<?xml version="1.0" encoding="UTF-8"?>
<object><type>video</type><version>1.0</version><provider_name>Network.hu</provider_name><provider_url>http://network.hu/</provider_url><title>Bobby McFerrin - Drive (multifonikus éneklés)</title><author_name>mestervezeto</author_name><author_url>http://network.hu/mestervezeto</author_url><html>&amp;lt;object width=&amp;quot;424&amp;quot; height=&amp;quot;345&amp;quot;&amp;gt;&amp;lt;param name=&amp;quot;movie&amp;quot; value=&amp;quot;http://autovezetes.network.hu/flash/videoplayer/video.swf?videoid=193328&amp;amp;amp;pvol=40&amp;amp;amp;plang=hu&amp;amp;amp;host=http://autovezetes.network.hu&amp;quot; /&amp;gt;&amp;lt;param name=&amp;quot;allowscriptaccess&amp;quot; value=&amp;quot;always&amp;quot; /&amp;gt;&amp;lt;param name=&amp;quot;allowfullscreen&amp;quot; value=&amp;quot;true&amp;quot; /&amp;gt;&amp;lt;embed src=&amp;quot;http://autovezetes.network.hu/flash/videoplayer/video.swf?videoid=193328&amp;amp;amp;pvol=40&amp;amp;amp;plang=hu&amp;amp;amp;host=http://autovezetes.network.hu&amp;quot; width=&amp;quot;424&amp;quot; height=&amp;quot;345&amp;quot; allowscriptaccess=&amp;quot;always&amp;quot; allowfullscreen=&amp;quot;true&amp;quot; /&amp;gt;&amp;lt;/object&amp;gt;</html><width>424</width><height>345</height><duration>218</duration><description>Bobby McFerrin (Robert Keith McFerrin Jr.) (New York, 1950. március 11.) amerikai dzsessz-énekes, improvizatőr, karmester.&#13;
&#13;
&#13;
Élete&#13;
&#13;
Édesapja Robert McFerrin Sr., az első afroamerikai operaénekes, aki szerződést kapott a new yorki Metropolitanben, kiváló baritonként jelentős szerepei voltak. Édesanyja Sara Cooper, jazz-énekes és hangképzés tanár, a kaliforniai Fullerton College nyugalmazott professzora. Húga Brenda McFerrin, jazz-énekes és hangképzés tanár. 1975 óta házas, felesége Debbie Green. Három gyermekük van: Taylor, a nagyobbik fiú szintén zenével foglalkozik, Jevon színész, lányuk Madison még tanul.&#13;
&#13;
&#13;
Zenei pályafutása&#13;
&#13;
Bár a legtöbben Don't worry, be happy című slágerével azonosítják, Bobby McFerrin jelentős komolyzenei képzettséggel rendelkezik. Eredeti hangszere a zongora volt, emellett megtanult fuvolán és klarinéton játszani. Az 1970-es évek végén a Utahi Egyetem modern táncok tanszékének zongorakísérőjeként dolgozott, egyúttal egy helyi bárban is zongorázott. A bár meghallgatására öt számmal ment, így első munkanapja előtt vagy egy hónapig naponta egy számot megtanult.&#13;
&#13;
Első jelentős fellépései 1979-ben voltak, New Orleansben zongoristaként, San Franciscoban már énekesként. Első külföldi turnéját 1984-ben tartotta, az NSZK-ban. Ezt követően készített lemezt a Weather Reporttal. Az 1984-es The Voice című album volt a zenetörténet első 100%-ban vokális szóló dzsessz-lemeze. 1987-ben ő énekelte a The Cosby Show zenéjét, hamarosan pedig a Cadburys csokoládé reklámhangja is ő lett. 1989-ben megalakította tíz tagból álló, „Voicestra” nevű kórusát, akik közreműködtek az 1990-ben megjelent Medicine Music című albumán, illetve a Common Threads című dal felvételében. A Common Threads-et gyakran felhasználják AIDS-ellenes társadalmi célú hirdetések aláfestő zenéjeként.&#13;
&#13;
Sok zenésszel dolgozott és dolgozik együtt, ezen együttműködések között is a legismertebb Chick Coreával való legendás zenei és emberi kapcsolata. Erről készült a We Play című dokumentumfilm, amely a kettejük által szerzett Spain című klasszikus-jazz darab svájci bemutatójára való felkészülést követi nyomon. Gyakran zenél a híres csellistával, Yo-Yo Mával, a billentyűs Herbie Hanckockkal, a bendzsóművész Béla Fleckkel, vagy a dobos Tony Williams-szel.&#13;
&#13;
Az 1990-es évek elején kezdett karmesterként tevékenykedni. Elmondása szerint először csak azért hívták, mert Don't worry, be happy című slágere miatt a koncertszervezők jó reklámnak és pikáns ötletnek tartották Bobby McFerrin és egy szimfonikus zenekar kombinációját. Ő azonban komolyan belevetette magát a karmesterkedésbe, többek között Leonard Bernsteintől is tanult. Vezényelte a San Fransiscói Szimfonikusokat, a New Yorki Filharmonikusokat, a Chicago Szimfonikusokat, a Cleveland Szimfonikus Zenekart, a Philadelphia Szimfonikus Zenekart, a Los Angelesi Filharmonikusokat, a Londoni Filharmonikusokat és még nagyon sok zenekart. Sajátos stílusban vezényel, a Tell Vilmos című opera nyitányát például rendszeresen hangszer nélkül dúdoltatja el a zenészekkel, aminek mindig óriási sikere van.&#13;
&#13;
&#13;
Vokális technikája&#13;
&#13;
Egyedülálló a capella előadásmódjával, rendkívül széles, négy oktávnyi hangterjedelmével, valamint a szavak nélküli scat-vocaljával vált ismertté. Gyakran vált mellhangról fejhangra, vagyis falzettre, ezzel polifonikus hatást keltve, így képes a kísérő szólamot és a főszólamot is ritmusra pontosan reprodukálni. A ritmushangszereket beat-box technikával, illetve különböző hangképzési technikák felvonultatásával idézi fel. Képes multifonikus éneklésre is, vagyis egy időben két hangot meg tud szólaltatni. Ezt a bámulatos képességét Drive című számában hallhatjuk.&#13;
&#13;
&#13;
Zenéhez való viszonya&#13;
&#13;
Bobby McFerrin zenepedagógusként is különböző feladatokat vállal; gyakran hívják rendhagyó énekórákra általános, közép- és főiskolákra, egyetemekre. A zenei nevelést szívügyének érzi, célja, hogy a komolyzenészek ne &quot;kényelmesedjenek el&quot;, hanem kotta nélkül is tudjanak zenélni - gondolkodásra, improvizálásra &quot;kényszerüljenek&quot;.&#13;
&#13;
2009-ben Daniel Levitin zenetudóssal készítettek egy díjnyertes dokumentumfilmet (The Music Instinct - kb. 'A zenei ösztön'), amely Levitin bestseller könyvén (&quot;This is Your Brain on Music&quot;) alapult. Ugyanez évben együtt működtek közre a World Science Festival workshopjában, ahol McFerrin a közönség részvételével demonstrálta, mennyire alapvető a pentaton-hangsor az ember zenei gondolkodásában.&#13;
&#13;
&#13;
Albumai&#13;
&#13;
    * Bobby McFerrin (1982)&#13;
    * The Voice (1984)&#13;
    * Spontaneous Inventions (1985)&#13;
    * Elephant's Child (1987)&#13;
    * Don’t Worry, Be Happy (1988)&#13;
    * Simple Pleasures (1988)&#13;
    * Play (1990)&#13;
    * How the Rhino Got His Skin/How the Camel Got His Hump (1990)&#13;
    * Medicine Music (1990)&#13;
    * Many Faces of Bird (1991)&#13;
    * Hush (1991)&#13;
    * Sorrow Is Not Forever (1994)&#13;
    * Paper Music (1995)&#13;
    * Bang! Zoom (1995)&#13;
    * The Mozart Sessions (1996)&#13;
    * Circlesongs (1997)&#13;
    * Don't Worry, Be Happy! (1997)&#13;
    * Simple Pleasures (1998)&#13;
    * Mouth Music (2001)&#13;
    * Beyond Words (2002)&#13;
&#13;
&#13;
Grammy-díjai&#13;
&#13;
    * 1985 „Another Night In Tunisia” Jon Hendricksszel&#13;
          o A legjobb vokál két vagy több hangra&#13;
    * 1985 „Another Night in Tunisia” Cheryl Bentyne-nal&#13;
          o Legjobb férfi jazz előadó&#13;
    * 1986 „Round Midnight”&#13;
          o Legjobb férfi jazz előadó&#13;
    * 1987 „What Is This Thing Called Love”&#13;
          o A legjobb jazz vokál előadás&#13;
    * 1987 „The Elephants’s Child” Jack Nicholsonnal&#13;
          o Best Recording for Children&#13;
    * 1988 „Don’t Worry, Be Happy”&#13;
          o Az év dala,&#13;
          o Az év felvétele,&#13;
          o A legjobb pop férfi előadó&#13;
    * 1988 „Brothers”&#13;
          o A legjobb jazz vokál előadás&#13;
    * 1992 „Round Midnight”&#13;
          o A legjobb jazz vokál előadás&#13;
&#13;
&#13;
Honlap&#13;
http://www.bobbymcferrin.com/&#13;
http://www.snopes.com/music/artists/mcferrin.htm&#13;
&#13;
&#13;
Forrás:&#13;
http://hu.wikipedia.org/wiki/Bobby_McFerrin</description><thumbnail_url>http://vds.network.hu/clubvideo/1/9/3/_/193328_67079_3.jpg</thumbnail_url><thumbnail_width>80</thumbnail_width><thumbnail_height>60</thumbnail_height><video_id>193328</video_id></object>
