést hozzon, volt erre példa korábban is több alkalommal.
https://24.hu/belfold/2023/09/28/karacsony-gergely-fovaros-plakat-garancsi-istvan-esma-ellenzek/

Válasz

M Imre üzente 5 hónapja

Közösségi költségvetés | Holnap lezárul a szavazás!

Még mindig, és vélhetően az utolsó pillanatig nagyon kiélezett lesz a verseny a megvalósulásért a helyi kategóriákban. Segítsd helyi ügyeidet, szólj mindenkinek, hogy holnap estig még szavazhat. Többször már nem szólunk.

Szavazok!
https://otlet.budapest.hu/szavazas-inditasa

Üdvözlettel:
Az otlet.budapest.hu csapata

Válasz

M Imre üzente 6 hónapja

Karácsony Gergely: Ők a kormány döntéseit védik, mi pedig a budapestiek érdekeit

„Nem fogjuk az önök kormányának megszorításai miatt tönkretenni ezt a várost.”

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén kénytelen voltam újra emlékeztetni a fideszes képviselőket: ők is arra tettek esküt, hogy a budapestiek érdekét képviselik, és nem arra, hogy a kormány Budapest-ellenes politikájának falazzanak.

Elképesztő ellenszélben, de megvédtük Budapestet, megőriztük a város működőképességét, a bíróságon is, a hatékony túlélőcsomaggal is, a takarékos gazdálkodással is. Az egyik fideszes képviselő a költségvetésről szóló vitában azt mondta: nem ugyanazon az oldalon ülünk. Hát, tényleg nem: ők mindenáron a kormány döntéseit védik, mi pedig a budapestiek érdekeit.

Nézzétek meg a Fővárosi Közgyűlésben elmondott felszólalásomat!
https://www.facebook.com/karacsonygergely/videos/1733268410430807

Válasz

M Imre üzente 6 hónapja

A Fővárosi Ítélőtábla mai végzésével azonnali jogvédelem keretében megtiltotta az államnak, hogy Budapest számlájáról több pénzt emeljen le, mint amit forrásként biztosít a városnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szerdán a Facebook-oldalán.

Karácsony Gergely június 6-án jelentette be, hogy még aznap közigazgatási pert indít a Magyar Államkincstár ellen a Fővárosi Önkormányzat a szolidaritási adó miatt, azonnali jogvédelmet is kérnek. – Többször elmondtuk, hogy nem csak erkölcstelen, de törvénytelen is ez a szolidaritási hozzájárulás. Nemzetközi egyezmények, az alaptörvény és az önkormányzati törvény is kimondja, hogy az önkormányzatok a kötelező feladataik ellátásához állami normatívára jogosultak és bevételüket nem lehet elvonni. Az idei mértéke ráadásul Budapest esetében 25 milliárddal magasabb, mint amit kap az államtól. Az idén Budapest által befizetendő 58 milliárd forint pontosan megegyezik azzal, ami Tiborcz Istvánnak jutott a Bethlen Gábor programból.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szeptember közepén azt mondta, hogy a per indítása ellenére ellenére az államkincstár eddig minden alkalommal inkasszózott, eddig összesen 12 milliárd forintot. Ám miután nem volt pénz a főváros számláján, így ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy hitelt vettek fel a főváros nevében, aminek a kamata is magas, kétszámjegyű. Vagyis eddig az utolsó fillérig befizettették velük az összeget, idén eddig 39,3 milliárd forintot, „ebből nettóba két Lánchíd kijött volna"
https://hang.hu/belfold/karacsony-gergely-azonnali-jogvedelmet-adott-az-itelotabla-budapestnek-a-kormannyal-szemben-158016

Válasz

M Imre üzente 6 hónapja

A koppenhágai lecke: sokaknak kell jót építeni, nem keveseknek gyönyörűt

A júliusi koppenhágai nemzetközi építészeti kongresszuson megfogalmazott tíz tanulság olyan, amit nálunk is érdemes figyelembe venni. Erő Zoltán budapesti főépítész írása.

A 10 Copenhagen Lessons (10 koppenhágai tanulság) a kongresszus jelmondatának bővebb kifejtése. Ezek az ajánlások gyakorlati javaslatokat rögzítenek, s összességük egyfajta etikai kódexnek is tekinthető. Érdemes tehát végiggondolni, hogy vajon mit és hogyan tudunk megvalósítani belőlük.

1. Az építészetnek mindenkit egyenlően, méltósággal kell szolgálnia – kirekesztés mellett hiábavaló a szépség. Az épített környezet létrehozása, tervezése és fejlesztése során mindenekelőtt a hátrányos helyzetű emberek sorsát kell rendezni.

2. A már meglévő épületszerkezetek újrahasznosítása.

3. Az új fejlesztések nem vehetnek el zöld ­területeket. Az épített környezet nem veszélyeztetheti a természetes ökoszisztémák és az élelmiszer-termelés fennmaradását.

4. Mindaddig nem szabad az építési tevékenységhez új nyersanyagokat felhasználni, amíg lehetőség adódik újrahasznosított anyagok felhasználására. Az építési tevékenység nem termelhet és nem hagyhat hátra hulladékot. Az építőanyagok beszerzésekor a helyi, megújuló anyagok élveznek elsőbbséget.

5. Akármit építünk, a karbonlábnyomunk legyen negatív: a megkötött szén-dioxid mennyisége legyen nagyobb, mint a kibocsátotté.

6. Az épített környezet fejlesztésének, tervezésének és megvalósításának minden eleme érintse kedvezően a vízi ökoszisztémákat és az ivóvízellátást.

Bővebben:
https://magyarnarancs.hu/publicisztika/a-koppenhagai-lecke-sokaknak-kell-jot-epiteni-nem-keveseknek-gyonyorut-261887

Válasz

M Imre üzente 6 hónapja

Mobilitási hét: A moderátorok, Bereczky Ákos és Lukács Máté következő kérdése arra vonatkozott, hogy a város mennyire tekinthető akadálymentesnek? Mi tekinthető optimális szintnek, vagy mikor érjük el azt, ami annak nevezhető, ebben a kérdésben?

Ivicsics Borbála (a vele készült interjúnkat itt tudjátok elolvasni) kiemelte, hogy jó irányba halad a közösségi közlekedés, mára a buszok 100 százalékban alacsonypadlósok, de az M3-as metró akadálymentesítése fontos lépés volt. Balogh Samu ehhez kapcsolódva, a nagy képet nézve azt mondta, hogy az elmúlt időszakban mindenképpen szintlépés van, és sok korábban indult fejlesztés most ér össze. Vitézy Dávid ezek mellett a legnagyobb adósságra és hiányosságra is felhívta a figyelmet:

-- a kötöttpályás HÉV-eknél, amik nagy lakótelepeket érnek el és szolgálnak ki, se a peronok, se a szerelvények nem akadálymentesek

– ezek átalakítása állami feladat lenne.

Értelemszerűen felmerül a Hűvösvölgyben, az 56-os vonalán frissen járó, alacsonypadlós CAF villamosok ügye is, ahol a fővárosnak jelenleg arra volt anyagi lehetősége, hogy az átalakítással lehetővé tegye a vonalon az új típusú villamosok közlekedését, amelyeknek a légkondicionálás és a hálózati visszatáplálási képességük miatt nagyobb áramfelvételi igényük van. Peron-akadálymentesítésre jelen projektben azoknál a megállóknál kerül sor, ahol a CAF jármű fizikailag nem fért el a korábbi peron mellett, de a Főváros, a BKK és a BKV Zrt. jelenleg is közösen dolgozik azon, hogy a mostani pályakorszerűsítés után – a gazdasági nehézségek ellenére – az összes megállóhely akadálymentesítése is elkezdődhessen, erre az Európai Uniós források adhatnak lehetősége – mondta el Balogh Samu.

További érdekességek:
https://enbudapestem.hu/2023/09/19/dontes-amit-minden-reggel-meg-kell-hoznunk-avagy-hogyan-kozlekedik-a-fovaros-a

Válasz

M Imre üzente 6 hónapja

Karácsony: Éppen széthullóban van a MÁV, miközben a budapesti közösségi közlekedés európai színvonalú

A Magyar Nemzet arról írt, miről beszélhetett Orbán Viktor a Fidesz–KDNP szokásos zárt körű kihelyezett frakcióülésén Esztergomban.

Orbán a lap szerint egy ponton azt mondta, hogy a globális elit hívei nemcsak a brüsszeli elit vagy az amerikai demokraták soraiban vannak, hanem egy sor magyarországi településen is, például a fővárosban: „Gondoljunk csak az irányítás nélküli Budapestre, ahol dugók, piszok és káosz uralkodik.”

Karácsony Gergely az ATV kérdésére visszaszólt Orbánnak: „attól, hogy a kormányzati lakájmédia valamit nagyon sokszor elmond, a hazugság még nem lesz igazság”.

A főpolgármester szerint a fővárosi önkormányzat sokkal jobban teljesít kormányzás területén, mint maga a kormány:

-- „Sokkal jobban kezeltük a covidhelyzetet, az energiakrízist. Éppen széthullóban van a MÁV, miközben a budapesti közösségi közlekedés európai színvonalú. Azt gondolom, hogy a tények magukért beszélnek. A főváros jól működik, a fővárosi koalíció jobban irányítja a fővárost, mint ahogy a kormány az egész országot.”
https://444.hu/2023/09/21/karacsony-eppen-szethulloban-van-a-mav-mikozben-a-budapesti-kozossegi-kozlekedes-europai-szinvonalu

Hát igen, a vasút! De sebaj, mert nemsokára -bejelentve- újabb űrhajósunk megy „a zűrbe”...

Válasz

M Imre üzente 6 hónapja

Ezért rohadsz a dugóban Pesten

Budapest mindannyiunk kedvenc magyar fővárosa. Bár az elmúlt években nem igazán látszik a kormányzati hajlandóság Budapest közlekedésének fejlesztésére, azaz Lázár János építési és közlekedési miniszter tulajdonképpen az összes Budapest közlekedését fejlesztő beruházást kategorikusan leállította, folyamatosan megy az adok-kapok a kormány és a fővárosi városvezetés között, hogy miért is van dugó a városban, szükség van-e biciklisávokra, vagy éppen sétáljon-e Budapest.

Budapest belső, azaz a BKK által szervezett tömegközlekedése kifejezetten hatékonynak mondható. A liberalizált piacnak köszönhetően több tömegközlekedési szolgáltató is jelen van Budapesten, amelyek egymással versenyezve folyamatos szolgáltatásfejlesztést ösztönöznek. Ez így nagyjából rendben is van, de

-- Budapest fő problémáját nem a budapestiek közlekedése jelenti

A város lakossága ugyanis lassan, de biztosan csökken, miközben a központi régió (azaz leginkább Pest megye) lakossága folyamatosan nő. Mivel a fő lakosságbázis már nem feltétlenül a Budapest nagy népsűrűségű, jól szervezhető közlekedéssel rendelkező negyedeiben él, új kihívások kerültek elő. Azonban ezekkel nem igazán sikerült semmit sem kezdeni. Így következik, hogy aki az agglomerációból Budapestre jár dolgozni, az reggelente autóba pattan és megrohamozza a Főváros úthálózatát. Ha pedig már a városon belül van, többnyire nem használja a tömegközlekedést, hanem autóval megy háztól-házig. Ebből óhatatlanul a közúti közlekedés infrastruktúrájának folyamatos túlterheltsége alakul ki, amely a sokat emlegetett dugókhoz vezet. A dugóhelyzet pedig egészen addig biztosan nem fog javulni, amíg nem lesz átfogó tömegközlekedés fejlesztés az agglomerációban. A feladat pedig világos: Rá kell hordani az utasokat a jól működő Budapesti metró és villamoshálózatra.

Összefoglalva tehát, a teljes probléma igen összetett. Amíg nincs elég kapacitás a Budapesten belüli vasúthálózaton, addig nem járhat elég vonat ahhoz, hogy a már most is teljesen tele lévő elővárosi vonalakon rendesen kiszolgálják az igényeket. De az elővárosi vonalak hatékonyságát tovább lehetne növelni, ha a vasútállomásoknál hatékonyabb lenne a csatlakozás a buszokról, illetve több lenne a P+R parkoló. Minél többen járnak be vonattal Budapestre, annál kevesebb autó érkezik a főváros útjaira, azaz annál kevesebb lesz a dugó. Persze az itt felsoroltak inkább csak gondolatébresztésre valók, mintsem egy kidolgozott szakmai megoldás részei, viszont, ha az élhető Budapest gondolatára egyből autósüldözést kiáltunk, az se hosszú, se rövid távon nem fog megoldani semmilyen problémát.
https://totalcar.hu/magazin/kozelet/2023/09/16/ezert-rohadsz-a-dugoban-pesten/

Eléggé nonszensz, hogy az autósüldöző oldalon autós újság cikkét osztjuk meg, de ez is csak azt támasztja alá: rohadt nagy a baj Budapesten, és erre a bringasávok b.sztatása nem válasz - sőt.
-- Az autóktól nem lehet haladni
https://www.facebook.com/autoktolhaladni

Válasz

M Imre üzente 6 hónapja

-- A főpolgármester a hétvégén öt különböző fővárosi programon vett részt. A bicikli használatát egy térdsérülés akadályozta. Ellentétben a propagandamédia állításával a szolgálati autó sofőrje nem parkolt a járdán, hanem egy társasház kapubeállójában állt meg a kiszállás idejére szabályosan

– ezt válaszolta a Főpolgármesteri Hivatal a Telexnek.
https://24.hu/belfold/2023/09/19/karacsony-gergely-auto-serules/

Válasz

M Imre üzente 6 hónapja

... megkérdeztük Önöket, hogy mit szeretnének a Délinél. A válasz pedig egyértelmű: faltól-falig takarítást, rendet és tisztaságot!

Ezt azonban a kormánypárti képviselők az idei költségvetés tervezésekor nem támogatták. Ezzel szemben mi azóta is folyamatosan a megoldásokat kerestük.

Örömmel jelentem be, hogy szeptember 21-én megvalósul a Déli Pályaudvar nagytakarítása a BKK koordinálásával!

Előre is köszönöm minden résztvevő szervezet munkáját!
https://www.facebook.com/VNaszalyiMarta/videos/829789635320124/

Válasz

M Imre üzente 6 hónapja

Megsemmisítette a bíróság a Normafára tervezett sífutó- és szánkópálya engedélyeit

Pedig a XII. kerület már közpénzmilliárdokat költött a tervekre.

Bár a Hegyvidéki Önkormányzat a központi költségvetésből kapott forrásokból megkezdte a kivilágított és hóágyúzott sífutó-, valamint szánkópálya tervezését, a Fővárosi Törvényszék megsemmisítette a Normafára épített sífutó- és szánkópálya engedélyeit – írja a nepszava.hu. A Védegylet Egyesület vasárnapi közleményében kiemeli: a Normafa úgynevezett „rehabilitációjának” 2013-as programja központi eleme volt a történelminek nevezett sportterület helyreállítása, elsősorban a síélet feltámasztása.

A Védegylet emlékeztetett, hogy

-- a Normafa természetes állapotának megóvásáért aggódók számos érvet hoztak fel a tervek ellen.

Ezek közül a mesterséges hó és a megvilágítás negatív környezeti hatásai voltak középpontban, de sokan hangsúlyozták, hogy a budai hegyek klimatikus viszonyai, a tengerszint feletti 470 méteres magassága nem teszik alkalmassá a mesterséges hó gyártására és megőrzésére.

Az éghajlat ugyanis jelentősen változott azóta, hogy évtizedekkel ezelőtt a Normafán telente sokan síeltek, ráadásul az igények is megváltoztak, a sípályák működtetése elképzelhetetlen hóágyúk és kivilágítás nélkül. Márpedig, ahogy azt a civil szervezet a honlapján megjegyezte, keresetüket még a beruházás megkezdése előtt adták be. A Hegyvidéki Önkormányzat annak tudatában költött a hóágyúzott pályákra közpénz-milliárdokat, hogy – mint ahogy történt – elveszítheti a pert és az egész „fejlesztés” akár a kukába is kerülhet – fogalmaztak.

Mint a közleményben írják, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal a törvényszék döntése alapján megkezdte az engedélyek átdolgozását.
https://magyarnarancs.hu/belpol/megsemmisitette-a-birosag-a-normafara-tervezett-sifuto-es-szankopalya-engedelyeit-261846

Normafán egyéb nemes célra is elment kétmilliárd forint közpénz:
https://magyarnarancs.hu/belpol/a-normafan-is-keszul-lombkoronasetany-ketmilliardbol-259618

Válasz

M Imre üzente 6 hónapja

II. Fenntartható Városok Konferencia & Expo 2023. (videók)

Megnyitó
https://www.facebook.com/watch/live/?v=827269375618792

Kultúra és fenntarthatóság
https://www.facebook.com/watch/live/?v=258151293248787

Ipar 4.0
https://www.facebook.com/watch/live/?v=1743549362828482

A digitalizáció szerepe a fenntarthatóságban
https://www.facebook.com/watch/live/?v=632867048949486

A "Több, mint zöld!" szakpolitikai javaslatcsomag bemutatása
https://www.facebook.com/watch/live/?v=1335041610441362

"Tízpercesek" : interaktív előadások a szakma hazai képviselőivel
https://www.facebook.com/watch/live/?v=854875939352872

Fenntartható Városok | Minden, amit a települési fenntarthatóságról tudni érdemes
https://fenntarthatovarosok.com/
https://open.spotify.com/show/1lLXRpPpzDkd0GXLNmCZWv?si=01efeb0300ee47bd
https://www.youtube.com/channel/UCaUHPZKLx6XhsLl7uKWsFLQ
https://www.facebook.com/fenntarthatovarosokpodcast

A rendezvény
II. Fenntartható Városok Konferencia- és Expo
szeptember 15., 10:00 - 16., 16:00,
V.30 Belvárosi Sportközpont, Vadász utca 30., Budapest (ingyenes)
https://www.facebook.com/events/753439756790197/

Válasz

M Imre üzente 6 hónapja

Karácsony Gergely : „Karácsony a saját környezetére is igénytelen” - írta néhány napja a propaganda, majd fotókat közöltek a Városháza felújítás alatt lévő hátsó homlokzatának felvonulási területéről. Akkor most mutatom, hogy milyen valójában. A FŐKERT csodálatos munkájának köszönhetően gyönyörű. Sőt, túlságosan is szép ahhoz, hogy csak az lássa, aki a Városházára jön. Mit szólnátok, ha megnyitnánk a budapestiek előtt?
https://www.facebook.com/photo/?fbid=889331569222182&set=pcb.889331629222176

Válasz

M Imre üzente 6 hónapja

Ha a BKIK-n múlna, lenne gyalogos- és biciklishíd Budapesten

A Budapesti és Pest megyei Kereskedelmi és Iparkamarának muszáj volt kiadnia egy állásfoglalást, szűk kilenc hónappal az önkormányzati választások előtt.
https://bkik.hu/hu/hirek/allasfoglalas

A közlemény burkolt fenyegetéssel zárul, miszerint "annak érdekében, hogy a kívánt szemléletváltás létrejöhessen, az aláírók a következő fél évben intenzív szakmai munkába kezdenek a vállalkozók bevonásával és még az önkormányzati választás előtt közzé fogják tenni azokat a szempontokat, illetve elvárásokat a Főváros közlekedésszervezését és -fejlesztését illetően, amelyek a főváros és az agglomeráció fejlődését álláspontjuk szerint a legjobban szolgálják".
https://hvg.hu/gazdasag/20230912_Durvul_a_kampany_a_Budapesti_Kereskedelmi_es_Iparkamara_allast_foglal_autos_uldozes_ugyben

Válasz

M Imre üzente 6 hónapja

-- „Őszintén hiszek abban, hogy az önkormányzati politikában az országos politikának a lehető legkisebb szinten kell jelen lennie”

– mondta Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere a 444-nek adott interjújában. Őrsi hozzátette, nincs olyan nap, amikor ne gondolna arra, hogy elhagyja az MSZP színeit és inkább függetlenként induljon:

-- „Azért szeretnék mindent megtenni, hogy az emberek belássák: helyi politikában nem kell, hogy akkora jelentőségük legyen a pártszíneknek.”

Őrsi kifejtette, azóta nem a helyi MSZP elnöke, amióta nincs az MSZP-nek pártirodája, ezt maguk zárták be. A korábbi választási ígéretükben szerepelt egy orvosi rendelő, ennek elsőre nem találtak jó helyet, ezért

-- „a helyi ellenzék sem hitte el, mégis megléptük, és a pártiroda helyén nyitottuk meg a háziorvosi és fogászati rendelőt, a Kapás utcától 100 méterre, amit sokan és nagy megelégedéssel látogatnak.”

Őrsi beszélt a kerületi parkolási rendszerről is, arról, hogy náluk lett kártyás parkolási rendszer. Ő úgy látja, „úgy is lehet szabályozni a parkolást, ha nem az anyagiak az elsődlegesek.” Őrsinek nagypolitikai ambíciói nincsenek, az ellenzéki összefogást is bírálta, szerinte az embereknek elege van abból, hogy az összefogáson belüli pártok egymással foglalkoznak, egymásra mutogatnak.

-- „Azzal, hogy a főpolgármesternek a kormánnyal kell hadakoznia, a budapestiek veszítenek.”

A polgármester arról is beszélt, hogy a helyi fideszes ellenzék inkább „érdek és nem érték” alapján vitázik: van olyan, aki a helyi Greenpeace Bolygó nevű közösségi terének megnyitójára is elment, „aztán a propagandalapjuk lehozza, hogy Őrsi Soros-szervezeteket telepít a Margit körútra. Így nehéz konstruktív párbeszédet fenntartani.”

Őrsi szerint kevés logikát találni abban, ahogy a kormány kiszervezte magához az önkormányzati jogköröket. Ilyen például az, hogy az önkormányzat nem adhat magától szolgálati lakást pedagógusoknak, nem irányíthatja a védőnőket, „nem tudunk építésfelügyeleti eljárást kezdeményezni és leállítani egy építkezést, amikor azt látjuk, hogy az szabálytalanul valósul meg.”

Végül Őrsi arról is beszélt, hogy 13 év alatt hét öngyilkosság történt a Mammutban, ezért a tulajdonosokkal egyeztetve krízisközpont nyílik majd a bevásárlóközpontban.
https://telex.hu/belfold/2023/09/11/orsi-gergely-interju

Válasz

M Imre üzente 6 hónapja

Őrsi Gergely: A szabályok mindenkire vonatkoznak. A közelmúltban egy ismert művész úgy gondolta, megállhat a Margit körút egyik legforgalmasabb szakaszán a járdán. Mivel az autósok szűk, szabályokkal nem törődő kisebbsége miatt a Margit körút járdáit mindenhol parkolásgátló növényládákkal és oszlopokkal védjük, csak a zebrán keresztülhajtva tudta megközelíteni a pékséget, immár legalább második alkalommal.

Ezzel az ismert művész veszélyeztette a zebrán áthaladó gyalogosok biztonságát, akiknek nem feladata tahóparkoló autók kerülgetése. De veszélybe sodorta a Margit körúton szabályosan haladó autósokat is, akik szintén nem számítanak a gyalogátkelőről kitolató autóra. A művész nyilatkozata alapján egy megoldást lát a kérdésre, egy külön parkolóhely kialakítását az üzlet előtt, a zebránál, hogy ott megállhassanak.

Szerintem viszont nem ez a megoldás: A lehető leghamarabb ide, a járda közepére is ki fogunk helyezni egy szép, virágokkal teli parkolásgátló növényládát. Mivel fénykép alapján bírságot kiszabni nem tudunk, szép gesztus lenne, ha Művész úr csatlakozna a bírság díjával a biztonságos, esztétikus megoldáshoz. Várjuk felajánlását!

Ahogy fellépünk traffipaxok telepítésével a száguldozók ellen, ahogy pofátlanító autót vásároltunk a rendőrségnek, ugyanúgy fogjuk ezt a helyzetet is orvosolni.

Vigyázzunk egymásra, vigyázzunk Budára!
https://www.facebook.com/photo/?fbid=824431689684341&set=pcb.824433356350841
(Kern Andrásról van szó)

Válasz

M Imre üzente 6 hónapja

Balogh Samu: Puzsér Róbert pénteken úgy fogalmazott, hogy

-- Budapest most még Tarlóshoz képest is borzasztó állapotban van.

Kíváncsi voltam, hogy vajon a 2019-es választáson a főpolgármesteri székért a Sétáló Budapest programjával elinduló jelölt hogyan képzelte el a jövőt, ezért fellapoztam a programját.

Nem meglepő módon rengeteg hasonlóságot találtam a két program között, ráadásul számos pontot már sikerült is megvalósítanunk.

Ahogy Puzsér fogalmazott a programjával kapcsolatban annak előszavában, „ha bárki részben vagy egészen átveszi, hogy megvalósítsa, csakis hálát érzek majd”. Remélem, lelke mélyén tényleg így érez!

A teljesség igénye nélkül következzen itt néhány kisebb és nagyobb példa:

-- Autómentes Lánchíd
-- Időalapú és digitális jegyek (az újonnan indított BudapestGO-ban)
-- Ingyenes közösségi közlekedés a gyerekek számára (egészen 14 éves korig)
-- Közösségi költségvetés indítása (jelenleg is lehet szavazni!!)
-- A pesti alsó rakpart gyalogos fejlesztése (igaz, a mi esetünkben nagyobb hangsúllyal a fokozatosságon és a társadalmi együttműködésen)
-- A közösségi közlekedés előnyben részesítése például új buszsávokkal
-- Villamosközlekedés a belvárosi 2-es és a Gubacsi út (és Pesterzsébet között)
-- Új biciklisávok a Nagykörúton, az Üllői úton, a Váci úton és a Bartók Béla úton
-- Kibővített (és megújított) Bubi közbringa
-- Égig érő fű udvarzöldítési és homlokzatzöldítési pályázatok a társasházaknak
-- A taktikai urbanizmus eszközeinek felhasználása a város olcsó és gyors fejlesztése érdekében
-- Az Egészséges utcák módszertan alkalmazása (amihez uniós forrásokat is tervezünk rendelni)
https://www.facebook.com/photo/?fbid=703011745177934&set=a.417977737014671

Az egyik hozzászóló ezt írja: Puzsér? Az egy majom!

Válasz

M Imre üzente 6 hónapja

A fűnyírás is megvolt, és az élőlények élőhelyére is hagytak helyet...
https://www.facebook.com/marta.petus/videos/683279459948366/

Válasz

M Imre üzente 6 hónapja

Lázár János szinte nullára faragta a fővárosi fejlesztéseket,
https://telex.hu/belfold/2023/09/06/lazar-janos-fovarosi-beruhazasok-lista-lehuzas
https://telex.hu/belfold/2023/09/06/fejlesztes-duna-hid-korvasut-gellert-hegy
kirúgta a MÁV vezérigazgató-helyettesét,
https://telex.hu/belfold/2023/09/06/lazar-janos-mav-vezerigazgato-helyettes-kirugas
helyettese az elődött szapulja,
https://telex.hu/belfold/2023/09/06/csepreghy-ha-vitezy-allamtitkarkent-feleannyit-foglalkozott-volna-a-jelennel-mint-a-tavoli-jovovel-most-kevesebb-bajunk-lenne-a-vasutnal
a kormány még mindig megvásárolná Budapest Airport-ot,
https://telex.hu/belfold/2023/09/06/budapest-airport-repuloter-allami-vasarlas-targyalasok-tulajdonos-megerositette
méltatják Horthy-t,
https://444.hu/2023/09/07/l-simon-laszlo-szerint-elragadta-a-hev-a-horthyt-meltato-lazar-janost
a külügyminiszter lakásának kapujára valaki feliratozott Sztálin fotót ragasztott,
https://444.hu/2023/09/06/sztalin-fotojat-ragasztotta-ki-valaki-szijjarto-kulugyminiszter-dunakeszi-hazanak-kapujara

Tehát -sajnos megszokott- mutogatás, kirúgások, és a tett „kevés”...

Karácsony: Minden, de tényleg minden hazugság volt, amit a kormány az elmúlt években ígért
https://444.hu/2023/09/06/karacsony-minden-de-tenyleg-minden-hazugsag-volt-amit-a-kormany-az-elmult-evekben-igert

Válasz

M Imre üzente 6 hónapja

A Pozsonyi Pikniken kérdeztük a főpolgármestert arról, mit tehet a Főváros, ha a parlagfüves terület állami vagy egyéb magánterületen van.
https://www.youtube.com/watch?v=m6H-8M3uSaI
Mint arról lapunk is beszámolt, az ingyenes propaganda lap fotópályázaton szerette volna lejáratni a városvezetést, de kiderül, hogy győztes „gyomfotók“ mind állami területet ábrázolnak.
https://nepszava.hu/3207397_karacsony-gergely-parlagfu-metropol-fotopalyazat-budapest-video

Válasz

M Imre üzente 6 hónapja

Az utasok fogják megfizetni a kormány buszokra vonatkozó útdíjreformját

Negyedével drágulhat a buszok fuvardíja, ha megvalósul a kormány tervezete, és jövőre már autópálya-matricák helyett a teherautókhoz hasonló, kilométeralapú útdíjat kell fizetniük a cégeknek.

Mint korábban hírt adtuk róla, átírná az Építési és Közlekedési Minisztérium az útdíjak szabályait, vagyis 2024-től az autóbuszoknak kilométeralapú útdíjat kellene fizetniük a fix díjas matricák helyett.
https://hvg.hu/gazdasag/20230826_utdij_kozlekedes_dijak_autopalya_gyorsforgalmi_fout

Az RTL Híradónak nyilatkozó utazási céget vezető szakember szerint azonban ez a jelenlegi fuvardíjnak körülbelül a 15-20 százalékát tenni ki, vagyis az úthasználati díj ugyanakkora terhet jelentene egy-egy út esetében, mint az üzemanyagköltség. "Ezt nem lehet kigazdálkodni, egy az egyben át lesz hárítva megrendelőre" - vázolja fel a cégvezető a várható áremelkedést a gyorsforgalmi utakon közlekedő buszokra érvényes jegyek esetében.

A kormánytervezete ezen kívül magában foglalja azt is, hogy 2024-től összesen 8 út válna fizetőssé,
https://hvg.hu/gazdasag/20230826_utdij_kozlekedes_dijak_autopalya_gyorsforgalmi_fout
a többi között a miskolci elkerülő és a Budapest körül futó M0-ás autópálya is. Mindkét település polgármestere attól tart, hogy a kötelező útdíjjal azonban azt éri el a kormány, hogy a városokba tereli a forgalmat.

Miskolc polgármestere levélben kéri a kormányt, hogy gondolja meg magát. Eddig állítása szerint sokat segített Miskolcon belüli forgalomcsillapításban az ingyenes M30-as út: a miskolciaknak nem a városon keresztül kellett annak északi és déli pontja között ingázniuk.

Karácsony Gergely főpolgármester is hasonlóan érvel: hasznosabb lenne szerinte, ha a teljes M0-ás ingyenes lenne, mert ha fizetni kell majd érte, akkor félő, hogy többen akarnak majd a városon keresztül autózni.
https://hvg.hu/itthon/20230828_Az_utasok_fogjak_megfizetni_a_kormany_buszokra_vonatkozo_utdijreformjat

Válasz

M Imre üzente 7 hónapja

Balogh Samu szerint nem akadályozza a védett kerékpársáv a reptéri buszok közlekedését

A BKK munkatársai annak érdekében, hogy a reptérről érkezők ne szenvedjenek jelentős hátrányt alternatív útvonalat dolgoztak ki. A Baross utcai buszsáv használatával a buszok kikerülik az érintett szakaszt, miközben megállót nem kell kihagyniuk. A BKK számai szerint ezzel jó esetben csupán 2 perccel növekszik a menetidő a normális úthoz képest, ami 34/36 perc esetében nem olyan jelentős különbség.

Balog Samu azt írja: „Egyébként is szép értékválasztási kérdés, hogy a jellemzően turisták által használt extradíjas szolgáltatást, vagy a belváros felé biciklit választók biztonságát helyezzük magasabbra. De szerencsére a BKK szakemberei olyan megoldást találtak, amivel torlódások esetén is jóllakik a kecske, de a káposzta is megmarad.”

Balogh Samu korábban külföldi példákra hivatkozva igazolta a védett kerékpársávokat, amiket fideszes politikusok veszélyesnek neveztek.
https://magyarnarancs.hu/lokal/balogh-samu-szerint-nem-akadalyozza-a-vedett-kerekparsav-a-repteri-buszok-kozlekedeset-261157

Válasz

M Imre üzente 7 hónapja

Augusztus 20.: -- "az állami rendezvényszervező rá akar csatlakozni a most felújított Lánchíd még garanciális világítási rendszerére, hogy szabadon színezhessék a hidat. Mire azt mondtam, hogy nem, mert azt nem lehet, hogy a kimondott szavaknak ne legyenek következményei”

- fűzte hozzá a főpolgármester-helyettes (Tüttő Kata).

... és fenti egy apró nyitott kérdés a többi, már megbeszélt között.
https://nepszava.hu/3205647_tutto-kata-lanchid-allami-rendezveny
___

A területfoglalási étvágy évről évre nő. 2022-ben augusztus 15 és 25 közötti ingyenes használatot biztosított a kormány Budapest köztereire a méltó ünnepléshez. Csakhogy jött a vihar-előrejelzés és a tűzijátékot eltolták egy héttel. A kormány erre szeptember 1-ig meghosszabbította az ingyenes használatot. Az idei évre vonatkozó kormányrendelet már eleve egy hónapra – augusztus 1. és szeptember 1. között – biztosít ingyenességet a szervező Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) Nonprofit Zrt-nek. Ráadásul jóval az eredeti törvényi rendelkezésben szereplő világörökségi helyszíneken túl egyéb közterületekre is.

Az MRÜ június 2-i fővárosi önkormányzatnak írt leveléhez csatolt mellékletben összesen 75 utat, teret, parkolót, rakpartot, hidat, sétányt és parkot sorol fel, amelyek szükségesek az államalapítás méltó megünnepléséhez, illetve az időben részben azzal egybe eső atlétikai világbajnokság lebonyolításához. Az ügynökségi listában teljes területeket adtak meg, de jelezték, hogy esetenként kisebb részeket átengednek kisvállalkozásoknak, amennyiben az nem zavarja a kiemelt eseményeket.
https://nepszava.hu/3205663_augusztus-20-teruletfoglalas-budapest-magyar-allam-2023
... de nyilván bevétel az ügynökségnek: amit ingyen kap, vélelmezhetően pénzért adja tovább.

Válasz

M Imre üzente 7 hónapja

A 130-as útszakasztól a padokon át 150 év városfejlődéséig: ötven különleges térkép készült Budapestről

Idén van Buda, Pest és Óbuda egyesítésének 150. évfordulója, ennek alkalmából egy ötven térképet bemutató sorozatot készített az Átló. Az adatvizualizációs műhely a térképeket öt kategóriába sorolta (Budapest madártávlatból, Budapest éghajlata és időjárása, Budapest földrajza és vízrajza, Budapest társadalma, valamint Az emberi tevékenység nyomai), de itt az összeset megtalálja egy helyen.
https://atlo.team/boda/

Nagy rajongója vagyok a különféle térképeknek, így legszívesebben mind az ötvenet idepakolnám, de önmérsékletet tanúsítok: kiválasztottam az ötvenből ötöt és egy bónuszt, a lehető legkevesebb magyarázó szöveggel. (Az egyes térképek egyébként az oldalról nagyban, nyomdai felbontásban is megtekinthetők és ingyenesen letölthetők. Ráadásul publikálták a készítésükhöz felhasznált adatokat, így azok felhasználásával bárki elkészítheti belőlük saját verzióját, mondjuk csak egy-egy kerületre.)
https://444.hu/2023/08/16/a-130-as-utszakasztol-a-padokon-at-150-ev-varosfejlodeseig-otven-kulonleges-terkep-keszult-budapestrol

Válasz

M Imre üzente 7 hónapja

Csődveszély, Lánchíd-vita, budapesti jövőképek
– vendégünk Balogh Samu főpolgármesteri kabinetfőnök

Bármi lesz, a főváros fenntartja a közszolgáltatásokat és kifizeti a dolgozóit – mondja a pénzügyi csőd lehetőségéről a HetiVálasz podcast 187. adásában Balogh Samu várostervező, a főpolgármester kabinetfőnöke. Miért nincs már két éve kormány–főváros egyeztetés? Mik azok a fejlesztések, amik a közelgő szűk esztendőkben is biztosan folytatódnak? Mi lesz itt, ha 2050-re 3 milliósra nő a budapesti régió? Balogh Samu Borbás Barna és Zsuppán András kérdéseire válaszol.
https://www.valaszonline.hu/2023/08/10/balogh-samu-budapest-podcast/

Az adás meghallgatható itt is:
https://hetivalasz.libsyn.com/vendgnk-balogh-samu-vrostervez-a-fpolgrmester-kabinetfnke

Válasz

M Imre üzente 7 hónapja

„Döbbenetes, hogyan próbált az érdemi eljárás alól kibújni a bíróság. Budaörsöt ez sem tántorítja el, de óvatossá teszi. Elindítjuk a pert, de nagyon alaposan átgondoljuk a pertaktikát. Olyan keresetet akarunk benyújtani, amelyet nem lehet olyan egyszerűen lesöpörni” – válaszolta a Népszava kérdésére Wittinghoff Tamás, a város polgármestere. A Pest megyei településnek egyébként már van gyakorlata a szolidaritási adó miatti pereskedésben, hiszen egyszer már pert indítottak emiatt.

"Azt, hogy Magyarországon nincs jogállam, bizonyítja ez az évekkel ezelőtt indított polgári per, amelyben a mai napig nincs döntés. A másodfok ugyanis az Alkotmánybíróságra bízta az ügyet, amely azonban a költségvetés helyzetére hivatkozva azt mondta, hogy nincs lehetőségük dönteni” - emlékeztetett a polgármester. Mint mondta: „jövőre már 5 milliárdot kell befizetnie Budaörsnek az államkasszába szolidaritási hozzájárulás címen. Ez jócskán meghaladja a kötelező feladatokra adott állami normatíva összegét, így az önkormányzat saját bevételeiből von el a kormány.

-- "Ezt pedig tiltja az Alaptörvény, az önkormányzati törvény, illetve egy nemzetközi egyezmény, az Önkormányzatok Európai Chartája is.”

Kérdéses, hogy ezúttal juthatnak-e más eredményre. Az eljárás jogilag mindenképpen más lesz, mint az első próbálkozás. 2017-ben ugyanis polgári perben követeltek kártérítést a szolidaritási hozzájárulás bevezetése miatt az államtól, most viszont, Budapesthez hasonlóan, közigazgatási bírósághoz fordulnak. A közigazgatási perben, miként a főváros, annak kimondását kérhetik, hogy a pénzügyminiszter nem végezte el a rá rótt igazítási kötelezettséget, az adó maximumát nem hozta egyensúlyba az Alaptörvény és az önkormányzati törvény rendelkezéseivel.

A közigazgatási perrendtartás egy viszonylag új, alig 5 éves jogintézmény, az önkormányzatok nem is igen éltek vele eddig, így a főváros kitaposatlan útra lépett. A közigazgatási bíróság bizonytalanságát jelzi, hogy nem mertek belemenni az érdemi eljárásba, inkább eljárás jogi hibára hivatkoztak a kereset visszautasításánál.
https://nepszava.hu/3204679_budaors-wittinghoff-tamas-per-szolidaritasi-ado

Válasz

M Imre üzente 7 hónapja

A felújított Lánchíd ünnepélyes megnyitója
https://www.facebook.com/karacsonygergely/videos/5955119214588367/

Válasz

M Imre üzente 7 hónapja

A novemberre 5 milliárdos likviditási hiánnyal számoló Fővárosi Vízművek még arról sem kapott hivatalos tájékoztatást, hogy egyáltalán kérhető támogatás a veszteségek kompenzálására. Ennek ellenére kiszámította az energia-áremelkedésből származó veszteségét és megküldte 5,7 milliárd forintos támogatási igényét a minisztériumnak.

„A támogatási lehetőségek mérlegelésénél figyelemmel kell lenni az ország egyes részeinek az ellátásbiztonság szempontjából meghatározó területi és egyéb adottságaira” – válaszolta V. Németh Zsolt víziközművekért felelős államtitkár. A fővárosi politikusok és szakemberek megnyugodva bólogattak, hogy úgy ám, végre figyelembe veszik, hogy Budapesten és a fővárosi cég által ivóvízzel ellátott agglomerációs településeken legkevesebb 2 millió ember él, így a nekik nyújtott szolgáltatás biztonsága fontos szempont. De az államtitkári válasz következő mondata le is hűtötte a kedélyeket: „ A fővárosi önkormányzat az ország leggazdagabb önkormányzata. Elsőként azokat a településeket kell támogatni, ahol kisebb az önkormányzatok anyagi ereje”. Hiszékeny Dezső szocialista parlamenti képviselő kérdésére, miszerint részesülhet-e a fővárosi cég is az energiakompenzációból, Koncz Zsófia államtitkár némi brüsszelezés és háborúra hivatkozás mellett azt írta, hogy a kormány „szakmai érdekeket figyelembe véve hoz döntéseket”.

-- „Vérlázítónak tartom, hogy a kormány szakmai érdekekre hivatkozik és a világra mutogat, miközben a hazai vízügy tragikus helyzetét 99 százalékban az Orbán-kormány maga idézte elő a közműadóval és az árszabályozással” – háborog Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, aki közérdekű adatigénylésben kérte ki az Energiaügyi Minisztériumtól, hogy mely cégek bizonyultak érdemesnek az állami támogatásra.

Így kiderült, hogy a „fenntarthatósági feladatok és közműszolgáltatások” nevezetű állami előirányzat terhére július közepéig összesen 7 víziközmű szolgáltató kapott összesen 8,52 milliárd forintot.
https://greenfo.hu/hir/a-lerohadt-vizikozmu-rendszer-is-a-valasztasi-mutyi-resze-lett/

Válasz

M Imre üzente 8 hónapja

BKV Zrt.: Ősztől a hűvösvölgyi vonalon is közlekedhetnek a CAF-villamosok

Az előzetes terveknek megfelelően halad a BKV Zrt. idei legnagyobb beruházása, a Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy végállomás közötti villamosvonal felújítása. A korszerűsítést követően, 2023 szeptemberétől már Hűvösvölgybe is el lehet jutni a modern, alacsonypadlós CAF-villamosokkal.

A beruházás részeként 3400 vágányméteren korszerűsítjük a villamospályát, kitérőket, hajtóműveket, váltófűtést cserélünk, vágányokat építünk át. A sínek mellett 2200 köbméter zúzott követ cserélünk ki. Mivel a modern, ezáltal dinamikusabb és légkondicionálóval felszerelt CAF-villamosok áramfelvételi igénye és hatékony hálózati visszatáplálási képessége megköveteli, fejleszteni kell az áramellátási rendszert is. 11 720 folyóméter földkábelt fektetünk le, ez egymás mögé helyezve olyan hosszú lenne, mint nagyjából 345 darab CAF5 villamos egymás után állítva. Kicserélünk 129 felsővezeték oszlopot és korszerűsítünk 2 áramátalakító gépházat. Átépítjük, akadálymentesítjük a Kelemen László utca, a Zuhatag sor, valamint a Heinrich István utca megállóhelyeket is.

Az elmúlt öt hétben jellemzően befejeződtek a bontási munkák és megkezdődtek az építések. A Széll Kálmán tér – Budagyöngye állomások között a villamospálya rekonstrukciója elkészült, most következik az áramellátási- és jelzőberendezések felújítása. A vonal többi részén párhuzamosan zajlanak a pályaépítési, áramellátási és jelzőberendezési munkák.

A felújítást a BKV irányítása és ellenőrzése mellett közbeszerzésen kiválasztott kivitelező cégek végzik. A Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy végállomás közötti villamosvonal rekonstrukciójának teljes becsült összege 5,6 milliárd forint, amely tartalmazza az utasok által közvetlenül nem látható, áramellátást biztosító gépházak korszerűsítésének munkáit, valamint az építés- és autóbuszpótlás forgalomtechnikai költségeit is. A beruházást fővárosi önkormányzati forrásból finanszírozza a BKV.

A pályarekonstrukció része a budapesti közösségi közlekedés fejlesztésének, amelynek egyik célja, hogy minél több vonalon lehessen alacsonypadlós, modern villamosokkal utazni. Ugyan a felújítás a nyári, iskolai szünet idején zajlik, a villamos forgalmat nem akadályozó munkákra még szeptemberben is számítani kell majd. Továbbra is köszönjük az utasok és a fővárosi utakon közlekedők megértését és türelmét. (képek)
https://fbshort.com/Huvovolgy-osztolCAF

Válasz

M Imre üzente 8 hónapja

Üdvözöljük Budai Imolát a fővárosban!

Tavaly tavasszal adták át a Főkert ökológiai szemléletű mintaparkját, az óbudai Pünkösdfürdő parkot, ahol hét hektáron és 1,7 kilométer hosszan a Magyarország számos élőhelyét bemutató tanösvény mellett homokos, fából készült játszótér, sportpályák, pihenőparkok és egy kutyáknak való akadálypálya is készült mindössze egymilliárd forintból. Több mint egy év elteltével elmentünk megnézni, mennyire vált be a kísérlet.

Óbudán, a Barát-patak és Pünkösdfürdő között készült el a Fővárosi Önkormányzat saját beruházásában, a Főkert Nonprofit Zrt. lebonyolításában Budapest első, teljes egészében ökológiai szemléletű új parkja, a Pünkösdfürdő park, amely a Római-part mellett egy újabb rekreációs helyet jelent a Duna-parttól nagyjából 15 méterre, a töltés túloldalán.

Betonpályák helyett egy élő és élhető park épült a Duna partján

A 7 hektáros új park a főváros zöldinfrastruktúra-fejlesztési és -fenntartási akcióterve, a Radó Dezső Terv részeként valósult meg, átgondolva az előző városvezetés terveit, ami kétmilliárd forintból főként sportpályákat, gumiburkolatú felületeket szeretett volna ide. Ehelyett fele annyi pénzből környezettudatos, kísérleti mintapark készült nagy zöldfelületekkel, amiben egyaránt lehet pihenni, játszani, sportolni, és nem utolsósorban tanulni a biodiverzitás fenntartásának fontosságáról. Méghozzá mindezt úgy, hogy a megvalósítás előtt az ott élőkkel rendszeresen lakossági fórumokon egyeztettek, és a véleményeket, a kért változtatásokat be is építették a koncepcióba.

A park tavaly tavaszi átadásakor figyelmeztették a lakosságot, hogy még ne számítson mindenki hatalmas, buja felületekre, mivel az elültetett 700 fa, 6269 cserje, 22 ezer hagymás növény és a 17 ezer négyzetméteren szétszórt, hétféle évelő magkeverék típusból álló virágos rét majd csak idén tavasz végén, nyár elején fog bemutatkozni teljes pompájában, ugyanis legalább 1-2 év kell hozzá, hogy teljesen beálljon a növényzet. Most elmentünk megnézni, hogyan vált be a kísérlet és mennyire vették birtokba a parkot a környékbeliek.
https://www.youtube.com/watch?v=9BwalzUtPyw

Miközben a park átadásakor készült videókon még csak frissen vetett ágyásokat és steril sportpályákat lehetett látni, mára a természet az úr a területen: lombos fák, buja virágos kertek vannak mindenütt, zsonganak a rovarok, a bokrok tövében gyíkok pihegnek, a fákon madarak csicseregnek. Bár hétköznap délelőtt van, óvodáskorú gyerekek sikítoznak a csúszdán, a fabútorokon fiatalok olvasgatnak, a kutyás akadályparkban pedig egy dakszli reptében kap el egy teniszlabdát.

De hogy ennél kicsit alaposabban is be tudjuk mutatni az ökológiai szemléletű szakmai munkát, sétánkra elkísért minket Zakar András, a Budapesti Közművek kertészeti divíziójának (Főkert) főigazgatója, aki elmondta, hogy a héthektáros park fő koncepciója az volt, hogy bemutassák Magyarország jellegzetes élőhelyeit egy modern, akadálymentes, sport- és játszófunkciókkal is felszerelt parkban.
https://telex.hu/belfold/2023/07/19/punkosdfurdo-park-okologiai-szemlelet-mintapark-fokert-zakar-andras

Válasz

M Imre üzente 8 hónapja

Bardóczi Sándor: Az Alkotás és Hegyalja út sarkán a volt mentőállomás helyén bővül csarnoképületekkel és ahogy látjuk sajnos műfüves (!) pályákkal a Testnevelési Egyetem. A kiemelt állami beruházás egyes közművesítési munkákra kért még 2022 augusztusában tőlünk zöldfelület-kezelői engedélyt, amit meg is kapott az általuk korrekten elkészíttetett favédelmi vizsgálat és a mi kezelői előírásaink mellett. Amelyekből nem tartott be szinte semmit az építkezés. Például nem rendelt a FŐKERT-től szakfelügyeletet, a munkavégzés során fittyet hányt arra, hogy védje a fatörzseket, nagy vezérágakat tört le, túl közel ment gépi munkavégzéssel a fák stabilitását biztosító statikai védőzónához. A korrekt favizsgálatot és favédelmi tervet nem volt műszaki ellenőr, aki betartatta volna. Na most ez egy kiemelt állami beruházás a XII kerületben, ahol ezrek szeme láttára történik ilyen. Azt kell mondjam, ez a szokásos hozzáállás egy magyar munkaterületen.

Éppen ezért volt meglepő, hogy az ezt tapasztalva megtartott helyszíni vizsgálatunkon a kivitelező képviselői első szóra elismerték, hogy kárt okoztak, és aláírták a megállapított faérték csökkenésről szóló jegyzőkönyvet. Az Alkotás úton 2,8 milliós zöldfelületi kár keletkezett, és 4 fát veszélyesség miatt ki kell vágni. A kivágás, a maradó sérült fáknál a faápolás és majd a pótlás mihamarabbi megtörténte - lévén ez egy munkaterület - a kivitelező feladata és kötelessége.
De itt még nem ért véget a történet, mert a Hegyalja úton a húzóvizsgálatok eredményére várunk, könnyen lehet, hogy ott is milliós kár keletkezik, és veszélyesség miatt fákat kell kivágni. Mindez borzasztó könnyen elkerülhető lett volna egy kis odafigyeléssel. Egy éve már létezik a tájépítész műszaki ellenőr jogosultság. Evidenciának kéne lennie minden kivitelezésnél, ami fasorokat érint, hogy a kivitelező alkalmazzon olyan műszaki ellenőrt, aki a zöldfelületekhez is ért. Evidencia kellene legyen a zöldfelület üzemeltetővel szakfelügyeleti szerződés megkötése, amit mi 2019 óta bele is foglalunk a kezelői előírásokba.

A meglévő fáink megbecsülése ma még egyetlen hazai kivitelezésnek sem az alapgondolata, sok tervezésnél sem kerül elő ez a szempont, mi azért vagyunk, hogy már a tervasztalon előkerüljön, így sikerült 2019 óta 1800 esetben lebeszélni arról tervezőket, hogy egészséges fákat veszélyeztessenek a terveikkel. Óriási probléma, hogy a települési zöldfelületeken nincs alapítva hatósági jogkör, ennek hiányában bírságot nem tudunk kiszabni, tulajdonosként a faérték kár megfizetésére kötelezhetjük a fanyűvő kivitelezőket, amit ha azok nem ismernek el, akkor a polgári peres út marad.

A zöld szakmák érdekképviseletei egy évtizede sulykolják, hogy a helyzet a települési zöldfelületek védelmében tarthatatlan, törvényi szabályozásért, abban megfogalmazott önkormányzati jogkörökért kiált. Ezek hiányában csak gúzsba kötve tudunk táncolni a favédelemben, és csak igen ritkán tudunk erőteljesen fellépni a rongálás időben történő megakadályozása érdekében. Települési Zöldinfrastruktúra Kerettörvény. Jogot a fáknak, amelyek az ilyen nyári melegben szeretnének bennünket megóvni a hőgutától, de semmire sem becsüljük őket a magyar jogrendben.
https://fbshort.com/Testnevelsi_Egyetem-BardocziSandor
___

V. Naszályi Márta polgármester: Számos lakossági bejelentés érkezett a Mathias Corvinus Collegium új központjának építése miatt

Zajlanak a munkálatok a Somlói út 49–53. szám alatt, ahol a Mathias Corvinus Collegium oktatási intézményei épülnek. Ugyan az épülő komplexumot szakmai és esztétikai szempontból is rengeteg kritika érte, minket, I. kerületieket jelenleg mégis inkább az zavar, hogy a környék belép a folyamatos építkezések által nyomasztott kerületi utcák sorába. Sajnos itt is, mint a többi tájidegen, korszerűtlen építkezés helyszínén “kiemelt kormányzati beruházás” folyik, ami helyett akár azt is mondhatnánk, hogy “törvényen kívüli beruházás” - a kerület főépítésze hiába küldte el településképi véleményezését, Kun János, a terület képviselője hiába kért nyilvános adatigénylést, a beruházás átláthatatlanul és az önkormányzat ráhatása nélkül folyik.

Az MCC-t működtető Tihanyi Alapítványról érdemes tudni, hogy 2020-ban vált közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyá, ezzel egy időben az országgyűlés mintegy 500 milliárd forinthoz juttatta a kormány kedvenc elitképzőjét - ez annyi, mint amennyit a magyar állam egy évben a teljes felsőoktatásra költ.
https://fbshort.com/MathiasCorvinusCollegium-VNaszalyiMartapolgarmeste

Válasz

M Imre üzente 8 hónapja

Perre megy a magyar állam ellen a Fővárosi Vízművek – jelentette be Tüttő Kata főpolgármester-helyettes az IndoRádiónak adott interjújában.
https://infostart.hu/audio/4FD6D/4FD6DA1E.mp3

Az eljárás elindításának az oka – magyarázta a politikus – hogy a magyar állam tíz évvel ezelőtt rögzítette a vízárakat – nem csak a lakosságiakat –, és bár a területért felelős miniszternek 2014 óta minden évben meg kellett volna állapítania azt a vízdíjat, amelyik mellett megtérülnek az ivóvíz-szolgáltatás költségei, ez egyszer sem történt meg. A magyar állam ezzel a mulasztásával kárt okozott a közösségnek – mondta Tüttő Kata.

Számítások szerint miközben a Fővárosi Vízművek 2023-ban 2,3 milliárd forintot fizet be közműadóként az államkasszába, mintegy 10 milliárd forintos vesztesége lesz. Ilyen feltételek mellett arra sincs pénz, hogy felújítsák azt a kétezer kilométernyi vízvezeték-hálózatot, amely az ötezer kilométeres összhosszúságúból már elöregedett.
https://nepszava.hu/3201849_fovarosi-vizmuvek-veszteseg-vizdij-per

Válasz

M Imre üzente 8 hónapja

Hárommilliós kárt okozott az Alkotás úti fasorban Mészáros Lőrinc cége

Nem volt mechanikai favédelem és a Főkert szakembereit sem engedték be építkezési területre.

Egy keddi helyszíni szemle 3 milliós kárt állapított meg az Alkotás úti fasorban, ahol a Testnevelési Egyetem építése zajlik – írja a Telex.

Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze a lapnak elmondta, a Főkert jelezte, hogy az Alkotás úti építkezéshez tartozó közterületen „elkezdték a fákat gyepálni, ezért kedden helyszíni szemlét tartottunk.” A kivitelező 2022 augusztusban hozzájárulást kért a közterületi vezetékcserékhez, amit kikötésekkel – a fasor megóvásának érdekében – meg is kaptak. A kivitelező ehhez képest szinte semmit sem tartott be: nem volt mechanikai favédelem, a Főkert szakembereit nem engedték az építkezési területre, hogy szakfelügyeletet tartsanak.

-- Négy Alkotás úti fa ennek eredményeként úgy megsérült, hogy a balesetveszély elhárítása érdekében mielőbb ki kell vágni őket.

Bardóczi közölte, a fasorban közel 3 millió forintos kár keletkezett, amit a helyszínen a Mészáros Lőrinc cégbirodalmához tartozó ZÁÉV Zrt. képviselői elismertek, és az erről készített jegyzőkönyvet aláírták. A főtájépítész emlékeztetett, ez az összeg eltörpül az építkezés költségei mellett, a város szempontjából azonban borzasztó eszmei és ökológiai kár a négy fa hiánya.
https://magyarnarancs.hu/lokal/harommillios-kart-okozott-az-alkotas-uti-fasorban-meszaros-lorinc-cege-260257

De miért nem Felcsúton rombol, ahol lakik...?

Válasz

M Imre üzente 8 hónapja

A már csak jogilag létező 99 Mozgalom adománygyűjtése ügyében Karácsony Gergely szerint a fideszes politikusokat a titkosszolgálat jelentése cáfolja, hiszen azt állapították meg, hogy minden a jogszabályoknak megfelelően történt.
https://www.klubradio.hu/adas?hanganyag_id=34140
Az Árpád hídi biciklisgázolásról azt mondta, nem érti, miért nincs politikai akarat a gyorsulási versenyek útvonalainak bekamerázása mögött. Azt pedig még nem hallotta a miniszterelnöktől, hogy a demokráciát is kiátkozta volna – ahogy egy olasz lapinterjút értelmezett műsorvezetőnk –, de ha ez tényleg így hangzott volna el, az szerinte új vörös vonal átlépése lenne. Frissítés: Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében arról írt, Orbán Viktor az említett interjúban nem a demokráciát bírálta, hanem a demokrácia és a diktatúra keverékére használt "demokratúra" kifejezést nevezte baloldali politikusok és értelmiségiek ostobaságának.
https://www.klubradio.hu/adasok/karacsony-orban-ujabb-voros-vonalat-lepett-at-amikor-baloldali-politikusok-marhasaganak-nevezte-a-demokraciat-136743

Válasz

M Imre üzente 8 hónapja

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Budapest Jazz Club arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a vitás financiális helyzet kapcsán a vagyonkezelő bezárta a klubingatlant. Mára azonban, különböző erőhatások eredményeképpen sikerült megmenteni a hazai jazzélet egyik fellegvárának számító helyet, legalábbis az újranyitást sikerült elérni. Susszer Zoltánnal, a klub egyik tulajdonosával beszélgettünk a kialakult helyzetről és a megoldáshoz vezető irányokról.
https://papageno.hu/featured/2023/07/interju_susszer_zoltannal/
___

Idén 15 éves a Budapest Jazz Club és január 7-én ezen alkalomból egy jubileumi koncertet is rendeznek, amelyen a LFZE Big Band, a Hodek Trio és az Oláh Kálmán Jr. Quartet is fellép. Az évforduló kapcsán Susszer Zoltán alapító-tulajdonossal ültünk le beszélgetni, összegezni és ahogy egyre belemerültünk az újabb és újabb témákba, úgy rajzolódott ki előttünk az elmúlt évek Magyarországának jazz-történelme is.
https://papageno.hu/intermezzo/2023/01/susszer-zoltan-budapestnek-ma-mar-komoly-jazz-elete-van/

Válasz

M Imre üzente 8 hónapja

Még 20 milliárdot kellene költeni a Biodóm befejezésére

Élő Norbert,Budapest gazdaságfejlesztés tanácsnoka beszámolt arról, hogy „folyamatosan vannak beszélgetések, üzengetések, de döntés nem születik a Biodóm jövőjéről”. Utoljára 2019-ben volt döntés arról, hogy be lesz fejezve, ez aztán mégis elmaradt „sok egyéb budapesti beruházáshoz hasonlóan, ami nem fideszes kerületeket érintett”.

Elmondta: január 1-jétől feláll az új FÁNK Nonprofit Zrt. Ennek köszönhetően az állatkert fejlesztése egyszerűbbé válik. Mert jelenleg az állatkert költségvetési szervként működik, így hónapokig tart egy-egy olyan egyszerű felújítás is, mint például a vidraházé. Az akváriumokba is kellene venni új szivattyúkat, de mire a hivatali rendszeren egy ilyen beszerzés átmegy, „addigra elfolyik az összes víz” – fejtette ki a tanácsnok a problémát. Az állatkert most is majdnem nullszaldósan működik – árulta el. Ahogy a BKV-nál is, az üzemeltetést a vállalat saját maga finanszírozza, de például az új buszok beszerzését az uniós forrásból valósítják meg, vagy a főváros által biztosított hitelkeretből, esetleg tőkejuttatásból. A gazdaságfejlesztési tanácsnok kijelentette: „Nem lehet olyan magas bevételt meghatározni a jegyeladásból, hogy abból finanszírozni lehetne ezeket a típusú beruházásokat”. Ezért a beruházás az egy központi feladat.

Beszámolt róla, jelenleg azon gondolkodik a városvezetés, hogy egy kisebb beruházással és ráfordítással el lehessen indítani a Biodómot, amire a következő ciklusban van is esély. A Rácz-fürdő és a Biodóm is a Fidesz „elszúrt beruházása”, a jelenlegi városvezetés viszont nem követett el ehhez hasonló hibát – hangsúlyozta a tanácsnok.
https://b1.hvgblog.hu/2023/07/06/meg-20-milliardot-kellene-kolteni-a-biodom-befejezesere/

Válasz

M Imre üzente 8 hónapja

Novák aduászt adott a kormány kezébe az önkormányzatokkal szemben

A státusztörvény után Novák Katalin aláírta azt a salátatörvényt is, amelyben a központi költségvetés megalapozását célzó jogszabály is helyet kapott – írta a 24.hu. A stabilitást sugárzó név olyan szabályozást takar, amellyel a kormány könnyedén elvonhatja a megemelt szolidaritási összeget, akkor is, ha az önkormányzat vitatja annak jogosságát.
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/8615f0642888805693ff027c1cee219e6243dcd6/megtekintes

Budapest esetében ennek nyomán 25 milliárd forintot emelt le a főváros számlájáról, miután a fővárosi önkormányzat 33 milliárdot kifizetett, ám a fennmaradó részt törvénytelennek tartotta.

-- „Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy ha nem fizetünk az államnak, akkor az egyszerűen leveszi a pénzt a számlánkról, mint ahogy ez tegnap meg is történt. De mondjuk ki: ez nem más, mint egyszerű rablás” – írta Karácsony Gergely.
https://fbshort.com/Budapestszolidaritasiosszeg

2024-ben harminc százalékkal nő a jelenlegihez képest, azaz tizenötször annyit kell fizetnie a fővárosnak, mint Tarlós István idején. A jövő évi 75 milliárddal szemben a Fidesz által támogatott egykori polgármester alatt ötmilliárd forintot fizetett be a főváros ezen a jogcímen a központi költségvetésbe.
https://telex.hu/belfold/2023/07/06/novak-aduaszt-adott-a-kormany-kezebe-az-onkormanyzatokkal-szemben

Válasz

M Imre üzente 8 hónapja

Kedden egy salátatörvénybe ágyazva a kormány megoldotta a problémát a saját szemszögéből. Eszerint a kormány megakadályozná, sőt büntetné, ha a főváros nem fizeti be a szolidaritási hozzájárulást. A már módosítóként benyújtott javaslatból kiderült, hogy gyakorlatilag meg lehetne vonni az önkormányzatoktól az állami támogatásokat: épp annyit, amennyivel az államkincstárnak tartoznak. A Telex szerint ez vélhetően válasz a főváros azon tervére, hogy nem fizetik be a szolidaritási hozzájárulás egy részét. A javaslatot megszavazta a parlamenti többség.
https://24.hu/belfold/2023/07/04/szocialis-hozzajarulas-karacsony-gergely-kormany-elvonas/

Válasz

M Imre üzente 8 hónapja

Pályázz és nyerj támogatást komposztálóhoz és magaságyáshoz az óvodádba!
A Fővárosi Önkormányzat segítségével a fővárosi óvodák pénzbeli támogatást kaphatnak komposztálók és magaságyások létesítéséhez, hogy a kisgyermekek már óvodás korban megismerkedhessenek a komposztálás és a biokertészkedés fortélyaival. A pályázaton óvodánként legfeljebb 250 000 Ft támogatás érhető el, a nyertes pályázók pedig egy szemléletformáló, ismeretterjesztő képzési programban is részt vehetnek. A pályázatot 2023. augusztus 31-ig lehet online benyújtani az alábbi oldalon:
https://otlet.budapest.hu/hirek/ovodak-palyazatait-varjuk-komposztalok-es-magasagyasok-letesitesere
___

Kapcsolódik:
http://netpolgar.network.hu/blog/netpolgar_avagy_digitalis_irastudo_klub_hirei/hulladekcsokkentesi-eszkoztar

Válasz

M Imre üzente 8 hónapja

A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli, tízmillió forint támogatást nyújtott a hétfőn bezárt Budapest Jazz Clubnak. A főpolgármester szerint megpróbálják megmenteni a helyet, de ehhez a kormánynak is támogatást kell adnia.
https://infostart.hu/kultura/2023/06/30/ujra-kinyithat-a-hetfon-bezart-a-budapest-jazz-club

Válasz

M Imre üzente 8 hónapja

Újabb politikai bosszúra készül Budapest ellen az Orbán-kormány: a költségvetést megalapozó törvényhez benyújtott fideszes módosító javaslat szerint
https://www.parlament.hu/documents/129291/64716190/T4254-5_javaslat+a+TAB+saj%C3%A1t+sz%C3%A1nd%C3%A9k%C3%A1ra_20230629_korm%C3%A1nyp%C3%A1rti_kik%C3%BCld%C3%A9sre.pdf
meg lehetne fosztani az önkormányzatokat az állami támogatástól, ha tartoznak az államkincstárnak – olvasható a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselőjének pénteki tájékoztatásában.

Gy. Németh Erzsébet szerint mindez azt jelenti, hogy amennyiben a Fővárosi Önkormányzat nem fizeti be a többszörösére emelt szolidaritási adót Orbánnak, akkor akár a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) állami dotációját is elvehetik.

A párt éppen ezért „Orbán Viktor Budapest elleni bosszúhadjáratának” tartja, hogy a többek között a budapestiek adójából befizetett állami támogatással zsarolja az ellenzéki vezetésű fővárost.
https://nepszava.hu/3200318_dk-budapest-bosszu-orban-viktor
___

Karácsony Gergely szerint ha az Orbán-kormány megszünteti a BKV 12 milliárdos normatíváját, a főváros sem fizeti ki az agglomerációs közlekedés félmilliárdját

A főpolgármester azt állítja, hogy a törvénytelen szolidaritási adó miatti perre adott aljas és kicsinyes állami válasz esetén ha akarnának sem tudnának fizetni.
https://nepszava.hu/3200349_karacsony-gergely-kormany-fidesz-kozossegi-kozlekedes-normativa-megszuntetes-agglomeracios-tamogatas-felfuggesztes

Válasz

M Imre üzente 8 hónapja

Kispest : A vártnál korábban elkészült a Határ úti útszakasz aszfaltozása.
https://uj.kispest.hu/hirek/12193-kesz-a-hatar-uti-aszfaltjavitas
... a főváros saját közútkezelője végezte el a munkát.
https://fbshort.com/Hatarutiaszfaltjavitas

Válasz

M Imre üzente 9 hónapja

Véderdővel akadályozhatja Budapest, hogy kínai vegyi anyag elosztó központ legyen Soroksáron

Elfogadta a Fővárosi Közgyűlés szerda délelőtt azt a rendeletmódosítást, amellyel véderdőt telepítenek Soroksáron arra a területre, ahol a hírek szerint kínai vegyi anyag elosztó központot létesíthetnének.

A főpolgármester a szerdai Fővárosi Közgyűlés elé vitte az ügyet, hangsúlyozva, hogy nincs oka kételkedni, hogy a tényfeltáró cikkben leírtak igazak. – Amikor önök valami nagyon nagy disznóságra készülnek, azt titokban csinálják – mondta a fideszes képviselőkhöz fordulva. Jelezte, hogy már korábban is felmerült, hogyan tudják a Budapest körüli védőerdő hálózatot szorosabbra fűzni, az a helyszín is szerepelt a hosszú távú tervekben, ahol az állítólag tervezett központ akár létesülhet. Ezért egy javaslatot is benyújtott a véderdő telepítéséről, amit a közgyűlés nem sokkal később meg is szavazott. A Telex beszámolója szerint a Fidesz politikusai is megszavazták, hogy mert nem szeretnék, hogy a főváros vezetése „politikai ügyet kreáljon” az ügyből.

Soroksár polgármestere is határozottan ellenzi egyébként a vegyi anyag elosztó tervét. Bese Ferenc a közgyűlés előtt egy rövid videót tett közzé, amelyben leszögezte: „Amíg én vagyok Soroksár polgármestere, nem fog vegyi anyag elosztóközpont épülni”.
https://hang.hu/belfold/vederdovel-akadalyozna-budapest-hogy-kinai-vegyianyag-eloszto-kozpont-legyen-soroksaron-155607

Válasz

M Imre üzente 9 hónapja

Kínai vegyi anyagok elosztóközpontjává válna Magyarország, Rogán és köre tűnik fel a projekt mögött

Kína vasúton Magyarországra szállítaná Európába szánt vegyianyag-termelésének jelentős részét, hogy itt létrehozott elosztóközpontokból lássák el a kontinens akkumulátorgyárait és más ipari üzemeit – derül ki a Direkt36 által megismert belső kormányzati anyagokból, amelyek szerint a magyar kormány támogatja az egyelőre nem nyilvános, de előrehaladott állapotban lévő terveket.

Az iratok szerint idén márciusban dőlt el, hogy Magyarországra fog települni a kínai vegyianyag-elosztóközpont, az erről szóló hivatalos megállapodást pedig 2023 szeptemberében tervezik megkötni Kínában. Az üggyel a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda foglalkozik a kormányon belül, miközben a Direkt36 kutatásai szerint egy, az ő környezetéhez kötődő cég üzletileg is érdekelt a projektben.

A kiszivárgott iratok szerint az „Európa – Kína Vegyianyag Kereskedelem és Duális HUB Rendszer” néven futó projekt lényege az, hogy Kínában és Európában is kialakítanak egy központot a vegyianyag-kereskedelemre, és ezeket vasúton kötnék össze. Az európai központ Magyarországon lenne, majd innen osztanák el a vegyi anyagokat a kontinens más célállomásai felé. A tervek szerint itthon két helyszín jöhet szóba központként, az ország keleti határán fekvő Záhony vasúti átrakodóhely és egy Budapesten már régóta működő, BILK terminál néven ismert logisztikai létesítmény.

A Direkt36 bejárta a tervezett budapesti vegyianyag-elosztó helyszínét, amelynek vasúti vágányai néhol mindössze pár tíz méterre futnak Soroksár kertvárosának lakóépületeitől. Az iratokban szereplő hivatkozás szerint Kína a vegyianyag-termeléséből akár évi kétmillió úgynevezett egységkonténernyi szállítmányt tudna 24 ezer vasúti szerelvénnyel Európába küldeni – ez sokszorosa lenne a BILK jelenlegi kapacitásának és forgalmának.

Az nem derül ki a kabinetiroda vezetői számára készült úgynevezett felkészítő anyagokból, hogy pontosan milyen anyagokat hoznának Magyarországra, és hogy azokat itt miként tárolnák. Az egyik dokumentum szerint „az egyik legfontosabb kiszolgálási iparág az akkumulátor gyártók és az elektromos autó gyárak, ezáltal az első megvalósuló útvonalat a lítium akkumulátor gyártók (mint a CATL) kiszolgálására indítaná a kínai fél”. Ezek az akkumulátorgyárak a Greenpeace környezetvédő szervezet szerint például olyan lítiumvegyületeket és különféle szerves oldószereket használnak fel, melyek az emberi egészségre és a környezetre is károsak.

A minisztériumi iratok szerint a magyar vegyianyag-elosztóközpont létrehozását a Rail Cargo Hungaria nevű osztrák tulajdonú vasúti vállalat, illetve egy Acemil Zrt. nevű frissen létrehozott cég végezné.
https://telex.hu/direkt36/2023/06/27/kinai-vegyianyagok-eloszto-kozpontjava-valna-magyarorszag-rogan-es-kore-tunik-fel-a-projekt-mogott
___

Az eddig nem ismert elképzelés nyilvánosságra kerülésére a főpolgármester egy indulatos Facebook-posztban reagált:

-- Budapest nem lehet kínai méreglerakat. Minden rendelkezésre álló jogi és politikai eszközzel fellépünk a kormány titkos tervei ellen.

Karácsony Gergely azt ígérte: a Facebook-oldalán teszi majd közzé az üggyel kapcsolatos részleteket, fejleményeket.
https://24.hu/belfold/2023/06/27/karacsony-minden-eszkozzel-fellepunk-a-kormany-titkos-tervei-ellen/

Válasz

M Imre üzente 9 hónapja

Állami sarcok, túlélőtervek, Lánchíd, újraválasztás - minderről szó volt videós podcastunkban_
https://www.youtube.com/watch?v=ZRnkQJ5K-DM
-- 12 hónap van az önkormányzati választásokig, a Fővárosnak 4 hónapra van túlélési terve, mi pedig 72 percet beszélgettünk Karácsony Gergellyel a Fülke Extrában, amelyből most 20-at megmutatunk.

Válasz

M Imre üzente 9 hónapja

Megfizethető, biztonságos és fenntartható lakhatási lehetőségek bővítésére fordítaná Budapest azt a kétmilliárd forintot, melyet közvetlen európai uniós forrásként lakhatási programra kapott a főváros.

Budapesten lakhatási válság van, és a központi kormányzat lakáspolitikája nem segíti elő a megfizethető, biztonságos bérlakásszektor bővítését, amelynek kulcsfontosságú szerepe volna a válság enyhítésében – írta a Fővárosi Önkormányzat közleményében.

A támogatást az önkormányzat által vezetett konzorcium nyerte el az Európai Unió EUI – European Urban Initiative városfejlesztési programjában, a New European Bauhaus keretében meghirdetett pályázaton.
https://forbes.hu/penz/budapest-eu-lakhatas-tamogatas/

Válasz

M Imre üzente 9 hónapja

Budapest Városháza: Csodálatos alkotások érkeztek a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. pályázatára, amely a víz világnapja alkalmából a víz és a fürdőzés témáját dolgozta fel.
Gratulálunk a díjazottaknak!
https://www.budapestgyogyfurdoi.hu/hirek/eredmenyhirdetes-kreativ-palyazat

Válasz

M Imre üzente 9 hónapja

Hatalmas vesztesége ellenére sem kap energiatámogatást a Fővárosi Vízművek Zrt.
Az Egyenes Beszéd vendége Tüttő Kata, főpolgármester-helyettes.
https://www.atv.hu/videok/20230607/hatalmas-vesztesege-ellenere-sem-kap-energiatamogatast-a-fovarosi-vizmuvek-zrt

Válasz

M Imre üzente 9 hónapja

... reagált röviden Karácsony Gergely az Index egy korábbi cikkével, amely Orbán Viktornak azon februári nyilatkozatáról számolt be, mely szerint a miniszterelnök már korábban is megtette a megállapítást, miszerint Európa közvetett háborúban áll Oroszországgal. – Ha fegyvert szállítasz, ha te adod a műholdas információkat, ha kiképzed az egyik harcoló fél katonáit, ha te pénzeled egész államgépezetének működését, a másik félre pedig szankciókat vetsz ki, akkor mindegy, mit mondasz, háborúban, egyelőre közvetett háborúban állsz – mondta a miniszterelnök akkor.

-- Veszélyes, ha az ember bicskát hord a zsebében, mert félő, hogy megszúrja magát”

- kommentált a főpolgármester, utalva az Orbán Viktor zsebében nyíló bicskára.
https://nepszava.hu/3196890_orban-viktor-karacsony-gergely-kinyilo-bicska-orosz-ukran-haboru-europa

Válasz

M Imre üzente 9 hónapja

Az alapvetés: a háborút utálják az emberek. A háborútól félnek az emberek. Akkor hát? A dolog végtelenül egyszerű: végy az ellenféltől – most Karácsonytól – egy olyan mondatot, amely az ő háborúpártiságát bizonyítja, építs mindent erre a mondatra, és máris fölsorakoznak mögötted a választók. Esetünkben ez a Karácsonytól származó mondat, amelyre az új kampány épül így hangzik: Magyarország háborúban áll Oroszországgal. Mit mond erre Orbán – péntek reggel, a saját, állami pénzből fenntartott rádiójában? A következőt: „Amikor azt mondják a baloldali politikusok – például Karácsony Gergely – itthon a karosszékből, hogy háborúban állunk Oroszországgal, akkor elment az eszük. Kinyílik a bicska az ember zsebében, mert – teszi hozzá a miniszterelnök – a háborúról való beszéd a háború része.

-- Amely gondolat kétségtelenül erős bonmot, legfeljebb ott bicsaklik meg egy kicsit, hogy ma a kormányfő folyamatosan a háborúról beszél.

Sőt: egyenesen világháborúról. De tudjuk: Orbán Viktor mindenben kivétel, még a saját mondatait illetően is.
https://nepszava.hu/3196823_orban-bicskaja

Válasz

M Imre üzente 10 hónapja

A „közmédia” manipulációját bizonyító felvételt tett közzé a 444.
https://444.hu/2023/05/24/arulkodo-felvetelunk-van-arrol-hogyan-manipulalja-a-kozmedia-a-politikai-kozvelemenyt
___

Lapunk is beszámolt arról a 444 által megszerzett felvételről, amely bemutatja, hogy a már évi 130 milliárd forint adófizetői pénzzel támogatott állami média miként manipulálta a megszólaltatott civil interjúalanyok nyilatkozatait a Lánchíd felújításáról és az autósok visszaengedéséről szóló anyagában. A portál által megosztott felvételen a még vágatlan és nyers anyag látható párhuzamosan a végül adásba kerülő anyaggal.
https://streamable.com/9triac

Az adásba végül bekerülő, nyilatkozó autósoktól csak olyan állításokat hagytak meg a híd lezárásával kapcsolatos kérdésre, mint „Szóhoz se jutok” vagy „Nem örülök neki”, illetve „Borzasztó”.

-- Ezzel szemben a nő, aki azt állítja, hogy nem örül neki, előtte megemlíti, hogy megérti a döntést, csak ez már végül nem került bele az adásba.

Szintén látható egy elektromos autót vezető férfi, aki azt válaszolja, egyetért a lezárással. Ő végül be sem kerül az adásba, mivel nem éppen a kormánynak megfelelő narratívával áll elő.

Az MTVA újabb lebuktatására reagált a „riport” által leginkább célba vett Karácsony Gergely is. A főpolgármester emlékeztetett, lassan három és fél éve, hogy legutóbb a „köztévé” műsorában járhatott, amely inkább hasonlított egy felkérdezéshez („biciklivel érkezett-e a stúdióba”), semmint egy köztévés műsorhoz. A főpolgármester szerint az egész olyan volt, mint egy „Monty Python show”.
https://nepszava.hu/3195678_kormanyzas-evfordulo-orban-kormany
___

A videó közzététele után az M1 ahelyett, hogy sunnyogott volna az ügyben - netán elnézést kért volna a félrevezetésért - azt állította, hogy „hazudozók” vádolják manipulációval a közmédiát. Pechjükre az rtl.hu elérte az egyik fiatal autóst, akitől azt vágták be, hogy „szóhoz sem jutok”. Ő a portálnak elmondta, amikor látta, hogy az állami média kérdezi, ironizálni kezdett, azokat a részeket viszont már kivágták a felvételből, amelyekből ez kiderült.

-- Éppen a dugóban csorogtam, amikor odajöttek hozzám, hogy nyilatkozzak. Megláttam, hogy MTVA, és csak annyit mondtam, hogy szóhoz sem jutok. Ezután elnevettem magam”

- fogalmazott.

Mondata végül kontextus nélkül került be az adásba. A férfi elmondása szerint ezt követően megkérdezték tőle, hogy nem gondolja-e, hogy a Lánchíd felújítása hozzájárul a dugóhoz. Ő erre szintén ironizálva annyit mondott, hogy „de, biztosan”. Hozzátette, nem is érti, miért került be az anyagba.
https://nepszava.hu/3195854_magyarorszag-europai-unio-tamogatas-johannes-hahn

Válasz

M Imre üzente 10 hónapja

Darabonként 72 forint Karácsonyék Lakógyűlése

A néhány hete bejelentett és jelenleg is zajló Lakógyűlés költségeiről – ebben lehet a Lánchíd forgalmi rendjének jövőjéről is szavazni – is beszélt a főpolgármester-helyettes.

-- Arra számítanak, hogy a Lakógyűlés összköltsége 100 millió forint lesz, ami darabonként 72 forintot jelent. (a leveleket nem a postán adják fel, hanem az önkormányzat saját emberei hordják ki kerületenként: https://lakogyules.budapest.hu/ )

Kiss elmondta, hogy a Lakógyűlés költségei meg sem közelítik például a nemzeti konzultációét, aminek darabja 300 forint volt. A Lakógyűlés kommunikációs költségeiről is beszélt Kiss: ez összesen 25 millió forintot lesz, amiben benne van több Facebook-hirdetés és néhány kültéri reklám is. Összehasonlításképp itt is megemlítette a nemzeti konzultáció hirdetési költségeit, ami összesen 4,7 milliárd volt, hozzátette: ez lakosságarányosan is jóval több, mint a lakógyűlésé.
https://telex.hu/belfold/2023/05/18/fovarosi-kozgyules-lakogyules-energiakoltsegek-per-tulelocsomag-kiss-ambrus
___

A hivatalos kivitelezési árak a válaszban olvashatóak:
https://kimittud.hu/request/vedjuk_meg_budapestet

Válasz

M Imre üzente 10 hónapja

Jöhetnek a nagy beruházások?

A kormány a szerdai Magyar Közlönyben megjelent friss rendelettel új rozsdaövezeti területeket jelölt ki három fővárosi kerületben, ahol változtatási tilalom nem alkalmazható – vette észre a hvg.hu. A rendeletet Orbán Viktor miniszterelnök írta alá.

A döntés a folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekre is érvényes, tehát az új területek kijelölésével a beruházók számos előnyhöz jutnak, ráadásul az építési engedélyek igénylése is egyszerűbben működik majd. A csütörtöktől hatályos döntés három kerületet érint. Ezeket korábban Portfolio azonosította be:

-- XI. kerület: a Fehérvári út–Galvani út–Szerémi út–Barázda utca között elbontanák az ipari épületeket, itt lakóingatlanokat építenének.
-- XIV. kerület: a Zugló Városközpont projekt.
-- XV. kerület: a volt Rákospalotai Növényolajgyár területére kereskedelmi és szolgáltatófunkciókkal kiegészített lakóterületet terveznek.

A hírportál emlékeztetett, a kormány még 2020-ban vezette be az azonnali, a közép- és hosszú távú rozsdaövezeti akcióterület fogalmát, a fentit területek lehatárolását pedig 2021-ben határozta meg először. A kormány két éve még Rozsdaövezeti Bizottságot is létrehozta, hogy előzetesen véleményezze az akcióterületek kijelölését, segítse a leromlott állapotú területek, városrészek rehabilitációjának megvalósítását.
https://magyarnarancs.hu/gazdasag/rozsdaovezeti-bizottsagot-alapitott-a-kormany-238099

Az újbudai önkormányzat és a helyi civilek korábban tiltakoztak az átminősítés ellen, amely lehetővé teszi, hogy

-- akármekkora épületet létesíthessenek az érintett területen, ugyanakkor
-- az önkormányzat lenne a felelős a zöld terület biztosításáért, iskola, óvoda és orvosi rendelő építéséért.

Ehhez azonban az önkormányzat szerint már nincs elég közterület a XI. kerületben.
https://magyarnarancs.hu/belpol/uj-rozsdaovezeti-teruleteket-jelolt-ki-a-kormany-budapesten-258820

Válasz

M Imre üzente 10 hónapja

Levegőásás.

Leesik az ember álla, ha Magyarországon valahol szakértelmet tapasztal, ahol közpénzzel gazdálkodnak, szalajtott szittya állami idióták idején. Ilyen a FŐKERT, nagyon kevés lóvéból, rosszul fizetett alkalmazottakkal, az állami elvonások miatt durva megszorításokkal, de abból a kevésből nagyon hatékonyan gazdálkodnak - és szakszerűek. Itt éppen "levegőásással" cserélik le a szennyezett felső talajt az Andrássy út fáiról, kímélettel, hogy a gyökerek ne sérüljenek meg. A fapótlások is csodálatosan szakszerűek, öntözőzsákokkal, szinte mind megeredt, tessék megnézni. Le a kalappal, ez olyan Budapest, amire ha ránéz az ember, azt gondolja pár röpke pillanatra, hogy a miénk és jó helyen van az adónk. Ez az, amiért Budapestet még lehet vállalni. És egy jól megalapozott ültetés évtizedekre szól.

"Első lépésben a felső rétegben található murvát és szennyezett talajt friss, komposzttal kevert termőföldre kellett cserélni úgy, hogy az itt lévő fák sekélyen, néhol a földfelszín felett futó gyökerei még véletlenül se sérüljenek meg. Erre egy még kevéssé ismert, de egyre gyakrabban alkalmazott módszert, az úgynevezett AirSpade-et, magyarra fordítva nagyjából „levegőásást” alkalmaztuk. Lényege, hogy magasnyomású levegő segítségével, a gyökerek megsértése nélkül „lefújja” és egyben lazítja is a tömörödött talajréteget. Az így letermelt murvát aztán olyan ültetőközeggel pótoltuk, amelyben komposzt és némi vízmegtartó adalék is van, hogy a beültetett növényeknek megpróbáljuk a legmegfelelőbb feltételeket biztosítani. A másik újdonság, hogy a terület kitettségére való tekintettel nem hagyományos palántákat ültettünk ki a friss termőföldbe, hanem egy előnevelt növényekből álló zárt évelőszőnyeget terítettünk le. Az alkalmazott évelőfajok – a gólyaorr (Geranium cantabrigiense 'St.Ola’), a macskamenta (Nepeta faassenii) és a fehérvirágú kis meténg (Vinca minor ’Alba’) – gyorsan záródók és ellenállók, így az ágyások már most mutatósak, és a növények megerősödésével egyre inkább azok lesznek. Az áttaposás és a szabálytalanul ide parkolók ellen nem csak egy alacsony kerítést, de forgalomterelő oszlopokat is alkalmaztunk, bízva abban, hogy hosszútávú védelmet tudunk nyújtani a növénytakarónak."
https://fbshort.com/MzbA

https://www.facebook.com/fokertbp

Kicsi normalitás és világvárosi fejlődés minden nehézség ellenére.

Válasz

M Imre üzente 10 hónapja

FŐKERT: Mi zajlik a Bajcsyn?
A városi kertészet egyik legnagyobb kihívása az útmenti fasorok, fák tövébe telepített virágágyak fenntartása. A zöld felületre ráparkoló autók, a növényzetet kitaposó járókelők, a dolgukat végző kutyák mind gátolják vagy nehezítik az egészséges növénytakaró kialakítását, fenntartását. Elvben megoldást jelenthet a fizikai védelem, azaz a kerítés telepítése, azonban számos helyen a járdák alatt futó közművezetékek miatt ez nem lehetséges. Így van ez a VI. kerületi Bajcsy-Zsilinszky úttal is, ahol most egy új, várakozásaink szerint tartós megoldást tesztelünk.

Az elmúlt hetekben az út két szakaszán két-két fahelyet összenyitva alakítottunk ki évelőágyásokat, de ezúttal talajtakarásra nagyobb köveket, szikladarabokat használtunk, és ezek közé ültettük el a szárazságtűrő évelőket. Várakozásaink szerint a kövek megvédik az áttaposástól a növényeket, és ezekbe a dekoratív, kicsit a sziklakertekre hajazó ágyásokba talán kis kedvenceink sem mennek be olyan szívesen a dolgukat végezni. A parkoló autókból kiszállóknak a szegélynél egy apróbb kövekkel szórt ösvényt alakítottunk ki, - melyre kiléphetnek, és elsétálhatnak a virágágy mentén.

Az elültetett növények megerősödése néhány hónapot vesz igénybe, vigyázzunk rájuk együtt!
https://fbshort.com/Mzb6
(képek)

Válasz

M Imre üzente 10 hónapja

Idén rendhagyó és megújult Majálist szervez a 150 éves Budapest. Ingyenes koncertek, szakszervezetek találkozója és érzékenyítő programok várnak minden érdeklődőt, aki április 29. és május 1. között kilátogat a Városháza Parkba.

A 150 éves Budapest majálisa

2023-ban ünnepeljük Budapest 150. születésnapját, így a hosszú hétvégén rendhagyó majálisra számíthatnak a Városháza parkba látogatók. Ingyenes koncertek, gyermekprogramok, színházi előadások, gasztronómiai élmények, vagyis egy igazi városi fesztivál vár mindenkit.Azok sem fognak csalódni, akik ragaszkodnak a retro majális élményéhez, ugyanis május 1-jén a szakszervezetek is csatlakoznak a programsorozathoz.

A Városháza parkban hétvégén reggel 10 és este 6 óra között színes, családi programokat kínálnak a szervezők. A Napfényes Művészeti Műhely jóvoltából kézműves foglalkozások és körhinta várja a gyerekeket.

-- Érzékenyítő programot biztosít a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete, az érdeklődök megismerkedhetnek a látássérültek hétköznapjaival,

kipróbálhatják az akadálymentesített játékaikat, például a sakkot vagy a malmot, de betekintést nyerhetnek a Braille-írás és -olvasás rejtelmeibe is.

Szakszervezetek nélkül nincs igazi május elseje

Ideje újraértelmezni a munka ünnepét, ehhez pedig a Városháza Parkban tíz különböző szakszervezet lesz a látogatók segítségére.

-- A szakszervezetek nagyon különböző területekről érkeznek,

többek között a szociális ágazatban dolgozók, a pedagógusok, az ipari dolgozók vagy éppen a köztisztviselők képviselőivel is lehet majd beszélgetni, eszmét cserélni a helyszínen. A május 1-jén kitelepülő szakszervezet listája itt található.
https://150.budapest.hu/esemeny/majalis

Programok
https://fidelio.hu/plusz/majalissal-unnepelhetjuk-a-150-eves-budapestet-a-varoshaza-parkban-178620.html

Válasz

M Imre üzente 11 hónapja

Soproni Tamás hadat üzent a nyilvános WC-ként funkcionáló telefonfülkéknek

A kerületvezetésnek elege lett a mocsokból és bűzből.

„Búcsúzunk néhány telefonfülkétől. Örömhír, de én szívem szerint búcsúznék az összestől” – írja keddi Facebook-bejegyzésében Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere.

A kerületvezetés a Telekommal már korábban egyeztetett arról, hogy a cég eltávolítsa a közterületekről a gyakorlatilag már kihasználatlan telefonfülkéket. A társaság azonban nem kívánja az összes készüléket felszámolni, de azokat leszerelik, amelyeket már csak piszoárnak használnak.

Soproni jelezte, hogy a kerületvezetés ezzel nem elégszik meg, tovább folytatják a kihasználatlan telefonfülkék leszereléséért folytatott küzdelmüket:

-- Kezdeményezni fogják a kormánynál, hogy településenként (különösen a fővárosban) kevesebb nyilvános telefonkészülék fenntartását írják elő.

-- Együttműködés keretében felajánlják a Telekomnak, hogy a nyilvánvalóan fenntarthatatlan körúti fülkék közül átvennének néhányat, hogy a lakókat bevonva közterületi művészeti alkotássá alakítsák őket.

-- Felajánlják a Telekomnak, hogy megfelelő kompenzációért, egy megállapodás keretében a jövőben a kerület takarítsa és tartsa fenn a terézvárosi fülkéiket a jelenlegi alvállalkozójuk helyett.
https://hvg.hu/elet/20230425_Soproni_Tamas_Momentum_Telekom_telefonfulke

Válasz

M Imre üzente 11 hónapja

... ami mára Budapest biztonságos működését veszélyezteti az a kormányzati sarcpolitika.
Ennek legnagyobb, egyben leginkább arcpirító, legigazságtalanabb eleme a szolidaritásinak hazudott adó. Ennek a sarcnak a mértékét közel 12-szeresére emelte a kormány, ami Tarlós Istvánnak 5 milliárd forint volt, az ennek a városvezetésnek 58 milliárd. Vagyis Budapestnek ebben az évben kétszer annyit kellene befizetnie a kormánynak, mint amennyit ilyen-olyan támogatásként kap. A kormányzati támogatás, beleértve a közösségi közlekedésnek adott támogatást is, mintegy 33 milliárd, ezzel szemben a kormányzati sarc idén 58 milliárd. 33 szemben az 58-cal. Vagyis Budapest finanszírozza a kormányt és nem fordítva. Márpedig ez így nem mehet tovább.

Megpróbáltuk, egyeztettünk, érveltünk, tárgyaltunk, mindhiába. Mindenki azt mondta, értik, csak hát a miniszterelnök döntésén múlik minden. Vártunk, nem várunk tovább. Most ütemet és hangsúlyt váltunk. Beszüntetjük a kormány finanszírozását. Nem másért, csakis Budapestért. [...]
https://fbshort.com/Mz9i
___

Bíróságra megyünk, és megvédjük a város jogait, megvédjük a város pénzét.
https://fbshort.com/Mz9f
___

Ma reggel a Kelenföldi autóbuszgarázsban kezdtem a napot, hogy a budapesti túlélőprogramról
https://fbshort.com/Mz9g
___

Megóvjuk a budapestieket a kormány Budapest-ellenes politikájától!
Ma azért találkoztunk a fővárosi közszolgáltató cégek és intézmények vezetőivel, hogy részletesen átbeszéljük a pénzügyi túlélőcsomag rájuk eső részeit. Ez részükről feszes gazdálkodást fog igényelni, de erre van szükség ahhoz, hogy a budapestiek ne érezzék a válság hatásait.

Leszögezem tehát még egyszer: tovább fognak működni a színházaink, folyni fog a csapból a víz és járni fog a metró, a busz, a villamos. Hiszen ez a legfontosabb.
https://fbshort.com/Mz9h
___

Nagy örömöm és büszkeségem, hogy a hajléktalan embereket segítő intézményünk (BMSZKI) traumatudatos nőgyógyászati rendelője elnyerte a SozialMarie innovációs pályázat közönségdíját!

Többek között pont az ilyen fontos ügyek miatt dolgozunk nap, mint nap és senki kénye kedvéért nem adjuk fel a küzdelmet, hogy Budapest egy jobb, emberibb, szolidárisabb és zöldebb hely legyen.

Köszönjük a projektben résztvevő önkéntesek és a Budapest Bike Maffia fantasztikus munkáját! És köszönjük a támogató szavazatokat is!
https://fbshort.com/Mz9j

Válasz

M Imre üzente 11 hónapja

Bardóczi Sándor: Úgy tűnik a Mandiner olvas engem. Ezt köszönöm. Hogy a szövegkörnyezetéből kiragadja a neki tetsző részeket és erre hamis narrarívát kezd építeni a Városliget kontra Népliget kapcsán, azt már kevésbé köszönöm.

Tisztázzuk akkor:

1. A Városliget egy végtelenül túlterhelt park volt már 2012-ben is, amit mind a négy oldalán körbenőtt a város, rengeteg intézménye (túl sok intézménye) volt már akkor is, túl sokan használták és ezért le volt lakva. A Liget Budapest mindezeket a problémákat - egyébként a konzervatív vezetésű város fejlesztési dokumentumai ellenében és attól 180 fokban eltérő módon - úgy kívánta orvosolni, hogy elvette a fővárostól a parkját, hozatott egy törvényt két hét leforgása alatt átverve a parlamenten, hogy itt se az Építési törvény, se az Önkormányzati törvény, se semmilyen városi rendelet vagy határozat nem érvényes, mert ezt a parkot innentől sokkal jobban be lehet építeni, mint más parkokat a törvény engedi, de cserébe ebbe a főváros 99 évig nem szólhat bele. Azaz a meglévő és tűrhetetlenül magas közparki terhelést jövőbeli és hatványozottan magas közparki terheléssel akarja a koncepció orvosolni. Roppant okos. A társadalmi egyeztetése mindennek pedig az lett, hogy biztonsági emberek vertek meg emiatt tiltakozókat és rendőrség oszlatott tüntetőket. Aminek következtében György Péter lemondott a tanácsadó posztjáról.

2. A Népliget ötletpályázatát úgy készítettük elő, hogy a Sörcsarnok lehetséges épületén kívül maximum néhány vendéglátó pavilon, vagy a Főkert üzemeltetési feladatait ellátó építmények férjenek bele a meglévő épületeken (pl Planetárium, Jurta Színház, Víztorony) kívül, ami a 3%-os törvény garantálta közparki beépítettségbe belefér. Még egyszer: semmilyen törvényt nem kell felülírni miatta, senkinek a jogát nem kell korlátozni és még alkotmányos aggály sem keletkezik. Nem tartalmaznak a tervek egyetlen új múzeumot sem, egyetlen mélygarázst sem. Azt gondolja ez a terv azonban, hogy a Liget projekt egyetlen értelmes cselekedete az volt, hogy a Közlekedési Múzeumot a Népliget melletti (figyelem! Nem benne, mellette!) rozsdazónába vitte be, és az Északi Járműjavító kultúrális rehabilitációjával a park szomszédságában létrejön múzeum, az Opera Műhelyházzal pedig rendezvénytér és kulturális helyszín. Miközben a Tisztviselőtelepen irodaházak, a Mol székház, az MVM Dome, a kőbányai oldalon pedig egy reménybeli lakó és iroda negyed jöhet létre a mostani logisztikai hasznosítás helyett. Azaz a parkot lassan majd körbenövik a kulturális, irodai, lakó és sport funciók, amelyek nem a parkot akarják beépíteni, de együtt tudnak vele működni. S mindezt közösségi tervezéseken, fórumokon, nyílt ötletpályázaton (nem, nem építészeti, hanem csak tájépítészeti, ez itt egy park ugyanis), transzparens vitákon és civil együttműködéssel kívánjuk menedzselni. Biztonsági őrök és rendőri oszlatás nélkül.

3. A Népligetnek mindig az volt a baja, hogy kevesen használták, mert a város nem vette körül, nem volt jól megközelíthető, zárvány volt vasúti töltések és nagy forgalmú utak között. Ezért nem volt használva. Ez a következő évtizedben valószínűleg radikálisan fog megváltozni. Nem a közpark túlépítésével, hanem a környezetében lévő rozsdaterületek felértékelődésével. Amitől a közpark végre használva lesz arra, amire egy közpark való: rekreációra. Ezzel szemben a Városligetnek legalább 1890 óta az a legfőbb problémája, hogy teletömik funkcióval, épülettel, eseménnyel, ami lerohasztja a zöldfelületeket, s ha éppen nem tudja egyetlen állami cég sem pótolni szakmányban a letaposott és kiégett füvet, parkolással és rendezvénydömpinggel legyalult évelőket és cserjéket, mert mondjuk válság van, akkor megint beleáll a földbe az egész.

No, hát akkor ezt szemlézd, kedves Mandiner.
Küldök hozzá műfüves kutyafuttató képet is. Meg rendezvény idején szétparkolt zöldfelületet is. A Városligetből.
https://fbshort.com/Mz9b

Válasz

M Imre üzente 11 hónapja

2020 óta több mint 200 meglévő gyalogátkelőhelyet szereltünk fel távirányítható hangjelző berendezéssel a vakok és látássérültek segítésére, és 2025 végéig az összes lámpás gyalogátkelőhely ilyen lesz Budapesten.
https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/pfbid02LtwUM2XC9VsKMJfnLVy1diPsfVrnyg7aPssMfapf3duu3BbRapyF1S76KxU6Ka5bl

Válasz

M Imre üzente 11 hónapja

Új híd épül a II. kerületi Napraforgó utcánál az Ördög-árok felett, keddtől a jelenlegi átkelőt lezárják, közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint az új közúti híd építése a Napraforgó köznél mintegy négy és fél hónapon át tart majd. Keddtől a jelenlegi hidat lezárják, a Napraforgó utcát a Battai lépcsőnél található hídon át lehet majd megközelíteni.

A régi, háromnyílású, mindössze 16 tonna teherbírású és járdával nem rendelkező hidat a pillérekkel és az alapokkal együtt elbontják. A két új hídfő megépítését követően 11 tartógerendát helyeznek az új támaszokra, majd helyszíni betonozással elkészítik a vasbeton pályalemezt, amelyen egy 3,8 méter széles kocsipályát, és az egyik oldalon pedig egy 1,5 méter széles gyalogos járdát alakítanak ki – írták.

Mint olvasható, az új hídnak nem lesz pillére a mederben, hanem egy nagyobb, mintegy 8 méter nyílású híd épül. A 80 tonna teherbírású, 9,31 méter hosszú vasbeton híd korlátja a környék Bauhaus stílusú házaihoz igazodik majd.
https://24.hu/fn/gazdasag/2023/04/17/hid-ii-kerulet-napraforgo-utca-ordog-arok-budapest/

Válasz

M Imre üzente 11 hónapja

Rendkívüli megszorításokra szorul a fővárosi vezetés, mert már a nyár közepére fizetésképtelenné válhat az önkormányzat. Erről beszélt Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes egy csütörtök délutáni sajtótájékoztatón. A fővárosi Fidesz szerint a főpolgármester-helyettes háromhavonta a főváros csődjével riogat.

-- A jelenlegi cash-flow adatok szerint júniusban 32,1, júliusban 52,6, augusztusban pedig 76,1 milliárd forint hiányozhat a főváros bankszámlájáról.

Ha a 25 milliárd forintos mínuszt átlépik, nem tudják tovább finanszírozni a feladatokat, azaz csődbe jut Budapest.

Az elmúlt hetekben Kiss Ambrus több kormányzati szereplőnek is megmutatta az adatokat és előrejelzéseket. Azon kívül, hogy a főpolgármester-helyettes kapott egy pohár vizet a tárgyalásokon, állítása szerint nem sok sikerrel járt, a kormányzati szereplők semmilyen hajlandóságot nem mutattak a megoldásra.

-- Karácsony Gergely ezért arra kérte Kisst, hogy állítson össze egy úgynevezett túlélőprogramot jövő hét közepére, hogy milyen lépésekkel tudná átvészelni a főváros a nyarat.

Rendkívüli főpolgármesteri kabinetülést hívnak össze, és az áprilisi közgyűlésen – két hét múlva – már konkrét lépésekről dönthet a közgyűlés.

A főpolgármester két tabut határozott meg előzetesen: a közszolgáltatások jelenlegi szintjét fenn kell tartani, és a béreket ki kell fizetni. „Minden más kérdés nyitott” – tette hozzá Kiss.

Március közepén már csődközelben volt Budapest

„Túléljük 2023-at, ha beledöglünk is” – mondta Karácsony Gergely még tavaly ősszel. Az első három hónapot túlélte a Fővárosi Önkormányzat, de Kiss Ambrus szerint már ez sem volt magától értetődő.

-- Volt olyan pillanat ugyanis március közepén, amikor mínusz 19 milliárd forint volt a főváros bankszámláján.

Ha még 6 milliárd forinttal kevesebb lett volna, akkor finanszírozási gondok léptek volna fel.

Kiss részletesen ismertette a sajtótájékoztatón az elmúlt évek gazdasági adatait. Míg a működési bevételek szinte változatlanok 2019 óta, a kiadások évről évre drasztikusan nőttek az infláció, az energiaválság, a kamatkiadások és a kormányzati döntések miatt.

-- A főváros számításai szerint a közvetlen kormányzati döntések 148 milliárd forintot vettek el Budapesttől.

Ebben benne van a szolidaritási hozzájárulás emelése, amely három év alatt 67,7 milliárd forintos kiadást jelentett Budapestnek. Az iparűzési adó jogszabályi környezetének megváltoztatása, majd a felezése pedig összesen 80,5 milliárd forinttal csökkentette a Fővárosi Önkormányzat bevételeit. „Ha ez a pénz most itt lenne, a Petőfi híd felújítását terveznénk” – mondta a főpolgármester-helyettes.

21 milliárd forinttal kell május végéig kihúzni
https://telex.hu/belfold/2023/04/13/kiss-ambrus-fopolgarmester-helyettes-sajtotajekoztato-budapest-penzugyi-gazdasagi-helyzeterol

Válasz

M Imre üzente 11 hónapja

Pályázat keretében budapesti civil szervezetek konzorciumai pályázhatnak arra, hogy

-- a Keleti pályaudvar előtt, a Baross téren három, egymással szomszédos, nyitott aluljáróban található, eddig üresen álló üzlethelyiséget bérleti díj nélkül használatba vehessenek 3 hónapra.

A főváros hivatalos oldalán közölték, hogy a három helyiségben a nyertes konzorciumok olyan kísérleti városi civil-közösségi tereket hozhatnak létre. A három használatba adandó üzlethelyiség profilját a főváros stratégiája, az Otthon Budapesten program három fő célkitűzéséhez illesztik. Ennek érdekében a pályázatokat három témakör egyikében lehet beadni: Zöld Budapest, Esélyteremtő Budapest, Nyitott Budapest. A használatba adott üzlethelyiségek 75, 56 és 49 négyzetméteresek; a szakmai bírálóbizottság dönti el a benyújtott programtervek alapján, hogy a három közül melyik helyiséget használhatja az adott nyertes konzorcium.
https://budapest.hu/Lapok/2023/palyazati-felhivas-onkormanyzati-ingatlanok-ingyenes-civil-kozossegi-hasznositasara.aspx

A három nyertes pályázó konzorcium 2023. augusztus 21. – november 21. között valósíthatja meg programját.
https://www.vg.hu/kozelet/2023/04/eldolt-a-keleti-palyaudvaron-evekig-uresen-allo-tobb-uzlet-sorsa

Válasz

M Imre üzente 11 hónapja

Versidézetek lepték el Budapestet a magyar költészet napja alkalmából
2023. április 11. | Az idei költészet napja alkalmából Budapest buszmegállóit és metróállomásait versidézetek lepték el. A Keleti pályaudvarnál Radnóti Miklós Nem tudhatom című versének egy részlete, a Ferenciek terénél egy Fodor Ákos haiku, és még egy tucatnyi helyszínen más-más klasszikus és kortárs szerző egy-egy vers részletével találkozhatunk. Az idézetek legtöbbször a költészet napi apropón túl a kiállításuk helyszínéül szolgáló térhez is kötődnek, így kapcsolódva a városjárók utazással töltött pillanataihoz.
Az idézetek között megtalálhatók mindenki számára ismerős verssorok nagy klasszikusa- inktól, mint pl. Ady Endre, József Attila vagy Petőfi Sándor; de olyan kortárs szerzők művei is beválogatásra kerültek, mint Závada Péter, Simon Márton vagy Kemény Zsófi.
https://szinhaz.online/versidezetek-leptek-el-budapestet-a-magyar-kolteszet-napja-alkalmabol/

# A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünneplik.
https://hu.wikipedia.org/wiki/A_magyar_k%C3%B6lt%C3%A9szet_napja

Válasz

M Imre üzente 11 hónapja

Józsefváros a fővárosi kerületek közül elsőként emelte meg drasztikusan a lakossági parkolás éves díját: 0 forintról egyből legalább 18 ezer forintra ugrott az összeg, vagy ennél jóval többre. Információink szerint a többi kerület árgus szemekkel figyeli a hatást, hogy mit szólnak az emberek és mi lesz az autókkal, mert ha a húzás beválik, az egész fővárosban alkalmazni fogják. Arra a kérdésre a napokban meg is jött a választ, hogy mi történik az autókkal: 1441, korábban zömében második autóként tartott jármű eltűnt az utcákról, de egyelőre még az önkormányzat sem tudja, hova.
https://telex.hu/belfold/2023/03/30/eltunt-1400-auto-jozsefvaros-utcairol-de-nem-tudjak-hova

Válasz

M Imre üzente 11 hónapja

Szétverték Budapest új traffipaxait a budapesti XIII. kerületi Váci úton, egyik sem élte túl az első évet, pedig a fixen telepített sebességmérő kamerák segítségével már néhány hónap alatt több száz gyorshajtót fogtak a rendőrök – írja a Telex. A portál szerint a könnyen elérhető helyekre felszerelt mérőeszközök megrongálása szinte világjelenség, miközben a magyar főváros az egész városba telepítene ilyeneket.

A cikk szerint eleinte jó döntésnek tűnt, hogy a XIII. kerületi önkormányzat több mint 73 millió forintot adott arra a beruházásra, amelyben egy piros lámpán áthajtást figyelő kamerát szereltek fel a Váci út 127. előtt és egy traffipaxot a 175. szám elé a városból kifelé haladó oldalon, illetve egy másikat kicsit távolabb, a 182-es számnál, a befelé haladó autók sebességének ellenőrzésére. A gyorshajtókat kiszűrő kamerák azonban csak akkor rögzítenek képet, amikor radaros érzékelőjük elé kerül egy gyorshajtó, így nincs felvétel arról, hogy ki törte be 2022 novemberében a befelé vezető oldalt figyelő traffipax előtétüvegét, de arról sincs felvétel, hogy idén februárban ki rongálta meg a másikat is.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Telex kérésére közölte, hogy utóbbi esetben felfegyverkezve elkövetett garázdaság és rongálás bűntette miatt hallgattak ki két férfit, az első bűncselekménynél pedig ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást. Azóta annyi fejlemény történt, hogy a traffipax mögötti villanyoszlopra térfigyelő kamerát telepítettek. A rongálás nem egyedi, a Budapesti Autósok weboldal szerint március elején festékkel fújták le a miskolci Kiss Ernő utcában lévő, egyébként üres traffipaxdobozt. Az elmúlt években a hazaihoz hasonló traffipax-rongálásokról számoltak be az Egyesült Államokban, Svédországban és Franciaországban is.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Budapest vezetőinek komoly tervei vannak: nullára csökkentenék a halálos közúti balesetek számát egyrészt a sebességhatárok drasztikus csökkentésével, másrészt egy a várost behálózó fix kamerarendszer segítségével. Ezek az elképzelések akkor váltak nyilvánossá, amikor idén februárban halálra gázoltak egy nőt az egyik nagykörúti villamosmegállóban.
https://nepszava.hu/3189835_traffipax-sebessegmero-kamerak-rongalas-jelenseg-nyomozas

Válasz

M Imre üzente 11 hónapja

25 éves fát ültettünk tegnap a Feneketlen-tónál.
Csodálatos volt látni, hogyan kerül az új helyére egy 25 éves törökmogyoró mindössze 11 perc alatt - kommentben megtaláljátok a videót is, amit erről készítettem. Az ültetés során találkoztam Rózsa Gyulával, aki már több mint 50 éve dolgozik a Főkertnél és már a hetvenes években az idős fák átültetéséről írta a szakdolgozatát!
Büszke vagyok rá, hogy ilyen elkötelezett és felkészült emberek dolgoznak a város kertészeti cégénél!
https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/pfbid02HVG2TnjoV9rk8sMDJKDEPT8e2Qhi3FdFhGbJjkHDdsmAs6axiveHeDa1qHLjRCUAl
___

Amúgy, nem ritka ilyen idős fal ültetése. Történelmi összefoglaló:
https://www.greenpeace.org/static/planet4-hungary-stateless/2018/10/0cbf1661-0cbf1661-12315.pdf

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Újjáéledő sugárutak - villamos a Bajcsy-Zsilinszky úton, új bringautak, elbontott felüljárók 2030-ra

Mi lesz a Váci út, a Bajcsy, a Kiskörút és az Üllői sorsa? Hogy tudnak újjáéledő sugárutakká válni a belvárosi autópályák helyett? A főváros egy 2030-ig megvalósítandó akciótervet készített a megújításukra.

Az élhetőbb belváros záloga

Nézzünk meg egy, a fent említett utak mentén készült fotót, mondjuk a 70-es évek előttről: gyalogosok áradata, villamosok, virágzó boltok, vendéglátóhelyek sora, nem egy esetben fák, növények köszönnek vissza róluk.

Míg - ha a mai állapotot nézzük - faltól falig aszfalt, zaj, rossz levegő, hiányos növényzet és a torlódások a mindennaposak. Ezeknek a belvárosi autópályáknak nemcsak, hogy a közvetlen környezete élhetetlen, de akkora forgalmat zúdítanak a belvárosra, amit annak az úthálózata képtelen kezelni.

Ennek egyik oka az is, hogy csak az agglomerációból naponta 300 ezren ingáznak a belvárosba.

A döntések alapján

-- a Kiskörúton és Bajcsyn visszaadják az autóknak a sávokat,

-- míg az Üllőin és Váci úton a korábbi metrópótló sávok helyére bringautak kerülnek.

Ezeknek az utaknak a kapacitását az itt közlekedő emberek mennyiségében kell mérni, és nem járművek számában – azaz előnyt élvez a tömegközlekedés, és a gyalogosok, biciklisek biztonsága.

A fejlesztési program fontos elemei:

A következő 7 évben fokozatosan megvalósuló koncepció olyan, mint egy komplex kirakós játék, amiben sok dolgot kell összefüggéseiben átgondolni.

-- felújított és akadálymentes metró: az M3-as metró a felújítás előtt több mint 500.000 utast szállított munkanapokon, a teljes vonal megújításával és megnyitásával ez hamarosan visszaáll, vagy akár tovább növekszik.

-- felszíni tömegközlekedés kényelmes és zöld megoldásokkal: vissza kell vezetni a villamosvonalakat a Bajcsy-Zsilinszky útra, ezzel átszállásmentes kapcsolat kötné össze Újpestet és a káposztásmegyeri lakótelepet a belvárossal, illetve Dél-Budát Észak-Pesttel. Valamint szükséges a trolisítás, és a dízelbuszok lecserélése.

-- a belvárost elkerülő tranzitforgalom: adaptív forgalomirányítás kialakításával a forgalmat Pesten a Hungária gyűrű és az autópálya-bevezető szakaszok által alkotott tranzithálózaton kell elvezetni. A budai oldalon nehezebb a helyzet, a hiányos M0-ás körgyűrű miatt egyelőre nem megkerülhető a budai alsó rakpart és az Alkotás utca, Margit körút vonala.

-- talákozóterek a felüljárók helyett: az érintett önkormányzatok nem mondanak le a Nyugati tér megújításáról, a Népligeti felüljáró állapota kapcsán is zajlanak a vizsgálatok, a hosszú távú megoldás itt is a szintbeli csomópont lenne. A Nyugatinál a gyalogos és kerékpáros átkelők kialakításával a teljes felszín akadálymentes lesz, valamint a Puci Béla tér élhető parkká alakítása is tervben van.

-- ami jó a gyalogosoknak, az jó az egész városnak: biztonságos és kényelmes gyalogos és kerékpáros közlekedés, új zebrákkal és a hiányzó kerékpársávok létesítésével, a Váci úton a Lehel tértől a Dózsa György úti kereszteződésig, az Üllői úton a Kálvin tértől a Népligetig. Ezzel jelentősen javulna a kerékpáros infrastruktúrájára ma még jellemző szigetszerűség.

-- új és megújuló zöldfelületek az aszfalt feltörésével: a belső kerületekben mindössze 1 négyzetméter közpark jut egy lakosra a WHO ajánlotta 9 négyzetméter helyett.

Kapcsolódó kerületi fejlesztések

A beszélgetésen a kerületi polgármesterek is megerősítették a vízió egyes pontjait, kiegészítve a kerületeket érintő többi tervvel. Íme:
https://enbudapestem.hu/2023/03/24/ujjaeledo-sugarutak-villamos-a-bajcsy-zsilinszky-uton-uj-bringautak-elbontott-feluljarok-2030-ra

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Villamost álmodik a főváros a Bajcsy-Zsilinszky útra

Pénteken közös sajtótájékoztatót tartott a főpolgármester és több kerületvezető; az eseményen ott volt Soproni Tamás, Niedermüller Péter, Pikó András és Ferencváros alpolgármestere, Reiner Roland is.

Az Újjáéledő sugárutak 2030 koncepció tartalmazza a 3-as metró felújítása utáni terveket, ezekről egyeztettek a kerületekkel és szakmai szervezetekkel. „Ki szeretnénk használni a történelmi lehetőséget, ami a felújításból adódik” – mondta Karácsony Gergely. Hozzátette:

-- nem szeretnék azt, ha a metró szebb lenne, mint az utca.

A fejlesztési programnak több eleme van, rövid és hosszú távúak is. A rövid távúak közé tartozik:

-- a már megvalósult mellé további gyalogátkelőhelyek építése;

-- új bicikliutak kialakítása az Üllői úton és a Váci úton (a felszabadult buszsávokban);

-- dízelbuszok kiváltása trolibuszokkal.

Ezek megvalósításához azonban az egyik nagyon fontos kérdés a pénz:

-- több mint 200 milliárd forintos fejlesztési csomag van közlekedés- és közútfejlesztésre az Európai Unió támogatásából, ehhez persze az kell, hogy az ország megkapja a forrásokat

– mondta Karácsony. A másik fontos elem a politikai akarat, ami a főpolgármester szerint megvan. A városi sugárutakról azt mondta, hogy azok nem is autópályák, de nem is sétálóutcák lesznek. Ezzel azt érnék el, hogy visszatérjen az élet ezekbe az utcákba, legyenek üzletek, kávézók, amik elől nem kell „aluljárókba menekülni”.
https://telex.hu/belfold/2023/03/24/m3-metro-felszini-szakasz-atadas-utan-karacsony-gergely-baranyi-krisztina-niedermuller-peter-piko-andras-soproni-tamas

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Akár már egy éven belül megalakulhat a Fővárosi Állat- és Növénykert fenntartására hivatott, a főváros tulajdonában álló részvénytársaság

– árulta el lapunknak Bősz Anett. A kulturális főpolgármester-helyettes legutóbb az eredménytelenül zárult főigazgatói pályázatról szóló bejelentéskor beszélt arról, hogy a főváros vezetése komolyan fontolóra vette az 1950 óta önálló költségvetési intézményként működő, közvetlenül Budapest büdzséjéből finanszírozott állatkert átalakítását – így a létesítmény a jövőben egy, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló, zártkörűen működő részvénytársaságként üzemelhet tovább.

Ahogy az a sikertelen pályázatról beszámoló hírekben is megjelent, az intézmény gazdasági társasággá való átalakítása még az új igazgató megtalálása előtt megtörténhet. Az átalakítás indokaként a főpolgármester-helyettes a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. pozitív példáját hozta föl.

A fürdőket üzemeltető, a főváros tulajdonában álló cég tavaly az energiaválság ellenére 2,4 milliárd forintnyi, adózás utáni eredményt könyvelhetett el.
https://24.hu/kozelet/2023/03/25/budapest-fovarosi-allatkert-reszvenytarsasag-atalakitas-bosz-anett-hanga-zoltan/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Hunor és még több cuki kutya várja az új gazdiját

Hunor nagy termete ellenére nagyon kedves, barátságos és bújós kutyus.
Január óta van a gondozásunkban, egy kutyafuttatóba volt bezárva teljesen egyedül.
3 évesként fiatal még, így nagyon jól tanítható, motiválható, alkalmas nagy sétákra, kirándulásokra, egy aktív, szerető családban biztosan nagyon jól érezné magát.
https://www.facebook.com/budapestmindenkie/posts/pfbid0bTZMwPiCZaCqMLJvYEjpSNtzLfqYyi8GKtN8MpQAEpCFqMCaQdZCR4ZzEN9Mjxwel

FÖRI Önkormányzati Állatvédelmi Őrszolgálat
1097 Budapest, Illatos út 23/A.
+36 1 347 08 30
https://ebtelep.hu/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Tíz év után sikerült megújítani a fővárosi hulladékgazdálkodást, pont mire átveszi a MOL

A sikeres próbaüzemet követően megkezdte működését a fővárosi nagy hulladékválogató. Az évi 15 ezer tonna szelektíven gyűjtött hulladék – elsősorban műanyag és fém – további válogatását lehetővé tevő létesítményt szerdán adták át.
https://nepszava.hu/3188783_budapest-hulladekgazdalkodas-hulladekvalogato-atadas-tutto-kata-mol

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Nullszaldós Biodóm a cél, de az Orbán-kormány úgy üti Budapestet, hogy közben százmilliárdos vagyont tékozol el

Az évek óta félkészen álló építmény bevételt hozó létesítménnyé alakítását is feladatul kapja az állatkert leendő igazgatója, akivel Karácsony Gergely már egyeztetett.

Kiss Ambrus:

– Nagyon boldog lennék, ha a Tarlós István által emlegetett 13-18 milliárd valóban rendelkezésre állna a Biodóm befejezéséhez, de valójában annak a többszörösére, nagyságrendileg 60 milliárd forintra lenne szükség a létesítmény berendezéséhez, állatokkal, növényekkel való benépesítéséhez.

A kormány régóta próbál a fővárosra hárítani minden feladatot, holott a Biodóm a kezdetőktől állami beruházásként a Liget-projekt részeként készült volna el – állítja Bősz Anett főpolgármester-helyettes.
https://nepszava.hu/3188789_kuria-fogyatekkal-elok-per-itelethirdetes-halasztas

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Tovább fejlesztjük a budapesti kerékpáros hálózatot!

Az Európai Unió támogatásával a VEKOP keretében összesen 8,22 milliárd forint jut közlekedésbiztonsági és kerékpáros barát fejlesztésekre.

A projekt részeként a XV. és XX. kerületekben is zajlik a kivitelezés, ahol a kerékpárutak kiépítésén túl egyéb forgalom- és sebességcsillapítási fejlesztések is megvalósulnak, ezáltal is támogatva a szelíd közlekedést.

Jó hír, hogy március folyamán a X. és XIX. kerületekben is elindulhat a kivitelezés, így hamarosan egyre több helyen lehet biztonságosan, kiépített kerékpárúton biciklizni a városban.

Ezek a fejlesztések jól illeszkednek a főváros közép és hosszú távú fejlesztési terveihez, hogy biztonságosan és kényelmesen lehessen biciklizni a városban.
https://www.facebook.com/smbalogh/posts/pfbid026c21TNVkEnd5AEGRnZuzXkaUpDNK6mSdFQXw7nn8ACaJeKWdkk38ZYowcD2V2HpMl
-- Balogh Samu

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Gustave Eiffel ükükunokájával, Myriam Larnaudie-Eiffel-el jártuk be az Operaház Eiffel Műhelyházát.

Az 1886-ban járműjavítónak épült gyönyörű épületet ugyan nem a világhírű francia építész tervezte, mégis az ő neve ragadt rá, mert ugyanazzal a technikával készült, mint a párizsi Eiffel-torony. A tervezője, Feketeházy János pedig kapcsolatban állt az Eiffel építész irodával. Az Operaház Eiffel Műhelyháza fantasztikus épület, az egykori ipari műemlékek kulturális hasznosításának világszínvonalú példája, amely a francia vendégeinket is lenyűgözte.

Gustave Eiffel halálának századik évfordulója alkalmából az építész leszármazottai nemzetközi programsorozatot szerveznek azokban a városokban, amelyben az Eiffel iroda tervezett – így természetesen Budapesten is. A 150 éves Budapest örömmel kapcsolódik be a programsorozatba, hiszen az éppen megújuló Nyugati Pályaudvar városunk egyik büszkesége. Bizonyítéka annak, hogy Budapest világvárosnak született, amelynek ikonikus épületeit a világ vezető építészei és a világszínvonalat képviselő hazai alkotók tervezték.
https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/pfbid032DtJCYL2VVaoRnU6ebRkrNVTn1sfxrRDGvPD6jNXUn7SxbFN5bPD7E7eUvKGxTDel

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Munkához láttak az írók, lezárult a Budapest Nagyregény történetgyűjtő kampánya

A Budapest Nagyregény közösségi alkotás eredményeként egy 23 fejezetből álló könyvként fog megjelenni 2023 őszén. A tavaly év végén meghirdetett civil történetgyűjtésében több százan vettek részt. A fővárosiak lakóhelyükhöz köthető családi, személyes történetekkel, helyi legendáriummal gazdagították a felhívással párhuzamosan zajló nagyszabású kutatómunkát.
A beérkezett anyagok feldolgozásával a kerületi fejezetek elkészítésére felkért 23 kortárs író már el is kezdte a Budapest Nagyregény előkészítését. A február közepén tartott alkotói workshopon megismerkedtek egymással és kidolgozták ennek a különleges alkotói folyamatnak a játékszabályait.

Bartók Imre, Cserna-Szabó András, Dragomán György, Dunajcsik Mátyás, Fehér Renátó, Grecsó Krisztián, Háy János, Karafiáth Orsolya, Kemény István, Kemény Zsófi, Kiss Noémi, Krusovszky Dénes, Mán-Várhegyi Réka, Nagy Gabriella, Németh Gábor, Simon Márton, Szabó T. Anna, Szécsi Noémi, Szvoren Edina, Tompa Andrea, Tóth Krisztina, Vámos Miklós és Závada Péter Tasnádi István dramaturgi iránymutatása mellett dolgozik a Budapest Nagyregény megszületésén.

További információk:
https://www.budapestkonyvfovaros.hu/page/nagyregeny

Budapest történetét másfél évszázada gazdagítja minden lakója, látogatója. Ahány korszak, ahány kerület, ahány család, annyi nézőpont, annyi kapcsolódás és annyi élmény. A főváros 150. születésnapjára ebből készítünk egyedi alkotást civilekkel és írókkal közösen. A Budapest Nagyregény (BPNR) minden kerületnek saját fejezetet szentelő, végül mégis izgalmasan összeolvasható kötete 2023. november 17-én jelenik meg. Ráadásul mától egészen 2024. nyaráig közösségi, összművészeti események sorozata kíséri, így teljesedik ki, lesz a Budapest Nagyregény kulturális felhő, civil legendárium, társadalmi lenyomat, polgárai által alkotott szellemi emlékmű.
https://www.facebook.com/budapestnagyregeny/posts/pfbid0yprpBbFaujnL56vWiyosWpBHtrLCsaiTh5DewH7LM9McHHiiCDdBY2G1raNeGjWpl

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Civil szervezetek levelet küldtek Karácsony Gergelynek azzal a kéréssel, hogy a 3-as metró felújításának végeztével ne adják vissza az autóknak a felszabadult buszsávokat, hanem használják ki a lehetőséget a közlekedés zöldítésére. A levelet aláíró 18 szervezet között szerepelnek a Közlekedő Tömeg Egyesület, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Kerékpárosklub és az Ökotárs Alapítvány képviselői is.

A levélben rámutattak arra, hogy a BKK adatai szerint a buszsáv kialakítása után az Üllői úton napi 40 ezerről 25 ezerre csökkent az autóforgalom, és sem az itteni, sem a többi érintett útvonalon kialakított buszsávok sem rontottak Budapest közlekedésén. A gépjárműforgalom azonban jelentősen hozzájárul a főváros légszennyezettségéhez, ami évente csaknem 2500 ember idő előtti halálát okozza.

A 3-as metró Arany János utcánál és a Nyugati pályaudvarnál található megállóját márciusban fogják átadni, míg a Lehel téri és Nagyvárad téri állomásokat májusban. A budapesti városvezetés a közelmúltban történt balesetek miatt átfogó közlekedésbiztonsági stratégiával csökkentené a súlyos és halálos közlekedési balesetek számát: a tervek között szerepel az, hogy sok helyen jelentősen csökkentenék a sebességhatárokat, felújítanák a gyalogosátkelőket, illetve rengeteg fix sebességmérőpontot helyeznének el a fővárosban. A részleteket társadalmi és szakmai egyeztetésen véglegesítenék.
https://168.hu/itthon/autosok-felszabadult-buszsavok-civilek-budapest-fopolgarmester-karacsony-gergely-bkk-254535

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Van egy ötleted, hogy Budapest mitől lenne még jobb, élhetőbb? Már a megvalósításán dolgozol, de jól jönne a segítség? Indul a Budapest Tuning!

A tavalyi elképesztő év volt a Budapest Tuning életében: a megvalósult városi ötletek között volt rakparti hesszelés, utcai, szomszédsági és piaci koncertek, graffiti jam és előadások, kiállítások és görkoris diszkó is.

Ha inspirálódnál: 2022 nyertes ötleteit és megvalósult projektjeit itt találod.
https://www.budapesttuning.hu/nyertesek

De hogy az idei, 2023-as év túlszárnyalja-e a tavalyit, az csak a városlakókon – rajtatok – múlik. Hiszen ki tudná a legjobban megfogalmazni, mi hiányzik egy-egy közösségnek, ha nem a tagjai, vagy kik tudnának feldobni egy környéket, ha nem azok, akik ott laknak, naponta arra járnak?

A projektek megvalósítására most is két kategóriát hozott létre az ötletpályázat kiírója, a Budapest Brand:

-- pár napos szabadtéri, kulturális-közösségi programok tervezésére a maximális összeg projektenként bruttó 3 millió forint, a nagyobb léptékű, közösségi aktivitás szervezését is magában foglaló, rendhagyó városélményt nyújtó, a város tereit közvetlenül formáló projektekre pedig bruttó 10 millió forintot adnak.

Az érdeklődőket a www.budapesttuning.hu weboldalon digitális tudástár, nyomtatványok mintái, szakemberek tippjei és javaslatai is várják a költségtervezéstől a közterületfoglalásig, de a kommunikációban is segítséget kapnak.
http://www.budapesttuning.hu/

Kik és meddig jelentkezhetnek?

A kreatív és egyben megvalósítható ötleteket pályázat formájában 2023. április 3-ig várják a Budapest Tuning pályázati felületén, ahol egyénileg vagy csapatban, de akár lakóközösséggel együtt is lehet pályázni, a szervezők civil szervezetek, egyesületek, városi kollektívák, fesztiválszervezők, kis- és nagyvállalkozások jelentkezését is várják. A sikeres projektek 2023. június 1. és október 31. között valósulnak meg szerte Budapesten.
https://enbudapestem.hu/2023/03/03/toltsd-meg-a-varost-az-otleteddel-es-palyazz-ujra-itt-a-budapest-tuning

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Hatalmas buli kerekedett a Ferenciek terén vasárnap – videó

„Metró szele borzolja a hajunkat” címmel hirdetett közös eseményt a Katona József Színház és a BKK vasárnap délutánra - megtelt érdeklődővel a Ferenciek tere aluljáró. Videó.

-- Álarcos fiatalok, hangos zene, jó hangulat, interaktív helyszín és megannyi érdeklődő – ez jellemezte vasárnap délután a Ferenciek tere metróaluljárót, ahol interaktív előadást szerveztek a Katona színészei és a Katona Klub és Táp Színház fiataljai.
https://www.tiktok.com/@enbudapestem/video/7209990241103514886

Az egy órás előadás célja az volt, hogy különböző művészeti ágaknak teret adva gondolkodjanak és dolgozzanak a metró különböző tereiben, teremtsék meg a metró emblematikus és titokzatos figuráinak az élettereit és karaktereit, az utazóközönség mindennapos helyzeteit állítsák szürreális megvilágításba, hogy a közönség előtt megszülethessen a metró eddig ismeretlen világa. Mindez zene, fények, előadások, videók és végül a közönség bevonásának segítségével.

Az esemény a Budapest 150 emlékév keretében, a Fővárosi Önkormányzat támogatásával valósult meg, az rendezvényen a főpolgármester is jelen volt, aki Facebook-oldalára röviden annyit írt: A kultúra mindenkié!
https://enbudapestem.hu/2023/03/13/hatalmas-buli-kerekedett-a-ferenciek-teren-vasarnap-video

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Vision Zero: a létező és bevált svéd modell segíthet balesetmentessé tenni Budapestet

2030-ig 50 százalékkal, 2050-ig nullára csökkentené a közúti balesetek súlyos sérültjeinek és halálos áldozatainak számát Budapesten Karácsony Gergely. A cél rendkívül ambiciózus ugyan, ám egy svédországi modell már bizonyította, hogy hosszú távon nem lehetetlen vállalkozásról van szó.

Svédországban a ’90-es években állították össze az úgynevezett Vision Zero koncepcióját, amelynek a lényege pont az, amit Karácsony is el szeretne érni: senki ne haljon meg az utakon.

Az 1997-ben a svéd parlament által törvénybe is foglalt stratégia tulajdonképpen teljesen más megközelítést alkalmaz, mint az elődjei. Felismerték, hogy nem az embereket kell tökéletesíteni, hiszen a hibákat egyszerűen lehetetlen elkerülni, ugyanakkor az elfogadhatatlan, hogy ezek az emberi hibák végzetes következményekkel járjanak. Vagyis egy paradigmaváltással az esetleges balesetekért nem az úthasználókat teszik felelősé, hanem

-- a közlekedési rendszer tervezőit,
-- azok kezelőit,
-- az autógyárakat,
-- a törvényhozókat,
-- a hatóságokat
-- és minden érintett résztvevőt.

Az úthasználó felelőssége „csupán” az előírások betartása.

Az elmúlt két és fél évtizedben már többek közt az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában és Indiában is átvett Vision Zero három fő prioritást nevez meg:

-- a sebesség kezelését,
-- a közösségek bevonását
-- és a méltányosság középpontba helyezését.
https://24.hu/belfold/2023/03/04/budapest-halalos-kozlekedesi-balesetek-szama-nulla-vision-zero/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Drasztikus sebességkorlátozás jöhet Budapesten, a belváros nagy részén csak 30 lehetne a maximum

A cél a halálos balesetek számának 0-ra redukálása, vannak azonban kritikák.

Többek közt masszív sebességkorlátozással érné el a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat, hogy ne legyen több halálos autóbaleset Budapesten. Ennek értelmében legfeljebb 30 kilométer per órával lehetne közlekedni a belvárosi utcákban, de még a nagykörúton is 40 lenne a legnagyobb megengedett sebesség - számolt be az RTL Híradó.
https://rtl.hu/hirado/2023/03/04/budapest-kozlekedes-sebessegkorlatozas

A közzétett közlekedésbiztonsági stratégiára az önkormányzat szerint azért van szükség, mert jelenleg mintegy 40-50-en halnak meg a budapesti utakon - vagyis csaknem hetente egy ember -, ami, mint fogalmaztak, megengedhetetlenül magas szám. A Főpolgármesteri Hivatal kabinetvezetője, Balogh Samu a csatornának azt mondta, 2030-ig meg szeretnék felezni, 2050-ig pedig 0-ra szeretnék csökkenteni a halálos autóbalesetek számát a fővárosban.

A kérdés azt követően került előtérbe, hogy február 19-én éjszaka a Harminkettesek terénél egy gyorshajtó ittas sofőr autójával a villamosmegállóba csapódott, az ott várakozó 23 éves nő pedig életét vesztette a gázolás következtében.
https://nepszava.hu/3186936_budapest-sebessegkorlatozas-fovarosi-onkormanyzat
___

A BKK a Közlekedésbiztonsági Stratégia szövegét a kerületi önkormányzatokkal történt egyeztetés és szakmai fórumok alapján készítette el. Az elmúlt hetekben megkezdődött már a Stratégia megvitatása releváns civil és szakmai szervezetekkel is. A következő lépés a Stratégia nyilvános vitája, amit követően a végleges javaslatról a Fővárosi Közgyűlés dönthet.

A Közlekedésbiztonsági Stratégia szövegét a BKK weboldalán bárki megtekintheti és véleményezheti.
https://bkk.hu/hirek/2023/02/csokkentsuk-nullara-a-halalos-kozuti-balestek-szamat-budapesten.9302/

Megismernéd a teljes stratégiát?

A Budapesti Közlekedési Központ közlekedésbiztonsági stratégiája:
https://bkk.hu/downloads/16531/

Megosztanád a véleményedet?

Ha szeretnéd megosztani velünk véleményedet a közlekedésbiztonsági stratégiával kapcsolatban, kérjük, küldd el nekünk e-mailben 2023. március 10-ig a bevonas@bkk.hu címre.
https://bkk.hu/magunkrol/strategia/kozlekedesbiztonsagi-strategia/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Drasztikus sebességkorlátozás jöhet Budapesten, a belváros nagy részén csak 30 lehetne a maximum

A cél a halálos balesetek számának 0-ra redukálása, vannak azonban kritikák.

Többek közt masszív sebességkorlátozással érné el a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat, hogy ne legyen több halálos autóbaleset Budapesten. Ennek értelmében legfeljebb 30 kilométer per órával lehetne közlekedni a belvárosi utcákban, de még a nagykörúton is 40 lenne a legnagyobb megengedett sebesség - számolt be az RTL Híradó.
https://rtl.hu/hirado/2023/03/04/budapest-kozlekedes-sebessegkorlatozas

A közzétett közlekedésbiztonsági stratégiára az önkormányzat szerint azért van szükség, mert jelenleg mintegy 40-50-en halnak meg a budapesti utakon - vagyis csaknem hetente egy ember -, ami, mint fogalmaztak, megengedhetetlenül magas szám. A Főpolgármesteri Hivatal kabinetvezetője, Balogh Samu a csatornának azt mondta, 2030-ig meg szeretnék felezni, 2050-ig pedig 0-ra szeretnék csökkenteni a halálos autóbalesetek számát a fővárosban.

A kérdés azt követően került előtérbe, hogy február 19-én éjszaka a Harminkettesek terénél egy gyorshajtó ittas sofőr autójával a villamosmegállóba csapódott, az ott várakozó 23 éves nő pedig életét vesztette a gázolás következtében.
https://nepszava.hu/3186936_budapest-sebessegkorlatozas-fovarosi-onkormanyzat

Válasz

M Imre üzente 1 éve

60 milliós keretből ötletelhetnek az újbudaiak

Közösségi költségvetés: az önkormányzat javaslatokat vár, milyen fejlesztésre fordítsa a pénzt.

-- Újbuda önkormányzata közösségi költségvetés készített. A 2023-as büdzséből 60 millió forintot különítettek el a képviselők, ez hat körzetben 10-10 millió forintot jelent.
https://ujbudaonline.hu/2023/01/30/elfogadtak-a-kerulet-idei-koltsegveteset/

Ennyi fejlesztési forrás felhasználásáról születik majd döntés a helyiek ötletei alapján.

Az önkormányzat szándéka szerint az újbudaiak így nem csak a választások idején nyilváníthatnak véleményt a kerület életével kapcsolatban, hanem két választás között is, így még jobb lehet a kapcsolat a kerület lakói és a helyhatóság között.

Először az ötleteket várja az önkormányzat, online és offline formában beküldve. „Úgy véljük, nincs jó, vagy rossz ötlet, ezért minden olyan javaslatra, amely belefér a keretbe és nem ütközik a közösségi költségvetés szabályaiba, lehet majd szavazni a folyamat későbbi fázisában” – olvasható a közleményben.
https://magyarnarancs.hu/lokal/60-millios-keretbol-otletelhetnek-az-ujbudaiak-256737

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Megújul a margitszigeti zenélő szökőkút programja

Lehet szavazni, mi szóljon.

Budapest 150. születésnapjára megújítják a margitszigeti zenélő szökőkút programját, amelyről a budapestiek dönthetnek egy szavazás keretében – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook oldalán.
https://www.facebook.com/photo?fbid=783071636514843&set=a.447302586758418

Közlése szerint a megújuló zenei programba a nyolc legtöbb szavazatot elnyerő dal kerül be, ezeket május 6-tól lehet meghallgatni, és a rájuk komponált vízjátékot megcsodálni a Margitszigeten.

A szavazás március 12-ig tart, a voksokat az enbudapestem.hu oldalon lehet leadni.
http://enbudapestem.hu/2023/03/03/on-dont-megujul-a-margitszigeti-szokokut-zenei-programja-szavazzon

... most csak a könnyűzenei blokkon változtatnak szavazás útján, a komolyzenei rész szakmai javaslatok alapján marad változatlan. Valamint azt is megjegyezte, tudja, miközben sok ezer ember csodálja a margitszigeti zenélő szökőkutat, vannak, akiket zavar: "érthető módon azokat a XIII. kerületieket, akik a saját lakásukban kénytelenek hónapokon át hallgatni ugyanazokat a dalokat kéretlenül, a nyitott ablakon beszűrődve. Kéréseiket, panaszukat meghallgatva idén kicsit halkabb lesz a zenei műsor."
https://magyarnarancs.hu/lokal/megujul-a-margitszigeti-zenelo-szokokut-programja-256779

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Nőkről elnevezett II. kerületi közterületekkel fordítanák meg az utcanevek férfitúlsúlyát

Két éve már volt hasonló kezdeményezése a kerületi önkormányzatnak, akkor elneveztek közterületet Szabó Magdáról, Psota Irénről, Komlós Juciról és Solt Ottiliáról is.

„Két éve, az első nőnapi névadó idején az volt a célunk, hogy javítsunk azon a budapesti arányon, mely szerint a valós személyek neveit viselő utcanevek kb. 89 százalékát férfiakról és 11 százalékát nőkről nevezték el” – írja Őrsi Gergely, a budapesti II. kerület MSZP-s polgármestere Facebook-posztjában.
https://www.facebook.com/orsigergely2kerulet/posts/pfbid0ZwJSxqzv1btZETLX2pXCezx6nF4gsJZTuA7zbCZYLEASHWaHQV3zTgw3zff7e9gbl

Ebben bejelenti, hogy idén ismét eddig még névtelen közterületeket fognak elnevezni a lakosok javaslatai alapján nőkről, akikre büszkék.

Mint írja, két éve több mint ezer javaslat érkezett, ezek közül meg is valósult a kerületben a Szabó Magda sétány, a Psota Irén utca, a Komlós Juci köz és a Solt Ottilia tér. Most négy elnevezendő területhez keresnek névötleteket. Köztük van a Vízivárosban az a két egymásba nyíló közterület, mely Budapest első korzója lehetne a vonatkozó kormányrendelet feltételeknek is megfelelve.
https://hvg.hu/elet/20210427_utcak_kozterulet_ii_kerulet

A női egyenjogúság a közterületeket a legkevésbé sem érintette meg, így a modern Budapest térképén több a Kossuth, Petőfi, Arany, Jókai és Vörösmarty nevét viselő utca, illetve tér, mint amennyit valaha élt nőkről összesen elneveztek. Ráadásul a főváros női közterület-rekordere nem is magyar.

A mostani újabb körben elnevezésre vár a Rózsadombon a Bimbó útról nyíló két kis köz, Csatárka városrészben a Cseppkő és a Zöldkő utca közötti kis park, illetve Törökvész városrészben a Csalán út és a Vöröstorony utca közötti, még névtelen közterület is. Javaslatokat a kerületi önkormányzat weboldalán lehet leadni.
https://masodikkerulet.hu/cimlap/kozteruletek-nonapi-nevadoja-2023

A polgármester bejegyzésében hangsúlyozza, hogy ezeken a közterületeken nincsenek korábban bejegyzett házszámok és lakóházak, így senkinek nem kell az elnevezések miatt okmányokat cserélni.
https://hvg.hu/itthon/20230226_Nokrol_elnevezett_II_keruleti_kozteruletekkel_forditanak_meg_az_utcanevek_ferfitulsulyat

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A tervezettnél pár héttel később, március 10-én kezdik meg a népligeti felüljáró állapotfelmérését. A főpolgármester kabinetfőnöke szerint nem ez az egyetlen felüljáró Budapesten, amit szükséges lenne felújítani.

Úgy véli, "a főváros kivéreztetése" eddig nem látott mértékeket öltött, így ezek az állapotok leromlanak. Ahelyett, hogy rendszeres karbantartással állagmegóvó felújítással fel lehetne újítani ezeket a műtárgyakat, nagyobb és költségesebb felújításokra lesz szükség később. A kormányzati politika miatt a nagyon költséges beruházások nem tudnak időben elkészülni.

Balogh Samu hangsúlyozta: a baleset elkerülése érdekében minden olyan eshetőséget kizár a Magyar Közút, hogy abból veszélyhelyzet álljon elő.

https://infostart.hu/audio/6A459/6A45919E.mp3

-- A népligeti felüljáró esetében már évek óta vannak olyan forgalom- és súlykorlátozások, amik érintik a felüljáró szerkezetét.

"Ez történik akkor, amikor a kormány nem biztosítja ezeket a forrásokat a főváros számára" – mondta Balogh Samu.

Megjegyezte: érdemes megnézni, hogy a népligeti felüljáró környékén kétoldalt egy-egy stadion áll, melyek beruházási költségéből legalább hússzor fel lehetett volna újítani a népligeti felüljárót. Mint mondta, a Budapest Közút csak akkor ad forgalomhasználati engedélyt mindent felüljáróra és hídra, ha az biztonsággal használható.
https://infostart.hu/belfold/2023/02/22/egy-ket-tragikus-allapotu-budapesti-feluljaro-sorsa-mar-eldolt

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Budapesten ragaszkodunk a saját erkölcsi normáinkhoz.
Ragaszkodunk ahhoz, hogy az idén 150 éve egyesített város nagyszerűségét a sokszínűsége adja. Ahhoz, hogy hiszünk az emberségben, a szolidaritásban, a demokráciában és a jogállamban. És itt, Budapesten ennek a jegyében rendezzük be az életünket, ennek alapján szervezzük és erősítjük városdiplomáciai kapcsolatainkat.
Ezért is láttam csütörtök este vendégül Budapest szövetségeseit. 62 ország nagykövetsége és nemzetközi cégek, szervezetek jöttek el. Megtisztelő volt!
https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/pfbid02RW3BfCcDoi682tjV2y4FSz2oADPL9vg21WfUMCJGCEhYfxzRhrCPj911KkUPeYjul


Karácsony Gergely beszéde a városdiplomáciai fogadáson | 2023. február 23.

Excellenciák,

Hölgyeim és Uraim

Kedves Barátaim

Köszönöm, hogy elfogadták a meghívásunkat és együtt lehetünk ma ezen a különleges helyszínen.

Meg kell jegyeznem, hogy a Széchényi Fürdőben ritka látvány ennyi ember – felöltözve.

Mikor legutóbb ilyen körben találkoztunk, azt ígértem Önöknek, hogy ezekből a találkozásainkból hagyományt teremtünk.

Azóta eltelt három év.

Ennyi idő kellett, hogy végre úgy tudjunk együtt lenni, hogy nem vírussal, legfeljebb gondolatainkkal fertőzzük egymást.

Abból mindig könnyebb kigyógyulni.

Az elmaradt találkozásokat most egy különleges ünnepi alkalommal igyekszünk pótolni.

Arra hívjuk Önöket ebben az évben, hogy közösen éljük meg a 150 éve egyesített Budapest nyitottságát, sokszínűségét, nemzetköziségét.

Hiszen Budapestet ezek az értékek tették modern nagyvárossá.

A német kultúrájú város 1848 szabadságharca nyomán vált magyar lelkületű várossá, amit 150 éve, a városegyesítést követően szlovák és délszláv munkások erőfeszítései, német és zsidó kereskedők, cigány építőmunkások és azok a bátor vállalkozók formáltak, akik Európa minden országából érkeztek Norvégiától Franciaországig.

Mi, mai budapestiek az ő leszármazottaik vagyunk.

Három éve, amikor ebben a formában utoljára találkoztunk, azt mondtam Önöknek:

„Én abban hiszek, hogy a nagyvárosok lehetnek azok a hídfőállások, ahonnan kiindulva a demokrácia jelenkori válságfolyamatait vissza lehet fordítani. Hiszem, hogy ez az ambíció nem túlzás ma."

Ma sem tudok, és nem is akarok mást mondani kiindulásként.

Ez az az értékalap, amely újraformálta Budapest nemzetközi kapcsolatrendszerét,

amely új barátokat és sok szövetségest szerzett Budapestnek az elmúlt 3 évben is.

Budapest elindítója volt a szabad városok kezdeményezésének.

Varsó, Pozsony és Prága főpolgármesterével erős szövetséget hoztunk létre a szabadság és demokrácia védelmében. Ehhez a koalícióhoz ma már több mint harminc nagyváros polgármestere csatlakozott, legutóbb alig egy hete München polgármestere is.

Elindítottuk a Budapest Fórum eseményt, ahol a városokat foglalkoztató kérdések széles körét, a jogállamiságot és szabadságot, a klímavédelmet és jóllétünket érintő kérdéseket nemzetközi kutatókkal, politikai aktorokkal vitatunk meg.

Idén ősszel is lesz Budapest Fórum, várjuk önöket is.

Látjuk, tapasztaljuk, hogy mennyire fontos ügyünk képviseletét szakemberekre bízni. A Budapest Városdiplomáciai Akadémia harmadik éve indította útjára képzési programját, több nagykövetség már találkozott dákjainkkal, segítette tudásuk bővítését, köszönet érte.

Fontos érdekérvényesítési feladatokat lát el Budapest brüsszeli képviselete, amely már több milliárd forint fejlesztési forráshoz segítette hozzá a várost. Szeretnénk elérni, hogy minél több figyelem jusson és minél több európai forrás állhasson rendelkezésre a városoknak.

Szóval, továbbra is hiszem, ambícióinkból nincs okunk engedni.

Már csak azért sem, mert éppen ez, vagyis az ambíció kell hogy hajtsa, táplálja a nemzetközi kapcsolatokat nagyvárosi, de nemzeti szinten is.

Nekünk, magyaroknak évtizedekig volt ilyen ambíciónk, amit akkor politikai és társadalmi konszenzus övezett:

ez volt Magyarország euroatlanti integrációja, csatlakozásunk a NATO-hoz és az Európai Unióhoz.

A csatlakozás megtörtént, az ambíció pedig elveszni, de legalábbis halványulni látszik, és ennek súlyos következményei szembetűnőek.

Elég kinézni az ablakon a budapesti utcákra, a plakátrengetegre.

Láthatjuk az otromba uszítást az Európai Unió, annak intézményei, időnként egyes vezetői ellen.

Kiindulópontja ennek a propagandának az a hazugság, mintha az Európai Unió valamiféle rajtunk kívül álló entitás lenne,

miközben a csatlakozás legfontosabb értelme éppen az, hogy Európa, az Európa Unió mi vagyunk, mi is vagyunk, magyarok.

Ha a régi ambíció elveszni látszik, illó komolyan venni, ha valami új kerül az asztalra.

A magyar kormány új ambíciója, ha jól értem, hogy ki szeretne maradni a világban ma valóban zajló blokkosodásból, Kelet és Nyugat között kíván valamiféle hídszerepet betölteni.

Ez kétségkívül jobban hangzik, mintha ugyanezt pávatáncnak, netán hintapolitikának neveznénk.

Csakhogy nehéz ezt nem úgy olvasni, mint annak a keserű sejtésnek, egyben napi tapasztalatnak a megerősítését: Magyarország ma távolodik az európai szövetségesi rendszertől.

Ezért is szeretném világossá tenni: Budapest nem veszítette el az erkölcs iránytűjét és nagyon is tisztában vagyunk a város gazdasági, fejlesztési, energiapolitikai és klímapolitikai érdekeivel is.

Ezek pedig,

az értékeink éppúgy, mint az érdekeink,

Budapestet Európához, a Nyugathoz, az euroatlanti szövetségesi rendszerhez kötik.

A világban most zajló folyamatok, a megélhetési válság, az energiaválság és a klímaválság egymásra épülő hatásaival való szembesülés elsősorban és legelébb is értékválasztásra kötelez bennünket.

És mi Budapesten ragaszkodunk a saját erkölcsi normáinkhoz.

Ragaszkodunk ahhoz, hogy ennek a városnak a nagyszerűségét a sokszínűsége adja.

Ragaszkodunk ahhoz a hitünkhöz, hogy nekünk, akik hiszünk a liberális demokráciában, az emberségben és a szolidaritásban, nekünk van egy jobb történetünk.

És itt, Budapesten ennek a történetnek a jegyében rendezzük be az életünket és ennek alapján szervezzük, erősítjük városdiplomáciai kapcsolatainkat is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim,

A világban zajló változások miatt immár nem csak nekünk, magyaroknak elengedhetetlen, hogy az Európai Unió is komolyan vegye a kérdést:

hogyan lehetséges, hogy a magyar demokrácia felépülése az Európai Unión kívül történt, a leépülése viszont az Európai Unión belül?

Véleményem szerint két fő oka van annak, hogy ez bekövetkezett. Az egyik ok az, hogy az Európai Unió képes a jogállamiság egy elvárható szintjét megkövetelni a belépni kívánó országoktól, de nincsenek hatékony eszközei arra, hogy ezt a szintet fenn is tartsa a tagállamokban.

Pedig – látjuk - a történelem nem igazolta Fukuyama jóslatát, a liberális demokrácia kialakulása nem egyirányú utca, vissza is lehet fordulni benne.

Van azonban egy másik ok, ez pedig a pénz, az uniós források.

Ki kell mondanunk: a magyar jogállam lerombolásának költségeit jelentős részben az Európai Unió finanszírozta közvetetten, a szabad sajtó igába hajtását éppúgy, mint azt, hogy a klientúra teljes iparágakat sajátított ki magának.

Keserű a felismerés, tudom, de talán még nem elkésett.

Mert vannak, maradtak még az európai értékeknek szigetei.

Meggyőződésem, hogy nem csak Budapest, de az európai nagyvárosok nagy többsége is jobban teljesít az európai együttműködés, a jogállamiság és a demokrácia szempontjából, mint a központi kormányok.

A városok a jogállamiság szigeteivé váltak. De sajnos ostromlott szigetekké.

Budapest ma abban a helyzetben van, hogy a válság okozta kihívásokat még képes okos lépésekkel kezelni, de a kormányzati megszorítások és az EU-források elmaradása a működőképesség határára sodorta a várost.

Ezért mondom azt, hogy a jogállamiság helyreállítása, az azt számonkérő európai mechanizmus számunkra nem csak elvi, hanem nagyon is gyakorlati kérdés.

Hiszem, hogy nem csak Budapestnek, de egész Európának is húsbavágó érdeke immár, hogy a partnerségi alapelv megerősítésével,

a programok decentralizálásával

és a városoknak juttatott közvetlen források növelésével a városok stabil oszlopai maradjanak a jogállamiságnak és az európai egységnek.

Kedves Barátaim,

Holnap lesz egy éve a keserű ébredésnek. Amikor egy nemzet jajkiáltása rázta föl a világot és Európát a kényelmes tespedtségből.

Mert bizony az én generációm egy évvel ezelőttig azt hitte, hogy a béke jár nekünk, hogy a vele együtt járó prosperitásért nem kell tennünk semmit, megtették már mások.

Mert bár hiába volt sok figyelmeztető jel, Putyin Ukrajna elleni agressziója döbbentett rá bennünket: mindezek az értékek, az elért eredmények nem maguktól értetődő dolgok.

Hanem olyanok, amelyeket nemcsak megélni kell, hanem ragaszkodni hozzájuk, kiállni értük, megvédeni és megerősíteni újból és újból.

A támadás Ukrajnát érte, de az egész európai biztonsági architektúrát célozta.

A támadás kívülről bombákkal, tankokkal, fegyverekkel zajlik, de zajlik belülről is, dezinformációval, hazug propagandával, megosztással, a jogállam és a demokrácia leépítésével.

Tudják, az én főpolgármesteri dolgozószobám falán bekeretezve egy gyerekrajz függ.

Egy ukrán kisfiútól kaptam, akit befogadott Budapest. A rajz a budapesti nevezetességeket ábrázolja.

Eltettem ezt a rajzot, de elsősorban azért, hogy mihamarabb visszaadhassam.

Hogy amikor az a kisfiú visszatér a hazájába, a szabad és független Ukrajnába, akkor számára legyen egy emlék.

Emlék egy meghaladott szörnyű időszakról, ami nem jöhet vissza többé, és egy városról, ami befogadta őt, Budapestről.

Ukrajna mellett állni számomra nem mérlegelés kérdése, hanem meggyőződés és kötelesség.

És hiszem, mi vagyunk többen.

Nem csak Európában, de Budapesten, és Magyarországon is.

Mi, akik tanultunk a történelemből, akik nem keverik össze az áldozatot az agresszorral, mi, akik a támadóval szemben a megtámadott oldalára állunk, és segítünk, ahol tudunk, szolidaritással, emberséggel.

Budapest így tesz, és sok magyar is így tesz.

Erre építhetek, amikor Kijevben, amikor Bucsában, amikor Beregszászon, amikor az európai nagyvárosok sorában újra és újra kénytelen vagyok elmondani a nyilvánvalót:

Magyarország nem egyenlő a kormányával.

Meg kell ezt tennem, mert mindannyiunknak dolga van azzal, hogy elkerüljük, ne ismételhesse magát a történelem.

Mi magyarok tudjuk, az milyen: ráment 40 évünk, ráment a szabadságunk és a jólétünk.

És dolgunk van azzal, hogy Magyarország ne kerüljön megint a történelem rossz oldalára.

Hogy ne következhessen be Lányi András minapi jóslata, hogy bár a háború végét ma nem látjuk, de azt igen, hogy Magyarország ennek vesztese lesz.

Vesztese lesz, ha elveszíti erkölcsi iránytűjét, és ezért elveszíti szövetségeseit is.

Hogy ezt elkerüljük, Magyarországnak is, Európának is tanulnia kell a keserű tapasztalatokból.

Két dolgot legalább.

Az egyik az, hogy a háborúk szavakkal kezdődnek.

Ez a háború is a Nyugat szapulásával, az EU és a NATO démonizálásával kezdődött.

Ez folyt az orosz propagandából, nem vehetjük tehát félvállról, ha ma ez folyik a magyar propagandából is.

A másik tapasztalat, hogy a modern idők háborúi valahogy mindig kapcsolatban álltak a gázzal és az olajjal.

A megújuló energia miatt még sose tört ki háború, napelem termelte energiából még senki nem vett tankot.

Ezért sem alapozhatjuk többé a gazdaságunkat és a jólétünket olyan energiahordozókra, amelyek ökológia katasztrófába sodornak minket, és amit fegyverként használhatnak a zsarnokok, akik a sajátjaiként tekintenek a föld kincseire.

Budapest minden városdiplomáciai lépését a magyar érdek vezérli.

Nincs magyar érdek a közpénzen hízlalt oligarchák mentegetésében, sem a piaci árnál drágább orosz gáznak való kiszolgáltatottságban.

Magyar érdek annak a békének a megteremtésében van, amit Ukrajna nemzeti szuverenitásának és területi integritásának biztosítása hoz el,

ennek pedig ma az euroatlanti együttműködés és szolidaritás erősítése az alapvető feltétele.

Budapest a béke mellett áll, Budapest Ukrajna mellett áll, Budapest az euroatlanti együttműködés és szolidaritás mellett áll, és ebből nem enged.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim,

A városok régen fallal vették körül magukat, hogy megvédjék értékeiket és elveiket.

Ma úgy védjük meg Budapesten elveinket és értékeinket, hogy lebontjuk ezeket a falakat és inkább hidakat építünk – vagy újítunk fel – helyettük.

Hidat a budapesti városrészek között, hidakat az európai városok között, hidakat az emberek között, átvitt értelemben és nagyon is konkrétan.

Budapest egyesítésének 150-edik évfordulóját a csodálatos Lánchíd megszépítésével, Budapest és Magyarország szimbólumának megújításával tesszük emlékezetessé.

A Lánchíddal, amelynek építését nagyrészt egy a mai Szerbiában született, görög származású bécsi bankár finanszírozta, angol mérnök tervezte, a kivitelezést skót mérnök irányította, az építkezésen angol munkások, olasz és német kőfaragók dolgoztak, a híd faanyaga Csehországból, a gránit a mai Ausztriából érkezett, az építéshez szükséges búvárruhákat Angliából szállították ide.

Szimbóluma tehát ez a híd Budapest nyitottságának és nemzetköziségének is.

Arról mesél, hogy békét és biztonságot nem a falak, vagyis a bezárkózás és az elzárkózás, végképp nem a bűnbakkeresés hozott,

hanem a hidak, vagyis a több találkozás, a több együttműködés.

Én ezt kínálom Önöknek, én erre kérem Önöket.

Köszönöm, hogy meghallgattak.
https://budapest.hu/Lapok/2023/karacsony-gergely-beszede-a-varosdiplomaciai-fogadason.aspx
___

Nem tűrhetjük csendben a hazugságot akkor, amikor tudjuk, a háborúk mindig szavakkal kezdődnek.
Az orosz agresszió kitörésének egy éves évfordulóján a Fővárosi Önkormányzat és ukrán szervezetek közös plakátkiállítást szerveztek a Városháza parkba. Kövessétek élőben a megnyitó beszédemet, szóljatok hozzá, mondjátok el Ti is a véleményeteket!
https://www.facebook.com/karacsonygergely/videos/700854071834932/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Megszavazták, hogy Budapesten ne épülhessen akkumulátorgyár egyeztetés nélkül | 2023. február 23.

Ez a határozat inkább csak afféle üzenet a kormánynak és lelki támogatás a témával küzdő városoknak.

Bár a kormány elhatározta, hogy akkugyártó nagyhatalom leszünk a közeljövőben, úgy néz ki, hogy ez emberek erre hosszabb távon mégsem vágynak annyira. Ennek egy jelképes helyszíne jelenleg Debrecen, ahol egy bődületes méretű akkumulátorgyár építése ellen küzdenek a helyeik.

Nem csoda, hogy ezt a küzdelmet sem szeretné senki, főként a főváros nem, ezért határozatot szavaztak meg a helyzet elkerülése érdekében. Nem is annyira a határozat a lényeg, mert jogi következménye nincs, ez inkább jelképes.

Ugyanis nemrég töbséggel megszavazták ezt a határozatot, mely azt mondja ki, hogy Budapest közigazgatási területén az érintett lakoksok beleegyezése nélkül nem létesülhet akkumulátorgyár. A javaslatot 17 igen szavazattal fogadták el, azonban a kormánypárti képviselők tartózkodtak ezzel kapcsolatban.

A határozatot kitaláló egyik politikus, Szaniszló Sándor elmondta, hogy ezzel biztosítják a fővárosban élőket arról, hogy nem fognak olyan helyzetbe kerülni mint a debreceniek. Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes is megszólalt az ügyben, aki elmondta, hogy el tudják fogadni az akkumulátorgyárak építését.

Viszont ők ezt mindenképpen úgy szeretnék, hogy szem előtt tartják a környezetvédelmet, kikérik az emberek véleményét és betartanak mindenféle biztonsági előírást, szabályzatot. Emellett persze elszomorítónak tartja azt, hogy ilyen beruházásokkal képzelik el az ország jövőjét.

Ezzel szemben a kisebbségben lévő kormánypárt fővárosi frakcióvezetője, Wittermantel Zsolt szerint a határozat csupán politikai akció. Hibásnak gondolja, hogy ebben csak egy technológiát emelnek ki, és örül Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármester kiegészítési javaslatának, miszerint közepes és magas veszélyességi besorolású üzemek működését kéne egyeztetéshez kötni.

A határozat megszavazása után több képviselő és kerületi polgármester is elvállalta, hogy széleskörű társadalmi egyeztetést indítanak el ilyen projektek kapcsán. Ezzel nem csak a helyeik akarata szerint cselekednek, de támogatásukról biztosítják azokat a településeket, ahol most akkumulátorgyárak miatt zajlanak tiltakozások.
https://alapjarat.hu/aktualis/megszavaztak-hogy-budapesten-ne-epulhessen-akkumulatorgyar-egyeztetes-nelkul

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Ahol több mint húsz éve nem járt vendég: a Rác fürdő sorsa most talán tényleg jobbra fordulhat

A Rác fürdő ügye az elmúlt két évtizedben folyamatosan témát adott a gazdasági lapoknak. A Demszky- és a Tarlós-korszakból megörökölt, elátkozott fürdőfejlesztés helyzete sokáig reménytelennek tűnhetett, de a tulajdonviszonyok másfél éve végre rendeződtek, és a negyedik budapesti törökfürdő hosszú kerülő után ismét köztulajdonba került. Bejártuk a bezárt fürdőt, ahol kiderült: rengeteg munkával egyáltalán nem lehetetlen a jövő évre tervezett újranyitás.

Budapest négy törökfürdője, vagyis a Rudas, a Király, a Veli bej (Császár) és a Rác, egész Európában egyedülálló: az oszmán fürdőkultúra szinte sehol máshol nem élt tovább Törökországon kívül megszakítás nélkül, autentikus épületekben, csak Budapesten. Még a jóval hosszabb ideig török uralom alatt álló Balkánon sem, ahol ugyan sok oszmán hammam fennmaradt, de fürdőként többnyire már nem üzemelnek, a 20. század folyamán az utolsók is bezártak (a ritka kivételek egyike a szerbiai Sokobanja törökfürdője). Magyarországon a fővároson kívül egyetlen működő törökfürdő van még, az egri, de ennek épületét az évszázadok során annyira modernizálták, hogy már nem kínál valódi hammam-élményt.

Magától értetődő lehetne, hogy ez a négy fürdő mindig működik, látogatható, különös megbecsülésnek örvend, de a rendszerváltás óta ezt az állapotot soha nem sikerült elérni. Jelenleg kettő van nyitva: a közfürdőként üzemelő Rudas és az irgalmas rend által szépen felújított, 2011-ben újranyitott Veli bej. A Király fürdő 2019 elején bezárt, azóta felújításra vár, amit a BGYH saját beruházásában tervez elvégezni, és ma már ebben a státusban van az újranyitásra váró Rác is.

A Rác fürdő sorsa döntően azért alakult ilyen mostohán, mert a Tarlós-korszakban a városvezetés célul tűzte ki, hogy visszaszerzi az elvesztett vagyont; ez végül megvalósult, de a vártnál sokkal hosszabb időt vett igénybe, és az épület a várakozást erősen megsínylette. A másik, hogy a Karácsony Gergely-féle városvezetés folytatta, amit az elődje elindított, és amikor eljött a döntő pillanat, vagyis megnyílt a visszavásárlás lehetősége, nem hagyta elúszni a lehetőséget. Újabb példa ez arra, hogy a várospolitikában létezik a város érdeke mentén a pártpolitikai ellentéteket felülíró folyamatosság.

A fürdő így lett újra a BGYH-é, aminek most már „csak” annyi a feladata, hogy az épületet használhatóvá tegye, kijavítsa az elmúlt évtizedben keletkezett károkat, és megnyissa a nagyközönség előtt a fürdőt rendes budapesti közfürdőként, ahogyan azt mindig is működtetni kellett volna.
https://www.valaszonline.hu/2023/02/16/rac-furdo-ujranyitas-felujtas-bgyh-fovaros/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A macskák világnapján ellátogattam az Illatos úti telepünkre.

Nem először járok itt, és sajnos ma is azt kellett látnom, hogy megunt vagy kidobott állatok százai várnak arra, hogy egy szerető gazdi gondoskodjon róluk.
A mi telepünk ráadásul nem menhely, kóbor állatokat gyűjtünk be, és bár gondozóink minden tőlük telhetőt megtesznek, hamarosan elfogy a hely kapacitása. Ismét kérek tehát mindenkit, hogy ne vásároljon házikedvencet, hanem látogasson el a FÖRI Önkormányzati Állatvédelmi Őrszolgálat telepére, és adjon esélyt ezeknek a kedves lényeknek, hogy otthonra leljenek.
https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/pfbid0Ye3vRcx68UHycvNRoBSAViiQKPpaLwKaah5WUqz5MXRWTReXrLjKBhSHmE2BvpaTl

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Jókora gyomrost kapott az agglomeráció Lázár Jánostól

Napi több tízezer ingázó által használt vasútvonalak és a hozzájuk tartozó infrastruktúra fejlesztését annulálta az építési és közlekedési miniszter egy tollvonással. Pedig az önkormányzatoknak rengeteg munkájába került a tervek elkészítése, az engedélyek beszerzése. A Veresegyházon át Vácig futó vonal felújításához már többször hozzáfogtak, de a beruházás így tovább várat magára. Marad a bizonytalanság, a késések, hosszadalmas menetidők.

„Magyarországon 4-4,5 millió ember ingázik naponta és szeretnék nekik segíteni, ezt tartom a legfontosabb célkitűzésemnek. Olcsóbbá szeretném tenni a szolgáltatást belátható időn belül és jobban szervezetebbé” – mondta a minap Lázár János egy rádióműsorban. Az építési és közlekedési miniszter hozzátette, 2023-ban nagy változásokat terveznek, amiről majd Orbán Viktor miniszterelnök ad tájékoztatást.
https://magyarnarancs.hu/belpol/jokora-gyomrost-kapott-az-agglomeracio-lazar-janostol-256293

Bort iszik, és vizet prédikál...

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Karácsony: iszonyatosan kell a hatmilliárd Budapestnek, de nem hagyjuk magunkat zsarolni
https://www.youtube.com/watch?v=0P3l1FXXG0A
A középmezőnyben Budapest (12. a 30-ból): a torlódások száma csökkent Tarlós István polgármestersége óta..., még úgy is, hogy a Lánchíd le van zárva, és az M3 felújítás miatt rengeteg átmeneti buszsáv van megnyitva.

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Kormány / EU - beszélgetés Gémesi Györggyel
https://www.facebook.com/watch/live/?v=581966260522649
___

Gémesi György (Budapest, 1956. január 3.) magyar politikus, 1990 óta Gödöllő polgármestere, 1998 és 2006 között, illetve 2018-ban rövid ideig országgyűlési képviselő. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnöke.
https://hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A9mesi_Gy%C3%B6rgy

Válasz

M Imre üzente 1 éve

„Hol van itt az egyenlőség?” – kezdte fb posztját a főpolgármester, majd úgy folytatta: „kis példabeszéd főváros és állam viszonyáról, a szikár tények és a számok alapján, meg sem próbálva letagadni: ez így méltatlan, igazságtalan, tarthatatlan.”
https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/pfbid0pwacZjXzStZecp7adKNLYBq5YgbK2FjKPiEa7aKu3oGpGmv4PtcNGnM3bUvnW44il

Közölte, januári fizetési előírásuk szerint a fővárosi önkormányzat pénteken önként vállalt feladata keretében 6 milliárd 348 millió forintot átutalt a kormánynak. Ez 348 millió forinttal több, mint a Lánchíd felújítására a kormány által ígért támogatási összeg – jegyezte meg Karácsony Gergely.

Végül kitért arra, hogy mindazon fejlesztésekre, amivel eddig oly büszkén kampányoltak Budapesten, és azokra is, ami a város forgalmát alapvetően meghatározó agglomerációs fejlesztésekre vonatkozik, az illetékes miniszter azt írja: „lezárni, nem, soha”. Ezzel Karácsony arra célzott, hogy a Telexnél landolt dokumentum tanúsága szerint Lázár János számos budapesti fejlesztést leállított, s volt, amelyiket „Soha! Nem!” megjegyzéssel húzta le a fejlesztési listáról.

– Innen kell továbblépnünk, ezt kell meghaladnunk Budapesten – zárta bejegyzését a főpolgármester.
http://hang.hu/belfold/elarulta-karacsony-gergely-mit-tart-nagyon-igazsagtalannak-151355
___

Érdekes bepillantást nyújthat Lázár János építési és beruházási miniszter kissé indulatosnak tűnő munkamódszerébe az a fejlesztési lista, ami a napokban a szerkesztőségünkben landolt. A dokumentumon a korábbi, Vitézy Dávid-féle Nemzeti Közlekedési Központ (NKK) nyolcvan, túlnyomórészt fővárosi és agglomerációs fejlesztése található, azok jelenlegi állásával, valamint azonnali lezárásuk kockázataival és következményeivel.
Szinte kiüti ugyanakkor a szemet az a nagybetűs „SOHA! NEM!” felirat, ami a Városmajor megújításának rubrikájára került, holott az előkészítés itt már 43 százalékon áll, 162 millió forintot elköltöttek rá, és az NKK szakértői is a projekt folytatását (a tervezés befejezését) javasolták, mert az azonnali lezárás pénzügyi kockázattal, a fel nem használt uniós forrás visszafizetési kötelezettségével jár. Háttérként érdemes tudni, hogy a Városmajor megújítása Fürjes Balázs, a volt Budapest és agglomerációs fejlesztési államtitkár „szerelemprojektje” volt, ...

Budapestnek és az agglomerációnak fájhat a legjobban a sok nem

Az NKK és elődje, a BFK főleg a fővárosra és az agglomerációra koncentrált, ezért a leállított projektek nagyrészt az itt élő, mintegy hárommillió embernek fájhatnak.
https://telex.hu/belfold/2023/01/27/lazar-janos-fovarosi-fejlesztesek-lista-lezarni

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Facebook-oldalán Balogh Samu úgy fogalmazott, hogy bár kezdetektől nyilvánvaló volt, hogy

-- a BFK fügefalevél a kormány önkormányzatokkal szembeni politikáján,

sokakban kitartóan élt a hit, hogy a szakmailag egyébként sokszor kiváló projektek mögött valódi politikai szándék állt.
https://magyarnarancs.hu/belpol/balogh-samu-vilagossa-valt-hogy-a-kormanynak-nincs-valodi-szandeka-budapest-fejlesztesere-255690
___

Albert Wimmer terve a Nyugati pályaudvar pályázatán - az Eiffel-csarnok belső nézete (második helyezett)
http://autovezetes.network.hu/kepek/erdekessegek/albert_wimmer_terve_a_nyugati_palyaudvar_palyazatan__az_eiffelcsarnok_belso_nezete_masodik_helyezett

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Komposztálás a városban; Nyitva fesztivál Erzsébetvárosban

Lejátszás:
https://tilos.hu/episode/utcaradio/2023/01/13

Az uniós forrásokból létrejött Hungairy projekt fő célja a levegőtisztaság védelmével kapcsolatos szemléletformálás és egy tudástár létrehozása. Kapcsolódó pilot programjuk részeként, a Főkert szakmai segítségével, újrahasznosított anyagokból készült komposztálót helyeztek el Budapest több pontján, melyekről 2026 végéig folyamatosan gyűjtik az adatokat. Vendégeink: Zakar András, vezérigazgató FŐKERT Nonprofit Zrt., Fehérvári Mihály, levegőtisztaság-védelmi projektmenedzser, Főpolgármesteri Hivatal, Klíma- és Környezetügyi Főosztály; Zsolnai Balázs, okl. kertészmérnök, növényorvos, növénymániás, rovarász, a budapesti köztéri komposztálás elindítója, Bodrog Zoltán,komposztmester, több budapesti közösségi komposztáló éceszgébere.
http://www.hungairy.hu/
https://www.fokert.hu/
http://www.hungairy.hu/szemleletformalas

A márciusban Erzsébetvárosban sorra kerülő Nyitva! fesztivál keretében 8 ingatlannak lesz 1 hónapra gazdája. A KÉK - Kortárs Építészeti Központ szakmai vezetésével szerveződő eseményt részletes kutatás előzte meg a lakók bevonásával. Most kezdődik a jelentkezők számára az ismerkedés a VII. kerületben található üzlethelyiségekkel, hogy sikeres vállalkozást építsenek Budapest 7. kerületében. Magasi Dalma KÉK Nyitva Fesztivál Erzsébetváros projekt vezetővel az első benyomásokról beszélünk.
https://www.facebook.com/nyitvafesztival

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Pünkösfürdő park, esőkert.
Régen ez a víz a BKV evezős klub előtt állt a burkolatokon.
Régen nem volt minden jobb.
https://www.facebook.com/photo/?fbid=6115063258537514&set=a.436695739707656

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Érkeznek a trolik Budapestre, most éppen 4 darab. 2023 végére összesen 124 darab, akkumulátoros önjárással rendelkező troli lesz állományban. Ez a napi feladatokra, és a régebbi járművek lecserélésére elegendő lesz, de a Budapesti Mobilitási Tervben szereplő fejlesztések megvalósításához újabb beszerzést kell indítani. Mihamarabb.
Az index cikke:
https://index.hu/belfold/2023/01/05/trolibusz-budapest-kozossegi-kozlekedes-jarmupark-bkk/
A HBweb idevágó járműállományi oldalai:
http://hbweb.hu/jarmu/bkv_gst_cim.htm
http://hbweb.hu/jarmu/bkv_sst_cim.htm
A kép a főpolgármester saját facebook oldaláról származik, a Városháza oldalán a dolog nem ért meg egy hírt. Azt úgyse nézi senki.
https://www.facebook.com/vekehu/posts/pfbid0krh2D6KodG4Bg6BXwsN5nWvJgLvwxGvVa4VcVCkGRhzfPt8KSNyahyTWqeWHFJJhl
___

... nagyon gyorsan szólni kell a felcsúti Ramszesznek, hogy ne vonjon el minden pénzt a fővárostól ;) Mert sajna a trolik is pénzbe kerülnek. De ameddig a kormány konkrétan Budapest tönkretételére játszik, addig nehéz hálózatfejlesztést csinálni.

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A Batthyány tér felszíni környezetére is ráfér az átalakítás, a korábban jobbára buszparkolóként funkcionáló területben sokkal több lehetőség rejlik, amit már csak a nap mint nap arra áthaladó közönség érdekében is szerencsés lenne kiaknázni.

A Budavári Önkormányzat évek óta dolgozik a tér élhetőbbé tételén, csakhogy az aluljáró rekonstrukciója a tér egészét érintené, így az átfogó felszíni rendezésnek nincs értelme addig, amíg a jelentős felfordulással járó munkálatok nem zárulnak le. Erről beszélt a Budai Hangnak Csány Éva, az I. kerület korábbi főépítésze, aki elárulta, folyamatosan egyeztettek a BFK-val, hogy összehangoltan végezhessék majd el az átalakításokat. A központ megszüntetésével együtt azonban a HÉV-projekt is lekerült a napirendről, nem tudni, ki lett a tervek új gazdája.

Mint ismert, a BFK-ból előbb Nemzeti Közlekedési Központot csináltak, ám alig egy hónapnyi működés után, idén júliusban azt is felszámolták. A közlekedés ügye eleinte a Palkovics László vezette Technológiai és Ipari Minisztériumhoz tartozott, ám a miniszter lemondását követően – miután Vitézy is távozott a közlekedéséért felelős államtitkári pozíciójából – a terület felelőse Lázár János frissen átalakított Építési és Közlekedési Minisztériuma lett. Ha az újraszervezéshez hozzávesszük még a megszorítások részeként bejelentett beruházás stopot, nyilvánvalóvá válik, hogy a Batthyány tér megújításának ügye nem élvez prioritást a kormány számára.

– Nem vártunk tétlenül arra, hogy egyszer valamikor felújítsák a HÉV-megállót, ezért addig is az I. kerülettel közösen felmértük és megcsináltuk amit lehetett. Így született meg a Batthyány tér részleges megújítása – fogalmazott Karácsony Gergely főpolgármester a tér november közepi átadóján.

A tér átalakításának tervezését a lakosság bevonásával végezte az önkormányzat, a programok során egyértelműen kiderült, hogy az itt élők gyalogosbarát és zöld közterületet látnának szívesen. Ennek megfelelően ősszel a tér zöldfelületeit újították meg, illetve bővítették, emellett pedig elkészült a tér részleges felszíni átalakítása. A korábbi buszforduló helyére hat darab magaságyást helyeztek ki, és ezzel párhuzamosan a végállomás forgalmi rendje is átalakult: a buszok által elfoglalt területet visszakapták a gyalogosok.
https://hang.hu/budaihang/202251-elkotott-palya-149701

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Boldog új évet, Budapest!
https://www.facebook.com/photo/?fbid=467095885601118&set=a.189423030035073

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Sokunknak kedves ilyenkor a budapesti fényvillamos, de ebben a válságos évben, és a következő, talán még válságosabb évre készülve, minden forintra szükség van a város működőképességének fenntartásához. Elsősorban olyan kiadásokkal takarékoskodunk, amelyek érdeksérelmet nem okoznak a budapestieknek, a város működését nem befolyásolják. A díszfények is ilyenek. És nem csak szimbolikus értékük van, érdemes tudni, hogy a díszkivilágítás rövidítésével például négy napnyi közvilágítás energiaköltsége takarítható meg.

Szükség van tehát a belátásra is, az okos megoldásokra is. És ilyen okos megoldásnak hála, elindulhatott a fényfüggönnyel díszített villamos idén is. Az inspirációt Őrsi Gergely polgármester ötlete adta: a II. kerületben biciklivel lehet fényt „tekerni” a karácsonyfához. A BKV szakemberei pedig kidolgozták azt az eljárást, ami a villamos mozgási energiáját alakítja át elektromos energiává, amit visszatáplál az akkumulátorba. Ennek köszönhetően lehetőség van a led-világításra plusz energia és többletköltség nélkül.

Igazán kár lenne mindenben politikát, meg szimbolikus jelentést keresni, de ez mégiscsak olyan újítás, ami utal Budapest céljára, amiből nem engedünk: az évtized végére meg kell teremteni a város energiafüggetlenségét, azt, hogy a városi közszolgáltatások a városban megtermelt energiából működjenek. Ehhez túl kell lépni régi dogmákon, ehhez belátás kell és okos megoldások. Mint az új budapesti fényfüggönyös villamos...
https://www.facebook.com/photo/?fbid=732630954892245&set=a.447302586758418
(kép)

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Karácsony Gergely | TikTok
https://www.tiktok.com/@karacsonygergely_/video/7177663711862148358

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Kellett volna két jegy, vettünk helyette kürtőskalácsot
Szeptember 2-ától hatályos az fővárosi rendelet, amely ingyenesen teszi a 14 éven aluliaknak a közösségi közlekedést. Mit szólnak ehhez a diákok és a szülők?
https://24.hu/belfold/2021/09/02/bkk-ingyenes-kozlekedes-14-ev-alatt/
(2021.)

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Élünk a lehetőséggel és kivásároljuk a külföldi befektetőket a Fővárosi Csatornázási Művekből. A szerdai közgyűlés további döntései:
https://www.facebook.com/smbalogh/posts/pfbid0JXUio7FC3UBZM6Cia5TQkAK9KjscZj5hd1n7zZm5GJbNZVVTGM6bxBiduoLnuicEl

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Közel 20 éve viszi a budapesti természetvédelmi ügyeket Takács Noémi, aki 2022 november 17-én a FŐVÁROS SZOLGÁLATÁÉRT DÍJAT kapta. A zöld területek „védangyalaként” dolgozik a Tájépítészeti Osztály Természetvédelmi csoportvezetőjeként. Podcastunkban többek között mesél az elmúlt 2 évtized sikereiről és kudarcairól, a napi munkájáról, de az is kiderül, hogy hogyan vált a hazai harkályfajok vedlésének biológus kutatójából a zöldfelületek La Mancha lovagja.

2022 november 17-én a főváros szülinapján hagyományosan átadták a díszpolgári kitüntetéseket, a Budapestért kitüntetéseket és egyéb díjakat. Az egyik díjazott a Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatal Várostervezési Főosztály Tájépítészeti Osztály Természetvédelmi csoportját vezető Takács Noémi, aki közel húsz éve viszi a Fővárosnál a természetvédelmi ügyeket.
https://greenfo.hu/hir/takacs-noemi-a-fovaros-zold-la-mancha-lovagja/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

„Marha drága lesz innentől kezdve fát kivágni

- mondta Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes az új budapesti favédelmi rendelet vitájában a fővárosi közgyűlés tegnapi ülésén.

Ha a testület elfogadja a javaslatot, akkor beruházóknak előre be kell fizetni a kivágandó fák pontosan, képlet alapján kiszámított értékét, amit akkor kapnak vissza, ha ellenőrzötten megfelelő helyre ültetik a pótlást, és akkor is csak a fapótlás számlával igazolt költségét.

A képlet alapján egy fa értéke faátmérőtől, épségtől, védettségtől függően akár több mint tíz millió forint is lehet. Mint Kiss hozzátette, a jelenlegi gyakorlat az, hogy fakivágás után „ledöfnek valahova nyolc fát, visszapótlás teljesítve”, aztán végül egy sem marad meg.

Az ellenzékben ülő fővárosi Fidesz-KDNP-frakció élesen bírálta a rendelet két elemét.
Wintermantel Zsolt szerint hiba, hogy az új szabályozás szerint a balesetveszélyes, kiszáradt fákat nem kell pótolni, Pokorni Zoltán pedig azt mondta: lehet azon vitatkozni, hogy ne kelljen fizetni a beteg fa pótlásárért, de hogy ne kelljen pótolni, az nem jó ötlet.

Kovács Péter (XVI. kerületi fideszes polgármester) szerint pedig ha nem kell a beteg fa pótlásáért fizetni, akkor majd be fogják fűrészelni az útban levő fákat, hogy betegek legyenek. Ezért az ellenzék azt kérte, hogy vegyék le a napirendről a javaslatot és és tegyék bele a fapótlási kötelezettséget beteg fák kivágására is.

Karácsony Gergely főpolgármester közölte, hogy szemléletváltásra törekszik a főváros az új rendelettel, nem faültetési versenyt akarnak, hanem komplex megoldást. Az nem megoldás ha egy kifejlett, kivágott fát három másikkal pótolnak, majd sorsára hagyják. Megemlítette, hogy meg kell nézni az előző ciklusban elültetett 10000 fát, ijesztő, milyen kevés maradt élve közülük. De mivel elfogadhatónak tartotta az ellenzék érvelését a beteg fák pótlására vonatkozóan, levetette a napirendről az előterjesztést, amit két hét múlva, kiegészítve fognak újra tárgyalni.

Bardóczi Sándor főtájépítész a javaslattal kapcsolatban a Telexnek elmondta, hogy a mostani gyakorlat sok esetben az, hogy eldugnak valahova, sok esetben erdőszélre, túlfásított parkolóba, intézményekbe egy fát, hogy letudják a pótlást valahogy, de a fának nincs tere, helye, elegendő fény neki, hogy meg is maradjon. Ez az eldugás azt is jelenti, hogy olcsón valakivel megcsináltatják, minden szakszerűség nélkül. Ezért a főváros nem csak pénzt kér majd, de terveket is, ami a tervezést is megdrágítja. (A rendelet a fővárosi tulajdonú közterületekre vonatkozik majd, a kerületiekre nem.)

-- A tervezetben szereplő képlet alapján a kivágni tervezett fa befizetendő értéke akár fánként 10 millió is lehet, ha ez fa nagyon kiemelt belvárosi helyen van és öreg. Jelenleg a fakivágó a pénzbeli megváltást a kerületi jegyző a saját kerületének környezetvédelmi alapjába fizeti be, akkor is, ha fővárosi tulajdonon vágnak ki. A rendelet későbbi hatályba lépésétől előfordulhat, hogy valaki fővárosi területen vágja ki a fát, akkor egyfelől befizeti a fővárosnak a faértéket, majd ha nem tud pótolni (nincs rá hely), akkor a kerületi jegyzőnek még a pénzbeli megváltást is megfizeti. Arra számítanak, hogy ezért egy beruházó kétszer is meggondolja majd, hogy egészséges fát kivágjon.
https://greenfo.hu/hir/marha-draga-lesz-innentol-kezdve-fat-kivagni/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

17 milliárdért vásárolná vissza Budapest a csatornázási műveket

Csaknem 17 milliárdért visszavásárolja egyik aranytojást tojó tyúkját a főváros, így Budapest egyedüli tulajdonosává válna a Fővárosi Csatornázási Műveknek. Az FCSM 25 évvel ezelőtt eladott kisebbségi részvénycsomagjának megszerzéséhez a közgyűlés és a hatóságok áldása is kell.

Évről-évre visszatérő sokk a csatornázási műveknek osztalékfizetése, ami rendre több milliárdra rúg, de a javát elviszi az osztalékelsőbbséggel bíró külföldi tulajdonos. A cég 25 százalék plusz 1 szavazatos kisebbségi részvénypakettjét 16,5 milliárdért adta el a főváros egy német-francia cégből álló konzorciumnak, amelytől 2015-ben a francia Veolia csoporthoz került. Az 1997-ben aláírt kontratusban meghatározott üzemeltetési és szakmai irányítási jogok gyakorlását is átengedték a kisebbségi tulajdonosnak, a profitot nem a forgalomnövekedéshez vagy áremelésekhez, hanem a társaság hatékonyabb működéséhez, az elért költségcsökkentéshez kötötték.

Az előző városvezetés évekig hadakozott a francia céggel az osztalékszámítás módosítása érdekében. Hiába maradt ugyanis a fővárosi önkormányzat a többségi tulajdonosa a részlegesen privatizált FCSM-nek, a speciális osztalékfizetési szabályok miatt kisebbségi részvényesnek jár a számított osztalékalap 75 százaléka, míg a többségi tulajdonos fővárosnak csak 25 százalék jut. Az eredeti megállapodás értelmében a társaság évente négy alkalommal fizet osztalékelőleget. Ennek összege alkalmanként az előző évben fizetett osztalék összegének negyede, feltéve, hogy van ennyi pénz a kasszában. De az elmúlt években mindig akadt erre kétmilliárd.

Karácsony Gergely főpolgármesterré választása után bejelentette, hogy a Fővárosi Vízművek és a Főgáz után a harmadik aranytojást tojó tyúkot is visszaszerzi a főváros.

A visszavásárlást egyébként Tarlós István is erősen ambicionálta, de a fővárosnak akkor beletört a bicskája. A tárgyalásokat – a vízművekkel párhuzamosan – 2011 tavaszán kezdeményezte a fővárosi önkormányzat, de nem ért célba. A vízművek kisebbségi részvénycsomagját ugyan 2012-ben vissza tudta szerezni a főváros, a Főgáz Zrt. német RWE tulajdonában lévő 49,83 százalékos részvénypakettjét viszont az állami tulajdonban lévő MVM Magyar Villamos Művek Zrt. vásárolta vissza 2014-ben 41 milliárd forintért, majd bejelentette igényét a főváros tulajdonrészére is, amit az kénytelen-kelletlen át is adott. (A vízművek állami bekebelezésére idén ősszel volt kísérlet.)

A privatizációs szerződés most novemberben lejár, a főváros előtt így megnyílik a lehetőség a pakett visszavásárlására.

A városvezetés a kezdetektől hangsúlyozta, hogy ezt a cég eredménytartalékának terhére bonyolítanák le, így nem kell más külső forrásokat bevonni. Igaz, a részvényvásárlásra szánt 16,9 milliárdot másra is elkölthetné a város – ismerte el Kiss Ambrus a tegnapi háttérbeszélgetésen a Népszava kérdésére –, de a városvezetés szerint a közszolgáltató cégek az önkormányzatnál vannak a legbiztosabb helyen. A vízművekkel meglévő szinergiák kihasználásával igazán nyereséges vállalkozássá tehető a két cég, ráadásul elsőként ezeknél érhető el a főváros energetikai célja, miszerint 2030-ra a város annyi energiát használjon fel, amennyit megtermel.

A visszavásárlásról szóló döntést a 2022-es üzleti év lezárásáról szóló beszámoló elfogadása előtt kell meghozni, ezért is kerül a Fővárosi Közgyűlés elé az előterjesztés. A vételár kifizetése azonban csak 2024-ben esedékes. A kisebbségi részvényekkel a menedzsmentjogokat és a vállalatirányítást is visszakapja a cég egyedüli tulajdonosává váló főváros. Az üzletet a versenyhivatalnak és a energiahivatalnak is jóvá kell hagynia. A kormány hozzájárulására viszont nincs szükség.
https://greenfo.hu/hir/17-milliardert-vasarolna-vissza-budapest-a-csatornazasi-muveket/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Budapestért díjat kapott a Fonó igazgatója

Horváth László, a Fonó Budai Zeneház ügyvezető igazgatója november 17-én a Városházán vehette át a díjat Karácsony Gergelytől, Budapest főpolgármesterétől, a magyar népzene gyűjtésében, kiadásában és népszerűsítésében végzett tevékenységéért.

A Budapestért díjat első alkalommal 1992-ben adták át:

-- bármely területen végzett kiemelkedő tevékenység elismerésére szolgál.

Az elismeréssel képzőművészeti kivitelezésű plakett, ruhán viselhető kis díszítmény, valamint az adományozást igazoló okirat és 300 000 Ft jutalom jár. A díjból évente legfeljebb 26 db adományozható.

Horváth László vajdasági születésű kulturális szakember 2010 óta a Fonó Budai Zeneház igazgatója, amely vezetése alatt 2013-ban Magyar Örökség Díjat, 2015-ben pedig Prima Primissima díjat kapott. Az intézmény többszörös MagyarBrands díjas (2015, 2018, 2019, 2020), valamint 2014-ben elnyerte a Családbarát Munkahely díját is. A Fonó számos lemeze lett Fonogram-díjas, illetve került föl az elmúlt években a nemzetközi toplistákra, lemezkiadóként pedig 2013 óta összesen hat alkalommal nyerte el a rangos WOMEX Top Labels díjat – ilyen értelemben

-- a nemzetközi piacon a legelismertebb közép-kelet európai világzenei kiadó.
https://fidelio.hu/jazz-world/budapestert-dijat-kapott-a-fono-igazgatoja-175612.html
( a cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták. )

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Parkot neveztek el Janikovszky Éváról Erzsébetvárosban

A Dob utca 37. szám alatt található telek viseli mostantól a Kossuth-díjas író nevét, ahol korábban már felállítottak egy őt ábrázoló szobrot. A képviselőtestületi ülésen vita alakult ki a kérdésről.

A szóban forgó parkban egyébként már korábban felállították Janikovszky Éva szobrát, az író ugyanis a kerület díszpolgára, ötven évig élt a Bajza utcában, és rengeteg szállal kötődött Erzsébetvároshoz.
https://fidelio.hu/plusz/parkot-neveztek-el-janikovszky-evarol-erzsebetvarosban-175630.html

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Átadta Budapest díszpolgári címeit Karácsony Gergely főpolgármester a főváros napja alkalmából rendezett csütörtöki ünnepségen, ezzel egyben megkezdődött a Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából rendezett, két éven át tartó ünnepségsorozat is – írja az MTI.

Díszpolgári címet kapott:

-- Dés László zeneszerző, előadóművész,
-- Gyurgyák János történész, az Osiris Kiadó főszerkesztője,
-- Hajdu László nyugalmazott XV. kerületi polgármester, volt országgyűlési képviselő,
-- Udvaros Dorottya Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja,
-- Ürge-Vorsatz Diana, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével kitüntetett fizikus, a környezeti- és környezetmérnöki tudományok doktora,
-- Závada Pál író.

A kitüntetés posztumusz díjazottja Nagy Bálint Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, valamint Setét Jenő Raoul Wallenberg-díjas emberjogi aktivista, civil jogvédő.
https://telex.hu/belfold/2022/11/17/budapest-diszpolgari-cim-des-laszlo-udvaros-dorottya
___

A Huszonkettesek csoport ma Budapestért Díjat kapott Fővárosi Önkormányzattól, amit Csomay Zsófia és Roth János vehetett át Karácsony Gergelytől és Tüttő Katától az Új Városháza dísztermében.
https://www.facebook.com/Huszonkettesek/posts/pfbid0bWyyPkTcYB61YVJ4h4tHYCzLfbFcKTwMuhnFA49TU7fA6Jp4Nay1fX2vPHhQGbj1l
(képek)

Csak hivatkozási alapnak kellettünk a kormányzatnak - Interjú Lővei Pállal
http://netpolgar.network.hu/blog/netpolgar_avagy_digitalis_irastudo_klub_hirei/csak-hivatkozasi-alapnak-kellettunk-a-kormanyzatnak-interju-lovei-pallal

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Biodóm

Elsősorban turisztikai attrakció, látványosság. Ugyanaz igaz rá hatványozottan, amit a Néprajzi Múzeumról mondtunk: lenyűgöző, de a mértéktelen pazarlás emlékműve, egy végtelen energia- pénz- és anyagbőségben élő civilizáció piramisa.

A zord hidegeket produkáló külvilágtól csak egy vékony acélszerkezetbe feszített fóliaréteg választja el.

A beltérben a hőmérséklet soha nem csökkenhet 14 fok alá, különben a fóliában mikrorepedések alakulnak ki, és akkor elszökik a „puffancsokból” a levegő. Az egyedileg gyártott háromszögek ára darabonként 6 millió forint volt, a héj 964 darabból áll.

Az üzemeltetéshez pedig külső energia kell, egyszerűbben szólva távhő. 2019 decemberében Persányi Miklós egy sajtóbejáráson azt mondta, hogy a Biodóm fogyasztása évi 10-12 gigawattóra lesz,

-- semmiképp nem több mint egy „kisebb fővárosi kerületé”.

A biztatónak szánt mondat nem öregedett jól: egy energiaválság kellős közepén talán jobban átélhető, hogy egyetlen épület fűtésére elhasználni egy kisebb kerület energiafelhasználását a féktelen pazarlás és a fenntarthatatlanság szinonimája:

-- mint egy mesterséges síparadicsom vagy egy zöld gyepű golfpálya Szaúd-Arábiában, csak éppen olajtartalék nélkül.

38 ezer tonna beton lerakva a Városligetbe, Budapest kellős közepén.

-- A Biodóm nem maradhat torzó, a megépítése ugyanis „fantasztikus ötlet” volt Persányi Miklóstól | Lázár János augusztus végén a Tranzit fesztiválon

A mostani városvezetés megörökölte a projektet elődjétől, s az örökség minden értelemben súlyos: tonnában, hiányzó milliárdban, esztelen pazarlásban egyaránt. A felelősök már rég nincsenek sehol: Persányi Miklós korábbi főigazgató nyugdíjas, minden közszerepléstől visszavonult, Tarlós István főpolgármester miniszterelnöki megbízottként dolgozik, és szóban ad tanácsokat a kormányfőnek Budapest ügyeiről. A félbehagyott betonpiramis ügyeivel jelenleg Bősz Anett főpolgármester-helyettes és Szabó Roland, az állatkert operatív vezetője foglalkozik, de a feladat nem ígér látványos sikereket.

Az építkezés leállása 2020-ban még nyilvánvalóan nem gazdasági, hanem politikai okokból következett be. A kormány ugyanis azzal, hogy nem biztosított további forrást a befejezésére, minden bizonnyal az ellenzéki városvezetést akarta eredetileg kínos helyzetbe hozni: derüljön csak ki Karácsony Gergelyék „alkalmatlansága”, miközben a Ligetben minden épül-szépül állami beruházásokban.

2023. januártól bejön a jóval magasabb áramár, és a további temperáló fűtést a főváros a jelenlegi helyzetben már nem tudja vállalni. Olyan csapdahelyzet ez, amit saját ingatlanjaik kapcsán sokan ismernek: rövid távon a fűtés lekapcsolása természetesen spórolás, de megkezdődik miatta az alig két éves létesítmény tönkremenetele.

A Biodóm építésének exponenciálisan növekvő költségei közmondásosak. A 2014-ben még 16 milliárdra becsült összköltség 2015-ben 25 milliárdra, 2017-ben 44 milliárdra, a 2019-es állatkerti tervezettel pedig már összesen 64 milliárdra emelkedett. A költségek növekedésével együtt az átadás tervezett dátuma is egyre csúszott. Az állatkert még a Tarlós-Persányi korszakban, 2017-ben 43,7 milliárd forintot kért a kormánytól a Liget Projekt részeként, ebből épült meg a szerkezetkész létesítmény (az összegből 6 milliárd forintot nem hívtak le, ez még rendelkezésre áll). Éppen ezért volt sokkoló mindenki, de főként a városvezetés számára, amikor Persányi Miklós 2019 végén még 20 milliárd forintot kért a befejezéshez – többet, mint amennyibe eredetileg az egész került volna. Ekkor már nem segített a mosolyoffenzíva, az optimista hangulatú sajtóbejárás szervezése, a 2021-es megnyitó emlegetése, mindenki számára világossá vált, hogy komoly baj van. Persányi 2020 februárjában megromlott egészségére hivatkozva, a „következő időszakban még tovább növekvő feladatokat felmérve” lemondott a főigazgatóságról. Nyilvánvaló, hogy valójában a Biodóm-kudarcba bukott bele, ami elég szomorú és méltatlan vége volt egy egyébként sikeres, negyedszázados intézményvezetői korszaknak, de a csőd mértéke is hatalmas. A mértéktelen, túlzó koncepciótól kezdve (ami nem mellesleg felzabálta az egykori Vidámpark zöld területeit és néhány kellemes, régi épületét is) a szervezetlen, zavaros, valós költségeket felmérni képtelen megvalósításon át a végső kudarcig ez a történet főként Persányi Miklós hibája volt.
https://www.valaszonline.hu/2022/11/09/hasznalhatatlan-betonhegy-esztelen-pazarlas-igy-fest-most-a-biodom-belulrol/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Tervezzük együtt az új Vérmezőt!

Gyakran látogatod a Vérmezőt és van véleményed a park zöld jövőjével kapcsolatban? Van ötleted, hogy hogyan lehetne megújítani a Vérmezőt? Szeretnéd elmondani, hogy mit kell megőrizni és mi az, ami hiányzik a parkból? Ha igen, akkor ott a helyed a négy alkalmas közösségi tervezésen!
A Vérmező kerületünk egyik legnagyobb közparkja, sok kerületi és budapesti lakos közkedvelt pihenőhelye. A Budavári Önkormányzat és a Fővárosi Önkormányzat kiemelt céljának tekinti a Vérmező közpark fejlesztését, növényzetének gazdagítását, rekreációs szolgáltatásainak fejlesztését.

2021-ben a Fővárosi Önkormányzat elfogadta a vérmező megújítására vonatkozó stratégiai tervet, mely a terület fejlesztésének átfogó céljait, lehetséges projektjeit tartalmazza. Ennek keretében a Budavári Önkormányzat anyagi támogatásával gyepfelújítási, növénytelepítési munkákat, a Szitakötő játszótér gumiburkolatának felújítását, valamint a parki kukák és a padok cseréjét a Főkert munkatársai végzik el.
De nincs megállás, a park megújítása folytatódik, méghozzá együtt, veletek. A közösségi tervezés során a parkfelújítás következő fázisának részletes koncepcióját dolgozzuk ki a résztvevőkkel.

Időpontok:
2022. Szeptember 22. csütörtök, 17:00 – 20:00
2022. Október 6. csütörtök, 17:00 – 20:00
2022. Október 21. péntek, 17:00 – 20:00
2022. November 3. csütörtök, 17:00 – 20:00

A közösségi tervezésről bővebben:
https://budavar.hu/a-vermezo-kozossegi-tervezese/
Regisztráció és kérdések: zif@budapest.hu
A részvétel ingyenes, önkéntes, és nem elvárás mind a négy alkalmon való részvétel (ugyanakkor a folyamat érdekében javasoljuk ezt), de regisztrációhoz kötött.
A közösségi tervezés főszervezője a Főkert, de részt vesz benne Budapest Főváros Önkormányzata Várostervezési Főosztály Tájépítészeti Osztálya, a Nyitott Budapest Osztály és az I. kerületi Önkormányzat is.
https://www.facebook.com/events/1444396665972679/1444396675972678/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A tény az, hogy a környező országok önkormányzatai a magyar ár töredékéért kapják az energiát. Bulgária fővárosában, Szófiában a novemberi piaci gázár 350 Ft/m3, a magyar kormány ezt 1500 Ft/m3-es áron kötötte le a budapesti távfűtés részére. Zágráb rögzített áron kapja az áramot a horvát államtól, körülbelül 30 Ft/kWh áron. Nekünk ugyanezért 462 Ft-ot kell fizetni.
https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/pfbid0zpZCEcngNdHx7ddAp6ymr26HbJg343cwbxAC7yVygaFHWoT1JNFMCMeg27A6Pgg8l

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Balogh Samu: Megszületett a rakpart jövőjéről szóló megállapodás!

Tizenhat szakmai és érdekvédelmi civil szervezettel közösen adott ki nyilatkozatot a Fővárosi Önkormányzat a rakpart jövőjével kapcsolatban. Ezzel megteremtettük a lehetőségét annak, hogy a rakpart fejlesztése széleskörű társadalmi támogatást élvezve folytatódhasson.

Mi fog most történni?

1. Folytatódik a rakpart fejlesztésének előkészítése a főváros által elképzelt elvek alapján. Az egyeztetéseket folytatjuk, a részleteket közösen dolgozzuk ki.

2. Jövőre további tesztidőszakok következnek, amikor ha átmenetileg is, de másképp használhatjuk, belakhatjuk a pesti alsó rakpartot. Ez a hétvégék mellett érintheti a nyári szünetet és egyes hétköznap estéket is, a délutáni csúcsidőszakokat követően.

3. A partnerségben résztvevő szervezetekkel közösen monitoring rendszert állítunk fel, ami a város közlekedésének egészén méri és értékeli a rakparti tesztidőszakok hatásait.

4. A forrás rendelkezésre állása esetén a kivitelezés első ütemében azok a szakaszok újulhatnak meg, amelyek végleges kialakítása nem érinti a közúti átmenő forgalmat.

5. A teljes fejlesztési program megvalósítása pedig akkor történhet meg, ha a közös értékelési rendszer alapján az látszik, hogy a város közlekedése működőképes a pesti alsó rakpart átmenő forgalma nélkül is.

Fontos mérföldkő a mai nap a rakpart fejlesztésében. Remélem, néhány év múlva, az átadott rakparton sétálva úgy tekinthetünk vissza erre a megállapodásra, mint ami végre közös, járható utat jelölt ki a rakpart fejlesztésére.

Köszönöm minden együttműködő szervezet munkáját, nagy utat tettünk meg mindannyian.

A nyilatkozatot aláíró szervezetek:
Budapest Városháza
Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK)
C8 Civilek Józsefvárosért
Jarokelo.hu
Kis Távolságok Városa
KÉK - Contemporary Architecture Centre
Közösségfejlesztők Egyesülete
Levegő Munkacsoport
Magyar Autóklub
Magyar Kerékpárosklub
Magyar Közlekedési Klub
Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetsége
NiT Hungary
Országos Taxis Szövetség
Személyhajósok Szövetsége
Valyo, város és a folyó
Város és Mobilitás Intézet

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Balogh Samu: Beválasztottak az Európa Bizottság mobilitással foglalkozó szakértői munkacsoportjába, így én képviselhetem Budapestet az EU közlekedést érintő szakértői munkájában.

A munka ma kezdődött Brüsszelben, a kiválasztott városok, a tagállamok és számos szakmai szervezet képviselőinek részvételével.

Budapest számára két fontos ügy van:

-- hogy Budapestet egy élhető és otthonos várossá alakítsuk,
-- és hogy hozzáférjünk az ehhez szükséges uniós forrásokhoz.

Ezt képviseltem ma, és ezt fogom képviselni a továbbiakban is a szakértői csoport munkájában.

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Szombaton délelőtt adta át Őrsi Gergely polgármester az 1,3 milliárdból felújított Széna teret.

Mit tudtak kezdeni egy olyan köztérrel, amin úgy vonulnak át a gyalogosok és bringások, mint a gnúcsordák?

A megújult tér legmarkánsabb jellegzetessége az, hogy mennyire múzeumszerű. Olyan, mint egy szabadtéri töriórákra optimalizált interaktív helytörténeti tanösvény. A téma pedig a környék és a magyar történelem + irodalom. Elhelyeztek például három olyan tárgyat, amik messzebbről pénzbedobós turistatávcsöveknek néznek ki, közelről azonban kiderül, hogy ingyenes speciális nézőkék, amibe belepillantva a forradalom alatt készült fotókat láthatunk. A poén az, hogy pont olyan szögből és onnan, ahonnan az eredeti fotók készültek. A tér benzinkút felé eső sarkában, a tűzfal alatti tablókra idős környékbeli lakók portréit kasírozták. Ezekhez QR-kóddal elindítható Youtube-interjúk tartoznak, személyes 56-os emlékekkel. A tér legforgalmasabb pontján álló hirdetőszlopon a Széna tér 56-os történetét bemutató, plakát méretű fotókat állítottak ki. Kérdés, hogy ezek, illetve a hevenyészett szerkezetre rögzített portréfotók hosszabb távon hogy tudnak megmaradni a tér részeként. A talajba applikált versidézetek – Márai, Térey, Bereményi és Szenes Hanna – esetében ilyen kérdés nincs. A hangulat részeként itt még az ELMÜ elektromos szekrényeire is helyiek 56-os visszaemlékezéseit kasírozták.

A tér specialitását jelentik a mindenféle extrafunkciót betöltő lámpaoszlopok. Van, amelyiken UV-mérő kijelző van, amelyiken USB-töltő vagy biztonsági kamera található az alapértelmezett fényforrásokon kívül. Meg olyan is, amit horgolással borítottak be.

Szintén a helytörténeti vonal részeként prezentálják a régi Szent János kórház térfelújítás közben megtalált néhány oszlopát.
https://444.hu/2022/10/22/nem-dzsungel-lett-a-szena-ter-hanem-inkabb-modern-helytorteneti-muzeum

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A HungAIRy levegőtisztaság-védelmi LIFE integrált projekt partnereként a Fővárosi Önkormányzat a KomPOSZTold kampány keretében közösségi komposztálásra alkalmas komposztpontokat hozott létre.

A kampány során első körben 5 budapesti kerületben hoztak létre közösségi komposztálásra alkalmas komposztpontokat.
Pontonként 4 különálló, nagy űrtartalmú, újrahasznosított műanyagból készült komposztládát helyeztek ki, így a helyi lakosok számára lehetőséget biztosítanak a komposztládák szabad használatára.
http://www.hungairy.hu/node/170
___

A Környezetbarát fatüzelés napját idén 2022. október 14-én tartják. Magyarországon a jeles nap alkalmából A Mindennapi Kultúráért Egyesület ismét országos kampányt szervez a HungAIRy LIFE integrált projekt keretében. A környezetbarát fatüzelést megismertető, népszerűsítő országos programsorozat 2022. október 10-14. között zajlik.
http://www.hungairy.hu/node/182

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A jelenlegi fővárosi adminisztráció a 3 éves évfordulójához közelít, a Tájépítészeti osztály pedig a 2. szülinapjára készül. Egy év munkája volt kialakítani a hivatalon belül az új osztály szervezetét, hatásköreit, eljárásrendjeit, és a működést meghatározó sorvezetőnket, a Radó Dezső Tervet.

Budapestnek 1873-as egyesítése óta volt főkertésze egészen a II. világháború végéig. A tanácsrendszer sok mindent elsöpört: ezt is. Közben a zöldfelületek tervezése, rendszere, városszerkezetben és városrendezésben betöltött szerepe, fejlesztése felértékelődött, a kertészmérnöki hivatástól eltérő, az építészeti, építőmérnöki, erdőmérnöki, urbanisztikai, kertészeti, városökológiai és manapság már a társadalomtudományi (szociológiai, jogi, közgazdasági) diszciplinák határterületén működő, interdiszciplináris, ma is fejlődő szakmát hívott életre Magyarországon is: a tájépítészetet.

A főváros új vezetése pedig lehetővé tette, hogy a XX. század közepéig működő főkertészi hivatal a főtájépítész személyében és a Tájépítészeti osztály megalakulásában öltsön újra testet Budapesten. Az új osztály hatáskörébe tartozik a fővárosi önkormányzati tulajdonú és kezelésű zöldfelületek fejlesztése, kezelése és a helyi természetvédelmi területek növelése, kezelése, élőhely rehabilitációja. (Nincs viszont a hatáskörében a sajátos kétszintű önkormányzati rendszer miatt mindaz, ami kerületi kezelés vagy tulajdon, ahogyan az állami és intézményi zöldfelületek sem - kivéve a természetvédelem helyi hatósági szerepkörét, ahol a főváros teljes területén vannak hatáskörei a főjegyző szakmai előkészítőjeként, hivatali támaszaként.)
Amit ez alatt a két év alatt elértünk (a teljesség igénye nélkül)

### Zöldinfra-fejlesztés

- A fővárosi zöldfelület fejlesztés alapdokumentumainak létrehozása és önkormányzati határozattal történő szentesítése (Radó Dezső Terv, Gellért-hegyi stratégia, Vérmező stratégia, Népliget stratégia), amelyeket a BFVT kiváló szakemberei készítettek elő a számunkra.

- Folyamatban van az Óbudai-sziget, a Terebesi erdő, a Mocsáros stratégiájának véglegesítése

- A Radó Terv és az elfogadott stratégiák alapján elindultak részletes zöldfelületi műszaki tervezések a város különböző pontjain. Készül a Klinikák zsebpark, az Újpesti BGYH telekre elhatározott park, az Óbudai-sziget játszótér rekonstrukció, a Vérmező rehabilitáció, a Szent István parki Óraparcella, a Bartók Béla úti fasor rekonstrukció, a Flórián téri közpark rekonstrukció terve, a Széchenyi tér és a József Attila utca rekonstrukciós terve, az Andrássy út és a Nagykörút zöldfelületi megújítását is célzó tervezések.

- Tervezést indítottunk el a Főkert legfontosabb bázisának, a Keresztúri úti telepnek a modernizációjára, és gyakorlati képzési helyszínné alakítására.

- A Radó Terv alapján tervpályázat zajlott le a Városháza parkra, zajlik a Népliget rekonstrukciót megalapozó ötletpályázat.

- Megtörtént a Pünkösdfürdő park kivitelezése, a Tabán rekonstrukciós tervének felülvizsgálatával a rehabilitáció, az id. Antall József rkp új kiemelt fasorának és sétányának kivitelezése.

- Létrehoztuk a Gellért-hegyen a Mandela land-artot, tervezés alatt van a Jubileumi parkban a Budapest 150 évét megünneplő rózsakert.

- Befejezés közeli állapotban van a Blaha Lujza tér rekonstrukciója és a Folyamőr park.

- Elindítottuk a társasházak számára az Égig Érő Fű udvarzöldítési pályázati rendszert, közterületi placemaking pályázatot futtatunk le a civilek számára a Budapest Brand-el közösen, végrehajtottunk és folyamatosan végrehajtunk olyan projekteket, amelyek erdők, új városi zöldfelületek, új fasorok létesítését célozza a közösségi költségvetés nyertes projektjeiből. Előkészületben van a zöldfalakat támogató pályázati rendszerünk.

- Elindítottuk és a FŐKERT segítségével üzemeltetjük a BP Fatár alkalmazást, amihez egyre több kerületi önkormányzat is csatlakozni kezdett, s ami a közterületi fákon kívül közparki adatokat, erdő adatokat és természetvédelmi adatokat, valamint a kultúrtörténeti jelentőségű fák adatait is tartalmazza.

- Részt vettünk a BFK által kezdeményezett Városmajor tervpályázat és a Csepeli park tervezés véleményezésében, zsűrizésében.

### Zöldinfra-kezelés

A klímaváltozás hatásának mérséklésére, az alkalmazkodásra az egyik leghatékonyabb eszköz a zöldfelületek érdemi növelése és a meglévő zöldfelületek védelme, a fenntartásban pedig a körforgásos gazdálkodás bevezetése, a biodiverzitás fokozása. Gondos zöldfelületi gazdaként

- Felügyeljük a Főkert szakmai programját

- Szorosan együttműködünk velük a fenntartási reformjaik véghezvitelében az avargazdálkodás, a gyepgazdálkodás, a faápolás, az új típusú faültetések terén

- Kapacitáljuk őket a kísérletezésre, új eljárások, tájékoztatási és bevonási formák bevezetésére, a vállalati kultúra reformjára

- Közvetítjük a kéréseiket, javaslataikat a döntéshozás felé

- Előkészítjük, koordináljuk, monitorozzuk a közszolgáltatási szerződésüket és szakmai programjukat

- Napi kapcsolatot tartunk velünk a panaszok, problémák megoldásában

- Szigorúbbak lettünk a közparkok zöldfelületeit terhelő rendezvények elbírálásában, ha csak lehet, akkor a burkolatokra irányítjuk a rendezvények kockázatos elemeit, korlátozzuk a sűrűségüket.

- Favédelmi munkacsoportban bíráljuk el a közműterveket, közúti terveket, építészeti terveket a favédelem magas szintre emelésével,

- Megtagadjuk a tulajdonosi hozzájárulást a favédelmet nem szem előtt tartó projekteknél,

- Korrigáljuk és módosíttatjuk a terveket, amely során óvatos becsléseink szerint eddig 1800 db egészséges fát óvtunk meg a kivágástól.

- 2019 óta közreműködtünk nagyjából 7000 db előnevelt fasori és parkfa elültetésében.

- 2019 óta közreműködtünk nagyjából 6 ezer erdészeti csemete elültetésében, ami az év végéig a terveink szerint további 10 ezer csemete elültetésével egészül ki.

- Az Óbudai-szigetet fenyegető gátépítés tulajdonosi vétójával további 1000 db ártéri fát óvtunk meg a kivágástól.

- Életre hívtuk a Vadvirágos Budapestet a kaszált fővárosi területek 4,5%-án, ahol a kíméletes kezeléssel beporzóbarát, biodiverz, klímaváltozásnak ellenálló ökológiai menedékeket hoztunk létre, s ahova a védett növények és állatok kezdenek visszatérni.

- Folyamatos párbeszédet folytatunk a fővárosi cégekkel, hogy működésükben elérjük a zöldfelületeinket jobban respektáló üzemelést.

### Természetvédelem

- ellátjuk a helyi védelem hatósági feladatait

- megerősítettük a természetvédelmi őrségünket,

- támogattuk a Főkertet az erdőgazdálkodási tevékenységének kialakításában

- rehabilitációs terveket készítettünk és készítünk a Mocsáros, a Szilas-tó, a Naplás-tó, a Tétényi-fennsík, a Kőérberki szikes rét élőhelyeinek javítására

- a Tétényi fennsíkon, a Mocsároson, az Óbudai-szigeten eltakarítottunk számos illegális lerakást, romot

- a közel 650 ha természetvédelmi területünket eddig 1000 ha fölé emeltük 3 új természetvédelmi terület létrejöttével,

- hamarosan további 4 terület esetén történik meg a védelem kimondása,

- befejeztük az Interreg projektünket a Szépvölgyi erdőben, ahol erdőtelepítés, erdei játszótér és tanösvény jött létre,

- A LIFE biodiverzitás pályázatán folyamatosan pályázunk élőhely rehabilitációkra.

Biztos kihagytam sokmindent, de így is sokkolóan sok üggyel haladtunk előre, s nem látni a végét a még megoldásra váró feladatoknak. A Tájépítészeti osztály minden volt- és jelenlegi munkatársának köszönöm, hogy ezen a hatalmas kásahegyen napról-napra együtt rágjuk magunkat át, a Főkert vezetőségének, valamint a BFVT, a BKM, a FÖRI, a BKK, a BDK, a Budapest Közút, a Fővárosi Vízművek, a Budapest Brand és az FCSM szakembereinek pedig az eddigi együttműködést!
https://www.facebook.com/sandor.bardoczi/posts/pfbid02BvLerwEnoPcboMgQgpuh9h8cbyi7Ya6mqaLSoW62g3GHbikPLeaW2ddtkx6VMpQgl
-- Bardóczi Sándor
https://enbudapestem.hu/bpharomeve

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Rendkívüli sajtótájékoztató: megegyeztünk a budapesti szakszervezetekkel az év közbeni rendhagyó rezsitámogatásokról
https://www.facebook.com/karacsonygergely/videos/425422243087443/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Százmilliós profitot is hozhat a Fidesz-közeli cégnek az adventi vásár a Vörösmarty téren

... a végén bőven százmillió forint feletti tiszta nyereséggel zárhatnak.

Jelentős támogatók

Főleg úgy, hogy a rendezvényeknek jelentős szponzorai is vannak: a tavalyi Szent István téri adventi vásárt például nemcsak nagy multik, de az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt., sőt maga a kerület is szponzorálta. Forrásaink biztosra veszik, hogy ez idén így lesz a Vörösmarty térre szervezett vásárral is. Az Advent Bazilika egyébként 2019-ben és 2021-ben is elnyerte az Európa legjobb karácsonyi vására címet a European Best Destinations szakportáltól. (Sőt a honlapon már 2022-es logóval is szerepel ezzel a kitüntetéssel.)

A kerület azt is közölte lapunkkal, hogy – miként a Szent István téren rendezett vásár esetében is – a közterület hasznosításából befolyó bevételt teljes egészében közterület-fejlesztésre fordítják majd. Más kérdésünkre azonban már nem válaszoltak, így közérdekű adatigényléssel fordultunk a belvárosi önkormányzathoz. Ennek keretében

-- kértük, hogy megismerhessük az AVB Kft.-vel a 2018-ban, 2019-ben, 2021-ben kötött szerződést a Szent István tér hasznosítására. (2020-ban a Covid-járvány miatt nem volt vásár);

-- tájékoztatást kértünk, hogy az ezekből befolyó bevételeket a kerület pontosan milyen közterületek felújítására, fejlesztésére fordította;

-- megállapodás esetén kikértük a Vörösmarty térre vonatkozó szerződést is;

-- végül megkérdeztük, hogy miért volt szükség arra, hogy ilyen esetekben pályáztatás nélkül, egy személyben döntsön Szentgyörgyvölgyi Péter.

A kapott tájékoztatást természetesen közölni fogjuk.
https://www.szabadeuropa.hu/a/szazmillios-profitot-is-hozhat-a-fidesz-kozeli-cegnek-az-adventi-vasar-a-vorosmarty-teren/32066740.html

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A főváros és a Mol közös gigavállalatot hozhat létre a teljes központi régió hulladékszállítására

Úgy tudjuk, hogy a közös cég ötletével a Mol kereste meg a fővárost. A Mol lépése annyiban eléggé logikus, hogy a hazai lakossági hulladékgazdálkodás „központja”, de legalábbis a legnagyobb tortája természetesen a kétmilliós főváros, ahol a BKM egy nagyon nagy, igen sűrűn lakott területet lát el. A régiónak hulladékgazdálkodási szempontból van két fontos és speciális helyzetű létesítménye is.

-- Az egyik a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű (HUHA), amely Magyarország egyetlen kommunális hulladéktüzelésű erőműve. A Rákospalotán található erőmű a Budapesten keletkező települési szilárd hulladék mintegy 60 százalékát égeti el, és termel abból hőt és áramot.

-- A másik a Pusztazámori Regionális Hulladékkezelő Központ, amely a maradék hulladékot mint lerakó befogadja.

Azt hallottuk, hogy a főváros több szempontot is mérlegelt, amikor a közös cég ötlete mellett döntött. Részben azért is volt együttműködési szándék, mert volt arra már rossz tapasztalata a városvezetésnek, hogy mi van, ha az állam csakúgy elvesz korábban önkormányzati feladatokat.
https://telex.hu/gazdasag/2022/09/25/a-fovaros-es-a-mol-egy-nagy-kozos-ceget-tervez-a-teljes-kozponti-regio-hulladekszallitasara

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Mi indokolja, hogy a Paksi Atomerőmű által megtermelt áramot az állami vállalat több mint 38-szoros profittal, igen jól olvastad, 38-szorossal adja el az önkormányzatoknak?
Paks annyi áramot termel, amennyi a lakossági fogyasztáson felül bőven biztosítana akkora mennyiséget, hogy az összes közszolgáltatást – közvilágítás, közösségi közlekedés, ivóvíz-szolgáltatás – el lehessen látni országosan. Nem csupán Budapesten, hanem az egész országban.

12 Ft/kWh -> 462 Ft/kWh
https://www.facebook.com/photo/?fbid=663557435132931&set=a.447302586758418
___

A miniszterelnöknek írt levelem:
https://budapest.hu/Documents/level_orban_viktornak_energiaarak.pdf

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A Miniszterelnökség a kommünikében úgy fogalmazott: csütörtökön „meglepetéssel értesültünk arról a vélekedésről, hogy a kormány ne biztosítaná a városvezetés az által trolivásárlásra kért 3 milliárd forintot, és hogy a kormány ne támogatná a fővárosi járműcserét”.

Azt írták: a főpolgármester 3 milliárd forint támogatást kér, ezzel szemben a kormány 60 milliárd forintos támogatást ajánl a fővárosnak. A kormányzati segítség és tehermentesítés okán felszabaduló 60 milliárd forintot a főváros teljesen szabadon használhatja fel, saját döntései szerint. - Fürjes Balázs volt államtitkár
https://demokrata.hu/magyarorszag/karacsony-harommilliardos-tamogatast-ker-a-kormany-60-milliardos-tamogatast-ajanl-309131/
(2020. okt. 29.)
___

Az, hogy ez mennyire átgondolt szakmai javaslat, vagy inkább random politikai ötlet, jól mutatja, hogy a kormány eddig azzal revolverezte a fővárost, hogy miért nem veszi ki a Városliget Építési Szabályzatából a Hermina garázst és költi azt a forrást a biodómra. Megtettük, erre hirtelen fontossá vált a megépítése. A szolidaritási hozzájárulás megemelése 100 milliárdos mínusz ebben a ciklusban, amihez képest most beígérnek 50 milliárdot olyan fejlesztésekre, amit elsősorban ők akarnak megvalósítani. Ráadásul ezek az ígéretek mind 2022 utánra vonatkoznak, a Lánchíd-felújításának is csupán az utolsó részletét állja a kormány.
https://nepszava.hu/3097049_budapest-lassan-feleli-a-tartalekait--interju-karacsony-gergellyel
(2020.10.28.)

A 60 milliárd még nem érkezett meg... (9:40), a Lánchíd 6 milliárdja szintúgy nem.
https://www.atv.hu/belfold/20220915/karacsony-gergely-nem-fogjuk-lekapcsolni-budapest-kozvilagitasat
___

A befejezett múlt már az ómagyar korban is a leghasználtabb volt,...

Mivel a magyarban csak egy múlt idejű alak van, akkor, amikor a leírt jelenségek idejét nem a beszédidőhöz, hanem múltbeli jelenség idejéhez viszonyítjuk, ugyanazokat az igealakokat használjuk, amelyeket a beszédidőhöz való viszonyításhoz. Példák:

-- Mondtam neki, hogy Mari is ott „volt” a buliban
***** – előidejűség: korábban volt ott Mari, mint ahogy mondtam;

-- Mondtam neki, hogy Mari is ott „van” a buliban
***** – egyidejűség: akkor volt ott, amikor mondtam;

-- Mondtam neki, hogy Mari is ott „lesz” a buliban
***** – utóidejűség: azután lesz ott, hogy mondtam.
https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%BAlt_id%C5%91_(nyelv%C3%A9szet)

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Csaknem kétezer milliárdos víziközmű-vagyon átvételére készül az állam. A kérdés az, hogy meg is tartja-e vagy később továbbadja jó pénzért. Budapestnek nem tetszik a mostani állami „ajánlat”.

Kiss Ambrus lapunknak úgy fogalmazott: az állami ajánlat nemhogy

-- nem nagyvonalú,

de még csak

-- nem is jelent garanciát

a településeknek a zavartalan vízszolgáltatás fenntartására a jövőben.

Jól mutatja ezt Solymár példája, ahol idén nyáron háromezer embert érintő súlyos vízhiány alakult ki és több más agglomerációs településen is vízkorlátozást kellett elrendelni. A terület az állam többségi tulajdonában lévő a Duna Menti Regionális Vízmű (DMRV) Zrt. ellátási körébe tartozik. ...

– Felelős vezetőként nem lehet egy konkrétumok nélküli minisztériumi prezentáció alapján lemondani egy ekkora vagyonról, miközben az „ajánlat” semmiféle garanciát nem tartalmaz a településen élők számára nélkülözhetetlen szolgáltatás fenntartására”

– foglalta össze a lényeget a szakpolitikus, Kiss Ambrus
https://nepszava.hu/3166539_szolgaltatasi-garanciak-nelkul-nem-mondhat-le-400-milliard-forint-erteku-vizikozmu-vagyonrol-a-fovaros.

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Valyo, város és a folyó: képzeljétek, kihirdették a budapesti közösségi költségvetés idei nyerteseit és az általunk kezdeményezett
-- "Gyalogátkelőhelyek létesítése kiemelt fontosságú helyszíneken",
valamint a
-- "Köztéri piszoárok létesítése kísérleti jelleggel"
ötletek is a megvalósuló projektek között szerepelnek! Nagyon boldogok vagyunk és nagyon köszönünk minden szavazatot, alig várjuk, hogy megvalósuljanak!
A két ötletről bővebb információt az alábbi linkeken találtok:
https://otlet.budapest.hu/projektek/179
https://otlet.budapest.hu/projektek/158

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A budapestiek döntöttek 1 milliárd forint felhasználásáról!

Befejeződött az idei közösségi költségvetésen érkezett offline szavazatok számlálása, így megszületett az idei végeredmény.
A nyertes projektek listáját Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes jelentette be mai sajtótájékoztatóján.

A nyertes ötletek alapján jól látszik: a budapestiek gyors és hatékony lépéseket várnak a várostól a klímaváltozás hatásai ellen. A nyertes projektek között a többség ugyanis különböző zöld, gyalogos és kerékpáros fejlesztéseket célzott.

A budapestiek szavazatai alapján valósulhatnak meg többek között az alábbi ötletek:

-- Több növényzet a belvárosban (133 millió forint)

-- Gyalogátkelőhelyek létesítése (133 millió forint)

-- Kerékpárutak biztonságának növelése (133 millió forint)

-- Közterületi gyalogos terek árnyékolása (50 millió forint)

-- Kerékpáros fejlesztés a Szent István körúton (50 millió forint)

-- Közösségi kertek létrehozása (50 millió forint)

-- Fedett kerékpártárolók társasházak, lakótelepek környékén (50 millió forint)

-- Több pad a parkokban, köztereken (20 millió forint)

Köszönjük minden résztvevőnek a szavazást és gratulálunk a nyertes ötletgazdáknak!

A teljes lista elérhető itt:
https://budapest.hu/Lapok/2022/ujabb-18-lakossagi-otletet-valosit-meg-a-fovarosi-onkormanyzat-ime-a-budapesti-kozossegi-koltsegvetes-idei-nyertesei.aspx
-- Balogh Samu

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A Fővárosi Közgyűlés által elfogadott rendeletbe ütközik a Budapest egyik védett erdejében tervezett tarvágás | 2022. szeptember 10.

A tegnapi napon a Főváros főjegyzője természetvédelmi hatósági jogkörével élve azonnal végrehajtható határozatban tiltotta meg a tarvágásos fakitermelést a X. kerületi, Felsőrákosi-rétekhez tartozó védett erdő területén. Erre azért volt szükség, mert a terület tulajdonosa az erdészeti hatóságként eljáró Pest Megyei Kormányhivatalhoz bejelentette, hogy a területen tarvágást kíván folytatni, és ezt a kormányhivatal – bár erre péntekig még lehetősége lett volna – nem tiltotta meg.

A védett terület a Rákos-patak mentén a város egy természetes állapotban fennmaradt kincse, tele őshonos fafajokkal, színes élővilággal. A Fővárosi Közgyűlés augusztus 31-án éppen az ilyen erdők védelme érdekében döntött a védett természeti területen található budapesti erdők tarvágásának tilalmáról szóló rendelet elfogadásáról, miután a Kormány a veszélyhelyzetre hivatkozással egyes természetvédelmi célú törvényi tilalmakat jelentősen fellazító rendeletet alkotott.

A fővárosi rendelet szeptember 7-én hatályba lépett, ennek ellenére a tarvágást a kormányhivatal helybenhagyta, így a fővárosi rendelet szerinti tilalom érvényesítése a természetvédelmi hatóság feladata.

A természetőrök a helyszínen folyamatosan ellenőrzik a határozat betartását. Fontos ugyanakkor, hogy a terület sorsát, a természeti értékek védelmét szívükön viselő civilek is segítsék ezt a munkát, és ha bármilyen, a védett erdő tarvágásos kitermelésére utaló körülményt tapasztalnak, azt jelezzék a természetőrök számára.
https://budapest.hu/Lapok/2022/a-fovarosi-kozgyules-altal-elfogadott-rendeletbe-utkozik-a-budapest-egyik-vedett-erdejeben-tervezett-tarvagas.aspx
___

Civil szervezetek közös nyilatkozata Magyarország nemzeti parkjainak, természetvédelmi területeinek és természeti értékeinek védelmében
http://netpolgar.network.hu/blog/netpolgar_avagy_digitalis_irastudo_klub_hirei/civil-szervezetek-kozos-nyilatkozata-magyarorszag-nemzeti-parkjainak-termeszetvedelmi-teruleteinek-es-termeszeti-ertekeinek-vedelmeben

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Budapest ki tudja gazdálkodni az energiaárak elszállását?
Az Egyenes Beszéd vendége Tüttő Kata főpolgármester-helyettes. MSZP.
https://www.atv.hu/videok/20220906/budapest-ki-tudja-gazdalkodni-az-energiaarak-elszallasat

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Véget vetünk a varjúbűnözésnek, túljártunk a kukázó madarak eszén

Ismert jelenség, hogy az ősz közeledtével még több madár húzódik be a városokba, így Budapestre is, táplálékot remélve. A nagyobb madarak, többnyire dolmányos varjak, csókák és szarkák gyakran a fedetlen hulladékgyűjtőkben kutatnak élelem után, ami sajnos azzal jár, hogy nem csak ételmaradékokat, hanem egyéb hulladékokat is kikotornak, kicsipegetnek a régebbi kivitelű kosarakból.

A probléma kezelésére az FKF munkatársai májusban három helyszínen fedeleket szereltek fel teszt jelleggel a rácsos hulladékgyűjtőkre. Mivel a tesztüzem sikeresnek bizonyult, és az érintett helyszíneken jelentősen lecsökkent a madarak által széthordott hulladék mennyisége, most tovább bővítik a "varjúbiztos" kukák számát.

Első ütemben 100 db edényre kerül fedél. A munkát a napokban megkezdték, a Gellérthegyen a Citadella, a Sziklatemplom, valamint az Orom utca környékén. A tartályfedelek gyártását, felszerelését, majd karbantartását az FKF munkatársai végzik, akik az előzetes tervek szerint 500 db fedelet készítenek.
https://www.facebook.com/budapestmindenkie/posts/pfbid0uVgTWiYHh7pvxQbpQMyEdZb2D6yrSsK2Ekp3aE9TNrcY9sy3C2f2xMHfaS1RWTcdl

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Hétvégére újra szabad a rakpart!

A Lánchíd felújítása miatt ideiglenesen le kellett zárnunk a budai rakpart egy részét, és amíg a munkák tartottak addig szüneteltettük a pesti megnyitását. Budán a lezáráshoz kapcsolódó munkák véget értek, így szeptember 3-4-i hétvégétől ismét a pihenni, mozogni vagy edzeni vágyóké a pesti alsó rakpart.
https://bkk.hu/hirek/2022/09/hetvegente-ismet-szabad-a-rakpart.7961/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Kiskedvencek Budapestje: 5 elragadó állatszobor, amiért érdemes tűvé tenni a várost

Nem meglepő, ha egy-egy ablakban, ajtóban, kapualjban, vagy épp felfelé caplatva a lépcsőn négylábú ismerősökbe botlik az ember, de mi van azokkal, amik évek-évtizedek óta díszítik a főváros köztereit? Hozzájuk látogattunk most el.
https://funzine.hu/2022/08/02/goodapest/kiskedvencek-budapestje-5-elragado-allatszobor-amiert-erdemes-tuve-tenni-a-varost/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Kiss Ambrus, főpolgármester-helyettes: a kormány részéről még mindig nem érkezett válasz arra az ajánlatra, hogy vegyék át Budapesttől a biodóm projektet, mert a városnak nincs pénze befejezni az épületet. A kabinet és a fővárosi vezetés közötti egyeztetést nehezíti, hogy nincs Budapestért felelős kormánytag az új kormányban. Bár Lázár János korábban jelezte, hogy vinné a területet, de hivatalosan azóta sem rendelték hozzá a feladatkört. Kiss Ambrus szerint

-- az is megtörténhet, hogy ha a kormány továbbra sem válaszol, a főváros egyszerűen felhagy az építmény őrzésével és fűtésével.
https://444.hu/2022/08/26/ha-a-kormany-nem-veszi-at-a-biodomot-lekapcsolja-benne-a-futest-a-fovaros

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Budapest új rezsitámogatási rendszert vezet be!

Főpolgármester-jelöltként megígértem, hogy Zuglóban az általam bevezetett rezsitámogatási rendszert egész Budapestre kiterjesztem. Vannak, akik szerint az ígérteket a választási győzelem után el kell felejteni. Szerintem pedig most különösen fontos, hogy ne csak megvalósítsam, de még ki is bővítsem ezt a vállalásomat. Bár a szociális támogatás elsősorban állami feladat, és a főváros nagyon nehéz helyzetben van, nem hagyhatjuk magukra a bajba kerülő budapestieket!

A rászoruló családok és a létminimum alatti nyugdíjat kapók évi 48 ezer, a valódi átlagnyugdíj alatti nyugdíjjal rendelkezők évi 24 ezer forint támogatást kaphatnak, amit a gáz, villany, víz vagy távhőszámlán írunk jóvá.

Ha a Fővárosi Közgyűlés támogatja a javaslatomat, akkor a támogatást október elsejétől lehet igényelni.
Ez az első lépés, és a válság alakulását nyomon követve tovább dolgozunk azon, hogyan tudunk még segíteni.
Mert Budapest szolidáris város.
Budapest veled van!

Válasz

M Imre üzente 1 éve

- gondolatok augusztus 20-a alkalmából országról, városról, Európáról, válságról és lehetőségről, falakról és hidakról, és Budapest 5 pontjáról.
https://www.youtube.com/watch?v=4PplmUOQM6A

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Budapest a rossz levegőjű európai fővárosok közé tartozik, a légszennyezés miatt elvesztett életévek tekintetében pedig az európai rangsor élén állunk. A Budapest TE meg ÉN podcast vendége Halász Áron, a Fővárosi Önkormányzat nemrég kinevezett fenntartható közlekedési szakreferense volt,
https://open.spotify.com/embed/episode/2qw4nej3MnnPX5XKFfb4ZY

... akinek nevét sokan évtizedes kerékpáros civil munkájáról is ismerhetitek, hiszen régóta vezetőségi tagja a Magyar Kerékpáros klubnak.
https://enbudapestem.hu/2022/08/kozossegi-gyules-talaljuk-ki-egyutt-hogy-vehetunk-konnyebben-levegot-podcast/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Döntsünk együtt a városunkról!

Harmadik alkalommal szervezünk közösségi gyűlést Budapesten. Már 10 ezer lakosnak küldtünk értesítőt, hogy vegyenek részt a főváros légszennyezettség problémáinak megvitatásában.
https://www.facebook.com/watch/?v=646316139864103

Nézze meg Ön is postaládáját, ha levelet kapott, regisztráljon: https://kozossegigyules.budapest.hu/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Karácsony Gergely | Sziget Festival 2022.
https://www.facebook.com/photo?fbid=638404447648230&set=pcb.638407470981261
... csak annak kell testőr, aki fél a saját népétől.

Válasz

M Imre üzente 1 éve

2022 novemberéig lehet lehívni a CAF villamosok opciós 51 darabját. A lehívás a kormány intézkedései miatt nem történhet meg. A villamosok ára időközben 2-2,5-szeresére ment fel, tehát bármennyire is nem ezek a villamosok a legtutibb darabok (sok baj volt a fékjeikkel, kevés az ajtajuk, ezeket mi is kritizáltuk eleget), ennyi pénzért már semmit sem kapni, így nemzetgazdasági érdek a lehívásuk. Márpedig Budapest ugye a Nemzet fővárosa és kicsit sem érdekel bennünket a politikusok aktuális hatalmi játszadozása.

A címadás tehát téves, itt nem megállapodni kellene, hanem a buta tiltást feloldani. Ez pedig, ahogy el lett rendelve, úgy a visszavonása is egyoldalú lépés:

"A villamosok lehívásához szükséges fedezetet a legkézenfekvőbb módon a kohéziós alapból vagy az RRF helyreállítási alapból lehetne előteremteni, ám ez is a magyar kormány döntésén múlik – mondta az ügyről Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke.

A közeli napokban kell a magyar kormánynak benyújtania az utolsó dokumentumokat, azok alapján dől el, hogy megkapjuk-e az uniós forrásokat. Ha az úgynevezett partnerségi megállapodást megkötik, akkor nyílik meg a lehetőség operatív programok és azokhoz kapcsolódó projektek benyújtására – mondta Dorner. A szakember szerint nem lehet a végtelenségig akadályozni a budapesti beruházásokat.

Amennyiben mégis kapna Magyarország uniós forrásokat, az EU várhatóan ki fogja kötni, hogy ne zárhassák ki a pénzelosztásból teljesen a fővárosi önkormányzatot – ahogyan ehhez ragaszkodtak az előző, 2014–2020-as uniós pénzügyi időszakban is.

Dorner szerint tehát az lenne a legkézenfekvőbb megoldás, ha a fővárosi villamosvásárlást rátenné az uniós pályázati listára a kormány."

Addig is, áthidaló EIB hitel rendelkezésre áll, amelyet szintén a kormány engedélyezhet.
https://444.hu/2022/08/16/nem-tud-megallapodni-a-kedvezmenyes-villamosbeszerzesrol-a-fovaros-es-a-kormany-novemberben-lejar-a-hatarido
-- VEKE

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A Pesti úti idősek otthonának dolgozóit és fenntartóját, a Fővárosi Önkormányzatot a Covid-járvány első hullámában keményen támadta és halálgyárként stigmatizálta a Fidesz és sajtója. Most jogerős bírósági döntés mondta ki, hogy a politikai kampányuk legitimálására született kormányhivatali eljárás elfogult volt.
https://www.szabadeuropa.hu/a/elfogult-volt-a-sara-botond-vezette-kormanyhivatal-vizsgalata-a-kuria-szerint-a-pesti-uti-idosotthon-ugyeben/31989263.html
___

Nekem egy beteg nő vagy, az orvosnak egy nőbeteg,
Egy véres városban egy szomorú szörnyeteg,
Olyan jó és olyan szép, lehet, hogy nem is betegség,
Olyan jó és olyan szép, segítség! segítség!

Mi így vonulunk be a történelembe,
Mi így vonulunk be a történelembe,
Mi így vonulunk be a történelembe,
Mi így vonulunk be a történelembe...

Addig leszünk itt, ameddig csak lehet,
Az idő ad egy sanszot, egyet nekem, egyet neked,
A sorsunk a pofánkra írva, egy városba temetve,
Miért ne? Miért ne? Miért ne halnék meg nevetve?

Mi így vonulunk be a történelembe,
Mi így vonulunk be a történelembe,
Mi így vonulunk be a történelembe,
Mi így vonulunk be a történelembe...

A semmiből jöttem, és győzni akarok,
Nem én akartam ezt, de most már maradok,
És nem hagyom, hogy eljátssz az életemmel,
Azt nem hagyom, mert leélni énnekem kell.

Mi így vonulunk be a történelembe,
Mi így vonulunk be a történelembe,
Mi így vonulunk be a történelembe,
Mi így vonulunk be a történelembe...

Én tudom, hogy mit akarok, és hogy mit kell érte tennem,
A csillagokba indul az egészséges szellem,
De mi úgy megyünk el innen, mintha itt se lettünk volna,
Mint a katonák a háborúban, úgy tűnünk el sorba.
http://autovezetes.network.hu/video/zene/pegazusok_nem_leteznek__igy_vonulunk_be_a38_2015__europa_kiado

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A józan ész irányába egy pici lépés, hogy belátta a kormány a hibáját és módosítja a fakivágás rendeletét, de ez még nem elég. Nem módosítani kell, hanem visszavonni.

Az meg már talán említésre sem méltó, hogy a propaganda-média ismét teljesen hülyét csinált magából. Szinte naponta hozták le a jobbnál jobb minőségű írásaikat, hogy nincs itt kérem szépen semmi látnivaló, soha nem voltak még nagyobb biztonságban Magyarországon az erdők... Aztán láss csodát, eltelik pár nap és módosítja a kormány azt a rendeletet, amiről eddig azt állították, hogy minden oké vele.

Mint egyszerű magyar állampolgár, szeretném nagyon szépen megköszönni a civileknek azt a fantasztikus munkát, amit az elmúlt napokban végeztek azért, hogy észhez térítsék a kormányt!

Főpolgármesterként pedig, a kormány lépése ellenére, ahogy ígértem, az augusztusi Fővárosi Közgyűlés ülésére beterjesztem azt a rendeletmódosítást, ami nem engedi meg Budapesten, hogy a természetvédelmi területeken tarvágást alkalmazzanak.

Magyarország azonban akkor lélegezhetne fel igazán, ha a kormány nem módosítaná, hanem visszavonná ezt a végtelenül elhibázott, rövidlátó, jövőt felélő rendeletet!
https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/pfbid02VFhGTGDVXERZye1r2aRSsyPxSmXe7LCfLJq7Cv6CNYfQyepLc7ek4fvijC2KJPYml
___

A mai Hivatalos Értesítőben megjelent módosítás szerint
http://kozlonyok.hu/kozlonyok/Kozlonyok/12/PDF/2022/47.pdf
mégsem lehet természetvédelmi vagy Natura 2000 területen fákat kivágni, holott az eredeti rendelet ezt még engedte. A mostani módosításban ez áll:

Természetvédelmi vagy Natura 2000 elsődleges rendeltetésű, őshonos fafajokból álló természetes erdőnek,természetszerű erdőnek vagy származékerdőnek minősülő természetességi állapotú, az erdő felújítási kötelezettségre vonatkozó célállományt alapul véve természetes mageredetű erdőfelújításra alkalmas erdőben tarvágás – az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Evt.) szerinti esetek kivételével – nem végezhető.

Fontos plusz pontként jelenik meg az értesítőben az is, hogy

-- a megnövekedett tűzifa-keresleti igényt az állami erdőgazdálkodónak elsősorban akác főfafajú átmeneti erdő vagy kultúrerdő állomány letermelésével kell teljesíteni.

Mint ahogy korábban írtunk róla, az eredeti rendelet szerint a kormány gyakorlatilag minden tilalmat elhárított a fakitermelés útjából.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20220816/fakivagasok-belatta-a-hibajat-a-kormany-itt-a-korrekcio-561489

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Mint megírtuk, a kormány a jövő évi költségvetést megalapozó salátatörvényben rendelkezett úgy, hogy a Podmaniczky Frigyes tér, a Vörösmarty tér és a Széchenyi István tér, illetve az ehhez csatlakozó József Attila utca üzemeltetési, kezelési, fenntartási és fejlesztési, valamint ellenőrzési közfeladatai is átkerülnek a Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzata részére. A Fővárosi Önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordul az önkormányzati autonómia semmibevétele miatt, illetve a bíróságon pert indít a tulajdonelvonásért az alaptörvény szerint járó kártalanítás érdekében.
http://hang.hu/belfold/elveszi-a-kormany-a-varoshaza-elotti-utca-kezelesi-jogat-a-fovarostol-144397

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A magánterületen engedéllyel kivágott fákat az önkormányzat tűzifaként hasznosítja, ingyenesen elszállítja és ajánlja fel rászorulóknak, hogy kevesebb erdőt kelljen irtani – jelentette be közösségi oldalán Őrsi Gergely II. kerületi polgármester.

Mint elmondta, a közterületeken kivágott fákat eddig is minden esetben szárították és rászorulóknak adták. – Most azonban azt is vállaljuk, hogy ha kerületünk egyik kertjében vagy ház előtt fát kell kivágni és az alkalmas lehet tüzelőnek, akkor elszállítjuk és tároljuk, majd a szárítást követően eljuttatjuk rászoruló családoknak. Tudjuk, hogy ezzel kis segítséget tudunk nyújtani, de ezzel segíthetünk, hogy ne vágjanak ki még több fát vagy ne szeméttel fűtsenek. Ezért is hívom fel a figyelmét a többi kertvárosi résszel rendelkező kerületnek és településnek, hogy cselekedjenek hasonlóan – jelezte.
https://www.facebook.com/orsigergely2kerulet/posts/pfbid0229wTeaxFiH9spozesvEb72gR2rtMso25HNR6PcS3uUHqqEoMopdCNwEadvjokmHMl

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Lélegezz fel Budapest! címmel a levegőminőség javításának lehetséges módjairól szervez közösségi gyűlést a fővárosi önkormányzat - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-vel.

A hivatal közleménye szerint az ügyben Karácsony Gergely főpolgármester tízezer véletlenszerűen kiválasztott budapestinek írt levelet. Közülük kerülnek ki az életkort, a nemet, az iskolai végzettséget és a lakóhelyet tekintve is reprezentatív ötven tagú csoport tagjai, akik javaslatokat tesznek arra, hogy miként csökkentenék a főváros – elsősorban a közlekedésből eredő – levegőszennyezettségét. – A jelentkezők kiválasztásánál fontos szempont az is, hogy közösségi közlekedéssel, autóval, biciklivel és gyalogosan közlekedők is legyenek a csoportban – írták.

A Főpolgármesteri Hivatal közölte: az önkéntesek szakértői előadásokat hallgatnak meg, részletesen megvitatják azokat és javaslatokat dolgoznak ki arra, ők miként javítanák Budapest levegőjét. A gyűlés ajánlásait megkapja a főpolgármester és az illetékes szakmai vezetők, a közgyűlésen a szervezők megtartják beszámolóikat, az ajánlásokat pedig nyilvánossá teszi a budapestiek számára a főváros. A fővárosi önkormányzat a közösségi gyűlésen megfogalmazott javaslatokat felhasználja, megvizsgálja a forgalmi beavatkozások lehetséges hatásait, és intézkedéseket vezet be a károsanyag-kibocsátás csökkentésére. A gyűlést a Városházán két részletben rendezik meg szeptemberben. A tanácskozást a SocialFokus – Közösségi Vállalkozásért Alapítvány részvételével és koordinációjával bonyolítják le.
http://hang.hu/belfold/hogyan-javitson-a-levegominosegen-budapest-tizezer-lakost-kerdeznenek-karacsonyek-144299

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Nemhogy betonüzem, szinte bármi építhető lesz a Bosnyák tér környékén, kizárják a szakmai szempontokat és konzultálni sem kell majd senkivel.
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/5ed22ca65cb3ceb36480bbca37aa36d104baf05d/megtekintes
___
Ez tragédia Zugló számára: tegnap este még arról írtam, hogy a zuglói önkormányzat döntéseivel megakaszthatja Tiborcz üzlettársának megalomán építkezését a Bosnyák téren. Aztán éjjel megjelent a kormányhatározat, amely KÖZÉRDEKŰ BERUHÁZÁSSÁ nyilvánítja a fideszes MAGÁNBERUHÁZÁST és az önkormányzattól a főispán nevű senkihez utal minden, az építkezést érintő hatáskört. Ezzel gyakorlatilag elvették Zuglótól a Bosnyák teret. Innen kezdve teljesen új stratégiára van szükség mind az önkormányzat, mind a zuglóiak részéről, ha meg akarják próbálni megakadályozni ezt az építészeti és városrendezési torzszülöttet.
Részletek a Népszava cikkében:
https://nepszava.hu/3166149_toosz-tuzifa-erdoirtas-schmidt-jeno
-- Hadházy Ákos

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Nem csak a Terézvárosban, hanem három kerületben összehangoltan lesz 30 kilométer per órás sebességkorlátozás

Forgalomcsillapítási tervet készít a fővárosi önkormányzat, őszre meglehet az átfogó stratégia
https://nepszava.hu/3165320_sebessegkorlatozas-budapest-30-zona

Válasz

M Imre üzente 1 éve

2020. év végéig várják a parkhasználók véleményét a Népliget megújításáról.
http://fovarosunkbudapest.network.hu/forumtema/2020-ev-vegeig-varjak-a-parkhasznalok-velemenyet-a-nepliget-megujitasarol
___

A Népliget jövőképe (2021)
http://fovarosunkbudapest.network.hu/forumtema/a-nepliget-jovokepe-2021

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Régi adósságot törleszt a főváros: elindul a Népliget felújítása

Elindul Budapest egyik legnagyobb és talán legrosszabb állapotú parkjának, a Népligetnek a felújítása - tette közzé Facebook oldalán Karácsony Gergely. A parkot a fővárosi Radó Dezső terv kulcsprojektjeként újítják fel.

A projekt honlapja szerint a felújítás céljai között szerepel a zöldterület növelése a burkolat több helyen való feltörésével, illetve parki vízfelület kialakítására is várják a javaslatokat. Fontos szempont lesz a park elérhetőségének, átjárhatóságának és biztonságának (és a közvilágítás) javítása - ennek fontos eleme a kulturált érkezési pontok, bejáratok kialakítása. A burkolat növelésének elkerülése érdekében a szükséges funkciókat (vendéglátóegységeket, kölcsönzőpontot, illemhelyet) lehetőleg egy építménybe integrálnák.

A pályázat célja továbbá, hogy a Vajda Péter utca forgalmát csillapítsák, elvágó hatását csökkentsék. A park belső úthálózatának autóforgalmát forgalmát korlátozni fogják, hogy átadják a teret a gyalogosoknak, a futóknak és a kerékpárosoknak. A parkolóhelyek számát racionalizálják, és visszaintegrálják a park zöldfelületébe.

A tervek szerint bővülni fog a park rekreációs funkciója is. Ennek keretében játszótereket fejlesztenek, futókört létesítenek és napozórétet alakítanak ki. Az egykori Mutatványos tér helyén rendezvényteret hoznak létre.

A fejlesztés honlapján olvasható információk szerint a tervpályázat eredményhirdetése 2023. április 14-én várható, de ugyan itt írják azt is, hogy a tervpályázat 2022. júliusában kerül kiírásra, szóval van egy kis csúszás a projektben.
https://nepliget.budapest.hu/

A Népliget felújításáról szóló egyeztetések már 2020 végén elindultak, akkor még csak egy társadalmi egyeztetés formájában. A Fővárosi Közgyűlés 2021. novemberben fogadta el a Népliget Stratégiai Tervét. Korábban még 2016-ban merült fel a park felújítása, ekkor tanulmányterv is készült, ami elvileg aztán a kormány elé is került, de láthatóan ennél akkor nem haladt tovább a beruházás.

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A városvezetés bízott abban, hogy a kormány felismeri a budapesti közösségi közlekedés biztonságos működtetésének szükségszerűségét és extra forrást biztosít az önkormányzatnak. A reménynek nem volt túl sok alapja, hiszen tavaly már a közösségi közlekedés működtetésére kapott állami normatíváért is harcolnia kellett Karácsonyéknak. Könnyen lehet, hogy a főváros már az idén „végső menedéket” kér a kormánytól a közösségi közlekedésnek.

-- A közösségi közlekedéshez pénz kell. Ha a kormány működteti, ha az önkormányzat

– válaszolta a Népszava BKV-államosításra vonatkozó kérdésére Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az állam a működési költségek alig 6 százalékát állja, miközben fejlesztésre még az uniós forrásokból se akar adni. Ezek után meglepőnek tartaná, ha a kormány hirtelen a kormány elővenne 150 milliárd forintot és átvenné a fővárosi közösségi közlekedést.
069_kozossegi-kozlekedes-koltsegvetesi-torveny-orban-kormany-bkv-allamositas
-- Orbánék elrejtették a fővárosi közlekedés államosításának lehetőségét a költségvetési törvény módosítói közé

Válasz

M Imre üzente 1 éve

De miért nem vágjuk ki a bálványfákat? Mármint mindenhol…

Az elmúlt időszakban számos fórumon merült fel a kérdés, hogy miért nem vágjuk ki a kezelésünkben lévő területeken a bálványfákat, hiszen egy invazív fajról van szó. Valóban, a mirigyes bálványfa (Ailanthus altissima) agresszív terjedése óriási veszélyt jelent az őshonos fajokra és az egész ökoszisztémára. Az általunk kezelt természetvédelmi területeken törekszünk is a teljes visszaszorításukra, a városi fák esetében azonban a helyzet nem mindig ilyen egyértelmű. A jogszabály nem tesz különbséget őshonos és invazív faj között, így a bálványfák (és más invazív faj, pl. zöld juhar, akác stb.) kivágására is ugyanazok a szabályok vonatkoznak: ha egészséges állapotban vannak, valamint élet- és vagyonbiztonságot nem veszélyeztetnek, kivágásuk nem indokolt. Másrészt ugyan bálványfákat már több mint negyven éve nem telepítünk közterületre, azonban a régi ültetésű, nagy lombfelülettel rendelkező, egészséges fákat helyben hagyjuk, lévén ökológiai szolgáltatásuk (szálló por és szennyező anyagok megkötése, oxigéntermelés, zajvédelem, klimatikus hatás stb.) egyenértékű az őshonos fafajokéval.

Hogy pontosan mit teszünk a bálványfák gyors terjedésének megakadályozásáért? Itt hosszabban elmagyarázzuk:
https://www.fokert.hu/miert-nem-vagjuk-ki-a-balvanyfakat-marmint-mindenhol/
--FŐKERT

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A héten beszámoltunk róla, hogy felújítjuk a Merlin Színház épületét, és egy új kulturális, közösségi teret hozunk létre. Az alábbi videóban azt is láthatjátok, hogy milyen állapotban van az épület jelenleg, illetve milyen lesz a felújítást követően.

A felújítás részleteiről és az új közösségi térről az alábbi oldalon találtok részletes információkat:
https://enbudapestem.hu/2022/07/felujitja-a-fovaros-a-merlin-szinhaz-epuletet-mutatjuk-a-latvanyterveket/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Minden ígéret és választási propaganda ellenére tíz- és százezrek megélhetése, életminősége került veszélybe. A szolidaritásnak, a segítségnek van most oka és ideje.
Az önkormányzatok teszik, ami lehetőségeikből telik, köztük több budapesti kerületi önkormányzat is segítséget nyújt a bizonytalanságba került embereknek.

A Fővárosi Önkormányzatnál dolgozunk azon, hogy milyen módon tudunk segítséget adni. Első lépésként a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány ingyenes konzultációval támogatja a budapesti KATA-s vállalkozókat. Szakembereink mentorációs segítséget nyújtanak az útjukat kereső kisvállalkozások számára, hogy milyen lehetőségekkel rendelkeznek a törvénymódosítás után. Megkezdtük az egyeztetést országos szakmai szervezetekkel, könyvelői irodákkal, hogy megfelelő minőségű segítséget nyújthassunk a budapesti kisvállalkozóknak.

Jelentkezni az info@bvk.hu e-mail címen lehet, ahol kollégáink felveszik a kapcsolatot időpont-egyeztetésre.
-- Karácsony Gergely

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Budapest főépítésze is megírta véleményét a Telex rakpartvita sorozatában. Igaza van:

"Miért ne lehetne Budapest nappalija nyugodt, csöndes? Miért ne lehetne zöldebb? Miért ne lehetne stresszmentes? Ne feledjük: a rakpartok a 19. század során rakodópartként, piactérként működtek. Az átmenő gépkocsiforgalom csak az 1960-as évektől jelent meg – hogy azután egyre intenzívebb jelenlétével kiszorítson onnan más funkciókat, hogy mára uralja a teret és a gondolkodást. Törvényszerű, hogy ennek így kell lennie?"
https://telex.hu/velemeny/2022/07/12/pesti-also-rakpart-garazs-a-nappaliban

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Tordai Bence és Szabó Rebeka követik a távozó Karácsony Gergelyt és Szabó Tímeát – jelentette be vasárnapi közleményében a Párbeszéd. A párt tisztújító kongresszust tartot, a két társelnök, Karácsony Gergely és Szabó Tímea pedig korábban jelezte: nem indul újra a tisztségért. Így női társelnöknek Szabó Rebekát, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjét, férfi társelnöknek Tordai Bencét, a Párbeszéd országgyűlési képviselőjét, frakcióvezetőjét választotta meg a tagság – közölte a Párbeszéd.

Még a tisztújító alatt a főpolgármester azt írta Facebook-bejegyzésében: „Sok sikert az utódainknak, bárkit is választanak a küldöttek, kiváló vezetők lesznek! És mi is ott leszünk mellettük, hogy egy zöld és igazságosabb Magyarországért dolgozzunk tovább.”
https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/pfbid0EvodE4kMnB93j5EU7GwWWBpBZgqHj52YPZS94atPZLevJwBWJp8wxjkZegcgQg6Hl

Válasz

M Imre üzente 1 éve

„Félelmetes látványt nyújtott az égő csuklós busz Kispesten. A 950-es járaton közlekedő Volvo 7000A buszon a tüzet műszaki hiba okozta, személyi sérülés szerencsére nem történt, a busz azonban szinte teljesen megsemmisült a tűzben” – írja Facebook-oldalán Karácsony Gergely.

A BKV-busz Budapesten, a XIX. kerületi Üllői úton gyulladt ki szombaton éjjel fél 1 körül, és szinte porrá égett a hatalmas tűzben, de szerencsére senki nem sérült meg.

A főpolgármester elmondta, meglehetősen gyakran gyulladnak ki a budapesti buszok, műszaki hiba miatt. Hozzátette, ennek oka az, hogy a fővárosi buszállomány nagyon elöregedett, a járművek cserére szorulnak, azonban a főváros nem kap elég támogatást arra, hogy ezen elhasználódott járműveket lecserélje.
https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/pfbid02G2ahsxyUgApZrZTN34ZvX35FREncr2USgvjfjyBEwyTrRNntWd73tE5n3tkFJfvEl

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Simon András, az ATV korábbi műsorvezetője és Márki-Zay Péter kommunikációs főnöke a budapesti városházán folytatja pályafutását – értesült a Hvg.hu.
https://hvg.hu/itthon/20220708_simon_andras_budapesten_folytatja

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Július 15-től a budapesti városlakók birtokba vehetik az új közösségi teret: a budai alsó rakpartot, a Halász utcától a Döbrentei térig, egészen augusztus végéig!

Megérkeztek a növények! Augusztus közepéig a Lánchíd munkálatai miatt autómentes a Budai Alsó Rakpart a Halász utcától a Döbrentei térig. Ennek a különleges alkalomnak köszönhetően nyáron ismét pihenőparkká alakul a rakpart.
Itt olvashattok részletesebben az idei terület kialakításról.
https://enbudapestem.hu/2022/07/rakparti-pihenoparkkal-indul-el-a-budapest-tuning

Fotók (Kaszics Bálint):
https://www.facebook.com/valyovalyo/posts/pfbid098YbGLzyp5Y26Pi3mt5YQrJqs52Xav5qU1HmHDpEPsWLCDH3azhJ8xEH2f9KNgHml

-- Valyo, város és a folyó

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Egyeztetés indult a pesti alsó rakpart jövőjéről

Valakinek megnyitás, valakinek lezárás. Valakinek fontos közlekedési útvonal, másnak az egyetlen lehetőség kiszabadulni a sűrűn beépített belváros kis utcáiból. Valakinek turisztikai, másnak műemlékvédelmi kérdés elsősorban. Civil szervezetekkel egyeztettünk a pesti alsó rakpart jövőjéről, és természetes, hogy rengeteg különböző szempont merült fel egy ekkora, tucatnyi szervezetet felvonultató egyeztetésen. A zöld és nyitott városfejlesztésben hiszünk, ezért is örültünk nagyon a Magyar Autóklub és a Valyo, város és a folyó kezdeményezésének.

A rakpart ügye közös ügyünk, ezért is törekszünk arra, hogy a különböző autós, kerékpáros és városi szervezetekkel közösen alkossunk stratégiát, hogy egyik csoportot se zárjuk ki Budapest egyik legfontosabb beruházásával kapcsolatban.

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy minden szervezet egyetértett, hogy fejlesztenünk kell a Duna és a város kapcsolatát, hogy meg kell teremteni egy gyalogosan jól járható korzót a folyó mentén, hogy legyen egy hely a város szívében, ahol közelebb hozhatjuk a vizet az emberekhez, és ahová eljárhatunk kikapcsolódni. Természetesen voltak abban viták, hogy ez mikor, milyen feltételekkel és milyen formában valósulhat meg. Van, aki gyorsabban lépne, más csak szigorúbb feltételek teljesülése után. De a célokban egyet tudtunk érteni, és én hiszek benne, hogy közeledtek az álláspontok is. Hiszen a rakpart időszakos, hétvégi, vagy akár hosszabb időtartamú átmeneti megnyitását is támogatni tudják partner szervezetek.

A mai alkalom is világossá tette, hogy szükség van minél szélesebb, minél több egyeztetésre.
Köszönöm a résztvevő szervezeteknek a beszélgetést. Nem az utolsó alkalom volt, folytatjuk az egyeztetést.
-- Karácsony Gergely

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Hétfőn egyeztet Navracsics Tibor területfejlesztési miniszterrel Karácsony Gergely – ezt a főpolgármester jelentette be a Facebook-oldalán.

Az ügy előzménye, hogy Navracsics Tibor kedden az agglomerációs települések polgármestereivel konzultált, majd arról beszélt, hogy újból megalakulhat egy budapesti agglomerációs fejlesztési fórum. Ezen megvitathatnák a fővárost és a környező településeket érintő közös kérdéseket és fejlesztési koncepciókat alakíthatnának ki. Reményei szerint rövid időn belül megteremtik mindennek a jogszabályi hátterét és akkor életre is hívhatják ezt a platformot. – Ez hasznos fóruma lehet majd ennek a kiemelt jelentőségű térségnek, ezáltal Pest megye és Budapest érdekeit jobban tudják majd harmonizálni és távlati célokat, fejlesztéseket tudnak majd megfogalmazni – fogalmazott Navracsics Tibor.

Karácsony Gergely a közösségi oldalán örömét fejezte ki, hogy „a kormány észrevette, közösen tennünk kell Budapest és környékének, Magyarország Szívének fejlesztéséért”. Ők egyébként éppen ezért kezdeményezték februárban a fővárosi térségek együttműködését, mert a problémák közösek, ezért a megoldások is csak közösek lehetnek. – Első lépésnek jó jel, hogy a kormány felismerte a felelősséget. Hétfőn egyeztetek Navracsics miniszter úrral, bízom benne, hogy az uniós források mellett, erről is beszélni fogunk – fűzte hozzá a politikus.
http://hang.hu/belfold/navracsics-tiborral-fog-egyeztetni-karacsony-gergely-142813

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Ne feledjétek, kollégáink július 7-ig minden délután 14:00 és 18:00 óra között várnak titeket a Városháza parkban, ahol személyesen is megismerhetitek a közösségi költségvetés részleteit és szavazhattok a legjobb ötletekre! Ha pedig már ott vagytok, ne hagyjátok ki a plakátkiállításunkat sem, amin az első közösségi költségvetés nyertes ötleteit mutatjuk be.

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A Bartók Béla úton tavaly június végén a FŐKERT, a Budapest Közút, a Főváros, a XI. kerület, a Penta és a Gardenfutura közreműködésével két parkolóhelynyi és egy fahelynyi területen a teljes altalaj cserére került, a sittes tömör talajt vulkanikus eredetű (nem meszes!) sziklák, s azok közé bemosott bioszén, homok, komposzt szubsztrátum váltotta fel. A helyreállított burkolatba résfolyóka került, hogy a járda csapadékvizeit be tudja vezetni a gyökerekhez. A burkolaton autók parkolnak, de alattuk az ültetőközeg akár 100 évre is elég helyet biztosít a gyökereknek. Minőségi faültetés. A fahelybe egy szabványosnál kisebb, konténeres fácska került. Ez lett Budapest első Stockholm Faültetési Rendszerrel elültetett fája, amely ebbe a szerkezeti talajba került (+ Blaha). Utóbb teljesen partizán módon valaki egy kedves óvó táblát is odabiggyesztett a támberendezésre.

Egy év telt el, a fa korábbi méretének másfélszeresére nőtt. 35 celsius fok volt tegnap árnyékban, de a lombja harsogó zöld. A kísérlet burkolatbontással és újraépítéssel együtt 900 ezer Ft-ba került. Faültetésnek drága. Zöld közműnek viszont közműárban van. A szomszédos fáknak alig van gyökere. Vigyázni kellett volna rájuk a munkásoknak az építés, gödörásás során, de sajnos nem volt mire.
https://www.facebook.com/sandor.bardoczi/posts/pfbid0P8JYnJfahqe55vqvWdve4Sa9LkaYaUJjkEX6eP9yev3keB4QHyQGAnRKLsc9hE3Al
-- Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze

A Gardenfutura utóbb elkészített egy szakmai segédanyagot, ami a Stockholm Faültetési Rendszer (SFR) megfelelő kivitelezéséhez ad kiinduló támpontokat. Műleírás, valamint metszettervek formájában is. Szabadon felhasználható tudás:
https://www.gardenfutura.hu/letoltesek

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Új csapattal és új szemlélettel állhatunk végre neki a fővárosi tulajdonban lévő erdők megújításának!
Elkészült az új erdőkezelési koncepció és 10 éves munkaterv, amely lehetővé teszi, hogy tarvágások nélkül, a folyamatos erdőborítás megtartása mellett, fokozatosan cseréljük őshonos fajokra a jelenlegi faállományt. Sziszifuszi munka lesz – de megéri, mert az eredménye nemcsak szebb és értékesebb erdőborítás lesz, hanem olyan, amiben az erdők vadvilága is jobban otthon érezheti magát.
Kevesen tudják, hogy a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában mindössze a Budapest területén lévő erdők 6%-a van. Persze, azért ez sem kis terület, hiszen összességében nagyobb, mint az V. kerület. Ha ez egyetlen erdőfolt lenne, a Szabadság hídtól a Margit hídig a Duna és a Kiskörút között mindent fák borítanának!
A megszületett tervek új szemléletet tükröznek, összhangban az élhetőbb város megteremtésére és a klímaválság elleni küzdelemre vonatkozó célkitűzéseinkkel. Egy nagyváros erdeinek a kezelése során ugyanis már nem lehet a kivágott faanyag mennyisége a cél, sokkal fontosabbak a klímavédelmi, talajvédelmi, természetvédelmi szempontok. A cél, hogy folyamatos erdőborítás fenntartása mellett hozzunk létre természetesebb erdőket.
Az új terv mögött egyébként egy új csapat is van. Korábban ugyanis sem az egykori Főkertnél, sem a Városházán nem volt kifejezetten erdőkezelésre specializálódott gárda. Az elmúlt két évben azonban sikerült kialakítani ezeket a területeket mindkét intézményben, így most a Fővárosi Önkormányzat Tájépítészeti Osztályának és a BKM FŐKERT Divízió Természetvédelmi és Erdőkezelési Osztályának közös feladata lesz az ambiciózus célok valóra váltása.
Budapesti erdőkkel kapcsolatban megéri böngészni a Főkert honlapját:
https://www.fokert.hu/erdok/
-- Karácsony Gergely

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Megnyitottunk egy tűzcsapot Pesthidegkúton, a Főváros munkatársai onnan viszik a vizet Solymárnak, ahol jelentős vízhiány lépett fel. Budapest szerencsés helyzetben van, jó minőségű és biztos vízellátása van, ami a természeti adottságok mellett a több, mint 150 éves Fővárosi Vízművek kiváló szakmai csapatának is köszönhető. Az agglomeráció közműveit azonban nem ekkora igénybevételre szabták. Mai hír, hogy más településeken vízkorlátozást vezettek be, kérték a lakosságot, hogy észszerűen használják fel az ivóvizet. A túlzsúfoltság miatti problémák már az élet több területén is jelentkeztek az agglomerációs településeken, a kormányzat azonban mintha nem ismerné fel ezeket.
Pedig van bőven feladat, először is át kellene gondolni az agglomerációs települések szerepét, ha az infrastruktúra nincs felkészülve, akkor értelmetlen folytatni az esztelen beépítést. Mert például a nyarak egyre melegebbek lesznek, a vízhiány pedig hamarosan még komolyabb gondokat fog okozni.
Budapest itt van és segít, de hosszútávú megoldásokra van szükség, az önkormányzatok és a kormány közös gondolkodására.
https://www.facebook.com/photo/?fbid=607237320764943&set=a.447302586758418
-- Karácsony Gergely

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Nem a klímán spórol a BKK

A klíma használatának szigorú szabályai vannak a tömegközlekedésben, és ezek betartását a megrendelő ellenőrzi is.

A BKV buszvezetői álláshirdetésében üzemanyag-megtakarításból eredő bérpótlékot ajánl a jelentkezőknek. Ezt azonban nem akkor kapják a sofőrök, ha nem használják a klímát. Ha a buszban meleg van, annak más az oka - hangsúlyozta Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke.

Nem a spórolás az oka annak, hogy a fővárosban közlekedő BKV vagy BKK buszokon néha nem működik a légkondicionáló berendezés. Az üzemanyag-megtakarítás után kapnak ugyan extra juttatást a sofőrök, de azt, hogy valaki az extrém hőségben emiatt ne kapcsolná be a légkondicionálót, az EKSZ elnöke nem tartja valószínűnek. Naszályi Gábor az InfoRádiónak azt mondta, ez már csak azért sem valószínű, mert a klímás időszakban emelt normával járnak a buszok, így az üzemanyag-megtakarítás megmarad.

Mint mondta,

-- a klíma használatának szigorú előírása van, 24 fokos hőmérsékletnél a megrendelő, például a BKK, elrendeli a klímahasználatot, és ellenőrzi is.

Ha a járművezető nem kapcsolja be a légkondicionálást, jelentős anyagi megvonásban részesül, ezért nem érné meg kikapcsolni azt.

Hivatalosan a járműben 6-8 fokkal lehet csak hűvösebb, mint a kinti hőmérséklet. Ezekben a kánikulai napokban ettől még nem biztos, hogy sokat javul az utasok hőérzete, hiszen ha kint 32 fok van, akkor az utastérben nem lehet hidegebb 26-28 foknál, ami nem mondható hűvösnek. Egyébként

-- a buszon a vezetőfülkében van a legmelegebb, tehát a sofőr szenvedné meg a legjobban, ha nem működtetné a klímát.

A szakszervezeti vezető arról is beszélt, hogy még mindig futnak olyan járművek, amelyekből gyárilag hiányzik a klíma. Ha egy buszon van klíma, de elromlik, azt a vezető köteles jelezni. Ilyenkor a járművet lecserélik, elvileg olyan busz nem kerülhet forgalomba, amelyben van klíma, de nem működik. A gyakorlat gyakran csúcsforgalom idején felülírhatja ezt a szabályt - mondta az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke.

Az EKSZ közleményben utasította vissza a buszvezetőket érő alaptalan támadásokat.

-- Szinte már tömegek állítják, hogy a sofőrök szándékosan nem hűtik az utasteret, és ebben a hangulatteremtésben élen jár a legnagyobb közösségi portálon szerveződött csoport.

"Hadjáratról van szó a sofőrök ellen, és felháborító, hogy a munkáltatók egyike sem szólal meg alkalmazottai védelmében" - mondta Naszályi Gábor.
https://infostart.hu/belfold/2018/06/20/nem-a-kliman-sporol-a-bkk

Kapcsolódó hang

Légkondi a buszokon
https://infostart.hu/audio/0006c/0006c3dba.mp3

Buszsofőrök a légkondiról
https://infostart.hu/audio/0006c/0006c51ba.mp3
___

Társaságunk autóbusz járműhelyzetéről elmondható, hogy jellemzően az új beszerzéseknek köszönhetően az elmúlt 5 év alatt az autóbusz ágazatnál 49,6 %-ról mára 88,0 %-ra növekedekett az utastéri klímaberendezéssel felszerelt járművek részaránya a teljes állományon belül. A még megmaradt magaspadlós autóbuszok állományból kivezetése folyamatos, a legidősebb, használtan beszerzett alacsonypadlósok esetében azonban ehhez egyelőre nem áll rendelkezésre elegendő mennyiségű új jármű. A koros klímák teljes körű felújítása ugyanakkor többszörösen meghaladná az amúgy selejtezésre érett öreg járművek értékét, a valódi megoldás a járműállomány cseréjének felgyorsítása lenne, amelyre a BKV és a Fővárosi Önkormányzat kész tervekkel rendelkezik, a megvalósításhoz a „stabilitási” törvény értelmében a Kormány mielőbbi jóváhagyására volna szükség.

Addig is a BKK-val együttműködve a BKV törekszik arra, hogy az alacsonyabb utaskomfortú járművek csak abban az időszakban legyenek az utcán, amikor a legmagasabb a járműigény és a korszerűbb buszokból nem áll rendelkezésre elegendő darabszám, de sajnos 2021 nyarán ezek az idős autóbuszok még nem lesznek nélkülözhetők a csúcsforgalmi igények kiszolgálásából.
Bővebben:
https://static.bkv.hu/files/articles/5909_854.pdf

Válasz

M Imre üzente 1 éve

„A közelmúltban berlini, madridi, és bécsi főpolgármester kollégáimhoz hasonlóan engem is felhívott Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester - pontosabban valaki, aki pontosan úgy nézett ki és beszélt, mint ő. Mivel a videóhívásra való megkeresés egy a kijevi főpolgármesteri hivatal domainjét használó e-mail címről érkezett, és mivel korábban is kapcsolatban voltunk a kijevi polgármesteri hivatal munkatársaival, így nem volt okunk gyanúra. Noha a hívás nagy részében releváns, az Ukrajna elleni háborúval és menekültválsággal kapcsolatos beszélgetés folyt, a hívás végéhez közeledve több furcsa, gyanút keltően provokatív jellegű kérdés is elhangzott, ami miatt a hívást a tervezettnél jóval korábban be is fejeztem.

Kollégáim kijevi főpolgármesteri hivatallal folytatott egyeztetését követően megerősítésre került, hogy csalás történt. Minderről hivatalosan tájékoztatom a magyar titkosszolgálatokat felügyelő minisztert, és felkérem a Főpolgármesteri Kabinet Városdiplomáciai Csoportját, hogy az Ukrán Nagykövetséggel, a magyar nemzetbiztonsági szervekkel és a többi érintett európai nagyvárossal egyeztetett módon tárja fel a professzionális deepfake technológiát használó csalás részleteit.

Az igazi Vitalij Klicskóval pedig hamarosan videóhívás keretében egyeztetek.”

Hm...
http://hang.hu/belfold/karacsony-gergelyt-is-felhivta-az-al-klicsko-142428

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Tavaly indult Budapest méhlegelősítése Vadvirágos Budapest néven 28, átlagosan egy-egy hektárnyi mintaterületen, amelyek száma idén néggyel nőtt. Bár a Városházán az első év után még nem számítottak jelentős sikerekre, a természet mégis meglepte őket: már egy év alatt megsokszorozódott a növények és az állatok száma a vadvirágos réteken, az egyik helyszínen előbújt a hazai természetvédelem egyik legfontosabb növénye, a másikra pedig egy hódcsalád költözött. Az még kérdéses, hogy a kémiai szúnyogirtás vagy az influenszerek jelentenek-e nagyobb veszélyt a városi vadvirágos foltokra, az viszont biztos, hogy egyre inkább a nagyvárosok zöldfelületei lesznek a beporzók menedékei. Bardóczi Sándorral, Budapest főtájépítészével vettük végig az eredményeket, meglepetéseket és konfliktusokat.

-- Az első év adatai alapján a méhlegelőkön 2-5-szörösére nőtt az élővilág.
https://telex.hu/belfold/2022/06/20/varosi-mehlegelok-a-vadviragos-budapest-eredmenyei-az-elso-ev-utan

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A főpolgármesteri pozícióban meg lehet mutatni egy kormányzóképességet? Régen azért más volt a főváros pozíciója, mint a mostani rendszerben.

Szerintem, nemcsak a főpolgármesteri, minden polgármesteri pozíció is erre alkalmassá tesz. Igaza van, jelentős mértékben megváltozott a polgármesterek, főpolgármester hatásköre, de a választók szempontjából ez talán kevésbé lényeges. Lehetőségük van arra, hogy intézkedő, cselekvő politikus képét mutassák a választóknak. Az ellenzék legnagyobb problémája, hogy csak beszél 12 éve, és szinte nincs alkalma arra, hogy megmutassa, mit tenne másképp, még ha a kormányzat meg is próbálja a fővárost ellehetetleníteni, költségvetési helyzetét megnehezíteni, akkor is egy főpolgármesteri pozíció ‒ ezt még Karácsony Gergely idején is lehet látni ‒ alkalmas arra, hogy döntéseket hozzon, döntéseket kommunikáljon, cselekedjen. Az ellenzéknek ez hiányzik leginkább.
https://infostart.hu/interju/2022/06/09/torok-gabor-elmondta-miert-ez-a-valaha-volt-legerosebb-orban-kormany-mi-allhat-jakab-peter-lemondasa-mogott-es-miert-kezdhet-aggodni-karacsony-gergely-nagyinterju

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Csak a sajtóból tudta meg a BKK az Orbán-kormány tervét,
-- az osztrák vagy német mintára bevezetendő, egész országra érvényes olcsó közlekedési bérletnek.
-- a kérdés, hogy ki fizeti a végén a számlát. (nagy kérdés)

A munkához sem most kellene nekikezdeni, hiszen az egységes bérlet archetípusát még Demszky Gábor főpolgármesterségének idején vezették be. A három szolgáltató – a MÁV, a Volánbusz és a BKV – 2005 óta óta gyakorlatilag tarifaközösségként működik Budapesten. A technológiai kereteket a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. fejleszti 2013 óta, de az e-jegy sem feltétel, hiszen az osztrák klímabérlet a hazaihoz hasonlatosan papír (plasztik) bérlet.) A 9 eurós bérlet bevezetése ellen hat, hogy felpörgethetné az agglomerációs trendet, ami senkinek sem kívánatos, másrészt az árcsökkentő hatás egy része a munkáltatóknál csapódna le, mivel sok munkavállalónak térítik meg a közlekedési költségeit.

A német elégedettek

A 9 eurós bérlet hatásait vizsgáló OpinionTRAIN felmérése szerint Németországban a lehetőségről szinte mindenki hallott, a termék azok körében is népszerű, akik korábban szinte sosem használták a közösségei közlekedést. A bérletből első héten csak a Deutsche Bahn hat és fél millió darabot adott el. A közösségi közlekedést nem, vagy csak nagyon ritkán használók 77 százaléka számára az új termék jó indok arra, hogy kipróbálja a vasutat, vagy éppen a buszt. A vásárlók 91 százaléka kifejezetten vonzó ajánlatnak tartja a bérletet, amelyet főként munkába járáshoz és a mindennapos ügyek intézéséhez használ. Távolsági utazások aránya alig 7 százalék. Az új bérletesek 44 százaléka a régi tarifák mellett inkább autóba ült volna. Bár a zsúfoltság érezhetően nagyobb lett, de az ár-érték aránnyal a vásárlók 86 százaléka így is elégedett.
https://nepszava.hu/3160582_orban-kormany-bkk-palkovics-szuperberlet-sajtohirek
___

... kérdezlek felelj,
mert kell a barátság, add tovább!
Kell a barátság, hej add tovább!
https://www.youtube.com/watch?v=F2izuCybht0
https://songbook.hu/lyrics/25070/kell-a-baratsag

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Folytatódik a vita a pesti alsó rakpart jövőjéről!

Ezúttal a 24.hu-n jelent meg részletes cikk, több megszólalóval. A megszólalók között volt, aki aggályait mondta el a főváros elképzeléseivel kapcsolatban, míg más kevesellte és bátortalannak nevezte a főváros terveit. Mi pedig mindig próbáljuk az előremutató, de a többségnek támogatható kompromisszumot megtalálni, ez a célunk most is.

Természetesen érthetőek az aggodalmak, hiszen egy változás mindig új, ma még ismeretlen állapotot jelent. Viszont szerencsére minden felvetésre van megnyugtató válasz, igyekeztem ezeket mind elmondani a cikkben is.

A rakpart fejlesztése csak a 3-as metró felújításának 2023-as vége után kezdődhet el leghamarabb, ami két szempontból is fontos:

Újra járni fog Magyarország legforgalmasabb vasúti járata, ami önmagában több utast szállít, mint a MÁV országosan. Ez biztosítja, hogy a belvárosi és az észak-déli irányban megfelelő, felújított, vonzó alternatíva legyen a közösségi közlekedés az autózással szemben.

Ezzel egy időben azonban felszabadulnak a felújítás alatt lezárt sávok a Bajcsy-Zsilinszky úton és a Kiskörúton is, ami könnyebbséget jelent az autós forgalom számára is. Ez a két lépés együtt teszi lehetővé a rakpart gyalogos fejlesztését.

A kikötők és egyéb kereskedelmi létesítmények kiszolgálása továbbra is biztosított lesz a rakparton egy szervízúton keresztül, amit természetesen a mentők, tűzoltók is használhatnak.

A kereskedelem és a vállalkozások pedig minden itthoni tapasztalat szerint fellendülnek a forgalom csillapításának hatására, hiszen a gyalogosok nagyobb eséllyel térnek be egy-egy üzletbe vagy kávézóba, mint az átmenő autóforgalom. Gondoljunk a Kossuth Lajos utca és mondjuk a Ráday utca közötti különbségre. Kisebb forgalom, nagyobb utcai élet.

A cikk részletesen veszi végig a különböző témákat, a további részletek itt:
https://24.hu/belfold/2022/06/17/fovarosi-utlezarasok-pesti-also-rakpart-lanchid-balogh-samu-autoklub-bodrog-zoltan-toth-zsuzsanna-setalo-budapest/
-- Balogh Samu
___

Az autóforgalom mérséklésének igénye a pesti alsó rakparton már az előző városvezetés idején is megfogalmazódott. Finta Sándor főépítész szakmai irányításával készült is egy átfogó tanulmányterv a főváros Duna menti területeinek fejlesztésére, melyben a szerzők problémaként fogalmazzák meg, hogy „a városszövet funkcionálisan gyengén kapcsolódik a Dunához”, hiszen az alsó rakpartok közúti forgalma elszigeteli attól, ráadásul a zöldfelületi rendszer is „hiányos”.
https://budapest.hu/Documents/V%C3%A1ros%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9si%20F%C5%91oszt%C3%A1ly/_Budapest%20Duna-menti%20ter%C3%BCeteinek%20fejleszt%C3%A9si%20tanulm%C3%A1nyterve%201.%20k%C3%B6tet.pdf

Balogh szerint, ha így érzik az érdekvédelmi szervezetek, arra az a megoldás, hogy még többet beszélgessenek, azt azonban visszautasítja, hogy a főváros elzárkózna ettől. Meglátása szerint rendszeresek az egyeztetések az Autóklubbal – már 2021. elején zajlottak megbeszélések a rakpart jövőjéről, így a belvárosi szakasz lehetséges gyalogosításáról –, ráadásul a pesti alsó rakpart szerepelt Karácsony Gergely választási programjában (Budapest Mindenkié, 37. oldal, első pont), így ez aligha lehetett meglepetés.
https://parbeszedmagyarorszagert.hu/files/public/budapest_mindenkie_1.pdf

Íme:

Kitüntetett figyelmet érdemel a budapesti Duna-partok felszabadítása. A Duna belvárosi szakaszán mindkét irányból városi autópályák választják el a várost és az embereket a folyótól. A Duna Budapest legnagyobb kincse, büszkesége és természetes főutcája. Itt az ideje, hogy visszaadjuk a budapestieknek.

1. A pesti alsó rakpartot fokozatosan átadjuk a sétáló, kerékpározó, rollerező emberek számára. A budai alsó rakparton szükségszerűen megmarad még az autóforgalom, de úszóműveken és a hozzájuk vezető, sűrűn elhelyezett zebrákon ott is le lehet majd jutni a víz közelébe.

###

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a május végi Kormányinfón arról beszélt, hogy „autósüldözés folyik Budapesten”, és a rakpart lezárása „megbénítaná a fővárosi közlekedést”.

-- Hogy Gulyás Gergely mennyire ért a városvezetéshez és a közlekedésszervezéshez, azt nem tudom megítélni

– válaszolt Balogh Samu várostervező, a főpolgármester kabinetfőnöke a 24.hu-nak.

Tájékoztatás: a miniszter, aki (azt hiszi,) mindenhez is ért, no, ehhez a témakörhöz semennyire sem. Pályafutása:

Budapesten született, egy ismert ügyvéd fiaként. A Lónyay Utcai Református Gimnáziumban érettségizett. 2004-ben szerzett jogi diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán, 2007-ben szakvizsgát tett.

2004-től ügyvédjelölt, 2008-tól ügyvéd. 2005-től megbízott egyetemi oktató a Károli Gáspár Református Egyetem Alkotmányjogi Tanszékén.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Guly%C3%A1s_Gergely

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Kié a rakpart? Autómentessé tenné a fővárosi vezetés a pesti alsó rakpart belvárosi szakaszát

Az ATV Start vendégei Metál Zoltán elnök, Országos Taxis Szövetség és Balogh Samu várostervező, a főpolgármester kabinetfőnöke.
https://www.atv.hu/videok/20220616/kie-a-rakpart-automentesse-tenne-a-fovarosi-vezetes-a-pesti-also-rakpart-belvarosi-szakaszat

( a műsorvezető hozza gyógyítós stílusát, de a videó bőven nézhető...
https://24.hu/kozelet/2021/01/06/karasz-robert-alapitvany-emmi/
https://mek.oszk.hu/adatbazis/lexikon/phplex/lexikon/d/szleng/sz89.html )

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Jövőre végleg lezárásra kerülhet a pesti alsó rakpart az autóforgalom elől

Ennek kivitelezését a 3-as metró középső szakaszának felújítása után, a jövő év első felében kezdenék el.

“A pesti alsó rakpart tervezése során volt az a korábbi szakmai döntés, hogy a Lánchídtól délre eső rész teljesen autómentes lesz. Ennek bejelentésével várnom kellett eddig a hétig, felismerve azt, hogy lehet, nem a kampány a legjobb időpont rá” – mondta Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere a Telexnek adott interjújában.

Balog Samu, a, a főpolgármester közlekedésfejlesztésekkel is foglalkozó kabinetfőnöke elmondta, hogy a tervezés szakaszában vannak, a budapesti önkormányzat civil munkacsoportja összeül a részletek meghatározása miatt, és eldöntik, milyen hosszú legyen az érintett szakasz.

Korábban Bardóczi Sándor fővárosi tájépítész már célzott arra, hogy „a Pesti alsó rakpartot, a Szent István parktól a Bálnáig, egy hosszabb folyamat során vissza lehetne adni a városnak ebből a kloáka maxima, autópálya állapotból. Erre Tarlósék kiírtak pályázatot, tök jó eredménnyel, csakhogy a legjobbakat kihajították az ablakon.”

Ezt követően 2020-ban fél éven át, májustól egészen októberig minden hétvégén a gyalogosoké és a bicikliseké volt a pesti alsó rakpart. A lezárás a forgalmi adatok alapján nem okozott torlódást az autósforgalomban, miközben a gyalogosok és kerékpárosok közlekedési feltételein javított.

A lezárást a Medián mérései szerint a budapestiek többsége támogatta: 73 százalék egyetértett azzal, hogy a hétvégeken szüntessék meg a gépkocsiforgalmat, de még a forgalom teljes megszüntetését is a megkérdezettek 59 százaléka támogatta. A válaszadók több mint fele akár hosszabb távon is el tudná képzelni az autómentes rakpart koncepcióját. 22 budapesti civil szervezet ebben az időszakban kezdeményezte, hogy sétány legyen a Pesti alsó rakpartból.

A lezárás koncepciója egyébként nem újkeletű. Különböző várostervezők és urbanisztikai szakemberek már legalább egy évtizede hajtogatják, hogy ez Budapest egyik legkiaknázatlanabb területe, és az autók miatt teljesen el vannak vágva a városlakók a Dunától. A nemzetközi trendek ugyanebbe az irányba változnak: Bécs, Pozsony, Párizs vagy Berlin egyre nagyobb folyó menti területeket tett autómentessé az utóbbi időben.
https://jovotv.hu/2022/04/13/jovore-vegleg-lezarasra-kerulhet-a-pesti-also-rakpart-az-autoforgalom-elol/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Három kerületben elkezdődött Budapest szivacsvárossá alakítása

Városi Eső néven tavaly indult el Magyarországon az első, városi helyszínekre, azaz budapesti kerületekre szabott esővízkezeléssel foglalkozó projekt a szivacsváros-koncepció jegyében. Jelenleg még az előkészítő szakasz zajlik.

Mi az a szivacsváros?

Az esővíz komplex, rendszerszintű kezelése egy adott területen (elemei bárhol
megvalósíthatóak, de rendszerszinten költséghatékony módon csupán újonnan kialakított és épített területeken). A szivacsváros elemei: a lezúduló csapadékot hasznosító esőkertek, az ún. Stockholm Faültetési Rendszernél is alkalmazott szerkezeti talajok, vízáteresztő burkolat alatti sávok, (szükség esetén tisztított) csapadékvizet gyűjtő folyókák, zárt vagy nyílt csatornák, szikkasztósávok és kifejezetten erre a célra kialakított, időszakosan elárasztható, mélyvonalakban megtervezett, vésztározóként működő közparki zónák. Bécsben Seestadt Aspern most épülő utcáit, tereit, fasorait és parkjait a szivacsváros koncepció alapján alakítják ki. A Budapestre tervezett Diákvárost is hasonló szemlélettel építették volna meg.
https://telex.hu/belfold/2022/06/09/harom-keruletben-elkezdodott-budapest-szivacsvarossa-alakitasa

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A Semmelweis Klinikák metróállomás építészeti koncepciója
https://www.youtube.com/watch?v=by2lEUOifsw

2022. máj. 24. Őszintén felvállalt nyers szerkezetek, a Füvészkert világát idéző grafikák, és az eredeti kialakításra visszautaló sárga szín a legmeghatározóbb elemei a Semmelweis Klinikák metróállomás új arculatának. Az állomás felszíni kapcsolata egy polgári védelmi célokat is szolgáló betonépület, ami a brutalista építészet stílusjegyeit hordozza, az új koncepció tovább gazdagítja az egykori elegáns és játékos motívumokat.

További információ: http://m3felujitas.hu/node/746

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Bécs megosztotta Budapesttel napenergiás tapasztalatait

A budapesti Főpolgármesteri Hivatal Klíma- és Környezetügyi Főosztálya kezdeményezésére az Eurocomm-PR budapesti irodája szervezésében májusban online megbeszélést tartott a két főváros napenergia-stratégiájáról Bécs és Budapest.

Budapest célja, hogy 2030-ig a város jelenlegi napelemes kapacitásait a 130-szorosára növelje, Bécs pedig a napenergia területén éllovas a régióban – hangsúlyozta az az Eurocomm-PR közleménye.
https://www.eurocommpr.at/hu/Dialog-Service/Veranstaltungen/Becs-Budapest-Virtualis-talalkozo-a-napenergiarol

Az online eszmecserén többek között a napenergia-potenciál feltérképezésének lehetséges módjairól, finanszírozási kérdésekről, a városlakók bevonásáról, valamint a cégekkel való együttműködésről beszélgettek a bécsi és budapesti szakemberek.

-- A megbeszélésen nagy hangsúlyt kapott a műemlékvédelem és a városkép megőrzésének fontossága, valamint előkerültek a jogszabályi keretekkel és engedélyeztetéssel kapcsolatos kérdések is.

A bécsiek beszámoltak az osztrák főváros közösségi naperőműveinek működéséről is.
https://www.elobolygonk.hu/Klimahirek/Energia/2022_06_03/becs_megosztotta_budapesttel_napenergias_tapasztalatait

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Megszavaztátok: Mobi lesz a mikromobilitási pontok neve
Szeretjük a rollerezést, hiszen környezetbarát és gyors közlekedést tesz lehetővé a városban. De nem szeretjük az utcán szerteszét heverő eszközöket, ezért a káosz felszámolására a kerületekkel és a szolgáltatókkal együttműködésben városszerte mikromobilitási pontokat hozunk létre. Több mint 300 rendezett rollerparkolót alakítunk ki a belső kerületekben idén, de célunk, hogy a külső kerületekre is kiterjesszük a hálózatot.

Ezek a pontok lehetővé teszik, hogy gyorsan és egyszerűen lehessen igénybe venni a mikromobilitási szolgáltatásokat, miközben rendezettek maradnak a köztereink. A mikromobilitási pont azonban túlságosan szakmaian hangzik, nehezen megjegyezhető, ezért a BKK - Budapesti Közlekedési Központ ötletpályázatot indított, hogy kreatív, kifejező elnevezést találjunk a már telepített, illetve még kialakításra váró mikromobilitási pontoknak. Csaknem 500 ötletet küldtetek, melyek közül végül a Mobi (Mobilitási pont) bizonyult legnépszerűbbnek, így hamarosan már az utcákon is találkozhattok majd a Mobi táblákkal.
https://www.facebook.com/budapestmindenkie/posts/322494343394607
-- Budapest Városháza

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Új útvonalakon közlekedő locsolókocsikkal, ivókutakkal és hűsítő szigetekkel készül Budapest a kánikulára

Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze és kollégái a hét elején látogatták meg az osztrák fővárosban azt a Schwammstadt, avagy szivacsváros néven futó projektet, amely Bécs 22. kerületében zajlik. A 25 ezer lakosnak új otthont adó terület átalakítása azért vált kiemelten fontossá Ausztriában, mert mint Bardóczi is írja friss Facebook-posztjában, „Bécs az elmúlt néhány évben elszenvedett két kiugróan meleg nyarat és egy olyan váratlan felhőszakadást is, amikor nem tudta a csatornahálózat a városban elvezetni a lehulló esőt, s a víz polgárokat sodort le a lábukról. Azóta rendkívül komolyan veszik a várospolitikában a klímaügyet, s az egyik megoldási javaslatuk erre a szivacsváros, ahol a lezúduló hirtelen vizeket esőkertek, a Stockholm Faültetési Rendszernél is alkalmazott szerkezeti talajok, drénezett burkolat alatti sávok, szikkasztósávok, és kifejezetten a hirtelen csapadékot az erre a célra kialakított nagy, időszakosan elárasztható, mélyvonalakban megtervezett, vésztározóként működő közparki zónák jelentik”.

Ilyen léptékű fejlesztések Budapesten ugyan még elképzelhetetlenek, de a 2019 végétől a magyar fővárosban is érvényben lévő klímavészhelyzet nem maradt üres lózung. A Qubitnek Barsi Orsolya, a Főpolgármesteri Hivatal Klíma- és Környezetügyi Főosztályának klímastratégiai osztályvezetője mondta el, hogy az elhíresült méhlegelőkön túl milyen eszközöket vetett be eddig, és milyeneket készül bevetni a főváros.
https://qubit.hu/2022/06/02/uj-utvonalakon-kozlekedo-locsolokocsikkal-ivokutakkal-es-husito-szigetekkel-keszul-budapest-a-kanikulara

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Átcsoportosít a kormány: Budapest helyett sportlétesítmények kapnak pénzt (előzetes)
https://www.youtube.com/watch?v=NKEcqM2TtBM

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Legyen minden nap gyereknap Budapesten!

Mi köze a gyereknapnak a városfejlesztéshez?

Olyan Budapestet szeretnénk, ahol a gyerekek minden egyes nap azt élhetik meg, hogy a város az övék is, Budapest az ő tágas otthonuk is, nem csak a felnőtteké.

Egy város akkor jó, akkor működik jól, ha a gyerekek számára is biztonságos, jól használható és izgalmas. Ha tiszta a levegő és biztonságos az utca. Ha sivár, szürke utcakép helyett izgalmas, karakteres utcák, terek, parkok vesznek minket körbe. Ha akadálymentesen lehet közlekedni babakocsival, az otthonhoz közel van az óvoda és az iskola, nagyobb gyerekeket pedig bátran el lehet engedni egyedül. Ha városszerte meg tudjuk teremteni azokat a körülményeket, amiket a gyerekes családok keresnek.

A városfejlesztési terveinkben és munkáinkban mindig szem előtt tartjuk ezeket a célokat, hiszen a mostani döntések következményeivel a következő generáció fog igazán jól (vagy rosszul) járni.

Most kell tennünk azért, hogy a gyerekeink olyan Budapesten nőhessenek fel, ami biztosítja számukra a zöld, biztonságos, egészséges környezetet.
-- Balogh Samu

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Tegnap este Fináncz Dominik járt nálam, az a 22 éves fiatalember, aki a múlt héten megmentett egy kétségbeesett fiút a Margit hídon, és megakadályozta, hogy a Dunába vesse magát. Dominikot már aznap kerestem telefonon, hogy megköszönjem helytállását, tegnap pedig a városvezetés nevében egy csekély ajándékkal háláltam meg hőstettét. Beszélgetésünk során elmondta, hogy éppen albérletet keres, úgyhogy, aki szívesen kiadná egy megbízható, életmentő fiatalembernek az egy- vagy másfél szobás lakását, ahová kutyát is lehet vinni, az írjon itt a Facebook-oldalamon egy üzenetet és továbbítom neki.
https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/580779610077381
Továbbra is kérek mindenkit, hogy ha hasonló helyzetben talál valakit, segítsen, ilyenkor egy-két jó szó is sokat számít. Dominiknak pedig köszönöm szépen még egyszer, példát mutatott emberségből mindannyiunk számára!
-- Karácsony Gergely

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Ui.: ugye, ígéret volt arra, hogy amit Budapest nem szeretne, az nem is lesz megépítve. No, ehhez képest éppen az ellenkezője valósul meg. Pedig a dakota indiánok betartanák. És az apacsok is: https://hu.wikipedia.org/wiki/Winnetou_(reg%C3%A9nyh%C5%91s)

Beszédében a miniszterelnök azt is tudatta, hogy megvalósul a Liget Budapest program összes tervezett épülete.
https://pestbuda.hu/cikk/20220522_megepitik_a_varosligetben_az_osszes_tervezett_epuletet_hangzott_el_az_uj_neprajzi_muzeum_megnyitojan
___

A Városliget már a XVIII. század végén a pesti polgárok egyik kedvenc pihenőhelye volt, igaz, ekkor még Városerdőnek hívták. Igazán felkapottá a XIX. század első felében történő fejlesztések tették a helyet. A század legelején, 1808-ban létrejött a Királyi Szépítő Bizottság József nádor vezetésével, amelynek feladata Pest városának szépítésén és korszerűsítésén túl a leendő Városliget fejlesztése is volt. A bizottság 1813-ban kiírt egy pályázatot, amelynek célja a terület rendezése és fejlesztése volt úgy, hogy a város minden rendű és rangú polgára számára hasznos és kellemes kikapcsolódási helyként szolgáljon.

Végül Christian Heinrich Nebbien német származású kertész terveit fogadták el. Nebbien egy gazdaságosan fenntartható, ám kellemes megjelenésű pihenőparkot álmodott meg. Többek között ennek keretében alakították ki a kör alakú, 80 méter átmérőjű Rondót is, ami a terület kapujának számított, mivel ide vezetett Pest belvárosából a Király utca, illetve a későbbi Városligeti fasor, ami ekkor még csak fákkal szegélyezett út volt.
https://pestbuda.hu/cikk/20210330_eredetileg_a_varosliget_kapuja_volt_a_rondo_tortenete

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Korrekt, leegyszerűsítő hangulatkeltéstől mentes cikk jelent meg a Telex.hu-n a budapesti közforgalmú hajózásról.

Tíz évvel ezelőtt a meglévő hajós kapacitás egységes menetrendbe és szolgáltatási arculatba szervezése előremutató lépés volt, de további fejlesztések, új hajók érkezése nélkül nem volt perspektíva a régi, lomha hajók járatásában.

Márpedig az új, több utast szállító és gyorsabb hajók vásárlására még akkor se jutott uniós vagy kormányzati forrás, amikor éves szinten sok tízmilliárd forintnyi fejlesztési forrást kapott Budapest. Hát még most, amikor a kormány nem csak elzárta az uniós csapokat, de további különféle elvonásokkal is sújtotta a várost.

Persze a dunai hajózás jelenlegi helyzetéből is van kiút, de ahhoz a fővárosi önkormányzat stabil és kiszámítható finanszírozására van szükség, elérhető uniós forrásokkal.

És hogy mi a párhuzam a dunai közforgalmú hajózás és a MOL Bubi között? A cikkből kiderül:
https://telex.hu/belfold/2022/05/22/temethetjuk-e-a-vizi-tomegkozlekedest-budapesten
-- Balogh Samu

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Podcast: Egy makacs ember lett az „Év Tájépítésze”

Úgy hívják: Bardóczi Sándor. Harcol a fákért, a zöldfelületekért, a méhekért, tűri a hülyeséget, magyaráz a tudatlanoknak és tanít, nevel mindenkit konokul. Hátha megérti valaki, hogy az életünkről van szó. Vele beszélgetett Veress Dóri és Gellért Gábor a Budapest TE+Én podcast két műsorvezetője, arról, hogy merre tart a Vadvirágos Budapest Program, hány fát sikerült megmenteni, hányat nem, és miért nem? Miért nem tartjuk be az építési szabályokat? Miért zsákoljuk be az avart, ahelyett, hogy komposztálnánk? Miért a városokban élnek túl a méhek?

Hallgassátok meg a podcastot, mert Bardóczi Sándor azt is elmondja, hogyan gondozzátok a saját kerteteket!
https://open.spotify.com/episode/7uvz2Me0dABJeLtGWYIViB

Sok támadást kaptál a méhlegelők miatt…

Pedig nagy szükség van rájuk. A városokban embervédelmi szempontból kevés vegyszert lehet használni. A városok zöldfelületei így ökológiai menedékhellyé váltak. Furcsa, de Budapest és a nagyvárosok menthetik meg a méheket. Nem úgy hoztuk létre a vadvirágos réteket, hogy megszórtuk őket magkeverékkel, pedig az egy év alatt megoldást hozott volna. A természet megújuló képességét használjuk. Engedjük átalakulni a gyepet. Kevesebbet kaszálunk. A kaszálás ugyanis az igazi gyomoknak kedvez, hiszen nekik nagyobb a túlélőképességük. Érdekes, hogy egy kaszált, golfpálya minőségű gyep a világ legfenntarthatatlanabb dolga. Benzinmotoros fűnyírócsodákkal kell kaszálni, vegyszerezni, ivóvízzel locsolni. A végtelenül konzervatív Angliában, a Cambridge Egyetem csodaszép gyepe helyén három éve méhlegelő van.

Miért nem használtok vadvirág magkeverékeket?

Magyarországon nem kaphatóak itthon honos vadvirág magkeverékek. A holland keverékeknek megvan az ökológiai kockázata, hogy behurcolunk invazív növényeket. Például a kanadai aranyvesszőt dísznövényként hozták be a kertészeti vállalkozások. Ez kivadult, és elfoglal az őshonos növényektől komoly területeket.

Hány tájépítész dolgozik most a városokban?

Kevés. Karácsony Gergely programjában benne volt, hogy legyen újra főkertésze Budapestnek. Én konzekvensen elkezdtem a médiában főtájépítésznek hívatni magam. Rákérdeztek a kollégák, hogy nagyon akarom-e ezt, mert ezt a szót nem ismerik. Mondtam, hogy értem, de az én identitásom nem kertészmérnöki, hanem tájépítészeti. Szeretném, ha ez a pozíció elterjedne, ha legalább a 20000 lakó feletti városoknál lenne ilyen pozíció. Így körülbelül 50 szakember foglalkozna tájépítészettel.
https://enbudapestem.hu/2022/05/egy-makacs-ember-lett-az-ev-tajepitesze/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

„Elmondtuk hangosan a nyilvánosság előtt, hogy átverték a budapestieket”

Hagyunk egy kis időt az új kormánynak a helyzet és a következmények felmérésére, például ha leáll a BKV. Ha néhány hónap múlva is ugyanitt tartunk, akkor érdemes erősebb eszközökhöz nyúlni – mondta a Népszavának adott interjúban Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes.
https://nepszava.hu/3157255_kiss-ambrus-fopolgarmester-helyettes-budapest-interju

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Ön tehát mostantól Lázár Jánossal lesz kénytelen egyeztetni, akivel még Tarlós Istvánnak is meggyűlt a baja…

– Egyelőre nem tudjuk, kivel jár jobban a város. Fürjes Balázst egyébként emberileg kedvelem, szakmai kérdésekben sokkal kevesebb vita van köztünk, mint bárki gondolná – más kérdés, van-e még helye a szakmai kérdéseknek a mai belpolitikában. Nem is kérdés. Nincs. Nyilvánvalóan csak a hatalmi kérdéseknek van. Hogy építenek egy alternatív városházát Fürjes vezetésével, s Budapesten így tartják majd a felszínen a Fideszt, elsődlegesen hatalmi stratégia volt – és pontosan tudtam, hogy nem fog működni. Volt azonban mögötte szakmai elképzelés is, fontos fejlesztésekkel, az pedig nagyon rossz lenne, ha ezek leállnának, csak mert más alá kerülnek az új kormányban.

– Még egyszer: Lázár János alá. Kemény két évre számít?

– Igen, de ez független attól, ki felel a budapesti ügyekért a kormány részéről. Egyelőre nem látom, Lázár János és Navracsics Tibor között mi lesz a feladatmegosztás, de nem is ez a lényeg. A Fidesz Budapestet és az önkormányzatokat érintő stratégiája számít csak. Ebben pedig úgyis a miniszterelnök dönt.

– Megszüntetik a közvetlen főpolgármester-választást? Többször felvetette már, hogy ön szerint ez következik.

... hátra lép kettőt és elmondja: nem biztos, hogy a választópolgárok rosszul döntöttek, amikor ennek az ellenzéknek most nem adtak megbízást az ország kormányzására

– 2011 óta ott van már az asztalukon ez a terv, az eszközeik megvannak, ha meg akarják lépni, meg fogják lépni – erre nincs hatásom, ezért nem is foglalkozom vele. Csinálom azt, amire van hatásom és amire a budapestiek felhatalmaztak. A várostól elvontak már, amit tudtak, ezt már nem érdemes fokoznia a Fidesznek. A saját érdekük is az, hogy erről az útról lekanyarodjanak. A magyar GDP 38 százalékát termeli meg a főváros. Csak a hozzánk irányuló nemzetközi turizmus a magyar GDP 5 százaléka. A Magyar Falu Programot is nagy részben ebből fedezi a kormány. Márpedig ez a bevétel akkor nő, ha a város fejlődik.

– Ha mégis inkább a kivéreztetés mellett döntenek, mit érez majd abból a fővárosi lakos?

– Nem fogjuk megvágni a közszolgáltatásokat akkor sem.

– Inkább durván eladósodnak?

– Annyira biztosan nem, mint a magyar állam. Vagyonfelélés és közszolgáltatás-nyirbálás mindenesetre nem lesz. Racionalizálni lehet még. Úgy is, hogy bár ez nem nagyon üti át az ingerküszöböt, de az elmúlt harminc év legnagyobb cégátszervezését vertem végig a rendszeren a Budapesti Közművek létrehozásával. Megszüntettünk ötven politikai és egyéb vezetői pozíciót a fővárosi közműveknél, évi 3 milliárdot spóroltunk ezzel.

– Draskovics Tibor pozija azért megvan még?

– Meg. És szerintem nézzük az emberek teljesítményét, ne címkézgessünk.

... a személyi kérdések nem zavarnak.

– És az, hogy a Városligetben folytatódnak az építkezések?

– Az zavar. Főleg, hogy a miniszterelnöknek volt egy ígérete, amellyel ez szembe megy.

– Dehogy. Azt mondták, ha nyernek, épül.

– Ki volt plakátolva, hogy tovább építkeznek, ha nyernek?

– Ha valamit Baán László nyilvánvalóvá tett, az pont ez volt.

– Baán Lászlóra szavazott bárki ebben az országban? Szerintem Orbán Viktorra szavaztak, Budapesten meg rám. Nem tekintem ezt lezárt ügynek.

– Jogilag nincs mozgástere.

– Politikailag meg van.

... a miniszterelnök.

Ha energiahatékonysági beruházásokra a kormány kapna pénzt, azt Budapesten meg tudnánk duplázni akár – van ugyanis egy klímasemleges városok-program, rengeteg kiegészítő EU-forrás állhat benne rendelkezésre. Ilyeneken érdemes lenne együtt dolgozni.

– Nem naivitás ez? Ha megszerez mondjuk közvetlenül ilyen pénzeket Brüsszelből, a kormány elvonhatja azokat is. Nem járna jobban a főváros egy fideszes főpolgármesterrel?

– Veszélyes logika azért ez. A végén feltehetjük a kérdést, minek vannak választások, minek vannak törvények…

– Azt viszont már tudjuk, hogy lezárják a rakpartot.

– Nem lezárjuk. Megnyitjuk. Az emberek, a gyalogosok előtt.

– Az autósoknak még rosszabb lesz.

– Mindenkinek jobb lesz. Közlekedési folyosó a város, vagy hely, ahol élünk? Erről szól a vita. Fontos vita. Durva nacionalizmussal én talán nem vagyok vádolható, de akármikor hazajövök Barcelonából, Berlinből vagy Párizsból, mindig azt érzem, hogy jó helyek azok, de Budapestnek nyomába nem érnek. Márpedig

-- most a világ legszebb helye autópályaként működik. Az a Duna-part, amellyel a Teremtő megajándékozta Budapestet, többet ér ennél.

Most annyit szeretnék elérni, hogy egy rakparti szakasz legyen gyalogos. Ott volt az ígéreteim között. Annyira nem kellene meglepődni, ha egy megválasztott zöld polgármester zöld programot valósít meg.

– A fővárosiak egészségesebbek már? Ez is szerepelt benne.

– A kerületi járóbeteg-ellátás fejlesztésére és a CT-várólisták rövidítésére ötvenmilliárdot tárgyaltunk ki a kormánytól, igen. Működik is, büszke vagyok rá.

... hiszek abban, hogy igenis lehet emberi szempontokat érvényesítve sikeresen politizálni. Én például így politizálok, és ha lesz 2024-ben főpolgármester-választás, meg fogom nyerni.

https://www.valaszonline.hu/2022/05/18/karacsony-gergely-valasztas-2022-budapest-interju/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Az idei I bike Budapest Bringás felvonulásunk egyik kérése ez volt:

Nem csupán bringázható, átjárható Lánchidat szeretnénk.

Sokkal többen, gyorsabban és környezetbarátabban juthatnak át a hídon és a belvároson, ha a buszok nem a dugóban állnak, mint a felújtás előtt.

Sokkal többen közlekednek majd biciklivel, ha nem a kocsik tükreit, vagy a gyalogosokat kell kerülgetni.

A gyalogosok is örülni fognak, ha az autóforgalom miatt nem kényszerül senki a járdán biciklizésre.

Ez egy nagyon olcsó megoldás az élhető városért: csak pár tábla és felfestés kell hozzá. De mindenekelőtt egy városvezetői döntés.

Azt már megszokta Budapest, hogy nincs Lánchíd. Mi azt szeretnénk, hogy a megnyitásával ne a régi rossz megoldást hozzák vissza. Hiszen a közlekedést nem autókban, hanem emberekben kell mérni. Emberek pedig a leggyorsabban és leghatékonyabban busszal és biciklivel juthatnának át a Lánchídon.
https://www.facebook.com/ibikebudapest/posts/5508589719151688
I bike Budapest

A főpolgármester azt mondta, a Lánchíd forgalma minimális a többi hídhoz képest, a közösségi közlekedés viszont használja. Idén letelik a 18 hónap, ami alatt a főváros vállalta, hogy felújítja és a forgalom előtt megnyitja a hidat, de előtte Karácsony konzultálni fog a civil szervezetek javaslatáról a két érintett kerülettel (Várnegyed, Belváros-Lipótváros), még az ősszel.
https://444.hu/2022/05/18/karacsony-szerint-szolnak-ervek-amellett-hogy-a-lanchidrol-tiltsak-ki-az-autokat

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A Budapesti Kereskedelmi És Iparkamara egy kérdőívben kíváncsi arra, hogy mi a véleményetek a pesti alsó rakpart lezárásáról.

A konzultáció elején arra is felhívják a figyelmünket, hogy

-- "A BKIK osztja a Magyar Autóklub a pesti alsó rakpart végleges lezárását ellenző véleményét, ezért online konzultáció keretében vonja be a fővárosi vállalkozásokat az egyeztetési folyamatba."

Mi pedig szeretnénk felhívni a figyelmeteket arra, hogy kérdőívben feltett kérdések sokszor sugalmazhatják a választ is, de arra kérünk mindenkit, hogy ne hagyja magát befolyásolni. Ezzel együtt arra is biztatunk, hogy töltsétek ki a kérdőívet és mondjátok el a véleményeteket, hiszen erre kíváncsiak.
https://bkik.hu/hu/hirek/pesti-also-rakpart-online-konzultaciot-indit-a-vallalkozok-koreben-a-budapesti-kereskedelmi-es-iparkamara
-- I bike Budapest
__

Mert a város talán legszebb pontja nem azért van, hogy autópályaként használjuk...

A rakpart csak igazán a belváros..a város közepe .

Ez az a kamara, amire senki sem kíváncsi, de minden cégtől beszednek 5k-t, cserébe legalább nem csinálnak semmit?

Századvég...Nem sok értelme van ezeknek a kérdéseknek
___

Autómentes pesti alsó rakpart nevű album (képek)
https://indafoto.hu/anna_schwelung/automentes_pesti_also_rakpart

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Folytatódik idén is a Vadvirágos Budapest program, amelyben a tavalyi indulás óta 38 rovarbarát zöldfelületet jelöltek ki majdnem harminc hektáron – jelentette be a Főpolgármesteri Hivatal egy háttérbeszélgetésen.

Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes elmondta: a tapasztalatok alapján néhány dolgon változtatnak, például javítani kívánnak az úgynevezett méhlegelőknél elhelyezett helyszíni tájékoztatáson. Bardóczi Sándor főtájépítész hozzáfűzte:

-- a Vadvirágos Budapest programhoz hasonlók a nyugat-európai nagyvárosokban és az Egyesült Államokban legalább tíz-tizenöt éves hagyományokra tekintenek vissza.

A Budapesten kijelölt területek a hatmillió négyzetméter fővárosi kaszált gyep 4,5 százalékát érintik. Ezeken a helyeken az évi nyolc-tíz helyett csak egy-két alkalommal kaszálnak, így a növényeknek van idejük virágozni, magot érlelni és terjeszteni.

-- Az ilyen területeken alacsonyabb hőmérsékletet lehet mérni, mint a kaszált gyeprészeken.

Ha az előbbi területekből sok van a városban, az a helyi klímára, a hőszigetekre kedvező hatást gyakorol.

A területek átalakulása több évet vesz igénybe, és a természetes átalakulás „csúcsaként” esetenként megjelenhetnek védett növények is. Ugyanakkor már most több védett növényfaj – méhbangó, budai imola, Duna-völgyi csillagvirág – jelent meg több helyen.

-- A méhlegelőkön az intenzíven kaszált gyepekhez képest sokszínűbb az élővilág: 2-4-szer több növényfaj és 2,5-szer több és többféle beporzó rovar figyelhető meg. Az intenzív kaszálás az elmúlt 50-60 évben vált jellemzővé a nagyvárosokban, régebben erre nem volt ekkora igény.

Ha újra hozzá tudunk szokni az egyébként természetes állapotokhoz, akkor vissza lehet jutni a környezetnek sokkal jobb kezelési módhoz.

A kutyák számára veszélyes toklászok (az egérárpa nevű gyomnövény megszáradt, széteső kalásza) nem szaporodtak a vadvirágos gyepeken, hiszen ez a gyomnövény éppen a sokszor zavart, rossz állapotú területeken található. Az egyetlen kijelölt terület, ahol kisebb mértékben megjelentek a toklászok – amelyet a Főkert le is kaszált –, az Óbudai-sziget egyik korábban rendszeresen letaposott része volt.

A területek kijelölésénél a parkhasználati szempontból kevéssé frekventált, félreesőbb parkterületeket, ember által nem, vagy alig járt rézsűket, útközöket, növénnyel beültetett elválasztó sávokat kerestek.
https://www.fokert.hu/vadviragos-budapest/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Hol volt, hol nem volt, de úgy két éve feltűnt két bátornak tűnő legény, a Levitézlett és a Fülesincsmüle. Magukkal sem voltak tisztában, de az emberek kérdéseire sem válaszoltak őszintén valamiért. Igazság szerint, inkább semmit nem válaszoltak a titkok tudói , vagy a nagy buták. No, ennek meg is lett a jutalma (ezé' vagy nem ezé', a fene se' tuggya), Vasorrlézer jött a helyükre, aki Pörkölt uraságnak a fejére nőtt szolgálója. Vasorrlézer -első tündöklésének idején- még Mezőnyihahával is veszekedett egykoron, utóbbi győzött, előbbi ment a bányába csillének (ha jól tudom). Mezőnyihahát váltotta Ünneplőboldogság, és ő ezt csinálta:
https://telex.hu/belfold/2021/10/26/karacsony-gergely-fopolgarmester-igeretek-nem-teljesult-eredmenyek-ket-ev-merlegen
Levitézlett és a Fülesincsmüle ezt csinálta: terveztek!
Még is mit? A nagy semmit, ... el ne olvasd:
https://telex.hu/belfold/2022/02/01/bfk-ket-eves-merleg
Na most, Vasorrlézer nagy dolgokat gondol, de még nem tett meg. A lényeg az, hogy amit Pöttyöslabda indián törzsfőnök akar, csak azt kell megvalósítani, más nem érdemelnek ezek:
https://telex.hu/belfold/2022/05/16/lazar-janos-bfk-budapest-fejlesztesek
Csak nehogy rárohadjon a műanyag lakat. :-)
http://netpolgar.network.hu/video/forum_vitaindito_videok__ird_a_video_ala_a_velemenyed/lazar_nem_kert_bocsanatot
Itt a mese vége, fuss el véle...

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Az LMP a dugódíj mielőbbi bevezetését és a pesti alsó rakpart teljes autómentesítését sürgeti Budapest autóforgalmának csökkentése érdekében – közölte pénteki sajtótájékoztatóján Bakos Bernadett, a párt országgyűlési képviselője.

A párt használatarányos díjat javasol, amelynek értelmében ott és akkor kellene többet fizetni, amikor és ahol nagyobb a dugó és a légszennyezettség. Az érték függne az utazás helyétől, az utazás idejétől, a megtett út hosszától és az autó környezetvédelmi besorolásától. A befolyt összeget a közösségi közlekedésre kellene fordítani, de egy az egész városra kiterjedő forgalomcsillapítási tervet is készíteni kellene.
https://24.hu/belfold/2022/05/16/legszennyezes-dugodij-budapest-lmp/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A budapestiek többsége támogatja a pesti alsó rakpart gyalogos fejlesztését!
A rakpart gyalogos fejlesztése fontos része volt már a választási programomnak is, így természetes, hogy ennek megvalósítása egyik kiemelt célunk. Ezért folytatjuk idén már harmadik éve a rakpart hétvégi megnyitását és ezért indítjuk el jövőre a rakpart teljes megújítását is, aminek eredményeként a pesti rakpart egy belvárosi szakasza teljesen gyalogos, autómentes sétánnyá változhat.
Egy friss közvélemény-kutatás most azt bizonyítja, hogy többen támogatják a rakpart gyalogos fejlesztését, mint ahányan a fejlesztést követően visszaadnák a rakpartot az autóforgalomnak. Sőt, a válaszadók közel egyötöde egyenesen teljesen autómentes, végig gyalogos rakpartot szeretne.
Természetesen nekem közvélemény-kutatások eredményénél is sokkal fontosabb, hogy annak a víziónak a megvalósításán dolgozzam, amire felhatalmazást kaptam. Egy olyan város víziójáért, ahol nem kell lemondanunk a természet közelségéről a városi létért cserébe, ahol senkinek sem megfizethetetlen a lakhatása és ami nem csak azért van, hogy közlekedjünk, hanem hogy éljünk is benne.
A pesti alsó rakpart egy belvárosi szakaszának gyalogosítása is ezt a víziót szolgálja. Mert a város talán legszebb pontja nem azért van, hogy autópályaként használjuk, hanem hogy mindannyian csodálhassuk a Duna és a budai látkép szépségeit.
Természetesen a projekt részleteinek kidolgozásakor és a megvalósítás ütemezésekor is ügyelünk arra, hogy a fejlesztés minél kevesebb változással járjon a város közlekedésében. Éppen ezért csak akkor fog folytatódni a rakpart fejlesztése, amikor elkészül az M3-as metró felújítása, így nem csak Magyarország legforgalmasabb vasúti járata fog újra utasokat szállítani, de a pótlóbuszok miatti lezárásokat is feloldhatjuk.
Köszönöm mindenkinek, aki támogatja a rakpart gyalogos fejlesztését, akit pedig még nem sikerült meggyőznünk, az látogasson ki valamelyik hétvégén a rakpartra és élvezze ezt a páratlan várost, Budapestet!
Teljesen átadná - 17%
Egy szakaszon átadná - 32% (a kettő együtt - 49%)
Fenntartaná végig az autós forgalmat - 43%
A kutatást a Budapest Brand Nonprofit Zrt. megbízásából a Medián végezte, 1000 fős, Budapesten reprezentatív mintán.
https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/574546934033982

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Karácsony Gergely főpolgármester nyert szerdán a Kúrián a Tiborcz-adó ügyében – derült ki az őt a bíróságon képviselő Schiffer András volt országgyűlési képviselő Facebook-posztjából.

„Teljes győzelem! A Kúria mai, felülvizsgálati ítéletében a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletének felülvizsgálati kérelemmel érintett részét megváltoztatta, a Tiborcz István felperes keresetét teljes egészében elutasító első fokú ítéletet helyben hagyta. Az ítélet lényege: Karácsony Gergely a közügyben, választási kampány során, egy közszereplő nevéből alkotott »Tiborcz-adó« kifejezés használatával politikai véleményt nyilvánított, s a közszereplőre (jelen esetben a cégein keresztül közpénzhez, közvagyonhoz hozzáférő, a fővárosi ingatlanpiacot befolyásolni képes Tiborcz Istvánra) irányadó fokozott tűrési kötelezettség ahogyan a becsületvédelem, pontosan ugyanúgy a névviselési jog kapcsán is fennáll” – írta Schiffer András a bejegyzésében.
https://www.facebook.com/photo?fbid=542352680596077&set=a.425305812300765

Schiffer András a Telexnek azt mondta, sem fizetnie nem kell, sem bocsánatot nem kell kérnie Karácsony Gergelynek.
https://telex.hu/belfold/2022/05/11/kuria-karacsony-gergely-tiborcz-istvan-per

„Tiborcz István olyan elképesztő méretű vagyont szerzett az elmúlt 12 évben, hogy már pusztán a gazdasági súlya miatt ő egy közszereplő. Nagyon fontosnak tartom, hogy a bíróság kimondta, hogy a közszereplők köre szélesebb, mint a közhatalmat gyakorlók köre, tehát nem csupán egy politikus számít közszereplőnek, hanem egy olyan ember is, akinek brutális mennyiségű pénze van, pont mint Tiborcz Istvánnak. Ráadásul, aki a saját otthonát Tiborcz-tanyának nevezi el, ami még a Google Térképen is megtalálható, tűrnie kell, ha adót akarnak róla elnevezni, hisz adózni nem bűn” – kommentálta az ítéletet Karácsony Gergely a Facebook-oldalán. Hozzátette: a Kúria döntése nyomán folytatja az egyeztetéseket a kerületekkel, és ha a jogszabályok lehetővé teszik, akkor be fogják vezetni a Tiborcz-adót.
https://www.facebook.com/photo?fbid=572055374283138&set=a.447302586758418

Tiborcz István, Orbán Ráhel férje azt vette rossz néven, hogy az adónemet róla akarta elnevezni Karácsony, ezért egymillió forintos sérelemdíjat követelt tőle.

Első fokon arra jutottak, hogy Karácsony sem a névhasználathoz való jogot, sem Tiborcz becsületét és jó hírnevét nem sértette meg azzal, hogy javaslatát Tiborcz-adónak nevezte el. Másodfokon azonban nem dobták vissza Tiborcz keresetét, az eredmény nagyjából döntetlen lett. Schiffer András úgy magyarázta akkor, hogy „a legfontosabb kérdésekben a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, egyedül egy pontban, a névjog kérdésében marasztalta el Karácsonyt”. Emiatt viszont pénzbüntetést is fizetnie kellett volna,
https://telex.hu/belfold/2021/06/08/karacsony-gergely-fovarosi-itelotabla-tiborcz-istvan-per
és bocsánatot is kellett volna kérnie – írja a Telex.
http://hang.hu/belfold/tiborcz-ado-gyozott-karacsony-140567

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Bevezetik a kizárólagos lakossági parkolást Újlipótvárosban is

A parkolásszabályozás augusztus 1-jén veszi kezdetét, egy hónapos türelmi idővel.

Budapesten már tavaly nyáron kezdetét vette Teréz- és Erzsébetvárosban, hogy az önkormányzatok megpróbálják enyhíteni a túlzott autóhasználat miatti parkolási káoszt.

A kezdeményezés abból áll, hogy 18 és másnap reggel 7 óra között a parkolóhelyek 30 százalékát csak a bejelentett helyi lakosok használhassák. A programmal egyidőben a mikromobilitást, azaz a rövidtávú, közösségi közlekedést (bicikli- és e-rollermegosztás) is népszerűsítve mikromobilitási pontokat hoztak létre, tucatnyi kizárólagos leadási helyet kialakítva az utcákon az eszközöknek.

A programot ősszel Ferencváros is bejelentette.

De a mikromobilitás terén Újlipótváros is élen jár, hamarosan pedig a kizárólagos lakossági parkolás is megkezdődik a XIII. kerület belvárosi részén – derült ki a kerület Facebook-posztjából. Az előkészületek már májusban elkezdődnek a Dráva utca, a Váci út, a Szent István körút és a Rakpart által határolt területen: 124 oszlopon összesen 373 új táblát helyeznek ki, amelyek jelzik majd a kizárólagos lakossági parkolóhelyeket.

A parkolásszabályozás augusztus 1-jén veszi kezdetét, egy hónapos türelmi idővel.
https://magyarnarancs.hu/belpol/bevezetik-a-kizarolagos-lakossagi-parkolast-ujlipotvarosban-is-248787

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Többen bejelentkeztek, 2023 közepén megnyitnák az elátkozott Rác fürdőt

Féléves csúszásban van a létesítmény felújítása, de a költségkeret túllépésével egyelőre nem számolnak.

A különleges atmoszférájú fürdő és a mellé újonnan épített 67 szobás hotel már 2010-ben a nyitás kapujában volt, azóta viszont üresen pusztult

A gyönyörűen felújított, különleges atmoszférájú fürdő és a mellé újonnan épített 67 szobás hotel egyébként már 2010-ben a nyitás kapujában volt, de áldozatul esett a főpolgármesteri székben Demszky Gábort váltó Tarlós István politikai játszmáinak. Az immáron Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat által tulajdonolt BGYH-nak tavaly májusban árverésen kellett visszavásárolnia az ingatlanokat valamivel több mint 5 milliárdért. Gyorsan kiderült, hogy mindenekelőtt penészteleníteni és gombátlanítani kell az épületeket, de erre is két tendert kellett kiírni, mire találtak rá vállalkozót. Ezt követően kezdődhetett meg a műszaki állapotfelmérés, amelyet a felújítás eredeti terveit készítő Dévényi Tamás építész vezette stúdióra bízták, már csak azért is, hogy ők birtokolják a szerzői jogokat. A felmérés során nem csupán a tíz évnyi elhanyagolás okozta pusztítás mértékét kell feltárniuk, de azt is be kell mutatniuk, hogy mennyiben felel meg a fürdő az időközben változó építésügyi előírásoknak, illetve fürdőüzemeltetési szabványoknak. A BGYH egy esetleges funkcióbővítés előnyeire és hátrányaira vonatkozó kérdéseire is választ vár.

– Az építészek május végére készítik el a jelentésüket, amelynek alapján közbeszerzést írnak ki az ismételt rekonstrukció terveire. Az új tervek alapján várhatóan ősszel hirdetnek kivitelezői tendert és legjobb esetben jövő év közepén nyílhat meg újra a fürdő
https://nepszava.hu/3156751_rac-furdo-budapest-epitkezes-szalloda-bgyh-kiss-ambrus

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A Székely Mihály, Kazinczy és Szentkirályi utcák mentén egy "Új körutat" hívunk életre!
Karácsony Gergely főpolgármester, és a három érintett kerület polgármestereinek szilárd támogatásával egy új városi tér jön létre a VI., VII., és VIII. kerület belső részén.
Szakmai képviselők és a döntéshozók véleménye az "Új körút" kapcsán - részletek itt:
https://www.facebook.com/kistavolsagokvarosa/videos/343227914374144/
-- Kis Távolságok Városa

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Ugye nem felejtettétek el, hogy ezen a hétvégén Budapest100 a Várnegyedben?
A programok már tegnap elkezdődtek, mégpedig egy építészeti konferenciával, ami teljes egészében visszanézhető a KÉK YouTube csatornáján:
https://www.youtube.com/watch?v=_yUdcgor7V0

Ma 16 önkéntes tart ingyenes sétát a Várban - köztük én is -, ezekre sajnos már elfogytak a jegyek. (A hírlevelemben meghirdetett helyeket tíz perc alatt szétkapkodtátok, aminek nagyon örültem, és persze sajnáltam azt a több tucat jelentkezőt aki viszont lemaradt. Ha jól sikerül a mai séta, lesz még folytatása ;) )
Bánkódni azonban senki se bánkódjék, mert a Budapest100 hagyományos programja, vagyis a megnyíló lakóházak holnap és holnapután tárt karokkal várják a Várba látogatókat. A teljes programot itt találjátok:
https://budapest100.hu/aktualis/
-- Zubreczki Dávid

Válasz

M Imre üzente 1 éve

51 új, alacsonypadlós, akadálymentesített, klímával felszerelt modern villamos érkezhet Budapestre, miután a BKK meghosszabbítja a CAF-gyártóval kötött opciós szerződését.
Mindez azért is remek hír, mert a villamosok alapára már a 2014-es szerződéskötéskor is rendkívül kedvező volt, így a jelenlegi piaci környezetben jelentős megtakarítást jelentene, ha a BKK élhetne a szerződésben szereplő opcióval.
Mind a Fővárosi Önkormányzat, mind a BKK elkötelezett tehát a fővárosi járműflotta korszerűsítése mellett, de ehhez pénz is kell. Ezért újra kifejezzük a kormány felé együttműködési szándékunkat és kérjük, hogy ne zárják ki a Fővárosi Önkormányzatot az uniós források felhasználásából. Az EU-s pénzek megnyitásával megrendelhetnénk az 51 darab alacsonypadlós CAF villamost, aminek köszönhetően több vonalra is eljuthatnának Budapest legmodernebb villamosai.
https://bkk.hu/hirek/2022/05/meghosszabbitjuk-a-caf-gyartoval-kotott-opcios-szerzodesunket.7574/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A kormánymédia most (éppen) azért támadja a főváros vezetését, mert zebrák kerültek a Blaha Lujza térre, szerintük ezek okoznak hatalmas dugókat. Karácsony előtt azonban volt valaki más is, aki zebrákat akart a Blaha Lujza térre: Tarlós István.

Karácsony Gergely főpolgármester a Facebookon védte meg az intézkedést, azt írta, hogy a zebrák nem befolyásolják érdemben a forgalmat, a gyalogosok pedig ugyanúgy „megérdemlik” a felszínen való közlekedést, mint az autósok, biciklisek, illetve villamossal járók.

-- „A város közepén ez alapvető elvárás, a kérdés inkább az, hogy eddig miért űztük a gyalogosokat földalatti aluljárókba” – tette hozzá.

A VEKE pedig két dolgot ajánlott a Mediaworks figyelmébe: egyrészt, hogy „szíveskedjenek baromkodás helyett esetleg tájékozódni”, valamint hogy „le kellene jönni erről a teljesen autóspárti, buti szemellenzőről, a városban ugyanis vannak olyanok például, mint lakók”.

A nagyforgalmú Blaha Lujza teret a nagykörút vonalán, illetve az Erzsébet körúton átszelve mindeddig csak úgy lehetett átkelni, ha a gyalogosok lementek az aluljáróba, vagy jó nagyot kerültek, ami babakocsival nehéz, kerekes székkel pedig lehetetlen. Vagyis a felszíni átjáró kifejezetten észszerű megoldásnak tűnik.
https://hvg.hu/itthon/20220507_blaha_lujza_teren_jart_a_kormanymedia

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Sikerül túljárni a szemetelő varjúk eszén?

Az FKF és a Főkert szerint városszerte problémát jelentenek azok a varjúfélék, többnyire dolmányos varjak, csókák és szarkák, amelyek a fedetlen hulladékgyűjtőkből „kukáznak”.

A madarak dolguk végeztével továbbrepülnek, míg a szemét ott marad – idézi a szervezetek Facebook-posztját a Telex. A kellemetlen probléma a megoldására az FKF Köztisztasági Divízió és a FŐKERT munkatársainak együttműködésében három kritikus területen: a Népligetben 10, a Tabánban 6 és a Horváth kertben

-- 20 hulladékgyűjtőre fedelet szereltek Budapesten

Kétféle fedéllel kísérleteznek: az egyik egy teljesen teli, felhajtható tető, a másik pedig egy olyan fedél, amelyen van egy kis méretű nyílás, ahol a kisebb szemetet a fedél felhajtása nélkül is be lehet helyezni.

Megvizsgálják, hogy vajon ezek a fifikás madarak ki tudják-e pakolni a hulladékgyűjtőket a kis nyíláson keresztül is, vagy elegendő védelmet biztosít-e ez a fajta fedő. Amint kiderül, hogy melyik válik be jobban, folytatják a hulladékgyűjtők befedését.
https://www.elobolygonk.hu/Klimahirek/Hulladek/2022_05_05/teto_kerul_a_kukakra_a_varjuk_tenykedese_miatt

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Ezer betöltetlen fővárosi közszolgáltatási állást ajánlunk fel és természetesen az átképzést is biztosítjuk annak a 400 dolgozónak, akiket az újpesti Tungsram-gyárból fognak elbocsátani – közölte a Facebookon Karácsony Gergely. A Tungsram egy hete jelentette be, összesen 1600 dolgozót küldenek el az év végéig országszerte, közülük csak Újpesten 400 ember érintett.
http://hang.hu/belfold/karacsony-ezer-tungsram-dolgozot-tud-atvenni-a-fovaros-140286

Válasz

M Imre üzente 1 éve

– Orbán Viktor miniszterelnök a választási győzelem után arról beszélt, hogy az eredmények felhatalmazást jelentenek arra, hogy az eredeti tervek szerint fejezzék be a Liget-projektet. Mi a főváros álláspontja ezzel kapcsolatban? A maradék három épületet elbírja még park természeti környezete?
– A Városliget már a jelenlegi épületeket és infrastruktúrát sem bírja el. A nagy játszótér, a kutyafuttató és a sportpályák területén is olyan intenzív a használat, hogy az eszközök és a kertelemek rehabilitációjára lenne szükség. Minden közparknak van egy terhelhetőségi maximuma, mindeközben Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa és a Városliget Zrt. azt képzeli, hogy erre a területre minél több embert kell ráereszteni, ez az irány azonban nem tartható. Már Tarlós István korábbi főpolgármester vezette önkormányzat adminisztrációja is arról beszélt, a Városliget olyan mértékben terhelt közparkunk, ahol a funkciókat csökkenteni kell és nem növelni. Jelenleg épp az ellenkezője történik. Párhuzamba tudnám ezzel állítani a Városmajor megújítására vonatkozó és nemrég lezajlott tervpályázatot, ahol az állami, kerületi, fővárosi szereplők egyetértettek abban, hogy a sportfunkciókat, bizonyos épületeket meg kell szüntetni ebben a parkban, amit vissza kell adni a zöldnek.
http://hang.hu/belfold/varosliget-mar-a-jelenlegi-epuleteket-sem-birja-el-139989

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A MÖSZ elnöke, Gödöllő polgármestere arról beszélt, hogy elfogadhatatlan az iparűzési adó (ipa) eltörlése. Az adónem megszüntetése azt jelentené, hogy ezermilliárd forintnyi forrás tűnne el a magyar önkormányzatok költségvetéséből, ez pedig közvetlenül veszélyeztetné a közszolgálatok fenntartását, vagyis az emberek létbiztonságát – közölte Gémesi György.

Az elnök felidézte, hogy az elmúlt időszakban Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere és Schmidt Jenő, Tab fideszes polgármestere, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége elnöke is az adónem eltörlését javasolta. Közlése szerint az ipa 90 százalékát működési költségekre fordítják az önkormányzatok, ez pedig más csatornákon keresztül, normatív alapon nem pótolható.

Arról is szólt: pluszforrásokat kérnek a kormányzattól az infláció miatt megnövekedett kiadásaik kompenzálására is, ennek érdekében levelet írnak Orbán Viktor miniszterelnöknek, Pintér Sándor belügyminiszternek és Gulyás Gergelynek, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek. Példaként említette az energiaárak, az építőanyagok és az élelmiszerek árának jelentős emelkedését. Utóbbi miatt például 30 százalékkal emelkedtek a közétkeztetés költségei – tette hozzá Gémesi György.
http://hang.hu/belfold/karacsony-az-onkormanyzatok-forrasoktol-eshetnek-el-a-jogallami-mechanizmus-miatt-140121

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Karácsony Gergely azt mondta, hogy ebből a pályázati keretből eleve kihagyták a fővárost, pedig az országnak, benne az önkormányzatoknak szükségük van a pénzre. – Nem látom, hogyan lesz finanszírozva a magyar államháztartás, a kormánynak vagy meg kell állapodnia az EU-val, vagy pedig óriási gazdasági válság jön. Biztos vagyok benne, hogy a magyar kormánynak az uniós pénzek élet-halál kérdése – mondta, hozzátéve, hogy ha idén nem érkezik meg a helyreállítási alap, akkor abban is biztos, hogy finanszírozhatatlan lesz a magyar költségvetés. Hangsúlyozta azt is, hogy eleve már elköltött pénzekről van szó. – De az egy frappáns lépés lenne az EU-tól, ha ezeket a forrásokat elkezdenék odaadni az önkormányzatoknak, civil szervezeteknek, ezt a bátorságot én nagyra értékelném, de meg is lepődnék rajta – mondta, utalva arra a lehetőségre, hogy elvileg a kormányt megkerülve, közvetlenül a kedvezményezettek is megkaphatják az EU-s forrásokat.
http://hang.hu/eu/az-unios-forrasok-elet-halal-kerdese-mondta-karacsony-gergely-brusszelben-139964

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Karácsony Brüsszelben lobbizik az uniós pénzekért

Az Európai Parlament még február közepén elfogadta azt a javaslatot, hogy a városok közvetlenül is hozzáférhessenek európai uniós pénzekhez, így a koronavírus utáni helyreállítási alapok egy része közvetlenül a városok számlájára érkezhet. – Így a Fidesz által pénzügyileg kivéreztetett városok, köztük Budapest is fontos forrásokhoz juthatnak – írta a javaslatot benyújtó Cseh Katalin momentumos képviselő a közösségi oldalán.
http://hang.hu/belfold/karacsony-brusszelben-lobbizik-az-unios-penzekert-139920

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A Fővárosnál digitális csapatot toborzunk. Ismertek olyan fejlesztőt, aki szívesen dolgozna egy zöldmezős webportál fejlesztésen a budapestieknek, a budapestiekért? A budapest.hu helyére fogjuk létrehozni az új portált, amin tájékozódni, ügyet intézni és a város életében részt venni lehet majd 2022-höz és egy európai nagyvároshoz méltó módon. A konkrét pozik leírásai itt találhatók:
https://budapest.hu/Lapok/2022/csatlakozz-a-varoshaza-digitalis-csapatahoz.aspx
-- Informatikusok az e-demokráciáért

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Budapesten ma három válság van: lakhatási, közlekedési és zöldfelületi. Ezek ráadásul egymásból következnek, így ha nem tudjuk gyökereinél kezelni a válságokat, egy lefelé tartó spirálba kerül a város. A mai negatív tendencia kiinduló pontja a megfizethetetlen lakhatás, és az egyre romló környezeti viszonyok Budapesten.

Az egy tévhit, hogy ez a hármas válság az elővárosi közlekedésfejlesztéssel feloldható lenne. A vasúti fejlesztésekre szükség van, de a probléma gyökerét nem kezelik: az ingázók száma nem fog csökkenni a fejlesztések hatására, sőt, a javuló közlekedési feltételek még katalizálhatják is a kiköltözést. Nem véletlen, hogy a kormány elővárosi vasúti stratégiája is azzal számol, hogy a fejlesztések hatására noha ugrásszerűen nő a vonatokon utazók száma, de a mainál is több autó fog érkezni Budapestre az agglomerációból.

A valódi megoldás kiinduló pontja a megfizethető lakhatás és egy élhető város biztosítása Budapesten, hogy mindenki otthonra találjon a városban, aki itt szeretne boldogulni. Ezt követik a stratégiába illeszkedő közlekedési fejlesztések. Erről szól Budapest városfejlesztési stratégiája, az Otthon Budapesten.

Ennek megvalósításához ad lehetőséget az a hatalmas mennyiségű barnamezős terület, ami Budapest fejlesztési aranytartaléka. Itt tudjuk felépíteni a jövő városát, azonban az elmúlt évek fejlesztései rémisztő jövőt mutatnak: túlépített, túlzsúfolt, profitmaximalizáló, élhetetlen lakósivatagok jelentek meg városszerte.

-- Milyen fejlesztésekre van szükség Budapesten?

-- Hogyan csavarja ki a kormány az önkormányzatok kezéből a város fejlődésének irányítását és felügyeletét?

-- Mi a különbség barnamező és rozsdaövezet között?

-- Mit tehet a Főváros ebben a helyzetben?

Az Octogon magazin velem készült interjújában olvashattok erről bővebben:
https://www.octogon.hu/epiteszet/balogh-samu-interju
-- Balogh Samu

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Az Európai Bizottság 100 európai várost választott ki klímasemleges és okos városok programjába, amelybe 3 magyar város került be: Miskolc, Pécs és Budapest. A programban "kísérleti és innovációs központokká" teszik majd ezt a 100 várost, "amelyek jó példáit és gyakorlatait valamennyi európai város átveheti, hogy legkésőbb 2050-ig minden város klímasemleges legyen az Unióban".

Az Európai Bizottság összesen 360 millió eurót költ erre a programra, bár hogy ebből mennyi jut Budapestnek, az nem derül ki a főpolgármester bejegyzéséből. A városoknak kell kidolgozniuk a klímavárosi szerződéseket, amelyekben szerepelniük kell a részletes koncepciónak arról, hogyan lehet 2030-ra klímasemleges az adott város.

"Mi mindent meg is fogunk tenni, de kérjük a magyar kormány támogatását, együttműködését is, mert csak közösen sikerülhet!" - zárja bejegyzését a főpolgármester.
https://444.hu/2022/04/29/karacsony-budapest-kozvetlenul-kap-majd-tamogatast-az-europai-bizottsagtol

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Új főtere lesz Budapestnek – óriási zöld kör nyert Karácsonyék pályázatán

Ezzel biztossá vált, hogy a Károly körúton nem épül új irodai szárny. Az esetleges módon kialakult, heterogén térség egy erős gesztussal a város valódi főterévé válhat.

-- A tervpályázaton nyertes pályamű egyértelműen kizárja, ténylegesen örökre elveszi annak lehetőségét, hogy ezt a területet bármikor, bárki megpróbálja eladni vagy beépíteni – és ez nagy értéke.

A teljes területen teremt ugyanis teljesértékű városi főteret és parkot, koncepciója csak abban az esetben működik, ha ez a tér egyben marad.

A Szakács Barnabás vezette Lépték-Terv rangos, a szakmában a legjobbak közé sorolt tájépítészeti tervezőiroda, ezért a győzelme különösebb meglepetést nem keltett. Maga a terv viszont igen. A pályázaton végül tizenkilenc cég indult, és a nyertes terv alkalmazta a legnagyvonalúbb gesztust: méretes, zöld kört helyezett el a térség kellős közepén.

„POLGÁRTÁRSAK!

Ezt a kis

testi hibával

született kört

ki

vigasztalja

meg?”

Örkény klasszikus egypercesének enyhén születési hibás, megbicsakló köre, amit Szakácsék a műleírásukban felidéztek, sok tekintetben találó hasonlat erre a helyszínre.
https://www.valaszonline.hu/2022/04/29/oriasi-zold-kor-varoshaza-tervpalyazat-foter-leptek-tajepiteszet/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

„A buszvezetők fizetésén nem tudunk és nem is akarunk spórolni!”
Előbb fogom választani a pénzügyi csődöt, minthogy a 4-6-os villamos 10 percenként járjon.

Nem vagyok hajlandó csonkítani Budapest közszolgáltatásait csak azért, mert van egy politikai szándék a Fővárosi Önkormányzat kivéreztetésére. 100 milliárd forint hiányzik. Pont az a 100 milliárd, aminek egy részét különadó formájában be kell fizetnünk a központi költségvetésébe, egy másik részét pedig elvonták, amikor kompenzáció nélkül lefelezte a kormány az iparűzési adó bevételeinket. Ha a Fidesz-frakció tagjai minden közgyűlésen felszólítanak a lemondásra se lesz több pénz. Akkor viszont lesz, ha változik a kormány politikája és nem akarja tovább kivéreztetni a Fővárosi Önkormányzatot.
https://www.facebook.com/watch/?v=375130964665475
-- Karácsony Gergely

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Folyamatosan zajlik a pesti Duna-part megújítása
Két beruházással már elkészültünk, hiszen tavaly év végén átadtuk a rakpart felújított szakaszát a Margit híd és a Kossuth tér között, most pedig befejeződött Budapest egyik legfontosabb víznyomócsövének rekonstrukciója a rakpart érintett szakaszain, így újra járható lesz a pesti alsó rakpart, jelentősen könnyítve a belváros forgalmi terhelésén.
Menetrend szerint zajlik a harmadik beruházás, a Lánchíd felújítása is: idén visszaadjuk a hidat a forgalomnak, jövőre, Budapest születésének 150. évfordulójára pedig teljesen elkészül Magyarország első állandó dunai átkelőjének felújítása.
Mindeközben további két beruházás előkészítése is folytatódik. Készülnek a tervek a pesti alsó rakpart hiányzó részeinek, valamint a Lánchíd hídfőtereinek, a Széchenyi térnek és a Clark Ádám térnek a felújítására is. A Duna mindkét oldalán a Lánchídhoz méltó, sokkal zöldebb, elsősorban a gyalogosoknak kedvező teret szeretnénk látni, ami egy új gyalogos tengellyel köti össze Budapest legnevezetesebb látványosságait, a Bazilikát és a Várat.
A pesti alsó rakpart Budapest, de talán a világ összes városának egyik legszebb pontja, mégis, az elmúlt évtizedekben elsősorban az autóforgalom egyik gerincútjaként használtuk. Ez a jelentőség ráadásul mindaddig nem is tehető teljesen zárójelbe, amíg tart az M3-as metró belvárosi szakaszának felújítása, amíg ideiglenesen metrópótló buszsávok szűkítik a Dunával párhuzamos pesti útvonalakat.
Ezért olyan megoldásokat keresünk, amik egyre több teret engednek a rakpart gyalogos használatának, de nem lehetetlenítik el a budapesti közlekedést sem. Ezért bár mától újra közlekedhetnek az autók a rakparton, már ezen a hétvégén folytatjuk a már ismert gyalogos és biciklis megnyitásokat. Jövőre pedig, amikor feloldhatjuk a metró felújítása miatti forgalmi korlátozásokat, folytatjuk a rakpart átépítését: a célunk pedig az, hogy a rakpart egyes szakaszait teljesen átadjuk a gyalogosoknak, sétálóknak és biciklizőknek.
https://www.facebook.com/karacsonygergely/videos/1156292608472361/
-- Karácsony Gergely

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A 2019-es önkormányzati választás után Orbán Viktor miniszterelnök nagyon egyértelműen és világosan fogalmazott a Parlamentben: ha a Fővárosi Önkormányzat nem támogatja, akkor nem lesz Liget projekt.
A Fővárosi Önkormányzat véleménye pedig nem változott: nem támogatjuk a Városliget beépítését.
https://www.facebook.com/watch/?v=4697965826979730
-- Karácsony Gergely

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Karácsony Gergely, aki tegnap külföldön tartózkodott, egy mai Facebook-bejegyzésben üdvözölte a szombati budapesti kerékpáros-felvonulást. A főpolgármester azt írta: „büszkeséggel tölti el, hogy tegnap több mint 10 ezer biciklis vette birtokba a fővárost, ennyien vettek ugyanis részt az I bike Budapest biciklis felvonulásán.

„Fővárosunkban igazi biciklis forradalom zajlik, a megújult MOL Bubit már az első hónapokban annyian vették igénybe, hogy azonnal bővítenünk kellett a kerékpárok számát. A MOL Bubi hálózata folyamatosan terjeszkedik, a napokban Józsefvárosban, hamarosan Budán is lesznek újabb dokkolók” – írta Karácsony.

--Számos különböző útfelújítási projektünk teremtett biztonságosabb és kényelmes kerékpározási lehetőséget a külvárosi utakon is. Idén elkészül az Október 23. utca felújítása is, ami közvetlen kapcsolatot teremt a Nagykörút déli szakasza és Újbuda főbb útvonalai között. Uniós forrásokból el fogjuk indítani az első budapesti bringasztrádák kialakítását, fejlesztjük az európai szintű Eurovelo útvonalak minőségét

– fogalmazott a főpolgármester.
https://24.hu/belfold/2022/04/24/karacsony-jon-a-budapesti-biciklisztrada/

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Új parkkal zöldült a fővárosi V. kerület

A 15. századi városfal leghosszabb szakasza, lebegő sportpálya, kilátópont, esővédett játszótér és tanösvény is szolgálja a látogatók kellemes és tartalmas időtöltését a Város-Teampannon által tervezett belvárosi parkban.

A beruházás célja egy olyan történelmi környezetben elérhető pihenőközpark és játszótér megalkotása volt, ami a kerület egységes ökológiai rendszerébe illeszkedik, zöld, és kialakításának köszönhetően jelentősen csökkenteni képes a klímaváltozás lokális hatásait – írja a közleménye alapján az Építész Fórum.
https://epiteszforum.hu/multifunkcionalis-klimabarat-parkot-adtak-at-a-bastya-utcaban

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Díjat alapítottunk a városvédő Ráday Mihály emlékére
Tavaly nyáron, július 16-án hunyt el a Kossuth-díjas magyar filmoperatőr, rendező, televíziós szerkesztő, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke, Ráday Mihály. Alig egy hónappal azután, hogy a főváros törlesztette felé régi adósságát és végre Budapest díszpolgára lett.
A Budapesti Városvédő Egyesület alapítójaként és haláláig tiszteletbeli elnökeként, civillelkű várospolitikusként a Parlamentben és a Fővárosi Közgyűlésben is mindig Budapest egyetemes értékeit képviselte, minden küzdelme egy célt szolgált, hogy Budapest visszanyerje régi fényét és más városokkal együtt megbecsülje páratlan örökségét. Híres és népszerű műsora, az Unokáink sem fogják látni... több volt egyszerű tévéműsornál, tanítás volt arról, hogy az emberi hanyagság hogyan tudja tönkretenni a régmúlt műemlékeit.
Ráday Mihály neve ma is egyet jelent Budapest építészeti örökségének megőrzésével, mindazzal, amiért évtizedeken keresztül küzdött az éppen aktuális hatalommal. Budapest legkérlelhetetlenebb védelmezője volt. A Fővárosi Közgyűlés áprilisi döntésének köszönhetően ezentúl nevét, munkásságát és fáradhatatlan küzdelmének emlékét egy új fővárosi díj is őrzi:
A kiemelkedő városvédő szellemi örökségének tiszteletére a főváros épített vagy természeti örökségének megőrzése érdekében végzett kiemelkedő munkásságot a jövőben Ráday Mihályról elnevezett díjjal fogja honorálni a Fővárosi Önkormányzat.
-- Budapest Városháza

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Számos fontos témában született döntés a Fővárosi Közgyűlés április 13-i ülésén. A legfontosabb döntéseink itt olvashatóak:

-- Továbbra is segítjük az Ukrajnából menekülőket
Együttműködést kötöttünk civil szervezetekkel a szálláshelyeinkre befogadott menekültek minél színvonalasabb ellátásának érdekében. A Magyarországi Terre des Hommes Alapítvány gyerekpszichológusok és szociális munkások bevonásával segíti a traumákat átélt családokat, a Vodafone Magyarország Alapítvány ingyenes wifi szolgáltatással és SIM kártyákkal teszi könnyebbé számukra a családjukkal és a világgal való kapcsolattartást. A 60 embernek elhelyezést nyújtó Menedékház Alapítvány saját forrásait 10 millió forinttal egészítjük ki a biztonságos ellátás érdekében.
Az elmúlt hetekben kb. 100 millió forintot költöttünk el menekültek ellátására. Lassan 50 ezer adag ételt osztottunk szét. Több ezer menekült szállásolása történt meg segítségünkkel. Jelenleg is több százan laknak állandóan táborainkban és várják a háború végét. Budapest gondoskodó arcát mutatta, amiért hálás vagyunk minden segítő civil kéznek.

-- Díjat alapítottunk a városvédő Ráday Mihály emlékére
A kiemelkedő városvédő szellemi örökségének tiszteletére a főváros épített vagy természeti örökségének megőrzése érdekében végzett kiemelkedő munkásságot a jövőben Ráday Mihályról elnevezett díjjal fogja honorálni a Fővárosi Önkormányzat.

-- Parkot nevezünk el Törőcsik Mariról
A XI. kerületben, a Feneketlen-tó partján lévő park átnevezésével állítunk emléket egy fél évszázad egyik legkiemelkedőbb és legnépszerűbb színésznőjének, akinek generációk sora köszönhetett felejthetetlen művészeti élményeket.

-- Több, mint 100 értékes budapesti épületet helyezünk védelem alá
Budapest gazdag és sokszínű építészetének kiemelkedő alkotásait a fővárosi védettség kiterjesztésével óvjuk meg az egyre gyakoribb barbár pusztítástól. Most több, mint 100 olyan különleges építészeti értékű épületet helyeztük védelem alá, amelyekre nem terjednek ki az országos szabályok.

-- Drámapályázatot írunk ki Budapest 150. születésnapjának alkalmából
Események, rendezvények, tudományos és művészeti alkotások sorával tervezzük egy éven át megünnepelni a három városból egyesített Budapest születésének 150. évfordulóját. Ennek részeként a Színházi Dramaturgok Céhének szakmai közreműködésével pályázatot írunk ki olyan új színdarabok megalkotására, amelyek valamilyen módon összekapcsolódnak Budapesttel - akár helyszínként, akár kulturális, történeti vagy identitásbeli tartalmuk révén.

-- A szárnyaló infláció miatt módosítottuk a taxirendeletet
Megállapodást kötött a Főváros az érintett szervezetekkel, 2018 óta először változik a Taxirendelet. Az egyre gyorsabb infláció és a benzinár emelkedés miatt mostanra elkerülhetetlenné vált a tarifa emelése, 2022. május 9-től az alapdíj 700 forintról 1000 forintra, a kilométer alapú díj 300-ról 400 forintra, a perc alapú díj 70 forintról 100 forintra nő. Ezzel párhuzamosan a szolgáltatás színvonalát garantáló intézkedésekről is döntöttünk. Környezetvédelmi okokból 2024-től új taxiként csak legalább EURO 6-os, vagy teljesen elektromos meghajtású autók kerülhetnek forgalomba.

-- Fejlesztjük a Vérmezőt közösen az I. kerülettel
A Vérmező megújításának első közzel fogható lépéseként a Budavári Önkormányzat 60 millió forintos támogatásával megvalósulhat a park berendezési tárgyainak, így a padoknak, kukáknak a lecserélése. Ezzel párhuzamosan fővárosi forrásból megkezdjük a tavaly elfogadott stratégiai terven alapuló részletes fejlesztési koncepció kidolgozását.

-- Szoborkoncepciót és sportkoncepciót fogadunk el
Két fontos, az egész várost érintő témában is átfogó koncepciót alkottunk. A szoborkoncepció kijelöli azokat az irányokat, amelyek mentén a köztéri szobrokról szakmai és társadalmi párbeszédet lehet folytatni. Segíti, hogy Budapesten előremutató, gondolatébresztő, a közösség támogatását élvező szobrok szülessenek. A sportkoncepció pedig azokat a célokat határozza meg, melyekkel segíteni tudjuk a budapestiek egészséges és mozgásgazdag életmódját.
https://www.facebook.com/budapestmindenkie/posts/291431136500928
-- Budapest Városháza

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Karácsony Gergely főpolgármester a Telexnek adott interjújában mondta el, hogy autómentes lesz a Pesti alsó rakpart Lánchídtól délre eső, feltehetően az Erzsébet hídig tartó szakasza. A kivitelezést a 3-as metró középső szakaszának felújítása után, 2023 első felében kezdik meg.
https://telex.hu/belfold/2022/04/13/automentes-lesz-a-pesti-also-rakpart-belvarosi-szakasza

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Karácsony Gergely a Telexnek adott interjújában a hitelről elmondta: sürgető feladat „a költségvetésünk újraszabása, mert azt világosan megmondtuk annak idején, hogy év közepéig tudtunk számolni, és el kell indítanunk a 30 milliárd forintos működési hitelfelvételi procedúrát is, ami szükséges ahhoz, hogy a főváros túlélje ezt az évet. Most nem kötök fogadásokat arra, hogy a kormány támogatást, illetve engedélyt ad-e nekünk ehhez…”

Az önkormányzatok jelentős összegektől estek el a pandémia alatt, nem csak a gazdasági nehézségek, de a kormányzati elvonások miatt is:

-- a kormány felére csökkentette az iparűzési adó mértékét – azzal érvelve, hogy ezzel a vállalkozásokon segít, bár a 2-ről egy százalékosra csökkentett adó elsősorban a nagyobb városok fő bevételeinek csökkenésével okozott látványos változást;

-- a központi költségvetésbe terelte az autók után fizetendő teljesítményadót;
-- szolidaritási hozzájárulásként vont el forrásokat az önkormányzatoktól;
-- hosszú időre lenullázta az önkormányzatok parkolásból származó bevételeit.
https://telex.hu/belfold/2022/04/13/fovarosi-kozgyules-budapest-karacsony-gergely-koltsegvetes

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Karácsony Gergely főpolgármester szerint a kormány nem fogja tudni végrehajtani a Liget-projekt további építkezéseit, mert ha nem érkezik európai uniós pénz, akkor "fejreáll" a költségvetés, presztízsberuházásokra biztos nem jut. De ha a miniszterelnök bejelentése nyomán mégis meglépné ezt a kétharmaddal újraválasztott Orbán-kormány, akkor minden lehetséges politikai és jogi eszközt megragadnak, hogy érvényt szerezzenek a budapestiek akaratának – közölte.

Erről kérdeztük Karácsony Gergelyt főpolgármestert az Esti gyorsban.
https://klubradio.hu/adas?hanganyag_id=24236

Azt mondta: nem tudja, hogy a választás eredménye milyen mértékben befolyásolná a helyzetet, hiszen a miniszterelnök korábban azt mondta, hogy amilyen beruházást a fővárosiak nem támogatnak, azt nem hajtja végre az állam. A fővárosi vezetés álláspontja pedig nem változott, nem támogatja a Városliget beépítését, tehát kicsit értetlenül állnak Orbán kijelentése előtt. Nem most érkezett a politikába, tudja, hogy vannak presztízsszempontok, de szerinte a magyar költségvetés helyzete most eleve nem teszi lehetővé ilyenek érvényesítését. Megismételte, hogy parkban építkezni őrültség, és kifejezett félreértése a 21. századi, klímavészhelyzettel terhelt világnak.
https://www.klubradio.hu/adasok/karacsony-a-liget-projektrol-minden-lehetseges-politikai-es-jogi-eszkozt-megragadunk-125489
___

Baán állítólag kultúrember, tudnia kéne, levegő nélkül a kultúra is halott...

Liget-projekt: Baán László szerint a kormány a választásokig "hajlandó volt" tudomásul venni a főváros álláspontját

Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa szerinte a Liget-projekt egyes építkezéseinek leállítása eddig is túlnyúlt a fővárosi önkormányzat hatáskörén, de a kormány a választásokig „hajlandó volt” tudomásul venni a városvezetés álláspontját. Az Indexnek adott interjúban azt is mondta: drágulnak az új épületek, mert a fővárosi vétó miatt szüneteltetni kellett az építkezést.

A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója az Indextől azt a kérdést kapta: "Eddig tehát csak „jófejségből” nem kezdtek hozzá a Liget-projekt további elemének a megépítéséhez?". Erre közölte: „A miniszterelnök már a választások előtt, a Magyar Zene Háza megnyitóján kijelentette, hogy ennek a vitának a végére az április 3-i választások tesznek majd pontot. Vagyis a kormány hajlandó volt egy, a főváros hatásköri kompetenciáján messze túlmutató ügyben a helyi választások eredményére figyelemmel a fővárosi vezetés álláspontját tudomásul venni – egészen addig, míg a soron következő, s immár az ügy szintjének megfelelő, azaz országos választásokon a választók el nem döntik, melyik politikai erőt bízzák meg a kormányzás feladatával és hatásköreivel. Ez múlt vasárnap elég egyértelműen megtörtént. S ez az erő – immár az aktuális és kellő szintű választói legitimáció birtokában – dönteni fog abban a kérdésben is, hogy mi legyen a sorsa a Liget-projektnek, ...”
https://www.klubradio.hu/hirek/liget-projekt-baan-laszlo-szerint-a-kormany-a-valasztasokig-hajlando-volt-tudomasul-venni-a-fovaros-allaspontjat-125548

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A pestiek kedvence volt a Városligeti-tó, de bűzös, nyákos vizére panaszkodtak a XIX. században

Pesti Hírlap 1880. június 16-án ezt írta:

-- „A városligeti tó mint minden évben, így az idén is kiállhatlan bűzt terjeszt maga körül; szükséges volna megismételni az 1878-i tisztítást. A városligeti bizottság is rájött erre, s javaslatát már beterjesztette a tanácshoz. Most kiderült, hogy a bérlő köteles tisztítani a tavat, 1878-ban pedig a város viselte a költségeket. Óhajtandó volna, hogy a város urai jobban ismerjék a városi szerződéseket s ne akasszanak hiábavaló költségeket a polgárok nyakába.”

A tóhoz ekkor csatorna épült, ami a leengedését megoldotta. A Városligeti-tó egyik szigetén, a Páva szigeten 1881-ben nyílt meg az első fürdőház. A Millenniumi ünnepségekre a tavat ismét szabályozták, és felette 1896-ban elkészült a Zielinski Szilárd tervezte három nyílású ívhíd, az Andrássy út folytatásában. Ekkor, a Városliget újraszabályozásánál valósították meg azt a régi tervet, hogy a Rákos-patak vizéből táplálják a tavat

A XX. század elején – vélhetően eddigre rendeződtek a vízminőségi problémák – a tavat a nagyobb halkereskedő cégek bérbe vehették, és itt tárolhatták az élő halakat a további feldolgozásig. A haszon kettős volt, hiszen a park közönsége előszeretettel etette a halakat.

A tó fenekét 1937-1938-ban lebetonozták, majd 1942-ben a Rákos-patak vizének idevezetésére új szivattyútelepet létesítettek.

A háború után, az 1950-es években javították a partfalat. A legnagyobb változást a Földalatti átvezetése jelentette a tavon, amikor 1973-ban a vonalat átépítették és meghosszabbították. Ekkor a tavat el is vágták a Rákos-pataktól, azaz azóta nem innen kap friss vizet a tó.

Az 1990-es évekig a tó vizét évente leengedték, a halállományt lehalászták, a XXI. században ezt a gyakorlatot elhagyták, mert a tavat a Széchenyi fürdőből meleg vízzel töltötték fel, ami miatt annak télen is megmaradó része (ahol nem működött a műkorcsolyapálya) nem fagyott be, ezért itt különleges élővilág alakult ki.

Remélhetőleg a mostani halpusztulás után sikerül a tavat eredeti állapotára visszaállítani. A Városliget most zajló átépítésében egyébként a tó rehabilitációjával és megnövelésével számolnak.
https://pestbuda.hu/cikk/20220409_a_pestiek_kedvence_volt_a_varosligeti_to_de_buzos_nyakos_vizere_panaszkodtak_a_xix_szazadban

Válasz

M Imre üzente 1 éve

Április 11-én, hétfőn kora reggeltől újra megnyílik a gépjárműforgalom előtt a Pesti alsó rakpart a Margit híd és az Eötvös tér között, továbbá mindkét irányba lehet haladni a Lánchíd és az Erzsébet híd között is.
Az érintett rakpartszakaszok átadására azért van lehetőség, mert ezeken a területeken elkészültek Budapest egyik legrégebbi ivóvíz-főnyomóvezetékének cseréjével.
A Fővárosi Vízművek április közepétől a Jászai Mari tér és a Markó utca között folytatja a vízvezeték építést, az Erzsébet híd környékén pedig a nyár elején indulhat a munka.
További részletek:
https://bkk.hu/hirek/2022/04/aprilis-11-tol-ismet-szabad-az-ut-a-pesti-also-rakparton.7465

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A Városligetben tiltakozna a főváros vezetése, ha tényleg nekiállna építkezni a kormány | 2022. április 7.

„Ilyenkor fontosabb a politikai ellenállás, mint bármilyen jogi kérdés, hiszen bármire alkothatnak törvényt a kétharmad birtokában. Egyre nem tudnak törvényt alkotni: ha azok a választók, akik a támogatásukról biztosítottak minket, és akár az utcán is meg tudnak jelenni, azok velünk együtt esetleg a Városligetben is megjelennek” - mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, amikor arról kérdeztük, milyen eszközökkel tiltakozhatna a Fővárosi Önkormányzat a Városliget beépítése ellen.

Orbán Viktor szerdán azt mondta, a választási eredmény eldöntötte, hogy a Liget-projekt úgy fog megvalósulni, ahogy eredetileg elképzelték. Pedig amikor 2019-ben Karácsony Gergelyt főpolgármesterré választották, a kormány felfüggesztette a tervek befejezését, arra hivatkozva, hogy csak olyasmit építenek meg, amit a budapestiek is szeretnének. Így nem épült meg az új Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és a gyerekszínház sem.

Kiss szerint a mostani választás nem írta felül a korábbi helyzetet, hiszen Budapesten többséget kapott az ellenzék.
https://444.hu/2022/04/05/ha-a-budapestieken-mulik-akkor-az-ellenzeknek-lett-volna-ketharmada

Karácsonyhoz hasonlóan úgy látja, a kormány nehezen találna több százmilliárd forintot a beruházásra,
https://444.hu/2022/04/07/karacsony-szerint-azert-sem-folytatodik-a-liget-projekt-mert-nem-lesz-ra-penz
miközben a várt uniós forrásokkal együtt is költségvetési kiigazításra lesz szükség. „Inkább más zöldterületek fejlesztéséről beszéljünk közösen” - mondta.
https://444.hu/2022/04/07/a-varosligetben-tiltakozna-a-fovaros-vezetese-ha-tenyleg-nekiallna-epitkezni-a-kormany
___

Csakazértis Városliget

Orbán szerint a választás eldöntötte, hogy a Városliget úgy fog megvalósulni, ahogy eredetileg elképzelték.

A 2019-es önkormányzati választások után a kormány felfüggesztette a tervek befejezését, arra hivatkozva, hogy csak olyan dolgot építenek meg, amit a budapestiek is szeretnének.

-- „Magyarország kormánya nem kíván olyan fejlesztéseket végrehajtani Budapesten, amit Budapest felelős vezetői nem akarnak. Várjuk, sőt kérjük is, hogy a közgyűlés hozzon egyenként döntéseket, és mondják azt, hogy ez kell, ez nem kell. Ha azt mondják, hogy nem kell a Liget-beruházás, akkor nem lesz Liget-beruházás”

- mondta Orbán, miután Karácsony Gergelyt választották Budapest főpolgármesterének.

Így nem épült a Nemzeti Galéria, a Magyar Innováció Háza és a gyerekszínház sem. Ezek szerint most mégis nekiállnának, pedig ha a budapestieken múlt volna, az ellenzéknek lenne kétharmada.
https://444.hu/2022/04/06/orban-uj-korszak-kovetkezik-ehhez-kell-szabni-az-oroszpolitikat

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A legrosszabbkor jött a BKV-nak a BKK jogászkodása

„Fogaskerekű vasút felújításának lejáró építési engedélyével kapcsolatban a BKK jogi véleménye az, hogy az építési engedély a veszélyhelyzet megszűnését követő egy évig külön erre irányuló kérelem nélkül is meghosszabbodik. A társaság ezt a véleményét a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény 163. § (4) bekezdés b) pontjára alapozza.

Azonban a BKK előzetes tájékoztatást is kért az ITM Vasúti Hatósági Főosztálytól. Az ITM-től az a tájékoztatás érkezett , hogy véleményük szerint a fogaskerekű engedélyére ez a jogszabály nem vonatkozik. Viszont azt is hozzátették, hogy a véleményük joghatás kiváltására nem alkalmas, azaz nem minősül hivatalos állásfoglalásnak. Mivel a BKK számára fontos, hogy kizárólag szabályosan, a hivatalos előírásoknak megfelelően kezelje a projekteket, ezért a társaság megkereste a Hatóságot személyes egyeztetés céljából is. A megkeresésre eddig sajnos nem érkezett visszajelzés.

A vasúthatósági engedély meghosszabbításához az új engedélyezési eljárással megegyezően szükséges a különböző hozzájárulások újbóli beszerzése, a két eljárás idő és költség igénye megegyezik. Emellett 2017 óta minden vasúthatósági eljárásnál kötelező a független tanúsítás is.

Ezek beszerzésének előkészítését a főpolgármester utasítására a BKK már korábban elkezdte, függetlenül attól, hogy jelenleg a projekt - a kormány erre vonatkozó támogató döntésének hiányában - egyetlen uniós programban sem szerepel tervezett projektként. Emiatt a kivitelezés forrása kérdéses. (Beszédes mellékszál, hogy a nemrég kihirdetett Városmajori tervpályázat előzetes anyagában sem vették figyelembe az állami szereplők a fogaskerekű üzemi területét, ezt csak a Fogaskerekűt üzemeltető BKV hivatalos megkeresése alapján korrigálták.)

Sajnos, a Főváros kérése ellenére a Fogaskerekű felújítását a kormányzat nem tartotta semmilyen uniós támogatásra érdemesnek. Pedig a rekonstrukció az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközből (RRF) megvalósítható lenne, hiszen közlekedésfejlesztésre a kormánynak több ezer milliárd forint állna rendelkezésére.

Karácsony Gergely főpolgármester ezt jelezte is a XII. kerületi polgármesternek is: a főpolgármester arra kérte Pokorni Zoltánt, hogy járjon közbe a kormánynál, hogy az RRF keretből jusson forrás a Fogaskerekű vasút felújítására is.”
https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2022/03/a-legrosszabbkor-jott-a-bkv-nak-a-bkk-jogaszkodasa
-- főpolgármester

Válasz

M Imre üzente 1 éve

A BKV Zrt. mindhárom májusra elkészülő metróállomáson sikeresen elvégezte a füstpróbákat. Nézzétek meg a Magyar Építők Kálvin téri állomáson készült látványos képeit a hő- és füstelvezető rendszer teszteléséről és hatósági ellenőrzéséről.
https://magyarepitok.hu/m3-as-metro/2022/03/m3-metrofelujitas-a-kalvin-teri-allomason-is-lezajlottak-a-fustprobak

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Parkolj, utazz és vásárolj! – A BKK bemutatja a P+R+S megoldást

A Budapesti Közlekedési Központ azzal az együttműködési javaslattal keresett meg több fővárosi bevásárlóközpontot, hogy parkolókapacitásukat hasznosítsák a jövőben P+R célra is, mégpedig annak érdekében, hogy ezáltal csökkenjen a főváros központjába irányuló forgalom és a belvárosban várakozó autók száma.

A jelenleg együttműködő bevásárlóközpontok (KÖKI Terminál Bevásárlóközpont, Shopmark Üzletközpont, Savoya Park és Campona) ajánlatai között megtalálhatók rövid és hosszú távú kedvezményes bérletek is, amelyekkel a fővárosban közlekedők náluk parkolhatnak, amíg közösségi közlekedéssel a belváros felé továbbutazva ügyet intéznek vagy munkába mennek.

-- És hogy mit jelent a rejtélyes S betű? A P+R+S, azaz „Park & Ride & Shop!” szolgáltatást igénybe vevők könnyedén be is vásárolhatnak hazafelé menet.

Az együttműködő bevásárlóközpontok parkolói jó megoldást jelenthetnek, ha a belváros felé letenné az autót, és közösségi közlekedésre váltana

-- Ha attól fél, hogy nem talál majd parkolóhelyet, vagy szívesen letenné az autót, de a P+R parkolók már kora reggel megtelnek, ha intéznivalója vagy munkája végeztével még bevásárolna, netán egyszerűen csak környezettudatos és költséghatékony megoldást keres a mindennapokban – a bevásárlóközpontok parkolói nagyszerű megoldást jelenthetnek

– érvel a P+R+S, valamint a közösségi közlekedés használata mellett a BKK a múlt heti közleményében.
https://bkk.hu/hirek/2022/03/parkolj-utazz-es-vasarolj-valts-kozossegi-kozlekedesre.7379/

A további részletek, illetve a bevásárlóközpontok ajánlatai itt találhatók.
https://bkk.hu/jegyek-es-berletek/ajanlatok/parkolj-utazz-vasarolj/

https://www.elobolygonk.hu/En_mit_tehetek/Zold_mobilitas/2022_03_13/parkolj_utazz_es_vasarolj__a_bkk_bemutatja_a_prs_megoldast

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Hiába áramlanak majd itt újra naponta tízezrek, mi most egy olyan arcát láthattuk a Nyugati téri és a Corvin-negyed metróállomásoknak, amit csak kevesen ismerhetnek meg. Lecsupaszított peronok, üres lejtaknák, színes barlangrajzokra hajazó üzemi járatok. Vigyázat, építési terület!
https://enbudapestem.hu/2022/03/nyers-szepseg-bejartuk-az-epulo-nyugati-palyaudvar-es-corvin-negyed-metroallomast

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Pihenés a vízparton – stégekkel, nyugágyakkal készült el a pesterzsébeti Duna sétány

Amiért alig várjuk a melegebb tavaszi estéket – megnéztük a frissen elkészült XX. kerületi Duna-parti sétányt, ahol tényleg vízközelben tudunk majd lazulni.
https://enbudapestem.hu/2022/03/pihenes-a-vizparton-stegekkel-nyugagyakkal-keszult-el-a-pesterzsebeti-duna-setany%EF%BF%BC/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Cáfol a Metrowagonmash: szerintük nem igaz, hogy katonai eszközöket gyártanának

Korábban a Népszava írt arról, hogy az elmúlt harminc napban hiába várta a BKK az M3-as metró orosz szerelvényeihez az alkatrészeket és a gyártó Metrowagonmash szakembereit Oroszországból.

Ahogy mi is beszámoltunk róla,
https://www.atv.hu/belfold/20220319/nepszava-a-haboru-miatt-nem-erkeznek-meg-az-alkatreszek-a-3-as-metrohoz
a fővárosi vállalat állítása szerint az Ukrajna ellen indított orosz háború egyelőre nem befolyásolja a szerelvények karbantartását, ugyanakkor hozzátették, a jelenlegi készlet legfeljebb néhány hónapra elegendő. Ráadásul az is kérdéses, hogy az oroszországi gyár, mely jelenleg háborús felszerelések előállításával is foglalkozik, készíteni fog-e továbbra is a szerelvényekhez alkatrészeket.

Most a Metrowagonmash közleményében azt írta: a magyar sajtóban hamis információk terjednek arról, hogy telephelyeiken katonai célú termékek gyártása folyna, beleértve lánctalpas és keres járművek platformjaiét.

-- "A Metrowagonmash Rt. hivatalosan kijelenti, hogy kizárólag polgári vasúti termékek gyártásával foglalkozik, nevezetesen metrókocsik és vasúti motorkocsik gyártásával, karbantartásával és nagyjavításával" - közölték.

Hozzáteszik: a cég termékeit, több mint 10 ezer metrókocsit, naponta több mint 16 millió utas használja a világ 11 országának 19 metróhálózatán. A Metrowagonmash szolgálja ki az Oroszországi Föderáció nagyvárosainak, valamint más fővárosok - köztük Budapest, Szófia, Baku és Taskent - metróhálózatainak igényeit, ahová az elmúlt években több száz metrókocsit szállított.

-- "A Metrowagonmash Rt. egyetlen problémát old meg, ez pedig az, hogy utasok millióinak utazásait kényelmessé és biztonságossá tegye"
- írták.
https://www.atv.hu/belfold/20220321/cafol-a-metrowagonmash-szerintuk-nem-igaz-hogy-katonai-eszkozoket-gyartananak

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Az ukrajnai háború jelenlegi és későbbi hatásait elemző friss jelentésből az derül ki, hogy a BKV-t két módon érinti közvetlenül a háború. Az egyik, hogy szinte behajthatatlanná vált a cég mintegy 12,5 milliárdos kötbérkövetelése.

Az orosz gyártó az előzetes egyeztetéseken semmit nem ismert el, semmilyen kártérítési összeget nem tartott elfogadhatónak. A BKV 2019-ben ugyan beperelte a Metrowagonmash-t, ám az orosz cég az elmúlt két év alatt még a periratokat sem vette át. A háború alatt a per gyakorlatilag leállt.

A budapestieket ennél rosszabbul érintheti a háború miatti alkatrészhiány. A raktározás drága és ma már nem is szokás hosszú évekre előre betárazni a különböző alkatrészekből, járműelemekből. A BKV-nál sincs ez másként. Ugyan a készlet pár hónapra elegendő lehet, ám

--a meglehetősen silány minőségben elkészült orosz járműveken 18 sorozathibát azonosítottak a 2020-as független szakértői jelentésben és arra jutottak, hogy új szerelvényekhez képest az orosz járműveknek különösen nagy a karbantartási igényük.
"

A meghibásodás aránya a teljes járműflottában akkor 15 százalékos volt. Márpedig a normál működéshez a járművek 84 százalékára szükség van.

Már akkor jelentős kockázatként értékelte a szakértői jelentés, hogy az orosz gyártó gyakorlatilag monopolhelyzetben van az alkatrészek utánpótlásában. ...

„A városvezetés számára az utas- illetve a szolgáltatásellátás biztonsága a legfontosabb – szögezte le Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. Karácsony Gergely főpolgármester mindenesetre felkérte a BKV-t, hogy vizsgáljon meg minden alternatív beszerzési lehetőséget. A városvezetés többször is kinyilvánította, hogy elítéli az orosz agressziót és amennyiben ezt el lehet kerülni, semmilyen módon nem kíván üzleti, gazdasági kapcsolatot fenntartani olyan orosz céggel, amely ebben érintett.

Az M3-as metró különösen nagy szerepet tölt be a fővárosi közlekedésben: a több mint 17 kilométer hosszú vonal Magyarország legnagyobb forgalmat lebonyolító vasúti rendszere, munkanapokon átlagosan 500 ezernél többen utaznak rajta. Ez több, mint az országos vasúti hálózat teljes forgalma.
https://nepszava.hu/3150540_3-as-metro-alkatresz-ukrajna-haboru-metrowagonmash-bkv

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A Batthyány téri macskabagolyról posztolt a főpolgármester – fotó

Már több napja ott lebzselhet az éjszakai ragadozó.

„Úgy tűnik, az állatvilág mindennapra tartogat egy kis meglepetést Budapesten. Most egy védett macskabagoly tévedt a Batthány téri aluljáróba” – írja Facebook-oldalán Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere.

Vélhetően a HÉV Szépvölgyi úti megállója felől keveredhetett a felszín alatti részekre – írja az Telex.

A lapot szombat este Aliczki Manó biológus, természetfotós, a Magyarországi Kuvikoltalmi Egyesület önkéntese tájékoztatta az észlelésről.

Az egyik HÉV-nél dolgozó munkatárs szerint már legalább két napja megérkezett a bagoly. Az állomás dolgozói értesítették a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársait, egyelőre várják, hogy kirepül-e a madár magától.
https://infostart.hu/belfold/2022/03/13/a-batthyany-teri-macskabagolyrol-posztolt-a-fopolgarmester-foto

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Micsoda fordulat – ipari helyszínekből lett menő kortárs színterek

Egykori legendás ipari komplexumok, melyeknek termékeit anno az egész ország ismerte, mint a Goldberger műselyem vagy éppen a Margitszigeti ásványvíz…De mi lett az épületekkel miután a gépek leálltak? Milyen lehetőségeket rejt egy elhagyatott gyárterület? Lehet belőle a nyári esték menő, vízparti koncert helyszíne? Egy környék fontos szociális és civil központja? Alternatív színjátszótér vagy kortárs művészeti hub?

Elképesztően izgalmas az a fordulat, ahogy művészeti központokként, kiállítóterekként támadtak fel ezek a helyek, és az itt kiállító, dolgozó alkotók művei az egykori termékek hírét is túlszárnyalva kerülnek be a világ kortárs vérkeringésébe. Vannak olyan ma már jól bejáratott kult helyek, ahol elsőre fel sem merül már bennünk az ipari múltjuk – mint a Trafó, vagy a Gázgyárból lett Graphisoft park, de a pár éve átadott Nemzeti Táncszínház is rejt ipari emlékeket. A Tavaszi Fesztivál egész várost behálózó helyszínei között is szerepel több olyan izgalmas színtér, amelyek ebbe a sorba illeszkednek, ezekből mesélünk most párról, amiket április 29 és május 15 között majd ti is meglátogathattok.
https://enbudapestem.hu/2022/03/micsoda-fordulat-ipari-helyszinekbol-lett-meno-kortars-szinterek%EF%BF%BC/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Bekövetkezett az egyik legsúlyosabb rémálmunk. Újra háború van Európában, a szomszédunkban. Budapest ebben a helyzetben egy percig sem mérlegelt, segít a menekülőknek átmeneti otthonra és meleg ételre találni, támogatja határon túli testvérvárosa, Beregszász lakóit. A jelenlegi helyzetről és az ebből adódó feladatokról Kiss Ambrus, Budapest főpolgármestere beszélt a Budapest Te+Én podcast műsorvezetőinek, Veress Dórinak és Gellért Gábornak.
https://open.spotify.com/episode/0xqGDXC1NW8BroGGgy1UhE?si=rc5q1DiNTyumIHNWbmut5g
https://enbudapestem.hu/2022/03/kiss-ambrus-haboru-van-kotelessegunk-segiteni/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Hétfőtől nem kell maszkot viselni a BKK járatain.
Kormányrendelet értelmében március 7-től, hétfőtől a közösségi közlekedés használatakor, valamint az állomásokon és a megállóhelyeken, illetve a pályaudvarokon sem kötelező a maszkviselés. Aki azonban teheti, továbbra is hordja, védje az egészségét.
-- Karácsony Gergely

(tán érdemes például az Ukrajna felől érkezőkkel való találkozásra gondolni)

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Ingyenes lesz a menekültek tömegközlekedése, megnyitják a főváros üdülőit

... bár az ukrajnai menekültekkel kapcsolatos feladatok ellátása állami feladat lenne, a központi kormányzat lassan ébredezik. A Fővárosi Önkormányzat viszont már a háború első napján felkészült arra, hogy Budapest fogadni tudja a menekülteket. Így már több, mint 200 embert sikerült elszállásolniuk. A főváros az alábbi intézkedéseket hozta:

-- Március 4-től előreláthatóan április 15-ig ingyenes lesz a közösségi közlekedés Budapesten azoknak, akik bármilyen dokumentum felmutatásával igazolni tudják, hogy Ukrajna területéről érkeztek.

-- Hétfőtől a Nyugati pályaudvaron 0-24 órás infopultot állítanak fel, ahol tájékoztatják menekülteket a szükséges információkról, az elérhető szálláshelyekről.

-- A fővárosi önkormányzat vidéki üdülőit, táborhelyeit megnyitják, előkészítik.

-- 20 millió forintos gyorssegélyt és hasonló értékű műszaki cikkeket küldenek Beregszásznak, Budapest kárpátaljai testvérvárosának.

-- 20 BKK busz állt szolgálatba azért, hogy segíthessen a menekültek szállításában.
https://rtl.hu/belfold/2022/03/03/karacsony-ingyenes-tomegkozlekedes-bkk-menekultek-budapest-udulok

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Jövő tavasszal nyitja meg a kapuit a felújított Blaha Lujza téri Corvin Áruház

Az eredeti állapotokat részben helyreállító munkálatok során üzlet- és irodaterek születnek. Megnéztük, hogy állnak az évek óta folyó munkák.

A világ legforgalmasabb villamosvonala, a napi 220 ezer embert szállító négyeshatos, illetve az autópályaszerű Rákóczi út találkozásánál fekvő Blaha Lujza téren áthaladók az elmúlt évtizedekben elképesztő mélyrepülésnek voltak tanúi, az utóbbi években a helyzet azonban egyértelműen javulni kezdett: hosszú huzavona után végre elindult a tér modernizálása, a Corvin Áruházról pedig 2018-ban eltűnt a főhomlokzatát fél évszázadon át borító alumíniumburkolat, hogy megkezdődhessen az – egy egész tömböt elfoglaló épület – megújítása. De mi történt az elmúlt években a falak mögött? Milyen munkák folynak, és mikor nyitnak meg újra a kapuk?

A beruházóval, illetve a terveket jegyző építésszel jártuk be a házat, és próbáltunk választ találni a felmerült kérdésekre.
https://24.hu/kultura/2022/02/22/ismeretlen-budapest-blaha-lujza-ter-corvin-aruhaz-reiss-zoltan-orning-oliver-felujitas-iroda-kereskedelem/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Huszonhat, főleg 1956 és 1978 között emelt, I. kerületi ingatlan védetté nyilvánításáról döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán. Ezek között szerepel a Déli pályaudvar főépülete, a budavári Hilton szálló épülete és több lakóépület. A Fővárosi Önkormányzat még januárban jelentette be, hogy közel száznyolcvan budapesti épület helyi védettség alá vételét tervezi.

A védetté nyilvánításra – miként az előterjesztésben olvasható – az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény ad felhatalmazást. A településkép védelméről szóló 30/2017-es önkormányzati rendelet pedig lehetőséget ad arra, hogy a kezdeményezésre induló védetté nyilvánítási eljárás mellett az építészeti örökség speciális szakmai szempontok szerinti feltárása és számbavétele alapján igazoltan értékes épületek helyi védelmet kapjanak, s az önkormányat szerint számos ilyen épület van Budapest-szerte.
https://pestbuda.hu/cikk/20220224_huszonhat_olyan_i_keruleti_epuletet_nyilvanitott_vedette_a_fovaros_amelyek_a_kadar_korszakban_epuletek

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Addig harcol Budapest és az Orbán-kormány, hogy a Lánchídnál lévő tereket éppen akkor zárják le, amikor a híd megnyithat

A Váralagutat még hátrébb sorolták.

A közterek megújítását célzó tervezői tender 2019 júliusában jelent meg, amelybe a Vigadó téri 2000 négyzetméteres gyalogos pódium szakértői vizsgálati tanulmányának elkészítése a József Attila utca terveinek elkészítése kifejezetten kormánykérésre került be, igaz opcionális tételként. Az ajánlatkérő a szerződés teljesítése során bármikor lehívhatja ezt az opciót, de az alapfeladatok között nem szerepel. Kérdés, hogy a kormány enélkül is odaadja-e az egymilliárdot. A 2019 szeptemberében kiadott kormányhatározatban ugyanis ezek is szerepelnek.

A tendernyertes Főmterv-Korzó Tervezési Stúdió bruttó 300 millióért vállalta a terek engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítését, míg az opciós feladatokért 150 milliót kért. A szerződést tavaly márciusban írták alá, csakhogy pénz nem volt rá. Mígnem Fürjes Balázs Budapestért felelős államtitkár felajánlotta, hogy a kormány 60 milliárd forint értékben vállal át projekteket – köztük a terek megújítását – a fővárostól. A feladatot a Vitézy Dávid vezette Budapest Fejlesztési Központra (BFK) bízták, de a szerződés átvételére egy jogvita miatt mind a mai napig nem került sor.

-- A városvezetés megunta a dolgot és úgy döntött, hogy visszaveszi a projektet és Városháza felújítására szánt keretből átcsoportosított pénzből fizeti ki a tervezői díjat.

Az erre vonatkozó előterjesztésről szerdán dönt a Fővárosi Közgyűlés – jelentette be Kiss Ambrus, aki azt is hozzátette, hogy a hídfelújításhoz ígért 6 milliárd forint sem érkezett meg a kormánytól, sőt a támogatási szerződést sem írták még alá. Az Orbán-kormány korábban közölte, hogy csak a hídfelújítás végén, az utolsó számlákra fizetik ki a pénzt, aligha függetlenül attól, hogy a kormány kikötötte: híd lezárása nem tarthat tovább 18 hónapnál. Az óra tavaly június 15-től ketyeg. A mostani tervek szerint ez a határidő tartható is lesz.
https://nepszava.hu/3147451_lanchid-felujitas-clark-adam-szechenyi-eotvos-ter-budapest-orban-kormany

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Radó Dezső Terv, azaz Budapest Zöldinfrastruktúra Fejlesztési és Fenntartási Akcióterve: https://budapest.hu/Documents/Rado_Dezso_Terv_2021.pdf

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Eláll a Gellért-hegyi sikló és az alsó állomásnál tervezett autóbusz-parkoló megépítésére vonatkozó 2009-es szerződéstől a Fővárosi Önkormányzat. A Fővárosi Közgyűlés mai döntését azzal indokolta, hogy a szerződés hatályba lépésétől számítva
-- több mint tizenhárom év telt el
anélkül, hogy a szerződés szerinti beruházás megvalósítását szolgáló érdemi kivitelezési munkák egyáltalán megkezdődtek volna.

Karácsony Gergely főpolgármester arról beszélt, hogy a beruházásban a fővárost rengeteg környezeti kockázat érinti, és az időközben hozott módosításokkal a látványberuházás csak tovább terhelné a Gellért-hegyet, mert nem váltaná ki a turistabuszokat.
https://pestbuda.hu/cikk/20220223_megsem_epul_siklo_a_gellerthegyen_a_fovaros_elall_a_szerzodestol

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Sittlerakó helyett fák a nagytétényi Duna-parton!
A nagytétényi Duna-part Budapest egy kiemelten fontos természetvédelmi értéke lehetne. A környékről sokan járnak oda kutyát sétáltatni, kikapcsolódni, és több védett növénynek is otthont ad a Duna-parti nagyrét. Nemrég azonban arról kaptunk bejelentést, hogy munkagépek jelentek meg a területen és illegális földmunkába kezdtek.

Megszólal a Tóth Endre, országgyűlési képviselő-jelölt, és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere a helyszínen mondja el, hogy mit fog tenni a Fővárosi Önkormányzat a természetkárosítás megakadályozásáért.
Videó:
https://www.facebook.com/watch/?v=700788517592997
-- Budapest Városháza

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Nyáry Krisztián kezdeményezésére én is ajánlottam egy könyvet Budapestről. Buksó című podcastjében most a fővárosról szóló történetekkel foglalkozik. Nehéz volt egyet kiválasztani, végül a Budapest OFF című kötet mellett döntöttem, amelyet a kisfiam kölcsönzött ki a suli könyvtárból és mutatott meg. Kortárs szerzők novellái szerepelnek benne, a főhősök pedig egytől egyig kamaszok, akiknek története valahogyan összekapcsolódik Budapesttel. A novellák nem csak a budapesti életbe engednek betekintést, újra kamasznak érezzük magunkat, amikor találkozunk problémáikkal és az előttük álló kihívásokkal. Remek írók, izgalmas történetek, mindenkinek ajánlom, aki szeret Budapestről, a budapesti életről olvasni.
-- Karácsony Gergely

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Óriási civil győzelem Vitézy felett! Megsemmisítette a Fővárosi Bíróság a Déli körvasút nevű, egymilliárd euróba kerülő projekt környezetvédelmi engedélyét és új eljárásra kötelezte a hatóságot és az alpereseket (BFK, NIF). Amivel zárójelbe tette a többi engedélyt is, de így a CEF2 pályázatra sem lehet beadni. Ez az a projekt, amely teherforgalmi korridort akar csinálni Budapest belsejéből, és minden létező uniós forrást elnyelne más projektek elől az elkövetkezendő évtizedben.

Ide vezetett Vitézy Dávid nagyképűsége, amellyel a helyi lakosságot hülyére vette, az általuk jelzett problémákat pedig a kormány felé pártpolitikai alapúnak minősítette. A helyiek ugyanis nem hagyták magukat átverni, és bíróságon támadták meg a beruházás környezetvédelmi engedélyét. A bíróság pedig nekik adott igazat, súlyos hiányosságokat állapított meg az eljárásban. Az ítélet ellen törvényességi eljárást lehet indítani, de lehet, hogy egyszerűbb és gyorsabb lenne az új környezetvédelmi eljárás, immár a dokumentációt rendesen megírva, és természetesen már az átdolgozott tervek alapján. Mert itt maga az alapkoncepció a hibás, a teherforgalom lakóövezetekbe terelése.

A civilek által felkért pernyertes ügyvéd összefoglalója:
https://www.youtube.com/watch?v=aJkCUze8P0M

Ez az ítélet személyesen Vitézy Dávid súlyos veresége, akinek így egyetlen projektje sem maradt, amely építhető lenne. Eddig működése tehát az eredmény fronton a NULLA szóval írható le, az elpocsékolt közpénzek kapcsán pedig a PÉNZTEMETŐ kifejezéssel. Miniszterelnök úr, mikor küldi már a selyemzsinórt?

Kép: POPÉK plakátgaléria:
https://popek11.blogspot.com/p/plakatgaleria.html

Előző bejegyzések a témában:
2020. október 30.
Vitézy bejelenti a kivitelezési közbeszerzés kiírását. A civilek tiltakoznak és aláírásgyűjtést indítanak.
https://www.facebook.com/vekehu/posts/10157353467661987

2021. december 29.
A kormány elfogadja a BAVS stratégiát, hogy a Déli Körvasút projekt beadható legyen a CEF2 pályázatra. Vitézy (félre)tájékoztatja a beosztottait (akik papíron a felettesei lennének)
https://www.facebook.com/vekehu/posts/10158166002656987

2021. január 9.
Tiltakozás a Fővárosi közgyűlés ülésén
Vitézynek már csak egy támogatója maradt: Karácsony Gergely és a főváros vezetése. Már csak ők nem hajlandóak a budapesti lakosság igényeivel foglalkozni
https://www.facebook.com/vekehu/posts/10158182671791987

Forrás: a VEKE összefoglalója
https://www.facebook.com/vekehu/posts/10158241894466987

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Budapest rémálma: évi 630 millióba kerül, és semmire sem jó
A Biodómra már elköltöttek 38 milliárd forintot, de kellene még rá 16 milliárd forint, vagy inkább több - a kormány nem veszi át a projektet, a főváros évi 630 milliót fizet a semmiért, befejezni nincs pénze, jövőre pedig a teljes támogatást vissza is kérheti a kormány.
https://mfor.hu/cikkek/makro/budapest-remalma-evi-630-millioba-kerul-es-semmire-sem-jo.html

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Az Európai Parlament elfogadta a Cseh-jelentést, magyar kezdeményezésre juthatnak a városok közvetlenül európai uniós pénzekhez

Szerdán az Európai Parlament hatalmas többséggel elfogadta az általam készített jelentést, amely Budapest és a többi város számára is rendkívül fontos. Az elmúlt időszakban ugyanis a Magyarországra érkező uniós pénzek – a Fidesz-kormány hibái, bűnei és kompromisszumképtelensége miatt – veszélybe kerültek. Az uniós helyreállítási alap milliárdjai a fideszes korrupció miatt elakadtak, és ugyanezért indulhat jogállamisági eljárás is a magyar kormány ellen. Ezzel kapcsolatban várjuk az Európai Bíróság szerdai ítéletét, de az ítéletet megelőző főtanácsnoki indítvány szerint a mechanizmust létrehozó jogszabály jogszerű és az európai szabályokkal összhangban van, az ezt vitató magyar keresetet a főtanácsnok véleménye szerint el kell utasítani. Ebben a helyzetben kiemelkedően fontos, hogy a kormány felelőtlensége miatt esetlegesen visszatartott források közvetlenül megérkezhessenek a végső kedvezményezettekhez.

A most elfogadott jelentés tartalmazza azt, amiért a főváros is évek óta lobbizik Brüsszelben, hogy a városok közvetlenül is pályázhassanak uniós forrásokra, a koronavírus utáni helyreállítási alapok egy része pedig közvetlenül érkezzen meg a városokhoz. Így a Fidesz által pénzügyileg kivéreztetett városok, köztük Budapest is fontos forrásokhoz juthatnak. Mindez azért is fontos, mert tudjuk: a városok sokkal inkább tisztában vannak a helyben élő emberek igényeivel, így tényleg az embereket érdeklő, az életminőségüket javító fejlesztések valósulhatnak majd meg.

A jelentés azonban számos egyéb témát is érint, az oktatástól a digitalizáción át a klímaváltozásig. Kiemelten fontosnak tartjuk a nemek közti egyenlőség kérdését is a jelentésben, a pandémia ugyanis világossá tette, milyen problémákat okozhat a családon belüli erőszak – így a tagállamoknak ratifikálniuk kell az Isztambuli Egyezményt, és európai szintű megoldást kell találnunk a nők fizetetlen és alulfizetett gondozási munkájának problémájára is.

Karácsony Gergely főpolgármester szerint a Cseh-jelentés elfogadása nagyon komoly segítség lehet a városoknak, önkormányzatoknak és vállalkozásoknak a koronavírus utáni talpraállásban.
https://www.facebook.com/csehkatalin.momentum/posts/493411358816661
-- Cseh Katalin

Cikk:
https://telex.hu/kulfold/2022/02/15/europai-unio-parlament-cseh-katalin-momentum-onkormanyzta-forras
-- Elfogadta az Európai Parlament Cseh Katalin jelentését, az önkormányzatok közvetlenül is pályázhatnak uniós forrásokra

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Még egyszer a Városháza „eladásáról”, máshogyan, a fejlesztéséről...
https://www.youtube.com/watch?v=j74EL_O5plc

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke: „2021-ben még mindig kisebbek voltak a dugók Budapesten, mint 2019-ben” – írta a Telex.hu cikke.

A TomTom autónavigációs eszközöket gyártó cég éves jelentése szerint bár Budapesten valamennyivel nőttek a torlódások 2020-hoz képest, még mindig jelentősen elmaradnak a 2019-es torlódási állapottól.

Most azt hagyjuk, hogy a kormányzati propaganda milyen ócska lejárató cikkeket tolt tavaly nyáron Karácsony Gergely főpolgármesterrel szemben a „GIGADUGÓK” kapcsán, a számok önmagukban is érdekesek.

2021-ben több akut hatás egyszerre formálta Budapest közlekedését:

A pandémia miatt nőtt az otthonról dolgozók száma, így összességében kevesebben utazhattak a városban.

Ugyanakkor a BKK - Budapesti Közlekedési Központ és a Budapest Közút számai szerint ez inkább a közösségi közlekedésben jelentett visszaesést, az autóforgalom nagyjából megegyezett a járvány előtti szinttel – nyilván azért, mert sokan ültek át sajnos autóba azok közül, akik továbbra is bejártak a munkahelyükre.

2021-ben több nagyberuházás is nehezítette a közlekedést: folytatódott az M3-as metró felújítása, elindult a Lánchíd, a Blaha Lujza tér és a pesti alsó rakpart felújítása is.

Növekedett viszont a kerékpárral közlekedők száma: hatalmas siker lett a megújult MOL Bubi és magasabban pörögtek a kihelyezett kerékpáros számlálók is.

Összességében a TomTom számai alapján úgy látszik, még a nagyberuházások ellenére is kisebbek voltak dugók Budapesten, mint 2019-ben.

Ez is bizonyítja, hogy a torlódásokra nem az a megoldás, hogy minden rendelkezésre álló teret átengedünk az autóknak, hanem a biztonságos és kényelmes alternatíva megteremtése. Előnyben részesített közösségi közlekedés, hatékony buszsávok és biztonságos kerékpársávok.

Propaganda és hisztikeltés helyett pedig józan párbeszédre van szükség, hogy Budapestet jó irányba vezessük.

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke: Nyerj 100 000 forintot a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) Hackathon-ján!

Ha soha nem értetted pontosan, hogy mit jelent az, amikor a főváros a központi költségvetés nettó befizetője lesz, hogy miért nem lehet a meglévő hitelállományunkat csak úgy villamosok vásárlására fordítani, vagy egyáltalán, miért is olyan húsbavágó az iparűzési adó elvonása, akkor ennek a pályázatnak az eredménye neked szól.

Ha pedig értesz ahhoz, hogy bonyolult, ráadásul sok-sok számot tartalmazó dolgokat egyszerűen bemutass és elmagyarázz, akkor akár a 100 ezer forint is a tiéd lehet!

A felhívás célja, hogy egyszerűen és érthetően bemutassuk, mire fordítjuk a Fővárosi Önkormányzat idei költségvetésében szereplő összegeket, hogyan áll össze a költségvetés és pontosan hol jelentkeznek azok a bizonyos kormányzati elvonások.

Jelentkezz vasárnap éjfélig, gyere el a február 25-27-ei hétvégén és nyerd meg a főnyereményt!
Minden további infó az esemény Facebook eventjén:
https://facebook.com/events/s/hack-the-city-a-szamok-beszeln/355996636021525/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Bardóczi Sándor: Tudatosítani akarjuk, hogy létezik zöld infrastruktúra is a szürke mellett

Budapest belvárosának zöldítése korlátokba ütközik, miközben sajátos lehetőségeket is rejt. Az átmeneti zónákban a rozsdaövezetek adnak feladatot, mellettük viszont a természetvédelmi területek is rehabilitációra szorulnak. A jó példáért elég a szomszédba menni, a konfliktusokért nem kell – minderről Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze beszélt a Very Important Planetnek.
https://thevip.hu/2022/02/07/bardoczi-sandor-tudatositani-akarjuk-hogy-letezik-zold-infrastruktura-is-a-szurke-mellett/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Elindult a Városháza megújítása!

Főpolgármesteri programom egyik kiemelt ígérete volt, hogy a Városháza fejlesztésének részeként a lepusztult, a városlakók elől elzárt hátsó udvar helyén létrehozzuk a Városháza parkot. Budapest új, zöld főtere egyszerre lesz közösségi hely és kikapcsolódásra, pihenésre alkalmas zöldfelület a belváros szívében.

A Városháza fejlesztése végre elindult, idén négy lépéssel kerülünk közelebb ahhoz, hogy a Városháza ma romos épületegyüttese végre a budapestiek előtt nyitott, a fővároshoz méltó hely lehessen.

-- Elindult és tavasszal zárul a Városháza Park nyílt tervpályázata. Izgalommal várom én is ennek eredményét, hiszen ekkor fog eldőlni, hogy milyen tervek alapján hozunk létre 8 ezer négyzetméter új zöldfelületet a város szívében.

-- Elkezdtük a Károly körút felé néző, málladozó falak felújítását, ami előfeltétele annak, hogy hozzáfoghassunk a park kialakításának. A gépek már dolgoznak, hamarosan elindul a munka utcáról is látható része.

-- Még az idén felújítjuk és utána kulturális és közösségi funkciókkal nyitjuk újra a volt Merlin Színház 12 éve bezárt épületét.

-- Felújítjuk a Gerlóczy utcai szárny romos földszintjét, itt lel hamarosan új otthonra a Budapest Galéria.

A Városháza megújításának lépéseiről folyamatosan be fogok számolni, a részleteket pedig a
https://varoshazapark.budapest.hu/
oldalon ismerhetitek meg.

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Hack the City – a számok beszélnek!
2022. február 25., 17:30 - 27., 18:30, Újvárosháza (Budapest, Váci u 62-64, 1056)
Tervezd meg egy csapattal, hogyan mutassuk be igazán látványosan és közérthetően, mire költi a főváros a bevételeit:
https://www.facebook.com/events/355996636021525/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Mint emlékezetes, esélyt sem adott az V. kerület a fővárosi önkormányzatnak, hogy élhessen elővásárlási jogával a tavaly októberben meghirdetett és januárban már el is adott 1 milliárd forint összértékű ingatlanok esetében. A főváros az árazást is kifogásolta. Így a Fővárosi Közgyűlés a múlt héten úgy döntött: a dobra vert lakások, irodák, raktárak piaci illetve értékesítési ára közötti feltűnő aránytalanság miatt az önkormányzat – korlátozott pénzügyi lehetőségei ellenére is – megpróbál élni elővásárlási jogával és megvesz a csomagból nyolc, összesen 850 millió forintért dobra vert ingatlant.

Ez a nyolc ingatlan – értesült lapunk – a városházi számítások szerint nem 850 milliót ér, hanem majd dupla annyit, mintegy 1,6 milliárdot. A Karácsony Gergely főpolgármester vezette városháza a remélt több száz milliós – most éppen magánzsebeket gazdagító – hasznot a fővárosi önkormányzati lakások felújítására fordítaná.

A fővárosi Fidesz-frakció azt állította, hogy az ingatlanok tulajdoni lapjára már be is jegyezték az új tulajdonosokat, így tőlük már csak perrel vehetőek vissza az ingatlanok. A Népszava utánanézett és valóban: a három ingatlancsomagból kettőnél már megjelentek a bejegyzések, bár korántsem biztos, hogy ők is maradnak a tulajdonosok. Az ilyen ügyletek után ugyanis gyakorta tovább pörögnek az ingatlanok.
https://nepszava.hu/3144906_felmilliardert-vett-belvarosi-irodakat-budapesten-egy-tinedzser

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Megvannak az aláírások, de lesz-e népszavazás? - Lakner & Ceglédi 3. rész
https://www.youtube.com/watch?v=eSwXkXuMnUk
(és arról is beszélnek, hogy mi a Sztojka-ügy)

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A közösségi költségvetés keretében idén is 1 milliárd forintot fordítunk a lakossági ötletek megvalósítására. Ha te is beleszólnál, hogy hogyan legyen zöldebb, szolidárisabb és mindenki számára élhetőbb Budapest, feltétlenül élj a lehetőséggel!

Még 2 hétig tudjátok elküldeni ötleteiteket az https://otlet.budapest.hu oldalon!

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Ljubljanában, a szlovén fővárosban 2007-ben az akkori városvezetés álmodott meg egy szűk két évtizedes tervet Vision 2025 néven, amiben egy zöldebb, tisztább, élhetőbb település képét vázolták fel.

A tervek középpontjában az állt, hogy a belváros legyen teljes egészében autómentes övezet. A gyalogos közlekedést legfőképp a tömegközlekedés fejlesztésével, a kerékpárutak kiépítésével serkentették, aminek köszönhetően a hangszennyezettség és a károsanyag-kibocsátás olyan mértékben csökkent, hogy az Európai Bizottság már 2016-ban a kontinens zöld fővárosaként hivatkozott Ljubljanára.

Érdekesség, hogy az elképzelés – a budapesti aggályokhoz hasonlóan – a kezdet kezdetén nem aratott osztatlan sikert a lakosság körében. Ahogy itthon, úgy a szlovén fővárosban is azt nehezményezték a legtöbben, hogy a belvárosban élőknek képtelenség lesz majd hazajutniuk. Zoran Jankovic akkori polgármester ennek ellenére sem hátrált meg. Az emberek aztán lassan, de biztosan nemcsak elfogadták, utóbb meg is szerették a változásokat.

Ljubljanában a legnagyobb fejtörést az okozta, hogy a turistanegyedet átszelő út egyben a város legforgalmasabb útja is volt, és így jelentős szerepet töltött be a város hétköznapi életében. Meg kellett hozni tehát egy olyan döntést, lényegében egyetlen tollvonással, hogy az egyébként nemzeti és kulturális örökségnek minősített útról – az elektromos meghajtásúak kivételével – kitiltsák a járműveket. Ezzel együtt kölcsönözhető elektromos járműveket állítottak forgalomba. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Ljubljana a külső kerületeivel együtt is mindössze 300 ezres lakosú város, az átszervezést tehát viszonylag egyszerűen meg lehetett valósítani.

A szlovén fővárosban a másfél évtizeddel ezelőtti felháborodás és a sok megpróbáltatás ellenére ma már a helyiek el sem tudják képzelni, milyen lenne, ha újra autók szennyeznék a levegőt a városközpontban. Különböző tanulmányok készültek, amelyek szerint a fejlesztéssel javult a helyiek életminősége, fellendült a turizmus, valamint a társadalmi élet is sokkal élénkebb lett.

Ljubljana tehát egy bátor döntést hozott, ami már középtávon is kifizetődött.
https://24.hu/kulfold/2022/01/15/automentes-ovezetek-kozlekedes-zolditese-budapest-ljubljana-gent/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Nyílt levélben követeli a Momentum az Egészséges Budapest program folytatását
2022. január. 5. szerda
Az Egyenes Beszéd vendége Hajnal Miklós elnökségi tag, Momentum (Skype-on).
https://www.atv.hu/videok/20220105/nyilt-levelben-koveteli-a-momentum-az-egeszseges-budapest-program-foyltatasat

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Összefognak az agglomerációs települések és Budapest
2022. január. 13. csütörtök
Az Egyenes Beszéd vendége Karácsony Gergely főpolgármester.
https://www.atv.hu/videok/20220113/osszefognak-az-agglomeracios-telepulesek-es-budapest

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Saját honlapján közölt közös fényképet Orbán Viktor miniszterelnökkel Huszár Viktor, akiről a napokban derült ki, hogy a milliárdos Gattyán György pártjának egyik alelnöke lesz – vette észre a Népszava.

A fiatal közgazdász, sportvezető a Rahimkulov-család egyik üzletében bukkant fel. Karácsony Gergely főpolgármester ugyanis azt állítja, az orosz oligarchafamília és Huszár csalta fel közös irodájukba – az Orbán-család könyvelője, a jelenleg Rahimkulovék körül mozgolódó Gansperger Gyula segítségével – Bajnai Gordon volt miniszterelnököt egy „baráti beszélgetésre.” Az eszmecsere hanganyagát manipulált formában a kormánysajtó azóta is a fővárosi vezetés lejáratására használja.

Karácsonyék szerint az, hogy Gattyán pártjában egy „fideszes lejárató kampányban főszereplő orosz oligarcha” egyik embere lesz az alelnök, nem véletlen. Ez ugyanis szerintük arra is utal, hogy Rogán Antal propagandaminiszter – akit az ellenzék egységesen a Gattyán-féle párt ötletgazdájának lát – nem tüntette el alaposan a Fidesz felé vezető nyomokat. Az mindenesetre tény, hogy a Gattyán-féle Teqball-szövetséget is irányító Huszár Viktor személye nélkül is sokkal több köti össze Gattyánt a NER-rel, mint ami elválasztja.

A milliárdos internetes webkamera és szexcégét, a Live Jasmint is célba vette a Fidesz 2010 után. Gattyán ellen csőstül indultak az adóhatósági eljárások, az üzletember pedig a cégei egy részét Luxemburgba menekítette. Ugyanakkor az utóbbi években már inkább egy szép barátság kezdete bontakozott ki, sőt a jelek szerint Gattyán inkább abban érdekelt, hogy a Fidesz hatalmon maradjon. A milliárdos egyik új vállalkozása, az elektronikus aláírás hitelesítéssel foglalkozó Netlock Kft.-nek ugyanis hirtelen az állami Magyar Villamos Műveknél illetve a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél is megrendelései lettek, de a cég referenciái között szerepel a Szerencsejáték Zrt. is.

A Válasz Online ráadásul azt is kiderítette, a Netlock-ban a tavalyi év elején 900 millióval szállt be egy Rogán Antalhoz-közeli magántőkealap. Ez azért is figyelemre méltó, mert a propagandaminiszter néhány éve mint „feltaláló” is ismertté vált. Lehet, hogy csak véletlen, ám tény, hogy a Rogán Antal nevére bejegyzett szabadalom, a digitális aláírási eljárás éppenséggel a Netlock főtevékenységének profiljába vág.

Azt lapunk derítette ki, hogy a Gattyán-birodalom máig fő pénztermelőjének számító, webkamera és szexoldal körül is történt valami. A Jasmin-céghálózat egyik vállalkozását, az Imperial Galactica Kft.-t nemrég a Fidesz egyik fő bizalmi ügyvédi irodájának számító Sárhegyi és Társa ügyvédi iroda vásárolta meg Gattyántól. Ilyen előzmények után Gattyán György hétfőn nyílt levéllel jelentkezett, amelyet az egységes ellenzéknek címzett. Ebben többek között arról írt, hogy célja a kormányváltás biztos és zökkenőmentes megvalósítása. Emellett öt pontot is ajánlott a pártvezetők figyelmébe, amelyekkel Magyarország átléphet a XXI. századba.

Kerestük az Egységben Magyarországért sajtóosztályát, de eddig nem reagáltak arra, hogy tárgyalnának-e a milliárdossal.
https://nepszava.hu/3142978_orban-viktorral-koccintott-es-fotozkodott-gattyan-gyorgy-partjanak-leendo-alelnoke

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A Föld minden teremtményét szeretem, de a madarakat csodálom is. Kisgyerekkoromban a madarászás volt a mindenem, és bár édesanyám nagy szomorúságára nem lettem ornitológus, ma is nagy boldogság, ha felismerek egy madarat a környezetemben.
Nagyon örülök, hogy a Magyar Madártani Egyesület internetes szavazás révén a zöld küllő lett a 2022-es év madara, számomra ez az egyik legkedvesebb madárfaj. Budapesten is találkozhattok vele, hál’ Istennek egyre gyakrabban tűnik fel a parkokban.
Éljen a zöld küllő, éljen a zöld Budapest!
https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/488319709323372

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Kormányváltós, boldog új évet mindenkinek!
https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/487607932727883

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Hiába nyögte a járványt a világ idén is, egy dolog állandó maradt: Soós Bertalan felemelte a fényképezőgépét, és használta.
Ahogy korábban, most is kiválasztottuk a legjobbakat.
Még több kép Soós Bertalan oldalán és Instagramján.
https://kepek.444.hu/2021/12/31/csak-kepek-a-jarvany-alatti-budapestrol-de-milyen-kepek4

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A kormány elfogadta a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiát (BAVS), amely részeként megépül a Kelenföldet, a Déli és a Nyugati pályaudvart összekötő vasúti alagút, és eltűnik a Déli pályaudvar a föld felszínéről.

Fürjes Balázs Facebook-oldalán jelentette be a hírt. A Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára azt írta, a külső kerületek és a főváros környéki települések népessége folyamatosan nő, és ma „szinte mission impossible a városba jutás és a hazamenetel”. A megoldás szerinte a közösségi közlekedés folyamatos fejlesztése, és az elképzelésben kiemelt szerepet kap a vasút.

A most elfogadott stratégia alapján Fürjes azt írja,

-- minden elővárosi vasútállomásról óránként legalább négy vonat indul majd Budapestre,

-- átszállás nélkül legalább három metróvonal lesz elérhető,

-- megduplázódik az agglomerációból Budapestre vonattal és nem autóval érkezők száma.

Ezen felül megvalósul az integrált tarifaközösség, az utazás során elegendő lesz egyetlen bérlet vagy jegy vasútra, buszra, metróra, villamosra.:

Tovább folytatódik a már megkezdett korszerű járműbeszerzés,

-- megújítják a vasútállomásokat,

-- sokkal nagyobb kapacitású átmenő rendszerű pályaudvarokat hoznak létre a jelenlegi fejpályaudvarok helyett, és

-- megépül a Kelenföldet, a Déli és a Nyugati pályaudvart összekötő vasúti alagút.

A stratégia megvalósítása a következő két évtizedben 3 ezer milliárd forintba kerül majd, amely nagy részét EU-s forrásokból fedezhetik a kormányok. Az államtitkár azt írja, a húsz évre szóló terv első 1500 milliárd forintjára már garantált európai uniós forrás lesz 2027-ig.

A stratégiáról korábban itt írtunk.
https://telex.hu/belfold/2021/09/30/vitezy-david-budapest-fejlesztesi-kozpont-vasuti-alagut-palyaudvarok
https://telex.hu/gazdasag/2021/10/07/duna-alatt-vasuti-alagut-deli-palyaudvar-eltunne

https://telex.hu/belfold/2021/12/29/budapesti-agglomeracios-vasuti-strategia-palyaudvar-vonat

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Helyreállíthatják Budapest ikonikus neonreklámjait. A budapesti polgári kezdeményezésen beadott „Mentsük meg a budapesti neonreklámokat!" nevű kezdeményezést már több mint ezren támogatták, tehát a városvezetés személyes egyeztetést folytat az indítványozóval.
Olvasd el a kezdeményezés részleteit itt:
https://peticio.budapest.hu/successful/56

Válasz

M Imre üzente 2 éve

7 év után megújulnak a jegyautomaták

Vitézy Dávid politikai alapon támad mindent, amihez az új városvezetésnek köze van

Sikerült megnyugtatóan biztosítani, hogy továbbra is működjenek a jegyautomaták Budapesten. Ez azért is nagy szó, mert a 7 évvel ezelőtti rendszer már elavult, ráadásul a korábbi szolgáltató T-Systems rengeteg hibával és nehézséggel biztosította csak a gépek működését. Az új szerződéssel legalább 3 évre (1+1 év opció) garantált az automaták működése.

A korábbi szerződésnél előnyösebb, olcsóbb szerződést kötött a BKK az új szolgáltatóval, hiszen a korábbi 733 millió helyett évi 516 millió lesz az éves üzemeltetési díj. Ráadásul ez sokkal olcsóbb lett, mint az a később általunk visszavont közbeszerzés becslése, ami még az előző városvezetés előkészítése után indult el. Azt visszavontuk és mindennél olcsóbb szerződést sikerült kötnünk.

Nem csak összességében lett olcsóbb az automaták üzemeltetése, de darabonként is olcsóbb lett: havi 165.000 forint helyett közel 20%-kal olcsóbb, 130.000 forint egy automata üzemeltetése – úgy, hogy az előző szerződés megkötése óta 7 év telt el!

Az automaták kb. 12%-a kerül leszerelésre. Ennek az oka az, hogy egyszerűen nem voltak eléggé kihasználva, nem volt ennyi automatára szükség. Ezzel rengeteget spórolt a város. Egyedülálló automatát csak a legritkább esetekben szereltünk le (összesen 6 helyen, ez az összes helyszín 2,4%-a), a legtöbb esetben több egymás mellett álló automatából került leszerelésre néhány.

Egyszerű csúsztatás, hogy a BKK emiatt bevételtől esne el. A kihasználtsági mutatók alapján például 5 egymás mellett álló közepesen kihasznált automata forgalmát 3 jobban kihasznált automatával is biztosítani lehet. Kevesebb automata, kevesebb üzemeltetési költség, ugyanannyi bevétel.

Vitézy Dávidnak nyilván érzelmi kötődése is van a régi, még általa kötött szerződéshez, amit mi most egy jobbra cserélünk. Ugyanez történt a Bubi esetében is, ahol végül szerencsére mindenki megnyugodhatott: a megújult Bubi a várakozásainkat is meghaladó siker lett, mindenki örömére.

A város változik, így az önkormányzat, illetve cégei szolgáltatásai is fejlődnek. A BKK hamarosan elindítja saját digitális értékesítési rendszereit is, ami tovább csökkenti majd az automaták kihasználtságát. A célunk az, hogy ugyanabból a forrásból jobb szolgáltatásokat biztosítsunk a budapestieknek.
-- Balogh Samu

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Egy adattudós összegyűjtötte a hulladékgyűjtő szigetek lelőhelyeit, térképen vizualizálta az egyes pontokat, majd kiszámolta, Budapesten kerületenként átlagosan hány percet vesz igénybe a hulladékszigetek felkeresése.
https://qubit.hu/2021/12/02/egy-adattudos-kiszamolta-mennyit-kell-gyalogolni-budapesten-a-legkozelebbi-hulladekszigethez-es-lehangolo-az-eredmeny

Mivel egyes kerületek között jelentős különbségeket talált, javaslatot küldött be a közösségi költségvetés oldalán, hogy minden budapesti számára maximum 5 perces sétával elérhető legyen egy üveghulladék-gyűjtő sziget.

Ha neked is van olyan közérdekű ötleted, ami szerinted jobbá tenné Budapestet, küldd be az https://otlet.budapest.hu/ oldalon!

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Olyat tettem, amit állítólag nem csinálok: fideszes polgármesterek által vezetett kerületekben néztem meg a Fővárosi Önkormányzat által fizetett útfelújítások eredményét.

Igen, fideszes polgármesterek által vezetett kerületekben fizette az útfelújítást a Fővárosi Önkormányzat. Ennek, egy normális világban nem kellene különösebb hírnek lennie. Hisz mi történt? Tettük a dolgunkat, végeztük a munkánkat. De sajnos, nem teljesen normális időket élünk. Hónapokig támadott azzal a fideszes média, hogy kivételezek az ellenzéki kerületekkel és a fideszes kerületekben gyakorlatilag nincs Fővárosi Önkormányzat által fizetett útfelújítás. Örülök, hogy jól látható, akár kézzel is fogható választ tudok erre adni a frissen elkészült, összesen több százmillió forintba kerülő X. kerületi Mádi utca – Sibrik Miklós út sarok és a XXII. kerületi Kossuth Lajos utcában történt felújításokkal.
https://www.facebook.com/budapestmindenkie/posts/219612970349412
-- Karácsony Gergely

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Idén hatodik alkalommal hirdettük meg a Staféta pályázatot – a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében új színpadi produkciók létrehozására. Az eddigi évekhez hasonlóan a FÜGE Egyesület lebonyolításában, nyílt pályázat formájában.
A projekt célja a Budapesten bemutatásra kerülő független színházi, tánc, újcirkusz és összművészeti kezdeményezések támogatása oly módon, hogy az önálló munkásságuk elején járó alkotók és alkotói csoportok számára biztosít további megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást.
Ezúton is gratulálunk a nyertes pályázóknak!
http://www.fugeprodukcio.hu/fuge/stafeta-palyazat/1184-stafeta-eredmenyhirdetes-2021.html

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Szabó Rebeka, a Főpolgármester állatvédelmi megbízottja két mentett cicát tart otthon, de szívügye az összes többi állat is a városban, ezért is dolgozik a Budapesti Állatvédelmi Charta megvalósításán.

A Budapest TE meg ÉN podcastban a most szigorodott állatvédelmi törvényről és a városi vadon élő- és társállatok gondozásáról is beszélgettünk.
https://open.spotify.com/episode/2oFb50koPRXzZZo1A2TRMZ

A Budapesti Állatvédelmi Charta törekvései

Szabó Réka szerint a Charta egyik legfontosabb kijelentése volt, hogy az állatok szenvedni és érezni képes lények és fontos részei a budapesti életnek.

„Itt vannak körülöttünk a vadon élő állatok, akik élnek bizony a városban is, rájuk tekintettel kell lenni, ez a téma kinyúlik a zöldfelületek fejlesztésére, hiszen minden kis talpalatnyi zöldfelület a városban élőhely az állatok számára is. Ez az egyik nagy téma. A másik pedig a társállataink: Budapesten nagy a népsűrűség és nagyon sok a társállat is. Fontos a kutyás infrastruktúra, hogy a kutyások élete, a kutyával való mozgása és a városban élés még könnyebb legyen számukra. A városvezetésnek nagyon fontos, hogy így is tudjon kapcsolódni a lakóihoz.”

Rebeka mesél a podcastban a már megvalósult tervekről, eredményekről is: a zöldfelületek fejlesztéséről, a beporzók védelmére létrehozott méhlegelőkről, a parkok madárbaráttá alakításáról, a civil kerekasztalról, a szemléletformálásról.

A Covid-helyzet és a kormányzati megszorítások viszont meglehetősen megnehezítették a Charta pontjainak megvalósítását, így azokra a tevékenységekre, melyek közvetlen pénz odaadásával járnak, idén nem kerülhetett sor.

„A kóbor macskák ivartalanítására például nagyon szerettem volna, ha idén jutott volna konkrét költségvetési forrás, erre nem volt lehetőség, de most van egy kis remény arra, hogy jövőre valamilyen pályázati formában tudunk majd valamilyen forrást allokálni.”

További kérdések, melyekre választ kapunk a podcastban:

-- Miben szigorodott az állatvédelmi törvény?

-- Mi a kötelezettsége a fővárosnak az állatmentésben?

-- Melyek a Budapesti Állatvédelmi Charta fő törekvései?

-- Mi valósult eddig meg a tervekből, és mi az, amelynek megvalósulása még további forrásokra vár?
-- Mi a jövője az Illatos úti ebrendészeti telepnek?

-- Igaz, hogy sokkal erősebb az állatokkal foglalkozó civil szervezetek támogatottsága a társadalomban, mint az állami gondoskodásban élő gyerekeké?
https://enbudapestem.hu/2021/12/podcast-az-allatok-erezni-kepes-lenyek-es-fontos-reszei-a-budapesti-eletnek/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A Párbeszéd frakcióvezető-helyettese szeretné, ha a budaiak mindenkinek utat mutatnának zöldítésben, hiszen körzetében egyre környezettudatosabbak az emberek. A budapesti 4-es körzet országgyűlési képviselőjelöltje lapunknak adott interjújában elmondta, mire készül a sokak által várt tavaszi győzelem után. Tordai Bence elárulta, mit lát jónak a kormány zöldpolitikájában és miért festené narancssárgára a fideszes választási plakátokat.

Mik a legfontosabb klímastratégiai lépések?

A legnagyobb egészség- és klímagyilkos a légszennyezettség, ezzel mindenképp kell kezdeni valamit. A magasabban fekvő kertvárosi részeken talán viselhetőbb a jelenség, de ne legyenek illúzióink: a budapesti szmoglencse, ami ráül a városra, idáig is elér.

-- Tehát azonnal korszerűsíteni, zöldíteni kellene a közlekedést. Ez persze már most is megtörténhetne, ha a kormány nem blokkolná tudatosan Karácsony Gergely terveit.

Egy-egy aláírásra várunk, de már rég itt lehetnének az új alacsonypadlós villamosok, az új trolik a legforgalmasabb vonalakon. Ezek önmagukban is javítanák a levegő minőségét, rengeteg szennyező dízeljárművet vonhatnánk ki a napi közlekedésből, és kényelmesebb, akadálymentes közlekedési lehetőséget nyújthatnánk. Ha pedig magasabb a szolgáltatás minősége, akkor az emberek számára vonzóbb közösségi közlekedés, nagyobb eséllyel rakják le az autójukat. ...
https://thevip.hu/2021/12/18/tordai-bence-a-mi-politikai-sikerunk-hogy-a-fidesz-elkezdte-a-zoldre-festest/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Tegnap éjjel nagyon hideg volt és bár a következő napokban némi enyhülés várható, ebben az időszakban kiemelten fontos, hogy odafigyeljünk a hajléktalan budapestiekre és azokra a szomszédainkra, akik esetleg az otthonukban fáznak.

Arra kérünk mindenkit, hogy mentse el a telefonjába a Menhely Alapítvány éjjel-nappal hívható diszpécser szolgálatának a számát, és ha bajban lévő, segítségre szoruló hajléktalan emberrel találkozik, hívjon segítséget!

ELÉRHETŐSÉG

Budapesten és Pest megyében a Regionális Diszpécser Szolgálat elérhetősége: +36 1 338 4186

MILYEN ESETEKBEN HÍVJUK A DISZPÉCSER SZOLGÁLATOT?

-- Ha az otthontalan ember veszélyben van, segítségre szorul

-- Ha a környezetében élő fedél nélkül élő ember a szokásaitól eltérően viselkedik

-- Ha információra, segítségre van szüksége mert Ön vagy ismerőse hajléktalanná vált, vagy ennek veszélye fenyegeti

MIT MONDJUNK EL A DISZPÉCSERNEK?

-- Pontos helyszín

-- Látottak, tapasztaltak összefoglalása

-- A bejelentett személy neme, ha ismert: kora és neve.

-- Ha megszólította a hajléktalan embert, kérjük, kérdezze meg, milyen segítségre van szüksége!

-- Kérjük, várjon a diszpécser esetleges kérdéseire, és csak ezután tegye le a telefont!

FONTOS! Ha valaki azonnali egészségügyi ellátásra szorul, akkor az Országos Mentőszolgálatot kell értesíteni a 104-es telefonszámon!

Hajléktalan és nem hajléktalan emberekhez egyaránt mentőt kell hívni, ha életveszély vagy annak gyanúja áll fenn: például ha valaki

-- Eszméletlen, reakcióképtelen állapotban van

-- Nem reagál szólításra, esetleg rázásra sem

-- Nem, vagy alig vesz levegőt, vagy nagyon gyorsan lélegzik

-- Rángatózik

-- Zavart, összefüggéstelenül beszél, vagy csak értelmetlen hangokat ad ki

-- Kékes-lilás színű a bőre, vagy riasztóan sápadt

-- Mellkasi fájdalomra, nehézlégzésre panaszkodik

-- Erős fájdalmat, vagy végtagbénulást tapasztal

-- Baleset érte, vérzik

-- Ha olyan magatartászavart észlelünk, ami az érintett saját vagy mások életét veszélyezteti

https://www.facebook.com/budapestmindenkie/posts/215734647403911

https://www.youtube.com/watch?v=hBzwqAZU8QI&t=460s

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Fizetésem terhére egymillió forintot ajánlok fel bárkinek, aki a nyilvános fővárosi vagyonhasznosítási pályázati kiírások alapján bármilyen visszaélésnek nyomát látja, ha azt bizonyítja, hogy a nyílt pályázatok közül bármelyik versenykorlátozó vagy személyre szabott lenne.
Nem csak a korrupcióellenes világnapon szükséges kimondani: Magyarország eminens érdeke, az ország gyarapodásának feltétele a korrupció felszámolása.
https://www.facebook.com/karacsonygergely/videos/1156293708240432/
-- Budapest főpolgármestere (2021.12.09.)

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Budapest főpolgármesterének napirend előtti beszéde a Fővárosi Közgyűlésen
https://www.facebook.com/budapestmindenkie/posts/216389857338390

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Sajtótájékoztatót tartott Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn, miután reggel a Városháza-ügy miatt rendőrök jelentek meg az épületben, valamint a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt.-nél. A Telex tudósítása szerint a főpolgármester azt mondta, a nyomozók nagyjából azzal egy időben érkeztek, amikor a „fideszes lakájmédiában” megjelentek a házkutatásról szóló cikkek.

Karácsony szerint olyan dokumentumokat kerestek, melyek a Budapest.hu oldalon is fent vannak, hiszen ezek nyilvánosak. Hozzátette,

-- „ez egy nagyon erős határátlépés a Fidesz részéről”,

mert a rendőrséget is bevonták. Szerinte ezzel a „kreált üggyel” próbálják elterelni a figyelmet a saját korrupciós ügyeikről, a nyomozás pedig „nyilvánvalóan kamu vádak alapján” indult. A tájékoztatása szerint a főjegyzőnél és Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettesnél tartottak házkutatást, és adathordozókat is megnéztek.

Az sem véletlen, hogy pont hétfőn, azon a napon mentek ki a nyomozók a Városházára, amikor Emmanuel Macron francia elnök Budapestre érkezett. „Nemzetközi botrányt akartak kelteni” – mondta.

-- „A félelem hajtja ezeket az akciókat”

– tette hozzá Márki-Zay Péter.
https://magyarnarancs.hu/belpol/a-felelem-hajtja-ezeket-az-akciokat-karacsonyek-megszolaltak-a-varoshaza-atkutatasarol-244315

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Megártott a pálesz vagy „így” született...

Matolcsy feldarabolná Budapestet

Az Állami Számvevőszék gondozásában kiadott Pénzügyi Szemle az Eurostat 2019-es adatai alapján megállapította, hogy

-- az egy főre jutó, vásárlóerő paritással korrigált GDP tekintetében Budapest az EU-átlag 151 százalékát hozza, amivel előzi Bécset vagy Berlint.

Budapest favorizálásáról pedig annyit, hogy – ahogy azt alapos elemzésben be is mutattuk – az elmúlt két évben a kormány rendkívüli elvonásainak és politikai alapon kiosztott támogatásainak köszönhetően a fővárosi önkormányzat és a kerületek többsége a csőd szélére került.

De lépjünk túl az unalmas számokon, és engedjük át magunkat a Víziónak! Matolcsy ugyanis egy sor javaslatot is megfogalmaz a „dilemma” feloldására. Kijelenti, hogy ő egy 600 ezres Budapestet tartana egészségesnek és arányosnak, amit több lépésen keresztül lehetne megvalósítani:
https://telex.hu/gazdasag/2021/12/13/matolcsy-gyorgy-budapest-feldarabolasa-vizio

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Két újabb metróállomás lett akadálymentes az M3-as metró vonalán!

Elkészült két állomás utólagos akadálymentesítése. Karácsony Gergely főpolgármester a mai napon adta át a Pöttyös utcai megálló frissen elkészült liftjeit, amivel párhuzamosan az Ecseri úton is elkészültek a felvonók.

Több állomás esetében az akadálymentesítés utólagosan, az állomások felújítását követően készül el. A Dózsa György úton még zajlanak a munkálatok, azonban két déli állomás esetében végre végeztünk a munkával. A Pöttyös utca esetében új zebrákat is kialakítottunk, hogy könnyedén át lehessen kelni az Üllői úton.

Az akadálymentesítés a Főváros és a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége - MEOSZ megállapodása alapján jön létre. Az elmúlt időszakban többször is egyeztethettem a MEOSZ képviselőivel, örülök, hogy végre konkrét eredménye van az együttműködésünknek.

Még további két állomás esetében szükséges rendezni az akadálymentesítés helyzetét, a Határ út és a Göncz Árpád városközpont (Árpád híd) esetében azonban kormányzati segítségre lesz szükség a nagyobb költségek miatt. A többi állomáson jelenleg is folyamatban van az akadálymentesítés, így a következő években újabb akadálymentes állomásokat adhatunk át.

A középső szakasz állomásain több esetben ferdepályás felvonókat létesítünk. Hogy működnek ezek? Néhány nap múlva mutatok pár képet és videót a működésükről
https://www.facebook.com/smbalogh/posts/750712125846538
-- Balogh Samu

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Átadtuk ma a felújított pesti alsó rakpart első szakaszát!

Rekordgyorsasággal, határidő előtt, a tartalékkeret felhasználása nélkül elkészült a pesti alsó rakpart Margit híd és Országház közötti része. Hatalmas öröm számomra, hogy odafigyeléssel, gondos menedzsmenttel és gördülékeny együttműködéssel sikerült minden elvárást túlteljesítve befejezni a munkát.

Pedig nem volt ez mindig így. Ennek a szakasznak még a 2017-es vizes vébé idejére kellett volna elkészülnie. Ez akkor nem történt meg, de mi már azt mondjuk, hogy szerencsére. Hiszen így volt lehetősége a 2019-ben megválasztott városvezetésnek módosítani a terveken.

-- Ennek köszönhetően dézsás fák helyett 34 valódi, talajkapcsolatos fát ültettünk.

-- Szélesítettünk a sétányon, hogy kellemesebb legyen itt korzózni.

-- Kivettük az útpályát szegélyező szalagkorlátot, mert nem autópályát, hanem városi sétányt építünk.

-- Illeszkedtünk a Parlament előtti szakaszhoz a kialakítást illetően, így a Margit híd alatt egységes formában vezet már a sétány.

A rakpart egy újabb szakasza készült el tehát. A többi sem marad azonban parlagon. Folyik a Parlament és a Szabadság híd közötti szakasznak a tervezése a BKK - Budapesti Közlekedési Központ megbízásából. A most átadott szakasz a Vízművek csőrekonstrukciós beruházása miatt még hónapokon át autómentes marad, így szabadon lehet sétálni nem csak a sétányon, de az úttesten is.

Köszönjük a türelmet a budapestieknek, és köszönjük a munkát az Enviroduna és a kivitelező munkatársainak!
https://www.facebook.com/smbalogh/posts/751299745787776
-- Balogh Samu

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Zöld Budapest Tanácsadó Iroda nyílt a Városházán | 2021. december 8.

Újszerű funkcióval nyílt meg dec.7-én a Zöld Budapest Tanácsadó Iroda a Városháza épületében a Bárczy István utca 1-3.alatt. A HungAIRy projektnek és a RenoPont Energetikai Otthonfelújítási Központnak ad helyet, ahol az érdeklődők a levegőtisztaság védelmével és a lakások energiahatékonysági korszerűsítésével kapcsolatban részesülhetnek ingyenes szakmai tanácsadásra is kiterjedő, komplex szolgáltatásban.

„Magyarország végső energiafelhasználásának körülbelül egyharmadát a lakossági energiafogyasztás teszi ki, amit akár a felére is lehetne csökkenteni átfogó épületenergetikai felújításokkal. Ezzel óriásit lépnénk előre a klímavédelem terén, miközben az otthonok komfortosabbá, szebbé, télen melegebbé, nyáron hűvösebbé, egészségesebbé válnának és a piaci értékük is nőne” – világított rá a korszerűsítések fontosságára Méhes Martina, az Energiaklub Szakpolitikai Intézet és Módszertani Központ ügyvezető és szakmai igazgatója.

Ha a közpénzeket erre fordítanánk, jelentősen csökkenne a fűtés/hűtés légszennyezése, csökkenteni lehetne az energiaszegénység, tehát valódi rezsicsökkentést lehetne elérni. Emellett a jóval kisebb országos energiaigény még inkább megkérdőjelezné a méregdrága, és orosz függést okozó paksi atomerőmű bővítést.
https://greenfo.hu/hir/zold-budapest-tanacsado-iroda-nyilt-a-varoshazan/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Négymilliárdba kerül az Árpád-hídi aluljáró felújítása

Egyedüli ajánlattevőként a Strabag Generálépítő Kft. újíthatja fel a Budapest, M3-as metróvonal, Göncz Árpád városközpont metróállomáshoz kapcsolódó gyalogos aluljárót, nettó 3 milliárd 973 millió forintért.

A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
https://ted.europa.eu/udl?uri=TED:NOTICE:615546-2021:TEXT:HU:HTML&src=0

A közlemény kiemeli, hogy megújul az aluljáró burkolata, ide értve a járófelületet, és az oldalfalakat is. Az új burkolatok elkészítése előtt korszerűsítik az elektromos hálózatot, valamint a víziközműrendszert.

A modern aluljáró világítás mellett új térfigyelő- és tűzjelző rendszer is épül. Egységes arculatú, az árusításhoz megfelelő alapterületű üzlethelyiségeket alakítanak ki. Az utasforgalmi terek építészeti megújításra kerülnek (burkolatok, világítás, utastájékoztatás). Az aluljáró felújításának a keretében a három lépcső kijáratban, egy-egy felvonó létesül.

A Strabaggal november 25-én kötött szerződést a BKK Zrt.
https://www.napi.hu/magyar-vallalatok/tender-m3-bkk-arpad-hid-aluljaro.741487.html

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A Fővárosi Közgyűlés bizottságainak nyilvános üléseinek napirendje
https://einfoszab.budapest.hu/list/fovarosi-kozgyules-bizottsagainak-nyilvanos-ulesei;id=114610;type=5;parentid=12216;parenttype=2

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Zöld utat kapott a Városháza tervpályázat!

A mai napon megjelent a Városháza park nyílt, európai uniós tervpályázat felhívása az E-Tervpálya rendszerében. Már nagyon vártuk a megjelenést, amelyben igyekeztünk minden olyan kérdésre kitérni, amelyet a Városháza Park fejlesztésével kapcsolatban fontosnak tartunk.

Az egyik fontosabb kérdés park és rendezvényfunkciók arányának megtalálása volt. Egyszerre tapasztaljuk ugyanis azt, hogy óriási igény van a zöldfelületekre, de eközben rendezvényterek hiányában Budapest meglévő zöldfelületeit károsítják a különböző közösségi összejövetelek. A pontos arányok meghatározását a tervezőkre bíztuk, viszont meghatároztuk azokat a minimumfeltételeket, amelyek garantálják, hogy Budapest új főtere valóban zöld legyen, és eközben kisebb rendezvényeket is lehessen tartani. A tervpályázat egyik legizgalmasabb kérdése az lesz, hogy erre milyen megoldások születnek majd.

Mire a parkot átadjuk a budapestieknek, a terveink szerint elkészül a Merlin felújítása is. A Merlin, a Gerlóczy utcába költöző Budapest Galéria és a Városháza földszinti tereinek megnyitásával együtt tudunk olyan kulturális teret létrehozni, amely megtölti élettel ezt a hatalmas, jelenleg nagyon rideg komplexumot.

Ahogyan azt a hétvégi posztomban is írtam, a Városháza bővítésével rövid és középtávon nem számolunk, de a távlati lehetőségét meg akarjuk hagyni annak, hogy a körút felőli sáv szabadon hagyásával fenntartsuk a lehetőséget a mindenkori városvezetésnek a tömb befejezésére.

Kérdéseket a pályázat iránt érdeklődőknek személyesen a 2021. december 9-ére meghirdetett helyszínbejáráson, majd ezt követően egészen 2021. december 31.-ig lehet írásban feltenni. A pályaművek díjazására és megvételére bruttó 12 000 000 Ft áll rendelkezésre, a díj legnagyobb összege bruttó 4 000 000 Ft, a megvétel legkisebb összege bruttó 1 000 000 Ft.

A tervpályázaton nyertes pályázóval a Fővárosi Önkormányzat hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást fog lefolytatni az engedélyezési és kivitelezési tervek elkészítésére vonatkozóan.

A teljes kiírás itt, regisztrációt követően érhető el.
https://varoshazapark.budapest.hu/

Minden érdeklődőnek ajánljuk, hogy ismerkedjen a kiírással, várjuk a kérdéseket, és csak remélni tudjuk, hogy nagy érdeklődés lesz a pályázat iránt!
-- Kerpel-Fronius Gábor, főpolgármester-helyettes

Válasz

M Imre üzente 2 éve

21. századi barnamezős városfejlesztés – konferencia a nagyvárosok fejlesztési kihívásairól

Az barnamezős városfejlesztési projekt keretében idén decemberben egy online szakmai konferencia kerül megrendezésre, amelynek legfőbb megállapításai beépülnek a projekt végeredményeként, kézikönyv formájában elkészülő ajánlás-rendszerbe. A Kézikönyv mind az önkormányzatok, mind a fejlesztők, tervezők számára segítséget nyújt majd a jövőbeni fejlesztések tervezésénél.

Időpont: 2021. december 9. 9:00 – 13:30

A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni 2021.12.06-ig lehet.
https://forms.office.com/Pages/ResponsePage.aspx?id=jOv7ZTsve0WM5FeU6z78TE7RxjZ7ULtGlLisOoyMdmpUMVpTWTYzNkFYOVpROFVPRDlUWDZQTkMzQS4u

A konferencia a fenntartható területgazdálkodás, innovatív lakosságmegtartás, ösztönző fejlesztési környezet témáit járja körül:

-- A területi és területgazdálkodási vonatkozású előadások a barnamezős területekre és a kompakt város kialakításának feltételrendszerére fókuszálnak.

-- A társadalmi-gazdasági vonatkozású előadások egy minden tekintetben ideális fejlesztői környezetben keresik a lakhatási válság újszerű megoldási lehetőségeit a piaci szereplők és szakértők szemüvegén keresztül.

-- A fenntarthatóságot, mint horizontális szemléletmódot most a város alkalmazkodó képessége szempontjából vizsgáljuk, külföldi kitekintéssel a pozitív energiamérlegű fejlesztési területekre.

https://enbudapestem.hu/barnamezoskonferencia
https://www.facebook.com/events/413834430203597/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Ma a Zöld Budapest szempontjából négy fontos kérdésben foglalt állást a Főváros Közgyűlése.

1. Elfogadta a Népliget Stratégiai Tervét, ezzel négyre ugrott azon fővárosi nagyparkok száma (sorrendben: Margitsziget: 2009, Gellért-hegy: 2020, Vérmező: 2021, Népliget: 2021) amelyek önálló jövőképpel rendelkeznek. A lehető legszélesebb konszenzust kialakítva, a részvételiség és a korai bevonás változatos eszközeivel, szondázva, faggatva a terület használóit alakultak ki ezek a jövőképek, s így ezentúl bármilyen fejlesztési elképzelést ezen a szűrőn keresztül tudunk támogatni vagy elutasítani az adott parkban. A Népliget Stratégiai Terv kapcsán különös hálával tartozunk a Tegyünk Együtt a Népligetért facebook csoportnak, a X. kerületi főépítész irodának, a BFK-nak, a NIF-nek és a Budapest és Agglomerációja Fejlesztéséért felelős Államtitkárságnak, hogy partnerek voltak abban, hogy ez a soktulajdonosú történeti parkunk megtegye az első lépéseit a hosszú rehabilitációs úton. Ráfér. Azt reméljük, hogy a jövő évben konkrét részletesebb tervezéseket és kisebb de fontos beavatkozásokat is el tudunk indítani e stratégiát sorvezetőnek használva.

2. A közgyűlés elfogadta azt a tervünket is, hogy Budapest Grasslands címen egy 1,4 milliárd összértékű pályázatot nyújtsunk be az Európai Unióhoz, amivel három fontos természetvédelmi területünket, a Tétényi-fennsíkot, a Mocsáros-dűlőt és a Kőérberki szikes rétet hozhatjuk jobb állapotba az invazívok legeltetéses kordában tartásával, a romeltakarítással, a hulladékmentesítéssel, vagy éppen a vízháztartás javításával. Itt is rendkívül széles partnerséget építettünk civilek, cégeink, érintett kerületek tevőleges részvételével, önrészben vállalt segítségekkel, szakértőkkel, a Magyar Honvédség, a Pilisi Parkerdő és Duna Ipoly Nemzeti Park segítő részvételével, s azt reméljük hogy ha nyerünk, az 7 éves természeti rehabilitációs munkát ad majd nekünk, s a természet biológiai sokféleséggel hálálja meg ezt az átfogó tájgyógyítást. A pályázattal november végére készülünk el teljesen. Előterjesztői kiegészítésként egyúttal Budapest csatlakozott az Edinburgh-i Nyilatkozathoz, ami az európai városok biodiverzitás-megőrzési elkötelezettségét nyilvánítja ki.

3. A közgyűlés döntött arról is, hogy az I. kerület csatlakozhat a BP Fatárhoz, a technikai egyeztetés után hamarosan Budavár fái is láthatóvá válnak a fővárosi, a XIII kerületi, a XIV. kerületi és a VI. kerületi fák mellett a klímasztár-díjas applikációban. Alig várjuk!

4. Végül de nem utolsósorban a közgyűlés döntése nyomán végre elkezdhetünk életet lehelni a tetszhalott Lomb Alapítványba, amely a kilencvenes évek vége óta diszfunkcionál. Az alapítvány új neve mától: Zöld Budapest Alapítvány. Kaphat működő kuratóriumot, elindulhat a közhasznúság felé. Az vele a Klíma Főosztállyal rögzített közös célunk, hogy mindazok a cégek, akik érdekeltek a kibocsátásuk csökkentésében, a karbonlábnyomuk lenullázásában, támogathassák - transzparens módon és működés mellett - a főváros zöld programjait és törekvéseit. Nincs olyan pénz, amit ne tudnánk elkölteni zöldítésre, zöldebb működésre, de a költségvetésünk erre ma erős limit. Minden külső forrás jól jön a közös sikerhez, ha fel kell venni a harcot a klímaváltozással.

Haladunk. A Radó Dezső Terv és a Klímastratégia mentén. Nagy köszönettel tartozok ezért minden kollegámnak, a BKM Zrt Főkert Divíziójának, magának a BKM Zrt vezetésének, a BFVT Kft-nek és a hivatal összes érintett munkatársának.
-- Bardóczi Sándor | november 24.

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Városháza-ügy: felállt a vizsgálóbizottság, Bajnai Gordont is meghallgatják vélhetően
https://videa.hu/videok/hircentrum/hirek-politika/varoshaza-ugy-megis-felallt-a-bajnai-gordon-hircentrum-e6dqBu7h88Iy6PXB
(az értelmes mondanivaló a 29. másodperctől)

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Napirend előtti felszólalás a Fővárosi Közgyűlésben
https://www.facebook.com/watch/live/?v=3115004922064585

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Leállás előtt a fővárosi tömegközlekedés

Akár már a hét második felében egész Budapesten megbénulhat egy időre a közösségi közlekedés, ha a kormány nem fizeti ki a 12 milliárdos normatívát – tudtuk meg.

A BKV november 25-ig, azaz csütörtökig húzhatja a fővárostól kapott támogatásból és az eddig befolyt jegyárbevételből, de azután kiürül a közlekedési kassza – válaszolta a Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, aki lapunk kérdésére múlt csütörtökön még csak annyit mondott, hogy felesleges több levelet írni kormánynak ez ügyben, hiszen az előzőre sem kaptak választ. Az RTL Klubnak később úgy fogalmazott, hogy korlátozó intézkedésekre is sor kerülhet a fővárosi közösségi közlekedésben.

A főváros fizet

A kormány az agglomerációs busz és HÉV-járatokra vonatkozó megrendelői megállapodás lejáratára hivatkozva tartja vissza a 12 milliárdos normatívát. Az agglomerációs járatok még a Tarlós-korszakban kerültek a fővárostól az államhoz. Tarlós István még főpolgármesterként erősen sérelmezte, hogy a kormány 24 milliárdról három év alatt 12 milliárdra csökkentette a fővárosi közösségi közlekedés támogatását.
https://nepszava.hu/3138725_leallas-elott-a-fovarosi-tomegkozlekedes

###

Az ATV a nap folyamán már megkereste az Innovációs és Technológiai Minisztériumot, ők szavatolták, hogy a támogatás átadását biztosító és felhasználásának szabályait tartalmazó szerződést időben összeállították. A csatorna a másik felet is megszólaltatta, a Főváros nevében Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes nyilatkozott:

-- 2017 óta 12 milliárd forintot ad évente a közösségi közlekedésre a kormány a fővárosnak. Ez Tarlós István idejében megérkezett augusztus-szeptemberbe. Most még a szerződés sincs meg, és november 25-től lényegében ebből a pénzből kellene finanszírozni a közösségi közlekedés működését, hiszen a magunk részét, a magunk 108 milliárd forintját már átutaltuk.

Kiss a szorongatott anyagi helyzet ellenére ugyanakkor cáfolta a reggeli híreket, miszerint leállna a tömegközlekedés a fővárosban, ha a kormány nem folyósítja a támogatást.

Hozzátette, reménykednek, hogy a kormány csütörtökig elutalja a Főváros számlájára a hiányzó összeget, ha viszont ez nem következik be, akkor akkor év végéig folyószámlahitelből finanszírozhatják a BKV-t, illetve tájékoztatni fogják az utasokat arról, hogy a kormány nem fizeti ki az éves hozzájárulását a budapesti tömegközlekedéshez, vagyis bliccel.
https://24.hu/belfold/2021/11/23/budapest-tomegkozlekedes-leallas-fopolgarmester-helyetes/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Idén is kiírásra került Budapest Építészeti Nívódíja​, melyre olyan, Budapest területén található alkotásokat jelölhettek, amelyek Budapest építészeti arculatát vagy egy városrész használatát, megjelenését javítják. Az alkotás lehet megvalósult, új, illetve rehabilitált épület, építmény, közterület, belső tér. A pályázatra idén is szép számmal, összesen 27 pályamű érkezett be. A pályaműveket több körben értékelte a zsűri, mely végén kiválasztották a díjazottakat.​

Az idei évben a hivatalos átadó online kerül megrendezésre, amit a Budapesti Építész Kamara YouTube-csatornáján​​ november 18-án 16 órától lehet élőben követni. Az eseményre készült egy rövid videó, ahol felvillannak az idei pályaművek is.
https://www.youtube.com/watch?v=mlg0Vn-fyBM

Válasz

M Imre üzente 2 éve

2021. november 17. | Ma 148 éves a fővárosunk, Budapest!
1873. november 17-én egyesült Pest, Buda és Óbuda, így ma ünnepeljük Budapest 148. születésnapját.

Ebből az alkalomból a mai napon átadtuk a díszpolgári címeket és a Pro Urbe Budapest díjakat azoknak, akik a főváros életében jelentős, meghatározó szerepet töltenek be, kiemelkedő teljesítményükkel Magyarországnak, Budapestnek dicsőséget szereztek. A díjazottak listája az alábbi linken elérhető, ezúton is gratulálunk nekik!
https://budapest.hu/Lapok/2021/elismereseket-adott-at-karacsony-gergely-a-fovaros-napja-alkalmabol1.aspx

Az elismerések átadását megelőzően Karácsony Gergely főpolgármester és Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes Budapest egyesítésének 150. évfordulójára tervezett rendezvényekről és a 2023-as Könyvfőváros budapesti programjairól tartott tájékoztatót. Az ünnepi év eseményeinek tervezése már idén elindult, a főváros Közgyűlése már döntött az előkészítési év költségvetéséről is. A programsorozat csúcspontja a Lánchíd átadása lesz, de kiemelt szerepet kap a könyv, az olvasás szeretete, a magyar könyves hagyományok felelevenítése. A 150. évfordulóra tervezett eseménysorozatról itt találtok további információkat:
https://budapest.hu/Lapok/2021/budapest-150-evfordulojara-keszul-a-fovaros.aspx

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Hamarosan ragyogni fog és varázslatos díszekbe öltözik minden a Vörösmarty téren! Mi most bepillanthattunk a kulisszák mögé, hogyan is alakul péntekre a vásár.
https://enbudapestem.hu/2021/11/igy-epul-a-karacsonyi-vasar-a-vorosmarty-teren/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

BKK - Budapesti Közlekedési Központ:
Tudod, mi kell ahhoz, hogy kedvezményesen beléphess a budapesti gyógyfürdőkbe?
Most megmutatjuk!
További információk:
https://bkk.hu/jegyek-es-berletek/ajanlatok/furdojegy-20-kedvezmennyel

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Péntektől vasárnapig három napon át tart Budapest alternatív kulturális feltérképezése! A Toldi moziterme mellett kilenc másik helyszínen várnak mindenkit máskor nem látható programok:

-- Beszélgetések a fesztiválok, képzőművészet, zene és színház hazai lehetőségeiről
-- Freejazz, világzenei, metál, alternatív és punk koncertek
-- Műteremlátogatások, kiállításmegnyitók és b-ackstage-járat
-- Lapbemutató, irodalmi sáv és emléktábla állítása
-- Budapest alternatív életéről készült kisfilmek premiervetítése
És a legfontosabb: megszületik Budapest alternatív kulturális térképe!

2021. november 19-21. / Toldi Art Mozi
https://www.facebook.com/events/1075249789964737/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere:
Kötelezővé kell tenni a maszkviselést Budapest nyilvános, de zárt tereiben!

A Fidesznek minden csak pártpolitikai kérdés: a járványkezelés is az. Miközben a környező országok, köztünk a „laboratóriumunk”, Ausztria is, már régen szigorított a járványügyi intézkedéseken, Orbánék gyáván hallgatnak és kormányzás helyett csak hárítják a felelősséget.

Az esetszámok drámai mértékben emelkednek, napok óta száz felett a halálos áldozatok száma.

Minden mértékadó szakértő a Tudományos Akadémiától a Magyar Orvosi Kamaráig egyetért abban, hogy a járvány terjedésének lassításához az kell, hogy a nyilvánosság számára nyitva álló, de zárt terekben kötelező legyen a maszk viselése. Ennek mihamarabbi bevezetése szükséges ahhoz, hogy elkerülhessük a kórházak túlterhelődését és a keményebb, fájdalmasabb intézkedéseket.

A Fővárosi Önkormányzat eddig is megtette azt, amit biztos jogi alapokon állva megtehetett: a saját intézményeink már elrendelték a kötelező maszkviselést, illetve kértük a Kormányt, hogy vagy lépjen maga, vagy adjon kifejezetten lehetőséget az önkormányzatok számára a szabályozásra.

A járványgörbe alakulása mellett nem várhatunk tovább a döntésképtelen kormányra. A Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésére azt a javaslatot terjesztem elő, hogy ha addig nem lép maszkviselési ügyben a Kormány, akkor a Közgyűlés jövő szerdán alkosson rendeletet arról, hogy jövő csütörtöktől Budapesten a nyilvánosság számára nyitva álló, de zárt terekben a tavaszihoz hasonlóan legyen kötelező a maszkviselés.

A helyzet drámaisága és a kormányzati semmittevés mára eljutott odáig, hogy a Fővárosi Közgyűlés a közösségi együttélés alapvető szabályának minősítse Budapest területén a jelzett körben a maszk kötelező viselését. A maszkot az előírt helyen nem viselőket elsősorban figyelmeztetni kell, csak ezt követően lehet legfeljebb kétszázezer forintos pénzbírságot kiszabni. Őszintén remélem, hogy bírságolásra egyáltalán nem lesz szükség. Ezúton is szeretném megköszönni a budapestiek együttműködését: amióta kötelező a maszk használata a közösségi közlekedés járatain még nem kellett komoly büntetéseket kiosztani, a legtöbben fegyelmezetten viselik a maszkot.

Tudom, hogy sokaknak kényelmetlenséget okozunk ezzel, de a borzasztó járványadatok nem engedik, hogy tétlenül kivárjuk a negyedik hullám végét.

Felelős és szolidáris közösségként tudom, hogy mindenki betartja majd a szabályokat. Hazánkban több, mint 30 ezer áldozatot követelt ez a járvány, a kormány tétlensége nem csak felelőtlenség, de aljasság is. Semmilyen politikai haszon nem származhat emberéletek veszélyeztetéséből.

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Budapesti közösségi gyűlés

Budapest Európában.

Idén tavasszal kezdődött el az Európai Unióban a „Konferencia Európa jövőjéről” című rendezvénysorozat. Ehhez csatlakozva szeretnénk lehetőséget adni Önnek és más budapesti lakosoknak, hogy az Európai Unió előtt álló kihívásokat és a főváros szempontjából kiemelt feladatokat közösen megvitassuk. Mit jelent az Európai Unió részének lenni, milyen elvárásai vannak az itt élőknek, milyen szerepe legyen ebben a Fővárosi Önkormányzatnak? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása közös feladatunk, ezért Önnel együtt szeretnénk eldönteni, hogy mik legyenek Budapest prioritásai, mi a sajátos szerepe, helye fővárosunknak az Európai Unióban.

Határidő: 2021. november 22. hétfő
* Csak akkor regisztráljon, ha kapott postai úton meghívólevelet.
https://kozossegigyules.budapest.hu/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Nők a városi kerékpározásért

A városi élet minőségének egyik alapja, hogy a kerékpározás mindenki számára elérhető és vonzó mobilitási mód legyen a mindennapok során. Erre hívta fel a figyelmet a Désirée Bonis, Hollandia magyarországi nagykövete és dr. Walter Katalin, a BKK vezérigazgatója által vezetett kerékpáros felvonulás, amelyen a Holland Nagykövetség és a BKK női munkavállalói vettek részt.

További információk:
https://bkk.hu/hirek/2021/11/nok-a-varosi-kerekparozasert.6973/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke:
Madárcsicsergés és kevesebb forgalom a belvárosban!

Tegnapi hír, hogy a VII. kerület polgármestere kezdeményezi védett övezet kialakítását Belső-Erzsébetváros egyes részein. Niedermüller Péter célja, hogy a kerület kisebb lakóutcáit megvédje az átmenő forgalom terheitől.

A Fővárosi Önkormányzat több kerülettel együttműködve tavaly nyáron kezdett forgalomcsillapítási mintaprojektekbe, hogy kevesebb zaj, füst és forgalom nehezítse a helyi lakosok életét. Ezek közül a legnagyobb beavatkozást Belső-Erzsébetvárosban a Károly körút és az Erzsébet körút között hajtottuk végre. A célunk az volt, hogy a korábban a területet átszelő átmenő forgalom elkerülje a kisebb utcákat és haladjon inkább a város főbb sugárútjain. A korábbi torlódások egyébként az itt közlekedő trolikat is hátráltatta, tehát az intézkedés a közösségi közlekedést is segítette.

A kísérleti projektet úgy terveztük meg, hogy alacsony költségvetéssel meg lehessen valósítani, és a tapasztalatok alapján gyorsan és egyszerűen lehessen módosítani. Ezért alapvetően táblázással, az utcák forgalmi rendjének megváltoztatásával dolgoztunk, hurkokat alakítottunk ki. Nem ismeretlen ez Budapesten, hiszen például az V. kerület déli részén a Kálvin és a Ferenciek tere között is hasonló forgalmi rend van érvényben, csak itt évtizedes lassúsággal történt meg a belső utcák védelme.

Mára, egy év elteltével a tapasztalatok egyértelműek: az átmenő forgalom elhagyta a területet, kevesebben autóznak keresztül Belső-Erzsébetvároson, a trolik közlekedése javult, könnyebb és biztonságosabb a területen sétálni, biciklizni. Az eredeti céljainkat tehát elértük, a mintaprojekt sikeres.

A kísérleti időszak végével azonban olyan megoldást kell találnunk, ami megoldást nyújt a helyben lakók kényelmetlenségeire is. Az új forgalmi rend miatt ugyanis ők is sokszor kerülőkre kényszerülnek, tehát olyan megoldást kell találnunk, ami tartósan fenn tudja tartani a terület védelmét. Nincs ebben semmi meglepő, pont ez a lényege a kísérleti mintaprojekteknek: először olcsó és egyszerű eszközökkel lépünk, hogy a bonyolultabb és drágább megoldásokat már biztosan kipróbált, jól működő módon alkalmazzuk.

Budapesten sok helyen működik védett övezet: a Margitsziget és a Városliget mellett pl. a Várban is, vagy éppen néhány száz méterrel a javasolt VII. kerületi helyszíntől az V. kerületben. Ha valahol, akkor a karakteres és különleges identitással és értékes építészeti örökséggel rendelkező Belső-Erzsébetvárosban, ahol egymást érik az éttermek és szórakozóhelyek, és ahol békeidőben a gyalogosok megtöltik az utcákat, indokolt lehet egy ilyen övezet kialakítása.

A kerület kérésére a BKK - Budapesti Közlekedési Központ és a Budapest Közút szakemberei megvizsgálják a kérdést, lehetséges-e egy ilyen övezet kialakítása. Sok szempontot kell figyelembe venni, hiszen sok olyan célpont is van a területen, ahova nem csak a helyben lakók igyekeznek, ezért még korai bármilyen végeredményt hirdetni. De a felvetés jogos és érthető, ráadásul nem rendhagyó, hiszen sok védett övezet működik már Budapesten is.

Ha szabad ilyet mondanom, nagyon büszke vagyok Niedermüller Péter polgármesterre. Az elmúlt két év tettei bizonyítják, hogy ő a forgalomcsillapítás egyik legbátrabb támogatója, aki minden eszközt megragad arra, hogy megőrizze az eddig elért eredményeket, és persze folyamatosan igyekszik azokon javítani, tökéletesíteni. Természetesen segítségére leszünk ebben a munkában.

A videó idén nyáron készült, köszi Sebők Máté!
https://www.facebook.com/budapestmindenkie/posts/199462415697801

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Hosszú, másfél évnyi zárvatartás után november 19-én megnyitja kapuit majdnem teljes jégfelülettel a város legszebb történelmi környezetében lévő koripályája.

Aki egyszer is siklott itt a műjégen, nem felejti el annak a varázslatos hangulatát, nem hiába, hogy a téli budapesti programok között és a bakancslistákon kiemelt helyet foglal el a meglátogatása.
https://enbudapestem.hu/2021/11/penteken-nyit-a-varosligeti-mujegpalya/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Tudtad, hogy Budapesten, a fővárosi közösségi költségvetés mellett, már több kerületben, például Kispesten, Budafok-Tétényben és Óbudán is van részvételi vagy más néven közösségi költségvetés? A főváros igyekszik minél több kerület lakóival közös ötletelést tartani, nézd meg eseményeink között, hogy a te kerületedben mikor lesz ilyen!
Minden információ a közösségi költségvetésről:
https://otlet.budapest.hu/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság:
A késő őszi hideg éjszakák kiemelt kockázatot jelentenek azok számára, akik utcán, aluljárókban, parkokban húzzák meg magukat.
A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közterület-felügyelői fokozottan ellenőrzik ezen területeket a krízis időszakban, hiszen fontos, hogy figyeljünk az utcán élő embertársainkra.
Kollégáink tájékoztatják a rászorulókat a szociális intézmények elérhetőségeiről, szükség esetén értesítik a szociális munkásokat, vagy a mentőszolgálatot.

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Létezik egy alternatív Budapest. Annak pedig vannak meghatározó szereplői, helyszínei: színházak, galériák, kísérletező műhelyek, kortárs tánctársulatok, de nem feltétlenül ismeri őket mindenki, aki vevő lenne a produkcióikra. Most létrejön egy weboldal, amely lemodellezi ezt az izgalmas világot és felkínálja a lehetőséget az alternatív művészek és helyszínek mélyebb megismerésére.
https://www.alternativbudapest.hu/

Az oldal november 19-én élesedik, melyet egy három napos programsorozat vezet fel, nyitott konferenciával, beszélgetésekkel. A Budapest TE meg ÉN podcast vendége a weboldal projektvezetője, Schönberger Ádám.
https://open.spotify.com/embed-podcast/episode/2vwScEpiMMiI2W8ivxhanz

https://enbudapestem.hu/2021/11/az-alternativ-kozeg-kepes-arra-hogy-megvaltoztassa-egesz-budapest-kulturalis-eletet-podcast/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A héten beszámoltunk róla, hogy szociális lakásügynökséget készít elő a II. kerületi önkormányzat az Utcáról Lakásba Egyesülettel együttműködve. A Mérce írásából részletesebben is megismerhetitek, hogy ez mit jelent pontosan, és mire kínál megoldásokat.
https://merce.hu/2021/11/13/szocialis-lakasugynokseget-keszit-elo-az-utcarol-lakasba-mozgalom-es-a-ii-kerulet/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A Blaha Lujza tér egyik emblematikus eleme, a 60-as évek óta működő gomba alakú szökőkút új fémszerkezete a helyére került.

A munkálatok a tervek szerint haladnak:
-- készülnek a szökőkutak szerkezetei és vízgépészete,
-- a növénykazettákban elkezdődött a talajcsere az új fák ültetése érdekében,
-- zajlik a buszmegálló kialakítása és a csomópontban a járdaépítés,
-- valamint elkészült a Márkus Emília utca burkolatépítéséhez szükséges földmunka.

A felújítás alatt az Europeum bevásárlóközpont és a Corvin Áruház zavartalanul üzemel. A megközelítést a kialakított gyalogosfolyosók biztosítják, az Europeum autóval a Somogyi Béla utcából nyíló parkolóházból is elérhető.

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A megfizethető lakhatás biztosítása egyre nagyobb problémát jelent az európai nagyvárosokban. A budapesti helyzet azonban nemzetközi összehasonlításban is kirívó: amíg 2015 és 2020 között a lakásárak a régió más fővárosaiban – Bécsben, Pozsonyban vagy Zágrábban – 20-30 százalékkal emelkedtek, Budapesten 125 százalékkal.
Tegnap egy nemzetközi lakhatási konferencián a nagyvárosi önkormányzatok lakhatási törekvéseiről beszélgettünk Ian Brossat párizsi és Lenka Antalová Plavuchová pozsonyi főpolgármester-helyettessel, Estrella Durá Ferrandis európai parlamenti képviselővel, valamint Michaela Kauerrel, az Európai Unió lakhatási együttműködésének a koordinátorával.
A lakhatási válság máshogyan jelentkezik Európa különböző nagyvárosaiban, abban viszont egyetértés volt a beszélgetés résztvevői között, hogy a nagyvárosi önkormányzatoknak kulcsszerepet kell játszaniuk a megfizethető lakhatás biztosításában. És abban is, hogy ehhez viszont elengedhetetlen a központi kormányzat és az Európai Unió támogatása is.

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Restaurálják a Lánchíd kőoroszlánjait | 2021. november 19.

A Lánchíd kőoroszlánjai a tervek szerint jövő év végére kerülnek vissza a helyükre, jelenleg restaurálják őket.

Hónapok óta dolgoznak a restaurátorok a Lánchíd hídfőit díszítő kőoroszlánokon egy újpesti műteremben. A szakemberek felmérik, hogy milyen állapotban vannak az egyenként több mint tíztonnás szobrok, amelyeket elsőként megtisztítanak. Közben vegyszeres pakolásokat tesznek azokra a részekre, amelyeken a környezeti szennyeződések még sötétebbé tették az oroszlánok felületét. Ezután újabb mosás és fertőtlenítés következik – közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.

A szakemberek azt is feltárják, hogy a szobrok hol tartalmaznak idegen anyagot, kőbetétet vagy egyéb korábbi pótlásokat. Részletes hibatérképet készítenek, amelyen jelölik, hol vannak repedések vagy javításra szoruló részek. A szobrok vizsgálatát, valamint a nagy porral és fröcsköléssel járó tisztítási munkákat még szabadtéren végzik el. A szobrokat csak ezután viszik a műterembe, ahol pótolják a hiányzó darabokat, és elvégzik a szükséges javításokat.
https://pestbuda.hu/cikk/20211119_restauraljak_a_lanchid_kooroszlanjait

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Hogyan építsük át az Andrássy utat? Podcast Smiló Dáviddal
https://open.spotify.com/episode/1IZI1HyDUpqPG4kGOxxfBm

Hogy mi is az az Auditórium? A Magyar Építőművészek Szövetségének podcastja, melyben régi épületek újrafelhasználásáról és a fenntartható építészetről beszélgetek építészekkel.

Az idei őszi évad első adásában Erő Zoltán a világvárosok legfőbb problémájáról, a szétterülésről mesélt,
https://open.spotify.com/episode/6xzw7Br55BD7TkOqh4pLYK
a másodikban Fajcsák Dénes az elnéptelenedő magyar falvakról,
https://www.zubreczkidavid.hu/post/elneptelenedo_falvak_magyar_falu_fajcsak_denes_cserepfalva
a harmadikban Tihanyi Dominika a környezeti és társadalmi szempontból is fenntartható tájépítészetről.
https://www.zubreczkidavid.hu/post/millenaris-park_ujirany_csoport_tihanyi_dominika_teleki_ter_tajepiteszet_auditorium_podcast

https://www.zubreczkidavid.hu/post/smilo_david_paradigma_ariadne_andrassy_ut_terezvaros_sandorfalva_gangos_berhaz_podcast_epiteszet

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Halad a Lánchíd felújítása | 2021.11.14.

Elbontják a klasszikus íves keresztmetszetű gyalogos alagutakat a hídfőknél, szélesebbre építik vissza az újakat.

Budapesten, a Lánchíd felújítása során a klasszikus alagút formájú, három méter széles kerékpáros aluljáró helyén több mint négy méter széles, függőleges falú, és egyenesebb vonalvezetésű épül. Így a kétirányú kerékpárút mellett egy elválasztott járda is épül a gyalogosoknak. A munka során egyszerre csak az aluljáró egyik felén dolgoznak, hogy fenntartsák a hídfő megfelelő terhelését, valamint biztosítsák a gépek zavartalan bejárását a híd közepén folytatott munkákhoz. A szükséges vizsgálatok és födémjavítások elvégzése után már javában tart a vasbeton szerkezet építése, betonozzák a hídfőben lévő helyiségek födémszerkezetét és az aluljáró falát is.

A pesti hídfőben ugyancsak elbontották az aluljáró felét. A kövek, a fal, az útpálya és a födém eltávolítása mellett ezen a területen egy nagynyomású gázcső kiváltása is megtörtént, a talaj helyreállítása után pedig már öntik a betont. Ennek a kör keresztmetszetű aluljárónak ugyancsak megváltozik a formája: egyenes falakat építenek, és tágasabb, téglalap alakú keresztmetszetet alakítanak ki.

A régi és az új találkozik

A Lánchíd felújítása idén tavasszal kezdődött, a tervek szerint 2023-ig tart. Jelenleg ütemterv szerint halad a láncok rozsdásodás elleni védelme, valamint az új acél pályatáblák beépítése. Az elöregedett vasbetonpályát már a parthoz közelebbi szakaszokon bontják. A híd felszeletelése és a régi szerkezet eltávolítása változatlanul két irányba történik, vagyis a szakemberek felváltva közelednek a pesti és a budai Duna-parthoz. Közben a két pillér között már elbontották a járdákat, ezek helyére a következő hónapokban szintén új acélszerkezetet építenek be.

https://kreszvaltozas.hu/hir/halad-a-lanchid-felujitasa/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

❗A Fővárosi Önkormányzat nem kívánja értékesíteni a Városháza ingatlanát

A mai napon a sajtóban megjelent hangfelvétellel kapcsolatban a Fővárosi Önkormányzat nyilvánosságra hozza a Városháza rövid-, közép- és hosszútávú fejlesztési lehetőségeiről készített döntéselőkészítő tanulmányt.
A Városháza ingatlana mint Budapest egyik ikonikus épülete a város szívében található, azonban sem műszaki állapota, sem használata nem felel meg a 21. század követelményeinek. Éppen ezért tartotta fontosnak a főváros vezetése, hogy szülessen egy olyan döntéselőkészítő tanulmány, amely minden lehetőséget átgondolva a döntéshozók elé tárja a szóba jöhető lehetőségeket annak érdekében, hogy azok megalapozott, jogszerű döntést hozhassanak. A Budapest Főváros Vagyonkezelő által készített döntéselőkészítő tanulmány ennek megfelelően vette számba a Városháza ingatlanának lehetséges rövid távú, középtávú és hosszú távú fejlesztési lehetőségeit, azok hozzávetőleges bevételeinek és költségeinek becslésével. Ahhoz, hogy ezek a hozzávetőleges becslések rendelkezésre álljanak, értelemszerűen piaci konzultációkat is folytatni kellett.
A döntéselőkészítő anyag is arra tesz javaslatot (41. oldal), hogy – a különböző lehetőségek előnyeinek és hátrányainak mérlegelése alapján – a Városháza ingatlana maradjon a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában. A Főpolgármesteri Kabinet 2020. november 26-i ülésén ezzel egyetértett.
A Fővárosi Önkormányzat egyebekben a döntéselőkészítő tanulmányban javasolt fejlesztések előkészítését megkezdte, így a Budapest Galéria elhelyezését, a Merlin Színház üzembe helyezését, a Károly körúti homlokzat felújítását és a Városháza park tervpályázatának kiírását. Ezek a fejlesztések is mutatják, hogy nemhogy döntés nem született a Városháza értékesítéséről, de arra szándék sincsen. A Városháza megújítása és köztulajdonban tartása iránti elkötelezettségen a lakájmédia hazugságai sem fognak változtatni.
A döntéselőkészítő tanulmány az alábbi linken érhető el:
https://budapest.hu/Documents/Barts_tanulmany_2020_10_23.pdf

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A mai Városházának (Központi Városháza / Főpolgármesteri Hivatal) épületét bő 300 éve kezdték el építení, igaz, akkor még idős, vagy rokkant katonáknak otthont adó Invalidus-házként. Később laktanya működött benne több mint száz évig, de a 300 éves történelembe az is belefér, hogy egy bő évszázada innen irányítják Budapest életét. Mostani képgalériánkban ezt a legutóbbi 120 évet járjuk végig.
https://enbudapestem.hu/2021/11/a-varoshaza-a-karoly-kaszarnyaban-a-varoshaza-tomb-elmult-120-eve-galeria/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Kötelező lesz az oltás a Főváros bentlakásos szociális intézményeiben a munkavállalóknak!

Az érdekképviseletekkel és a járványügyi szakemberekkel egyeztetve arra jutottunk, hogy nem lehet kötelezően előírni a védőoltást a munkavállalók számára, parancsszóra nem lehet bizalmat építeni. Azonban a bentlakásos szociális intézményekben nem várhat magára a döntés, a Főváros hajléktalanszállóiban és idősotthonaiban kötelezővé tesszük a védőoltás felvételét a dolgozók számára. Ezekben az intézményekben egyébként is 92 százalék feletti az átoltottság a foglalkoztatottak körében, de itt is van a legnagyobb veszélye egy esetleges járványgóc kialakulásának.
A kormány hazudozással, korrupt beszerzésekkel, a kétes hatékonyságú kínai vakcina erőltetésével lerombolta az oltásba vetett bizalmat, és most az önkormányzatokra tolják a felelősséget, írjuk elő mi a kötelező oltást munkavállalóink számára. Legalább most vállalják a felelősséget, álljanak ki az emberek elé, és ne velünk végeztessék el a munkát. Ezt neveznék felelős kormányzásnak...

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Ismét 1 milliárd forintról ajánlott fel a főváros arra, hogy megvalósítsák a budapestiek ötleteit – közölte szerdán Karácsony Gergely a Facebookon. Azt írta, hogy a tavalyi közösségi költségvetés keretéből jelenleg is folyamatban van 15 ötlet megvalósítása, amelyekről szintén egy budapesti lakosokból delegált zsűri döntött. A főpolgármester azt írta, január 31-ig várják az új javaslatokat.

Az előző 1 milliárd forintból erdők- és közvécék telepítése, ivókutak, kerékpártámaszok, graffitifal, autista szabadidős központ, gyalogátkelőhely és krízisotthon létesül. A 2020-as keretre 687 ötletet kapott a főváros, a felhívásra a legkülönbözőbb ötletek futottak be. Javasolták például gyümölcsfák telepítését, nudista strand kijelölését, napozóstéget a Római partra, emlékművet a koronavírus áldozatainak, iskolai parkolóhelyek kialakítását, függőágyak elhelyezését a lezárt Szabadság hídon, szociális kempinget hajléktalanoknak, vagy éppen a Hősök tere parkosítását.

Ezekre az ötletekre költik a budapestiek a főváros egymilliárdját

-- Erdők- és közvécék telepítése, ivókutak, kerékpártámaszok, graffitifal, autista szabadidős központ, gyalogátkelőhely és krízisotthon - néhány abból a 15 projektből, amely a budapestiek ötletei és szavazatai alapján, az egymilliárd forintos fővárosi részvételi költségvetésből hamarosan megvalósul. Jövőre újabb egymilliárdot lehet így, közösen elkölteni.

Január végéig lehet javaslatokat tenni, mire költsék a pénzt.

https://hvg.hu/gazdasag/20211103_1_milliard_forint_budapest

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Október 31-én kezdődik a glasgow-i klímacsúcs, ahol képviselni fogom azt a közel 2 millió embert, akik számára Budapest fenntarthatóbbá, zöldebbé és élhetőbbé tétele létfontosságú.
Az esemény célja, hogy a több mint 190 meghívott ország képviselői végre jelentősebb vállalásokat tegyenek a párizsi klímaegyezményben lefektetett célok eléréséhez. A főváros lakosait az átlagosnál is súlyosabban terhelik a klímaváltozás negatív hatásai, ezért minden korábbinál nagyobb elszántsággal kell cselekednünk, mielőtt még késő lenne.
A legfrissebb kutatások szerint alig több mint tíz évünk van lépéseket tenni annak érdekében, hogy a globális átlaghőmérséklet-emelkedést 1,5 °C alatt tartsuk. Éppen ezért Budapest az elsők között csatlakozott az ENSZ „Race to Zero” kampányához, ezzel is példát mutatva Európa és a világ más nagyvárosainak.
https://www.facebook.com/karacsonygergely/videos/2761225244175086/
-- Karácsony Gergely | Október 29.

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Bibó István szobra visszakerült a régi helyére a rakparton | 2021. október 30.

Visszakerült a régi helyére Bibó István szobra a pesti rakparton, írja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az áthelyezett Markó utcai felhajtó felső rakparti végére helyezték az 56-os forradalom kiemelkedő alakjának mellszobrát.

A pesti alsó rakpart megújításának látványos szakasza volt, hogy elmozdították a Markó utcai rámpát és a megtámasztását szolgáló támfalat. Erre a munkára azért volt szükség, hogy az új gyalogos sétány és a közút elég széles legyen, miközben az örökségvédelem alatt álló lépcsős partfal érintetlen marad.

Az 1885-ben kialakított rakpartszakaszt miniszteri rendelettel műemléknek nyilvánították, a Duna-part látképe pedig 1987-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára. A látkép nem sérül a munkák során, idézte fel a BKK.

A pesti alsó rakpart Kossuth tér és Margit híd közötti szakaszának felújításáról korábban azt írtuk, hogy

-- A Kossuth Lajos tér 2014-ben megvalósított arculatának megfelelő elemeket (burkolatokat, utcabútorokat, kandelábereket) használnak majd a sétányon, ami a Parlament előtti rakpartszakaszhoz csatlakozva a Margit hídig kiépül, így a rakpart végigjárható lesz a Duna Arénától a Cipők a Duna-parton emlékműig. Átépítik a Markó utcai lehajtó támfalát is, hogy a sétánynak helyet tudjanak biztosítani.

-- Új fasort (35 fával) is létesítenek az Olimpia park, képviselői irodaház és a Jászai Mari tér előtti szakaszon.

-- Megmarad a 2x1 sávos útpálya, de szűkítik a keresztmetszetet, és mérséklik a maximális sebességet 30 km/h-ra.

-- Számos parkolóhelyet megszüntetnek azon a szakaszon, többségüket gyalogosfelületek váltják fel.

-- A bringásoknak nem lesz kerékpársáv, mert nem fér el, ezután is a felső rakpartot lehet majd használni a biztonságos közlekedésre.

https://telex.hu/belfold/2021/10/30/bibo-istvan-szobor-bkk-rakpart-parlament-margit-hid

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Aki hétfőtől (2021. november 1.) nem visel maszkot a buszon, az gyalogolhat és még bírságot is kap

Ezt írja elő a friss kormányrendelet.

A kormányrendelet szerint a hatodik életévét be nem töltött kiskorú, valamint értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve autizmus spektrumzavarral élő személy kivételével mindenki köteles

-- a tömegközlekedési eszközön utasként, illetve a tömegközlekedési eszközön történő munkavégzés során,
-- a pályaudvarok, az állomások, illetve a megállóhelyek utasforgalom számára megnyitott részein, valamint a személyforgalom lebonyolítására és kiszolgálására szolgáló azon munkahelyein, ahol az utasok és a dolgozók közvetlen kapcsolatba kerülhetnek

maszkot olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.
https://privatbankar.hu/cikkek/kozerdeku/aki-hetfotol-nem-visel-maszkot-a-buszon-az-gyalogolhat-es-meg-birsagot-is-kap.html

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Balog Zoltán volt miniszter, református püspök, és Karácsony Gergely budapesti főpolgármester jelenlétében szerdán bemutatták Skrabski Fruzsina a 2006-os tüntetések, zavargások és rendőri túlkapások áldozatairól szóló dokumentumfilmjét. Az Áldozatok 2006 elkészítésében riporterként közreműködött Kisberk Szabolcs, a HírTV akkori tudósítója, és Bodoky Tamás, az Index akkori újságírója (jelenleg az Átlátszó főszerkesztője) is. A filmkészítést megelőző kutatómunka során számos visszaemlékezést, beszámolót kaptunk, ezek közül az egyik legmegrázóbb egy akkor pályakezdő rendőr őrmesteré, aki a rendőr szakközépiskolából egyenesen a Magyar Rádió akkori székházában működő ideiglenes rendőrbázisra csöppent. A neve elhallgatását kérő rendőr beszámolóját itt változtatás nélkül, teljes egészében közzétesszük.
http://netpolgar.network.hu/blog/netpolgar_avagy_digitalis_irastudo_klub_hirei/dokumentumfilmek-a-2006-os-esemenyekrol

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A Főváros reagál a kormány járványügyi intézkedéseire
https://www.facebook.com/watch/live/?v=239688941558049

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Maszk viselését ajánlja a közösségi közlekedés használatakor a BKK | 2021.10.26.

A Fővárosi Operatív Törzs döntése nyomán Karácsony Gergely főpolgármester és a BKK a romló járványügyi adatokra való tekintettel arra kéri a fővárosban utazókat, hogy továbbra is használják a közösségi közlekedést, de a járatokon, valamint a megállókban viseljenek a szájat és az orrot egyaránt eltakaró maszkot. Hazánkban az önkormányzatok, így a Fővárosi Önkormányzat sem rendelkezik jelenleg olyan jogkörrel, hogy a maszkviselést kötelezővé tehessék, azonban a főpolgármester szerint ismét itt az ideje annak, hogy mindannyian kivegyük a részünket a járvány megfékezéséből, amelyhez a Budapesten utazók a maszkviseléssel járulhatnak hozzá. Az elmúlt hónapokban egyre többen felismerték, hogy a közösségi közlekedés biztonságos, ezért sokan választják ismét a BKK járatait, az ajánlott maszkviselés pedig csak még biztonságosabbá teszi az utazást.

A koronavírus okozta járványhelyzet adatai a negyedik hullám miatt ismét romló tendenciát mutatnak az országban, így Budapesten is. Örömteli, hogy a fővárosban is magas az átoltottság, ahhoz azonban, hogy ne csak saját magunk, de mások egészségét is megőrizhessük – ahogy az európai országokban az elmúlt időszakban életbe lépett szigorítások is mutatják –, ez még nem elég. Karácsony Gergely főpolgármester ezért sajtótájékoztatón jelentette be: a Fővárosi Önkormányzat és a BKK minden utasnak a maszk viselését ajánlja a közösségi közlekedés használata során. Az önkormányzatnak nincs lehetősége arra, hogy a maszkviselést kötelezővé tegye, azonban ennek betartását kéri a fővárosban utazóktól, és ezzel az ajánlással találkozhatnak majd a budapestiek a közösségi közlekedési eszközökön is, hiszen ez a záloga annak, hogy Budapest továbbra is élhető város maradjon.

A BKK járatai a járvány idején is biztonságos választásnak bizonyulnak a mindennapi utazáshoz, hiszen a rendszeresen fertőtlenített járműveken – ahogy arra számos hazai és nemzetközi kutatás is rámutatott már – jóval alacsonyabb a megbetegedés kockázata, mint azokban közösségi terekben, ahol az emberek hosszabb időt töltenek el. Az utazás során rövid időt töltünk el zárt térben, ráadásul a közösségi közlekedést használók jellemzően az átlagosnál is jobban figyelnek a higiéniai előírások betartására, a megelőzésre. Ennek is köszönhető, hogy az elmúlt hónapokban egyre többen térnek vissza a közösségi közlekedéshez: a két évvel ezelőtti, azaz a járvány előtti időszakhoz viszonyítva nemrég már 85 százalék fölé nőtt a jegy- és bérletvásárlások értéke. A járvány időszaka óta ez rekordszámnak tekinthető.

Forrás: Budapesti Közlekedési Központ

https://koronavirus.budapest.hu/blog/2021/10/26/maszk-viseleset-ajanlja-a-kozossegi-kozlekedes-hasznalatakor-a-bkk/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A főváros kezdeményezi a kormánynál a maszkviselés szigorítását | 2021.10.15.

A koronavírus negyedik hulláma Magyarországon a közzétett fertőzöttségi, illetve tesztpozitivitási adatok alapján felfutó ágába került: immár több napja 1000 fő feletti az új igazolt koronavírusos megbetegedések száma, illetve az Egészségügyi Világszervezet által a járvány kontrollálhatósága mércéjének tekintett 5% fölé emelkedett a pozitív tesztek aránya.

Jelenleg sajnálatos módon az önkormányzatoknak nincsen lehetősége elrendelni a maszkviselést, ugyanis a tárgykört központi jogszabály szabályozza.

A Fővárosi Önkormányzat kezdeményezi a kormánynál, hogy állítsák vissza a 2021. július 3. előtt hatályos szabályokat a maszkviseléssel kapcsolatban, vagy ha nem érzi országosan szükségesnek, akkor a kormány adjon felhatalmazást a helyi önkormányzatok képviselőtestületeinek, Budapest főváros területén a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy a maszkviselési kötelezettséget helyi önkormányzati rendeletben írhassák elő.

A kéréssel Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely Pintér Sándor belügyminiszternek írt levelet, amiben felhívta a figyelmet a Magyar Tudományos Akadémia Elnökségének héten hozott javaslataira is: ezek között kiemelt helyen szerepel, hogy zárt térben, rendezvényeken és tömegközlekedési eszközökön szükséges az orrot és szájat egyaránt eltakaró maszk viselése.

A javaslatról csütörtökön egyeztettünk a Fővárosi Idősügyi Tanáccsal is, a testület egyhangúan egyetértett a döntéssel.

A levél itt olvasható.
https://budapest.hu/Documents/Pint%C3%A9r%20S%C3%A1ndor%20miniszter%20%C3%BAr%20r%C3%A9sz%C3%A9re%20-%20felterjeszt%C3%A9s%20a%20maszkvisel%C3%A9ssel%20kapcsolatban.pdf

https://koronavirus.budapest.hu/blog/2021/10/15/a-fovaros-kezdemenyezi-a-kormanynal-a-maszkviseles-szigoritasat/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

COVID-19

2021. július 3. óta az alábbi szabályok hatályosak a kormány döntései alapján:

-- A kórházak és szociális intézmények kivételével nincs kötelező maszkviselés, nem kell maszkot viselni az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön. Ugyanakkor a maszkhasználat nem tiltható meg.
-- Ennek értelmében a BKK járatain és a zárt helyiségekben, például a metróállomásokon sem kell maszkot viselni. Hogyha valaki úgy gondolja, nyugodtan hordhat maszkot, de nem kötelező.
-- Védettségi igazolvány nélkül is szabad a belépés a vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre, szabadidős létesítményekbe, és az ültetett nézőtérrel megrendezett kulturális rendezvényekre, előadásokra.
-- Nincsenek az üzletekre vonatkozó korlátozások.
-- Családi események, magánrendezvények esetén az eddigi 50 fős létszámkorlátozás 100 fő, lakodalom esetén 400 fő.
-- A sportrendezvényeken, zenés-táncos rendezvényeken, illetve a zárt térben tartott vagy 500 főt meghaladó szabadtéren tartott egyéb rendezvényeken továbbra is csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni. A 18 év alattiak is csak védettségi igazolvánnyal vagy védett személy felügyelete mellett vehetnek részt e rendezvényeken. Az egyes rendezvénytípusokra vonatkozó részletes szabályok itt elérhetőek.
-- Az egyetemek és a főiskolák készülődhetnek a jelenléti oktatás visszaállítására.
-- Az EMMI 2021. augusztus 26-i tájékoztatása szerint a 2021/22-es tanév kezdetekor az köznevelési intézményekben nem lesz kötelező a maszkviselés, sem a testhőmérséklet mérés.

A korábbi szabályok értelmében:

-- Megszűnt a kijárási tilalom.
-- Nincs kötelező zárási időpont az üzletek és az éttermek számára.
-- Szabad a sport a közterületen, egyénileg és csapatban is.
-- Meg lehet tartani a családi rendezvényeket és a lakodalmakat.
-- Május 25-től, keddtől újra fizetős a parkolás.
-- 10 nap a hatósági házi karantén ideje.
-- Megállapították a PCR tesztek hatósági árát 19500 forintban.

Forrás: BKK, Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala, Koronavirus.gov.hu
https://koronavirus.budapest.hu/blog/2021/08/26/hetfotol-uj-szabalyok-lepnek-eletbe-budapesten/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Átadnák az államnak a Biodómot
Az Egyenes Beszéd vendége Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes, DK.
http://www.atv.hu/videok/video-20211020-atadnak-az-allamnak-a-biodomot

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Negyvennyolc járművel bővülhet a fővárosi trolibuszállomány

-- A BKK - Budapesti Közlekedési Központ tavaly november 30-án módosította a Solaris–Škoda konzorciummal kötött megállapodását, és az Igazgatósága úgy határozott, hogy jóváhagyja az opciós járművek lehívását. A forrás biztosításáról Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára a Fővárosi Közgyűlésnek kell október 27-én, szerdán döntenie. A fővárosi közlekedésszervező összesen negyvennyolc Solaris–Škoda Trollino típusú trolibuszt rendelne meg, tervezetten 12 darab szóló, valamint 36 darab csuklós járművet. A korszerű trolik első darabja előreláthatóan 2022. negyedik negyedévében érkezne meg.

-- A Fővárosi Önkormányzat, valamint a BKK annak ellenére elkötelezett a fejlesztések megvalósítása mellett, hogy a koronavírus-járvány és a kormányzati döntések miatt rendkívül szűkös források állnak a rendelkezésére. A negyvennyolc trolibusz összesen mintegy 26,7 millió euróba kerül, ennek fedezetét a Fővárosi Önkormányzat biztosítaná.

-- „A Fővárosi Önkormányzat nem tudja kivárni a kormányváltást, mert a városnak működnie kell – kezdte beszédét Karácsony Gergely főpolgármester a döntés bejelentése alkalmából pénteken rendezett sajtóeseményen. – Csak úgy tudjuk biztosítani a budapesti közösségi közlekedés működését, ha folyamatosan fejlesztjük a járműparkot. Ezért szeretnénk az új alacsonypadlós trolibuszokat beszerezni, ehhez pedig kérjük a Fővárosi Közgyűlés támogatását.”

További információk:
https://bkk.hu/hirek/2021/10/negyvennyolc-jarmuvel-bovulhet-a-fovarosi-trolibuszallomany.6886/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Életem első emléke meglehetősen ijesztő a nagykörúti villamosokról. Egy békés kertvárosban, Mátyásföldön nőttem fel, a mi utcánkban aszfalt sem volt, nemhogy villamos. Egészen kicsi gyerekként az az első élményem, hogy a villamosnak nincs ajtaja, csak egy derékmagasságban elhúzható rácsa, ami mögött zsúfolódnak az emberek, és én attól félek, hogy jaj valaki kiesik. Azóta kicsit elbizonytalanodtam, hogy valóban láthattam-e még ilyen nyitott peronú kocsit a hetvenes évek végén, és ha igen, akkor az tényleg Körúton volt-e, ahová képzelem. Vagy csak valami gyerekkori filmélmény égett az agyamba? Remélem valami villamosszakértő elárulja, hogy megtörténhetett-e az eset.

A másik, ami eszembe jut, hogy a Boogie Mamma együttessel, még a kétezres években írtunk egy szomorú számot Négyeshatos címmel,
https://soundcloud.com/boogiepapa/boogie-mamma-negyeshatos
ami később fel is került a Kettes metró lemezünkre, a Blaha Lujza térhez – merthogy az albumon minden megállóhoz tartozott egy dal. Később többen is írtak ilyen címmel számot, meg készítettek ilyen koncepcióval lemezt, talán profibbat is, mint mi. Ám arra azért büszke vagyok, hogy melankolikus ska-punk számunk és amatőr bájú lemezünk volt az első.

És hogy miért öntöm mindezt a szegény olvasók nyakába?

Volt ugye egy közösségi ötletpályázat a Nagykörútról, ám ezzel a „komoly” kiírással párhuzamosan egy könnyedebb is zajlott, Nekem a Nagykörút címmel. Ide nem nagy megfejtéseket és településfejlesztési javaslatokat vártak, hanem pusztán személyes emlékeket. A cél elsősorban az volt, hogy egy idén megjelenő, Nagykörútról szóló könyvhöz gyűljenek mindenféle impressziók. Az írásokba mi is betekinthettünk, így egy rövid ízelítőt adhatunk arról, kinek mit jelent a Nagykörút.

http://autovezetes.network.hu/video/zene/boogie_mamma__kettes_metro_album

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Kedvezményekkel és programokkal készül a Fővárosi Állat- és Növénykert az őszi szünetre

A most kezdődő őszi szünet kiváló alkalmat kínál közös családi programokra, például egy állatkerti látogatásra is. A Budapesti Állatkert ezért különleges kedvezményt kínál a családoknak erre az időszakra. Most szombattól mindenszentekig, azaz október 23-tól november 1-ig ugyanis a 14 éven aluli gyermekek jelképes árú, 200 forintos belépőjeggyel látogathatják a városligeti intézményt.

https://zoobudapest.com/tervezz-velunk/programtervezo/programnaptar/2021-10-23-oszi-szunet-az-allatkertben-2021

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Bloomberg: 1400 milliárd forintos ajánlattal ütheti nyélbe a kormány a Budapest Airport visszaszerzését | 2021. október 15.

Lassan már időtlen idők óta keringenek piaci pletykák arról, hogy a magyar kormány vissza szeretné vásárolni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető céget külföldi tulajdonosaitól.

Legutóbb egy héttel ezelőtt cikkeztek a nemzetközi gazdasági sajtóban arról, hogy a Budapest Airport tulajdonosai (német, kanadai, szingapúri körök) egy újabb magyar ajánlat után immár azt fontolgatják, hogy hivatalos tárgyalásokba kezdenek a Budapest Airport eladásáról az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) és meg nem nevezett konzorciumi partnereivel.

A Bloomberg friss cikke már konkrét összeget is megnevez: eszerint 4,6 milliárd dolláros (több mint 1,4 billió, avagy 1400 milliárd forintos) ajánlatot adott az állam vezette befektetői csapat a reptérre. A névtelenül nyilatkozó, de az ügyre rálátó források szerint bár a végleges döntés még nem született meg, a tulajdonosok valószínűleg hajlanak arra, hogy ezen az áron már eladják a Budapest Airportot. Az egyik nyilatkozó szerint az üzletet még az áprilisban esedékes országgyűlési választások előtt megköthetik – az Orbán-kormány legalábbis még az idei év vége előtt le akarja zárni az egyezkedést. A Bloomberg és a Financial Times korábban azt írta, akár az elmúlt időszak 4-5 milliárd eurónyi állami hitelfelvételének is köze lehet a visszavásárlási tervekhez.

A külföldi lapok mellett a Telex is úgy tudja, hogy az ITM melletti, magánszektorbeli cégeket tömörítő konzorciumot az Indotek (Jellinek Dániel milliárdos vállalkozó cége) vezetheti, de benne lehet a Mol Nyrt. is. A cégek azonban ez idáig nem kommentálták ezeket az értesüléseket.

A reptér üzemeltetésének privatizációja 2005-ben kezdődött, és a magyar kormány 2011-ben, egy évvel azután, hogy Orbán Viktor visszatért a hatalomba, a Budapest Airportban fennmaradó részesedését is eladta.

https://telex.hu/gazdasag/2021/10/15/ferihegy-liszt-ferenc-repuloter-ajanlat-4-6-milliard-dollar

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Indul a RAK-PARK projekt : gyalogos- és kerékpárbaráttá válhat a dunai rakpart | 2021/08/29

Ünnepélyes keretek között írták alá azokat a szerződéseket, melyek alapján elkezdődhet az újragondolt Duna-part tervezése. Így akár már jövő nyáron elindulhat a budai és a pesti oldalon is a felújítás.

A Duna-Buda projekt célja, hogy miközben az alsó rakpart észak-déli közlekedési folyosó szerepe megmarad, a budai belvárosi Duna-parthoz kapcsolódóan (a Fő utca és teresedései, a Felhévíz, a Bem József tér megújításával) olyan köztérhálózat jöjjön létre, amely vonzó a lakosság és a turisták számára egyaránt.

A komplex szemléletű fejlesztéssel javulnak a kerékpáros közlekedés feltételei, a környezet a gyalogosok megváltozott igényeihez igazodik. A zöldfelületek fejlesztése, növelése ösztönzi a közterületek közösségi használatát, javítja a felső rakpartok és a kapcsolódó közterek gyalogos felületeinek kapcsolatát - írták.

A tervek a projekt honlapján tekinthetők meg:
http://duna.budapest.hu/

A RAK-PARK projektnek köszönhetően pedig egy vonzó, sokszínű, pihenésre és színvonalas kikapcsolódásra alkalmas pesti Duna-parttal gazdagodhat a főváros - olvasható a közleményben.

A pesti alsó rakparton tervek szerint közösségi sportolást szolgáló eszközöket, utcabútorokat, kerékpáros és gyalogos útvonalakat létesítenek. A projekt célja, hogy a térségben megújuljanak a burkolatok, javuljanak a kerékpáros és a gyalogos közlekedés feltételei, és több zöldfelületet alakítsanak ki.

Hozzátették, hogy a Duna-Buda és a RAK-PARK projektek kiviteli tervei, a tenderdokumentáció és a szükséges engedélyek 2022 nyarán állnak majd rendelkezésre.

http://ecolounge.hu/nagyvilag/indul-a-rak-park-projekt--gyalogos-es-kerekparbaratta-valik-a-dunai-rakpart

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Nem veszik át az iratokat az oroszok, áll a 3-as metró kötbérpere | 2021. október 06

Két év alatt semennyit sem mozdult előre a hármas metró kocsijait szállító orosz Metrovagonmas ellen indított kötbérper, írja a Népszava, ugyanis az oroszok nem vették át az iratokat.

Az M3-as metróvonal kocsijainak korszerűsítéssel egybekötött felújítását 69 milliárd forintért vállalta el egykor az orosz MVM 2015-ben, de a határidőkből már kb. egy tucatnyi alkalommal kicsúsztak 2017-re, ezért a BKV elnök-vezérigazgatója egy idő után belebegtette a kötbérpert arra az esetre, ha a cég nem teljesíti a vállalásokat, és nem hozza rendbe a metrókocsikat. A két cég beleállt a vitába, az oroszok semmit nem ismertek el, semmilyen kötbérigényt nem tartottak vállalhatónak, közben azonban a metrókocsik közül egyre több hibásodott meg (mostanra 18 sorozathibáról tudni), akadt, amit ki is kellett vonni a forgalomból. Végül a BKV beperelte a céget 2019 februárjában, 6,8 milliárd forintnyi kötbért és kamatokat kértek, amivel az összeg mostanra 8,3 milliárd forintra rúg.

Azt azonban nem tudni, mikor jutnak ehhez hozzá, mivel az ügyben még nem volt tárgyalás, hiába küldte meg ugyanis a magyar Igazságügyi Minisztérium az iratokat az orosz illetékes minisztériumnak, azt „nem ismert okból” nem vették át. „A kézbesítési akadály elhárítása folyamatban van, ebben a magyar Igazságügyi Minisztérium jár el” – válaszolta a Népszava kérdésére a Fővárosi Törvényszék.

Az egész ügy tehát ott áll meg, hogy nem veszik át az iratokat – anélkül ugyanis nem lehet tárgyalást tartani, hiába indult el a per hivatalosan a keresetlevél benyújtásával.

https://telex.hu/kulfold/2021/10/06/metroper-oroszorszag-dokumentumok

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Furcsa jelenségre lehettek figyelmesek a fővárosiak szerda reggel: műszaki hiba miatt leállt szinte az összes Combino villamos a 4-6-os vonalon. A villamosokat reggel sorba vitték vissza a remízbe, végül az összes Combinót át kell vizsgálni, délutánra azonban mind visszaáll a forgalomba.

Szerda hajnalban a combinós járművezetők egymás után azt kezdték el tapasztalni, hogy járművük homokszóró hibát jelez, ezért libasorban álltak vissza a villamosok a remízbe. A Combinók csakhamar szinte a teljes 4-6-os vonalról eltűntek, a BKK villamospótló buszokkal szervezte meg az utasok szállítását.

Mint azt Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója lapunknak mondta, a remízben az átvizsgáláson kiderült, hogy a csúszásgátló homokot a pályára hintő szórófejek tömődtek, méghozzá nagy valószínűséggel azért, mert a tartályokba szennyezett, vizes, rossz minőségű homok került.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az odaszállításkor vagy a tároláskor, de az esőzés hatására vizet kaphatott a homok, ennek hatására összeállt, ezért tömíthette el a szórófejeket. Ilyen esetekben Bolla elmondása szerint az a biztonsági protokoll, hogy az összes villamost visszahívják és kitisztítják, a silókban pedig lecserélik a homokmennyiséget. A villamosok egyébként már sorban állnak vissza forgalomba, délutánra az összes újra üzemkész lesz, ígérte a BKV igazgatója.

A szerda reggeli homokproblémát az Omnibusz szakblog is pedzegette. Mint írták, a Combinókat körülbelül 33 busz pótolta a Nagykörúton, és szerencsétlenségre a 14-es és a 24-es villamosok sem jártak egy ideig (baleset miatt), ezért azokat is pótolni kellett. A buszok más vonalakról esnek ki ilyenkor, ezért ritkább volt a közlekedés máshol is, azaz a villamosok problémája kihatott az egész tömegközlekedési rendszerre, sokan érezhették a fővárosban.

A blog azonban hozzáteszi: nincs még egy olyan város Európában, ahol az ilyen forgalmi zavarokat, még ha nem is látszik annyira, ennyire jól tudnak kezelni. Nagy luxus, hogy csúcsidőben akár 50-60 buszt is pótlásra be tudnak forgatni, igaz más vonalak kárára. A jellemző zavarkezelés Bécstől Zürichen és Párizson át Londonig, hogy a kötöttpályás vonalakat nem pótolják (nincs mivel) operatív (nem előre tervezett) zavar esetén, csak a legvégsőbb esetben, ha az nem oldódik meg pár órán belül, teszik hozzá.

Dél körül a közlekedés helyreállt...

https://telex.hu/belfold/2021/10/06/kiderult-miert-allt-le-reggel-az-osszes-combino-vizes-homokkal-toltottek-fel-oket

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Budapest, 2021. október 1. – A Budapesten közlekedők igényeinek megfelelően, októbertől ötven új MOL Bubi biciklivel gyarapodott a fővárosi közbringaszolgáltatás flottája. A bővítés azonban itt nem áll le, tervek szerint egy hónap múlva további 310 vadonatúj kerékpárral találkozhatnak a budapestiek.
https://bkk.hu/hirek/2021/10/elso-lepesben-50-uj-kerekparral-bovult-a-mol-bubi-kozbringaszolgaltatas.6833/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Budapest, 2021. szeptember 30. – Átépítették a pesti alsó rakparton a Markó utcai felhajtó támfalát, ennek köszönhetően szélesebb lesz az új gyalogos sétány, miközben az örökségvédelem alatt álló lépcsős partfal megmarad. Az id. Antall József rakpart Parlament és Margit híd közötti szakaszának átépítése az ENVIRODUNA Kft. lebonyolításában valósul meg, a munkák a tervek szerint haladnak.

A rámpa sarkában 2005-ben helyezték el Bibó István politikus, az 56-os forradalom kiemelkedő alakjának mellszobrát. Az átépítés idejére a mellszobrot elszállították, és az építkezés befejezésekor visszakerül az eredeti helyére.

A múlt században kialakított rakpartszakaszt miniszteri rendelettel műemléknek nyilvánították, a Duna-part látképe pedig 1987-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára. A látkép nem sérül a munkák során, sőt az új járdának köszönhetően séta közben gyönyörködhetnek majd a dunai panorámában az odalátogatók.

https://bkk.hu/hirek/2021/09/uj-helyen-valtozatlan-formaban-all-a-tamfal.6827/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Magáncégekkel alapít egyeztetőfórumot a Fővárosi Önkormányzat, Karácsony Gergely Csányi Sándorral fotózkodik | szeptember 20.

„Megtartotta alakuló ülését a Budapest Global, amely egy politikailag független szakmai szervezet, a köz- és magánszféra szereplőit tömörítő platform, ami elősegíti a hosszú távú, intézményesített együttműködést Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesten működő vállalatok és tudásközpontok között” - írta a Facebookon Karácsony Gergely főpolgármester.

A kezdeményezéshez olyan cégek csatlakoztak, mint például a Budapest Airport, az ELTE, a Graphisoft, az IKEA, a MOL, a Prezi, a Vodafone vagy az OTP.

Karácsony közlése szerint „Budapest, a többi városhoz hasonlóan – a klímaváltozás, gyors technológiai fejlődés és az egyre növekvő gazdasági verseny révén – összetett és folyamatosan változó kihívások előtt áll. Ahhoz, hogy ezekre a kihívásokra megoldásokat találjunk, szükség van a városi élet legfontosabb szereplőinek együttműködésére”.

https://444.hu/2021/09/20/magancegekkel-alapit-egyeztetoforumot-a-fovarosi-onkormanyzat-karacsony-gergely-csanyi-sandorral-fotozkodik

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Tényleg balesetveszélyesek a BKV buszai, vagy inkább csak fideszes politikai blöff az egész? | 2021.09.13.

A Fővárosi Kormányhivatal rajtaütésszerű vizsgálatot hajtott végre a BKV négy garázsában, és a járművek negyven százalékát alkalmatlannak találták a közúti közlekedésben való részvételre. Vajon az ellenőrzést tényleg a közlekedési cég saját vizsgálati protokolljának végrehajtása előtt tartották-e? És ha ez valóban így volt, erről az apróságról az állami MTI miért felejtett el tudósítani?

Mellesleg forrásaim azt állították, a BKV-nál ember nincs, aki a közúti közlekedésre alkalmatlan járműre ütné rá a pecsétet, mert ha valamilyen baleset következik be, a rendszerben visszakövethető, ki a felelős egy kormány- vagy fékhibás busz forgalomba bocsátásáért. Ezt a kockázatot pedig senki nem vállalja. Azt is elmondták, hogy az átkosban a felelős vezetőt elmarasztalták, ha az elvártnál kevesebb járművet helyeztek forgalomba. Most – hangsúlyozták – ilyenféle követelmény sincs. Tehát nincs semmiféle nyomás a műszaki személyzeten, hogy balesetveszélyes járműveket is forgalomba helyezzenek reggel. Az egész így nem más – vélik –, mint hangulatkeltés a főváros tulajdonolta BKV-val, illetve elsősorban a főpolgármesterrel szemben.
Lássuk be, ez nem túl tisztességes. Ez az egész történet így elképesztően abszurd. Bár lehet még folytatása is: állítsanak meg forgalomban levő buszokat, szállítsák le az utasokat, és vessék alá azokat a járműveket is a közúton hevenyészett műszaki vizsgának. Emelem a kalapom, ha ennek a technikai feltételeit bárki is képes biztosítani, bár a NER nem ismer lehetetlent.

https://b1.hvgblog.hu/2021/09/13/tenyleg-balesetveszelyesek-a-bkv-buszai-vagy-inkabb-csak-fideszes-politikai-bloff-az-egesz/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Az eredetileg tervezettnél hamarabb, szombattól ismét bővített forgalmi kapacitással használhatják a fővárosban a Rákóczi út-Nagykörút csomópontot az autóval közlekedők, hétfő hajnalban pedig visszaáll a villamosbarát körúti lámpaprogram – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

A közlemény szerint befejeződött a Rákóczi út és a Nagykörút csomópontjában az aluljáró-szigetelési munka, így a tervezettnél tíz nappal korábban véget ért a nagyobb forgalomkorlátozás a kereszteződésben és közvetlen környezetében.

Ennek köszönhetően – július közepe óta először – a csomópont ismét bővített sávkapacitással működik, a Rákóczi úton mindkét irányba három sáv (két forgalmi sáv és egy buszsáv), a Nagykörúton pedig két-két sáv járható – tették hozzá.

A Nagykörúton az őszi szünetig szűkített forgalmi sávokon halad a forgalom, mert a munkák még tartanak a szegélyek mentén, de a korábbi - a csomóponti munkák megkezdése előtti – közúti kapacitás újra biztosított – jelezte a BKK.

Kitértek arra is, hogy a Nagykörúton kerékpárral továbbra is a gépjárműforgalmi sávban közlekedve lehet átjutni a csomóponton. A BKK az alternatív kerékpáros útvonalak használatát javasolja, a Rákóczi tér felé a Wesselényi utca-Klauzál utca-Márkus Emília utca-Stáhly utca-Somogyi Béla utca útvonalat érdemes választani.

A Márkus Emília utcában a munkaterület kibővítése miatt egy rövid szakaszon a járdán lehet áthaladni, ezért a BKK kéri a gyalog és kerékpárral közlekedőket, hogy figyeljenek egymásra.

-- A nagykörúti lámpaprogram hétfő hajnaltól ismét "villamosbarát" lesz.

A csomópontban és annak közvetlen környezetében - előreláthatólag november végéig - már csak az őszi szünet idején várható a kereszteződés egészét érintő korlátozás. Ekkor fejezik be a csomópontban az útburkolat végleges kopórétegének felvitelét.

A Blaha Lujza tér felújítása várhatóan jövő év őszére készül el.

https://magyarnarancs.hu/belpol/ujra-szabad-az-ut-a-blahanal-241872

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Hogy került Charles Bronson a Karácsony-kampányba? / ÖT - @ATV Magyarország
https://www.youtube.com/watch?v=5xhQN46OATA

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Óvatos ellenzéki összecsapás a miniszterelnök-jelöltek első vitáján | 2021.09.12.

Dobrev Klára, Fekete-Győr András, Jakab Péter, Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter az ATV-n küzd meg az előválasztás első fordulójában.

Az ellenzéki kormányfő-jelöltek sorsolás sorrendjében szólalhattak meg azután, hogy a műsorban egyenként ismertették az indulók saját maguk által összeállított önéletrajzát. A vitában több témakört érintettek.

1. Mi lenne megválasztott miniszterelnökként az első három lépésük?

Jakab Péter (Jobbik)
– Nem lesz ribillió, nem lesz rendbontás, az Európai Ügyészséghez már az első nap csatlakoznunk kell. Kiemelten fontos az állami bérlakásépítési program bevezetése és az egészségügy helyzetének a javítása is.

Márki-Zay Péter (Mindenki Margyarországa Mozgalom)
– Legyen szakértői kormány, az új kabinetbe a legkiválóbb szakembereknek kell részt venniük, nem a pártoknak. Nagyon fontos, hogy legyen elszámoltatás. A jelenlegi alaptörvény helyett egy új alkotmány kell. Ami az elsők között feltétlenül szükséges: az önkormányzatok önállóságának a helyreállítása, a média, valamint a bíróságok, ügyészségek pártállami elnyomás alóli felszabadítása.

Karácsony Gergely (MSZP-Párbeszéd)
– Először is boldog vagyok, hogy itt vagyunk, ezt szorgalmaztam már régóta. Célom Magyarország újraegyesítése, és az első három intézkedésnek is ezt kell szolgálnia. Fontos, hogy az Európai Uniótól lehívhassuk azt a 6000 milliárd forintos támogatást, amelyből elindíthatjuk hazánk fejlesztését. Zárolni kell az oligarchák bankszámláit. És a legfontosabb, ha megalakul az új parlament: nem szabad felesküdnünk az alaptörvényre, helyette a magyar népre, a jogállamra, a demokráciára kell esküt tenni!

Fekete-Győr András (Momentum)
– Minimum 30 intézkedés kell az első időszakban, de ha hármat kell kiemelni: a Karmelita kolostor kulcsát át kell adni a korrupcióellenes ügyészségnek, vissza kell vonni a homofób törvényt., és nem utolsó sorban kinyitjuk a parlamentet az újságírók, a nemzetközi sajtó előtt. Új Magyarországot akarunk, vezér helyett a közt kell szolgálni, lopás helyett pedig kormányozni kell!

Dobrev Klára (DK)
– A baj sokkal nagyobb, mintsem 3 kérdést kiemeljünk. Nekünk egy vastag csomaggal kell majd a parlamentbe menni, már az első napon. Fel kell készülnünk a kormányzásra, és ezt már most meg kell kezdeni.

2. Mi lesz a bérekkel, nyugdíjakkal, munkahelyekkel Magyarországon?

Dobrev Klára
– A gazdaságpolitika középpontjába vissza kell helyezni az embert. Az az ország sikeres, ahol a sokaság sikeres. Elsősorban a pedagógusokra és az egészségügyi dolgozók bérére, nyugdíjakra és tisztességes bérekre kell költeni.

Jakab Péter
– Több pénzt kell hagyni az embereknél: a melósnál és a nyugdíjasnál. Az uniós forrásokból nem fenntarthatatlan látványberuházásokat kell finanszírozni, hanem a vállalkozásoknak kell segíteni. A férfiakat is el kell engedni 40 év után nyugdíjba, a rendvédelmiseknek vissza kell adni a szolgálati nyugdíjat, a családi pótlékot pedig meg kell duplázni. Mindenkinek munkalehetőséget kell biztosítani, akárhol él, belvárosban vagy szegregátumban.

Márki-Zay Péter
– Hódmezővásárhelyen már sikerült „rendet rakni”, ez megvalósítható országosan is. Az euró bevezetésével kell biztosítani a bérek és nyugdíjak értékállóságát, adóemelésről pedig a választás előtt ne essen szó.

Karácsony Gergely
– Fontos a 200 ezer forintos minimálbér bevezetése, amelynek adómentesnek kell lennie. A tőkeerős nagy cégek többet tudnak fizetni a közösbe, és az emelkedő bérekhez kell igazítani a nyugdíjakat is. Igenis be lehet vezetni a Tiborcz-adót, a Mészáros-adót, és a félmilliárd forintnál nagyobb értékű vagyontárgyakat meg kell adóztatni!

Fekete-Győr András
– Fel kell zárkózni a Nyugathoz, be kell vezetni a négynapos munkahetet, rugalmas nyugdíjrendszerre van szükség. Legyen egyéni nyugdíjszámla, hogy aki akar, eldönthesse, hogy korábban akar-e nyugdíjba menni. Az eurót be kell vezetni.

3. Hogyan lehet Magyarország egy egészségesebb és okosabb ország, azaz mit kellene tenni az egészségügyben és az oktatásban?

Dobrev Klára
- Nem tudunk versenyképesek lenni, ha a diákolimpikonjaink a néhány elitgimnáziumból kerülnek ki. Fontos, hogy Szabolcsban és a leggazdagabb területeken ugyanolyan egészségügyi ellátáshoz és oktatáshoz jussanak az ott élők. A pedagógusok illetményalapját a kormány 2009 óta nem emelte, azért alacsonyak a bérek az oktatásban, ezen kell változtatni.

Jakab Péter
- A fiatalokat innovációra, kreativitásra kell tanítani, hogy felismerjék például, ha egy kormány át akarja verni őket. A pedagógusbéreket emelni kell, ahogy az oktatás korhatárát is 18 évre. Az egészségügyre évi plusz 600 milliárdot kellene költeni, vidéken ma olyan problémák vannak, hogy egyáltalán nincs háziorvos.

Karácsony Gergely
- Propaganda és korrupció van bőven, de az egészségügy és az oktatás összeomlott. Legalább 50 százalékos béremelésre van szükség az egészségügyben a szakdolgozóknál, a magánegészségügy bevonása is fontos. Az oktatásban a finn modell szép, de messze van Finnország, megállnék Lengyelországnál. A nagyon jól működő példákat lehet az oktatás terén átvenni a lengyelektől, amiket nem a mostani populista kormány hozott meg, hanem az elődei. A hátrányos helyzetű településeken bérpótlékot kell adni a pedagógusoknak, és vissza kell adni az önkormányzatoknak az iskolák fenntartói jogát.

Fekete-Győr András
- Itthon a legtöbb hallgató fizet a felsőoktatásért, ezért az első diplomát ingyenessé kellene tenni. Nagyon alacsony az egyetemi oktatók bére is, ezért mennek el az országból, vagy állnak be kutatónak. Nem a Fudan egyetem kell nekünk, hanem a Diákvárosra és a hazai hallgatókból minél több! Egy pedagógus fizetésének el kell érnie a diplomás átlagkeresetet, ami jelenleg 250 ezer forint.

Márki-Zay Péter
- A magánegészségügyet be kell vonni az ellátásba és piaci alapra kell helyezni. Kompetencia-alapú fejlesztésre van szükség az oktatásban, hogy egy közmunkás gyereke is lehessen tanár vagy orvos. Egyben a tanárok szabadsága is fontos, mert ha van motiváció, csodálatos eredményeket tudunk elérni.

4. Hogyan lesz Magyarország „tisztább” és korrupciómentes politikai és gazdasági értelemben?

Karácsony Gergely
- Az elszámoltatás-vita sokszor félremegy. Ha a rendszert le akarjuk bontani, akkor el kell zárni a pénzcsapokat. Ebben következetesnek és keménynek lennünk. Csak közösen lehet új alkotmányt elfogadni, ebben türelmesnek kell lennünk, mert csak így lehet stabil alkotmányt kidolgozni.

Fekete-Győr András
- A Momentum az egyetlen párt, amely lerakott egy konkrét, 25 pontos programot elszámoltatás-ügyben. Büntetnénk, ha valaki hazudna a vagyonnyilatkozatában, kiemelt védelmet kapnának azok, akik leleplezik a lopást, egy miniszterelnök legfeljebb 8 évig lehetne hatalmon, és elindulna a felcsúti per, mert Magyarország nem lehet következmények nélküli ország.

Dobrev Klára
- Aki lopott, annak börtönbe kell mennie, a lopott vagyont pedig el kell kobozni. Béke akkor lesz, ha lesz igazság. A kormányzást gátló kétharmados törvényeket azonnal le kell dönteni.

Jakab Péter
- Nem lesz menekülő út a „bitangoknak”, román mintára be kell vezetni a vagyonelkobzást, vagy ha máshogy nem megy, akkor a vagyonra ki kell vetni a 99 százalékos különadót. A politikusok mentelmi jogát el kell törölni, és nem pályázhatna politikus családtagja sem állami vagy uniós pénzre.

Márki-Zay Péter
- Élni kell a vagyonelkobzás eszközével, pereket kell indítani a verseny nélkül elnyert közbeszerzések tekintetében. Mi más kultúrát képviselünk, mint a jelenlegi hatalom: nem a polgármester gazdagszik, hanem a város, én a családtagjaim vagyonát is nyilvánosságra hozom.

Dobrev Klára
- Ha nem öljük meg a korrupciót, akkor a korrupció öli meg az új kormányt. A kétharmados törvényeket támadni kell, még ha jogszerűen is hozták őket, mert így nem lehet nekimenni sem a Fudan-ügynek, sem Paks II.-nek, sem a Budapest-Belgrád vasútvonal beruházásnak. Nem remeg meg a térdem, amikor a kétharmados törvényeket fel kell számolni.

5. Miért szavazzanak önökre azok, akik részt vesznek az előválasztáson?

Márki-Zay Péter
- A baloldali szavazók támogatását kérem, mert csak összefogással lehet legyőzni a Fideszt. Meggyőződésem, hogy a 2022-es választást a vidéki és a bizonytalan szavazók döntik el, nélkülük marad a Fidesz, és Orbán Viktor kilépteti Magyarországot az Európai Unióból. Én pártfüggetlen civilként a volt fideszesek és a bizonytalanok szavazatára is számítok, mert nem jobbra és nem balra van a kijárat, csak felfelé!

Karácsony Gergely
- Sokkal több van bennünk ellenzéki jelöltekben, ami közös, mint ami elválaszt. Két éve is én voltam a közös nevező, amikor az első nagy csapást mértük a hatalomra. A miniszterelnök-jelöltnek is közös nevezőt kell majd kialakítania a polgárokkal és a pártokkal. Azt nézzék ki a jobb az egyesítésben, én Magyarországot szeretném újraegyesíteni.

Fekete-Győr András
- Új arcokkal új lendülettel új megoldással kell változtatni Magyarország sorsán. Mögöttem van az új politikai generáció a maga tisztaságával, becsületességével. Milyen lesz Magyarország? Nyugati. Az első előválasztási fordulóban nem kell taktikázni, és jó tudni: nélkülünk nincs kormányváltás, de csak velünk van korszakváltás!

Dobrev Klára
- Meg fogjuk nyerni a jövő évi választást. Sikerült összefognunk. Orbán rendszerét azonban nem választással, hanem kormányzással tudjuk leváltani. Feladatom az ellenzéki szavazóknak hitet és erőt adni, mert áprilisban kormányváltás, aztán pedig rendszerváltás lesz.

Jakab Péter
- Tizenöt éve nincs Magyarországon miniszterelnök-jelölti vita, és mivel 2018-ban nem volt összefogás, most kell lebontanunk ezt az átkozott rendszert. Szabadság, jólét és kiszámíthatóság kell 30 év után ennek az országnak, és ha nem tudom végrehajtani az elszámoltatást, ha nem kattan a bilincs a bűnösök csuklóján, akkor le fogok mondani a miniszterelnöki pozícióról is. Fizessenek meg a tolvajok, jólétet minden magyarnak!

http://netpolgar.network.hu/blog/netpolgar_avagy_digitalis_irastudo_klub_hirei/ovatos-ellenzeki-osszecsapas-a-miniszterelnok-jeloltek-elso-vitajan

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Oda-vissza üzenget egymásnak a főváros és a kormány a közlekedési támogatás ügyében. De fizetni csak Budapest fizet. | 2021.09.13.

Augusztus végéig jók vagyunk. Az Innovációs és Technológiai Minisztériumban úgy tűnik nem tudják, hogy milyen pénzek érkeznek a számlájukra. Ideje lenne talán végigpörgetni az elszámolásokat. A fővárosi önkormányzat ugyanis minden hónapban megfizeti az agglomerációs közlekedés rá eső részét: a MÁV-HÉV-vonalak után havi 368,3 millió forintot, míg a Volán buszjáratok után havi 180 millió forintot. Az utolsó részlet augusztus 16-án ment el, tehát időarányosan jók vagyunk – válaszolta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Népszavának, miután az ITM ma a Világgazdaságban azzal vágott vissza a 12 milliárd forintos közösségi közlekedési támogatás elmaradását az elmúlt hetekben többször is szóvá tevő fővárosi önkormányzatnak, hogy Budapest pedig „az agglomerációs személyszállítási közszolgáltatás rá eső részét nem hajlandó megfizetni”.

Az ITM ugyanakkor elismerte, hogy még egyetlen fillért sem fizetett ki a 12 milliárdos állami normatívából, de azzal védekezett, hogy már „előkészítették a főváros helyi közösségi közlekedésének idei működési támogatásának szerződését”. Ez azért lássuk be, nem túlságosan előzékeny lépés szeptember közepén. Főként ha azt is hozzávesszük, hogy a Tarlós-érában augusztusra nem csupán bőven túl voltak a szerződés aláírásán, de rendre megérkezett a támogatásnak legalább az időarányos része. Igaz ez évről-évre romló tendenciát mutatott...

Mint arról korábban írtunk az agglomerációs vonalak Tarlós idejében történt kiszervezésén nem sokat nyert a főváros. A buszjáratok Volánbusznak történő átadását 2012 végén ultimátumszerűen rendelte el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A döntés különösen furcsa volt annak fényében, hogy az állami cégnek akkor még se elég járműve, se elég embere nem volt erre a feladatra. A buszsofőröket azután a BKV-tól vették át. A 167 új járművet következő év márciusára állami kezességgel sikerült beszerezni. Azóta is jócskán jut az állami cégnek a jóból, idén júliusban elnyert kormány támogatásból 100 új elektromos buszt vásárolhatnak a Zöld Busz program keretében, amelynek pályázatából a főváros cégét kizárták.

A szakma szerint ráadásul a leggazdaságosabban üzemeltethető üzletágától fosztották meg a BKV-t. A HÉV-vonalat viszont mindenféle külső kényszerítés nélkül adta át a fővárosi önkormányzat. Tarlós István főpolgármesterként azt sérelmezte, hogy a kormány 24 milliárdról három év alatt 12 milliárdra csökkentette a fővárosi közösségi közlekedés támogatását, ezért inkább átadta az agglomerációs járatokat. Tarlós akkor úgy számolt, hogy az agglomerációs járatok évente 10 milliárd forint veszteséget termelnek a fővárosnak, ráadásul 4 éven belül legalább 100 milliárdot visz el a pályafelújítás és az új járművek beszerzése. Mint látjuk erre azóta sem került sor. (Bár volt egy járműtender, de miután az orosz Metrowagonmash kiszorult, lefújták. A pályafelújítására és meghosszabbítására viszont már készülnek a tervek,) Tarlós az átadáskor nem hitte, hogy a kormány pénzt kérne az agglomerációs járatok Budapest határain belüli működtetéséért, hiszen korábban az állam se adott erre pénzt. Mint látjuk, ebben is tévedett.

https://nepszava.hu/3132080_kiss-ambrus-az-itm-ugy-tunik-nem-tudja-milyen-penz-erkezik-a-szamlajara

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Rászánta magát a főváros az e-jegy-perre | 2021.09.13.

Pert indít a főváros a használhatatlan elektronikus jegyrendszer elúszott milliárdjai miatt.

Nemzetközi választott bíróság elé citálja az elektronikus jegyrendszer szállítóját, a német Scheidt & Bachmann céget a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. A társaság döntését a városvezetés is támogatja – értesült a Népszava. Az indoklás szerint az AFC (Automated Fare Collection), más néven az elektronikus jegyrendszer tervezésére, kiépítésére és üzemeltetésére 91 millió euróért (akkori áron 27 milliárdért) vállalkozó német cég a projekt hét fázisából csupán négyet teljesített, a rendszer soha nem működött, a megvásárolt jegyleolvasók, kapuk egy része raktárban porosodik.

A projekt vesztesége a legfrissebb fővárosi számítások szerint több mint 9 milliárd forintra rúg. A teljes költség pedig menet közben csaknem 37 milliárdra hízott.

A perindítás évek óta napirenden van, de a mostani időzítés mégis kissé meglepő. Az előző városvezetés(ek) korrupciógyanús ügyeit vizsgáló bizottság ugyanis éppen most jutott el a projekt tárgyalásáig. A momentumos Havasi Gábor tanácsnok vezette testület legutóbbi ülésén heves vita után döntött arról, hogy Vitézy Dávid, a projekt elindítója, Szeneczey Balázs korábbi illetékes főpolgármester-helyettes, valamint az e-jegy csúfos bukása miatt menesztett egykori BKK vezér Dabóczi Kálmán mellett Tarlós István korábbi főpolgármestert és Walter Katalint, a BKK jelenlegi vezérigazgatóját is meghallgatja az ügyben.

Két bizottsági tag, a fideszes Bagdy Gábor, Tarlós egykori helyettese és Szegvári Péter, a volt főpolgármester bizalmasa, a BKK Igazgatóságának akkori elnöke, hosszasan értetlenkedett, mondván mi köze lett volna Tarlósnak ehhez, egy főpolgármesternek nem az a dolga, hogy egyedi ügyekben döntéseket hozzon. A testület ennek ellenére Tarlóst és Waltert is felvette a listára. Az ülés napját viszont még nem tűzték ki. Így a perről szóló döntés ettől függetlenül született.

Karácsony Gergely főpolgármester ugyanakkor már az önkormányzati választási kampányban ígéretet tett az elszámoltatásra. A szándékot tovább erősítette a BKK 2019-ről készült pénzügyi beszámoló, amely szerint 4,7 milliárdos veszteséggel zárták az évet. A drámai hiány fő okát Karácsony az e-jegy totális bukásában látta. (A 2018-as üzleti évben már leírtak 3,114 milliárd forintot az AFC Projekt miatt.)

„Nem lehet, hogy ne legyen felelőse az elmúlt évek legnagyobb budapesti botrányának, ezért megpróbáljuk kirángatni a gödörből az ügyet. Vizsgálóbizottság, a BKK új vezetése és a hatóságok is dolgoznak azon, hogy kiderüljön, az előző városvezetés politikai felelőssége mellett kiket terhel büntetőjogi felelősség” - mondta 2020 augusztusában a főpolgármester. A vizsgálóbizottság felállításáról már korábban, 2020 júniusában döntött a Fővárosi Közgyűlés, de a járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet miatt egészen idén nyárig nem tudott ülésezni a testület.

A BKK menedzsmentjét – élén Dabóczi Kálmán vezérigazgatóval –, valamint a projekt felelőseit még Tarlós István menesztette. A korábbi főpolgármester büntetőfeljelentést is tett az AFC Projekttel kapcsolatos esetleges visszaélések tisztázása érdekében. A feljelentés alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda indított nyomozást ismeretlen tettes ellen, azóta sincs hír a lezárásáról. A per indítását viszont egyre csak halogatták. Nem véletlenül.

A BKK 2019-ben frissen megválasztott igazgatósága számára készült jelentés szerint egy választott bíróság előtti eljárás akár 2-4 évig is húzódhat. (Nem jó előjel a hármas metró kocsijait szállító orosz Metrowagonmash ellen indított per elakadása. A 2019 februárjában indított perben még a keresetlevelet sem sikerült átadni.) A jogi szakértők 2019 végén kevés esélyt láttak arra, hogy visszaszerezzék a nem működő e-jegyre korábban kifizetett pénzt, illetve azoknak a rendszerelemeknek az ellenértékét, amelyeket a BKK átvett és tesztelésre visszaadott a hálózat kiépítését vállaló német cégnek. Ráadásul a felmondás után számos nagy értékű, BKK tulajdonában lévő eszköz is a cégnél maradt, amelyek használati értéke az eljárás lezárásáig a végletekig lecsökken. Sőt a szállítói szerződés furcsa módosításai miatt a felmondás jogosságát vitató német cég további követeléssel állhatott elő: az addig legyártott, de még át nem vett rendszerelemek árát, illetve állásidő miatti kárigény megfizetését kérte. A használhatatlan rendszerért 2019-ben 6,7 milliárd forintot követeltek ezen a címen, miközben a BKK már kifizetett a vállalatnak 7,6 milliárd forintot. (Az egyéb költségekkel együtt akkor 10,6 milliárd forintnál járt a költségszámláló. A projekthez csaknem 17 milliárd forintos hitelt nyújtott az Európai Beruházási és Fejlesztési Bank (EBRD), de 2019-ben visszafizették a lehívott összeget.) A BKK eredetileg peren kívüli egyezséget kötött volna a vállalkozóval, de úgy tűnik ezt nem sikerült tető alá hozniuk.

A bukás okai

A BKK új igazgatósága számára készített jelentés hosszan sorolta a bukás okait, de úgy vélték, hogy a Scheidt & Bachmannnal 2014 őszén aláírt szállítói szerződés alkalmas volt arra, hogy szigorú projektvezetés mellett a beruházás sikeresen megvalósítható legyen. Csakhogy a szerződést többször is módosították, méghozzá a fővárosra nézve nagyon előnytelenül. Így a BKK-nak a leszállított, de önmagukban működésképtelen rendszerelemek után is fizetnie kellett, megváltoztatták a projekt ütemezését és az elszámolás módját is (a tendergyőzelem érdekében meglehetősen alulárazott munkákat az SB később valós költségen számolhatta el), illetve lehetőséget adtak a cégnek, hogy a BKK késedelme esetén állásidőt számítson fel. A BKK 2019-ben 5,2 milliárdos követelést tartott nyilván a céggel szemben.

Nem mindenki járt ilyen rosszul. A jelentés szerint a projekt bukásában nem kis része volt a Nemzeti Elektronikus Jegyrendszer Platform létrehozásának. Az Orbán-kabinet a fővárosi közösségi közlekedéshez adott állami támogatás kifizetésének egyik feltételéül szabta a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. bevonását a fővárosi e-jegy rendszerbe. Így született meg a mobiljegy, ami egyébként köszönő viszonyban sincs az elektronikus jegyrendszerrel, hiszen az időalapú díjfizetés helyett csupán egy másfajta értékesítési csatornán vásárolt BKV-jegy. A cég ráadásul 5 százalékos jutalékot számol fel minden eladás után. De jól jártak a bankok és az ügyvédek is: a pénzügyi műveletek költsége 2019 végére meghaladta az 1 milliárdot, az ügyvédek díja a 215 milliót, a szakértőké a 906 milliót. A projekt azonban később is nyelte a pénzt. A G7 online portál szerint például a Zöld Terasz Kft-nek a BKK úgy hosszabbította meg a független mérnöki szolgáltatásra kötött 2015-ös szerződését 2019-ben és fizették egészen 2020 júniusáig, hogy az SB-vel kötött szerződést már 2018 novemberében felmondták. Másfél évig összesen 302 millió forint számlát fogadott be a BKK úgy, hogy a projekt, amire szerződtették a mérnököt, megszűnt. A Scheidt & Bachmann magyarországi leányvállalata is növelni tudta az árbevételét a szerződésbontás évében, de 2019-ben is 245 milliós bevételre tett szert. A cég ügyvezetője egyébként az a Lakatos András volt, akit a BKK vizes vb idejére időzített online jegyértékesítési rendszerének csúfos bukása miatt menesztettek a T-Systemtől. Idén májusban viszont megkezdődött a z SB magyar leányvállalatának végelszámolása.

https://nepszava.hu/3132028_raszanta-magat-a-fovaros-az-e-jegy-perre

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A Fővárosi Kormányhivatal 960 buszból 13 darabot, 140 trolibuszból pedig 5-öt vont ki a forgalomból, műszaki okokra hivatkozva. Akkor most vegyük végig, mi is történt az elmúlt bő másfél évben, és hányszor kaphattak volna a budapestiek új buszokat:

1) Egyetlen aláírásra lett volna szükségünk ahhoz, hogy az Európai Beruházási Bank pénzéből új trolibuszokat vegyünk. Erre a kormány nem volt hajlandó.

2) Pályáztunk új elektromos buszokra, amikor jelentkeztünk a kormány által meghirdetett Zöld Busz programra. Hat nagyváros kapott ilyen környezetbarát járműveket, Budapestet egyszerűen kizárták a programból.

3) Úgy készültünk, hogy a kormány állja a szavát, és betartva az Európai Unió szabályait a Fővárosi Önkormányzatot is bevonja a Helyreállítási Alap felhasználására készített tervezésbe. Ebből a támogatásból is korszerűsíteni szerettük volna a BKV járműparkját. Miután elég gyorsan kiderült, hogy az EU szigorúan ellenőrzi a terveket, és a kormány nem tudja ellopni a pénzt, inkább lemondtak a támogatásról, így aztán sem mi, sem más nem tudta felhasználni azt értelmes célokra.

4) Hónapok óta várjuk, hogy a kormány reagáljon egy hitelkérelemre, amiből azonnal vásárolhatnánk 120 új buszt, de úgy tűnik, túlságosan elfoglaltak, hogy elbírálják azt.
Egyébként itt jelezném a Kormányhivatalnak, hogy nem 18 buszt kellene lecserélni, hanem 380-at, amelyet szívesen meg is tettünk volna a fent említett alkalmak egyikén vagy például akkor, ha a kormány nem vérezteti ki a fővárost az iparűzési adó elvonásával. Abból a pénzből ugyanis nagyjából 500 új buszt vehettünk volna. Úgyhogy köszönjük a Kormányhivatalnak a szíves közreműködést, bár azon szorgoskodtak volna ennyire, hogy a budapestiek új, környezetbarát buszokat kapjanak.

Válasz

M Imre üzente 2 éve

-- Látom, sajnos újabb kormányzati támadásnak ágyaznak meg ma az index.hu címlapon hozott cikkével. Minden bizonnyal hamarosan megszólalnak a kormány emberei is, hogy fenébe, ez a fránya főváros már megint nem végzi a dolgát. De mi is a valós helyzet?
-- Az utóbbi időszakban leszállított vadonatúj CAF villamosoknak főképp az 50-es és az 56-os vonalakon kellene közlekedniük az uniós támogatási szerződés alapján. A CAF-ok közlekedéséhez szükséges fejlesztésekre azonban a fővárosi önkormányzatnak jelenleg nincs pénze. Azért nincs, mert a kormány az elmúlt időszakban közel 100 milliárdot vett el a fővárosi önkormányzattól, és akkor még nem is beszéltünk a járvány okozta kiesésekről.
-- A főváros mindenképp szeretné megoldani, hogy a CAF-ok megérkezzenek az 50-es és az 56-os vonalakra, ezért a kormányhoz fordultunk, hogy biztosítsák az ehhez szükséges forrásokat. Nemrég kaptam meg a BFK vezérigazgatójának levelét, hogy pénzt nem adnak, oldjuk meg magunk.
-- Ez ugyanaz a mese, mint a minap a buszoknál, csak most villamosokkal: a kormány kivérezteti a főváros közlekedését, majd csúsztatásokkal és féligazságokkal tarkítva látványosan belerúg egyet a fővárosba.
-- Csak sajnos nem a város vezetését támadják így, hanem minden budapesti polgárt szívatják ezzel.
-- Balogh Samu

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Videóban reagált Karácsony Gergely budapesti főpolgármester, a Párbeszéd, az MSZP és az LMP miniszterelnök-jelöltje a hétfői előválasztási vitában elhangzottakra. Azon ugyanis Czeglédy Csaba, a Demokratikus Koalíció szombathelyi jelöltje az elszámoltatásról szóló vitában azt kérte az LMP-s induló Ungár Pétertől, „határozza meg, hogy hány feljelentést tett Karácsony Gergely, milyen elkövetési értékben”. Az elmúlt időszakban a DK és a főpolgármester között érzékelhető politikai feszültség okán Karácsony Gergely találva érezte magát, videójában felsorolta az ügyeket, amelyekben a városvezetés a nyomozóhatóságokhoz fordult.
https://www.facebook.com/watch/?v=386444993008179

Elöljáróban a főpolgármester egyébként úgy tolmácsolta a Czeglédy szavait, miszerint a fővárosban elmaradt az elszámoltatás, és nem történtek feljelentések. Karácsony szerint ez nem igaz, hozzátéve, hogy a fővárost vezető koalíciónak a DK is része, és szerinte Czeglédy állítása a közös munkának a félreértése.

Mint mondta, az önkormányzati tulajdonú Főtáv Zrt. két ügyben, hűtlen kezelés és adócsalás gyanúja miatt tett feljelentést. Ugyancsak a nyomozóhatósághoz fordultak, miután – Karácsony állítása szerint – az FKF Zrt. a tiltása ellenére szerződést kötött egy Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó hulladékszállítási céggel. Hozzátette, az akkori cégvezetéstől azonnal megváltak. Szintén a rendőrségi nyomozás folyik az elektronikus jegyrendszer beszerzése ügyében. Kitért rá, hogy a rendőrséghez még az előző, Tarlós István városvezetése fordult, de ahhoz munícióval a jelenlegi is hozzájárult. Ezen az ügyleten elmondása szerint 8 milliárd forintot veszített a főváros. Az állatkerti Biodóm ügyében és az állatkert működése kapcsán is a nyomozóhatóságokhoz fordultak, de nem tudják, hogy ezek az eljárások jelenleg hol tartanak. Közölte azt is, hogy feljelentést tettek a 3-as metró szerelvényeinek beszerzése ügyében is, szavai szerint ezt „lepöckölte a rendőrség”.

Karácsony Gergely videójában arra kérte az előválasztási jelölteket, hogy kellő információk hiányában ne tegyenek vaskos állításokat. Szerinte ugyanis ez is a vitakultúra része.

https://hang.hu/belfold/elovalasztas-videoban-szolt-vissza-karacsony-gergely-czegledy-csabanak-130622

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Hiába hirdetné a gyerekek ingyenes közlekedését a főváros a BKV járatain? | 2021. szeptember 09.

Az biztos, hogy a BKV egyszer már neki futott a reklámtender kiírásának még 2016-ban: akkor hiába húzódott 5 éven át a pályázat, hosszú huzavona után végül nem lett eredménye. A BKV Igazgatósága még idén júliusban döntött úgy, hogy ismételten megpróbálkoznak a reklámhelyeik meghirdetésével. Akkori közleményükben egyébként éppen azokat a kritikákat fogalmazták meg a mostani hirdetési helyzettel kapcsolatban, amiket forrásunk is. – A pályázati feltételeket úgy alakítjuk ki, (...) hogy mind technológiai, mind esztétikai szempontból modern, a megújuló eszközparkhoz és a XXI. századi elvárásokhoz méltó reklámeszközök jelenjenek meg a BKV reklámhelyein. Ezáltal hosszabb távon is biztosított ezek színvonalas hasznosítása, valamint a bérbeadásából származó bevételek maximalizálása is – írták. Hozzátették: „a reklámtendert 6 évre írjuk ki, és a korábbi eljárástól eltérően négy, jól elkülöníthető rész-csomagra lehet majd ajánlatot tenni”.

És hogy addig is így mit tud tenni a BKV azért, hogy minél többen értesüljenek a 14 év alattiak ingyenes utazásáról? A cég szűk szavú válasza szerint „a rendelkezésre álló egyéb felületeken jelenik majd meg a tájékoztatás”. Hogy utóbbiak pontosan mit jelentenek, azt nem részletezték, de például aki a 4-6-os villamos járatait vette igénybe a hétvégén, már tapasztalhatta, hogy bemondták, ingyenes lesz a 14 év alattiak utazása.

https://hang.hu/belfold/hiaba-hirdetne-a-gyerekek-ingyenes-kozlekedeset-a-fovaros-a-bkv-jaratain-130619

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Néha azért bekopog a valóság | 2021. szeptember 10.

Amilyen kiválóan működik a valósághajlítás a kormány által kreált, virtuális válságövezetekben, annyira faramuci módon mutat, amikor valós problémák kerülnek az asztalra, és a kormánypárti politikusok ezekben a témákban próbálnak meg kommunikálni. Biztosan van és lesz a kormánypárti szavazóknak egy olyan keménymagja, amely örömmel vezet majd vissza minden fővárosi problémát Karácsony Gergely két éve tartó főpolgármesterségére. A többség azonban nehezen veszi komolyan azt az világképet, amely szerint Budapesten tíz évig minden patyolat tökéletességgel működött, a 2019 októberi választás után pedig máról holnapra minden tönkrement.

Ráadásul a Fidesz-KDNP politikusai a korán kezdődő kampány hevében olyan ígéreteket tesznek, amelyek megvalósítására Tarlós Istvánnak főpolgármesterként tíz, a Fidesznek pedig csaknem 12 éve volt egy olyan időszakban, amikor a gazdaság dinamikusan növekedett, és sok olyan beruházásra jutott forrás, amely jóval drágább és komplikáltabb, cserébe nagyságrendileg haszontalanabb volt, mint például néhány buszsáv és P+R parkoló telepítése, ám az említettek mégsem készültek el. Fürjes Balázs, aki a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje Budapest 3. választókerületében, a minap megállapította, hogy a dugó kész horror, ám a fenti két egyszerű intézkedés megoldja majd a Budakesziről közlekedők problémáit. Mivel nem a Tádzs Mahal felépítéséről van szó, felmerül a kérdés, hogy ez eddig miért nem jutott a Fidesz eszébe, és ha pedig mégis felötlött bennük, miért nem sikerült végrehajtani.

Természetesen három kormányzati ciklus alatt sem lehet minden fontos beruházást megvalósítani, még akkor sem, ha lett volna erre akarat. De ha már valaki az egyik legfőbb kampánytémává teszi a fővárosi közlekedési helyzetet, adódik a kérdés, hogy egy évtizeden át ugyanekkora elánnal próbálta-e megoldani a problémát. Ez azért túlságosan kézenfekvő összefüggés ahhoz, hogy teljesen elkerülje a választók figyelmét.

Hasonló a helyzet akkor is , amikor Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára azt éppen nem mondja ki, hogy nincs pedagógushiány, a sorok között mégis erről próbálja meggyőzni a választókat. A Hvg külön cikket szentelt annak, hogy mit kap az államtitkár emiatt a kommentelőktől, akik viszont észlelték a problémákat, olyannyira, hogy az adminisztrátorok végül a hozzászólás lehetőségét is beszüntették a poszt alatt.

Úgy tűnik, mintha a látszattémákhoz szokott kommunikáció a valóságban nehezen találná a mértéket.

https://hang.hu/koffein/neha-azert-bekopog-a-valosag-130706

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A főváros díszpolgára lett Iványi Gábor metodista lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője, a hajléktalanokat segítő Oltalom Karitatív Egyesület elnöke - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester a MET templomában, a békásmegyeri Megbékélés Házában, ahol Iványi Gábor rendhagyó vasárnapi istentiszteletet tartott. Ezúttal hívők és nem hívők gyűltek össze - több százan maszkban, a templomban és annak parkosított udvarában -, hogy az istentisztelet meghallgatásával szolidaritásukat fejezzék ki az Iványi által vezetett szervezetekkel, s egyúttal tiltakozzanak az ellen, hogy a kisegyházat a jelenlegi politikai hatalom minden eszközzel próbálja ellehetetleníteni.

-- "A nehézségek ellenére szívemből mondom, jobb a kerekek alatt lenni, mint egy lenni a kerekeknek akár csak egy küllőjével is, amelyek eltaposnak bárkit vagy csendben tűrik, hogy törvénytelenség és képmutatás folyjon ebben az országban, úgymond a kereszténység örve alatt"

- fogalmazott Iványi Gábor.

Hozzátette: nem fognak félreállni, s bár a hatalomnak minden eszköze megvan, hogy erőszakot alkalmazzon, ha kell, ők ezt az erőszakot el fogják szenvedni.

- Én abszolút ateista vagyok, szín tiszta szolidaritásból vagyok itt. Bár nem járok templomba, most azért jöttem mégis el, mert elfogadhatatlannak tartom, amit az Orbánék Iványiékkal művelnek. Ha valakik, hát ők megérdemelnének minden támogatást- nyilatkozta lapunknak az egyik résztvevő. A vasárnapi istentiszteleten Karácsony Gergely mellett több más közéleti szereplő is megjelent, mint Kuncze Gábor egykori belügyminiszter, Mécs Imre, Demszky Gábor korábbi főpolgármester, Molnár Áron (Noár) színész, aktivista vagy Donáth Anna, Momentumos európai parlamenti képviselő.

Lapunk többször is beszámolt a MET-et és az Oltalom Egyesületet ért igazságtalanságokról, az idei tanévben például 95 millió forintot vont el a MET iskoláitól az Emberi Erőforrások Minisztériuma arra hivatkozva, hogy az ott zajló munka “nem megtérülő”. Ezzel mintegy 2500 szociálisan hátrányos helyzetű gyermek oktatása, az intézményekben dolgozók állása vált bizonytalanná. A MET-et hivatalos egyházi státuszától is megfosztották a 2012-es egyházi törvény értelmében, s bár azóta az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága is megállapította, hogy ez jogsértő volt, egyházi státuszuk továbbra is rendezetlen.

https://nepszava.hu/3131291_ivanyi-gabor-budapest-diszpolgara-lett

Válasz

M Imre üzente 2 éve

„Miért kell egyszerre mindent felújítani?
Mert a kormány év végéig visszavenné a felhasználható kiegészítő támogatást.”

-- Jogosan merül fel a kérdés, hogy nem lehetne-e mérsékelni a közlekedési nehézségeket azzal, ha nem egyszerre történne több felújítás?
-- A jelenleg párhuzamosan folyó felújítások története sajnos nem ilyen egyszerű: a Blaha Lujza tér felújítását el kellett kezdenünk, különben nem használhattuk volna fel azt a kevés támogatást sem, amit a kormány biztosított rá. A munkálatokat gyorsított ütemben végezzük azért, hogy a tanév elején már biztosan nyugodtabbá válhasson a környék közlekedése.
Közben aktuálissá vált a pesti rakpart felújítása is: ott már nem is csak az állami támogatás miatt nem lehet késlekedni, hanem az elöregedett főnyomócső miatt sem.
Köszönjük a türelmet!
-- Budapest Városháza
https://www.facebook.com/budapestmindenkie/posts/386932779465722

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Szeptember 8-ig minden nap bemutatunk egy ötletet Budapest első részvételi költségvetésének nyertesei közül:
INGYENES SPORTOLÁSI LEHETŐSÉG BIZTOSÍTÁSA
Ingyenes sportlehetőség biztosítása. Előzetes regisztrációval lehet jelentkezni ezekre a sportoktatók, sport szakirányos hallgatók, önkéntesek által tartott programokra.
Mire megoldás?
Ingyenes mozgási lehetőséget biztosít a lakosság számára.
2020 októberében kezdődött Budapest első fővárosi szintű részvételi költségvetése, melyben 1 milliárd forintot szán a Fővárosi Önkormányzat budapestiek ötleteinek megvalósítására. A beküldött közel 700 ötletből 53 ötlet került szavazólistára, melyből a július 31-ig beérkezett 13.244 szavazat alapján 15-öt valósít meg a főváros.
A részvételi költségvetés a városvezetés programjának egyik alapeleme, amely a nyitott döntéshozatal és a lakosság minél nagyobb fokú bevonása, aktiválása melletti elkötelezettséget hivatott bizonyítani. Az első részvételi költségvetés részletes betekintést engedett a budapestiek igényeibe és elvárásaiba, ezért a programot folyamatos jelleggel valósítja meg ezután is a Főpolgármesteri Hivatal az elkülönített költségvetési forrás felhasználásával.
További információk: https://otlet.budapest.hu/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Átadtuk a fővárosi díjakat a Városházán
A pandémia miatt tavaly még a díszpolgári címeket is csak szűk körben adhatta át a díjazottaknak a Fővárosi Önkormányzat, de augusztus 30-án megkapták elismerésüket a Pro Urbe díjjal, a Budapestért Díjjal, a Zalabai Gábor díjjal, a Fővárosi Emlékzászló díjjal, a Dr. Barna Sándor Emlékéremmel, a Főváros Szolgálatáért díjjal, illetve a Papp László Budapest-sportdíjjal kitüntetett budapesti polgárok.
Az ünnepség kezdete előtt a résztvevők megemlékeztek Ráday Mihályról, a nemrégiben elhunyt Kossuth-díjas operatőrről, televíziós rendezőről, a Budapesti Városvédő Egyesület elnökéről, akitől tegnap vettek végső búcsút a Farkasréti temetőben.
Ezúton is gratulálunk a díjazottaknak!
A díjazottak teljes névsora itt érhető el (dokumentum):
https://bit.ly/3t0AwWk

Válasz

M Imre üzente 2 éve

„Szeretném visszautasítani azokat a véleményeket, hogy közlekedési hátraarcot csinált a Városháza” | 2021. augusztus 30.

A napokban olyan, autós közlekedést javító döntéseket jelentett be Karácsony Gergely, amin sokan felhúzták a szemöldöküket, hiszen szembemennek az eddig preferált zöld, tömegközlekedést és kerékpározást előtérbe helyező, forgalomcsillapítást preferáló politikájával. Hátraarcot hajtott végre a főpolgármester? – kérdeztük a főpolgármester közlekedéspolitikáért felelős első számú emberét, Balogh Samu kabinetfőnököt.

Az egyik döntés szerint a főpolgármester megszünteti a villamosbarát lámpaprogramot, méghozzá az autóforgalom javítása érdekében. Megijedt a dugót emlegető autósok haragjától?

A Blaha Lujza tér forgalomkorlátozása várhatóan szeptember végéig tart, eddig marad a megváltoztatott lámpaprogram is: a villamosbarát programot tehát nem szüntetjük meg, csak átmenetileg felfüggesztjük, körülbelül egy hónapra. Októberre várhatóan visszaáll minden: a villamosbarát lámpaprogram, a 2x2 sáv az autóknak és a kerékpársáv is.

„Nagy kérdés, hogy ez egy átmeneti intézkedés, vagy a későbbiekben vissza tudunk-e térni hozzá.” Ezt nem én mondtam, hanem a bejelentéskor maga a főpolgármester.

Én csak azt tudom mondani, amiről döntés van, az pedig az, hogy egy hónap után visszaáll a villamosbarát lámpaprogram. Az idézett mondatot az élő adás varázsának tudom be, döntés a Blaha-korlátozással összefüggésben született.

Milyen fórumon született meg a döntés?

A BKK-val és a Budapest Közúttal történt egyeztetéseken, azaz szakmai és nem politikai döntés volt. Egyébként olyan döntésről beszélünk, ami rendszeresen előfordult az utóbbi években is a nagyobb forgalomkorlátozással járó körúti felújításokkor, az újdonság az őszi bevezetés.

A villamosbarát lámpaprogram lényege, hogy a régi, 90 másodperces lámpaciklusokat 60 másodpercesre rövidítette, hozzásegítve a villamosokat a kevesebb várakozási holtidőhöz, egyenletesebb indulásokhoz. Ha ez visszaáll, megnőhet az utazási idő, feltorlódhatnak járatok, összezsúfolódhatnak az utasok. Ezt sokan az utasok szívatásának érzik. Megéri?

A Blaha Lujza tér felújítása miatt a közúti forgalom esetében a kapacitás fele lett semmivé, hiszen a korábbi két sáv helyett csak egy halad át a csomóponton. Normál iskolai forgalom mellett emberemlékezet óta nem fordult elő olyan, hogy a Nagykörúton tartósan csak egy sáv legyen járható a Blahán. Ennek a hatása szeptember 1-je után brutális lenne, miközben a körúti villamosnak szerencsére egyáltalán nem kellett korlátozni a közlekedését, 100%-os kapacitáson működik, köszönhetően annak, hogy a vágányok alatt már korábban elvégezték a szükséges munkálatokat.

Az ideiglenes lámpaciklussal valamennyit vissza tudunk adni a közútnak az elveszett kapacitásból, miközben érdemben nem romlik a közösségi közlekedés, nem lesz kevesebb a villamos. Inkább a zavarérzékenységen, egyenletességben számíthat, ha a 4-6-os vonalán probléma akad majd, valamennyivel lassabban áll helyre a követési idő, és előfordulhatnak különbségek a kocsik zsúfoltságában. Azt gondoljuk, hogy megéri a döntés, ha rengeteg autóval közlekedő budapestinek segíthetünk anélkül, hogy a közösségi közlekedésnek jelentős hátrányt okoznánk.

2012-ben a bevezetéskor leteszteltük, és az jött ki, hogy a villamosbarát lámpaprogram 2 perccel gyorsítja a villamosokat a teljes vonalon, ami a 30 perces menetidőt tekintve 7,5%-os időmegtakarítást jelent. Ennyit vesztenének a visszaálláskor?

Azt tudom mondani, hogy önmagában a periódusváltozással a menetidő nem változik lényegesen, a Margit körúton például nem is változhat a program a fonódó villamosok miatt. De még jelenleg is vizsgálják a Budapest Közútnál, mit lehet javítani a bekészített konzervprogramhoz képest.

Mikor fordítják el a Nagy Ciklusváltó Kapcsolót?

Augusztus 30-án, hétfőn.

Az világos, hogy a villamoson utazók veszthetnek az ügyön szeptemberben, de mit nyernek cserébe az autósok?

A 30 másodperccel hosszabb periódusidő miatt 25-30 százalékkal nőhet meg a nagykörúti csomópontok átmenő kapacitása. Itt elsősorban a Blaha Lujza téri torlódáson kell segíteni, de mivel csak egy csomóponton nem lehet lámpaciklust váltani, kihatott a többi pesti körúti csomópontra.

A Blahán valóban hatalmas a dugó a Nagykörúton a felújítás miatti útszűkület miatt. Észreveszik-e vajon a gyakran 20-30 percig csordogáló autósok, hogy 25-30 százalékkal megnőtt az átjutási kapacitás?

A forgalom szeptemberben az iskolanyitások miatt tovább fog növekedni. Ha nem lépnénk meg a lámpaciklusváltást az autósok javára az iskolai időszakban, azt biztosan megéreznék. Ezzel valamennyire ellensúlyozni tudjuk a lezárás hatását, bár a felújítás előtti, illetve utáni állapotot így se tudjuk biztosítani. Marhaság tehát, hogy több autó fog járni így a körúton, még így sem fogja elérni a kapacitás a normál időszakét. Az egész átállítás a lezárás hátralevő, körülbelül egy hónapos idejéig tart.

Ha már iskola, a szintén bejelentett ingyenes gyerekbérlettel egyfelől azt üzenik a városiaknak, hogy tessék átülni az autóból a villamosra, érdemes. Aminek rögtön ellentmond a másik üzenet, hogy az autót viszont előnyben részesítik a Nagykörúton a villamossal szemben.

Egy olyan, az egész városra kiható lépés, mint a 14 év alattiak ingyenes közösségi közlekedése szerintem nem említhető egy lapon egy olyan intézkedéssel, ami csak a város egy pontjára van hatással, és arra is csak egy hónapig. Egyébként tavaly nyáron is volt periódusváltás a nagykörúti villamospálya felújítása miatt, nem vették észre az utasok.

Az autósbarát intézkedések a villamosozókon kívül a kerékpárosokat is hátrányosan érintik a Nagykörút néhány pontján. Meg is jegyezték, hogy ennek ellenére velük nem, csak az Autóklubbal egyeztetett a főváros.

A kerékpársáv megmarad a Nagykörúton, csak az Üllői útnál lesz egy kisebb változás, ahol egy rövid szakaszon összeszűkül a közúti és a kerékpársáv is. A biciklizőket itt lámpaprogrammal segítjük: kb. 5 másodperccel előbb indulhatnak, így mire utolérik őket az autók, már jó eséllyel túl vannak ezen a szakaszon. Erről a keresztezésről elküldtük a terveket a Kerékpárosklubnak, így szükség esetén be tudjuk építeni az észrevételeiket.

A főpolgármester a ciklus elején keményen beleállt a forgalomcsillapítási tervekbe. Erre most azt jelentette be, hogy két kerületben is visszacsinálják a reformokat az autós forgalom javára. Mi ez, ha nem hátraarc?

Négy útvonal átmeneti újranyitásáról van szó egy-egy nagyobb forgalomkorlátozás miatt. A VII. kerületben a Blaha Lujza tér felújításának kezdetén újra végig járhatóvá tettük a Dohány utcát és a Wesselényi utcát a Károly körút és az Erzsébet körút között, de ez a teljes erzsébetvárosi forgalomcsillapítási programnak csak egy kisebb részét érinti, azt is csak rövid ideig: a Blaha Lujza téri korlátozások feloldásáig, azaz szeptember végéig. Emellett a Honvéd utca és Nádor utca útvonala is átjárhatóvá válik az V. kerületben, a 3-as metró felújítása miatt megnőtt Bajcsy-Zsilinszky úti forgalom enyhítésére. Itt már a forgalomcsillapítás bevezetését is csak azzal a feltétellel hagyta jóvá a közútkezelő, hogy a 3-as metró felújításakor szükség lehet a korábbi helyzet visszaállítására. Ez tovább tarthat, de megígértük a polgármesternek, hogy az első hónapok tapasztalata alapján megvizsgáljuk, segít-e valamit, és ha nem, visszavonjuk.

Emlékszem, mekkora vihart kavart a ciklus elején az az átfogó forgalomcsillapítási koncepció, ami egész Budapest területén csökkentette volna a megengedett sebességhatárokat. Azóta se hallani róla, eltűnt a fiók mélyén?

Idén, amíg tartanak a nagy forgalomkorlátozással járó nagyberuházások, már biztos nem várható újabb forgalomcsillapítás. A koncepció egyébként várhatóan jövőre készülhet el, és ha minden kerület támogatja, akkor jövőre dönthet róla a fővárosi közgyűlés. Várhatóan lesznek benne olyan részek, amik már ebben a főpolgármesteri ciklusban életbe léphetnek, más részek hosszabb távon lesznek bevezetve.

A kezdeti nagy lendület után látványosan elfáradt a kerékpárút-hálózat kiépítése is. Mi történt?

Jelenleg, amikor annyira ki van véreztetve a főváros, hogy még sárga festékre sincs nagyon pénz, nem tudunk olyan ütemben kerékpárutakat létesíteni, mint tavaly. Nemrég nyertünk el egy jelentősebb uniós forrást a kerékpáros főhálózat tervezésére, ha az elkészül, beszélhetünk a különböző szakaszokról, bringasztrádákról. Az idei év sem telt el azonban fontos kerékpáros fejlesztések nélkül: megreformáltuk a közbringarendszert, az új Bubi hatalmas siker. Hatszorosára ugrott a biciklik kihasználtsága, és meglepetésre az egy utazásra jutó költség is közel 90 százalékkal csökkent, lehetővé téve, hogy idén gyakorlatilag önfenntartó legyen a Bubi a külső szponzorációval. Emellett az útfelújítási programunk tartalmaz kerékpáros elemeket: például az Október 23-a utca felújításakor kerékpársáv is lesz, ami összeköti a kerékpárút-hálózat eddig különálló részeit, az újbudaiak is könnyebben elérik majd a körúti biciklisávokat.

Karácsony Gergely a ciklus elején kijelentette, hogy akár autómentes övezetként is el tudja képzelni a Margitszigetet. Ha ennek első lépése az a júniusi rendelet, aminek köszönhetően már taxikkal is be lehet hajtani, akkor sanyarú sors vár a szigetre.

A taxik behajtása eddig szürke zóna volt, aki nagyon akart, be tudott jutni. Az új rendelet megengedi a behajtást, de csak a tisztán elektromos és zöld rendszámos hibrid előírásoknak megfelelő taxiknak. A védett övezet területén belül nincs lehetőség várakozni, és csak az északi, Árpád hídhoz vezető felhajtón közlekedhetnek. Az egyéb járművekre vonatkozó behajtási engedélyek számát pedig drasztikusan visszavágtuk, ennek hatása jövőre fog igazán érződni az idén még a rendeletmódosítás előtt kiadott engedélyek miatt.

Akkor ezek szerint átmenetileg hajtott végre hátraarcot a főpolgármester?

Ezeket a véleményeket szeretném visszautasítani. Mindig is azt mondtuk, hogy egy zöld és fenntartható várost szeretnénk létrehozni, de oda kizárólag együtt, kéz a kézben a budapestiekkel tudunk eljutni. A városfejlesztési politikánk alapja, hogy a fenntartható közlekedési módokat, a közösségi közlekedést, a kerékpározást, gyaloglást támogatjuk a még több autóval szemben. De ez nem jelenti azt, hogy ne hallanánk meg sok budapesti hangját, és ne lennénk készek átmeneti, de sok, autóval közlekedő budapesti számára hasznos intézkedéseket hozni egy nagyobb forgalmi korlátozás esetén. Egyetlen városvezetés sem lehet sikeres, ha a város lakói úgy érzik, a városvezetés nem őértük dolgozik. Ebbe pedig beletartozik, hogy ha tudunk, minden közlekedőnek segítsünk.

https://telex.hu/belfold/2021/08/30/kerekparosbaratbol-autospartiva-valtozott-karacsony

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Nem kispályázott Karácsony Gergely: a főpolgármester csütörtökön előbb azt jelentette be, hogy ha a kormány az eredetileg a Diákvárosnak szánt helyet adja át a Fudan Egyetem megépítésére, akkor a Fővárosi Közgyűlés visszavonja a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezéséhez adott hozzájárulást, majd néhány órával később közlekedési változásokat ígért, amelyek közül az egyik legfontosabb tétel a 14 éven aluliak ingyenes tömegközlekedése.

Az atlétika-vb vétója inkább politikai blöffnek tűnik, már csak azért is, mert a fővárosnak hivatalosan nem tartozik a hatáskörébe lemondani a világbajnokságot. A 14 éven aluliak tömegközlekedése – Budapesten és az agglomerációban 272 ezer gyereket érinthet ez – a főváros vezetői szerint nullszalldós projekt lehet, mi azonban úgy számoltunk, hogy ez majdnem egymilliárd forint bevételkiesést jelenthet havonta, tízezer új felnőtt bérletes kellene, hogy ne veszítsen Budapest ezen.

https://hvg.hu/gazdasag/20210829_Es_akkor_budapest_bkk_hermina_alapkamat_4ig

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere:
Meghosszabbítottuk Rudolf Péter kinevezését, marad a Vígszínház igazgatója.
Úgy gondolom, politikusnak, legyen az főpolgármester, államtitkár vagy éppen miniszterelnök nem feladata, hogy beleszóljon egy független szervezet életébe, ma mégis részt vettem a Vígszínház társulati ülésén, mert sajnos ma Magyarországon más időket élünk.
Azért mentem oda, hogy Rudolf Péter pályázatának meghosszabbítása mellett biztosítsam róla a társulatot, meg fogom védeni a színházat, meg fogom védeni a független színházi életet, mert szerintem a művészet szabad, a művészek pedig szabadok.
A Főváros egyszer már sikeresen kiállt színházai mellett. Ezután sem lesz ez másként, alantas politikai szándékok, gyűlöletkeltésből megfogalmazott ostoba paragrafusok nem vehetik el a színházi élet szabadságát, ezt remélem, minden államtitkár jól az eszébe vési. Szabad kultúra nélkül, nincsen szabad és gyarapodó Magyarország.

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Civil, alulról jövő kezdeményezésként, nagyon szolid, mégis nagyon erős land-art lett a Margitszigeten a futókör keleti szakaszán elhelyezett kavicsokból, amelyet a Covid magyarországi áldozatainak emlékére kezdett elhelyezni egy maroknyi együttérző polgár. Minden kő egy-egy emberélet végét szimbolizálja, a kövek a napi hivatalos jelentések alapján lettek dátummal ellátva, illetve második számként az áldozat életkora szerepel rajtuk. Több mint harmincezer magyar áldozatnak állít emléket a Margit-híd lehajtója mellett induló sor, amely a harmadik hullám idején elért az Árpád-hídig. A kövek alatt egy piros-fehér-zöld szalag és egy gyászszalag fut végig. Egy középvárosnyi embersors, alig van olyan, akit családilag vagy az ismeretségi körében ne érintett volna.
Az ötletgazdák azzal fordultak a Fővárosi Önkormányzathoz, hogy segítsenek a futókör mellől egy méltóbb, csendesebb helyre telepíteni a köveket.
Helyszíni szemle után a margitszigeti virágoskert kavicsos szegélyére esett a választás, ahol az egynyári és évelő virágdísz keretezheti a harmincezernél több áldozat emlékköveit. Ez a sziget legcsendesebb területe. Az akcióban részt vesz a civil aktivisták mellett a FŐKERT és a Budapest Brand, valamint a Városháza dolgozói is önkéntes alapon. A kitűzött dátumokon zajlik az Országos Főépítészi Konferencia, amelynek Budapest ad otthont. 300 főépítész az ország minden tájáról a nem hivatalos program részeként önkéntesen szintén részt vesz a kövek méltóságteljes áttelepítésében. Politikamentesen, kegyelettel.
A háromnapos akció idején arra kérünk minden hozzátartozót, ismerőst, barátot, hogy jöjjön el és legyen részese az eseménynek. A futókör mellett felállított sátorban aktivisták szedik össze és rendezik vászontáskába 25 darabonként az emlékköveket, amelyek egy rövid sétával átvihetők a virágoskertbe. Ott egy másik információs sátornál aktivisták segítenek sorba rendezni minden követ. A vászontáskán Budapest logója van, semmi egyéb. Aki részt vesz az átszállításban hálánk jeléül megkapja emlékbe a vászontáskát.
Köszönjük a részvétet, köszönjük a részvételt, köszönjük a megosztást.
https://www.facebook.com/budapestmindenkie/posts/372110827614584
-- Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze:

Margitszigeti Kavicsok áthelyezése
2021. augusztus 27., 8:00 - 29., 20:00
Várjuk a segítőket, hozzátartozókat..:
https://www.facebook.com/events/372120644511772/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

-- A budapesti részvételi költségvetési pályázat keretében a főváros költségvetésében elkülönített összegről, idén 1 milliárd forint felhasználásáról, a lakosság ötletei alapján és a lakossággal együttműködésben döntött a városvezetés.
-- A közösségi szavazáson a legtöbb szavazatot az Utcáról Lakásba Egyesület általunk is támogatott projektje nyerte, amely a hajléktalanok lakhatását a rossz állapotú, üresen álló fővárosi lakások felújításával és bérbeadásával kívánná orvosolni.
-- Meglepő és örömteli eredmény ez egy olyan országban, ahol az otthontalanok elleni uszítás, a szegények hibáztatása a mindennapi politikai kommunikáció része. Az egyik fontos tanulság tehát: a társadalmi szolidaritás jelen van akkor is, amikor a hatalom mindent elkövet ellene, és túl tud élni bármely aljas gyűlöletpolitikával szemben.
-- De az eredmény bizonyítja azt is, hogy szükség van a koordinált kampányokra és olyan szervezetekre, melyek képesek hatással lenni a közbeszédre. Számos más szervezettel együtt közösen kampányoltunk ezért a projektért, és nagyon örülünk, hogy lett eredménye, és valami tényleg előremutató és közösségi fog létrejönni a fővárosban.
https://www.facebook.com/szikramozgalom/posts/646565793400917
-- Szikra Mozgalom

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Tüttő Kata most a 168 órának adott villaminterjújában beszélt az ominózus tengeri kilovaglásról. Az MSZP-s főpolgármester-helyettes azt mondta, ez egy több órás, csoportos szolgáltatás, az ára 80 euró, és nem közpénzből ment nyaralni. Hozzátette:

„Nem gondolom, hogy az emberek zöme ezt problémásnak tartaná. Azonban az állami propaganda gépezet igenis botrányt akar belőle csinálni. És miért? Mivel most veszítette el a kormány a 77 milliárd forintos norvég alapot, veszélyben van a helyreállítási és újjáépítési alap, valamint kiderült, hogy újságírókat hallgatnak le. És akkor az a szenzáció, hogy én a magán nyaralásomon, nem közpénzből, hanem a magán jövedelmemből, elmentem egy lovaglásra, egy turistáknak kínált szolgáltatásra.”

A politikus azóta törölte a videót. Azt is elmondta, miért:

"Ennek egyetlen oka van, mégpedig az, hogy megjelentek a kommentelők, akik nagyon gyorsan átlépték azt a határt, amit még elviselek. Az én Instagramomat követi a fiam, követik az osztálytársai. És finoman szólva, elég sok tizennyolcas karikás tartalom jelent meg. Itt nem csak a szexuális utalásokra célzok, – habár volt az is –, hanem arra, hogy a kommentelők egy része nem csupán az én, de gyermekeim halálát is kívánta. Ezért kellett levenni. Valamint nem kívántam azzal tölteni a szabadságomat, hogy a saját oldalamat moderálom, a különböző szexuális utalásokat és a Hogyan ölnélek meg típusú kommenteket törölgetve.”

https://magyarnarancs.hu/feketelyuk/tutto-kata-reagalt-a-tengeri-lovaglasat-ovezo-indulatokra-240708

Válasz

M Imre üzente 2 éve

OS - A Demokratikus Koalíció közleménye
Budapest, 2021. augusztus 6., péntek (OS) - A rendőrség zéró nyomozás után lezárta a hármas metrókocsik és a Biodóm ügyét is

A Főváros azért indított vizsgálatot és tett feljelentést hűtlen
kezelés gyanúja miatt a hármas metró ügyében, mert a 70 milliárdos,
klíma nélküli, elavult kocsik semmiképp sem szolgálják a budapestiek
érdekét, viszont gyanúsan túlárazott üzlet, ahogy a Biodóm-beruházás
is, ami 12 milliárd forint körüli összegről indult és a vége több,
mint 65 milliárd forint lett volna. Ebben az ügyben is azért tettünk
feljelentést, hogy kiderítsük, miért lett túlárazva a beruházás. A
rendőrség azonban zéró nyomozás után lezárta mindkét ügyet, és
közölték: nem történt bűncselekmény egyik esetben sem.
A Demokratikus Koalíció szerint mindent elárul az, ahogyan a
hatóságok – legyen szó rendőrségről, ügyészségről, NAV-ról vagy az
Állami Számvevőszékről – ma Magyarországon működnek. Az egész
korrupciós pókháló, a megfelelő pozícióba helyezett megfelelő
emberekkel egy óriási védőháló, ami Orbánt és társait hivatott
védeni. Abban tévednek azonban, hogy ennek nem szakad vége. Mi,
európai magyarok ugyanis ezért dolgozunk, hogy a 2022-es
kormányváltás után ne maradjon büntetlenül egyetlen ilyen ügy sem,
hogy a hatóságok ne a bűnözőket védjék, hanem a munkájukat végezzék,
hogy az elvileg fejlődést szolgáló beruházások ne ellopható
milliárdokat jelentsenek!
Gy. Németh Erzsébet
Humán területekért felelős főpolgármester-helyettes, a DK újbudai
országgyűlési képviselőjelöltje
Kiadó: Demokratikus Koalíció
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Bardóczi Sándor , Budapest főtájépítésze:
A Pünkösfürdőpark beruházás a bontási munkálatokkal elkezdődött. A töredezett, rossz állapotú sólyapályák betonját helyben darálja fel és építi be az útalapba a kivitelező, amivel jelentősen csökkenthető a kivitelezés ökológiai lábnyoma. Így lesz a sitt helyett a bontásból értékes anyag. A 7 hektáros park kialakítása jövő héten a durva tereprendezési munkákkal folytatódik, amely során kialakulnak azok a sík teraszok, amelyek a parki terek alapjait képezik. A parkon belül több mint 600 fa kerül majd elültetésre az ősz folyamán. A Radó Dezső Terv megvalósítása tehát folyamatban. A parkról bővebben a FŐKERT projektoldalán lehet olvasni:
https://www.fokert.hu/jon-jon-jon/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A BKK - Budapesti Közlekedési Központ élőben közvetíti a Lánchíd oroszlánjainak elszállítását. Az oroszlánok egy újpesti műterembe költöznek, hogy restaurálás után jövő év végére megszépülve térjenek vissza.
https://www.facebook.com/budapestmindenkie/posts/368190408006626

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Újra a fővárosiaké a Rác Fürdő:
https://www.facebook.com/watch/live/?v=1023259231746304

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Budapest főépítésze: Nagy házakat erős emberek építenek, a városépítő legyen tökös, de konszenzuskereső! | 2021.06.09.

Erő Zoltán 2020 januárja óta Budapest főépítésze.

A kulturált, önkormányzat által előkészített városfejlesztésnek csak anyagi akadálya van, vagy a zöldmezős területek hiánya is okozza Budapest belterületén?

Nem szeretnénk, ha zöldmezős területeken indulnának építkezések. A barnamezős programnak pont az az értelme, hogy ne barackosban és kukoricásban nőjön a budapesti agglomeráció, hanem a város belső területein, a parlagon heverő vasúti, ipari, honvédségi területeken.

Ha a fővárosnak nincsen pénze az ehhez szükséges infrastruktúrát kiépíteni, és a magánfejlesztő sem fogja megtenni helyette, honnan lesz pénz arra, hogy ezek a barnamezős beruházások megvalósuljanak?

Ez egy újraelosztási kérdés. Az, hogy fővárosnak ma ennyire nincsen pénze, nem maradhat így örökké, ez egy aktuális politikai meccs hozadéka. Egy kétmilliós városnak a világ bármely pontján kell, hogy legyen annyi pénze, amiből a parkjait rendben tudja tartani, fejlesztéseket, kulturális programokat tud finanszírozni. Nem tartható állapot, hogy csak az állam tud fejleszteni Budapesten. A helyzetben döntő változást az állami és a fővárosi kassza közötti forrásátcsoportosítás tudna hozni. A SimCity-ben ugyanis érdemi adóbevételei vannak a városnak.

Budapestnek is vannak adóbevételei.

De a játékban elsősorban ingatlanadóra kell gondolni: minél értékesebb ingatlanjaid voltak, annál nagyobb lett a büdzséd.
Magyarországon viszont az ingatlanadó marginális, városként abból van pénzed, amit a központi kormányzat leoszt.

Az iparűzési adó is elvonásra került, az szja-ból már szinte semmi nem kerül ide. Hiába mondjuk tehát, hogy Budapesten termelődik az országos GDP 40-45 százaléka, ha abból nem marad bevétel a kerületeknél és a fővárosnál.

Tegyük egy kicsit félre az anyagiakat. Mi a legfontosabb városfejlesztési projekt, aminek Budapesten meg kéne valósulnia?

A városrehabilitációnak. A város meglévő épületállománya nagyon fontos. Azt szoktuk mondani, hogy örülünk, ha évente a meglévő infrastruktúra egy százaléka meg tud újulni – tehát száz évenként teljesen meg kell újuljon egy város. A valóságban viszont egy épület elhasználódik nagyjából ötvenévente, azaz fel kell újítani, vagy újat építeni helyette.

Vegyünk egy példát a lakáspiacról. Budapesten most van 900 ezer lakás, ennek az egy százaléka kilencezer, a két százaléka 18 ezer lakás. Tehát ha olyan 12-14 ezer, azaz másfél százaléknyi lakás épül évente, akkor a legrosszabb állapotban lévő épületállomány kikerülhetne a rendszerből, mindig korszerű lakásállománya lehetne Budapestnek. De évente csak 4-5 ezer lakás épül – már az is nagyszerű lenne, ha ezt 8 ezerre fel lehetne tornászni.

Nyilván a lakásfelújítások is számítanak.

Hogyne. Az is elegendő, ha a régit rendbe tudjuk hozni és divatban tartani. Fontos, hogy nemcsak műszakilag, hanem esztétikailag is fel kell újítani, az épületeknek vonzóknak kell maradniuk. Azért is fontos a város megújítása, mert nem tudunk mindenhova új infrastruktúrát kiépíteni.

Miért lehet az a benyomása az embernek, hogyha két-három napot eltölt Bécsben, majd visszajön Budapestre, mintha kicsit Bukarestben érezné magát?

A lerobbantság és az ápolatlanság miatt. Ez az érzés a megújítás hiányából fakadhat. Emiatt is hangsúlyoztam a divatban tartás fontosságát. A divatnak az elsőszámú része, hogy tiszta, illatos és vonzó legyen az épület.

Én nagyon szomorú vagyok, ha minket itt most a szemben lévő házból néznek. Nekem jó, mert én, ha kinézek az ablakon, látok egy felújított épületet, illetve egy újat – de ha a szemben lévők nézik a Városházát, akkor egy védőtetőt látnak, hogy ne potyogjon az emberekre a párkányunkról semmi.
Ha a fővárosi főpolgármesteri hivatalnak védőtetők vannak a tetején a főépítész irodája felett, az nem jó jel. Nem azt üzeni, hogy itt egy pezsgő, jól működő városról van szó.

Ugyan vannak eredményeink az elmúlt tizenöt évben – sok közterület megújult, gyalogosfelületek alakultak ki, a metróépítés kapcsán átépítettek tereket és ezek 21. századi színvonalúak –, de ez nem elég. Az ápoltság és a karbantartottság a vonzerőnek az egyik legfontosabb eleme.

Egyáltalán nem az a probléma, hogy Budapest egy történeti város és régiek házak – nem épült át gyökeresen Bécs sem. Amikor elmegyünk Bécsbe és irigykedünk, akkor a történeti város jó állapota miatt tesszük ezt – meg persze a forradalmian új építészet miatt is, hiszen olyan kísérletek és új urbanisztikai eredmények vannak ott, amiket csodálunk.

Itt konkrétan mire gondol a forradalmi építészet kapcsán?

Például Bécsben van egy Aspern Seestadt nevű városrész, ez tényleg a jövő városa: egy autómentes város, a tömegközlekedésre felfűzve, nagyon energiahatékony, és nagyon barátságos közösségi terekkel ellátott épületekkel. Kipróbálják azokat az új lakhatási, közösségi és városi formákat, amiket a jövőben lehet majd követni.

Bécsben állandó kísérletezés zajlik, de nem csak itt. Nagyon szeretem a város azon részeit, amik az elhagyott vasúti területek helyén alakultak ki. A kicsit eldugott városrészekben, az ipari területek helyén is nagyon korszerű és jó épületeket építettek. Nem kell építészetileg nagyon extrém épületeket elképzelni, az egésznek az együttese, a működése az, amire azt mondjuk: forradalmi.

Ha Bécsből még valamit irigyelhetünk, az a bérlakásrendszer, ami száz éve jól működik és stabilitást ad a városhasználók számára.

Ön nemrég a Telexnek adott egy interjút, amiben beszélt a pesti rakpart felújításáról. Azt is említi, hogy eltüntetnék onnan a reklámokat. Pozsonyban a köztéri reklámok ellen már küzdenek, hiszen ezek súlyosan rombolhatják a városképet. Vannak-e a fővárosnak vagy az ön osztályának ezzel szemben eszközei?

Eléggé korlátozottak. Bizonyos helyeken azért működnek ezek az eszközök, sokkal több reklám lenne a városban, ha ezek nem lennének. De vannak kiskapuk is.
Amiket én leginkább gyűlölők, azok a homlokzatokra, az ablakok elé függesztett óriási reklámok. Biztosan nem jó egy megfázás elleni orrcseppreklámon szereplő orr mögött lakni

– mégis úgy látszik, hogy van az a pénz, amiért a lakók ezt vállalják. Városképileg ez tarthatatlan.

Régebben ezt állványreklámnak hívták: amíg az épület köré állványokat emeltek és zajlott az építkezés, addig kifüggesztettek rá reklámokat. De egy idő után az építkezések azért indultak vagy azért tartottak sokáig, hogy az állványreklámok minél tovább kint legyenek. Bizonyos házakra már csak kampókat szerelnek, így már állvány sem kell ezekhez a reklámokhoz. Ez nem jó, és ezt nagyon szeretnénk felszámolni.

Mi az akadálya?

Egy nagyon erős kézben tartott jogi eljárást kellene végig vinni. Elvileg a jogszabályok korlátozzák ezeknek a kihelyezését, de ezt nagyon tudatosan végre kellene hajtatni a kerületekkel és az építési hatósággal.

Van olyan lobbitevékenység a városházán, ami akadályozza?

Ezen a városházán nincs. Szerencsére az utóbbi időben a nagy reklámvállalatok részéről is azt tapasztaltuk, hogy igényesebb, digitális technológiával készült reklámokat használnak a hagyományos óriásplakátok helyett. Ez jó dolog, mert a reklám vagy a plakát önmagában nem üldözendő, hiszen a plakát lehet akár művészi, remek grafika is. Az igénytelen és a borzasztóan agresszív reklámoktól szeretnénk megszabadítani a várost. A reklám egy önálló iparág, ezért sajátja, hogy agresszíven terjeszkedik. Ezzel szemben korlátokat kell támasztani.

És van, amit már sikerült ezzel kapcsolatosan elérni?

Igen, például a hármas metróban próbálunk megszabadulni a csirízzel felkent óriásplakátoktól, a felújított állomásokon ezek már nincsenek ott. A négyes metróban egyáltalán nincsenek óriásplakátok.

Visszatérve a pesti rakpartra…

A rakparton is az van, mint amit az előbb Bécs kapcsán boncolgattam. Mert mi az, ami Bécsből Budapestre érkezve bántó? Az elburjánzó összevisszaság. A pandémiás időszak miatt elfelejtettük, hogyan néz ki a rakpart, amikor turisták özönlik el. Az összes hajótársaság utasfogó-reklámokat tesz ki, eltérő színű és stílusú hidakat használnak, amikhez mindenféle cégérek és címerek társulnak. A rakpartprojekttel szeretnénk megszüntetni ezt az összevisszaságot, mert ez így igénytelen. Hogy hogy alakul ki ez, hogy ennek mi a lélektani oka, nem tudom megfejteni.

A reklámok mellett a kirakatok is sokat ronthatnak a városképen. Budapesten is voltak lokális projektek utcafrontok egységesítésére. Hogyan lehet itt az összevisszaságot rendezni, az üres, betört kirakatokat élettel megtölteni?

A bezárt üzlet nem esztétikai kérdés, hanem elsősorban a gazdasági problémák jele. A pandémia miatt ez még rosszabb is lehet. Nem látjuk, hol a gazdasági krízis vége, ami a vendéglátóipart és az üzleteket sújtotta. Elképzelhető, hogy még több bezárt üzletünk van máris, mint korábban. A zárt kirakatra nem válasz az, hogy oda kiállítunk valamit.

A Rákóczi úttal vagy a Kossuth Lajos utcával sem az az első számú baj, hogy nem vonzóak a kirakatok. Egyszerűen túl nagy a forgalom, keskenyek a járdák. Kinek van kedve a Thököly úton a Keleti pályaudvar mögötti szakaszon vásárolgatni a keskeny járdákon?

Persze Budapesten is vannak példák arra, hogy valamilyen egységes megjelenítéssel vonzó hellyé váljanak bizonyos utcák. Például ilyen a Király utca, Bartók Béla út, de a Margit körúton is nemrég indult egy ehhez hasonló projekt.

A Rákóczi út esetében nem az lenne a nulladik lépés, hogy ne egy kétszer három sávos belvárosi autópálya legyen?

De. Ameddig a Kossuth Lajos utca járdája két és fél méter, és mellette száguld el a forgalom, addig az utca nem fog hangulatos karácsonyi bevásárlási élményt biztosítani.

Amikor bejöttek a bevásárlóközpontok, volt egy értelmiségi fintorgás, hogy tönkre fognak menni a bevásárlóutcák, és valóban tönkre is mentek.
De miért? Mert a bevásárlóközpontokban biztonságban lehet vásárolni, le lehet rakni az autót, és kellemes zene szól olyan hangerővel, ami nem riaszt el, és ki van találva, mit hol találok.

Egyszerűen olyan jó kínálat, amivel nem tudtak versenyezni a főutcák. Ezzel áll szemben az, hogyha kisétálok egy könyvesboltból a Kossuth Lajos utcán, akkor a hetes busz rámveri a latyakot.

Van a fővárosban olyan politikai szándék, hogy ezeket az állapotokat megszüntessék a Kossuth Lajos utcán és a Rákóczi úton?

Van.

Mi ebben a mozgásterük?

A mostani városvezetés híres arról, hogy a kerékpárhasználat mellett és a forgalomcsillapítás mellett érvel.

-- Van arra szándék, hogy kellő előkészítés után a Rákóczi-Kossuth Lajos-tengelyről levegyünk egy-egy forgalmi sávot.

A Blaha Lujza tér felújítása nem nyújt most lehetőséget erre?

Az a felújítás magát a Rákóczi utat nem érinti most közvetlenül. Tavaly viszont készült egy fejlesztési koncepció arról, hogy a Rákóczi-Kossuth Lajos-tengelyt hogyan lehetne megújítani.

Nyilvános ez a koncepció?

Még nem. Tavaly, a járvány kitörése idején viszont nagyon sok vita volt arról, hogy mennyire lehet partizán módon belenyúlni a városba, az ún. taktikai urbanizmus mennyire megvalósítható. Ennek lényege, hogy nagyon egyszerű, nagyon olcsó eszközökkel tudunk átalakítani működéseket – ilyen volt például a nagykörúti kerékpársávok esete. A Rákóczi út kapcsán én magam nem ajánlottam, hogy azt is belevonjuk a taktikai átalakításba, mert az hosszabb előkészületeket, nagyobb beavatkozásokat igényel.

Tehát amikor a nagykörúti biciklisávról döntöttek, szóba került az is, hogy a Rákóczi úton is lenne bringasáv?

Igen. Finomodni kell ezeknek a dolgoknak, mert például azóta kiderült, hogy a Rákóczi út és a Kossuth Lajos utca nem egyformán kezelendők. A Kossuth Lajos utcán másnak kell történnie, mint a Rákóczi úton, az a projekt inkább a Kiskörúttal kapcsolatos.

Én erősen vitattam például azt is, hogy a kerékpárutat az Erzsébet hídon át kellene vinni. Az egy magas híd, most is nagyon kevés biciklista megy a járdán. De ott van két kiváló kerékpáros híd, a Szabadság híd és a Lánchíd. Kerékpárutat ezeken keresztül kell átvezetni. Szóval van min gondolkodni, ki kell forrnia a dolgoknak.

A Rákóczi úti tervről mit tud elmondani az olvasóknak? Hogyan nézne ki ez alapján a Rákóczi út?

Az volt a fő kérdés, hogy kerüljön-e középre az autóbusz. A buszkorridornak az a forgalmi előnye, hogy a buszt a kereszteződéseknél nem akadályozza a kanyarodó forgalom. Nekem viszont nem szimpatikus ez az elképzelés: az emberek kis járdaszigeteken várakoznának a tűző napon, nem a kirakatok előtt a fák árnyékában. Nem látom ezt feltétlenül szükségesnek – főleg, hogy a kelet-nyugati irányba való gyors közlekedésre ott van a kettes és négyes metró is.

Nem szabad, hogy a Rákóczi út átalakítása a közlekedés gyorsításáról szóljon. Egy ilyen útnak a humanizációjáról is gondolkodni kell, a járda kialakításáról, a növényhasználatról – egy csomó dolog van, ami van olyan fontos, mint a buszkorridor. Elképzelhető egy olyan Rákóczi út, ahol van egy buszsáv, egy autósáv és egy szélesebb járda, ahol vannak teraszok és zöldfelületek. Nekem ez a jövőkép tetszik.

A kormányzat szeret visszaépíteni korábban elpusztult épületeket. Korábban ön nyilatkozta, hogy nem szereti a replikaépületek világát.

Most sem szeretem. Van a világban példa arra, hogy visszaépülnek régi épületek, de nem szabad ezt fő trenddé tenni. Egy városnak kell tudnia mondani valamit jelenidőben is.

A replikaépületek nem értelmezhetők jelenidejű kijelentésként?

Fogalmazzunk akkor úgy:

-- nem szeretem, ha egy város, egy nemzet azt mondja magáról jelenidőben, hogy nem jut semmi más eszébe, minthogy visszaépít dolgokat.

Sőt, azt is mondja, hogy ami jelen idejű volt 20-30 évvel ezelőtt, azt annyira utálja, hogy ezeket is elbontja. Éppen a budai várban van erre példa. Olyan megnemértéssel fordulunk a hatvanas-hetvenes évek építészetéhez, olyan gyűlölettel, hogy csak egy megoldást látunk: ez pedig a lebontásuk és átalakításuk valamilyen történelmi stílusban épült épületté. Ez egy nagy hiba, ettől csak elveszítünk valamit.

Ha ennyire nem jut eszünkbe semmi magunkról, akkor baj van. A jövőt nem lehet abban keresni, hogy visszaépítjük a múltat. Az energia, ami erre megy, az a kreativitás elől veszi el a teret. Azoknak, akiknek lennének ötleteik, vagy frusztráltan fogják elrejteni őket, vagy elviszik azokat Bécsbe, Londonba, Amerikába.

Ez egy kétségbeejtő helyzet, miközben én alapvetően a történeti épületállomány és a valódi történeti érték helyreállításának nagy híve vagyok. Ha ezt a historizáló, eklektikus, szecessziós, izgalmas és heterogén várost jó állapotban tudnánk tartani, használni tudnánk és bemutatni, az ezerszer nagyobb érték lenne, mint a Várban a replikalovarda.

Van-e olyan kortárs épület az elmúlt időszakból, amit kifejezetten kedvel Budapesten?

Természetesen nagyon szeretem a négyes metrót, amit mi terveztünk.

Azon kívül?

Van azon kívül is sok. A Budapesti Építészkamarával közösen az Önkormányzat minden évben meghirdeti az Építészeti Nívódíj pályázatot – bármelyik díjazott vagy dícséretben részesített épületének örülhetünk. Ha maradunk a történelmi épületeknél, akkor ott van Reimholz Péter munkássága, a Várban és a várszoknyán is vannak tőle fontos házak. A modern építészetnek nagyon érzékeny, környezettel párbeszédbe kerülő megoldásaival operál, és karakteres a regionális stílusa. De a high-tech irányban is vannak nagyszerű dolgok. A Váci úton van olyan irodaház, amit kimondottan szeretek, de az Alkotás utcán is van egy jóval régebbi irodaház, ami roppant emblematikus, jó arányú, három szeletből álló remek épület.

Vannak a budapesti folklórban állandó hivatkozási pontok, szinte anekdotikus elemek, hogy miért nincsenek már ezek felújítva. Ilyen például a Déli pályaudvar, a Boráros tér, és egyes kórházak is. Kin és min múlik, hogy mikor lehet ezeket az épületeket és tereket rendberakni?

Ahogy mondtam, nálunk nincsen pénz. De az államnál van, és a Budapest Fejlesztési Központ – Vitézy Dávidék – ontják magukból az elképzeléseket és fejlesztéseket.

Ezekbe önöknek van beleszólása?

Konzultálunk folyamatosan. Ezen a héten például minden egyes nap velük egyeztettem.

Ha ilyen jó a viszony, ön is úgy látja, hogy Orbán Viktor ígérete szerint semmi nem fog megépülni, amit a budapestiek nem szeretnének?

Ezt nem mondtam.
A nagy infrastruktúrákról konzultálunk, és Dávidék tarsolyában ígéretes, jó dolgok vannak.

A Boráros tér például gyökeresen át fog alakulni, hogyha ez a metrószerű hévfejlesztés odaér - ennek már folyik a tervezése.

Vitézy Dáviddal tehát sok mindenben egyetértenek. Miről kell akkor tárgyalni, vitázni?

A főépítész szakami szempontokat képvisel. Politikai tárgyalásokat nem én folytatok, azok elsősorban a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában zajlanak, hogy mi induljon, mi menjen közösen, mi ne menjen közösen.

És a szakmai szempontból hogyan néznek ki ezek a tárgyalások?

Van egyfajta világlátás mindannyiunkban, akik ezekben a munkákban részt veszünk. Az élhető város fogalma roppant fontos, kevesebb autó, több közösségi közlekedés. A BFK-val azon nincsenek is vitáink, hogy a közösségi közlekedés prioritást élvez-e.

Tehát a fő kérdés nem az, hogy az autót nyomná valaki, a másik fél meg a villamost – mindenki a közösségi közlekedést támogatja.

Én is BKV-val járok.

Akkor mik a konfliktusos pontok?

Workshopok vannak, helyben is születnek gondolatok, több változat közül kell választani.

Nagyon gördülékeny szakmai együttműködésnek hangzik.

Én így látom. Konfliktus például a Galvani híd körül van, azzal is elsősorban az a gond, hogy a fővárosnak az Albertfalvai híd volt a prioritás. A Galvani híd kizárólag az olimpiai álmok keretében érkezett oda, ahova – és ez borította a fővárosi fejlesztési koncepciókat. Ha viszont elfogadjuk az elfogadhatatlant, akkor a Galvani híd nagyon szép mérnöki alkotás lesz.

Elfogadhatatlan alatt értjük azt, hogy az Albertfalvai híd így nem valósulhatott meg?

Igen. A Galvani híd le lett nyomva a főváros torkán egy olyan olimpia miatt, ami már önmagában megkérdőjelezhető volt.

Mennyire jellemző más fővárosoknál, hogy van egy olyan kormányzati szerv, mint a kormány által irányított, Vitézy által vezetett Budapest Fejlesztési Központ?

Nem jellemző, a városok a saját fejlődésükről elsősorban maguk gondolkodnak.
Ez Budapesten viszont úgy alakult, hogy a korábbi kormánypárti főváros tudásbázisát a fővároson kívül próbálták felépíteni.

Ma viszont van egy autonóm főváros, és van egy tudásbázis a fővároson kívül, nagyon aktív fejlesztési politikával.

Egy árnyékfőváros?

-- Igen.

A Blaha Lujza téren végül egy fapados felújítási terv valósul meg. Mi a véleménye róla?

Fapados lesz, de szép. Én mindig sajnálom, ha egy közel kétmilliós fővárosnak nincs meg arra a saját forrása, hogy egy teret és egy ötvenöt éves aluljárót felújítson. A hármas metró felújítása kapcsán sem készültek el az aluljárók. Most a csilivili hármas metróból kilépünk egy vállalhatatlan színvonalú és lepukkant aluljáróba. Ez megint pénz és hatáskörök kérdése, az államtól kell kérnünk, hogy adjanak egy aluljáró vagy egy tér felújításra támogatást.

-- Ennek a pénznek eleve a zsebünkben kéne lennie.

Kellenek-e új épületek a Városligetbe? Legitim-e a Liget Projekt támogatóinak az az érvelése, hogy a Liget mindig is egy többfunkciós városi tér volt, és ők ezt a hagyományt viszik tovább a múzeumi funkciók Ligetbe telepítésével?

A Városháza alapjaiban vitatja a Liget Projekt legitimitását. Szerintünk nem feltétlenül igaz, hogy ha több múzeumot egymás mellé teszünk egy múzeumi negyedet létrehozva, akkor ezek a múzeumok egymást erősítik. Nem feltétlenül igaz, hogy ettől nőni fog a turizmus, és végképp nem igaz, hogy ezt egy közparkban kell csinálni. Ha itt lenne Bardóczi Sándor főtájépítész, elmondaná, hogy a Városliget Európa egyik legkorábbi közparkja, történeti kert, amit már rég műemlékké kellett volna nyilvánítani.

Az, hogy a Ligetbe különböző korokban különböző épületeket építettek, nem ok arra, hogy ezt folytassuk. A jelenlegi állapot, hogy le van bontva a Petőfi Csarnok és a Közlekedési Múzeum, egy áldott pillanat, ami jó. Az új városvezetés egyik legelső intézkedése volt, hogy a Városligeti Építészeti Szabályzatot úgy módosítottuk, hogy megszüntettük ezeknek az épületeknek az építési helyeit. A Néprajzi Múzeum és a Magyar Zene Háza most már megépül, és ha emellett a Városligetben lesz egy általános parkhelyreállítás, azzal maximálisan elégedettek lehetünk.

A Városliget tulajdonosa a Főváros, de a Városliget-törvény kivette a kezünkből a vagyonkezelői jogot, és 99 évre odaadta a Városliget Zrt-nek. Nem tudjuk felügyelni a saját vagyonunkat, és rendszeres, napi konfliktusokat eredményez például az, hogy az építési munkák nem veszik figyelembe a meglévő növényállományt, kárt tesznek a fák gyökérzetében.

Hogyan tudnak ezek ellen fellépni?

Jelezni tudjuk a problémákat és tiltakozni tudunk ellenük – amikor egyáltalán tudomást szerzünk az ilyen esetekről. Ha azt látom gondos gazdaként, hogy közműépítéskor átvágják egy százéves platánfa gyökerét, akkor felszólítom a vagyonkezelőt, hogy szüntesse be ezt a gyakorlatot. De hiába szólítom fel, nincs arra személyzetünk, rendőrségünk, közterület-felügyeletünk, ami egy állami beruházást nap mint nap kontrollálni tudna.

Ha lenne kapacitásuk arra, hogy figyeljék ezeket az eseteket, mit tudnának csinálni, ha ilyet látnak? Kihívnák a rendőrséget?

-- Elképzelhetetlennek tartom, hogy a rendőrség a Városliget Zrt-vel szemben intézkedjen.

Emlékezzenek vissza, amikor a Ligetvédők összetűzésbe kerültek a biztonsági őrökkel. Az igazi probléma az, hogy a Liget Projekt is kiemelt kormányzati beruházás. Ezek a „kiemelő rendeletek” elvileg azért születnek, hogy meggyorsítsák az egyes beruházási folyamatokat – sajnos ugyanakkor csorbítják is az önkormányzati jogköröket.

Egy ilyen rendeletben nemcsak az van, hogy gyorsabban kell a hatóságoknak intézkedni, hanem az is, hogy az önkormányzatnak nincs tervtanácsi jogosultsága, településképi véleményezési joga, nem kell betartani az önkormányzati rendeleteket és szabályozási terveket. Egy önkormányzati jogszabály hosszú hónapokon át húzódó, minden érintettet bevonó egyeztetések során születik. Egy kormányrendeletet pillanatok alatt meg lehet hozni, a miniszterelnök aláírja, és ez az aláírás felülír mindent.

Budapest városfejlesztési projektjei a legforróbb aktuálpolitikai témák közé tartoznak, ezt láttuk a Városliget esetében, ezt látjuk a Diákváros és a Fudan Egyetem esetében is. Kézenfekvő magyarázatnak tűnik, hogy ennek oka az ellenzéki vezetésű főváros és a kormány szembenállása. Ön szerint lehet más oka is annak, hogy az építészetben és a városfejlesztésben kulminálódnak az aktuálpolitikai konfliktusok?

Az élet minden területén vannak aktuálpolitikai konfliktusok, nemcsak a városfejlesztés terén. Amikor a hajléktalanok kórházában felmondják a szerződést, az nem urbanisztikai kérdés, de aktuálpolitika. A manapság jellemző rapid törvénykezés, az akarat erőteljes végigvitele napi aktuálpolitikai problémákat hoz.

Nem lehet, hogy az építészet kézzelfoghatósága és tapinthatósága teszi a városfejlesztést különösen alkalmassá politikai csatatérnek?

De, azonban ebben is vannak fokozatok. A párizsi Pompidou-központ is Pompidou elnökről kapta a nevét, ez nem is tragédia. Amikor Mitterand elnök Párizs egyik városrészét fejlesztette, a végén róla nevezték el a könyvtárat. A gond abból fakad, ha a demokratikus működési rend szembekerül az erős emberek kultúrájával.
Nagy házakat erős emberek építenek, akik keresztülmennek olyan akadályokon is, amiken demokratikus, jó ízlésű helyeken nem lépnek csak úgy át.

Ez történik a Fudan Egyetem esetében is?

A Diákváros is az olimpiai álom része volt, de innovatív megközelítés jellemezte a projektet. Nemzetközi tervpályázaton választották ki a tervezőt: a norvég Snøhetta innsbrucki részlege magyar partnerek bevonásával csinálta meg az úgynevezett mestertervet. Ez egy nagyon színvonalas munka, mi is kimondottan szeretjük, bár egy ponton, az evezőspálya ügyében nem értünk vele egyet. Ha ugyanis nincs olimpia, nem kell Budapesten evezőspálya – van Szegeden –, és egyébként is nagyon komoly pusztítással járna a megépítése.

Tehát a Diákváros-tervben benne maradtak olyan dolgok, amik az olimpiai gondolatnak vannak alárendelve, de maga

-- a Diákváros építészete, a közösségi közlekedéssel való kiszolgálása, az energiafelhasználása, környezetalakítása mintaszerű lett volna.

Amit máshol a magánfejlesztő nem biztos, hogy meg tud csinálni – útburkolat, újszerű csapadékgazdálkodás, rakpart rendezés, központi épület –, az itt egy állami beruházás keretében megvalósult volna. Nagyon sajnálnám, ha ezt a szellemi produktumot, a Snøhetta mestertervét nem lehetne használni.

Valóban nem lehet majd használni? A kormány azt mondta, nem lesz nagy módosítás a Fudan miatt, a terület északi részén egy pár tervezett irodaház helyén lesz a Fudan-kampusz.

De van másik rajz is, meg rendelet is, ami meg azt mondja, hogy nem ott lesz, hanem a déli területen.

Látott már bármilyen tervet a Fudan tervezett épületeiről?

Nem, de szerintem még nincsenek is tervek, nincs még építészeti megközelítés. De tegyük egyértelművé: a Fudan Egyetemmel alapvetően nem építészeti problémái vannak a városvezetésnek.

El tudja képzelni, hogy a Fudan épületei organikusan beilleszthetők legyenek a Diákváros terveibe?

Nem tudjuk, hogy a Fudannak megfelel-e a Diákváros mesterterve, az ugyanis
nem egy egyetemnek, hanem egy lakóterületnek való mesterterv. Egy kampusznak más igényei, más szükségletei vannak.

Én nem hiszem, hogy a Snøhetta-terv alapból alkalmas arra, hogy egyetemmé alakuljon, legfeljebb egy kicsi egyetem lenne beilleszthető a Diákváros szövetébe. Az összegből viszont, amit a Fudanra szánnak, nem az következik, hogy ez nem egy kicsi egyetem lesz.

Karácsony Gergely szeretne miniszterelnök lenni. Ha ez sikerülne neki, Ön el tudja képzelni, hogy szakpolitikusként szerepet vállaljon egy Karácsony-kormányban?

Én korábban a magánszférában dolgoztam, nem vagyok egy hivatali ember. Azt mindenképpen el tudom képzelni, hogy a tudásomat valamilyen módon a közigazgatás szolgálatába állítsam, ahogy most is teszem. De azon nem gondolkodtam, hogy politikusként vállaljak szerepet, nem vagyok politikus.

Ha Karácsony Gergely miniszterelnök lesz, megüresedik a főpolgármesteri szék. Arra sem gondolt, hogy ön lépjen a helyébe?

Az is politikai tisztség. Látom, ahogy Karácsony Gergely összetartja ezt a szivárványkoalíciót, ehhez elsősorban a politikusi vénára van szükség. A pénzhiány miatt a városépítő vénáját most nem tudja igazán használni – a főpolgármester most elsősorban politikát tud építeni. Ezen a ponton viszont említsük meg Balogh Samut, a főpolgármester kabinetfőnökét, aki urbanisztikai szakember, és igen aktív szereplőként van jelen az urbanisztikai feladatokban.

Azt látni kell, hogy az építéshez kell egyfajta akarat. Lehet egy politikai gondolkodás liberális vagy nyitott, de

-- a városépítést, egy-egy projekt megépítését, végigvitelét kemény, tökös embereknek kell csinálni.

Nem véletlenül vannak ott nagyágyúk a metróépítéseknél – különben szétcsúsznak a folyamatok. Az Orbán kormány építkezései viszont sokszor másból sem állnak, csak akaratból, amivel „meghosszabbítják Bicskéig”. Én azt gondolom, nem helyes az a fejlesztési politika, hogyha valaki ellenzi a tervemet, akkor annál erősebben fokozatban tolom előre.

A várospolitikának és a végrehajtásnak nem ugyanazok a módszerei. Hogy mit építünk, hogyan építjük, mit veszünk figyelembe, az komoly, hosszan érlelendő kérdés. De ha elhatároztunk valamit, akkor viszont azt végre kell hajtani. Az elhatározás után minden nap késlekedés hiba, minden nap veszteség. Amikor visszalépünk egy korábbi döntésre – és sajnos erre van néha példa –, és másik irányba indulunk el, az feleslegessé teszi az addig befektetett munkát.

Az akarat mellett milyen fontos erénye van még a jó városépítőnek?

A konszenzusteremtő politikus a jó városépítő.

Karácsony Gergely ilyen politikus?

Alapvetően igen. Neki ez a krédója.

A jó országépítőnek is ezek az ismérvei?

Igen. A főpolgármester által meghirdetett 99 Mozgalom egy országegyesítő program. Kívánom, hogy sikerüljön neki. Bárki csinálná, ezt kívánnám, mert a kettészakadt ország nem működik. Ezt nem lehet tovább fenntartani.

Tudjuk jól, hogy a polgárháború kettészakította Spanyolországot, ami Franco alatt végig megmaradt – de halála után, amikor Spanyolország megújult, a legfontosabb dolog a kiegyezés volt, hogy az ország két fele együtt folytassa tovább. Ilyen kiegyezésre és együtt folytatásra van szükség Magyarországon is, ebben Karácsony Gergelynek biztos jók az elképzelései.
(részlet)

https://azonnali.hu/cikk/20210609_budapest-foepitesze-nagy-hazakat-eros-emberek-epitenek-a-varosepito-legyen-tokos-de-konszenzuskereso

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze:
A Magyar Nemzet szerkesztősége újabban a hőségriadót jelző orvosmeteorológiai közleményekbe is bele szokta szőni a méhlegelőkről alkotott kényszerképzeteit. :D Az egyik ilyen “gyártott hír” szerint például komoly a kockázata, hogy a nagy melegben a ritkábban kaszált gyep lángra lobban a Hegyalja úton akár egy kidobott csikktől.
Nézzük a cáfolatot:
1. A kérdéses szakaszt akkor már egyszer lekaszálta a Főkert, de mit tegyünk, ha korunk újságírói nemhogy a nevüket nem adják a cikkeikhez, de arra is lusták, hogy a helyszínre kifáradjanak, mielőtt leírnak valamit?
2. Ha arra is vennék a fáradságot, hogy kifáradjanak, és megtapogatnák a magasabb gyepet, akkor nedvességet éreznének még nagy szárazság idején is. A magasabb gyep rejtekében ugyanis megmarad a víz, a hajnali harmat, az összegyűjti, mint egy szivacs, s lassabban párolog el, s ezzel hűti a várost. 1901 óta ez volt a legmelegebb nyarunk, pedig még véget sem ért. A klímavészhelyzet új megközelítést kíván. Minden zöldfelületre szükségünk van, ami hűteni tud. A magas gyep jobban hűt, kevésbé szárad ki, mint az alacsony.
3. A kérdéses területen néhány napja lobbant be a másodvirágzás. Bár kevesebb virággal mint a tavaszi, de egy igen fontos időszakban, amikor már a hársak is elvirágoztak. A méhlegelőn vidáman kergetőznek a lepkék és a poszméhek.
Ilyen lenne egy tűzveszélyes rét?
https://www.facebook.com/budapestmindenkie/posts/367576138068053

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A magyar felsőoktatásban ritka gazdag hagyománnyal rendelkező Budai Campust 1853-ban alapította Haszonkertészeket Képző Gyakorlati Tanintézetként Entz Ferenc, a szabadságharc orvosa. Elméleti és gyakorlati oktatást is adó iskolájának központi gondolata az volt, hogy a kertészeti növények termesztése csak akkor lehet sikeres, ha a szakemberek tudása megbízható, elméleti természettudományos alapokon áll.

Az 1968 óta működő Kertészeti Egyetemet 2000-ben először a gödöllői Szent István Egyetemhez (SzIE), majd a Budapesti Corvinus Egyetemhez csatolták, hogy aztán 2016-ban ismét a SzIE részévé tegyék. A budai karok aztán a gödöllői egyetemmel, és más agrárképzésekkel együtt váltak a kormány által létrehozott agrár szuperegyetem, a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem részévé, amelynek kuratóriumában Csányi Sándor és Lázár János is helyet kapott.

https://hang.hu/belfold/bezarhatjak-a-volt-kerteszeti-egyetem-villanyi-uti-campusat-128642

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Éveken belül bezárhatják a volt Kertészeti Egyetem Villányi úti campusát | 2021.07.30.

Úgy tudjuk, 2025-ig költöznie kell az ott működő karoknak, Gödöllőn kaphatnak új helyet.

A Narancs.hu értesülései szerint már csak néhány éve maradt hátra az egykori Kertészti Egyetem Villányi úti bázisának a Gellérthegy lábánál. Úgy tudjuk, a gödöllői Magyar Agrár és Élettudományi Egyetemhez (MATE) csatolt Budai Campus bezárásra vár, a páratlanul értékes ingatlant értékesíthetik.

Információink szerint a MATE Budai Campusának illetékeseihez az utóbbi hetekben olyan megkeresések érkeztek, hogy mekkora területi igényeik vannak ahhoz, hogy a jelenleg a Villányi úton működő intézmény Gödöllőre költözzön.

Úgy tudjuk, a Campus dolgozói és hallgatói legkésőbb 2025 nyárig kaptak határidőt a kiköltözésre.

Rendkívül értékes ingatlanról van szó, az intézmény 8,5 hektáron terül el a Gellérthegy déli lábánál,

-- ékköve a szabadon látogatható 3 hektáros Budai Arborétum.

https://magyarnarancs.hu/belpol/eveken-belul-bezarhatjak-a-volt-kerteszeti-egyetem-villanyi-uti-campusat-240547

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén hitelesítette a kormánynak a gyermekvédelem ügyében benyújtott népszavazási kérdéseit, Karácsony Gergely kérdéseiről viszont elnapolta a döntést.

A kormány által az NVB-hez benyújtott és most hitelesített kérdések úgy szólnak:

-- "Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?"; "Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?"; "Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nemátalakító kezelések?"; "Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?"; "Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?"

A hitelesítéseket rendre kilencen támogatták - Téglási András, Bozsóki Éva, Lugossy-Sági Krisztina, Sasvári Róbert, Szalay Tamás, Tóta Áronné választott tagok, valamint Borbély Andrea, a Jobbik, továbbá Lovas András, a KDNP és Sárhegyi Zoltán, a Fidesz delegáltja -, ellene szavazott Fábián Adrián választott tag és Csonka Krisztián, az LMP delegáltja.

A szavazásokban nem vett részt Fazekas Tamás, a Párbeszéd, Litresits András, az MSZP és Avarkeszi Dezső, a DK delegáltja.

A határozatok ellen 15 napon belül lehet jogorvoslatot benyújtani a Kúriához.

Eközben Karácsony Gergely Facebook-oldalán azt közölte, hogy

-- az ő népszavazási kérdéseit a Nemzeti Választási Bizottság elnapolta

annak ellenére, hogy ő is július 21-én nyújtotta be azokat.

A budapesti főpolgármester által idézett indoklás szerint azért nem tárgyalják az azonos időben beadott kezdeményezését, mert azt magánszemélyként tette. Szerinte ez röhejes kifogás.

-- Ezt az országot magánszemélyek lakják. Nekik vannak valós problémáik. A mi kezdeményezésünk éppen erről szól: az idősek védelméről, a Diákváros ügyéről, a nemzeti vagyonunkról, a korrupció ellenes fellépésről és a bajba jutottak érdemi segítségnyújtásáról

- írta oldalán.

https://mfor.hu/cikkek/makro/csak-orban-viktor-orulhet-a-nap-vegen.html

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A @KISERDŐfeszt „ÚjraBudapest” című pódiumbeszélgetésének „főszereplője” fővárosunk, mint egy kompakt város. De mit is jelent az, hogy kompakt város? Miért jó élni egy kompakt városban? Milyen példák vannak erre a nagyvilágban? És egyáltalán: Budapest lehet-e kompakt város a jövőben, vagy ez csak egy álom, mindenestül? Ezeket a kérdéseket fogjuk körbejárni meghívott vendégeinkkel – várostervezőkkel, építészekkel –, a névsor még alakul, a nevekkel később érkezünk majd. Szóba hozzuk Budapest és az agglomeráció szövevényes kapcsolatát, és ezen keresztül azt is például, hogy valójában hol húznák meg a meghívott szakemberek Budapest közigazdasági határát?
Egy kis olvasmány a témában?
https://www.octogon.hu/epiteszet/ket-egymast-uto-elkepzeles-harcol-a-budapesti-varosfejlesztes-jovojeert/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

2020 őszén nevezték ki Óbuda-Békásmegyer első főkertészét. Dr. Kerényi-Nagy Viktorral arról beszélgettünk, milyen kihívások előtt áll Budapest egyik legzöldebb kerületének védelmében.
https://obudaianziksz.hu/3333-fa/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Népszavazási kérelmet nyújtott be Karácsony Gergely öt kérdésben szerda délután. A Nemzeti Választási Irodánál tartott sajtótájékoztatón arról beszélt a főpolgármester, hogy a népszavazási kezdeményezés arról szól, „hogy hogyan védjük meg Magyarország jövőjét az Orbán-kormány ámokfutásától”.

„Ezek Magyarország legfontosabb kérdései most” – fogalmazott, hozzátéve, ezek a kérdések nem várhatnak a 2022-es kormányváltásig. Szerinte Orbán már pontosan tudja, milyen csúfos vége lesz a hatalmának, ezért elkezdett csomagolni, és elkezdte hátrahagyni a magyar társadalmat a legnehezebb időszakban. Olyan döntéseket hozott szerinte a kormány, amely korlátozza a következő kormány mozgásterét, és feléli az ország jövőjét.

A Párbeszéd mellett az MSZP és az LMP is támogatja Karácsony kezdeményezését.
Hatályon kívül helyezték a népszavazási tilalmat

A következő kérdéseket nyújtotta be Karácsony a Nemzeti Választási Irodának:

-- Egyetért-e Ön azzal, hogy minden hatvan év fölötti, magyarországi lakóhellyel rendelkező személy ingyenesen legyen jogosult SARS-CoV-2 neutralizáló antitest kimutatására alkalmas tesztre?

-- Egyetért-e Ön azzal, hogy koncessziós szerződés keretében gazdasági társaságnak ne legyen átengedhető magyarországi gyorsforgalmi út üzemeltetése?

-- Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez?

-- Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?

-- Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?

A járvány kezdete, tavaly tavasz óta nem lehet népszavazást kiírni és tartani Magyarországon. Reggel jelent meg egy rendelet a Magyar Közlönyben, amely a járvány miatt őszig meghosszabbított veszélyhelyzetben is engedélyezte a népszavazások kiírását.

https://telex.hu/belfold/2021/07/21/karacsony-gergely-nepszavazasi-kezdemenyezes-fudan-autopalya-antitest

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Ülésezik az UNESCO: Több budapesti látkép is a veszélyben lévő világörökségek listájára kerülhet …

https://www.youtube.com/watch?app=desktop&v=VRbLAao7BGk

Budapesten érintett a Budai Várnegyed, az Andrássy úti fasor, illetve a Duna-partvidéke is, de nem csak Magyarországon változnak a világörökségek: ide tartozik még Velence, a liverpooli kereskedelmi kikötő, vagy a Nagy-korallzátony is a klímaváltozás okozta pusztulás miatt.

A 14. században épült Budavári Palota túlélt már földrengéseket, ostromokat, világháborúkat; a várnegyedet 1987-től az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította.

Súlyos presztízsveszteséget jelentene, ha lekerülne a listáról Budapest főépítésze szerint – azt állítja, az egyik fő probléma, hogy hiányzik az úgynevezett kezelési terv, a főváros lehetőségei pedig korlátozottak.

-- „Alapvetően azért látni kell, hogy ezeknek a területeknek a védelme és a tervezett fejlesztéseknek a minősítése, ez elsősorban kormányzati szereplők feladata.”

Erő Zoltán
Budapest főépítésze

Budapesten érintett még a két és fél kilométer hosszú Andrássy úti fasor, illetve a Duna-partvidéke is, de nem csak Magyarországon változnak a világörökségek: ide tartozik még Velence, a liverpooli kereskedelmi kikötő, vagy a Nagy-korallzátony is a klímaváltozás okozta pusztulás miatt.

Bővebben:
https://hu.euronews.com/2021/07/20/ulesezik-az-unesco-tobb-budapesti-latkep-is-a-veszelyben-levo-vilagoroksegek-listajara-ker


Lakossági fórum a Fehérvári rondella alatt fekvő közpark átalakításáról
http://netpolgar.network.hu/video/forum_vitaindito_videok__ird_a_video_ala_a_velemenyed/lakossagi_forum_a_fehervari_rondella_alatt_fekvo_kozpark_atalakitasarol

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Nincs még egy hete, hogy elkezdődött a Blaha Lujza tér felújítása és máris hatalmas változások láthatóak a téren.
https://www.facebook.com/smbalogh/posts/653620162222402

Az első képen a Corvin Áruház előtti rész látható, az egykori parkoló területe. A korábbi burkolat már fel is van törve, a helyét zöldfelület és sok fa fogja átvenni. Amikor a metrót építették, ezt a részt használták a földalatti munkák elérésére, így szerencsére kevés közművezeték vagy cső található itt, ami megkönnyíti a fák ültetését. A Corvin előtti rész befásításával jóval nagyobb és jóval zöldebb lesz a megújult Blaha.

Elbontották az aluljáró felett a burkolatot is. Az esős idő miatt szükséges volt a felület fóliázása is, hogy a víz ne jusson le az aluljáró belsejébe - mint ahogy az történt pár napja. A kép szélén látható oszlop megdőlt, mivel gyakorlatilag csak a körülötte lévő burkolat tartotta már, emiatt ideiglenesen a körúti villamost is pótolni kellett a héten. Ebből is látszik, hogy a felújítás nem halasztható tovább, hiszen végzetesen lerohadt már a tér állapota.

Bár a felújítás megkezdődött az egész téren, az első ütem legfontosabb feladata az aluljáró újraszigetelése. Ez tervezetten csak 10-12 hetet vesz igénybe, így szeptember végére elkészülhet. A következő napok kritikusak, hiszen a burkolat felbontása után fog látszódni igazán, valójában milyen állapotban van a födém szerkezete.

Mindent megteszünk azért, hogy a feltétlenül szükségesnél semmivel se tartson tovább a felújítás forgalmi korlátozással járó része, így az ütemterv tartása érdekében a kivitelező a hétvégén is dolgozott.

Kérjük és köszönjük a türelmeteket a felújítással kapcsolatban. Kényszerű kellemetlenségek ezek, de a felújítást követően egy szebb, zöldebb és jobban használható teret fogunk visszakapni mindannyian.

Kövessétek a munkálatokat itt, vagy a BKK - Budapesti Közlekedési Központ oldalán, hogy ne maradjatok le semmilyen fejleményről!
https://www.facebook.com/bkkbudapest/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke:

-- Délelőtt sajtótájékoztatót tartottam a budapesti közlekedés aktuális állapotáról, megnéztük, mit mutatnak a számok a forgalmi helyzetről.

-- Sajnos a közösségi közlekedést használók száma továbbra is elmarad a járvány előtti időszakhoz képest. Miközben tovább emelkedik a Budapesten és vonzáskörzetében regisztrált autók száma, így a városba is egyre többen jönnek autóval, a közösségi közlekedés sajnos nem tudta visszanyerni korábbi utazóközönségét. Ez nemcsak a budapesti közlekedésre tesz nagyobb terhet, de a város bevételei is tartósan csökkennek emiatt.

-- Egyetlen terület van, ahol újabb és újabb pozitív rekordokat láthatunk: 2019 júniusához képest másfélszer annyian bicikliztek Budapesten a múlt hónapban, ami hatalmas emelkedést jelent ilyen rövid idő alatt.

-- Mint azt mindannyian tudjuk, több fővárosi és kormányzati beruházás is hatással van a budapesti közlekedésre idén nyáron. A fővárosi beruházásokat már sokszor bemutattuk: a Lánchíd, a Blaha Lujza tér vagy a pesti alsó rakpart felújítása mind olyan beruházás, ami nem tűrt további halasztást. Évekkel ezelőtt meg kellett volna már csinálni ezeket a munkákat, most végre nekiláttunk és megcsináljuk.

-- A Budapesten közlekedők életét azonban olyan elfuserált kormányzati beruházások is keserítik, amiket már réges-rég be kellett volna fejezni. Az M0-s déli Duna-hídnak újbóli lezárása sokszor 10-15 kilométeres dugókat okoz, ami folyamatosan befelé tolja az autóforgalmat a városba. Ráadásul a M0-son békeidőben sem lehet normálisan elkerülni a várost, hiszen egyes szakaszokon fizetni kell érte. Pedig az elkerülő célja az lenne, hogy az emberek elkerüljék a várost, nem pedig az, hogy elkerüljék az elkerülőt és bejöjjenek a városba.

-- Továbbra is nehezíti a budapestiek közlekedését a H7-es csepeli HÉV lezárása. Pedig a HÉV rekonstrukciós munkálatai már rég elkészültek, a csepeliek mégis kényszerű átszállásra és pótlóbuszozásra kényszerülnek. Ennek az oka, hogy az atlétikai stadion építése miatt továbbra is zárva tartják a vonalat, a vonatok nem érik el a Boráros teret. Nem csoda, ha sokan itt is inkább autóra váltottak.

-- Természetesen mi mindent megteszünk, hogy a nehézségek ellenére is biztosítsuk a város közlekedését. Folyamatosan vizsgáljuk a közlekedés helyzetét, és ha szükséges, beavatkozunk. A Blaha Lujza térhez kapcsolódó forgalmi intézkedéseket a Magyar Autóklub javaslatai alapján dolgoztuk ki, a minap pedig az Országos Taxis Szövetség képviselőit fogadtuk a Főpolgármesteri Hivatalban, hogy meghallgassuk javaslataikat. Hogy mi minden változtatást kellett életbe léptetni az elmúlt hetekben, azt a 24.hu riportjában olvashatjátok az alábbi linken:
https://24.hu/belfold/2021/07/15/budapest-karacsony-gergely-blaha-lujza-ter-felujitas-kerekparsavok-balogh-samu/

-- Kérjük és köszönjük mindenki türelmét a beruházásokkal kapcsolatban. Kényszerű kellemetlenségek ezek, amik szükségesek ahhoz, hogy egy szebb, zöldebb, jobban használható Budapestet kapjunk vissza.

Az már Tarlós István idején is bevett dolognak számított, hogy a nyár Budapesten egyet jelent a felújítások dömpingjével. Az elmúlt években főként a nagykörúti villamospályákat toldozták-foltozták az érintettek, azért ekkor, mert az iskolai szünidő jóvoltából rendszerint kisebb a forgalom Budapesten. A jelenlegi városvezetés is hasonló okokból ütemezte erre az időszakra a munkálatokat, azzal viszont nem számoltak, hogy az M0-s Hárosi hídjának újbóli lezárása miatt tömegével jönnek majd be az agglomerációból az autósok.

„Az ott kialakuló, néha több mint tíz kilométeres torlódások egyszerűen benyomják az autóforgalmat a belvárosba, hiszen a következő átkelő a Dunán a Rákóczi híd, aminek a túlterhelése már közvetlen hatást jelent a belváros forgalmi helyzetére. Gondoljunk csak a Rákóczi úton az Astoriára, ahol szintén kialakulnak torlódások még annak ellenére is, hogy itt minden az autós forgalomnak van alárendelve” – világítja meg a kialakult patthelyzetet Balogh, hozzátéve:

-- békeidőben sem lehet elkerülni a várost, mert az M0-son szakaszonként fizetni kell. Pedig az elkerülő célja az lenne, hogy az emberek elkerüljék a várost, nem pedig az, hogy elkerüljék az elkerülőt és bejöjjenek a városba.

Az M0-s Hárosi hídja kulcsfontosságú a történetben Balogh szerint, ahhoz, hogy a belvárosi forgalom ne fojtogassa így a várost, elengedhetetlen, hogy az újabb és újabb javítást igénylő állami rekonstrukció befejeződjön, mert ennyi autót már nem bír el a budapesti infrastruktúra. A helyzetet még tovább bonyolítja, hogy az atlétikai stadion miatt hónapok óta húzódik a H7-es HÉV vonalának felújítása, így a szakember szerint érthető, hogy a kényszerű átszállás és pótlóbuszozás helyett sokan ezen a szakaszon is inkább az autót választják. A Nyugati pályaudvar felújításával viszont nem példálózna, mert a fővárosi beruházásokhoz hasonlóan ott is egy szükséges felújítás zajlik, nem pedig egy kormányzati beruházás elhúzódásáról van szó, mint az M0-s Duna-híd vagy a csepeli HÉV esetében.

Kerékpársávokkal vagy anélkül

A Nyugati felújítása már a finisben jár, néhány napig azonban még nem tudja tehermentesíteni a forgalmat. Azt azonban már több helyen fejtegették, hogy nem ez, de még csak nem is a Lánchíd felújítása okozza majd az igazi galibát. A pesti alsó rakpart lezárása miatt ugyanis a Kiskörút lépett elő első számú útvonallá észak–déli irányban, ahol a metrópótló buszok miatt már eleve csúcson pörög a forgalom. Ha a pótlóbuszoktól elvennék a buszsávot, még lassabban tudna haladni a járat, így ez nyilván nem kivitelezhető, ezért aztán minden figyelem a Nagykörútra szegeződik.

Ebben a helyzetben ugyanis adja magát a kérdés: a felújítások idejére nem lenne-e észszerű az ott kialakított kerékpársávokat az autósok rendelkezésre bocsátani, hogy ezzel is gyorsítani lehessen a forgalmat?

Balogh erre így felelt: „Ez tavaly nyáron is felmerült, és a legkritikusabb pontokon vissza is adtuk a kétszer két sávot az autós forgalomnak, így a szűk keresztmetszetet jelentő csomópontoknál jellemzően ma is két sávon lehet közlekedni autóval. A nagyobb csomópontok, például a Nyugati tér, a Corvin-negyed vagy a Blaha Lujza tér előtt most is az eredeti kétszer két sáv halad, de hiába, ha a keresztutak megfogják a forgalmat. És ez fokozottan igaz a Blaha Lujza tér felújításának az első szakaszában, amikor a téren kétszer egysávosra szűkül az útpálya.”

Balogh úgy érvel, hogy a duplasávok biztosítása miatt kellett meglépni azt, vagyis néhány szakaszon a járdára került a kerékpársáv, amiért annak idején kapott is bőven kritikát a városvezetés. Most viszont leginkább azért veszik elő őket, mert a sávok nem tűnnek el teljes egészükben az utakról. Tény, hogy a városvezetés hosszútávú célja az, hogy ne csak ebben a rendkívüli helyzetben mellőzzék a budapestiek az autójukat, hanem egyébként is csökkenjen az autóforgalom a fővárosban, ennek ellenére Balogh szerint nem stratégiai okai vannak, hogy nem nyúlnak a biciklisávokhoz. Ezt inkább az indokolja, hogy a felszámolásukkal sem gyorsulna számottevően a forgalom.

-- Hiába szüntetnénk meg a körúti biciklisávot, a torlódási gócpontoknál nem tudnánk a korábbinál is több, három-négy sávot adni az autóknak, így pedig összességében nem lenne nagyobb a kapacitás a Nagykörúton.

Blaha Lujza tér és Hegyalja út, mint kompromisszumos megoldások

A héten elindult a harmadik nagy nyári beruházás, a Blaha Lujza tér felújítása. Forgalmi korlátozásokra a másfél éves beruházásnak csak az első szakaszában, várhatóan szeptember végéig kell számítani, addig azonban jelentősen korlátozzák a közlekedést a Rákóczi úton és a Nagykörúton is. A most életbe lépett forgalmi változást azonban a Magyar Autóklubbal közösen, kompromisszumos megoldásokkal alakította ki a főváros, ennek értelmében a Rákóczi úton megmaradt a kétszer kétsávos autóforgalom, a kereszteződésben pedig megszűnik a buszsáv. A Nagykörúton még úgyis egysávosra kellett szűkíteni az egyébként kétsávos szakaszt, hogy ezen a részen megszűnt a kerékpársáv is.

-- A Blahát érintő korlátozások esetében figyelembe vettük a Magyar Autóklub javaslatait is, így megmaradt a Rákóczi úton a két autós sáv és kerülőutat is kijelöltünk a Dohány és a Wesselényi utcában a belső-erzsébetvárosi forgalomcsillapítási intézkedések ideiglenes felfüggesztésével.

Ugyanakkor ez Balogh szerint nem jelent teljes hátraarcot a korábbi zöld közlekedéspolitikához képest, csupán minden helyzetben a lehető legjobb megoldást keresik, így a Dohány utca és a Wesselényi utca forgalmi rendje csak a Blaha Lujza tér felújításának első szakaszában, várhatóan szeptember végéig változik, utána visszaáll a forgalomcsillapított kialakítás.

A forgalmi korlátozások mellett a Hegyalja úton létesített összefüggő buszsáv is sokaknál kiverte a biztosítékot, hiszen ezzel elvettek egy sávot az autósoktól, aminek következtében egy kicsit megint nehezebb lett négy keréken közlekedni Budapesten. Balogh emlékeztet, hogy néhány éve még maga Vitézy Dávid is azért kardoskodott, hogy a Hegyalja úton buszsáv létesüljön. A kormány közlekedési szakembere 2019-ben azt írta, ideje lenne már előnyben részesíteni a buszokat az említett szakaszon, és ezt most a főváros is előirányozta. „Amikor beruházások nehezítik a közlekedést, nyilvánvalóan nem lehet garantálni, hogy autóval megállás nélkül lehessen keresztülmenni a városon, ebben a helyzetben nekünk az a feladatunk, hogy biztosítsuk: a közösségi közlekedés a lehető leggyorsabban és megbízhatóan működjön.”

A Hegyalja úton is hasonlóról van szó, ebben az esetben a cél az volt – főleg ebben a mostani helyzetben –, hogy a Budáról Pestre érkező közösségi közlekedés reális alternatíva legyen az autóval közlekedőknek. Ennek az eredménye lett végül az összefüggő buszsáv, amihez a Döbrentei téren a csomópontot úgy alakították át, hogy a lámpánál hosszabb, kétsávos felállósávot tudjanak biztosítani az autós forgalomnak, hogy a lehető legkisebb mértékben csökkenjen csak a forgalmi kapacitás.

-- A Hegyalja úti buszsáv példája mutatja, hogy mit tud tenni a főváros azért, hogy közösségi közlekedés segítése mellett a lehetőségekhez képest tekintettel legyen az autót használók igényeire is

– mutat rá ezzel Balogh Samu arra, hogy a cél az, aki közösségi közlekedést használ, annak biztosítsák a minél gyorsabb előrejutást, mindezt úgy, hogy közben igyekeznek a legminimálisabban korlátozni az autós közlekedést.

A Hegyalja úti buszsáv csak az egyik példa arra, ahogy a főváros az embereket próbálja rávenni a közösségi közlekedés használatára. Balogh leszögezi, tisztában vannak vele, hogy ilyen-olyan okok miatt nem mindenki teheti meg, hogy lemondjon az autójáról, így is arra bátorít, hogy aki más helyzetben van, tegyen egy próbát. Már csak azért is, mert jelenleg is azok vannak többségben Budapesten, akik inkább a tömegközlekedést választják az autó helyett. A szakember ezzel együtt a fővárosban élők elnézését és türelmét is kéri, megjegyezve, hogy a fejlesztések végeztével egy zöldebb, szebb és jobban használható várost fognak visszakapni.

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Karácsony Gergely rendkívüli bejelentést tesz a harmadik oltásról és a Sinopharm vakcina további felhasználásáról a 60 év felettiek tekintetében: https://www.facebook.com/watch/live/?v=1208442939627391

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Karácsony Gergely: Orbán Viktor eljátszotta mindannyiunk bizalmát | 2021. jún. 10.

Mennyi ideje van a nyelvtanulásra a főpolgármesteri munka és az előválasztási kampány mellett? Miért tartja problémásnak a Fudan Egyetem budapesti campusának tervét? Miért indult el mégis miniszterelnök-jelöltként, miközben korábban elzárkózott ettől a lehetőségtől? Milyen kitüntetést adna Orbán Viktornak, ha megválasztanák miniszterelnöknek? Többek között ezekre a kérdésekre is válaszolt Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd – MSZP és LMP által is támogatott – miniszterelnök-jelöltje az Index Kibeszélő című műsorában.

https://www.youtube.com/watch?v=DURjW7RGnzs

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Íme, újabb szép példája annak, hogyan nézi le ez a kormány a magyarokat, miként kezeli saját hűbérbirtokaként ezt az országot, hogyan szolgálja ki lakájlelkülettel a kínai érdekeket a magyar családok terhére és kárára.
Pedig a kérdéseim nem voltak bonyolultak. Éltem a jogommal, mint bármely magyar állampolgár megteheti, és közérdekű adatigénylés formájában kikértem azokat a kormányzati anyagokat, amelyek alapján az Orbán-kormány Diákváros helyett kínai kommunista egyetemet akar építeni Budapesten. Arra voltam – lettem volna – kíváncsi, alighanem sokadmagammal, milyen alapon akar az Orbán-kormány 540 milliárd forintos hitelt felvenni Kínától, milyen alapon akarja eladósítani még az unokáinkat, milyen alapon terhel meg minden egyes magyar háztartást mintegy 200 ezer forinttal, milyen alapon gondolja helyesnek, hogy a vidéki magyar fiatalok boldogulását szolgáló Diákváros helyett kínai kommunista egyetem épüljön kínai hitelből, kínai vállalatokkal, Kína és nem Magyarország érdekében.
A képeken az látható, milyen preparált dokumentumokat kaptam hosszú halogatás után a kormánytól. A letakart részeket a magyarok orrára nem akarják kötni, a kínaiak viszont nyilvánvalóan ismerik a részleteket.
Suttyomban akarják eladósítani az országot, titokban akarják szolgálni a magyar fiatalok helyett a kínai befolyást. Világos, hogy ez így nem maradhat. Hogy Diákváros legyen, vagy kínai kommunista egyetem legyen, arról népszavazásnak kell döntenie, mivel ez nem csak Budapest ügye, ezért országos népszavazás kell. És az is természetes, hogy a kormányváltás után minden letakart részt nyilvánosságra hozunk, feltárjuk ennek a káros és bűnös biznisznek minden elemét, miként azt is, milyen egyéb üzletekkel szolgálja ki az Orbán-kormány Kínát.
https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/4483302271702584

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Karácsony Gergely kikérte a Fudan kínai egyetemről szóló kormányzati anyagokat, és mindannyiunk okulására meg is kapta.
Örkény elégedetten csettint. (y)
https://www.facebook.com/szabotimeapm/posts/4224786320911269

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Budapest városvezetése elkötelezett abban, hogy hatékony intézkedéseket tesz a klímavészhelyzetre való felkészülés és a negatív hatások csökkentése érdekében. Ezért nemrégiben 2030-ig szóló klímastratégiát fogadott el, amelynek célkitűzése szerint összesen 40%-kal kell csökkenteni a főváros szén-dioxid-kibocsátását.

Ennek egyik alappillére a napelem-program: összesen 1500 MW teljesítményű, vagyis körülbelül tíz millió négyzetméter napelem telepítésével Budapest összes CO2-kibocsátása nyolc százalékkal csökkenne. Ezzel az ambiciózus tervvel közel ötszázezer tonna szén-dioxid kibocsátását takarítanánk meg, vagyis annyit, amennyi az összes budapesti lakos egy évi áramfelhasználásából a légkörbe kerül.

https://enbudapestem.hu/2021/07/hogyan-lesz-budapest-2030-ban-nappal-hajtva/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

"Az elszámoltatás önmagában nem elég" / Pilvax-estek Extra Karácsony Gergellyel | 2021. júl. 8.

A Pilvax-estek Extrában a miniszterelnök-jelölt aspiránsokkal csak a lényegről, tehát a programjukról, víziójukról beszélünk. Az adásban 5 témakört járunk körül: egészségügy, oktatás, gazdaság, alkotmányosság, külpolitika, illetve mindenki hoz magával egy választott témát is. Ezúttal Karácsony Gergelyt kérdeztem a fentiekről. Vajon milyen országot képzel el Karácsony Gergely? Most kiderül!

https://www.youtube.com/watch?v=JYqc2v39CsU

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze:

Nagyinterjú András Zakar-al a FŐKERT zöldfelület-gazdálkodásának ökológikusabb irányváltásáról. András nagyon sokat tett azért az elmúlt másfél évben, hogy ez a fenntarthatóbb pályára állítás a termesztésben és a fenntartásban is elinduljon. Az elmúlt másfél évben így nyert polgárjogot a glifozátmentes gyomtalanítás a járófelületek “megfőzésével”, az évelőtermesztés felfuttatása az egynyáriak kiváltásával, a fadarálék és az avar használata a mulcsolásban, a beteg, menthetetlen fák esetén az intenzívebb előzetes lakossági tájékoztatás, a közösségi komposztálás, a vadvirágos rét program, a biodiverzitás és a természetesség komolyabb szintre emelése, a költési időszakot tiszteletben tartó faápolás, a madárodú kihelyezések tömegessé válása, a természetvédelmi területeinken sikerrel alkalmazott fenntartási módszerek kiterjesztése a közparki területekre is. Ezek a kis lépések mind-mind a klímaadaptációt, az alkalmazkodást szolgálják egy másik, időjárási szélsőségekben bővelkedő új világhoz. Azért, hogy legyen holnap. Ez csak itthon nóvum, nyugaton évek, évtizedek óta erősödő trend. Nem harcolni a természettel, hanem együtt élni vele, s használni az ingyenes ökológiai szolgáltatásait. A Radó Dezső Tervben a FŐKERT vezetőségével partnerségben számos ilyen fenntartási elemet adaptáltunk, rögzítettünk, s még több más elem bevezetése van a közös terveink között. A FŐKERT mindig az irányt mutatta a hazai települési zöldfelület-gazdálkodásban, ahol újra és újra meg kell haladni önmagunkat. Ez hol búvópatak módjára, hol erőteljesebb reformokkal történhetett meg. Én reformpárti vagyok, a jó gyakorlatok és a kísérletezés kedvelője. Örülök neki, hogy András is ilyen. Örülök annak a sok más településekről érkező fenntartói érdeklődésnek, vagy a kerttulajdonosok, civilek érdeklődésének is örülök, ami ezeket a reformlépéseket körüllengi. Még a pártpolitikai ízű ellentámadásoknak is örülni tudok olykor: ezek segítenek a sajtó érdeklődését felkelteni, s akkor születnek ilyen tartalmak. Néhány lépést tenni Európa felé mindig nagy dolog ebben a mi komp-országunkban, s ez soha nem megy könnyen…

https://444.hu/2021/07/10/nem-az-a-fontos-hogy-egy-novenybol-kerek-vagy-szogletes-formakat-gyartsunk-le-a-parkokba

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Megszületett a kormányhatározat a fővárosnak járó egészségügyi támogatásról

A megállapodásnak köszönhetően színvonalas egészségügyi alapellátásban tudjuk részesíteni a budapestieket: a kerületekkel közösen évente 10 milliárdot, 5 év alatt összesen 50 milliárd forintot fordíthatunk daganatos betegségek gyors diagnosztizálására, CT- és MR-vizsgálatokra, orvosi rendelők korszerűsítésére, új orvosi eszközök beszerzésére.

A mellékelt kép mutatja, melyik kerület mennyi támogatásban fog részesülni, érdekes módon senkinek nem jutott eszébe a Fővárosnál, hogy megnézze, a polgármester melyik pártnak a tagja, mielőtt még odaítélte volna az összeget – írta Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere.

http://autovezetes.network.hu/kepek/z__kozlemenyek_sajtoanyagok/az_egeszseges_budapest_program_2021es_tamogatasai

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Sajtóértesülések szerint az Európai Bizottság nem találja megfelelőnek a kormány Helyreállítási tervezetét. Ha már úgyis újratervezésre lenne szükség, nézzük meg, milyen budapesti projekteket lehetne megvalósítani ebből a forrásból:

-- 51 új CAF villamos azonnali megrendelése meglévő szerződésből
-- Bajcsy-Zsilinszky úti villamos visszaépítése a Deák Ferenc tér és a Lehel tér között
-- Rákóczi úti villamos visszaépítése I. ütem, a Népszínház utcai vonalak bekötése
-- Dél-pesti fonódó villamoshálózat II. ütem, 3-as villamos meghosszabbítása a Topánka utcáig
-- 48 új Solaris trolibusz azonnali megrendelése meglévő szerződésből
-- A trolibusz hálózat fejlesztése, új trolivonalak Kőbányán és Józsefvárosban
-- A közösségi közlekedés előnyben részesítése, a FUTÁR továbbfejlesztése
-- A Bubi továbbfejlesztése, elektromos biciklik beszerzése
-- B+R kerékpártárolók és mikromobilitási pontok kialakítása
-- EuroVelo 6 budapesti szakaszának fejlesztése
-- EuroVelo 14 budapesti szakaszának fejlesztése
-- Pesti belvárosi Duna-part komplex közterületi megújítása
-- Duna-Buda – a budai belvárosi Duna-part közterületi megújítása
-- A Nagykörút komplex megújítása
-- A Kossuth Lajos utca - Rákóczi úti tengely komplex megújítása
-- Az Üllői út komplex megújítása
-- Az Andrássy út komplex megújítása
-- Lakossági energiahatékonysági támogatások
-- Lakossági megújuló energia felhasználási támogatások
-- Fa- és más tüzelésű fűtési rendszerek cseréje
-- Városliget zöldfelületeinek megújítása
-- Népliget megújítása
-- Óbudai-sziget zöldfelületi fejlesztése
-- Vérmező zöldfelületeinek megújítása
-- Városmajor zöldfelületeinek megújítása
-- Margitsziget megújításának folytatása
-- Gellért-hegy zöldfelületeinek megújítása
-- Gellért-hegyi sikló
-- Városháza park kialakítása
-- Csepeli közpark kialakítása
-- Flórián téri közpark fejlesztése
-- Klinikák közpark kialakítása
-- Budapesti fakataszter továbbfejlesztése
-- 6000 közterületi fa telepítése
-- Szántók vásárlása erdősítés céljából
-- Terebesi erdő teljes körű megújítása
-- Szépvölgyi úti parkolók erdősítése
-- Budapesti emlékerdő, alternatív temető
-- Cinkotai-kiserdő természetközeli megújítása
-- Farkas-erdő természetvédelmi fejlesztése
-- Felsőrákosi-rétek természetvédelmi rehabilitációja
-- Ferenc-hegy természetvédelmi célú rehabilitációja
-- Fokozatos erdőátalakítások a budapesti erdőkben
-- Kőérberki szikes rét élőhely-rehabilitációja
-- Merzse-mocsár természetvédelmi fejlesztése
-- Mocsárosdűlő természetvédelmi rehabilitációja
-- Tétényi-fennsík természetvédelmi rehabilitációja
-- Újpesti homoktövis természetvédelmi rehabilitációja
-- Védett területen lévő erdők fővárosi tulajdonba helyezése
-- Budapesten fekvő állami erdők fejlesztése
-- Pünkösdfürdő ökologikus zöldfelületi fejlesztése
-- Római-part és a Gázgyári Duna-part közparki és természeti rehabilitációja
-- Ráckevei (Soroksári)-Duna menti területek fejlesztése I. ütem
-- Zöldsétány kialakítása a Nyugati pályaudvar és Káposztásmegyer között szakaszosan
-- Rákos-patak revitalizációja
-- A Szilas-patak természetvédelmi célú mederrendezése
-- Hosszúréti-patak fejlesztése
-- Egészséges utcák közterület-megújítási pályázat
-- Égig érő fű udvarzöldítési pályázat
-- Lakossági zöldinfrastruktúra pályázat
-- Zöldhomlokzat pályázat
-- Zöldtető pályázat
-- Zöldfelületfejlesztési pályázat
-- Közösségi kert pályázat
-- Gyümölcsöző kertváros pályázat
-- Buda-közép árvízvédelmi védvonalának fejlesztése
-- Pest-észak árvízvédelmi védvonalának fejlesztése
-- Észak-pesti szennyvíztisztító telep fejlesztése
-- A Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep fejlesztése
-- Ivóvízhálózat és vízkivétel komplex korszerűsítése
-- Health SPA Gellért egészségközpont kialakítása
-- Széchenyi Medical SPA kialakítása
-- Royal Medical Budapest SPA kialakítása a Király fürdőben
-- Rác Medical SPA & Hotel - új fürdőkomplexum nyitása
-- Józsefvárosi Gyógyfürdő és Strand létesítése

Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke:

Ahogy arról korábban is hírt adtunk, július közepén, egészen pontosan július 12-én, jövő hétfőn elindul a Blaha Lujza tér évtizedek óta várt-halasztott felújítása.

A felújításnak köszönhetően végre megújul a térszín, 1000 négyzetméteren alakítunk ki új zöldfelületet, a közművek engedte maximálisra növeljük a fák számát, új nyilvános WC-t alakítunk ki a felszínen, valamint teljesen akadálymentessé tesszük a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződését három új zebra létesítésével. Ezek mellett megújul a közvilágítási rendszer, az egykori Nemzeti Színházra emlékeztető építészeti elemeket és utcabútorokat helyezünk el a téren és megújítjuk a gomba szökőkutat is.

A Blaha Lujza tér felújítása évtizedek óta várat magára, és bár az előző városvezetés megígérte, hogy a tér 2019-re megújul, akkor nem lett belőle semmi. Az új városvezetés elvégezte a korábbi tervek szükséges módosítását, és biztosítja a térfelszín megújításának megemelkedett költségeit, mert a Blaha nem maradhat tovább felújítás nélkül. A tervek módosításának köszönhetően több fát tudunk elültetni a téren, valamint megteremtettük a lehetőségét a Rákóczi úti villamos visszaépítésének és a Népszínház utcai járatok bekötésének is.

Természetesen, mint a legtöbb beruházás, a Blaha Lujza tér felújítása is együtt jár a közlekedés időszakos korlátozásával. Bár a teret érintő gyalogos közlekedést értelemszerűen a tér felújításának a teljes ideje alatt terelni kell, a Rákóczi út és a Nagykörút forgalmát szerencsére csak a felújítás első szakaszában, körülbelül 10-12 hetes időtartamra kell érdemben korlátozni. Erre az aluljáró födémszerkezetének felülről történő szigetelése miatt van szükség. Ez idő alatt a Rákóczi út és a Nagykörút csomópontjában egy időben irányonként 1-1 sávot le kell zárnunk a forgalom elől.

Az ideiglenes forgalmi rend megtervezésekor figyelembe vettük a Magyar Autóklub szakmai észrevételeit is, így több ponton sikerült az Autóklub szakmai javaslatait is a tervekbe beépíteni. A felújítás első, 10-12 hetes időszakában az alábbi forgalmi változások lesznek érvényben:

-- A Rákóczi úton megmarad a 2x2 sávos közúti forgalom, az autóbuszok gyors haladását lámpaprogrammal és elsőbbségadással biztosítjuk.

-- A Nagykörúton a 4-es, 6-os villamosok közlekedését a korábbi felújításoknak köszönhetően nem kell korlátozni, a jelenlegi 2x2 autós és +1 kerékpársáv helyett azonban csak 2x1 sávon lehet majd közlekedni, az érintett szakaszon az elkülönített kerékpársáv is megszűnik.

-- Alternatív útvonalként a főváros ideiglenesen felfüggeszti a Dohány utca és Wesselényi utca forgalomcsillapítását, így ezek az utcák teljes hosszban átjárhatóak lesznek a Kiskörút és a Nagykörút között.

-- Ezek az intézkedések csak a felújítás első 10-12 hetére vonatkoznak, így utána, várhatóan szeptember második felében helyre tud állni az eredeti forgalmi rend a Rákóczi úton, a Nagykörúton és visszaállítjuk a forgalomcsillapított kialakítást Belső-Erzsébetváros utcáin is.

-- Kérjük és köszönjük a türelmét minden Budapesten közlekedőnek. A nyár folyamán elinduló, régóta halogatott fővárosi fejlesztések természetszerűen sajnos a forgalom korlátozásával jár együtt. Kényszerű kellemetlenségek ezek, amiket követően egy szebb, zöldebb és jobban használható Budapestet kapunk majd vissza.

-- A Blaha Lujza tér felújítása az ütemterv szerint 2022 év végéig fejeződhet be.

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Újabb 1000 ingyenes antitest vizsgálatot ajánl fel a főváros a budapestieknek | 2021. július 07.

Ma ülésezett a Fővárosi Idősügyi Tanács. A tanácsot alkotó idősügyi szervezetek egységesen megköszönték a Fővárosi Önkormányzat antitestszint-mérési akcióját, de egyben kérték, hogy az önkormányzat további teszteket is végezzen. Mindezek miatt a Főváros újabb ezer ingyenes antitest szint tesztelési lehetőséget biztosít: összesen 20 ezer teszttel méri a 60 év feletti budapestiek ellenanyagszintjét.

Július 12-től 16-ig, jövő hétfőtől péntekig, minden nap reggel 7-11 és délután 16-20 óra között van lehetősége a budapestieknek arra, hogy ingyenes antitest vizsgálaton vegyenek részt az V. kerületi Városháza parkban, egy mobil tesztelőponton. A fővárosi tesztelés regisztrációhoz kötött, itt lehet holnap reggel 8 órától regisztrálni és időpontot foglalni,
https://koronavirus.budapest.hu/teszt-eloregisztracio
a kerületi szakrendelőkben pedig július végéig lehet részt venni a szűrésen.

https://budapest.hu/Lapok/2021/ujabb-1000-ingyenes-antitest-vizsgalatot-ajanl-fel-a-fovaros-a-budapestieknek.aspx

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Karácsony: "amikor igent mondunk a Diákvárosra, akkor természetesen nemet mondunk a Fudan-beruházásra is" | 2021. július. 04.

A főpolgármester szerint a kínai egyetem legnagyobb problémája még mindig az, hogy kiszorítaná a Diákvárost Budapest legértékesebb fejlesztési területéről.

A Diákváros megépítése Budapest és az ország egésze szempontjából is rendkívül fontos lenne, ugyanis a fővárosban kevés a kollégiumi férőhely, a Budapestre érkező vidéki fiatalok jelentős része albérletbe kényszerül, és ez emeli a fővárosi ingatlanárakat is - mondta az MTI szerint Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere vasárnap.

A Facebookon közvetített sajtótájékoztatón Karácsony a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának létrehozására utalva kijelentette: "amikor igent mondunk a diákvárosra, akkor természetesen nemet mondunk a Fudan-beruházásra is". Az utóbbi egyik legnagyobb problémája szerinte, hogy kiszorítaná a diákvárost Budapest legértékesebb fejlesztési területéről.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke is megerősítette, hogy ma Magyarországon több tízezer kollégiumi férőhely hiányzik vidékről és Budapestről is. Ezért ha a vidékről érkező hallgatók felvételt nyernek egy budapesti főiskolára vagy egyetemre, családjaiknak nagy erőfeszítést kell tenniük a diákok lakhatásának megoldásáért.

A sajtótájékoztatót a diákváros tervezett helyszínéről közvetítették, a háttérben "Szerezzük vissza a diákvárost!" feliratú molinót feszítettek ki.

A Fudan és a Diákváros építése körül már hónapok óta óriási viták zajlanak

Idén januárban írtunk róla először, hogy a főváros déli városkapujában, a Nagyvásártelep közelében kaphat helyet a kínai egyetem budapesti campusa.
https://eduline.hu/felsooktatas/20210106_Kinai_Fudan_egyetem
A kiszemelt ingatlan azonban a korábban olimpiai falunak, majd később „Budapest Diákváros – Déli Városkapu” néven emlegetett kormányzati fejlesztés megvalósítására kijelölt dél-pesti területen található. A kormány azonban már akkor is azt mondta, a két projekt nem zárja ki egymást:
https://eduline.hu/felsooktatas/20210414_diakvaros_es_Fudan_Egyetem

Innentől elindult a "háború" a kormány és Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere között.
https://eduline.hu/felsooktatas/20210513_fudan_egyetem_Karacsony_Baranyai
Sőt akkora közéleti vitát váltott ki a kínai egyetem ügye, hogy június elején több ezren tüntettek a Fudan ellen.
https://eduline.hu/felsooktatas/20210605_Tuntetes_a_Diakvarosert
Arról, hogy pontosan mit kell tudni a Fudan Egyetemről, illetve kik és mit tanulhatnak majd az intézményben, itt írtunk korábban.
https://eduline.hu/felsooktatas/20210420_Fudan_Egyetem_osszefoglalo
A kínai egyetemmel és a Diákvárossal kapcsolatos folyamatosan frissülő cikkeinket pedig itt találjátok:
https://eduline.hu/cimke/Fudan%20Egyetem

https://eduline.hu/felsooktatas/20210704_diakvaros_fudan

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Részvételi költségvetés: még 1 hónapig lehet szavazni | 2021 június 29

Ritka (pontosabban Budapesten ekkora léptékben még soha nem látott) alkalom, hogy a városlakók közvetlenül dönthetnek arról, hogy mit építsenek a városban. Budapest első részvételi költségvetésén most

-- összesen 1 milliárd forint sorsáról lehet dönteni,

csak a szavazókon áll, hogy mi valósulhat meg az ötletek közül.

A Főpolgármesteri Hivatal egy hónappal,

-- július 31-éig meghosszabbítja a részvételi költségvetésről szóló szavazást.

Júliusban – magunk mögött hagyva a koronavírus miatti korlátozásokat – bővül az offline szavazás lehetősége is: a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárhálózat kerületenként egy-egy kijelölt tagkönyvtárára is szavazóhely lesz,
https://otlet.budapest.hu/pb/jsp/site/Portal.jsp?document_id=32&portlet_id=159
valamint továbbra is lehet szavazni az V. kerületi Városháza parkban, online pedig az otlet.budapest.hu oldalon.
https://otlet.budapest.hu/

-- A részvételi költségvetéshez kapcsolódóan a BKV jóvoltából nyereményjáték indul: az online szavazók közül véletlenszerűen kiválasztott 20 fő betekintést nyerhet az 1950-es években – a 2. metróval egyidőben – kiépített, sokáig titokban tartott, a köznyelvben Rákosi-bunkerként ismert atombiztos óvóhelybe.

A részvételi költségvetésre leadott körülbelül 700 ötletből 53 jutott be a döntőbe, most ezekre lehet szavazni. A listából 32 nem egy-egy konkrét helyszínhez kötött fejlesztés, 21 viszont konkrét budapesti helyszínek átalakításáról szól.

A javaslatok a három kategória valamelyikébe tartoznak:

-- Zöld Budapest: a fővárosi zöldterületek fejlesztését és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást elősegítő ötletek
-- Gondoskodó Budapest: a társadalmi szolidaritást elősegítő vagy közösségfejlesztő ötletek
-- Egész Budapest: az egész fővárost érintő ötletek

A kategóriáknak saját költségkerete van, ami a Zöld Budapest és a Gondoskodó Budapest esetében 250-250 millió Ft, az Egész Budapest kategória esetében 500 millió Ft. A legtöbb szavazatot gyűjtő ötletekből annyi valósulhat meg, amennyi az adott kategória keretébe belefér. A legnépszerűbb kategória a Zöld Budapest volt, itt 24 ötlet közül kell kiválasztani a legszimpatikusabbat.

Akinek most, az ötleteket látva jött meg a kedve az aktívabb részvételhez, javaslat leadásához, ne csüggedjen: az idei év nem egyszeri alkalom volt, a részvételi költségvetés -az idén szerzett tapasztalatok felhasználásával- jövőre folytatódik.

https://enbudapestem.hu/2021/06/reszveteli-koltsegvetes-meg-1-honapig-lehet-szavazni/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Nem az énközpontú szemlélet az egyetlen irány - így reagált Székesfehérvár fideszes polgármestere a 444.hu-nak a Fidelitas pénteki akciójára. A Fejér megyei városban is vannak ugyanis olyan méhlegelők, amilyet az ifjú kormánypárti politikusok lekaszáltak Budapesten. A fővárosi zöldterületeket kezelő Főkert szerint a Fidelitas alapvető szabályokat nem tartott be a kaszáláskor, például otthagyták a szemetet maguk után, és a fákat is megsértették. Ezzel súlyos károkat okoztak.
https://rtl.hu/rtlklub/hirek/sulyos-karokat-okoztak-a-fidelitas-tagjai-akik-lekaszaltak-az-egyik-mehlegelot-budapesten

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Ötletpályázatot hirdetünk a Nagykörút jövőjéről!
Bár az elmúlt hetekben több fővárosi beruházás is végre a kivitelezés szakaszába lépett, nem szabad leállni a hosszabb távú, a város jövőjét meghatározó projektek előkészítésével sem. Igaz ez a Nagykörút megújítására is, ahol egy fontos, új mérföldkövet ünnepelhetünk: a lakossági vélemények, illetve a szakmai és civil szervezetekkel tartott egyeztetések nyomán meghatározott jövőképre építve közösségi ötletpályázat indul a körút újratervezésére.
A Fővárosi Önkormányzat még 2020 őszén indított átfogó tervezési folyamatot a Nagykörút megújítása érdekében, melynek célja egy komplex, szakmai párbeszéden és széles körű bevonáson alapuló program kidolgozása. A program célja a Nagykörút megkopott vonzerejének, kellemes és karakteres hangulatának helyreállítása: olyan városi tengely kialakítása, ahol egyszerre jó lakni, közlekedni, vásárolni, enni-inni, boltot üzemeltetni és a várost felfedezni.
Annak érdekében, hogy a Nagykörút újratervezésébe minél többen be tudjanak kapcsolódni, a Fővárosi Önkormányzat közösségi ötletpályázat keretében várja a szakemberek és az érdeklődő lakosság fejlesztési javaslatait egy zöld, hangulatos és élhető Nagykörúttal kapcsolatban. A pályázaton olyan konkrét ötleteket, terveket várunk, melyek a Nagykörút teljes pesti oldalát, vagy akár egy-egy kiválasztott szakaszát érintik. A legjobb munkákat készítő pályázókat szerény mértékű díjazásban részesítjük.
A Nagykörút megújításához nem csak technikai kérdésekkel, hanem az emlékeinkkel is foglalkozni kell – ezért a Budapest Brand történetíró pályázatot indít, melyben most vagy egykor a körúton lakó, ide vásárolni, dolgozni, kikapcsolódni járó budapestiek történeteire kíváncsi.
A most elindított pályázatok nem érintik a Nagykörút aktuális, jelenlegi kialakítását. Arra várjuk az ötleteket, hogy mi legyen a Nagykörút jövője, milyen legyen a körút kialakítása pár év múlva.
A pályázatokról részletesen a projekt honlapján tudtok olvasni:
https://enbudapestem.hu/nagykorut/
További információkért a jövőképpel kapcsolatban kattints az insta oldalamra:
https://www.instagram.com/varostervezo/
-- Balogh Samu

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Mi adtuk át ma a díszpolgári címet, mégis úgy gondolom, a városvezetés számára volt megtiszteltetés, hogy kitüntethettük Ráday Mihály, Kossuth-díjas operatőrt, legendás műsorvezetőt a főváros legrangosabb elismerésével.
Híres és népszerű műsora, az Unokáink sem fogják látni... több volt egyszerű tévéműsornál, tanítás volt arról, hogy az emberi hanyagság hogyan tudja tönkretenni a régmúlt műemlékeit. A Budapesti Városvédő Egyesület elnökeként nagy szerepe volt abban, hogy városunk múltbéli arcából sok minden megmaradhatott. A régi épületek védelme számára több mint feladat, küldetéstudata mindannyiunknak üzen: vigyázzuk, óvjuk és tiszteljük Budapestet! Köszönöm neki a találkozást, gratulálok a díjhoz!
https://www.facebook.com/budapestmindenkie/posts/340731117419222

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Hőségriadó Budapesten | 2021. június 21.

Holnaptól hőségriadót rendelt el az országos tisztifőorvos a tartós hőség miatt. A Nemzeti Népegészségügyi Központ és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerint a legmagasabb, harmadfokú intézkedés kedd 0 órától csütörtök éjfélig lesz érvényben. Karácsony Gergely főpolgármester utasítására a Főváros cégei mindent megtesznek, hogy enyhítsenek a fővárosiak hőségérzetén.
A tartós hőség különösen veszélyezteti a kisgyermekeket, az időseket, valamint a szív- és érrendszeri betegségben szenvedőket, de az egészséges szervezetet is megterheli, bárkinél okozhat panaszokat, kellemetlen közérzetet. Aki teheti, 11 és 15 óra között ne tartózkodjon a napon, és mindenki védekezzen megfelelő ruházattal és napvédő szerekkel a leégés ellen. Fontos odafigyelni a fokozott vízivásra.
Budapesten idén is hűsítő szigeteket állítanak fel június 18. és szeptember 15. között, melyek árnyékot nyújtanak az extrém hőség ellen. Továbbá a tavaly felállított 24 ivókút mellett még 11-el bővíti az ivókutak számát, ezzel is arra ösztönözve a lakosságot, hogy palackos vizek vásárlása helyett töltsék újra kulacsaikat. A Városháza parkban már most is biztosítanak ivóvizet az arra közlekedőknek. A másik új víznyerő pont a pesti rakparton lesz, a Margit híd és Kossuth tér közötti, idén nyárra az autóforgalom elől elzárt, sétáló szakaszán. Az ivókutak pontos helyszíne a husito.budapest.hu oldalon érhető el egy online térképen.
Az FKF Nonprofit Zrt.-nél a tartós hőség miatt fokozott készenlét lép életbe, a locsolóautók a hőségriadó időszakában folyamatosan, kétszer tizenkétórás műszakban locsolják a budapesti közúthálózatot. Az FKF az aszfaltra permetezett vízzel enyhíti a forróságot, a felhevült aszfaltot egy időre 6-8 fokkal hűtve le, továbbá leköti a port és a polleneket. A nappali műszakban az FKF 25 mosó gépe elsősorban a lakótelepeket, sűrűn lakott városrészeket hűti, éjszaka pedig a budapesti fő- és közösségi közlekedési útvonalakat. Ez által a célgépek a lehető legkisebb mértékben akadályozzák a forgalmat.

Főpolgármesteri Hivatal

Válasz

M Imre üzente 2 éve

CAF villamosok Újpalotán és Kispesten

Újabb vonalakon közlekednek alacsonypadlós, légkondicionált CAF villamosok. Június elejétől a kispesti 42-es, mától pedig az újpalotai 69-es vonalon is megjelennek hétvégenként a máshol már jól bevált CAF villamosok. Az új villamosok nemcsak szebbek hannoveri társaiknál, hanem az alacsonypadlós kialakítás miatt könnyebben használhatók, és a mostani nyári hőségben különösen fontos, hogy légkondicionáltak is. A hétvégéken a 42-es vonalon minden második járat, míg a 69-es vonalon a kiadott kocsik harmada-fele alacsonypadlós.

A főváros célja, hogy minél több vonalon megjelenjenek az alacsonypadlós villamosok Budapesten. Mire van szükség ehhez? Elsősorban még több alacsonypadlós villamosra. A BKK - Budapesti Közlekedési Központ nemrég hosszabbította meg az előző városvezetéstől örökölt szerződését a CAF villamosok gyártójával, így az elméleti lehetőség megvan, hogy 51 további vadonatúj alacsonypadlós villamos érkezzen Budapestre.

Sajnos a lehetőség csak elméleti, hiszen a főváros hiába tesz meg mindent a villamosok beszerzéséért, a kormány ezt minden eszközzel akadályozza:

-- Bár Tarlós István idején a kormány ígéretet tett a villamosok finanszírozására, ez a választások után mégsem valósult meg.
-- A kormány büntetőpolitikája miatt elképzelhetetlen, hogy a főváros saját forrásból finanszírozza a villamosokat: csak az elmúlt másfél évben közel száz milliárdot vett ki a kormány közvetlenül a fővárosi önkormányzat zsebéből (a járvány elleni védekezés költségeiről és a kieső bevételek pótlásáról nem beszélve).
-- A főváros letárgyalt egy kedvező hitelkonstrukciót az Európai Beruházási Bankkal, amit azonban a kormány nem hagyott jóvá. Hogy miért? Csak. Ebből a keretből nemcsak 51 villamos, de 48 új troli is érkezhetett volna.
-- A kormány egyetlenegy fővárosi projektet, így a CAF villamosok beszerzését sem emelte be az Európai Unió által finanszírozott Helyreállítási alap keretébe, mivel “vannak fontosabb projektek” is ennél.

A főváros megragad minden lehetőséget, hogy növelje az alacsonypadlós villamosok számát Budapesten. Bízzunk benne, hogy előbb-utóbb lehetőségünk lesz lehívni a fennmaradó CAF villamosok opcióit is. Addig is pedig a jó hír megmarad: két újabb vonalon tudnak közlekedni a CAF-ok hétvégenként.

A menetrendben a keretes indulási idők jelölik az alacsonypadlós kocsikat, a Futár felületén pedig kék ikonnal jelöltek ezek a kocsik.
https://www.facebook.com/budapestmindenkie/posts/338126221013045

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke:
Megnyitott a pihenőpart!
Mától várja a budapestieket az új pihenőpart a Lánchíd és a Kossuth tér között. A körülbelül 400 méteres szakaszon padokat, nyugágyakat és sok-sok növényt tettek ki a Valyo, város és a folyó csapatának tagjai.
Az Id. Antall József rakpart a pesti alsó rakpart és a Lánchíd felújítása miatt egyébként is lezárásra került a forgalom elől, így üresen maradt egy darab Duna-part. A páratlan szépségű szakaszon a Budapest Brand Nonprofit Zrt megbízásából a VALYO csapata alakított ki pihenőpartot, ami június 18. és augusztus 15. között várja a budapestieket.
Nézzétek meg a képeket, és ha tetszik, nézzetek ki ti is Budapest legújabb pihenőpartjára!
Több infó: https://www.facebook.com/events/930383714409685
Fotók: Bartha Dorka
https://www.facebook.com/budapestmindenkie/posts/337601867732147

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke:
A tegnapi napon végre új szakaszába lépett a Lánchíd felújítása. Megkezdődött a híd teljes körű felújítása, ennek megfelelően hajnal 4-kor lezárásra került az átkelő.
Apró üröm az örömben, hogy a kormány ezt a pillanatot választotta arra, hogy közölje, csak akkor kívánják átutalni a felújításra megígért 6 milliárd forintot, ha csak 18 hónapig lesz lezárva a híd.
Legyen világos: ha ezen a kormányon múlik, a Lánchíd nem megújul, hanem az enyészeté lesz. Ha a kormányon múlik, kilenc év tétlenség után most se kezdődne meg a felújítás, hiszen máig nem utalták el a felújításra odaígért összeget. Ha a fővárosi önkormányzat nem pótolja ki a hiányzó részt, még mindig csak várhatnánk a Lánchíd felújítására. A rendkívül szűkös költségvetési helyzet ellenére is biztosítottuk a teljes forrást, mert a Lánchidat fel kell újítani.
Ebből is pontosan látszik, hogy mennyit ér a kormánynak a Lánchíd felújítása.

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Kötelességünk óvni, vigyázni arra az örökségre, amit elődeinktől kaptunk, hogy aztán tovább adhassuk a gyerekeinknek úgy, hogy ők is büszkék lehessenek rá. Ebből az örökségből talán a legszebb Budapesten a Lánchíd, amelynek felújítása új szakaszba lépett mától.
Igen, tudom, hogy mint minden felújítás, miként minden változás, a Lánchíd megszépülése is kényelmetlenséggel jár. Kérem mindenki megértését, és köszönöm a türelmét. A kényelmetlenségekért cserébe elvégezzük az évtizedek óta húzott-halasztott munkát, hogy a Lánchíd a gyerekeink számára is a város és az ország büszkesége maradjon. Ahogyan Krúdy Gyula írta gyönyörűen: „A Lánchíd magosan emelkedő ívei alatt ment át a régi Magyarország az új Magyarországba.”
És akkor ideje pár félreértés és tudatos hazugság tisztázásának is a Lánchíd ügyében. Először is: nem, nem szűnik meg a virágágyás a budai oldalon. Átmenetileg, éppen az autósforgalom érdekében betonoztuk le, ahogy 2015-ben is történt a budai fonódó építésekor. A Lánchíd megújulásával együtt újra lesz virágágyás, szebb mint valaha.
Lánchíd ügyében másfél évvel ezelőtt megállapodást kötött kormány és városvezetés. Ezalatt az idő alatt mi elvégeztük a dolgunkat, a kormány még mindig nem. Nekünk az volt a dolgunk, hogy előkészítsünk és lebonyolítsunk egy összetett közbeszerzési eljárást, amit végül a Transparency International is átláthatónak minősített. Készítettünk bonyolult műszaki és forgalmi terveket, újraterveztük a közösségi közlekedést a környéken, buszsávokat hoztunk létre, a BKK és a Budapest Közút munkatársai hosszú hónapok óta dolgoznak, terveznek, kiviteleznek, tájékoztatnak. A kormánynak, adott szava szerint annyi lett volna a dolga, hogy valaki megnyom egy enter-gombot az Államkincstárban. Nos, ehhez másfél év nem volt elegendő. Vagyis a kormány által a Lánchíd felújítására megígért 6 milliárd forint még mindig nem érkezett meg, pedig ez százszor, mondom százszor kevesebb pénz, mint a kínai kommunista egyetemre, a Fudanre terveznek elkölteni az adófizetők kárára.
A Fidesznek volt tíz éve a Lánchíd felújítására. Nem történt semmi. Aztán egy éves kampányba kezdtek, hogy mikor újítjuk meg. Ebben sem a kormányzati elvonások, sem a járványhelyzet nem befolyásolta az éleslátásukat. És akkor most arról szól a kampányuk, miért vágtunk bele a felújításba. Jó lenne, ha eldöntenék, azért kampányolnak, mert van rajtam sapka, vagy azért mert nincs. De ez mindegy, valójában lényegtelen, hiszen a Lánchíd ügyében egyetlen mondat fontos csak: eddig nem újították fel a hidat, mi megtesszük. És pont.
A Lánchíd története arról mesél, hogy volt idő, amikor Magyarországon számított a közóhaj. Hogy volt, amikor magánvagyonból a közcél teljesült. A Lánchíd jelképe a nemzet fővárosának, amelyet magyar a saját településének érezhet, és amely minden magyart a saját polgárának érez. Ezt a hidat annyiszor próbálták már elpusztítani és elfoglalni. De Budapest mindig visszafoglalta és mindig újjáépítette ezt a hidat. Megvédjük és újjáépítjük most is.
Még egyszer köszönöm mindenki megértését és türelmét.

http://autovezetes.network.hu/video/napi_hir/a_lanchid_allapota_a_lezaras_felujitas_elott_azaz_a_2021_junius_16an

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Ha még nem tettétek meg, szavazzatok a https://otlet.budapest.hu/ oldalon vagy a Városháza Parkban hétköznapokon 14:00 és 18:00 között. Biztassatok másokat is arra, hogy vegyenek részt a fővárosi döntéshozatalban!

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Vajon az átszabott Színház- és Filmművészeti Egyetemre újonnan felvett oktatóinál is ellenőrzi az Oktatási Hivatal, hogy mindenkinek megvan-e a két nyelvvizsgája? Erre a kérdésre szeretett volna választ kapni Csáki Judit színházkritikus. Elképesztő választ kapott.

Szerda este kezdett terjedni a Facebookon az Oktatási Hivatal finoman szólva is érdekes válasza, amit többek között az ADOM Diákmozgalom is megosztott:

A Színház- és Filmművészeti Egyetem új oktatóinak nyelvvizsgája nem véletlenül került szóba. A Magyar Nemzet az elmúlt napokban többször arról cikkezett, hogyan alkalmazhatták Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapesti Corvinus Egyetemen adjunktusként államilag elismert nyelvvizsga nélkül. A lap később azt írta, a Oktatási Hivatal felveszi a kapcsolatot a Corvinusszal, és arra kérik az egyetemet, hogy vizsgálják meg Karácsony Gergely nyelvvizsga-bizonyítványának ügyét.

Csáki Judit színházkritikus – aki az SZFE botrányt kirobbantó átalakításáról is többször nyilatkozott – feltette a kérdést: az intézményből távozó színművészetis tanárok helyére toborzott új oktatóknál is ilyen szigorúan ellenőrzik-e a nyelvvizsgákat.

Az Oktatási Hivatal azonban kitért a válasz elől, azt írták, „a Színház- és Filmművészetért Alapítvány nem felsőoktatási intézmény, azt az Oktatási Hivatal nem ellenőrzi". Igaz, a kérdés nem az egyetemet fenntartó alapítványra, hanem magára az egyetemre vonatkozott.

Állami vagy alapítványi? Mindegy

A kommentelők közül sokan mindezt úgy értelmezték, hogy a modellváltó egyetemeken oktatókra könnyített feltételek vonatkoznak majd, pedig a felsőoktatási törvény csak arra ad lehetőséget, hogy az intézmények a törvényinél szigorúbb feltételekkel alkalmazzanak tanársegédeket, adjunktusokat.

A jogszabályban az áll:

Ha a felsőoktatási intézmény foglalkoztatási követelményrendszere szigorúbb előírást nem tartalmaz

a) a tanársegédi munkakörben történő alkalmazás feltétele a doktori képzés megkezdése,

b) az adjunktusi munkakörben történő alkalmazás feltétele a doktori fokozat megszerzése.

A doktori képzés nyelvi feltétele az SZFE-n egyébként a „szakirodalommal bíró világnyelvek egyikéből” államilag elismert középfokú B2-es nyelvvizsga.

Máté András nyugdíjas egyetemi docens, az Oktatói Hálózat aktivistája is azt mondta az Eduline-nak, hogy az Oktatási Hivatal válasza komolytalan, hiszen a szabályok valóban nem tesznek különbséget magán-, az alapítványi és az állami fenntartású intézmények között. Az oktatókra mindenhol ugyanazok a feltételek vonatkoznak, az Oktatói Hálózatnál pedig nem tudnak arról, hogy lenne olyan kormányzati terv, amely ezen változtatna. Egyedül a kötelező nyugdíjazási szabályok eltérőek, hiszen az alapítványi egyetemek dolgozói nem közalkalmazottak.

https://eduline.hu/felsooktatas/20210610_oktatoi_nyelvvizsga

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Fudan Egyetem vagy Diákváros?

Fővárosi konzultáció a tervezett beruházásokról
Június 4. és 13. között

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere Karácsony Gergely főpolgármesterrel együttműködésben 2021. június 4. és 13. között fővárosi konzultációt kezdeményez a Diákváros és a Fudan Egyetem projektekhez kapcsolódó beruházásokról. A konzultáció lebonyolítására az aHang közösséget kérték fel, amelynek során online és budapesti köztereken kihelyezett sátrakban is kifejezhetik véleményüket a fővárosiak.

Kik vehetnek részt?

-- Online: minden 18. életévét betöltött, állandó budapesti lakcímmel rendelkező polgár.

-- Személyesen: minden 14. életévét betöltött, állandó vagy tartózkodási címmel rendelkező lakos.

Hogyan lehet konzultálni?

-- Mobilapplikációval (javasolt): egy egyszerű mobilapplikáció segítségével, amelynek használatához szükség lesz az ügyfélkapus azonosítókra.

-- Személyesen: az e célból kihelyezett budapesti sátrakban, lakcímkártyával és fényképes igazolvánnyal.

https://terjed.ahang.hu/campaigns/konzultacio

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Orbán Viktor … , akarom mondani, Mészáros Lőrinc vagyona 185 milliárd forinttal nőtt a válság alatt.

Ez azt jelenti, hogy az elmúlt egy év minden egyes órájában, amíg aludt, akkor is, 20 millió forintot keresett, percenként több mint 300 ezret... Nincs ennél világosabb bizonyítvány a kormány gazdasági válságkezeléséről, ilyen, amikor a kiváltságosok 1 százaléka gazdagodik a 99 százalék kárára.

Orbán Viktor ma azt mondta, a kormány nem illetékes Mészáros gazdagodásában. De még mennyire, hogy az. Hiszen éppen Orbán Viktor kormánya volt az, amelyik a gazdaságvédelemre szánt források háromnegyedét saját klienseinek adta, köztük a legnagyobb részt éppen Mészáros érdekeltségeinek. Íme, ennek az eredménye ez a brutális gazdagodás, lesz mit tenni abba a páncélszekrénybe… És mindezt azon a napon, amikor kiderült, egész Európában Magyarországra szabták ki a legtöbb bírságot az uniós forrásokkal való visszaélés miatt.
https://hu.euronews.com/2021/06/10/olaf-megint-rekordbirsagot-kapott-magyarorszag-a-csalasok-miatt

Az egyetlen jó hír ebben, hogy lesz miből visszavenni a kormányváltás után. Lesz Tiborcz-adó és lesz Mészáros-adó is.

Miközben a kormány kegyeltjei dúskálnak a milliárdokban, aközben Magyarországon:
- Már a válság előtt is 20 éves mélyponton volt a szociális kiadások GDP-arányos mértéke;
- Tízből négy magyar a jövedelmének csökkenéséről számol be;
- A magyarok többsége szerint 2021 tavaszán a megélhetési nehézségek, a túl magas megélhetési kiöltségek jelentik az ország legfontosabb problémáját;
- Áprilisban Magyarországon volt a legmagasabb az infláció;
- Az áremelkedések éppen a legnehezebb helyzetben lévőket érintik a legsúlyosabban;
- Európai összehasonlításban is a magyar kormány tette a legkevesebbet a munkahelyek védelméért (lásd mellékelt ábra);
- És mindeközben a kormány folytatja a gyermekeink és unokáink eladósítását kínai kommunista egyetemmel, Paks2-vel, kínai vasútvonallal.

Változásra és jóvátételre van szükség. Nem fogadható el olyan politika, amely miatt a leggazdagabbak tovább gyarapodnak, a többségnek pedig nőnek a megélhetési költségei. Támogatásra nem kampány idején jövőre, hanem válság idején, itt és most lenne szükség. Itt az ideje, hogy az 1 százaléknyi kiváltságos kevesek helyett a 99 százalék többséget szolgáljuk, a hatalom emberei helyett az emberek hatalmát.

Szombaton bemutatom annak a jóvátételi politikának az alapjait, ami az 1 százalék helyett a 99 százalékot támogatja. El fogom mondani, hogyan veszünk vissza a válság nyerészkedőitől, mit jelent a Tiborcz-adó mellett a Mészáros-adó, és mire kellene költeni a visszaszerzett közvagyont. Kövesd a Facebookon szombaton délelőtt, részletek hamarosan.
https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/4391530767546402

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A fékezhetetlen agyvelejű Hollik István a minap azon háborgott a Facebookon, hogy a belvárosban, csúcsidőben, pár száz métert gyorsabban lehet megtenni gyalog, mint autóval. Ez valószínűleg a világ összes nagyvárosában így van, leszámítva azokat, ahol a belvárosba egyáltalán nem is lehet autóval behajtani. Egy újságírói kérdésre válaszolva azt javasoltam képviselő úrnak, hogy ilyen esetben esetleg szálljon ki az autóból és menjen gyalog. Erre a Fidesz elárasztotta a Facebookot azzal a hazugsággal, hogy ezt én a budapesti autósoknak üzenem. Ez természetesen nem igaz. Budapesten sok dugó volt, Tarlós István főpolgármestersége idején ugyanis a másfélszeresére nőtt a városban az autóforgalom, viszont elmaradtak fontos beruházások, amiket most nekünk kell pótolni. Zajlik a 3-as metró - az ország legforgalmasabb közösségi közlekedési infrastruktúrája - belvárosi szakaszának a felújítása és elkezdődött a pesti alsó-rakparté is. És a jövő héten a Lánchíd felújítása is abba a szakaszba lép, amikor már az autósok sem használhatják. Köszönjük a városban közlekedők türelmét! A Fidesztől pedig azt kérjük, hogy szálljanak le a hazugságvonatról és menjenek a..., menjenek gyalog.

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Sokan megijedtek, hogy eltűnik a virágágyás a Lánchíd előtt, itt szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy maradnak a virágok. Átmenetileg bevonjuk a területet a forgalomba, hogy enyhítsük az autósok kellemetlenségeit. A felújítási munkálatok végével, nemcsak a Lánchíd, hanem a virágágyás is szebb lesz. Ha tájékozódni szeretnétek a Lánchíd munkálatairól, itt megtehetitek: https://lanchid.hu

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Felkérem az ellenzéki miniszterelnök-jelölteket, tegyük együtt világossá, írjuk meg közösen hivatalos levélben Kína elnökének, egyben a Kínai Kommunista Párt főtitkárának, valamint a kínai miniszterelnöknek: 2022-ben a kormányváltás után, bármelyikünk is vezeti az új kormányt, nem épül meg a kínai kommunista egyetem Budapesten, megépül viszont a Diákváros, és nem kérünk, nem akarunk több mint 500 milliárd adósságot Kínától. Bár a kormány meghátrálásba, ködösítésbe kezdett az ügyben, ismerjük őket, ezért holnap elkezdem az egyeztetést Dobrev Klárával, Jakab Péterrel, Fekete-Győr Andrással, Márki-Zay Péterrel és Pálinkás Józseffel a közös kiállásról.

Megtisztelt az a sok ezer ember, akik eljöttek a szombati tüntetésre. Nem csak a kínai kommunista egyetem ellen és a Diákvárosért tüntettünk. De kiálltunk sok milliárd forintny közpénz lenyúlása ellen. Kiálltunk Magyarország szuverenitásának sunyi kiárusítása ellen. Vagyis nem a kínai emberek ellen, hanem a saját hazánkért, a saját önbecsülésünkért álltunk ki. És tiltakoztunk és tiltakozni is fogunk nem csak Budapest újabb megbüntetése ellen, de azért is, hogy senki, de senki ne herdálhassa el a vidéki magyar fiatalok boldogulásának esélyét.

Köszönöm még egyszer mindenkinek, felemelő volt. Folytatása következik…

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Karácsony: 500 milliárd forintból Jakab Péter ötvenezerszer mondhatja Kövér Lászlónak, hogy ficsúr | 2021. 06. 05. 15:55

Régóta először tüntethetnek tömegek Budapest utcáin. A koronavírus-járvány miatt a kormány az elmúlt másfél évben szinte folyamatosan korlátozta a gyülekezést, amelyen végül az ötmilliomodik beadott oltás után enyhített valamennyit.

Tüntetni még most sem lehet úgy, ahogy korábban, egyelőre szabályozzák, hogy mekkora csoportokban vonulhatnak a védettek és a nem védettek, de ez nem akadályozta meg azt, hogy szinte azonnal az enyhítések bejelentése után meghirdessék az első nagy demonstrációt 2021-ben.

A mostani tüntetés a Fudan Egyetem Budapestre tervezett kampusza ellen szól. ... röviden a lényeg annyi, hogy a kormány a Dél-Pestre tervezett, egyetemistáknak megfizethető lakhatást ígérő Diákváros területének nagy részét elvéve kínai hitelből, a magyar állam pénzén szeretne kampuszt építeni Kína egyik legnagyobb egyetemének a Fudannak.

Az egyetem tervével nem csak az a gond, hogy egy magánegyetemnek a magyar állam épít az adófizetők pénzén kampuszt, de az is, hogy valószínűleg kifejezetten kevés magyar diák tud majd itt tanulni a magas tandíjak miatt, miközben az állami pénzből épült egyetemet alapítványba szervezik ki, amelynek a működésébe az állam később nem szólhat majd bele, de a költségeit állnia kell.

A tüntetést Jámbor András baloldali aktivista jelentette be, aki a hatpárti előválasztáson Budapest 6. egyéni választókörzetében indul a Szikra mozgalom támogatásával. Magát a tüntetést megszervezni sem lehetett egyszerű, mert a furcsa szabályok szerint a védettek nagyobb csoportban tüntethetnek majd, a védetlenek pedig legfeljebb ötszázan, több kis külön bejelentett tüntetésen vonulnak utánuk.

A tüntetés négykor indul el a Kodály körönd és a Hősők tere közötti területről, majd fél hatra ér a Kossuth térre, ahol beszédek lesznek. Ők fognak beszélni:

-- Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere
-- Bereczki Áron, Hallgatói Szakszervezet
-- Gede Márton és Őze Sándor aktivisták, lakhatási szervezetek nevében (A Város Mindenkié, Utcáról Lakásba Egyesület, Utcajogász)
-- Jámbor András, a Mérce volt főszerkesztője
-- Karácsony Gergely főpolgármester

Délután négy előtt még nem voltak kifejezetten sokan a gyülekezésnél, de így is több ezer ember lehetett már az utcán bőven. A beléptetők a tömeg elejére érkezők védettségi igazolványait ellenőrzik, ha valaki védett, akkor a nagyobb csoporttal tüntethet együtt, a többiek pedig utána fognak rövid szünetekkel megszakítva, legfeljebb ötszáz fős csoportokban vonulni.

A tüntetéshez csatlakozott szinte minden ellenzéki párt. ...

https://24.hu/kozelet/2021/06/05/budapest-fudan-tuntetes/

Schanda Tamás budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a tiltakozásnak azért nincs értelme, mert még csak a tervezésnél tart a folyamat.

Sem a költségekről, sem a megvalósításról nincs döntés, csak 2022 második felében várható, elfogadott tervek birtokában – tette hozzá.

https://24.hu/belfold/2021/06/05/schanda-tamas-fudan-egyetem-dontes-tuntetes/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Kiállunk a Diákvárosért!
https://www.facebook.com/watch/live/?v=399530271589743

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Ma új utcanévtáblákat avattunk azon a területen, ahová mi a Diákvárost, a kormány a kínai elitegyetemet tervezi. A táblák azoknak a személyeknek, népcsoportoknak a neveit viselik, akiket üldözött vagy üldöz a Kínai Kommunista Párt. Értékvállalás ez a részünkről, kiállás a szolidaritás és a szabadság mellett, amelyek mellett Magyarország már 30 éve elköteleződött.
Kínát és Magyarországot egy világ választ el, ha az emberi jogokról és a szolidaritásról van szó, ez nem zár ki egy olyan pragmatikus együttműködést, amellyel hazánk és Kína is jól jár, de ez a beruházás nem ilyen. A Fudan sem Magyarországnak, sem Budapestnek nem jó. A kínai hitelből épülő elitegyetem 540 milliárd forintjába kerül a magyar adófizetőknek. Ennyi pénzért kapnak egy olyan campust, amely megfizethetetlen lesz a magyar hallgatók számára.
Ez a beruházás megint csak a kiváltságos kevesek, a kormányközeli 1% érdekeit szolgálja. A 99% érdeke, hogy megépüljön a Diákváros, amely megfizethető lakhatást biztosít tízezer magyar diák számára.
Ha te is egyetértesz azzal, hogy Budapestnek nincs szüksége kínai elitegyetemre, de Diákvárosra annál inkább, akkor gyere el szombaton a tüntetésre, ahol én is beszédet mondok.

2021. június 5., 16:00
Tüntetés a Diákvárosért, a Fidesz ellen!
ingyenes · Andrássy út - Kodály körönd és Hősök tere kisföldalatti megálló közötti szakasza
https://www.facebook.com/events/494903531717805/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Két évvel ezelőtt több család érkezett hazánkba Dél-Koreából, abban a reményben, hogy felejthetetlen emlékeket szerezzenek, hogy megcsodálhassák gyönyörű fővárosunkat, és hazatérve élményeikről mesélve, fényképeiket mutatva elmondhassák szeretteiknek, milyen volt számukra Budapest és Magyarország. Csakhogy közülük sokan nem mehettek haza, mert egy borzalmas balesetben életüket vesztették.
2019. május 29-én süllyedt el a Hableány, ez a szörnyű, érthetetlen katasztrófa 27 embertársunk életét követelte, köztük egy hat éves gyermekét is.
Az igazságszolgáltatás végzi a dolgát, az emberi vétséget felelősségre lehet vonni, de ezeket az embereket már soha, semmi sem hozhatja vissza. Nekik az emlékezés jut, hogy ahányszor elsétálunk a Duna mellett, rájuk gondolunk és a családjaikra, akik hiába várták vissza őket. Ebben a fájdalomban ugyanis, jöjjünk más országból, beszéljünk más nyelvet, egyek vagyunk.
-- május 29.

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A főváros és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége szerint a kormány nem a magyar emberek érdekét szolgálja.
A kormány egyszerűen lemondott Magyarország jövőjéről, amikor nemet mondott az uniós Helyreállítási Alap felére, mintegy 3000 milliárd forintra. Mindezt azért, mert nem kívánt egyeztetni az önkormányzatokkal, és nem kívánt elszámolni az Európai Unió felé a pénz felhasználásáról – szögezte le szerdai Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely.

A főpolgármester megerősítette: a városvezetés a Magyar Önkormányzatok Szövetségével (MÖSZ) közösen panaszt tesz az Európai Bizottságnál.
"„A kormány tervei az uniós források felhasználásáról nem a magyar emberek érdekeit szolgálják”"

– fogalmazott.
Budapest vezetője, egyben az ellenzéki előválasztáson induló miniszterelnök-jelölt szerint az a 3000 milliárd forint, amelyről lemondott a kabinet, hatalmas segítség lett volna hazánknak, hogy talpra álljon a válság után. Kiemelte:
"„Ebből lehetett volna finanszírozni a minimálbér emelését, a megfizethető lakhatást, a vállalkozások támogatását. A kormánynak azonban nem az emberek sorsa, hanem a saját kegyeltjeinek boldogulása volt fontos.”"

Karácsony Gergely úgy fogalmazott, nemcsak a Helyreállítási Alap forrásaira mondtak nemet, hanem az önkormányzati bérlakás programokat is tönkretennék legújabb törvényjavaslatukkal, amelynek lényege, hogy áron alul megvásárolhatóvá tegyék az önkormányzati lakások jórészét.
"„Ezzel a döntéssel megint csak azok kerülnének a legrosszabb helyzetbe, akik segítségre szorulnak, de jól járnának vele az ügyeskedők és a lakásmaffia tagjai”"

– emlékeztetett a főpolgármester.
Az önkormányzatok között arról is megkezdődtek az egyeztetések, hogyan tudnák megakadályozni, hogy a legkiszolgáltatottabbak utcára kerüljenek a kormány felelőtlen bérlakásokat érintő döntése miatt.

https://nepszava.hu/3120893_karacsonyek-panaszt-tesznek-brusszelben-mert-a-kormany-annyi-penzt-dobott-ki-ami-mindent-is-megoldott-volna

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A lakástörvény módosítása körüli méltatlan színjátékban minden benne van, amit ma Magyarország kormányáról, annak szándékairól és kormányzóképességéről tudni kell. Hogy nem sül le a bőr a képükről…
Adott ugyebár a szándék, csak a szokásos: a saját klienseik, a kiváltságos kevesek gazdagodásának biztosítása a többség kárára. Már megint az 1 százalék a 99 százalékkal szemben. Először bűnös úton fillérekért bérbe adtak a bértollnoknak, néhány miniszternek és még pár kiváltságosnak nagy értékű lakásokat a város legértékesebb területein. Majd jöttek az ellenzéki önkormányzatok, meg akarták szüntetni ezeket a kiváltságokat, erre kitalálták, hogyan lehet bagóért a kiváltságosok tulajdonába adni ezeket az ingatlanokat. Ehhez törvényt akartak módosítani, ám a módosítást olyan szakértelemmel sikerült elkészíteni, hogy azzal felélesztették volna a lakásmaffiát, kidobták volna a kukába a teljes önkormányzati bérlakás-szektort, sok ezer nehezebb sorsú ember elérhető árú lakhatását. Ez már pár fideszes polgármesternek is sok volt, néhányan szót is emeltek ellene. Erre tegnap éjjel új módosítás jött: csak Budapest azon városrészeire vonatkozik az állam elővásárlási joga, ahol éppen ezek a kiváltságosok laknak.
Szerintem igazán kár a sunnyogásért, nyugodtan írjanak egy törvényt arról, hogy a Fidesz zsoldjában álló bértollnokoknak, meg az általuk kijelölt kiváltságosoknak az adófizetők biztosítsanak méltó lakhatást, lehetőleg ingyen, lehetőleg a legdrágább városrészekben, lehetőleg jó nagy lakásokban. Úgy is ez a szándék, nem? Akkor ez lenne a tiszta beszéd, nem? Miért nem sorolják név szerint, kinek akarnak kiváltságokat a többség kárára? Legyenek bátrak, írják bele a törvénybe, hogy mindenki lássa: az állam a magánérdekeket szolgálja ki a közjó szolgálata helyett.
Ha netán azt hinnék, hogy ezt megtehetik, ha netán azt gondolják, ezt megúszhatják, most szólok: tévednek.

https://24.hu/fn/gazdasag/2021/05/26/onkormanyzati-lakas-eladas-budai-var-borocz-laszlo-fidesz/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Karácsony: Üzentek, mondjam meg, mit kérek azért, hogy ne induljak | 2021. május 25.

Nagyon úgy tűnik, kormányoldalon biztosra vették, hogy elindul. Városi pletykák szólnak arról is, hogy a főváros sorsát kifejezetten arra tette fel a Fidesz, hogy esetleg ne induljon el, és akkor itt minden jó lesz. Ez igaz?

Az igaz, hogy volt olyan megkeresés nem is olyan régen, hogy üzentek a kormány legfelsőbb köreiből: mondjam meg, mit kérek azért, hogy ne induljak. Azt válaszoltam: ne legyenek ilyen gonoszak. De hát látjuk, ezt nem tudják teljesíteni.

Mit jelent a nem is olyan régen?

Ez egy hónapja volt, nagyjából.

De a kormányzati kommunikáció és a Fidesz már egy éve tényként kezeli, hogy ön indul. Korábban is volt ilyen utalás?

Azokban a beszélgetésekben, amelyekben részt vettem, kormányzati szereplők korábban is azt állították, hogy a saját méréseik szerint előnyöm van a többi ellenzéki szereplőhöz képest, és emiatt a végén úgyis azt fogom mondani, hogy igen. Ilyen beszélgetésekben volt részem, ez tény. De az én döntéseim nem ezeken múlnak, bármennyire is ódivatúnak tűnik, én alapvetően mindig azt csinálom, ami szerintem erkölcsileg helyes. És ma már olyan típusú együttműködést kialakítani, amiben hagyják az önkormányzatokat dolgozni, szinte elképzelhetetlen. Ha az lenne, akkor nem éreztem volna úgy, hogy nekem mint önkormányzati vezetőnek ezzel a kormánnyal háborúznom kell.

-- De olyan valakivel szemben, aki meg akar ölni, muszáj felvenni a kesztyűt. Ilyen egyszerű.

https://telex.hu/belfold/2021/05/25/karacsony-gergely-miniszterelnok-jelolti-interju

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Karácsony Gergely is beszállt
https://youtu.be/iI204ZSxkOQ?t=1253
-- Kötöttfogás 139. – Szeretik vidéken Karácsonyt?

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Még csinálnám egy darabig – Beszélgetés Ráday Mihállyal | 2021. 04. 25.

A műemlékvédelem nem az a szakma vagy hivatás, amelyből nyugdíjba lehet menni. Ráday Mihály sem hagyta abba, amikor ott kellett hagynia a köztévét, az IPM hasábjain folytatta tovább, és folytatja ma is, közel a nyolcvanhoz. A cikkeket két kötetbe gyűjtő könyv kapcsán (https://konyvterasz.hu/szaz-epulet-ezer-tortenet/ ) beszélgettünk vele a Lánchíd felújításáról, a műemlékvédelem mai helyzetéről, ösztönző ötletekről és fájó hiányokról.

https://konyvterasz.hu/meg-csinalnam-egy-darabig-beszelgetes-raday-mihallyal/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Újabb intézkedésekkel támogatja a Főváros az autómegosztást | 2021. május 22.

Az autómegosztás vagy carsharing a városi autóhasználat egy fenntartható változata. Ha valaki csak néha, alkalmanként autózik a városban, akkor igazán zöld és kényelmes alternatíva ez, hiszen a megosztott autó mindig kéznél van, amikor viszont nincs szükségünk rá, más is közlekedhet vele.

Budapesten mára már több szolgáltató is jelen van, de a fővárosi önkormányzatnak kiemelt célja, hogy támogassa az autómegosztás elterjedését, így is csökkentve az autók számát a városban.

A zöldebb és kényelmesebb közlekedés érdekében egy három pontos intézkedési csomagot fogadott el Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere.

-- Egyszerűsítünk a carsharing szolgáltatók parkolási szabályozásán. Bár felhasználóként ezzel eddig se volt gondunk, nagy könnyebbség lesz a szolgáltatóknak, hogy egyszerűsítve, egy összegben számolhatják el a parkolási díjakat az önkormányzatok felé.

-- A carsharing autók a hagyományos autókkal szemben kedvezményt kapnak a parkolási díjakból. Míg a zöld rendszámos, tisztán elektromos autók eddig is, és ezután is ingyen parkolhatnak, a hagyományos carsharing autók 50%-os kedvezményt kapnak a parkolási díjakból. Ez nemcsak a szolgáltatóknak, de a városnak is előny, hiszen több carsharing autó elterjedésével fiatalodhat a járműállomány, tisztább lehet a levegő.

-- A benzines carsharing autók kedvezményét azonban csak átmeneti időszakra biztosítjuk: csak a 2023. év végéig forgalomba állított autókra lesz igaz, ezzel is arra ösztönözve a carsharing szolgáltatókat, hogy álljanak át a teljesen elektromos autók használatára.

Az autómegosztás valós alternatívája lehet az autótulajdonlásnak. A különböző megosztáson alapuló közlekedési eszközök jól kombinálhatóak a közösségi közlekedéssel is, így az egész napos autózás és araszolás helyett könnyen válthatunk például metróról a megújult Bubira, vagy használhatjuk adott esetben a közösségi autózást is – írta Balogh Samu várostervező, a főpolgármester kabinetfőnöke fb posztjában.

https://greenfo.hu/hir/ujabb-intezkedesekkel-tamogatja-a-fovaros-az-automegosztast/

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Mondd el a véleményed az Aquincumi hídról!

A mai napon elindítottuk az Aquincumi híd megépítéséről szóló kérdőívünket. Arra keressük a választ, hogy szükséges-e egy új dunai átkelő Újpest és Óbuda-Békásmegyer között, és ha igen, akkor milyen kialakítással.

Bár az Aquincumi híd régóta szerepel Budapest terveiben, mi nem gondoljuk, hogy egy terv, csak azért mert régi, feltétlenül jó is. Ezért elsőként leporoljuk a régi terveket és megvizsgáljuk, hogy a 40-50 éve elképzelt megoldások ma is érvényesek-e.

Elsőként az érintett kerületek polgármestereivel ültünk le és beszéltük át, hogy mik az általuk vezetett kerületekben élők számára a fontos szempontok a híddal kapcsolatban. Abban mindenki egyetértett, hogy semmiképpen sem cél az autós forgalmat növelni a városban, ezért csak olyan megoldás támogatható, ami hozzájárul a fenntartható közlekedési módok fejlesztéséhez.

A most következő körben a környékén lakók és tágabban véve minden budapesti, minden érintett véleményére kíváncsiak vagyunk. Töltsétek ki a kérdőívet, aminek eredményét megkapják a vizsgálatot végző tervezők is, így már a munka legelejétől bevonhatjuk a budapestiek véleményét.

Miért fontos ez? Minden nagy beruházás jár olykor konfliktusokkal. Csak akkor van esély mindenki számára elfogadható kompromisszumok megtalálására, ha már a legelején, a célok megfogalmazásakor is nyitottak vagyunk az emberek véleményére.

Mondd el hát te is a véleményed az Aquincumi hídról az alábbi linken:
https://kozossegitervezes.budapest.hu/dialogs/aquincumi-hid

További információkat találhattok az Aquincumi híd vizsgálatával kapcsolatban a BKK oldalán:
https://bkk.hu/fejlesztesek/aquincumi-hid/

-- Balogh Samu | 2021. május 18.

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Legyen Karácsony Gergely Magyarország miniszterelnöke!

Mindenkinek esélyt, mindenkinek jövőt, boldog életet kínáló hazát teremtünk. Itt az ideje, hogy új politikát építsünk, ami az ország 99%-nak érdekeit képviseli a leggazdagabbak 1%-a helyett.
https://csatlakozz.kilencvenkilenc.hu/segitek%20
Csatlakozz hozzánk!

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Hazajöttem. Fontos dolgot szeretnék mondani nektek.
https://www.facebook.com/watch/live/?v=294028382203099
https://www.facebook.com/193944440638410/videos/294028382203099

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Hallom, beindult az unalomig ismert tempó. A lakájmédia kérdések, adatigénylések özönével árasztotta el eddigi életem különböző színtereit, hajrá, csinálják csak, dolgomnak érzem, hogy segítsem a tényfeltárást:

Bölcsibe nem jártam, remélem, nem gond.

Óvodába Nyírtasson jártam, úgy emlékszem, egyszer elvettem más homokozó lapátját, de már megbántam.

Általános iskolát Nyírtasson kezdtem és Debrecenben fejeztem be, nem, nem rúgtak ki, elköltöztünk, bocsi.

A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban érettségiztem, most szólok, nem voltam nagyon jó tanuló, ha kérik, megpróbálom megkeresni az érettségi bizonyítványomat, de fogalmam sincs, hol lehet.

A Károli Gáspár Egyetemen kezdtem, majd az ELTE-n diplomáztam, szociológia szakon, itt már jobban ment a tanulás, talán mert jobban érdekelt a téma. Nyelvvizsgát az egyetem nyelvi lektorátusán tettem – de ezt már tudják.

Vidéki gyerek lévén a Ráday utcai kollégiumban laktam, és hát bevallom, voltak húzós estéink. Ha a lakájmédia tudni szeretné, milyen volt, talán megkérdezhetik a kollégiumi társaimat, például Rogán Antalt, szerintem megvan nekik a telefonszáma.

Szakdolgozatomat a választói magatartásról írtam, szerintem elég jól sikerült, nyertem vele versenyt, de nyilván ezt majd a propagandasajtó szakértői eldöntik helyettem, hisz ők jobban tudják.

Aztán tanítani kezdtem az egyetemen, látom, gondot okoz annak feldolgozása, hogy miként lehettem ilyen fiatalon adjunktus, hát nem is tudom, talán kérdezzék meg az általam egyébként sokra tartott Lánczi Andrást, aki kinevezett. Küldjek telefonszámot, vagy megvan? Imádtam tanítani, hogy hogyan csináltam, azt talán a diákoktól kell megkérdezni, mindenesetre büszke vagyok rá, hogy volt olyan év, amikor az országos versenyen az első hat helyezettből öt az én tanítványom volt. Volt, hogy elkéstem az óráról, ez igaz. De a részletek felől, mondom, érdeklődjenek az egykori diákoknál. Ehhez például csak ki kell kiabálni a Miniszterelnökség folyosójára: van, aki Karácsonynál tanult? Lesz jelentkező.

Ami utána van, az ugyebár nyitott könyv. És még nincs vége… Remélem, segítettem.

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Fontos is, hasznos is, megtisztelő is olyan jelentős orgánumnak nyilatkozni, mint a világszerte befolyásos The Economist. A lap újságírója a velem készített interjúban sok más mellett azt is végigvette, miben különbözök én a miniszterelnöktől.
Arra jutottunk, hogy szinte semmiben nem hasonlítunk, ám ekkor, az elvi, elkötelezettségbéli, stílusban megmutatkozó különbségek mellett tettem egy viccesnek szánt megjegyzést a testalkatunkból fakadó különbségekre is. Rossz vicc volt, nem kellett volna.
Mert tudom, ilyennel nem viccelünk, ez nem lehet része a politikai vitáknak, mindenkinek kijár az alapvető tisztelet. Sajnálom, hogy az a látszat keletkezhet most, mintha ezt nem tudnám, pedig nagyon is tudom, és ehhez tartom magam. Elnézést kérek mindazoktól, akik a rossz tréfámat sértőnek találják, igazuk van.
Nem beszélve arról, hogy a visszafogottság amúgy is indokolt, hiszen magam is egyre kevésbé sikeres küzdelmet folytatok a vékonyság megőrzéséért.
A teljes interjút itt olvashatjátok:
https://www.economist.com/europe/2021/05/08/meet-the-man-who-could-oust-viktor-orban-hungarys-strongman

Válasz

M Imre üzente 2 éve

„A kormány legfrissebb tervezete kivenné a fővárosi önkormányzat kezéből a Budapesten építhető épületek magasságának szabályozását. A főváros így többé nem szabhatná meg, hogy hova és milyen magas épületek épülhetnek Budapesten. Ha a tervezetet elfogadják, a főváros a továbbiakban nem akadályozhatná meg, hogy a Kopaszi-gátnál épülő MOL toronyhoz hasonló épületeket húzzanak fel a városban” - írja Balogh Samu várostervező, Karácsony Gergely kabinetfőnöke Facebookon.

https://444.hu/2021/04/23/a-kormany-elvenne-a-fovarostol-a-toronyhazak-szabalyozasat

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A Föld napja alkalmából ezen a hétvégén megnyitottuk az Andrássy utat és a Kós Károly sétányt.
Ma és holnap csak a biciklisek, gyalogosok, rolleresek vehetik birtok az útszakaszt. A pesti alsórakpart sikere bizonyítja, mennyire vágynak rá a városlakók, hogy kikapcsolódhassanak Budapesten. A járvány alatt pedig szükség van arra, hogy újabb köztereket nyissunk meg, ahol távolságtartás mellett elférhet mindenki.

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Bemutatták, mit szorítana ki Budapestről a Fudan egyetem
http://autovezetes.network.hu/blog/kozlekedes_klub_hirei/bemutattak-mit-szoritana-ki-budapestrol-a-fudan-egyetem

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Nem vagyunk hajlandóak lemondani a fejlesztési terveinkről, akkor sem, ha sújt bennünket a járvány okozta gazdasági válság és a kormány megszorító politikája is.

#Lánchíd
Sok évnyi halogatás és tétlenség után, idén végre elkezdődött a Lánchíd, Magyarország egyik legfontosabb kulturális örökségének és jelképének felújítása. Az átkelőket március 17-e óta nem használhatják a gyalogosok, az autós forgalom elől várhatóan június közepén zárják le. A híd mintegy másfél éves lezárása okoz majd kényelmetlenséget a közlekedésben, igyekszünk ezt pontos és rendszeres információkkal és átgondolt közlekedésszervezéssel enyhíteni.

#Blaha
Ötvenöt év után új, igényes megjelenést kap Budapest egyik legforgalmasabb, jelentős történelmi csomópontja, a Blaha Lujza tér. A felújítás fő célja, hogy sokkal zöldebb, biztonságosabb és gyalogosbarátabb legyen a tér.

#villamos
Négy megállót korszerűsít a BKK az 50-es villamos vonalán, a jelentős fejlesztésnek köszönhetően a járat utasai már kerekesszékkel, valamint babakocsival is akadálymentesen fel- és leszállhatnak a peronoknál a CAF-villamosok üzembe állítását követően.

#kerékpár
A Fővárosi Önkormányzat és a BKK a kerületi önkormányzatok bevonásával, összesen bruttó 8,39 milliárd forint EU-s támogatást nyert, amelyekből gyalogos- és kerékpárosbarát közlekedési fejlesztéseket fogunk végezni.

#útfelújítás
A BKK a következő hónapokban több jelentős útfelújítási projektbe fog belekezdeni. A teljesség igénye nélkül rekonstrukció indul Újpesten, Angyalföldön, Zuglóban, Újpalotán, Terézvárosban, a XVIII. kerületben és a XXII. kerületben is.
#tervezés
Tervezés és előkészítés alatt áll Petőfi és Gubacsi híd környezetének a megújítása és például a Budafoki út felújítása.

Ahogy az elején mondtam: Budapest fejlesztéséről a nagyon szűkös anyagi helyzetünk ellenére sem vagyunk hajlandóak lemondani! #Budapest

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Szerinted mire van szükség? A kormány által egyszer már megígért diákvárosra, kollégiumokra a magyar diákoknak vagy jó az új terv, hogy inkább kínai hitelből kínai egyetem épüljön?

Üzenet egy alternatív valóságból, avagy az emberek lenézésének minősített esete. A csütörtöki kormányinfón Gulyás miniszter két dolgot próbált elhitetni velünk:

1. A hajléktalanok érdekében akarják utcára tenni a hajléktalanok kórházát a járvány kellős közepén. Mert az a kormány szerint rendben van, hogy egy pár éve százmilliókból felújított, jól működő kórház helyére költségvetési szervet költöztetnek, és a legkiszolgáltatottabb, beteg embereket teszik utcára, hogy nekik legyen egy jó kis irodaházuk.

2. A kormány szerint a magyar diákok olcsó lakhatását az szolgálja, ha a ferencvárosi Diákváros helyére a Kínai Kommunista Párt elveit és befolyását szolgáló elitegyetemet telepítik 500 milliárdos kínai hitelből. Ez a magyar kormány véleménye Magyarországról. A budapesti városvezetés véleménye pedig az, hogy a kórház fontosabb, mint egy NER-es ingatlanmutyi. A magyar diákok olcsó lakhatása pedig sokkal fontosabb, mint a kínai befolyásszerzéshez való szolgalelkű asszisztálás a magyar adófizetők pénzén.

A Szabolcs utcai kórház nem költözik sehova. És pont. A kialakult méltatlan helyzet megoldására már javaslatot tettem a kormánynak. Készek vagyunk a kormánynak átadni egy fővárosi ingatlant, ahova azt költöztetnek, akit akarnak, cserébe tulajdonba kérjük a Szabolcs utcai épületet, ahol mi zavartalanul működtethetjük tovább a kórházat.

A főváros semmilyen módon nem megy bele abba, hogy Diákváros helyett kínai elit kampusz épüljön Ferencvárosban. És pont. Ha a kormány mégis felrúgja az erről kötött megállapodást, ha megint kiderül, hogy fabatkát se ér a miniszterelnök kimondott szava, akkor az bizony a kormánynak fontos stadion megépítését is érinti. Én szóltam.

-----

Az évek alatt egyre szorosabbra fonódó kínai kapcsolatokat mi sem illusztrálja jobban, mint a Budapest-Belgrád vasútvonal 700 milliárdos felújítása...
https://merce.hu/2021/04/06/a-tobb-ezer-fos-diakvaros-tervezett-helyere-epitene-a-kormany-a-kinai-egyetemet/

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Hszü Ning-senggel, a Fudan Egyetem elnökével egyetértési nyilatkozatot írt alá hétfőn Sanghajban,
-- "a dokumentumban a felek megerősítik közös érdekeltségüket az intézmény budapesti kampuszának létrehozásában."
A Kínában közvetlen minisztériumi irányítás alá tartozó egyetemek egyikének sincs még külföldi kampusza. A magyarországi kampusz megalapítását a kínai kormány a kétoldalú együttműködések kiemelt projektjeként kezeli.
https://nepszava.hu/3060624_kinai-elitegyetem-nyithat-kampuszt-budapesten

Legfeljebb 821,492 millió forintos állami támogatást kap a Magyarországra érkező kínai Fudan Egyetem – írja 2020 utolsó Magyar Közlönyére hivatkozva az mfor.hu.
https://hang.hu/belfold/2021/01/01/800-millios-ingatlant-kap-a-kinai-fudan-egyetem-magyarorszagon/

Az építkezésre bejelentkező Kínai Állami Építőmérnöki Vállalatot az elmúlt években a világ számos táján gyanúsították meg korrupcióval és kémkedéssel.
https://444.hu/2021/04/06/kinai-hitelbol-keszul-a-magyar-felsooktatas-oriasberuhazasa-a-kormany-mar-oda-is-igerte-egy-kinai-cegnek

Az építkezéshez óriási kínai hitelt venne fel a magyar állam, “ez a konstrukció a Budapest-Belgrád vasúti beruházás mintáját veszi alapul” – áll az előterjesztésben. A dokumentum szerint a beruházásra a magyar állam kicsit több, mint 100 milliárd forintot biztosítana közvetlenül,
-- míg a maradék több, mint 450 milliárdot Kína hitelezné.
Az ITM szerint az állami Kínai Fejlesztési Bank “kedvező feltételekkel”, 10-15 éves futamidővel és jüan hitel esetén maximum 4,5%-os, euro hitel esetén 1,9%-os kamattal vállalná a finanszírozást, amire már tett is egy előzetes ajánlatot.
A hitelt teljes egészében a magyar állam fizetné vissza a vagyonkezelő alapítványon keresztül.
https://444.hu/2021/04/06/kinai-hitelbol-keszul-a-magyar-felsooktatas-oriasberuhazasa-a-kormany-mar-oda-is-igerte-egy-kinai-cegnek

„A Fudan kampusza ráadásul a kormány számításai szerint több pénzbe fog kerülni, mint amennyit a teljes magyar felsőoktatás működésére költött az állam 2019-ben”
https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/kina-sanghaj-egyetem-budapesti-kampusz-hitel/sypdr00

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Karácsony Gergely aláírta a főváros klímastratégiájáról szóló rendeletet | 2021. április. 03.

Nem élhetünk úgy tovább, ahogy eddig tettük – vélte a főpolgármester.

Karácsony Gergely a héten aláírta a főváros klímastratégiájáról szóló rendeletet. A főpolgármester szombaton a Facebook-oldalán tudatta azt is, hogy elkészült a Radó Dezső Terv, a főváros zöld infrastruktúra fejlesztési és fenntartási akcióterve.

Karácsony Gergely közlése a klímastratégiában azokat a lépéseket határozták meg, amelyeket a következő évtizedben meg kell tenni annak érdekében, hogy a káros kibocsátásokat érdemben csökkenteni, a klímaváltozás hatásait pedig mérsékelni lehessen.

-- A héten aláírtam Budapest klímastratégiájáról szóló rendeletet, illetve elkészült a Radó Dezső Terv - a Főváros Zöld...
https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/4180686195297528
Közzétette: Karácsony Gergely – 2021. április 3., szombat

A Radó Dezső Terv célja, hogy vezérelvként szolgáljon a főváros zöldinfrastruktúráját érintő programok és projektek kidolgozása során - írta.

A főpolgármester hangsúlyozta: a járvány rengeteg káros hatása mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy nem élhetünk úgy tovább, ahogyan eddig tettük. Az egyre gyorsuló világ, a globalizáció tönkreteszi a bolygónkat, ennek pedig beláthatatlan következményei lesznek - fűzte hozzá.

„A klímaváltozás már most érinti a főváros működését, ezért is elsődleges szempont lesz minden beruházás és projekt során, hogy védjük a környezetet, a meglévő zöldfelületeket” - fogalmazott Karácsony Gergely.

https://hvg.hu/zhvg/20210403_Karacsony_Gergely_alairta_a_fovaros_klimastrategiajarol_szolo_rendeletet

Válasz

M Imre üzente 2 éve

A főpolgármester és helyettese az ellen emelt szót, hogy a tudtuk nélkül újabb építkezés kezdődött a Városligetben.

-- "Újabb építkezés a tudtunk nélkül a Városligetben! Levelet írtunk Gulyás Gergely miniszternek, a városligeti hőlégballon leszállópályával kapcsolatban. Jó volna, hogy ha most már valóban tisztáznánk: a Főváros beleegyezése nélkül ne épüljön semmi a Városligetbe, amely veszélyezteti a zöldfelület minőségét, a kikapcsolódni vágyó emberek nyugalmát!"

– kezdi legfrissebb Facebook-bejegyzését Karácsony Gergely, amelyben a főpolgármester megosztotta a Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettessel közösen jegyzett levelet is. Ebben azt írják, a Városligetben a Mimóza-domb néven lehatárolt, a Kós Károly sétány és a Hermina út általi kiszögellésben eddig háborítatlan közparki terület ügyében voltak kénytelenek nyílt levelet megfogalmazni az ott tapasztalt fejlemények miatt. "A parkterületet a Városliget Zrt. lekordonozta és megjelent a kordonon egy látványterv, miszerint a területen egy új vendéglátóhely épülne. Ugye ez csak egy szerencsétlen áprilisi tréfa? Másként ugyanis nem tudjuk értelmezni" – áll a levélben.

Karácsony Gergely ezen a ponton emlékeztetett arra, hogy 2019 október 21-én Orbán Viktor miniszterelnök a következőket mondta a Parlamentben:
"„Magyarország kormánya nem kíván olyan fejlesztéseket végrehajtani Budapesten, amit Budapest felelős vezetői nem akarnak. Várjuk, sőt kérjük is, hogy a közgyűlés hozzon egyenként döntéseket, és mondják azt, hogy ez kell, ez nem kell. Ha azt mondják, hogy nem kell a Liget-beruházás, akkor nem lesz Liget-beruházás. …. Ezt tudomásul vesszük, csak világos, egyenes beszédet várunk.”"

Karácsonyék szerint a Fővárosi Közgyűlés a Városliget ügyében többször tett egyértelmű jelzéseket, s ők is az egyenes beszéd pártján állnak. Ennek fényében 2020. szeptember 20-án a Fővárosi Közgyűlés megszavazta a Városligeti Építési Szabályzat módosítását, amelyben törölte a VÉSZ-ből azokat az építési helyeket, ahol még nem kezdődött meg építkezés. "A többi között a most kifüggesztett vendéglátóhely építési helyét is" - szögezik le a politikusok.

Budapest felelős vezetői tehát ezt a fejlesztést nem akarják. Ahogyan a Nemzeti Galériát, a Magyar Innováció Házát és a Városligeti színházat, valamint további mélygarázsok építését sem akarják látni a Városliget területén, meglévő zöldfelület kárára. Azzal, hogy a Városliget Zrt. a kormányfői kijelentést semmibe veszi, a miniszterelnök adott szavát hazudtolja meg - jelentik ki Karácsonyék.

A főpolgármester és helyettese végül felszólították Gulyás Gergelyt, hogy tegyen lépéseket annak érdekében, hogy Baán László miniszteri biztos és a Városliget Zrt. ne bojkottálja tovább a kormányfőt.

https://nepszava.hu/3115068_karacsonyek-levelet-irtak-gulyas-gergelynek

Válasz

M Imre üzente 2 éve

Karácsony Gergely: Nem megy sehova a hajléktalankórház!

A főpolgármester elutasítja Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter három hónapos „haladékát”.
"Újra szólok: a kórház nem megy sehova addig, amíg a járványhelyzet bármely ellátottra bármiféle veszélyt jelent. Nem megy sehova addig, amíg a kormány nem ajánl alkalmas és méltó elhelyezést a mostani ingatlan helyett. Ez a kormány dolga és felelőssége, hiszen a fővárosnak, miután a kormány 2010 után elvette a kórházakat, nincs a célnak megfelelő ingatlana, ennyi idő alatt nem is lehet ilyet létrehozni” – szögezte le Karácsony Gergely a Szabolcs utcai hajléktalankórház sorsáról szerdai Facebook-bejegyzésében. A főpolgármester a Mager Andrea által, a kormányzati oldalon közzétett levélre válaszolt ilyen hevesen, melyben a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter Karácsony keddi megkeresésére válaszolt.

https://nepszava.hu/3114970_karacsony-gergely-nem-megy-sehova-a-hajlektalankorhaz

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Kezdeményezem, hogy közteret nevezzenek el Puczi Béláról Budapesten.

1990. március 20-án tízezer magyar gyűlt össze Marosvásárhely főterén, hogy békésen igazságot követeljen. Előző nap helyi lakosokból álló felbőszített tömeg támadt az RMDSZ székházára, több magyar és erdélyi származású embert brutálisan megvertek, köztük Sütő András írót is.

A tüntetés hírére ismét támadó csapatok jelentek meg a magyarokkal szemben. A gyermekek és az asszonyok a városháza épületébe menekültek, a férfiak pedig megpróbáltak védekezni a túlerővel szemben. A katonaság körbezárta a várost, de nem segített a bajba jutott magyaroknak. Marosvásárhelyen elszabadult a pokol.

A semmiből azonban egyszer csak elhangzott az azóta már híressé vált kiáltás: „Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!” Egy újabb csapat jelent meg a főtéren, hogy segítséget nyújtson a felbőszült tömeggel szemben. A vezetőjük Puczi Béla volt, magyar származású, cigány nemzetiségű „bozgor”, ahogyan a falujában nevezték, vagyis hazátlan.

Puczi Bélát az eset után börtönbe zárták, több hónapig raboskodott. A folyamatos rendőri zaklatások miatt Magyarországra jött családjával, menekültstátuszt kért. Zaklatott élete azonban mintha csak ekkor kezdődött volna igazán. Magyarországon is kijutott neki a megkülönböztetésből, a menekültstátuszt sokáig nem kaphatta meg, amikor pedig már kijárt neki, nem igazán lehetett boldog. Addigra az élet nagyon megviselte, több társát elvesztette, a vele történt igazságtalanságokat pedig nem tudta feldolgozni. Egyedül, nyomorban halt meg 2009-ben Budapesten. S mintha az igazságtalanság halála után is követte volna, hiába kérelmezték a Roma Büszkeség Nap szervezői, hogy emléktáblája lehessen a Nyugati pályaudvarnál, ahol utolsó éveit töltötte, a kérést először elutasították. Néhány hónappal később engedélyezték, ez az emléktábla őrzi a nevét 2018 óta. Számos roma szervezet kérte, mi pedig egyetértettünk velük, ez az ember megérdemli, hogy egy köztér viselje a nevét Budapesten.

Mindig borzalmas tettek és következmények származnak abból, ha felsőbb hatalmak bármilyen indokból megosztanak egy országot, és gyűlöletbeszéddel egymás ellen fordítanak embert és embert. A múlt hibáiból tanulnunk kell, legfőképpen úgy, hogy ha szembenézünk vele. Puczi Béla egy igazi hős volt, akit kora nem tudott méltóképpen tisztelni. Remélem azzal, hogy közteret nevezünk el róla, megadjuk azt a megbecsülést, amelyet még életében érdemelt volna.
-- 2021. március 26.

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Karácsony Gergely Facebook-oldalán jelentette be, hogy Budapest is csatlakozik az európai nagyvárosokat tömörítő Eurocities kezdeményezéséhez. Ennek részeként néhány nap múlva egy perc csenddel emlékezhetünk meg a koronavírus-járvány áldozatairól, és mindazokról, akik bármilyen módon elszenvedik a járvány következményeit.

-- „Március 24-én déli 12-kor egy rövid percre megáll a közösségi közlekedés is Budapesten, hogy osztozzunk azok gyászában, akiktől szeretteiket, barátaikat, ismerőseiket vette el a járvány. És ezzel a gesztussal szeretnénk megköszönni mindazok munkáját, akik a frontvonalban küzdenek a járvánnyal, orvosoknak, rezidenseknek, ápolóknak, mentősöknek, és azoknak is, akik munkájukkal a korlátozások idején is működtetik a városainkat és Magyarországot”

- írja a főpolgármester.

https://444.hu/2021/03/21/karacsony-budapest-is-elnemul-egy-percre-hogy-megemlekezzunk-a-jarvany-aldozatairol

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A kormány nagyjából a semmit ajánlotta a fővárosnak közlekedésileg a következő uniós ciklusra, azt is kizárólag Vitézy-Fürjes beruházásban. A három államtitkáros, nagy durranásnak szánt bejelentés azonban eléggé kis pukinak bizonyult, mert a fővárosi küldöttség az Európai Bizottság levelének birtokában merészebb kérésekkel állhatott elő. A levél ugyanis leszögezi, hogy az érintett önkormányzatokkal való érdemi tárgyalás nélkül nem lesz pénz. Az idő sürget, így tovább kell tárgyalni. Nézzük a jelenlegi állást.
A kormány ajánlata a következő hét (7 !!!) évre:
- a műegyetem rakparti villamos kiépítése és meghosszabbítása az épülő MOL székházhoz és a Garancsi lakóparkhoz a Kopaszi gáton (BMT P129 projekt) mindehhez kemény 5 db villamos beszerzése
- A kelenföldi buszpályaudvar átépítése
Ezekkel persze semmilyen terhet nem lehet levenni a főváros költségvetéséről, mivel a fővárosnak úgysem lenne rá pénze, ha meg megépülne úgyis uniós forrásból épülne, szóval a tehermentesítés ilyenkor süket duma. Ráadásul ezeket a projekteket több más mellett már mind bekebelezte az alternatív városházaként működő KKBK/BFK.
A főváros nagyjából az alábbiakat szeretné:
- villamos, trolibusz és autóbusz járműbeszerzések (BMT P021, P170, P171 projektek fedik le)
- A pesti fonódónak elkeresztelt villamoshálózati fejlesztések, amelyek nagyrészt a Bajcsy és a Kossuth-Rákóczi villamostengely visszaépítését jelentik (BMT P112, P210, ill. P067, P107, P111 projektek fedik le)
Amiben megállapodtak:
- a pesti alsó rakpart rendbetétele
Érdekes még a főpolgármester nyilatkozata, amelyet a cikkben linkelt videóban egy felkérdezésre mondott: a HÉV járműprojekt bukásával (erről már írtunk és még fogunk is) az RRF mentőcsomagból kb. 200 milliárd Ft szabadul fel, aminek az elköltésére lennének ötletei.
Nekünk is.
A jövő héten a felek folytatják egymás gyűrését. Nem kicsi a tét, Budapestnek az IKOP Plusz kohéziós csomagból kb. 300 milliárd, az RRF mentőcsomagból is több száz milliárd Ft juthat közlekedésfejlesztésre.
Azt, hogy a Népszava miért ezt a képet választotta illusztrációnak, nem tudjuk, erről ugyanis nem volt szó, a 2-es metró Gödöllői HÉV összekötés beruházásról ugyanis a főváros eléggé el nem ítélhető módon lemondott és már át is passzolta Vitézyéknek. Vagy lehet, hogy a Népszava tud valamit újat? Végül is csak a BMT legfontosabb projektjéről van szó...
https://nepszava.hu/3113508_ujra-egymasnak-feszul-karacsony-gergely-es-a-kormany-a-tet-budapest-jovoje
-- VEKE

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Szerdán elkezdődik a Lánchíd felújítása, így a mostani hétvége sokáig az utolsó, amikor a gyalogosok átmehetnek rajta. A munkákat várhatóan 2023 őszére fejezik be.

https://telex.hu/belfold/2021/03/13/lanchid-lezaras-plakatkiallitas-kordon-felujitas-budapest

Megvan az új ár, máris elkezdődött a lánchídi számháború
https://telex.hu/belfold/2020/12/18/lanchid-felujitas-politikai-matematika

Válasz

M Imre üzente 3 éve

OS - Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal közleménye
Budapest, 2021. március 6., szombat (OS) - A főpolgármester bemutatta Budapest 2027-ig tartó fejlesztési dokumentumát

A járványhelyzet miatt digitális megoldások használatával, a
budapestiek aktív részvételével készült el a főváros 2027-ig tartó
jövőképét tartalmazó városfejlesztési stratégiája, az Otthon
Budapesten. Karácsony Gergely főpolgármester a dokumentumot a Trafó
Kortárs Művészetek Házában mutatta be, amelyben szerepel, hogy
megalakul a főváros lakásügynöksége, növekedni fog az egy főre jutó
zöld területek száma, megtelhetnek élettel a rozsdaövezetek,
csökkenek a halálos kimenetelű közlekedési balesetek.

Több módon fejthették ki a véleményüket 2020-ban a budapestiek
arról, milyen városban szeretnének élni. Nem meglepő módon a
válaszadók 90 százaléka ítélte fontos szempontnak a közügyek
átláthatóságát, 88 százalékuk pedig azt is, hogy közölhesse
véleményét a fővárosi ügyekről. A főpolgármester szerint a felülről
elhatározott és irányított, sokszor grandiózus és öncélú, az emberek
érdekeire fittyet hányó infrastrukturális fejlesztések ideje lejárt,
a budapestiek bevonásának segítségével készült az Otthon Budapesten:
a főváros 2027-ig szóló integrált településfejlesztési stratégiája.

"Az igazán jó várospolitika nem a presztízsberuházásokról szól,
hanem az emberekről: arról, merre vezessen a sétány egy parkban,
milyen legyen a csúszda egy játszótéren, hogyan mentsünk meg és
milyen funkcióval ruházzunk fel egy menő raktárépületet a
rozsdaövezetben" – emlékeztetett Karácsony Gergely, aki a Trafó
Kortárs Művészetek Házában, a Liliom utcai egykori
transzformátorházban mutatta be a főváros 2027-ig tartó időszakának
városfejlesztési tervét.

A főváros középtávú jövőképére és az ahhoz elvezető útra is
kiterjedő dokumentum Budapest számos akut problémájára szolgál
megoldással. Ezek közé tartozik az agglomerációba irányuló
kiköltözés, a nem csak a legszegényebbeket érintő lakhatási
problémák, a gyakran rendkívül rossz levegőminőség, vagy az áldatlan
közlekedési állapotok: az, hogy egy átlagos budapesti autós egy
teljes hetet tölt el egy évben azzal, hogy dugóban vesztegel, vagy
az, hogy hetente történik halálos kimenetelű közlekedési baleset a
főváros útjain. Ezért is szerepel kiemelt célként az Otthon
Budapesten programban a halálos vagy súlyos sérüléssel járó
balesetek számának megfelezése, ahogyan a város zöldlábnyomának
csökkentése is. A lakhatási problémák enyhítésére a főváros egyéb
intézkedések mellett saját lakásügynökséget alapít: a cél az, hogy
2027-re legalább 2500 lakást kezeljen a használókat szociális alapon
bérlakáshoz juttató intézmény.

A főváros azt is szeretné elérni, hogy hét év alatt 50 ezer új
lakás épüljön elsősorban a most nem használt barnamezős területeken,
hogy megfelelő és megfizethető otthona legyen mindenkinek, aki itt
akar élni.

A rozsdaövezetek új élettel megtöltése többször is visszaköszön a
stratégiában, így például a pesti fonódó villamos esetében: ez
ugyanis áthalad több barnamezős területen, összekapcsolva őket a
város többi részével. Szintén része a terveknek a rakpartok
megújítása, gyalogos- és kerékpáros-barátabbá tétele, és általánosan
a zöldfelületek bővítése: az évtized végére fejenként plusz 1
négyzetméter zöldfelülettel lesz gazdagabb minden budapesti.

Jóllehet a Tabán megújulása ugyanúgy a közösség bevonásával
zajlott, ahogyan a Római-parti közösségi tervezés, Karácsony Gergely
szerint a 2027-ig szóló stratégia akkor tud igazán érvényesülni, ha
nem csupán a tervezésben, de a megvalósításban is hallatják a
szavukat a városlakók. A főpolgármester szerint 90 százalékban a
budapestiek bevonásával fogják megvalósítani a dokumentum alapján
megszülető projekteket, amelyeket – a stratégia egészéhez hasonlóan

– az uniós költségvetési ciklushoz igazítanak.

A legszűkebb keresztmetszet ugyanis az anyagiak: még nem zárult le
a következő hétéves uniós pénzügyi ciklus forrástervezése, a
pandémiát kísérő válság összes hatása sem ismert egyelőre, és az
uniós újjáépítési csomagban Magyarországnak megítélt 5472 milliárd
forintos támogatásról sem indított még széleskörű egyeztetést a
kormány, pedig ez alapfeltétele a rendelkezésre álló keret
lehívásának.
Budapest, 2021. március 6.
Főpolgármesteri Hivatal
Sajtókapcsolati Csoport
Kiadó: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Az igazán jó várospolitika már rég nem a presztízsberuházásokról szól, hanem az emberekről: arról, merre vezessen a sétány egy parkban, milyen legyen a csúszda egy játszótéren, hogyan mentsünk meg és milyen funkcióval ruházzunk fel egy raktárépületet a rozsdaövezetből. Az emberekbe kell befektetnünk, a fővárosnak pedig mindannyiunk közös otthonának kell lennie.

2019 őszén arra vállalkoztunk, hogy beleszólást engedünk az embereknek az életükbe, a városukba, sőt, kifejezetten biztatjuk őket arra, hogy vegyenek részt a város formálásában. Ennek egyik komoly hozadéka az Otthon Budapesten: a főváros 2027-ig szóló integrált településfejlesztési stratégiája, amely az itt élők bevonásával készült. Erről beszéltem mai előadásomban.

A stratégiának három része van:

-- Az esélyteremtő Budapest: A mindenki számára elérhető lakhatás, a budapestiek egészségi állapotának, valamint a hátrányos helyzetben lévők életesélyeinek javítása. Decemberben 71 budapesti költözhetett önkormányzati bérlakásba.

-- A zöld Budapest: A rakpartok megújítása, gyalogos- és kerékpáros-barátabbá tétele, és általánosan a zöldfelületek bővítése, és azok védelme. Az évtized végére fejenként plusz 1 négyzetméterrel zöldfelülettel lesz gazdagabb minden budapesti. A rozsdaövezeteknek is új szerepet kell adnunk, ez több ponton is visszaköszön terveinkből, a pesti fonódó villamos esetében, amely áthalad több barnamezős területen, összekapcsolva őket a város benti részeivel

-- Nyitott Budapest: Nem csupán a tervezésben, de a megvalósításban is hallatják a szavukat a városlakók, akár a Tabáni szabadidőpark esetében, amely a helyi civilek és a tervezők közös munkájával jöhetett létre. A budapestiek bevonásával fogjuk megvalósítani a projekteket, amelyeket – a stratégia egészéhez hasonlóan – az uniós költségvetési ciklushoz igazítunk.

A legszűkebb keresztmetszet ugyanis az anyagiak: még nem zárult le a következő hétéves uniós pénzügyi ciklus forrástervezése, a járványt kísérő válság összes hatása sem ismert egyelőre, és az uniós újjáépítési csomagban Magyarországnak megítélt 5472 milliárd forintos támogatásról sem indított még széleskörű egyeztetést a kormány, pedig ez alapfeltétele a rendelkezésre álló keret lehívásának.

A programról bővebben az https://otthonbudapesten.hu oldalon tájékozódhattok!

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A Budapesti Önkormányzatok Szövetségének elnökeként, Soproni Tamás társelnökkel levelet írtunk Orbán Viktor miniszterelnöknek és Kásler Miklós miniszternek a kormány káoszba fulladt oltási terve kapcsán. A levelet itt olvashatjátok:

Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Tisztelt Miniszter Úr!

Összeomlott a kormány oltási terve. Nemcsak az oltásokkal kapcsolatos intézkedések, de az arról szóló tájékoztatás is kaotikus. A budapestiek egészsége és biztonsága érdekében segítséget és együttműködést kínálunk, hogy a kormány úrrá legyen a maga teremtette káoszon. A kerületi önkormányzatok készek és képesek bekapcsolódni az oltási terv végrehajtásába. Továbbra is kezdeményezzük új oltási pontok kialakítását, amihez a főváros és a kerületek közterületeiket is felajánlják.

Az önkormányzatok egyértelmű szabályozást várnak az óvodák és bölcsődék működésével kapcsolatban, hiszen a március 5-i miniszteri rendelet ellentmondásos, nem tér ki például az ügyeleti rendre. Pedig ez rendkívül fontos, hiszen az alapszolgáltatásoknak az országban működniük kell. Minden korábbinál nagyobb szükségünk van az egészségügyi ellátásra, orvosainkra, ápolóinkra, a rendvédelmi dolgozókra, járványhelyzetben is el kell szállítani a szemetet, mennie kell a villamosnak. Ha nem dolgoznak azok az emberek, akik az alapszolgáltatásokat működtetik, akik a legnagyobb bajban is végzik munkájukat, akik vigyáznak ránk, akkor az ország vérkeringése áll le. Márpedig ez történik, ha nincs az intézményekben ügyelet, ha nincs más választás, mint otthon maradni az óvodás, kisiskolás gyerekkel.

A járványnak az egészségügyi áldozatok mellett sajnos tömegével vannak gazdasági áldozatai is. Szinte felbecsülhetetlen azok száma, akik már elvesztették állásukat. Az, hogy munkavállalók nem tudják elhelyezni gyermekeiket, amíg a családjuk fenntartásáról gondoskodnának, ugrásszerűen növelheti az állásvesztők számát. Kérjük tehát, hogy az ország működőképességének biztosítása, valamint az állásvesztések elkerülése érdekében a kormány engedélyezze a gyermekfelügyelet megszervezését, az óvodai és iskolai ügyelet működtetését. Támogatjuk, hogy ebben a helyzetben az óvodai és a bölcsődei dolgozók kerüljenek előre az oltási sorrendben.

A kialakult amúgy is súlyos helyzetet rontotta az átgondolatlanul az egészségügyi dolgozókra kényszerített jogállási törvény is. Az ellátás biztonsága érdekében sürgetjük a kormányt, hogy állítsa vissza az egészségügyi dolgozók közalkalmazotti jogviszonyát. Itt és most nincs helye semmiféle politikai mérlegelésnek, a kormány legyen úrrá a kialakult káoszon, ennek érdekében is kezdjen azonnali egyeztetést az önkormányzatokkal.

A budapesti kerületi önkormányzatok, vagyis 1,7 millió fővárosi polgár képviseletében várunk Önöktől azonnali pontos tájékoztatást és intézkedéseket.
Ez az ország, Budapest és valamennyiünk érdeke.

Budapest, 2021. március 5.

Tisztelettel,
Karácsony Gergely, a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének elnöke
Soproni Tamás, a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének társelnöke

Válasz

M Imre üzente 3 éve

„Adják ide azt a másfél millió vakcinát, és mi beoltjuk Budapestet”

Ma, amikor a koronavírus áldozatainak száma megközelítette a drámai 15 ezres számot, újra és megint emlékeztetnünk kell magunkat: a számok és adatok mögött életek és sorsok vannak, emberek, akik szerettek és akiket szerettek. Egy közepes városnyi magyar ember életét vette el ez az átkozott vírus, minden egyes elveszett élet pótolhatatlan hiány.

És nincs vége… Kiélezett pillanatban vagyunk. A harmadik hullám belobbant, a vírus új mutációi a fertőzés gyorsabb terjedését okozzák éppen akkor, amikor érthető módon vészesen fogy a türelem, a korlátozások miatti fáradtság, a vágy, hogy visszatérjünk a normális életünkhöz, és az igény, hogy mielőbb a gazdaság is visszazökkenjen a rendes kerékvágásba. Az egyetlen megoldás, az oltás már elérhető közelségben van, de még mindig rengeteg a bizonytalanság, az oltási folyamat továbbra is inkább zavaros, mint átlátható. Az új mutációk a nagyobb népsűrűségű helyeken terjednek gyorsabban, ezért kell a városokban, elsősorban Budapesten még az eddigieknél is jobban odafigyelnünk. Mert a folyamatosan romló adatokat látva a várva várt könnyítések helyett sajnos inkább arra kell felkészítenünk magunkat, hogy az emberéletek védelme és az egészségügy működőképességének megőrzése érdekében további korlátozások lehetnek indokoltak. Amire továbbra is nagy szükség lenne, az a tiszta, világos és őszinte beszéd, valamint az együttműködés. Hogy így legyen, a kormánynak sürgősen változtatnia kell a hozzáállásán. Van pár dolog, ami azonnali cselekvést kíván:

-- Fel kell gyorsítani az oltási folyamatot. Egészen elképesztő, hogy a hírek szerint a kormány nem hívta le a Magyarországnak járó teljes kontingenst a bizonyítottan hatásos Moderna vakcinából. Arra hivatkoznak, hogy ez a vakcina drága, miközben az ára a fele a kínai oltóanyagnak, úgy, hogy az európai engedéllyel rendelkező Moderna vakcinája iránt sokkal nagyobb a közbizalom, mint a kínai vakcina iránt. Nem is szólva arról, hogy a miniszterelnök pár napja még azt mondta: a pénz nem számít, ha oltásról van szó. Én ezzel, a korábbi véleményével értek egyet, nem a maival. Azt javaslom ezért, hogy először is rendezzék át a közköltéseik rendjeit, hiszen van ott pénz, ahol százmilliárdok mentek el magánalapítványok támogatására, vadászkiállításra meg motorversenyre. Hívják le a teljes keretet, ha eddig nem tették, és adják át a szükséges mennyiséget Budapestnek, mi megoldjuk a fővárosiak oltását. Alighanem készen áll erre a nagyvárosi önkormányzatok többsége is. Megengedhetetlen, hogy a kormány késlekedése miatt ne gyorsuljon föl az oltási folyamat. Újra mondom: vonják be az önkormányzatokat mindannyiunk érdekében.

-- Fel kell függeszteni, akár leállítani az orvosok jogállasának megváltoztatásával kapcsolatos folyamatot. Semmiféle bizonytalanság, semmiféle zavar nem megengedhető most, amikor az egészségügy várhatóan még az eddigieknél is komolyabb terhelés elé néz.

-- Az oltási folyamat felgyorsulásáig növelni kell a tesztkapacitás, ingyenes teszteket kell biztosítani széles körben, hogy erre van komoly igény, azt a tegnap lezárult budapesti ingyenes tesztelési folyamat is bizonyította. Miként bizonyította azt is, hogy szükség is van rá: a tesztelési adatok a Fővárosi Önkormányzat ingyenes tesztelése esetén is romló tendenciát mutattak.
-- Miután több iparágban már tényleg a tartalékaik végső kimerüléséről számolnak be a vállalkozások, és mivel várhatóan még hosszú hetekre vagyunk a korlátozások feloldásától ezért a kormánynak új, célzott, gyors és mindenfajta politikai megkülönböztetéstől mentes támogatási formákat kell kidolgoznia. És nem is kell föltalálnia semmit, csak azokat a bértámogatási formákat, munkanélküli támogatásokat kell bevezetnie, amelyeket szerte Európában megléptek már a kormányok, de a magyar kormány még mindig adós ezekkel.

-- Szükségesnek látszik az otthoni munkavégzés feltételeinek további könnyítése.
Az önkormányzatok készen állnak az együttműködésre. Addig is, azt kérem mindenkitől, még tartsunk ki, tartsuk magunkat a mégoly nehezen elviselhető szabályokhoz, vigyázzunk egymásra, vigyázzunk az idősekre és vigyázzunk magunkra továbbra is.
https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/4079024695463679
-- Karácsony Gergely

Válasz

M Imre üzente 3 éve

OS - Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának közleménye

Budapest, 2021. február 10., szerda (OS) - Karácsony Gergely főpolgármester levele Orbán Viktor miniszterelnöknek

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Magyarország érdeke, hogy az Európai Unió által biztosított
Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz forrásai végre ne
kevesek gazdagodását, hanem a többség javát szolgálják.

Elengedhetetlennek tartom, hogy a járvány és a gazdasági válság
okozta kihívásokkal szembesülve, sok százezer magyar munkavállaló és
vállalkozás jövőféltésére reagálva, a kormány változtasson az
európai források felhasználásával kapcsolatos eddigi gyakorlatán. Az
elmúlt 10 év politikája miatt ugyanis Magyarország az Európai Csalás
Elleni Hivatal szégyenlistájának élére került. Változást indokol az
a tény is, miszerint a magyar költségvetés gazdaságvédelemre szánt
forrásainak jelentős részét olyan célokra költötték, amelyeknek sem
a gazdaság védelméhez, sem a munkahelyek megőrzéséhez semmi közük
nincsen.

A változás, az új politika alapja a partnerség és a bevonás. Ez
miniszterelnök úr számára immár nem lehetőség, hanem kötelesség. Az
Európai Parlament (EP) ugyanis a tegnapi napon úgy hagyta jóvá az EP
és az Európai Tanács megállapodását a Helyreállítási és
Rezilienciaépítési Eszköz forrásainak felhasználásáról, hogy a
tagállami kormányokat, így az ön kormányát is kötelezte az előzetes
konzultációra, konkrétan az önkormányzatokkal való egyeztetésre. A
döntés végrehajtásának felelőssége az öné, miniszterelnök úr.

Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a Helyreállítási és
Rezilienciaépítési Eszköz forrásainak felhasználásáról a kormány
eddig csak meglehetősen vázlatos, inkább lózungszerű dokumentumokat
tárt a magyar nyilvánosság elé, miközben Brüsszelben minden érdemi
előzetes konzultáció nélkül kezdett egyeztetéseket. Ugyan a
Miniszterelnökség államtitkára, Orbán Balázs úr parlamenti
felszólalásában azt állította, hogy 15 ezer szakemberrel
egyeztettek, és önkormányzati szövetségeket is felkértek a
véleményezésre, ám ezeknek az egyeztetéseknek nincs nyoma sehol.
Kérem miniszterelnök urat, cáfolja meg, esetleg pontosítsa
államtitkárát, vagy hozza nyilvánosságra tételesen, kikkel, mely
szervezetekkel, mely önkormányzati szövetségekkel folytattak
egyeztetést, mikor tették ezt, milyen előterjesztés alapján, és
milyen eredménnyel.

Államtitkárának közlését megkérdőjelezi, hogy az ország három
legnagyobb önkormányzati szövetsége semmiféle egyeztetési szándékról
nem tud. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) társelnökeként
és a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnökeként
megerősíthetem, hogy sem a MÖSZ-szel, sem a BÖSZ-szel semmiféle
egyeztetés nem történt, és hasonlóan nyilatkozott a médiában a másik
nagy önkormányzati szövetség, a Települési Önkormányzatok Országos
Szövetségének elnöke is.

Ha a magyar települések többségét képviselő szövetségekkel nem
egyeztettek, akkor mégis kivel? Az elmúlt napokban számos
polgármesternél érdeklődtünk, tudnak-e ilyen egyeztetésről, ám erről
a megkérdezettek egyike sem hallott.

Szeretném hinni, hogy a kormány nem úgy jár el a helyreállítási
támogatás felhasználásakor, mint ahogyan a következő hét év uniós
költségvetésében szereplő források elosztását tervezi a fővárosban:
Budapest valós igényei, a főváros hosszú távú jövőjét szolgáló
fejlesztések helyett, a megválasztott városvezetés megkerülésével
nagyobb részt presztízsberuházásokra, lopakodó olimpiára költenék a
pénzt.

Szeretném hinni, hogy a kormány nem követte el ismét azt a hibát,
hogy a helyreállítási támogatásokról megint csak politikai alapon,
kizárólag kormánypárti polgármesterekkel folytatott egyeztetéseket,
mert ez azt a látszatot erősítené, mintha a kormány első- és
másodrangú polgárokra, első- és másodrangú településekre osztaná fel
az országot, ami nyilvánvalóan megengedhetetlen lenne. Az Európai
Unió által nyújtott válságkezelő támogatás ugyanis nem a kormányé,
nem egyik vagy másik párté, az a magyar embereket és a magyar
vállalkozásokat illeti meg.

A magyar önkormányzatok, szerte az országban erejükön felül veszik
ki a részüket a járvány elleni védekezésből és a gazdasági válság
hatásainak enyhítéséből. Teszik ezt gyakran a kormánynál gyorsabban,
hatékonyabban, szolidárisabban. Az önkormányzatok bevonása a
Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz forrásainak
felhasználásába – az Európai Parlament által előírt kötelezettségen
túl – azért is szükséges, mert az Európai Unió által elfogadott
célok elérése – úgymint digitalizáció, zöld fejlesztések,
klímavédelem – jelentős részben a településeken, köztük a városokban
és Budapesten valósíthatók meg. A településeket érintő problémákat,
a helyben élő emberek gondjait, az önkormányzatok ismerik a
legjobban, a válságkezelésben pedig megkerülhetetlen a szerepük.

Felszólítom tehát miniszterelnök urat, hogy a kormány
haladéktalanul kezdjen egyeztetést a Helyreállítási és
Rezilienciaépítési Eszköz forrásainak felhasználásáról minden magyar
önkormányzati szövetséggel, és a velük való megállapodás hiányában
ne nyújtson be programokat Brüsszelben. Az egyeztetésre, a
partnerségre és az együttműködésre a magyar önkormányzatok készen
állnak annak érdekében, hogy az uniós segítség azokat szolgálja,
akiknek szánták, és akiknek erre szükségük van: a magyar emberek és
a magyar vállalkozások.

Tisztelettel:
Karácsony Gergely
főpolgármester

Kiadó: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Hídvita: 5 tévhit a budapesti hídépítésről | 2021. január 30.

Nem csökken egy új híddal az utazási idő, nem csökken a forgalom, nem nagyon mennének az emberek Csepelről Budaörsre, nincs időnk a forgalomcsökkentés halogatására, lehet csillapítani forgalmat híd nélkül is, írja Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke a Telex Hídvita-sorozatának hatodik részében, elsősorban Budapest korábbi főépítészének véleményére reagálva. A vitasorozatban különféle véleményeknek teret adva azt járjuk körül, kell-e Budapestre újabb Duna-híd vagy sem.

Sok igazság van abban, amit Schneller István fejtett ki Budapestnek szüksége van hidakra című cikkében, a Telex Hídvita-sorozatában.
https://telex.hu/velemeny/2021/01/18/uj-hidak-budapesten-schneller-istvan
A következtetéseit azonban tévhitekre alapozza. Az alábbiakban ezeket igyekszem eloszlatni.

1. A cikk állítása szerint „sok ezer embernek 30-40 perccel lerövidül a napi utazásban eltöltött ideje, … az általuk megteendő napi távolság, s ezzel a kibocsátott benzingőz mennyisége is csökken.” A tény viszont az, hogy nemzetgazdasági szinten semmilyen új híd, új út vagy akár új tömegközlekedési járat nem eredményez időmegtakarítást. Az emberek ugyanis a világon mindig mindenütt átlagosan nagyjából ugyanannyi időt töltenek utazással, naponta mintegy 70 percet.
https://ec.europa.eu/transport/sites/transport/files/themes/strategies/studies/doc/future_of_transport/2009_02_transvisions_report.pdf
(Ezt a jelenséget Marchetti-állandónak is nevezik,
https://en.wikipedia.org/wiki/Marchetti%27s_constant
Cesare Marchetti olasz fizikus után, aki szerint ez az érték a kőkorszak óta változatlan.)

Ebből a szempontból nem különbözik például Tanzánia az Amerikai Egyesült Államoktól. Amiben különbség van, az a megtett távolság: az elmúlt évszázadok közlekedésfejlesztései (beleértve a járműtechnológiai fejlesztéseket is) csak az utazások távolságát növelték. Ezt a jelenséget egyébként jól mutatják a Budapesten és környékén az elmúlt évtizedekben végbement változások: a motorizáció növekedése és a közúti infrastruktúra bővítése meghatározó szerepet játszott abban, hogy a lakás, a munkahely, a bevásárlás helye stb. egyre távolabb került egymástól.

2. A cikk szerint a Galvani híd „hozzájárul … a belső városrészek forgalmi tehermentesítéséhez”. Ezzel szemben tény, hogy az új utak, hidak építése önmagában sehol a világon nem járult hozzá más területek tehermentesítéséhez. A jelenséget elemző Texas Transportation Institute kutatásvezetője, Roy Kienitz ezt szemléletesen így fogalmazta meg: „Az utak bővítésével védekezni a zsúfolt közlekedés ellen olyan, mintha az elhízást az öv meglazításával próbálnánk gyógyítani.”
https://www.researchgate.net/profile/Todd_Litman/publication/279940472_Generated_traffic_Implications_for_transport_planning/links/57cd968808ae582e069231dc/Generated-traffic-Implications-for-transport-planning.pdf

Az új utak ugyanis korábban nem létező, újabb forgalmat gerjesztenek.
https://en.wikipedia.org/wiki/Induced_demand#Sources_of_induced_traffic
Ennek egyszerű oka van: a keresletet az ár befolyásolja. Ha az ár alacsonyabb lesz, azaz kevesebb költséggel és rövidebb idő alatt (az idő pénz!) tudunk eljutni valahová, mint korábban, akkor ezt a lehetőséget ki is fogjuk használni. (Ha viszont — például útszűkítés következményeként — növekszik az eljutás költsége, akkor csökken a kereslet, s nemcsak az adott úton, hanem általában az egész érintett térségben csökken a forgalom.)
https://www.lelegzet.hu/archivum/2000/07/2238.hpp.html

A forgalomgerjesztés jelenségét itthon is sokszor tapasztalhattuk. Ennek egy jellegzetes példája volt az M0-s déli szakasza a Duna-híddal együtt. A megépítése előtt a tervezők és a város vezetői azt ígérték, hogy az átadása után mentesülnek a XI. kerület belső útjai a hatalmas kamionforgalomtól és megszűnnek a dugók. Miután megépült a szakasz, a kamionokat kitiltották az érintett belső utakról, így az első ígéret teljesült, ami mindenképp örvendetes volt.

Ami a második ígéretet illeti, erről így nyilatkozott nem sokkal az átadás után a Főpolgármesteri Hivatal Közlekedési Ügyosztályának illetékese: „Az M0-ás körgyűrűn az M1-es, M7-es és az M5-ös autópályák közötti szakaszon ma már komoly forgalom zajlik. A mérnökök feltételezték, hogy az elkerülő autópálya tehermentesíti a Bocskai és a Budaörsi utat. Nem így történt. A műszerek az M0-ás átadása után körülbelül két hétig jelezték a járművek számának csökkenését, utána visszaállt a korábbi állapot. Mindössze annyi történt, hogy a teherautókat személykocsik váltották fel.” (Népszabadság, 1995. január 6.)

Nem tévedés: nem két évtized, nem két év, mégcsak nem is két hónap, hanem két hét alatt alakultak ki újabb dugók! Hasonló ígéretekkel és hasonló csalódásokkal szembesülhettünk a Lágymányosi híd és az M0-ás északi hídja esetében.
https://levegomunkacsoport.blog.hu/2020/01/23/galvani_hid_sem_tehermentesitene
Természetesen a Galvani híd átadásakor jelentősen csökkenhet a forgalom a belső városrészekben, ha ezzel egyidejűleg ott drasztikus forgalomcsillapítási intézkedéseket vezetnek be.
https://telex.hu/velemeny/2021/01/20/hidvita-dugodij-nelkul-nem-hozza-a-szamokat-a-galvani-hid

3. A cikk szerint „a csepeliek elsősorban nem azért fognak Budaörsre menni, mert az új híd ezt lehetővé teszi, hanem többek között azért, mert az egykor majd negyvenezer embert foglalkoztató Csepel Művek munkahelyeinek nagy része megszűnt és Budaörsön egy hatalmas logisztikai és bevásárlóközpont-együttes jelentős munkaerőt is felszív.” Ez részben igaz, de csak részben, hiszen amennyiben Budaörs nem lesz könnyen megközelíthető Csepelről, akkor nem fognak ott tömegesen munkát vállalni a csepeliek.

A tévhit pedig abban áll, hogy a híd megépítése esetén Budaörsre csak viszonylag kis távolságra lévő Csepelről fognak bejárni dolgozni. A valóságban ennél sokkal távolabbról is jönnek majd, ami környezetileg fenntarthatatlan. A jövő egyetlen lehetséges útja a „15 perces város” mielőbbi megvalósítása. (A Ville du 1/4h koncepciót
https://annehidalgo2020.com/thematique/ville-du-1-4h/
Párizs polgármestere, Anne Hidalgo hirdette meg. Ennek lényege, hogy gyalog vagy kerékpárral 15 percen belül elérhető legyen a városban az emberek hat fő tevékenysége:
https://eurocities.eu/latest/parisians-will-live-within-a-15-minute-radius/
a lakás, a munkahely, a kereskedelmi egységek, az egészségügyi intézmények és a szórakozási lehetőségek. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy holnaptól – vagy bármikor a jövőben – az egész város így fog működni, hiszen ez lehetetlen lenne, hanem azt, hogy fokozatosan efelé kell haladni, és semmiképp sem szabad ennek az ellenkezőjére ösztönözni.)

Csepel esetében például a „15 perces város” felé közeledést nem egy vagy két, Csepelt Budával összekötő híd segíthetné elő, hanem a mindenekelőtt a csepeli rozsdaterületek rehabilitálása, a csepeli adottságok (Duna-partok, ipartörténeti emlékek, zöldterületek) megfelelő hasznosítása és a hiányzó szolgáltatások megteremtése, amelyek költsége ráadásul feltehetően jóval kisebb lenne a híd és a csatlakozó úthálózat megépítésének költségeinél.

4. A cikk azt sugallja, hogy Budapest közlekedési és környezeti állapotának javulását főleg egyes óriásberuházásoktól várhatjuk, amelyek majd várhatóan megvalósulnak az elkövetkező hét (tíz, tizenöt?) évben. Tévhit, hogy ennyi időnk van – már rég cselekednünk kellett volna. Budapesten a légszennyezettség mértéke rendszeresen meghaladja az egészségügyi határértékeket és a helyzet nem javul.
https://levegomunkacsoport.blog.hu/2019/11/04/tenyleg_javul_budapest_levegominosege
(Azokat a határértéket haladja meg, amelyek esetenként jóval magasabbak annál,
https://www.levego.hu/kapcsolodo-anyagok/az-europai-kornyezetvedelmi-ugynokseg-szerint-tovabbra-is-gond-a-koromkibocsatas/
mint amelyeket az Egészségügyi Világszervezet ajánl.)
https://levegomunkacsoport.blog.hu/2020/04/20/mekkora_legszennyezettseg_nem_veszelyes_az_egeszsegre_kulonosen_a_jarvany_idejen

A Levegő Munkacsoport
http://levego.hu/hirek/2019/11/legszennyezes-civilek-megdobbento-meresi-eredmenyei/
és a Greenpeace
https://www.greenpeace.org/hungary/sajtokozlemeny/5861/egeszsegtelen-a-levego-az-iskolak-kornyeken-derul-ki-a-greenpeace-friss-mereseibol/
mérései pedig arra utalnak, hogy a helyzet sokkal rosszabb annál, mint amit a hivatalos mérőállomások mutatnak. Budapesten évente mintegy 2500 ember korai halálát okozza a rossz levegő.
https://www.eea.europa.eu/publications/air-quality-in-europe-2020-report/at_download/file

Az asztmás gyermekek száma évről évre növekszik, 2001 és 2017 között megkétszereződött a fővárosunkban.
http://statinfo.ksh.hu/Statinfo/haViewer.jsp?wcfc57795f1=x

Az Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA) tanulmánya
https://www.levego.hu/hirek/2020/10/budapest-is-a-legszennyezettseg-miatt-leginkabb-karosult-europai-varosok-kozott-evi-1200-milliard-forint-kar/
szerint évente mintegy 3300 millió euró, a Budapesten megtermelt GDP 6,2 százalékának megfelelő összegű veszteséget okoz fővárosunkban a szennyezett levegő. Az egy lakosra jutó veszteség súlyossága tekintetében a vizsgált 432 európai város között Budapest a 22. legrosszabb helyen áll évi 1860 euróval (680.000 forint).

Bár kutatások sora bizonyítja, hogy sokkal egészségesebbek azok az emberek, akiknek a lakókörnyezetében fák találhatók, mint ahol nincsenek fák, az elmúlt évtizedekben Budapesten rengeteg fát irtottak ki, és helyüket utak, parkolók, benzinkutak és más létesítmények foglalták el. Az éghajlatváltozással a fák szerepe még inkább megnövekszik, hiszen csökkentik a környezetük hőmérsékletét, ami a nyári hőség idején szó szerint életmentő lehet: az eddigi nyári hőhullámok során Budapesten 15-30 százalékkal növekedett meg a halálozások száma.
https://www.met.hu/doc/rendezvenyek/metnapok-2013/P3_Paldy_etal.pdf

A gépjármű-közlekedés elterjedése következtében a korábbinál sokkal kevesebb fizikai mozgást végeznek az emberek. Egyrészt sokan hozzászoktak ahhoz, hogy rendszeresen autóba üljenek, másrészt a város közterületeinek nagy részén már kellemetlenné, sőt a levegő- és zajszennyezés miatt egészségtelenné is vált a mozgás, a sportolás. A szülők sokszor félnek is a gyermekeiket egyedül utcára engedni. (Gyerekként még a házunk előtti utca úttestén labdáztam a barátaimmal; ha nagyritkán elment egy-egy autó, félreálltunk. Ma ezt az utcát a parkoló gépkocsik és a folyamatos autóforgalom foglalja el.)

Márpedig a mozgásszegény életmód az egyik legsúlyosabb egészségügyi kockázati tényező, napjainkban ez a szív- és érrendszeri betegségek, a rák, a légzőszervi betegségek és a cukorbetegség egyik legfőbb előidézője. Kutatások bizonyítják, hogy szoros összefüggés van az autóhasználat, valamint az elhízás és az abból eredő megbetegedések között. A mozgásszegény életmód az Egészségügyi Világszervezet szerint Európában évente mintegy 600000 ember idő előtti halálát idézi elő.
http://www.euro.who.int/__data/assets/pdf_file/0011/87545/E89490.pdf
A mai megbetegedéseket és elhalálozásokat pedig soha nem lehet majd meg nem történtté tenni, tehát azonnali érdemi cselekvésre van szükség.

5. A cikk úgy állítja be, mintha a belső városrészek gépjármű-forgalmát nem lehetne csökkenteni az új híd (hidak) megépítése nélkül. Ezzel szemben sok város példája bizonyítja ennek ellenkezőjét.
https://levegomunkacsoport.blog.hu/2020/08/25/mennyire_nepszeru_tlen_a_gepkocsi-forgalom_korlatozasa
A megvalósítás egyetlen akadálya a politikai akarat hiánya. A megvalósítás mikéntjére pedig a Levegő Munkacsoport tanulmányt készített a Budapesti Fejlesztési Központ (BFK) megbízásából.
https://www.levego.hu/site/assets/files/6187/kozlekedes_kozterulet_2020marc09h.pdf
A tanulmány megállapításait a BFK vezetői, szakértői megvitatták és egyetértésüket fejezték ki az abban megfogalmazott javaslatokkal…

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke

https://telex.hu/velemeny/2021/01/30/hidvita-tevhit-galvani-hid-lukacs-andras

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Galvani híd helyett forgalomcsillapítást! | 2020.12.08.

Gulyás Gergely miniszternek, Vitézy Dávidnak, a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatójának és Karácsony Gergely főpolgármesternek juttatott el levelet tegnap a KörTér – Környezettudatosak Tere Újbudán közösség számos civil szervezet támogatásával, tiltakozva a Galvani híd tervezett megépítése ellen. Így a beruházás ellen a pesti oldalon már 2017 óta fellépő Kiserdővédő Akciócsoport
https://galvaniprojekt.hu/
kiegészült a budai oldal érintett lakosaival. A Levegő Munkacsoport korábban szintén aggályait fejezte ki a tervvel kapcsolatban.
https://levegomunkacsoport.blog.hu/2020/01/23/galvani_hid_sem_tehermentesitene

Alábbiakban közzétesszük a levelet:

Tisztelt Gulyás Gergely Miniszter Úr!

Mi, az aláírók, aggodalmunkat szeretnénk kifejezni a Dél-Buda, Észak-Csepel és Dél-Pest közé tervezett Galvani híddal és a hozzá kapcsolódó úthálózattal kapcsolatban. Elsősorban a Dél-Budán és Csepelen élők aggályairól, az itt élőkre várható hatásokról tájékoztatjuk Önöket.

Újbuda a területén átmenő autópálya és autóút-bevezetők (M1/M7, 6-os út), a (most tovább bővülő) vasútvonalak, a területére befutó hidak (Erzsébet, Szabadság, Petőfi és Rákóczi hidak) és hozzá kapcsolódó utak miatt nagyon szétaprózott, egyes városrészei között alig-alig van összeköttetés, átjárás. A többsávos autóutak, vasúti pályák erősen megnehezítik a kapcsolatot akár szomszédos területek között is. A tervezett Galvani hídhoz kapcsolódó levezető úthálózat a már most többsávos, túlzsúfolt Andor utcára és az Egér útra helyezne további jelentős forgalmat, ami az út kiszélesítésével, állandó autósforgalommal, Dél-Kelenföld, Kelenvölgy és Őrmező teljes elszigetelődésével járna. Észak-déli irányban a Szerémi és a Budafoki utak már most túlzsúfoltak, a jelenlegi forgalmat sem tudják sokszor levezetni. Nem elfogadható, hogy egy útra két híd (Rákóczi és Galvani) forgalmát vezessék!

A Galvani-híd dedikáltan a belváros teherforgalmát kívánja a külsőbb kerületekbe irányítani. Ez az elképzelés több okból is problémás:

-- A hatalmas zajszennyezés, levegőszennyezés, állandó dugók nagyban csökkentenék az itt élők életminőségét! A teherforgalom elvezetésére az M0 híd és autópálya szolgál, kérjük a Deák Ferenc híd mielőbbi, megfelelő műszaki tartalmú és tartós minőségű átadását! A Rákóczi hídon most tapasztalható dugók az M0-ás déli szakaszának többéves, elhúzódó felújítási munkálatainak is köszönhetőek.

-- A Galvani híd várhatóan az M0-ás autóút forgalmának egy részét is ide terelné (tulajdonképpen menekülő útvonalként működve), ami épp az eredeti szándékokkal ellentétes, hiszen teher- és átmenő forgalmat irányít a város felé.

-- A forgalom átirányítása a belvárosban sem feltétlenül oldja meg a belső kerületek problémáit, mert számos kutatás igazolta, hogy új utak nyitásával keresletet gerjesztünk (a nagyobb kínálat már minimális időt követően nagyobb keresletet generál), azaz a Galvani híd megépülésével Újbudán biztosan nagyobb lesz a forgalom és a várhatóan a belvárosban sem fog csökkeni az autós közlekedés! Hosszútávú megoldást csak a forgalomcsillapítás jelenthet, mind a belvárosban, mind Dél-Budán.

Dél-Budán elsősorban az agglomerációból érkezők közlekedési igényének csökkentését (távmunka ösztönzése, magas színvonalú helyi oktatás) és a közösségi közlekedésre való terelését tartjuk valóban eredményesnek.

Újbudán a növekvő lakosság és csökkenő zöldterület miatt kiemelt jelentőségű a Duna-part rekreációs funkciója. Kisebb beruházással összefüggő zöldterületet, sétautat és kerékpárutat lehetne létrehozni a Kopaszi-gát és a Savoya park között a Duna-parton. Ez Albertfalvának, Kelenföldnek és Lágymányosnak hatalmas potenciál a levegőminőség javítás, a zajterhelés csökkentés, a természethez való kapcsolódás, a feltöltődés és a sportolás szempontjából. A Duna és ártere Natura 2000 terület, amelynek biodiverzitását veszélyeztetné a Galvani híd. További előnye lenne ennek a Duna-parti zöld sávnak Budafok és a déli agglomerációból érkezők kerékpáros közlekedésének megkönnyítése. Ezt a potenciált teljesen tönkretenné a Galvani híd, amely ennek az összefüggő Duna-parti területnek a közepén vezetne át egy autópályát.

A Duna-parti barnamezős területeken (a Duna és a Fehérvári út között) már most annyi építési engedélyt adtak ki, hogy a környékre a következő 1-2 évben kb. 15.000 új beköltöző érkezik és számos irodaház is épül a területen. A lakóházak a környék élhetőségi színvonalát indokolhatatlanul (illetve kizárólag nyereségorientált érvekkel alátámaszthatóan) lecsökkentve, nagyon sűrűn helyezkednek el, az épületek között a legtöbb helyen nem alakítanak ki közparkot, játszóteret, sportpályát. Ezért különösen fontos, hogy ebben az újonnan beépülő térségben minden meglévő zöldterületet megőrizzünk és területet biztosítsunk továbbiak kialakítására! A WHO ajánlás szerint egy embernek min. 9 m2/fő zöldterület szükséges. Ez az arány Újbudán 6 m2/fő, amit az új beköltözők tovább rontanak. Továbbá a zöldterületek környezete sem elhanyagolható: nem mindegy, hogy egy csendes, tiszta levegőjű helyen található a park, vagy egy állandó autós- és teherforgalmat bonyolító, zajos, rossz levegőjű híd mellett. Az eddigi információink szerint a Galvani híd miatt az Andor, Szerémi és Budafoki útra számított várható forgalmi adatok nem számolnak a Duna-parti barnamezős területek beépülésével, ami lakásonként 1/2 autót számolva is 3500-4000 gépkocsival növeli meg ezen utak forgalmát, az irodaházakba érkezők további jelentős autós közlekedést generálnak, és a várható további beépítés még nagyobb forgalmat vetít előre. A közlekedési infrastruktúra már most telített: a Budafoki és Szerémi úton mindennaposak a dugók, ezen a területen csak busz közlekedik, ami a dugók miatt nem alternatívája az autós forgalomnak. Ennyi ember közlekedése csak közlekedési igény csökkentésével (távmunka, 15 perces város), a tömegközlekedés, a gyalogos és kerékpáros közlekedés fejlesztésével és forgalomcsillapítással megoldható! A rozsdaövezeti túlzott beépítés további részleteiről itt olvashatnak:

A COVID-járvány – és a szakemberek szerint előreláthatóan azt rendszeresen követő újabb járványok – miatt különösen felértékelődnek a gyalogosbarát terek, a kikapcsolódást jelentő zöldterületek, a tiszta levegő, a csend, a szomszédság szerepe, a közelben élők összekapcsolódása, összetartása, az igényes környezettel segíthető lokálpatriotizmus kialakíthatóságának előkészítése. Mindezek ellen hat a Galvani híd terve, ami a levegőszennyezéssel, zajterheléssel, városrészek elválasztásával, dugókkal, stresszel, zsúfoltsággal, zöldterületek csökkenésével járna. A jelenlegi vírus terjedése és a nagymértékű levegőszennyezés kapcsolata bizonyított, így ezzel a beruházással közvetlenül veszélyeztetnék az itt lakók életkilátásait. A jelenlegi lakók csendes, kertvárosias, élhető helyre költöztek; a most beköltözők is ezért fizetnek különösen magas árakat az új ingatlanjaikért, a Galvani híd megépülésével mindez veszélybe kerülne, ami a jelenlegi lakások értékvesztésével is járna.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Dél-Buda és Csepel életét ilyen nagymértékben befolyásoló projektről csupán a sajtóból értesülünk, a dél-budai hatásokról még onnan sem, e tárgyban semmilyen lakossági fórumról, tájékoztatóról nem tudunk. Minél előbb szeretnénk megismerni azt az előzetes tanulmányt, ami azt mutatja, hogy az új Duna-híd legjobb helyen a Galvani út meghosszabbításában lenne. Véleményünk szerint a Galvani híd túl közel van a Rákóczi hídhoz, zsúfoltságot okoz Kelenföldön, egy amúgy is túlzsúfolt területen, Csepelen ipari területre vezet, ami teherforgalmat generál és a csepeli lakosokat alig kapcsolja be az út vérkeringésébe, helyzete miatt a budafokiaknak sem jelent összeköttetést sem Csepellel, sem a pesti oldallal. Az eddig látott adatok szerint, ha már új Duna hidat építünk, sokkal előnyösebb helyen lenne a Savoya park magasságában (Albertfalvi híd), ahol Budafoknak, Csepel belvárosának is lenne összeköttetése egymással és Dél-Pesttel, egy sokkal kevésbé leterhelt, zsúfolt helyre futna be a híd Dél-Budán, és kevésbé venne el zöldterületeket a várostól. A közlekedési szakemberek is az Albertfalvi híd mellett érvelnek: az innen levezető utak sokkal jobban illeszkednének a város közlekedési szerkezetébe.

Szeretnénk, ha az eddigi és jövőbeni hatásvizsgálati eredmények, várható forgalmi adatok nyilvánosak lennének, és a dél-budaiaknak és csepelieknek lenne lehetőségük nemcsak megismerni, de bele is szólni az új Duna híd elhelyezkedésébe, jellemzőibe, kialakításába. A https://budapestujkorutja.hu/reszveteliseg/ oldalon közzétett kérdőívet kitöltöttük, de nagyon manipulatívnak tartottuk és a kitöltők eloszlásán azt láttuk, hogy többségük nem a kerületben él, hanem átmenő útvonalként tekint Újbudára. Hogy lehet egy Újbudára tervezett hídról az újbudaiak véleményét figyelmen kívül hagyva dönteni?

A készülő új Duna híddal kapcsolatban az alábbi elvárásaink vannak (remélhetőleg, ez az Albertfalvi híd lenne):

-- a híd átadásával a rajta kiépített villamosvonal és kerékpárút is kerüljön átadásra,

-- legyen a híd városi híd, teherforgalmat 3,5 t fölött ne engedjenek rá,

-- a híd az itt élők (újbudaiak, budafokiak és csepeliek) jobb kapcsolódását szolgálja, ne az M1/M7 autópálya és Dél-Pest (távlatosan a Liszt Ferenc repülőtér) összekötésére szolgáló autópálya legyen,

-- 50 km/h sebesség-korlátozás legyen a hídon és a levezető utakon, szintbeli kereszteződések legyenek a levezető szakaszokon, a kapcsolódó úthálózat maximum 2x2 sávos legyen,

-- alakítsanak ki a levezető utak környékén minél több zöldterületet, közparkot, gyalogosbarát teret, kerékpárutat, a villamospályát füvesítsék, a megállókban zöldtetőt használjanak.

Dél-Buda nem az agglomerációból érkező autósok és a teherforgalom átmenő autópályája, hanem az itt élők lakóhelye! Kérjük, ennek figyelembevételével határozzák meg az új Duna híd helyét és jellemzőit és vonják be a helyben élőket is a tervezésbe! Tény, hogy az ilyen nagy hidak értelemszerűen nem kizárólag a helyiek életét, utazási, kapcsolati és más életlehetőségeit befolyásolják, de mivel kétségkívül az itt élőkre hat leginkább, a szubszidiaritás elvének teljes figyelmen kívül hagyása védhetetlen mulasztás.

Budapest, 2020.12.08.

Tisztelettel:

KörTér – Környezettudatosak Tere Újbudán
korter.ujbuda@gmail.com

További aláírók:

Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége
Karátson Gábor Kör
Kiserdővédők
Kisközösségi Program
Levegő Munkacsoport
Magyar Közlekedési Klub
Magyar Természetvédők Szövetsége
Ökotárs Alapítvány
Bereczky Gábor, Védegylet Újbuda
Nyikom Tibor, 10 millió fa – XI. kerületi csoport
Szabó Dávid, Miutcánk.hu
Bajomi Bálint, biológus, természetfotós, XI. kerületi lakos
Gévai Csilla, író, illusztrátor, környezetvédő, XXII. kerületi lakos
Kajner Péter, közgazdász, ELTE Humánökológia szak oktatója

Képünkön: A Kiserdő, amit elpusztítana a Galvani hídhoz kapcsolódó új út
A kép forrása:
https://galvaniprojekt.hu/zoom-oltunk-egyet-kispest-polgarmesterevel-is/

http://levego.hu/hirek/2020/12/galvani-hid-helyett-forgalomcsillapitast/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A Kúria ideiglenes intézkedésként megtiltotta annak a fővárosi önkormányzati rendeletnek az alkalmazását, ami azt írja elő, hogy a Budapesten terjesztett ingyenes sajtótermékek négy oldalán a fővárosi önkormányzat híreinek és információinak kell szerepelnie, írja az MTI.

A fővárosi közgyűlés tavaly ősszel döntött erről a rendeletről, ami gyakorlatilag a Pesti Hírlapra és a Metropolra vonatkozik. A rendelet indoklása az volt, hogy kereskedelmi célú hirdetések mellett közszolgálati célúak is megjelenjenek. Horváth Csaba fővárosi szocialista politikus a hvg.hu-nak októberben arról beszélt: a budapesti Önkormányzat nem akart saját újságot létrehozni, így teremti meg a közérdekű nyilvánosságot. A módosítás nem érinti a Pesti Hírlap és a Metropol eddigi szerződéseit.

A rendeletet 2020 novemberében törvénysértőnek nyilvánította a kormányhivatal.
https://telex.hu/belfold/2020/11/03/torvenyserto-az-ingyenes-lapok-fovarosi-szabalyozasa
A Kúria most a kormányhivatal kérelmére megtiltotta a rendelet alkalmazását.

A Kúria a kormányhivatal indítványában felhozott érvek alapján úgy ítélte meg, hogy a rendelet megtámadott bekezdése kapcsán az ideiglenes alkalmazási tilalom elmaradása súlyosabb hátrányt okozna, mint az alkalmazási tilalomra irányuló kérelem elutasítása. Az alkalmazási tilalom a Kúria érdemi határozatának meghozataláig tart. A törvény szerint a Kúriának 90 napja van az érdemi döntés meghozatalára.

https://telex.hu/belfold/2021/01/27/kuria-fovarosi-onkormanyzat-lapterjesztes-ingyenes-ujsag-metropol-pesti-hirlap

Válasz

M Imre üzente 3 éve

BKK: Nincs lehetőség a Blaha Lujza tér teljes újratervezésére 2021. január 26.

Három nappal azután, hogy Vitézy Dávid, az állami Budapest Fejlesztési Központ vezetője a közösségi oldalán bírálta a Blaha Lujza tér felújítási terveit,
https://telex.hu/belfold/2021/01/23/vitezy-hianyolja-a-villamos-vegallomast-a-blaha-lujza-ter-terveirol
hiányolva belőle a többi között a Népszínház utcai villamos átvezetését, a BKK részletes választ adott a kritikára:

-- Nincs se idő, se pénz a Népszínház utcai villamos Blaha Lujza téren való átvezetésére
-- A kormányzati támogatás kötött határideje miatt kell sietni
-- Lesz WC, de nem ott, nem úgy

Részletesebben:

A BKK szerint a Népszínház utcai villamos Blaha Lujza téren való átvezetésére jelenleg sem az ahhoz szükséges anyagi keret, sem kellő idő nem áll rendelkezésre. Ettől függetlenül a majdani, újraépítendő Rákóczi úti villamoshoz való csatlakozást a jelenlegi felújítási terv továbbra is szem előtt tartja.

A Blaha Lujza tér felújításához nyújtott 1 milliárd forintos kormányzati támogatással kapcsolatban a cég közli, hogy az csak 2021-ben használható fel, a projekt állami támogatásáról szóló szerződés nem hosszabbítható 2021. év végénél tovább. Ez nemcsak a már elfogadott tervek átrajzolására, de a lakosság véleményének meghallgatására, a velük folytatott párbeszédre sem nyújt kellő időt a főváros vezetésének.

A föld alá tervezett nyilvános WC-t pedig a felszínen építik meg, a nagyságrendileg 800millió forintba kerülő, 121 négyzetméteres kávézó épülete helyett magántőke bevonásával egy szolidabb költségű, de a célnak megfelelő épület valósulna meg egy másik beruházás keretében.

A régi városvezetés kezdte

A BKK közleménye szerint a Blaha Lujza tér tervei a korábbi városvezetés határozott útmutatásai alapján készültek, tudatosan figyelmen kívül hagyva a későbbi villamos fejlesztési lehetőségeket, vagy a kerékpáros közlekedés érdemi színvonalnövelését. Ezzel együtt a tervezők komoly munkával egy harmonikusan, igényesen kialakított teret terveztek.

Az új városvezetés folytatja

A jelenlegi városvezetés igyekszik megtartani a terv alapkoncepcióját, egyúttal a villamos fejlesztéseket nem kívánja ellehetetleníteni, és közben több zöldfelületet is szeretne látni a téren, valamint kerékpáros szempontból is van tennivaló, áll a közleményben.

Mint arról beszámoltunk,
https://telex.hu/belfold/2021/01/22/blaha-lujza-ter-felujitas-2021-2-67-milliard-budapest-bkk
idén elkezdődik a Blaha Lujza tér, az ottani aluljáró és a Somogyi Béla utca felújítása. A munkálatok nagyjából másfél évig tartanak majd. A felújításra 2,67 milliárd forint áll rendelkezésre fővárosi és kormányzati forrásból.

A tér átépítéséről 2017 nyár elején döntött a Fővárosi Közgyűlés. Tarlós István korábbi főpolgármester és Kocsis Máté, akkor még Józsefváros polgármestereként 2018 őszi munkakezdéssel és 2019 nyári átadással számolt.

A költségeket akkor 1,8 milliárd forintra becsülték, amelyhez a kormány 1 milliárd forintot ígért. Azonban a tervek módosulása és az építőipari költségek emelkedése miatt alaposan megcsúszott a beruházás. A felújítási tervek tartalmának csökkenésében feltehetően szerepet játszott a drágulás, valamint a főváros nehéz finanszírozási helyzete.

https://telex.hu/belfold/2021/01/26/bkk-nincs-lehetoseg-a-blaha-lujza-ter-teljes-ujratervezesere

Válasz

M Imre üzente 3 éve

No, most, hogy az első oda-visszamondogatások lementek Blaha témában, akkor összegezzünk egy kicsit (Magyar Közlekedési Klub):

1. A legfontosabb: a Népszínház utcai villamos nem kerül elépítésre a BKK tájékoztatása alapján. A téren - a példaként hivatkozott Baross térrel szemben - nem épül keresztben szándékosan gyengített födémmel rendelkező aluljáró. Ugyanakkor a BFK-vezérigazgató által bemutatott nyomvonalnál sokkal előnyösebb lenne az Europeumhoz és a Corvinhoz illeszkedő villamos átvezetés, hiszen így nem szabná ketté a teret, és a fanyalgó urbanisztikus lelkek is megnyugodhatnának.

2. A Vitézy Dávid által felvetett problémákat a BKK már pár nappal korábban hivatalosan megválaszolta a Sétáló Budapest felé közérdekű adatigénylés formájában:
https://setalobudapest2019.blog.hu/2021/01/21/bkk_elkurjuk_nem_kicsit_nagyon

Ezek összegezése: A teljes áttervezésre nincs idő és pénz, márpedig a Népszínház utcai villamos helyének kitakarítása a teljes áttervezést jelentette volna. Ugyanakkor sehol nem írják, hogy elépítésre kerül a későbbi nyomvonal (igaz, nem is erősítik meg, csak a tegnapi közleményükben. Ezért egy nagy mínusz a BKK kommunikációs csapatának.)

3. Egyáltalán miért kell bármit áttervezni, amikor a BMT-ben mind a két villamos nyomvonal szerepel? Hát erre is a tegnapi közlemény adja meg a választ: a korábbi városvezetés (nyugodtan nevezzük őket nevén: Kovácsné Tóth Ágnes ex-kabinetfőnök, Mártonffy Miklós ex-főépítész) szándékosan el akarta építeni mind a Népszínház utcai, mind a Rákóczi úti villamost. Szóval a BKK előtt maximális kalaplengetés, hogy ilyen helyzetből, a megvágott költségvetéssel még taccsra tudta menteni a villamosok nyomvonalát.

4. És végül szögezzük le, hogy miért nincs lehetőség a villamosok betervezésére a jelen keretek között: a BKK közleménye szerint az állami támogatást 2021 végéig fel kell használni.
Összegezve, ha a kormányzati oldal kifejezetten támogatná a villamos térre bevezetését, akkor első lépésként lazíthatna a határidőn, cserébe pedig előírhatná a támogatói okiratban ezen kötelezettséget. Csak hát akkor már szakmáról beszélnénk, nem politikáról. Igazán kár érte, mert ismét a városlakók szívják meg.

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Az átalakulás előtt álló Blahán a tervek szerint megnő a zöldfelületek aránya, megújul a 60-as évek óta működő, gomba alakú szökőkút, és épül egy kulturális célokat szolgáló rendezvényhelyszín is. A csomópont teljesen akadálymentes lesz, felújítják az aluljárót, valamint megváltozik a teret határoló utak forgalmi rendje.

Arról már korábban írtunk, hogy a Blaha Lujza tér rekonstrukciójára irányuló tervezési és kivitelezési közbeszerzési eljárás 2020 decemberében elindult, de most több konkrétum is kiderült. Ötvenöt év után újulhat meg a belvárosi tér a Fővárosi Önkormányzat beruházásában – a VII. és a VIII. kerületi önkormányzat szakmai támogatásával. Már a kivitelezés időpontja is ismert: a 2021-ben kezdődő munka előreláthatólag másfél évig tart. A felújításban érintett a téren kívül az aluljáró és a Somogyi Béla utca is.

https://welovebudapest.com/cikk/2021/1/25/igy-valtozik-meg-a-blaha-lujza-ter

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Visszatekintő:
http://www.atv.hu/videok/video-20190903-karacsony-gergely
Karácsony Gergely

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Vita a Galvani hídról és a dugódíjról
http://www.atv.hu/videok/video-20210122-vita-a-galvani-hidrol-es-a-dugodijrol
Az Egyenes Beszéd vendége Balogh Samu a főpolgármester kabinetfőnöke.

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Vitézynek nem tetszik az új Blaha terve, a városháza visszaszólt neki | 2021. január. 23.

Elégedetlen a Blaha Lujza tér felújításával kapcsolatos tervekkel Vitézy Dávid, az állami Budapest Fejlesztési Központ vezetője. A Városháza már válaszolt is a felvetésekre.

Vitézy Dávid kifogásolja, hogy a Blaha Lujza tér átépítésekor a jelenlegi tervek szerint nem helyeznék át a térre a 28-as, 37-es és 62-es villamosok végállomását. „A villamosok végállomása ma hosszú sétával, kényelmetlenül érhető csak el a metró felől, ehelyett a téren új, akadálymentes villamosvégállomás jöhetne létre, a tér további része pedig bezöldíthető lenne. De nem ez történik, marad a térkő, funkcionális fejlesztések nélkül, átgondolatlanul, itt-ott megvagdosva a projekt műszaki tartalmát, például elhagyva az aluljáróba tervezett nyilvános WC-t is” – írta Facebook-oldalán a közlekedési szakember. Azt is kifogásolta, hogy szerinte a Blaha Lujza tér felújításának áttervezését semmilyen társadalmi vita és egyeztetés nem előzte meg, a kivitelezésre szóló tendert a BKK úgy írta ki, hogy az aktuális tervek még csak nem is nyilvánosak.

-- Az új Blaha - ehhez képest valamelyest áttervezték, de az új tervek nem nyilvánosak. Azt viszont tudjuk, hogy a villamos marad a Népszínházban, érdemi változás nem lesz.
Közzétette: Vitézy Dávid – 2021. január 23., szombat

A főváros részéről Balogh Samu várostervező reagált Vitézy kritikájára. Azt írja, „a most következő felújítás során a korábbi tervekkel ellentétben értékes fákat tartunk meg, valamint több mint 65 új fa kap majd helyet, és több mint 1000 négyzetméter új zöldfelület jön létre. Az új gyalogos-átkelőhelyek a felszínen teljes értékűen átjárhatókká teszik majd a csomópontot. Ötvenöt év után kap végre új, igényes karaktert Budapest egyik legforgalmasabb csomópontja, találkozóhelye”.

Azt is hangsúlyozta a kormány által szabott rendkívül szűk határidők nem adtak lehetőséget az egyeztetésekre. „Ráadásul, amiket Vitézy Dávid leír, az sok-sok plusz milliárd forintot jelentene, amire a fővárosnak a kormánynak hála most nincs pénze. Ha a kormány a Lánchíd 6 milliárdját se adta oda, hogyan számítanánk többre a Blaha Lujza tér felújításánál” – írta.

A Városháza egyben arra is felhívta a figyelmet, hogy Vitézy és a kormány másképpen beszél a budapesti dugódíjról. ”Sajnos úgy látszik, hogy a Budapesti Fejlesztési Központ vezetője dugódíj ügyben még mindig nem tudja egyértelműen tisztázni saját és a felettesei álláspontját. Hiszen a Galvani-híd megépülése után várható forgalmi hatásokat a dugódíj bevezetésével számították ki a Vitézy Dávid vezette a BFK-nál, Fürjes Balázs államtitkár most mégis úton-útfélen cáfolja beosztottját" - írják.

https://hvg.hu/ingatlan/20210123_Milyen_legyen_a_felujitott_Blaha_Lujza_ter__Vitezy_David_es_polgarmesteri_hivatal_vitazik

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Látványos közterületi kampányba kezdenek Karácsonyék | 2021. 01. 18.
Egy városházi forrásunk szavaival élve „az egész várost beterítő” kampányt indít hétfőn a fővárosi önkormányzat, hogy felhívja a figyelmet arra, véleményük szerint alapvető közszolgáltatások kerülhetnek bajba a kormányzati elvonások miatt.

Az üzenetek szerint az elvonások és az önkormányzatok legfőbb bevételi forrását jelentő helyi iparűzési adó megfelezése miatt a tömegközlekedésnek, a szemétszállításnak, az utak karbantartásának és a város zöldítésének forrásai apadhatnak el.

Az üzenetek olvashatók lesznek a plakátok mellett padlómatricákon, kukákon, üvegfelületeken is, tehát nem csak klasszikus reklámfelületeken. Az önkormányzat így komolyabb médiavásárlási költség nélkül tud hirdetni, az összkiadás 22 millió forint, ami a gyártás, a kihelyezés és a digitális hirdetések költségeit is magában foglalja. Hétfőtől indul egy új honlap is, a https://vedjukmegbudapestet.hu/, forrásunk állítása szerint ennek az oldalnak, valamint az ott látható filmnek a költségei is benne vannak a 22 millióban.

A főváros azt a lehetőséget használja ki, hogy az előző városvezetés olyan szerződéseket kötött, amelyek lehetőséget adnak rá, hogy köztájékoztatási célra ingyen vehet igénybe az önkormányzat reklámfelületeket. Arra ugyanakkor számítanak, hogy a Fővárosi Kormányhivatal beleköt majd a megoldásba, és azzal érvel majd, hogy politikai üzeneteket helyeznek ki, nem pedig köztájékoztatást folytatnak.

Karácsony Gergely csütörtökön egy sajtótájékoztatón hangsúlyozta, az alapvető fővárosi közszolgáltatások minőségét nem szeretnék kockára tenni, ezért teljes körű és automatikus kompenzációt követel a kormánytól, a felére csökkentett iparűzési adó kiesése miatt. Addig is arra kérik a budapesti vállalkozásokat: ha tehetik, fizessék be az iparűzési adó teljes összegét.

A kormány a 25 ezer főnél kisebb lélekszámú településeket kompenzálja, a nagyobb városokkal állítólag tárgyalni fognak a támogatásról. A kormány álláspontja szerint az iparűzési adó megfelezésével a kis- és középvállalkozások talpon maradását segítik.

A főpolgármester elárulta, hogy a tavalyi és az idei évben egy optimista forgatókönyv szerint a koronavírus-járvány okozta válság nagyjából 80 milliárd forint bevételkiesést jelent a fővárosi és a kerületi önkormányzatoknak. Ennek nagyjából a fele az iparűzési adóval kapcsolatosan kialakított kedvezmény.

2019-ben az iparűzési adó jelentette „az önkormányzati alrendszer saját folyó és átengedett bevételeinek 50 százalékát” – mondta a 24.hu-nak korábban Kiss Ambrus, a költségvetésért is felelős főpolgármester-helyettes. A Fővárosi Önkormányzat esetében még magasabb ez az arány, ha pedig tovább bontjuk, akkor a helyi adók esetében ez 81 százalék. Összesen 137 milliárd forint folyt be ebből az adónemből Budapest kasszájába.

https://24.hu/belfold/2021/01/18/kampanyba-kezdenek-karacsonyek-budapest-kozszolgaltatasok-iparuzesi-ado/

https://vedjukmegbudapestet.hu/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Karácsony: A rendkívüli hideg miatt fokozottan figyeljünk az otthontalanokra
Belföld

2021. január 15. – 19:06

frissítve
Kovács Dávid
Kovács Dávid

Másolás
Vágólapra másolva

A rendkívüli hideg, a várható súlyos mínuszok miatt Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere fokozott figyelemre szólította fel az összes olyan fővárosi céget és intézményt, amelynek munkavállalói közterületen teljesítenek szolgálatot a kijárási tilalom idején.

Pénteki felhívásában Karácsony azt kérte az ilyen munkahelyeken dolgozóktól, valamint azoktól a budapestiektől is, akiknek jogukban áll közterületen tartózkodni este 8 és reggel 5 óra között (munkából hazatérők, munkába indulók és kutyát sétáltatók), hogy „fokozottan figyeljenek az otthontalan budapestiekre”, és ha veszélyeztetett embert látnak az utcán, azonnal jelezzék a 06-1-338-4186-os telefonszámon elérhető diszpécserszolgálatnak.

-- „Míg egy átlagos városlakónak az éjszakai fagy annyit jelent, hogy meleg paplanba bújik és felcsavarja a fűtést, hajléktalan embertársainknak egy-egy ilyen éjszaka akár az életükbe kerülhet. Magyarországon, így Budapesten is, minden évben sokan halnak meg így. (…) A járvány miatti kijárási tilalom miatt azonban csak nagyon kevesen járnak az utcán, így egy bajban lévő hajléktalan budapestinek kevesebb esélye van rá, hogy valaki időben észrevegye, és segítséget hívjon hozzá”

– írta pénteken a főpolgármester. A felhívásban arra is kitért: a hajléktalanellátó szervezetek a következő napokban bővített kapacitásokkal állnak a rászorulók rendelkezésére.

Hozzátette: nagyon fontos, hogy a hideg időben odafigyeljünk azokra a szomszédainkra, ismerőseinkre is, akik esetleg az otthonukban fagyoskodnak. „A kihűléses halálesetek jelentős része fűtetlen otthonokban történik, az egyedül élő, idős emberek a leginkább veszélyeztetettek. Rájuk is figyeljünk oda a következő napokban! Vigyázzunk egymásra!”

A Menhely Alapítvány közben közzétett egy listát,
https://www.facebook.com/menhely.hu/posts/3754354844607505
amelyen azoknak az intézményeknek a neve és elérhetősége olvasható, amelyek vállalják, hogy a rendkívüli hideg miatt péntek estétől kedd reggelig minden hozzájuk érkező személyt befogadnak.

Az Időkép előrejelzése szerint szombat hajnalban általában -3 és -9 fok között alakul a hőmérséklet, de az északkeleti országrészben akár -10 és -15 fok közé is hűlhet a levegő. Vasárnap és hétfő reggel is erős fagyokra számíthatunk, kedden már némi enyhülés veheti kezdetét.

https://telex.hu/belfold/2021/01/15/karacsony-a-rendkivuli-hideg-miatt-fokozottan-figyeljunk-az-otthontalanokra

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Kiss Ambrus: A kormányzat érdemben fizetésképtelenné akarja tenni a fővárost | 2021.01.08.

Kompenzáció nélkül csődbe mehet Budapest - mondta a Narancs.hu-nak az általános főpolgármester-helyettes.

Miközben súlyos anyagi gondokkal indul neki a főváros az új esztendőnek,
https://magyarnarancs.hu/villamnarancs/becsodolhet-novemberre-budapest-234918
Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke a Narancs.hu-nak azt mondta,
https://magyarnarancs.hu/belpol/nagy-elek-az-ipa-elvonasrol-az-onkormanyzatoknak-van-mozgastere-234813
úgy látja, nem ennyire vészes a helyzet, hiszen a főváros óriási vagyonon ül, ennek köszönhetően pedig tudnia kell menedzselnie ezt a válságos időszakot. Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettest a város anyagi kilátásairól kérdeztük.

Magyar Narancs: Egyelőre csak becslések vannak arra vonatkozóan, hogy mekkora hiányt fog okozni az iparűzési adó (IPA) felének elengedése. Ezzel kapcsolatban olvastam már 24 milliárdot, de az önök kalkulációja szerint ez a szám valahol 15-20 milliárd körül alakulhat. Nagy Elek lapunknak adott interjújában azt mondta, elhanyagolható kiesésről beszélhetünk, ha mindezt a főváros költségvetéséhez és vagyonához viszonyítjuk.

Kiss Ambrus: A tények egyértelműek: ha ez a forgatókönyv végigmegy kompenzáció nélkül, akkor novemberre fizetésképtelenné válik a főváros. Ehhez képest aki azt gondolja, hogy lehet pénzt nyomtatni vagy embereket elbocsátani, és ezzel pénzt megtakarítani, az téved. Amit Nagy Elek az említett interjúban állít, az sok tekintetben egyezik a kormányzati narratívával.

MN: A fővárosi önkormányzat költségvetése kötött, tehát nem tudnak akármire költeni. Van azonban 15 milliárd úgynevezett vésztartalék. Ehhez mikor fognak hozzányúlni?

KA: Nagyon sok mindent nem látunk még pontosan. Egyelőre nem tudjuk, hogy a covid, a home office és a gazdasági válság miatt 2021-ben hogyan fog alakulni a közösségi közlekedés igénybevétele. Nem tudjuk, mekkora forrásokat kell majd mozgósítanunk a kieső bevételek pótlására. Ahogyan azt sem látjuk még, hogy a koronavírus elleni védekezés vagy az oltásban való részvétel mekkora költségekkel fog járni. De azt tudjuk, hogy ha csak az megtörténik a közösségi közlekedés jegyárbevételeivel, amit 2020-ban láthattunk – azaz 23 milliárdos kiesést produkál - akkor a 15 milliárdos vésztartalék önmagában ennek a veszteségnek a pótlására sem lenne elegendő. Azt pedig, hogy már év elején elköltsük a tartalékainkat, hatalmas felelőtlenségnek gondolnám.

MN: Ha nem jön a kormánytól valamilyen kompenzáció, 2021 végére fizetésképtelen lehet a főváros. Korábban közműcégeket vontak össze, igazgatói székeket szüntettek meg annak érdekében, hogy spórolni tudjanak. Mit tud még önerőből lépni a főváros?

KA: Elmentünk a falig. Már így is kellett ingatlanokat értékesítenünk ahhoz, hogy a szükséges bevételeink egy részét biztosítani tudjuk, azonban nem akarjuk a fővárosi vagyont felélni és nem akarjuk a cégeinket eladni. Ahogyan azokat a vagyonelemeinket is megtartjuk, amelyek a válság után képesek lesznek termelni, tehát nem fogunk megválni a gyógyfürdőinktől sem. Aki ilyesmit javasol, az mondja meg őszintén, hogy mire fáj a foga.

MN: Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes korábban azt nyilatkozta, hogy a főváros megpróbál majd együttműködni a vállalkozásokkal és segítséget kér tőlük abban, hogy ne igényeljék az IPA adókedvezményét. Lesz erre egy külön kampány? Vannak biztató jelek arra nézve, hogy sikerül úgymond támogató vállalkozásokat találni?

KA: Még nincsen arról döntés, hogy milyen módon fogjuk megszólítani a vállalkozásokat, de azt nem árt, ha mindenki tudja, hogy bármilyen gazdaság csak akkor működőképes, ha a közszolgáltatások is működnek. Aki azt gondolja, hogy egy vállalkozás képes megmaradni egy olyan városban, ahol nincsenek közszolgáltatások, az téved. Ha a főváros bedől, az hatással lesz az ország gazdaságára is. Azonban a kormányzati magatartás azt mutatja, hogy érdemben fizetésképtelenné akarja tenni a fővárost. Aki a kormányzati narratívát szajkózza, az vagy nem ismeri a számokat, vagy tudatosan a budapestiek kárát akarja okozni.

MN: Nagy Elek lapunknak azt mondta, a BKIK és a főváros között újra fognak indulni a válságkezelésre vonatkozó egyeztetések annak érdekében, hogy segítsék a bajban lévő vállalkozásokat. A korábbi próbálkozás viharos véget ért. Valóban újra asztalhoz ülnek?

KA: Egyelőre nem született döntés a tárgyalások újranyitását illetően, most az egyetlen célunk, hogy megtartsuk a város fizetőképességét. Ezzel kapcsolatban szívesen fogadunk olyan hasznos és jó ötleteket, amelyek nem azzal kezdődik, hogy adjunk el valamit, vagy rúgjunk ki munkavállalókat.

https://magyarnarancs.hu/belpol/kiss-ambrus-a-kormanyzat-erdemben-fizeteskeptelenne-akarja-tenni-a-fovarost-234930

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnökségének állásfoglalása

A kormány a járvány és a gazdasági válság kezelésének felelősségét magáról ledobva immár nyíltan helyezi saját hatalmi-gazdasági érdekeit az ország érdekei elé. Amellett, hogy diszkriminálják az ellenzéki vezetésű településeket a karácsony napján közzétett önkormányzati támogatások elosztásakor, elfogadhatatlan, hogy több százmilliárd forintnyi közpénzt szórtak el olyan célra, amelynek semmi köze sem a járvány, sem a gazdasági válság hatásainak kezeléséhez.

Egyértelművé vált az is, hogy az iparűzési adó megfelezése a válság által sújtott vállalkozásoknak érdemi segítséget nem jelent, veszélyezteti azonban a kulcsfontosságú közszolgáltatások, egyebek közt a városi tömegközlekedés, a szemétszállítás, a köztisztaság, az óvodai-bölcsődei ellátás, a kulturális, egészségügyi és szociális támogatások biztosítását az ország számos településén. Az, hogy a működési kompenzáció odaítélésekor a kormány a fideszes vezetésű településekkel kivételezett, nem csak azt jelenti, hogy a kormány kész lemondani több mint 2,5 millió magyar hétköznapi biztonságáról, de ez a döntés ellentétes a közvetett hátrányos megkülönböztetést tiltó törvényi szabályokkal is. Városaink kifosztása nem kormányzás!

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elvárja a miniszterelnöktől, hogy az önkormányzatoknak járó támogatások ügyében is tekintse „laboratóriumnak” Ausztriát: az osztrák kormány már 2,5 milliárd euróval támogatta a helyhatóságok járvány- és válság elleni védekezését.

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége elvárja a kormánytól, hogy az önkormányzatokat sújtó kormányzati megszorítások kompenzálásáról állapodjon meg a magyar településeket képviselő minden önkormányzati szövetséggel. Elvárjuk a kormánytól, hogy az önkormányzati szövetségekkel januárra tervezett egyeztetés előtt hozza nyilvánosságra az önkormányzatok kompenzálására vonatkozó javaslatát. A kompenzáció módja nem lehet más csakis átlátható és normatív, olyan, amely teljességgel mellőzi a hatalmi-politikai szempontokat és csakis az önkormányzatok működőképességét, a közszolgáltatások ellátásának biztonságát és a településeinken élő polgárok nyugodt hétköznapjait szolgálja. Mindennek a pénzügyi alapjai megteremhetők akkor, ha a kormány azonnali hatállyal befejezi az önző hatalmi érdekeket szolgáló pénzszórást, és a járvány, valamint a gazdasági válság hatásainak kezelését tekinti elsődleges felelősségének.

Gémesi György,
a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke

https://www.facebook.com/SzabadVarosok/posts/249834786485917


Több ellenzéki vezetésű városban, így Budapesten is 19 órakor lekapcsolták a díszkivilágítást, hogy ezzel tiltakozzanak az iparűzési adó megfelezése ellen, amit a kormány gazdaságvédelmi intézkedésként vezetett be.
https://telex.hu/belfold/2020/12/23/szabad-varosok-szovetsege-iparuzesi-ado-megfelezes-tiltakozas-diszkivilagitas-lekapcsolas-december-23


Csütörtök reggel közös közleményt adott ki hat ellenzéki párt (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd), miszerint „a járvány utáni talpraállás, a gazdasági válságból történő kilábalás feltétele Magyarországon a kormány leváltását követő új politika, többek között

-- az önkormányzatok jogainak megerősítése és bevételeinek biztosítása, a magánvagyonná lett közpénzek visszaszerzése, a kiváltságos kevesek gazdagodása helyett a többség javát szolgáló felelős nemzeti kormányzás.”

Azt írják, ők erre szövetkeznek.
https://telex.hu/belfold/2020/12/30/a-lanchidra-kifuggesztett-molinoval-tiltakozik-a-fovaros-kifosztasa-ellen-az-ellenzek

Válasz

M Imre üzente 3 éve

1,8 milliárd forinttal megemeli a kormány a főváros hozzájárulását az agglomerációs közösségi közlekedéshez | 2020. december 31.

Jövőre az eddigi 6,58 milliárd helyett 8,37 milliárd forintot kell befizetnie a fővárosnak az agglomerációs közösségi közlekedés költségeibe. Az erről szóló kormányrendelet szerda éjjel jelent meg a Magyar Közlönyben.
https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/146f1997dee9bdc2f9c8692dfde0c4196259e993/megtekintes

Még Tarlós István főpolgármestersége alatt kerültek a fővárostól az államhoz a HÉV- és az agglomerációs buszjáratok. Az átadáskor a Népszava cikke szerint alig 3 milliárdot kapott az államtól a főváros a 72 milliárdos vagyonért cserébe.
https://nepszava.hu/3103788_az-allam-uzemelteti-a-fovaros-penzet-viszi

A buszok és hévek működtetésébe egy 2016-os megállapodás szerint a fővárosnak is be kell szállnia, hogy fedezni tudják a két szolgáltatás Budapesten belüli költségeit. A kormány szerint jövőre és 2022-ben is nőnek a közösségi közlekedés költségei, így indokoltnak tartották, hogy a főváros

-- az eddigi 2,16 helyett 3 milliárd forintot fizessen évente a buszok szolgáltatásáért, és
-- az eddigi 4,42 milliárd helyett 5,29 milliárddal járuljon hozzá a hévek működtetéséhez.

„Reggeli rutinom részévé vált, hogy napilap helyett, magyar közlönyt olvasgatok, hogy megtudjam mit vitt el az éjjel a kormány az önkormányzatoktól, és a reggeli kávét is tökéletesen kiváltja, sőt” - reagált a hírre csütörtök reggel Facebook-oldalán Tüttő Kata főpolgármester-helyettes. „Ma reggel sem kellett csalódnom.
https://www.facebook.com/tuttokata/posts/3903575103036043

-- A kormány korábban megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy bármilyen díjat emeljenek, még az infláció mértékével sem emelkedhet semmi. Értem. Erre ők az éjjel megemelik az agglomerációs közlekedés díját 27%-kal. (6,5 milliárdról 8,3 milliárdra).”

Hozzáteszi, a budapesti közösségi közlekedési jegyárbevétel több mint harmadával csökkent a járvány miatt. „Na most ebből a be nem folyt bevételből kellene nekünk 27%-kal többet fizetnünk.”

https://telex.hu/belfold/2020/12/31/1-8-milliard-forinttal-megemelte-a-kormany-a-fovaros-hozzajarulasat-az-agglomeracios-kozlekedeshez

-----

Így megy ez, magyarisztánban, egyszer csak megjelenik a Közlönyben, hogy többet kell fizetned. Virág elvtárs, ez már az ítélet.
Számtalanszor visszaütött már Tarlós István remek ötlete - az állami zsoldból érkezett, majd oda visszabukott Dabóczi Kálmán dumálta rá - hogy a Fővárosnak meg kell szabadulnia olyan hívságoktól, mint a városhatáron átjáró buszok és hévek (sőt, a határon át sem járó csepeli hév is ide került). Az indok az volt, hogy a kormány hosszú évek óta nem fizette ki azt a teljesítményt, amit a Főváros látott el a határain túl. Meg lehet vele spórolni évi 14 milliárdot. Nosza adjuk át. Aztán nem spóroltak vele semmit, mert "kompenzációként" a nyakába kapta a Főváros a szolidaritási adót. Szóval már Tarlóst is átverte a kormány, illetve hát a budapestieket. Most csak ugyanez az aljasság folytatódik tovább, megemelik az állami szolgáltató díját a városhatáron belül, átgázolva a háromoldalú megállapodáson, amely a finanszírozást is rendezte.
Eddig.
Semmi nem számít, nemhogy az adott szó, az írott sem.
Hajszálpontosan tudják, hogy ezzel egyetlen szavazatot sem lehet szerezni. Ez csak sima bosszú. A budapestieken, mindannyiunkon, fajra, nemre, életkorra, vallásra, pártállásra való tekintet nélkül. És messze nem most kezdődött, legfeljebb begyorsult a folyamat.
Nem vagyunk már messze attól, hogy a Budapest bérletet is kivégzik, azaz a Volán buszaira és a MÁV meg a HÉV járataira nem lesz érvényes. Már csak ez az egy dolog maradt abból a Budapesti Közlekedési Szövetségből, amelybe az első döfést személyesen Vitézy Dávid vitte be még 2010-ben.
Már csak egyes külső kerületek Budapestről történő leválasztása van hátra. Marad a díszletváros a préri közepén, mutogatási célből.
Az ott lakók nyugodtan megdögölhetnek, úgysincs rájuk szükség.
A sok oktondi meg ezt isteníti.
Sajnáljuk, hogy nem tudjuk optimista posztokkal zárni az amúgy katasztrofális 2020-at.
2021 még simán lehet ennél rosszabb is.
-- VEKE

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Közösségi gyűlést hívnának össze jövőre a Galvani ügyében | 2020. december 18.

Karácsony Gergely főpolgármester levelet írt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek a Galvani híd ügyében arról, hogy a Budapesti Fejlesztési Központ sikertelen társadalmi egyeztetése helyett egy egész Budapestet reprezentálni képes közösségi gyűlést kell összehívni.
https://budapest.hu/Documents/Guly%C3%A1s%20Gergely%20miniszter%20%C3%BAr%20r%C3%A9sz%C3%A9re%20-%20%C3%9Aj%20d%C3%A9li%20Duna-h%C3%ADdhoz%20kapcsol%C3%B3d%C3%B3%20%C3%BAth%C3%A1l%C3%B3zat.pdf

-- „Az új déli Duna-híddal kapcsolatban az a véleményünk, amit korábban is már többször elmondtunk: a társadalmi vitákat lefolytatni kell, nem pedig elfojtani.

Mivel a Galvani híddal kapcsolatban a Budapest Fejlesztési Központ társadalmi egyeztetése sajnos hatástalannak bizonyult, hiszen kevés embert ért el, és nem sikerült társadalmi konszenzust kialakítani egyik verzió mellett sem, ezért kezdeményeztem, hogy egy egész Budapestet reprezentálni képes közösségi gyűlést hívjunk össze a témában. Tapasztalataink szerint hat hónap szükséges egy ilyen gyűlés alapos előkészítéséhez és hatékony megszervezéséhez, így kezdeményeztem az új hídhoz kapcsolódó úthálózatról szóló döntés hat hónappal történő elhalasztását. A hazai viszonylatban újszerűnek számító részvételi lehetőség Budapest első – klímaügyi – közösségi gyűlésén idén már sikeresnek bizonyult.
https://greenfo.hu/hir/klimaveszhelyzet-van-mit-tegyen-budapest/

A gyűlés előkészítésébe bevonnánk az érintett civil csoportokat is, hogy a közösségi gyűlés résztvevői minden szempontot figyelembe véve tudjanak javaslatot tenni a döntéshozóknak.

Az új Duna-híd kérdése egyre több budapesti polgárt foglalkoztat. Eddig csak a pesti oldalon folyt élénk diskurzus a kérdésről, de az elmúlt hónapokban a budai oldalon is elindult a társadalmi vita, és a dél-budai polgárok is bevonásukat kérik a tervezés folyamatába. Budapest közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése közös érdekünk, de csak a budapestiek egyetértése mellett” –áll a főpolgármester posztjában.
https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/3875948219104662

https://greenfo.hu/hir/kozossegi-gyulest-hivnanak-ossze-jovore-a-galvani-ugyeben/

Válasz

M Imre üzente 3 éve

A Népliget közparki fejlesztését, a park természeti értékeinek védelmét közösségi tervezéssel készíti el a Fővárosi Önkormányzat. Év végéig várják a parkhasználók véleményét a Népliget megújításáról. | 2020. december 16.

A Fővárosi Önkormányzat a www.kozossegitervezes.hu/nepliget oldalon egy kérdőívet tett közzé, hogy megismerje a parkhasználók véleményét. Itt az érdeklődők 22 feltett kérdésre válaszolhatnak.

https://www.kozossegitervezes.hu/dialogs/nepliget

A budapest.hu-n azt is olvashatjuk, hogy a kérdőív összeállítása közös munka volt, az önkormányzat munkatársain kívül részt vett benne a tervezést végző Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft., a X. Kerületi Önkormányzat, több környékbeli civil szervezet, de a kormány észrevételei is megjelennek benne.

A 2020. december 31-ig kitölthető kérdőívben többek között a jelenlegi használati szokásokról, a park értékeiről és problémáiról mondhatják el véleményüket a válaszadók, de a felvetett fejlesztési öteteikről, elképzelésekről is megfogalmazhatják észrevételeiket. A Planetárium felújításáról, az egykori Jurta Színház épületének és a Víztoronynak a hasznosításáról is kifejthetik gondolataikat azok, akik részt szeretnének venni a közös gondolkodásban.

https://pestbuda.hu/cikk/20201216_felujitanak_a_nepligetet_budapest_legnagyobb_kozparkja_eddig_keves_figyelmet_kapott

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Mi legyen a Népliget sorsa? | MTI 2020.12.11

A főváros a lakossággal közösen tervezné meg a közpark felújítását.

„A Népliget hiába Budapest legnagyobb közparkja, az elmúlt évtizedekben kevés figyelmet kapott, és napjainkra már több kedvezőtlen folyamat helyszínévé vált. A Fővárosi Önkormányzat most stratégiai tervet készít a Népliget közparki felújítására, zöldinfrastruktúra-fejlesztésére” – áll a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

A Népligettel kapcsolatos észrevételeket a közösségi tervezés honlapján lehet kitölteni.
https://www.kozossegitervezes.hu/

A kérdések kidolgozásában együttműködött az okosvárosért és részvételiségért felelős főpolgármester-helyettes, Kerpel-Fronius Gábor és kabinetje, Bardóczi Sándor főtájépítész és tájépítészeti osztálya, valamint a tervezést végző Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft. szakmai szempontjai mellett a X. Kerületi Önkormányzat, több környékbeli civil szervezet és – ahogy a közlemény fogalmaz - a kormány értékes észrevételei is megjelennek benne.

A lakosok többek között a jelenlegi használati szokásokról, a park értékeiről és problémáiról, az általános fejlesztési irányokról mondhatják el véleményüket év december 31-ig. A véleményeket felhasználva 2021-re készülhet el a park felújításáról szóló stratégiai terv.

https://magyarnarancs.hu/lokal/mi-legyen-a-nepliget-sorsa-234260

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Nem támogatta a feljelentést az orosz metrókocsik ügyében a BKV felügyelő bizottsága

A BKV felügyelő bizottsága a független szakértői vizsgálatot megtárgyalva három javaslatot fogalmazott meg: egyik sem kapott többséget, közöttük a DK-s tagoké, amely feljelentést szorgalmazott. A szakértői jelentés következtetése szerint a BKV közgazdaságilag, pénzügyileg jól járt a felújítással, jobban, mintha újakat vásárolt volna, a műszaki tartalom hibáit pedig garanciális javításokkal elháríthatja.

A BKV felügyelő bizottsága (fb) a múlt héten tárgyalta az M3-as metróvonalra vásárolt felújított orosz metrókocsik beszerzésének konstrukcióját, műszaki, jogi tartalmát taglaló jelentést. (A dokumentum részleteit elsőként a Népszava hozta nyilvánosságra több cikkben.) Katona Tamás, az fb elnöke lapunk kérdésére azt mondta, a vizsgálati anyaggal kapcsolatban többféle tartalmú határozatijavaslat-tervezetekről szavaztak, illetve kezdeményezték Karácsony Gergely főpolgármesternél a jelentés nyilvánosságra hozatalát.

-- Úgy tudjuk, egyik javaslat sem kapott többséget, így a DK delegáltjai által favorizált büntető feljelentésre vonatkozó sem.

A független szakértői jelentést januárban rendelte meg a főpolgármester, amelyet augusztus végére a Budapesti Műszaki Egyetem, egy ügyvédi iroda és egy gazdasági szakértő állított össze. A szakértők szerint a 222 kocsi nagyfelújítása annak ellenére is kedvezőbb közgazdasági és pénzügyi konstrukció volt újak vásárlásánál, hogy 30 éves élettartamuk során még 15 milliárd forintot kell rájuk költeni - legfőképpen a klimatizálás megoldására. Műszaki szempontból úgy ítélték meg, a 30 éves futásidőt képesek teljesíteni, amit a feltárt anomáliák kétségtelenül kedvezőtlenül befolyásolnak, különös tekintettel a padlókorrózióra. A leszállított járműveket azonban korszerűnek tartják, annak ellenére, hogy a gyártás minőségét bizonyos esetekben gondatlannak, sorozathibásnak, amelyek garanciális bejelentések sorozatát eredményezték. A szakértők a további hibák elhárításának haladéktalan megkezdését javasolják.

A jelentés megállapította, hogy a szerelvények felújítására kiírt felhívás szempontrendszere nem kényszerítette rá az ajánlattevőket arra, hogy adott ár mellett a legjobb műszaki tartalmat ajánlják meg, ezt a ténybeliséget a későbbi szerződésmódosítások is alátámasztják. A tendereztetési eljárással ugyanakkor a BKV nem sértett jogszabályt, nem volt jogszerűtlen, műszakilag csupán észszerűtlen, amit viszont kompenzálták a későbbi szerződésmódosításokkal. Ezekbe a vázszerkezet teljes újragyártása, új típusú vontatómotorok és a garanciális idő 20-ról 30 évre való emelése is bekerült.

A független szakértők megvizsgálták azt is, mi lett volna, ha a BKV maga oldotta volna meg a régi kocsik további karbantartást, illetve ha új szerelvényeket vásároltak volna. Előbbi opció lényegében kivitelezhetetlen lett volna, mivel a felszíni metrópótláshoz megfelelő mennyiségű úthálózat nem állna rendelkezésre, a lerobbant szerelvények vállalt élettartamán túli működtetése üzembiztonsági, baleseti és üzemszüneti kockázatait pedig a BKV nem vállalhatta volna. Ez a megoldás, a felszíni pótlás 100 milliárd forinttal haladta volna meg a felújított szerelvények 72 milliárdos költségét, nem szólva a plusz 255 milliárd forintos társadalmi kihatásán, amit a megnövelt környezetterhelés és a többlet utazási idő okozott volna.

Az új szerelvények vásárlására készített költség/haszon elemzés is a felújítás felé billentette a mérleget.

-- A szakértők szerint bár a felújított szerelvényeknek magasabbak az üzemeltetési költségei, mint az újaknak, azonban ez nem éri el az újak és a felújítottak beszerzési ára közötti különbséget, így összességében jó döntés szültetett az orosz szerelvények felújításáról.

A független szakértői jelentés kalkulációja szerint az új szerelvények 108 milliárd forintos beszerzése állítható szembe a felújított szerelvények 72 milliárd forintos költségvonzatával.

A konstrukció kiválasztásának hiteles történetéhez hozzátartozik az a lényeges körülmény, hogy BKV-nak nem volt más választása, mint a felújítás mellett dönteni. Az Orbán-kormány ugyanis politikai döntéssel jelölte ki az egyetlen utat: kormányhatározatban korlátozta a főváros lehetőségeit, csak azzal a feltétellel engedélyezte a hitelfelvételt a modernizálására, ha a főváros felújíttatja azokat. Erről a Fővárosi Közgyűlés 2014 augusztusában Tarlós István főpolgármester előterjesztésére egyhangúlag döntött ellenzéki támogatással.

A Főpolgármesteri Hivatalban érdeklődtünk arról, milyen intézkedést tervez Karácsony Gergely a jelentés ismeretében. Amint választ kapunk, közöljük.

https://magyarnarancs.hu/belpol/nem-tamogatta-a-feljelentest-az-orosz-metrokocsik-ugyeben-a-bkv-felugyelo-bizottsaga-234180

Válasz

M Imre üzente 3 éve

OS - Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal közleménye
Budapest, 2020. november 22., vasárnap (OS) - Rövidebb várólista, gyorsabb diagnózis - Elindult a főváros CT, MR programja

Mint az ismert a főváros és a kormány korábban megállapodott abban,
hogy megépülhet az atlétikai stadion, amelyért cserébe a főváros 5
év alatt 50 milliárd forintot kap egészségügyi fejlesztésekre a
központi költségvetésből.

Ennek a megállapodásnak a keretében érkezett meg a Fővárosi
Önkormányzat számlájára az aktuális 2 milliárd forintos támogatás,
amelyet a főváros egyből a diagnosztikai vizsgálatok számának
növelésére, és ezzel együtt a budapesti daganatos betegséggel
beutalt betegek várólistájának csökkentésére költ.

2 milliárd forintból 31.770 CT és 9.846 MR vizsgálatot vásárol a
Fővárosi Önkormányzat az előző évhez képest. Az onkológia
iránydiagnózissal végzett CT vizsgálat esetén ez 88%-os bővülést, az
MR vizsgálat esetében pedig 62%-os bővülést jelent.

Életbe lép a daganat gyanúval beutalt betegek esetében a 7+3 napos
szabály, vagyis az, hogy 7 napon belül a vizsgálatot elvégzik és
további 3 nap alatt a felvétel leletezése is megtörténik.

Az Eurostat adatai alapján Magyarországon a legmagasabb a
daganatos megbetegedések aránya az Európai Unió tagállamaiban. A
daganatos betegségek jelentik a 2. leggyakoribb halálokot
Magyarországon. Minden negyedik haláleset megelőzhető vagy kezelhető
lenne az országban. 2019-ben a Fővárosban 21 ezren haltak meg és
ebből 5.488 volt a daganatos halálozás.

Főpolgármesteri Hivatal
Sajtókapcsolati Iroda
Kiadó: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Eldőlt - újnak tekinthetők a hármas metró kocsijai | 2020.11.27.

A hármas vonalon közlekedő orosz szerelvények „nem a kivitt metrókocsik felújított változatai” - állapította meg a beszerzést vizsgáló jelentés.

A hármas vonalon közlekedő orosz járművek „nem a kivitt metrókocsik felújított változatai” – derült ki a szerelvények beszerzését vizsgáló jelentésből. A dokumentum szerint jogszerű volt a hármas metróvonal kocsijainak korszerűsítéssel egybekötött felújítását célzó közbeszerzési eljárás kiírása és lebonyolítása, ugyanakkor „meg kell állapítani, hogy (…) nem volt váratlan a Metrowagonmash (MWM) tendernyerése”.

Mint ismeretes a metrókocsi-beszerzés felülvizsgálatát Karácsony Gergely főpolgármester rendelte el még januárban. (A műszaki és gazdasági megállapításokról a Népszava csütörtöki lapszámában írtunk.) A felügyelőbizottság által kiválasztott kérdések közé furcsa mód nem került be az a kézenfekvő kérdés, miszerint a Metrovagonmash által leszállított kocsik felújított régiek vagy silány újak, amelyeket – a tendert kijátszva – egyszerűen rásózták az oroszok a fővárosi önkormányzatra. A felkért ügyvédi iroda ennek ellenére mégis választ adott rá.

A zárójelentés részeként elkészült jogi szakvélemény szerint a „közbeszerzési dokumentációban meghatározott értékelési szempontrendszer nem szolgálta teljes egészében azt, hogy a legjobb műszaki tartalom megajánlására kényszerítse az ajánlattevőket”. A szerelvények lényegi részének tekinthető vontatómotor konstrukciója például egy ponttal esett latba az értékelésnél, míg a teljesítési határidő 19 pontot ért. Ez meglehetősen furcsa arányosítás, ha a fővárosi közösségi közlekedést 20-30 évre meghatározó beszerzésről van szó.

A metrókocsik felújítására kötött, 219 millió euró értékű (mai árfolyamon csaknem 79 milliárd forintos) vállalkozói szerződést ötször módosították 2015 augusztusa óta. Először még az év októberében, utoljára 2018-ban. Ezek közül három bír különös jelentőséggel. 2016-ban az eredeti ajánlatot felülírva aszinkron motoros hajtás került a műszaki leírásba. (Végül a japán Hitachi-motorokkal szállították a szerelvényeket.) Egy ilyen érdemi elem megváltoztatását alapkörben tiltja a közbeszerzési törvény, de mivel az oroszok az eredetinél jobbat ajánlottak, mégis jogszerűnek tekinthető.

A következő módosításban 25 évről 30 évre emelték fel a garantált élettartamot, miközben a teljesítési határidő 34 hónapról 33-ra csökkent. A metrókocsik törzskönyveiben viszont továbbra is 20 év szerepel a gyártó által megadott működési időtartamként. A módosítás az előzővel megegyező ok miatt jogszerűnek tekinthető, mivel a BKV elméletileg jobban járt. Csakhogy az MWM végül nem tudta tartani a saját maga által ajánlott új határidőket és súlyos késedelembe esett a szállítással. (A BKV 2019 februárjában be is perelte az orosz céget és 6,8 milliárd forint kötbért követel. A jogvita egy jottányit se haladt előre. A főváros és az állam viszont titkos tárgyalásokba kezdett arról, hogy az állam átvenné a pert és kifizetné a fővárosnak a követelést.) Az MWM a gyorsításért cserébe előrehozott fizetést kért, így még a 2019-es önkormányzati választások előtt megkaphatta a teljes vállalási árat.

Az utolsó módosítás alapjaiban írta felül a metrószerződést. Az MWM az eredeti kontraktusban kizárólag a kocsiszekrény korrodált elemeinek újakra cserélését vállalta. Később azonban úgy döntöttek, hogy teljes egészében újakat gyártanak. Csakhogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság által ezekre az új kocsikra kiadott típusengedély jelentősen eltért a győztes ajánlatra készült elvi előzetes típusengedélytől. Az üzembe helyezési eljárást így nem lehetett volna lefolytatni. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azonban a segítségükre sietett és új fogalmat – „jármű-korszerűsítés” – kreált, amit azután beillesztett a vasúti közlekedési tárgyú miniszteri rendeletekbe. A fogalom rendkívül széles értelmezési spektrumot biztosított a felújítás, korszerűsítés fogalmának, mivel nem kötötték ki, hogy csak egyes szerkezeti egységek cserélhetők, így bármennyi (akár valamennyi) szerkezeti egység újra cserélhetővé vált. Így vált lehetővé, hogy az orosz cég gyakorlatilag teljesen új járműveket szállítson a kivitt kocsik felújítása helyett. Ahogy a jelentés dokumentációjában olvasható: „A járművek nem a kivitt járművek felújított változatai”. A szerelvények vasúti engedélyezése és így későbbi forgalomba helyezése ezzel az átalakítási engedélyezésre vonatkozó rendeletmódosítással vált lehetővé.

https://nepszava.hu/3100756_eldolt-ujnak-tekinthetok-a-harmas-metro-kocsijai

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Koncessziót írnak ki egy csomagban a MÁV-os, BKK-s mobiljegyre és a mobilparkolásra
2020. november 25.

Szerda reggel jelent meg az a Semjén Zsolt által jegyzett törvényjavaslat, ami alapjaiban változtatná meg a jelenlegi elektronikus autópálya- és közútdíjfizetés, a mobilparkolás, és a BKK-MÁV elektronikus jegyek fizetési rendszerét.

A javaslat szerint az összes fenti mobilfizetési rendszer egy kézbe kerül majd, azt pedig, hogy ki fogja fialtatni az aranytojást tojó tyúkot, egy március 31-ig kiírandó koncessziós pályázat fogja eldönteni. A nyertesen rendszerén keresztül történik majd minden elektronikus matrica- és jegyvásárlás, legyen az autópályadíj, parkolási díj vagy éppen buszjegy, illetve vonatjegy.

Felmerülhet a kérdés, hogy miért olyan nagy változás ez, hiszen jelenleg is majdnem így van: az állami Nemzeti Mobilfizetési Zrt. applikációján keresztül lehet venni autópályamatricát, BKK-jegyet vagy éppen mobilparkolást fizetni. Csakhogy az Európai Bíróság 2018-ban kimondta, hogy a magyar állam megsértette az európai uniós jogot a mobilfizetési rendszer állami monopóliummá alakításával, ezért ezen változtatni kell. Ez a törvényjavaslat indoklásában is benne van.
https://www.parlament.hu/irom41/13957/13957.pdf

De az indoklásban szerepel még egy mondat, ami viszont számos önkormányzat vagy tömegközlekedési cég vérmes reményeit is keresztülhúzhatja: a törvényjavaslat “a teljesen egységes értékesítési rendszer érdekében nem teszi lehetővé a közszolgáltatást nyújtó szolgáltatók (BKK, MÁV, Volánbusz, parkolási társaságok) számára, hogy a saját csatornákon keresztül közvetlenül értékesítsék termékeiket”.

Ez egyrészt érinti a MÁV-ot, ami a saját mobilappján már futtat egy elektronikus jegyvásárlási rendszert, másrészt a fővárosi önkormányzatot is, ami már egy éve tervezi, hogy saját kézbe veszi a mobilparkolást és a tömegközlekedési mobiljegy-értékesítést.

A fővárosnak és a kerületeknek ugyanis nem tetszik, hogy a minden eladott parkolójegy árának tizedét át kell utalni a Nemzeti Mobifizetési Zrt.-nek, ráadásul a cég az autósoknak 50 forint kényelmi díjat is felszámít. Budapest egy éve dolgozik azon, hogy a 10 százalékos sápot csökkentsék legalább a felére - azzal érvelve, hogy a Nemzeti Mobifizetési Zrt. által régebben kitúrt magáncég, a Első Mobilfizetés Elszámoló Zrt. (EME) csak a kényelmi díjból élt, az önkormányzatoktól nem kért pénzt.

A főváros többször is bejelentette, hogy saját kézbe szeretnék venni mind a mobilparkolást, mind a BKK hatáskörébe vonnák a mobiljegyek forgalmazását is (amik után a BKK fizet jutalékot a Nemzeti Mobifizetési Zrt.-nek). Ennek az álomnak egyelőre úgy tűnik betesz a törvényjavaslat, ami szerint 2021-től legalább egy nyolc éves időtartamra egy kézbe kerül minden elektronikus jeggyel kapcsolatos szolgáltatás. A koncessziós cég az államnak fizeti majd a jelentős koncessziós díjat, a közszolgáltatók pedig a parkolási cégektől a MÁV-on át a BKK-ig, nyöghetik a díjat fedező jutalékok összegét.
Frissítés: Karácsony szerint ez közvetlenül érinti a budapesti terveket

Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi oldalán reagált a törvényjavaslatra.
https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/3812642898768528
Mint közölte, a Nemzeti Mobilfizető működése nem csak az Európai Unió jogába ütközött, de magas díjai miatt a használatára kényszerített magyarok érdekeibe is. Hozzátette: a központosítás megmarad, de a privatizációs folyamat ezen a téren is elkezdődik, ez közvetlenül érinti a budapesti terveket. Hiszen azon dolgozunk már egy ideje, hogy kirángassuk a kátyúból az e-jegyrendszert, fogalmazott a főpolgármester.

-- Ez az az orbitális mutyi, amire az előző városvezetés idején több mint 10 milliárdot (!) égettek el, miközben nem lett belőle semmi. Mi haladunk abba az irányba, hogy ezt a megörökölt szégyent helyrehozzuk, ennek alapja lett volna, hogy a BKK kiépíti a saját rendszerét, a törvényjavaslat ezt megakadályozná. Miként azt is, hogy saját rendszerünk segítségével, modern applikáció fejlesztésével vágjunk rendet az örökölt parkolási káoszban, hogy ezen keresztül tudjunk kedvezményt adni, vagy akár ingyenessé tenni a rövid idejű parkolást a városban

- írja Karácsony a közleményposztban.

-----

Koncessziót írnak ki egy csomagban a MÁV-os, BKK-s mobiljegyre és a mobilparkolásra
Na vajon mit lehet még elvenni az önkormányzatoktól? Hát a közösségi közlekedés és a parkolás bevételeit! Zseniális! Tényleg nem marad más, mint az önkormányzatok megszüntetése. Azoké az önkormányzatoké, amelyek létrejötte a rendszerváltás nevű folyamat egyik legfontosabb vívmánya volt. Hogy is mondták, semmit rólunk nélkülünk? Na ez most pont az. Elvesznek mindent majd odaadják az egészet valakinek aki (el)szedheti a pénzt, leadja a koncessziós díjat az államnak az önkormányzatok pedig futhatnak a pénzük után.
A főpolgármester nemrég egy interjúban a tarkónlövést emlegette. Na ez kb. olyasmi.
Még egy rövid távú túlélési esély van az önkormányzatoknak, mégpedig az, hogy megszüntetik a mobilon (és bármely más elektronikus csatornán) történő jegyértékesítést, ugyanis semmi nem fogja garantálni, hogy az azon keresztül történő vásárlások összege valaha is befut-e azok kasszájába, akik a szolgáltatást működtetik. Előre a jövőbe, ugye.
Ezt is egészen addig, amíg a kormány nem hozat egy olyan törvényt ami mondjuk betiltja a papíralapú jegyértékesítést. Onnantól marad az önkormányzatoknak az ingyenesség, illetve a szolgáltatások megszüntetése.
Szép új világ.
A nagybecsű törvényjavaslat szövege itt olvasható:
https://www.parlament.hu/irom41/13957/13957.pdf
Utánanéztünk, a törvénytervezet a közlekedési szakma egyetlen képviselőjével sem volt egyeztetve.
A Telex levezetése a törvénnyel kapcsolatban:
https://telex.hu/gazdasag/2020/11/25/koncesszio-mobilparkolas-e-jegy
- VEKE

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Budapest rendkívül nehéz helyzetben van. A világ minden nagyvárosának meg kell küzdenie két romboló hatással, a járvánnyal és a gazdasági válsággal. De Budapest helyzete különleges, mert egy harmadik romboló hatással is küzdenünk kell: az Orbán-kormány elvonásaival.

A kormány ugyanis nem partner ebben a válságban, hanem hátráltatja Budapest talpra állását. A járvány, a válság, és a kormányzati elvonások következményeitől minden erőnkkel meg akarjuk védeni a budapestieket. Ezért a terheket elsősorban magunknak kell viselnünk, a városvezetésnek, a város cégeinek.

A város kifosztása biztosan nem felelős kormányzás, mert a felelősség ebben a helyzetben azt követeli meg, hogy ne megszorításból legyen több, hanem okos megtakarításból. A spórolást magunkon fogjuk kezdeni, készen állunk arra, hogy harminc éves politikai tabukat döntsünk meg.

-- Először is, megszüntetjük a főpolgármesteri keretet, amely eddig 200 millió forintot biztosított a mindenkori városvezetés számára különböző támogatásokra. Ebben az évben már a felét megspóroltuk, de a teljes megszüntetés mellett döntöttünk.

-- Dorosz Dávid lemondása után megüresedett főpolgármester-helyettesi posztot nem töltjük be, a főpolgármesternek, mint a korábbi években többször is, négy helyettese lesz.

-- Nyolcról ötre csökkentjük a fővárosi bizottságok számát.

-- Csökkentjük a frakciók költségeit.

-- Két fővárosi intézmény is megszűnik, a Mozaik és a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága, feladatait más intézmények veszik át. Ez az átszervezés nem érinti a dolgozókat, a piaci árusokat és a fogyasztókat sem.

-- Nagyon jelentős átalakítást jelent, hogy 5 fővárosi cég fog összeolvadni, a Bécsben és német nagyvárosokban is jól működő Stadtwerke-modelljéhez hasonlóan. Így a Főkert, a Budapesti Temetkezési Intézet, a Főkétüsz, az FKF és Főtáv, valamint a Budapesti Városüzemeltetési Holding ezentúl egy közös közmű céggé olvad össze. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek az átszervezések nem érintik a szakmai dolgozókat. Érintik viszont a vezetői, politikai pozíciókat. 21 felügyelőbizottsági helyet szüntetünk meg, kevesebb vezetői poszt, kevesebb szolgálati autó, racionálisabb és hatékonyabb működés – ez a cél. Az átalakítást Walter Katalin dolgozta ki, készítette elő, a végrehajtás az új közmű cég vezérigazgatóként január elsejétől Mártha Imre feladata lesz, aki állami vállalat élén, az üzleti szférában és a fővárosi városüzemeltetésben is bizonyította rátermettségét.

-- Walter Katalint pedig Budapest legnagyobb és jelenleg a legnehezebb helyzetben lévő cége, a BKK vezérigazgatójának nevezem ki január elsejétől.

Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, de mindent megteszünk, hogy megvédjük a fővárosunkat, és a budapestieket a járvány, a válság és a kormányzati megszorítások hatásaitól.

-- Karácsony Gergely

Válasz

M Imre üzente 3 éve

Bekövetkezett, ami előre látható lett volna, ha valaki gondolkodik, mérlegel, egyeztet, mielőtt statáriális döntést hoz: káoszt okoz a nagyvárosokban, Budapesten is, elsősorban a belvárosi kerületekben az ingyenes parkolás. Több kerületi polgármester, kormánypártiak és ellenzékiek, fordult hozzám, hogy találjunk megoldást. Az alábbiakat tudjuk tenni:

-- Mindenek előtt világossá kell tenni: a problémát az tudja megoldani, aki okozta. A járvány kezeléséhez nyilvánvalóan semmi köze az ingyenes parkolás bevezetésének. Friss adatok bizonyítják viszont, hogy a koronavírus által felerősített alapbetegségeknek mintegy harmada a levegő minőségéhez köthető – az ingyenes parkolásnak ehhez inkább van némi köze. Ha a döntés előtt nem sikerült, legalább most, amikor az okozott problémák látványosak, ideje lenne egyeztetni az önkormányzatokkal. Szerintem a vezetői erények közé tartozik a belátás, a hibák beismerése, ha az ember miniszterelnök, akkor is.

-- Az ingyenes parkolás pontosan azért okoz súlyos problémákat, ami miatt a jelenlegi parkolási rend is fenntarthatatlan Budapesten: több az autó, mint amennyi a parkolóhely. A belvárosi kerületekben ezt tetézi, hogy több a kiadott lakossági engedély is, mint amennyi a parkolóhely. Megoldást erre kell találni, méghozzá hosszú távon, a járvány utáni időkre is. Ennek az új parkolási rendnek a kialakításán dolgozunk hosszabb ideje, sok egyeztetés van mögöttünk, jó néhány még előttünk.

-- Az ingyenes parkolás miatt kialakult káoszra rövidtávon megoldást a parkolóhelyek számának bővítése jelenthet. Ennek érdekében felkérem az állami intézményeket, felhívással fordulok a bevásárlóközpontokhoz, a nagy áruházláncokhoz, hogy parkolóikat, mélygarázsaikat tegyék ingyenessé a kijárási korlátozások idejére, este 7 és reggel 6 között. Ezt egyébként rendkívüli felhatalmazásával élve a kormány is elrendelheti, hasonló határozottsággal, ahogyan azt az ingyenes parkolással tette.

-- Budapest tehermentesítéséhez hozzájárulna, ha a korlátozó intézkedések idejére a kormány az M0-ás körgyűrű használatát is ingyenessé tenné. Ez is a kormányon múlna.

-- A kerületi polgármesterek, akik a helyi lakosok kizárólagos parkolási helyeinek kijelölését kérik tőlem, pontosan tudják, hogy ehhez nem nekem kell levelet írniuk, hanem a jogszabályok szerint pontosan, parkolóhelyre lebontva ki kell dolgozniuk egy forgalomtechnikai tervet. A Budapest Közút ilyen részletes forgalomtechnikai tervek értékelése alapján tud eljárni az ügyben.

-- Többen felvetették, miért nem a győri példa alapján halad Budapest, nos, a méret és a város összetettsége is indokolja, nem lehet egy az egyben lemásolni a győri intézkedéseket Budapesten.

-- Summa summarum: ha van valami haszna az ésszerűtlenül elrendelt ingyenes parkolásnak, hát az, hogy nyilvánvalóvá teszi a problémákat, amelyekkel hosszú évek óta együtt élünk, és amelyek halaszthatatlanná teszi a budapesti parkolási rendszer átalakítását.

-- Karácsony Gergely

Válasz