Darti küldte ezt a jellegzetesen magyar történetet a motorbalesetéről. Vér és belek nem lesznek benne, de ettől még érdekes és tanulságos sztori - köszönjük!

A történet lassan másfél éve kezdődött, amikor is egy kora nyári napon motorral ellátogattam egy előadásra. Az előadást meghallgatva visszapattantam a motorra, és kellő nyugalommal elindultam utamra. Szép verőfényes napot sikerült az Égieknek összehozniuk, nem is siettem nagyon semerre. Az előadás után egy barátomat indultam meglátogatni, aki történetesen Káposztásmegyeren lakik. Az Árpád híd irányából szépen elindultam hát, mint aki jól végezte dolgát, ám ekkor még nem sejtettem mire is vállalkoztam.

A motorozásnak megvan a maga szépsége, és változatossága, különösen, ha az ember nap mint nap használja, és a városban közlekedik vele. Budapest közlekedése még nincs felkészülve arra igazán, hogy tekintettel legyen a motorosokra, persze ugyanúgy vannak motorosok is, akik nincsenek tisztelettel az autósokra.

Na de térjünk csak vissza oda, ahol abbahagytam a történetet. Vígan és boldogan ülök a motorom nyergében, utazok a Szilágyi úton, azon a részen ahol a Fóti út egy felüljáró után becsatlakozik ebbe az útba. Elsőbbségem van, főútvonalon haladok. A felüljáróról lehajtva érkezik a már említett kereszteződés, nekem balkézre esik. Az úton haladva látom, hogy egy autó közelít a kereszteződéshez, de mivel tudom, hogy egy „macisajt” néz vele farkasszemet, nem igazán tulajdonítok neki nagy jelentősséget. Ő is az úton van, ismeri a szabályokat, ő is közlekedik. Na de nem.

A történet szépsége pontosan idáig tart, innentől inkább egy rémálom, mintsem mese, ugyanakkor talán lehet belőle okulni.

Tehát én haladok az úton, nekem balra pedig érkezik az autó, aki az elsőbbségadási kötelezettségét elfelejtve kikanyarodik elém az útra. Motorral ilyen helyzetben bajban van az ember. Ha vészfékez, akkor megvan az esélye, hogy elesik, hiszen két kerékkel a vészfékezés nem annyira mókás mutatvány. A másik lehetőség, amit mellesleg tudtommal minden motoros előnyben részesít inkább, hogy kikerüli az akadályt, és ezzel nem veszélyezteti a saját testi épségét. Minden nap előfordulnak az ilyen manőverek, gépkocsival is, de motorosan még inkább, hiszen ahogy az elején is írtam, az autósok nem számolnak mindig a motorosokkal.

Én is az utóbbi megoldást választottam, az autó kikanyarodott elém, én pedig fogtam magam, és balról megpróbáltam kikerülni. Persze ilyen könnyen nem úsztam meg a dolgot.

Az autó azzal a lendülettel, ahogy kikanyarodott elém, szinte ugyanazzal az ívvel pár métert megtéve az én útszakaszomon a kettős záróvonalat figyelmen kívül hagyva be akart kanyarodni egy kapubejáróba, és nem árulok el nagy titkot, hogy sikerült is neki. A bökkenő csak az volt, hogy én már éppen mellette voltam, mikor ő kanyarodott és ezzel a lendülettel motorostul mindenestül el is sodort engem az útról. Ott abban a helyzetben már menthetetlen volt a helyzet, az ütközést elkerülni sehogy sem tudtam. Leestem a motorról és a mai napig nem tudom hogyan de beestem a kocsi alá, méghozzá úgy, hogy a fejemen lévő bukósisak beszorult az aszfalt, és a kocsi alja közé, a jóember pedig így ment még egy pár métert, mert igazából azt sem tudta mi is történt.

Tehát megtörtént a baleset. Szinte vadon új motor, karcmentes, most pedig nem néz ki valami fényesen, de én legalább egyben vagyok. A ruhám, és a protektorok kisebb nagyobb sikerrel de megvédték az életemet.

Az ütközés után felkeltem az aszfaltról, a sokktól igazából semmit sem éreztem, teljesen jól voltam, mozgott mindenem, és minden erőmmel azon voltam, hogy az út közepén lévő motort odébb tegyem, hogy a forgalmat ne zavarjam.

Ezek után elkezdődött a beszélgetés. Én telefonáltam az ismerősöknek, majd a másik sofőrrel elérkezett a „na ki volt a hülye” beszélgetés. Nem kellett sok idő ahhoz, hogy elismerje az úr, hogy kicsit benézte a dolgokat. Tehát a bűnös már megvolt, jöhetnek a papírok. Pechemre egy darab forgalmi nem volt az úrnál, így aztán rendőrt hívtam.
Míg vártunk a szervekre éppen arra járt egy járőrautó, aki megállt megkérdezte mi történt, majd a történet gyors felvázolása után kérdőre vonta, hogy minek ide rendőr? Persze miután megtudta hogy nincsen az egyik oldalon forgalmi, már értette ő is, majd rámnézett és hívott egy mentőt, mivel a lábam eléggé ramatyul nézett ki. Igaz én ebből semmit sem éreztem.

Egy kis idő múlva megérkeztek a rendőrök, elkezdték terelgetni az embereket, meghallgattak mindkettőnket, majd az egyik kijelentette, hogy én vagyok a hibás, mivel én záróvonalnál előztem, és nehogy már aláírja az ellenfelem azt, hogy ő volt a hibás.
Kihívták a helyszínelőket, mivel történt sérülés is, akik megérkeztek, és szépen felrajzoltak mindent. A sokktól még mindig szinte járni sem tudtam, remegtem, azt sem tudtam hol vagyok, de ők kérdezősködtek. Persze a két helyszínt biztosító rendőr közül (ezúton is örülnék ha jelentkezne valamelyik, és el tudnék vele beszélgetni az ügyről) az egyik rögtön letámadta a helyszínelőket, még ki sem értek, de ők már mondták is: „Az autó ott jött, a motoros előzött, és csatt...„

Ezek után, és az akkori rengeteg motoros baleset után ami abban az időben történt, és amit persze a média előszeretettel firtatott, nem voltam túl jó helyzetben, de sok beleszólásom nem volt.

A helyszínelők a rajzolgatások után mindkettőnket egyenként kihallgattak, majd a jegyzőkönyveket aláírva a helyszínt elhagyhattuk.

Teltek múltak a hetek, motor ugye darabokban, és igazából én sem voltam túl fényesen, egyszer csak jön a levél. Megérkezett a rendőrségi határozat. Úgy vártam már, mint a Messiást, hiszen kell a motor, meg akartam csináltatni, és tudtam hogy nem vagyok hibás, mitől féltem volna.

Ezzel szemben a határozat egy nagy pofon volt. Az első igazán nagy pofon a pofonáradatok előtt.

(kattra nagyobb!)

Nem kell nagy tudás hozzá, én ugye nem ezt vártam. Az eddigi várakozásommal ellentétben én is hibás lettem az ügyben, ami a határozat indoklásában leírtak alapján teljesen jogos is lenne. Csakhát kérem! Nem ez történt a valóságban, most hogy is van ez akkor?

(kattra nagyobb!)

Persze a levél kézhezvétele után kezdődik a rohanás. A bűvös 8 nap. 8 nap alatt elintézni azt, hogy ez mégse így legyen. Telefonálások sora következett, majd a végén kaptam egy nevet, és egy címet a XV. Kerületi rendőrkapitányságra, mert itt teljesített szolgálatot az előadóm.

Korán reggel érkeztem, kis várakozás után fogadott is, és elmondta hogy azok a rendőrségi feljegyzések alapján amit ő kapott, azok alapján nem áll módjában megváltoztatni a határozatot, ha ilyen igényem van akkor kérjem ezt írásban, és felülvizsgálják. Persze mindezt a 8 napon belül tegyem meg.

Egy kedves barátom segített megírni a levelet, aki járatos volt az ilyen témákban, ezúton is köszönet érte neki.

(kattra nagyobb!)

Levél elküld, várakozás…

Várakozás, mert ezeknek az ügyeknek az átfutási ideje nem két perc. Ekkor már augusztus végét írtunk, a baleset pedig júniusban történt, és igazából még minden semmi jó hír, csak rossz. Mivel nyár végén minden bíróságon ítélkezési szünet van, ezért a szokásos 30 napos átfutási idő sokkal hosszabb lett, ezzel is csak az időt vesztegettem.

A kérvényem benyújtása után nagyjából 2 hónap múlva megkaptam a bírósági határozatot, amely szerint a bíróság tárgyalás mellőzésével az eddigi rendőrségi határozat hatályban tartja. Ha bármiféle kifogással szeretnék élni, azaz kérem a tárgyalás megtartását akkor azt 8 napon belül írásban jelezzem.

Mivel semmi tapasztalatom nem volt eddig az ilyen ügyekben, ezért már az furcsán érintett, hogy „tárgyalás mellőzésével”. Semmi meghallgatás, semmi védekezés. Később felvilágosítottak, hogy ez így működik nálunk. Ez csak egy jogi procedúra, igazából semmi értelme nincsen. Ugyanis ilyenkor, amikor a kedves ember fellebbez a rendőrségi határozattal szemben, akkor a bíróság ugyan úgy azt a rendőrt kéri meg az ügy újbóli átnézésre, aki az eredeti határozatot hozta. Mivel ő saját magát nem fogja kínos helyzetbe hozni, ezért a döntése pontosan ugyan az lesz, mint első alkalommal, csakhogy most már a bíróság jóváhagyásával.

Ide tartozik még egy apró bejegyzés, miszerint miért is harcolok én akkor most. A motor egy új motor volt, 5000 Km-el, tehát éppen csak bejáratós friss gép, ténylegesen karcmentesen. A baleset után a biztosítómtól kértem egy szívességi kárfelmérést, ami alapján a motoron történt károk, valamint az egyéb kiegészítők pótlása közel volt egy 7 számjegyű számhoz. Jelen állás szerint tehát ezt nekem kell kifizetnem zsebből, plussz a büntetést a semmiért. Akkoriban úgy tudtam, hogy ha egy káreseményben mindkét fél hibás, akkor a biztosító nem fizet semmit. Azóta kiderült, hogy ez nem így van, fizet a biztosító, de csak azt a százalékrészt, amit a másik fél okozott.

Ekkor elkezdtem számolgatni. Ha nem cserélek ki minden rongálódott elemet, ha nem veszek gyári alkatrészeket, akkor talán kijövök a feléből az előző összegnek. Ennek egy részét a biztosító fedezi is, tehát maradt egy rész amit ki kell fizetni és kész, Buktam egy csomó ugyant, de nem megy vele az idő. Viszont a motor nem lesz ugyan olyan, az én hitem sem lesz ugyan az mint eddig.

Már majdnem azt mondtam, hogy nem pereskedek itt, hanem belenyugszok a rendszer idegesítően nagy hibájába, miszerint az embert semminek nézik.

Elmentem a rendőrségi előadóhoz ismét, aki a határozatot készítette, és megkértem, rendben, akkor határozza meg hogy ki milyen százalékban volt hibás, mert azt tudni kell, hogy a biztosító csak akkor fizet, ha ez a papír a kezében van.

A válasz erre elég érdekes volt, egy újabb pofon az élettől, azaz attól az élettől amire azt hisszük hogy létezik. A naív élettől, ahol az emberek jól teszik a dolgukat.

Tehát a tiszt csak annyit mondott, hogy ezt ő nem fogja nekem elmondani, nem az ő dolga. Ott van a határozat, majd a biztosító elintézi mindezt. Ő nem ezért kapja a fizetését, és finoman megkért, hogy távozzak most már.

Ezek után vetettem el teljesen azt, hogy beletörődök a dologba.

Nos ebben a helyzetben kértem az összes ismerősöm segítségét akkor SOS módon, hiszen 8 napom volt arra, hogy írjak a tisztelt bíróságnak egy fellebbezést, valamint 8 napom volt arra, hogy kiderítsem mi a jobb nekem. Ügyvédet fogadni, és pénzt áldozni a saját igazam megvédésére, vagy mepróbálni egyedül szembeszállni azokkal az erőkkel, akik ide juttatták ezt az ügyet. Sok-sok ismerősöktől kapott levél után ügyvédhez fordultam, és a fellebbezést vele írattam meg.

Természetesen a fellebbezés elküldése után ismét hosszú várakozás kezdődött. Ismét átfutási idő, levelezési idő stb.

Hosszú idő után végre megérkezik december környékén a levél, miszerint a fellebbezésem elfogadták, és kitűzték a tárgyalás időpontját is január közepére. Ismét egy hónap szünet.

Január közepén eljött a nagy nap. A tárgyalás. A tárgyalásra az ügyvédemmel érkeztem, de az ajtón csak annyi várt minket, hogy a tárgyalás elmarad betegség miatt.

Természetesen erre a napra szabadságot vettem ki, és mindez csak ott derül ki, senki nem szól előre. Az ügyvédnek persze ki kell fizetni a tiszteletdíját, hiszen az ő idejét is raboltad.

Újabb várakozás…

Február közepén érkezett meg az újabb levél a bíróságról miszerint kitűzték az új időpontot márciusra. Se egy elnézést, se egy semmi. És ezzel újabb hónap múlik el a semmiért.

Márciusban a tárgyaláson ismét megjelenek az ügyvédemmel, ott a bírónő is, de se az ellenfél, se a rendőrök nincsenek sehol. A tárgyalást így is megtartja a bírónő, és közli hogy ítéletet ettől még hozhat, nem feltétel a többi résztvevő jelenléte. Felveszi a vallomásomat, az ügyvédem is beszél az érdekemben, majd a végén a bírónő kitűz egy újabb időpontot, mivel mégsem tud ítéletet hírdetni, ugyanis az általam elmondottak annyira ellenkeznek a jegyzőkönyvekben leírtakkal, hogy ezt így megítélni nem lehet. A tárgyalás időpontját április végére tűzte ki.

Nálam ekkor szakadt el a cérna, és kérdeztem meg hogy meddig fog ez húzódni vajon. Most ez nem jön el, most az nem, és persze ha van valami ha nincs, az ügyvédet akkor is fizetni kell. Úgy határoztam, hogy megcsináltatom a motort járóképesre, nem érdekel, ha karcos, horpadt, dolgok lesznek rajta, de működjön, mert még egy nyár motor nélkül az már nagy érvágás lenne. Csak ez a javítás is több száz ezer forintra rúgott, és még hol volt a vége.

Április végén eljött a következő és egyben szerencsére utolsó tárgyalás. Megjelent majdnem mindenki, a két rendőr közül csak az egyik jelent meg. Itt hallottam először az ellenfelem vallomását, amit a baleset helyszínén mondott jegyzőkönyvbe a rendőröknek. És a következő pofon pedig itt ért. Ahogy olvassa a bírónő, majd befejezi, és felteszi a kérdést az ellenfélnek, hogy egyetért-e mindazzal amit akkor mondott, majd emberünk közli hogy igen, nos ekkor ütött szíven a kérdés, hogy miért vagyunk akkor most itt???

Az ő vallomásában ugyanis szinte egy az egyben az áll, ami az enyémben, azzal a kivétellel, hogy a végén szerepel benne az is, hogy a balesetért a felelősséget elismeri.
Mindezek után kiállt az úriember a bíróság elé, és ismét elmondta, hogy ő volt a hibás, és nem érti miért jutott ez idáig.

Mindezek után a bírónő kérdőre vonta a rend őrét, a kettő közül az egyetlent aki szerencsére megjelent, hogy miért tart a kezében két egyforma vallomást, és miért született erről egy teljesen eltérő rendőrségi jelentés, és határozat. Rendőrünk csak ennyit reagált:

Kedves bírónő, tudja milyen sok esetben hallottam már azt, hogy egy kereszteződésben minden lámpa zöldet mutatott?

A végén hozzátette, hogy régen volt ez már, nem emlékszik erre, és különben is. Ezúton is gratulálok neki, nálam ő lesz az évtized rendőre. Köszönet!
Ezek után természetesen a bíróság hatályon kívül helyezte a korábbi rendőrségi határozatot, valamint kimondta, hogy a balesetben nem vagyok felelős.

(kattra nagyobb!)

(kattra nagyobb!)

De persze a dolgoknak ezzel még nem volt végük. Most következett a kárrendezés, hiszen a szívességi kárfelmérésnél a kárfelmérő közölte, hogy csak jogerős bírósági végzés után keressem majd őket, csak onnan lehet bármit is tenni.

Végzés a kezemben, irány a biztosító. A balesetkor nem készült baleseti kárbejelentő, így ezt el kellett készíteni. Az ellenfélnél akkor nem volt forgalmi, így nem tudtam van-e neki kötelező biztosítása, a rendőrök pedig nem mondtak erről semmit. Egyedül a legelső határozatban szerepel egy bejegyzés, hogy az urat megbírságolták azért is, hogy kötelező felelősségbiztosítás nélkül utazott.

A biztosítónál ezt úgy értelmezték, hogy nem volt biztosítása, én pedig úgy hogy nem volt éppen nála, ezért aztán abba maradtunk, hogy a biztosító utánanéz annak, hogy volt-e neki biztosítása valahol abban az időszakban. Egy hét múlva kaptam a telefont, hogy az autó a káresemény időpontjában sehol sem volt biztosítva, ezért MABISZ-os lesz az ügy.

Egy újabb pofon. A MABISZ nem rendez semmit, ő csak fizet, ha azt a biztosító, és ők is jogosnak ítélik. A gond ekkor csak az, hogy ilyenkor ők a számlákat fizetik ki, azaz mindent zsebből ki kell fizetnie a tulajdonosnak, majd a számlákat a biztosítónak leadva egyszer csak utalják neki a pénzt.

Első lépésnek azért mégis csak meg kell csináltatni a motort, és ki kell fizetni. Ami nem két forint. De mivel más lehetőség nem volt, így megtörtént. Számlákkal, mindennek együtt megjelentem októberben a biztosítónál, hogy készen vagyok.

A biztosítónál ekkor a kárfelmérő ismét átnézi a papírokat, megnézi hogy rendben vannak-e a számlák, majd továbbküldik a MABISZ-nak. December közepén kaptam egy telefonhívást, hogy minden rendben, a holnapi nap folyamán továbbítják a papírokat.
Utána persze ismét csönd, és várakozás, de végre vége, nemsokára lezárul az ügy.

Február elején, amikor a pénznek még se híre, se hamva betelefonálok a biztosítónak, hogy legyenek kedvesek egy kis felvilágosítást adni az ügyről, hol is tart most, hiszen 2-3 hetet mondtak december közepén, de persze karácsony meg egyebek, szóval tolódhat. De most már mégis csak február van.

A hölgy elkéri a rendszámot, és már mondja is, hogy igen megvan, ezt átküldtük a MABISZ-nak, -és most jön a vicc- aki január közepén továbbküldte az ügyet egy másik biztosítónak, mivel ők kiderítették, hogy az adott időszakban mégis csak volt biztosítása a balesetet okozó járműnek. Természetesen ezek után a biztosítómnál lezárták az ügyet, mostantól a másik biztosítónál érdeklődjek.

Ezek után telefon a másik biztosítónak. Hölgy felveszi, azonosítjuk az ügyet, majd elmondja, hogy január 30-án érkezett hozzájuk be az anyag, felvétel után az ő kárszakértőjük ismét átnézi az ügyet, majd ezek után egyeztetés, és ha minden rendben van akkor megtörténik a kifizetés. És ez itt a legújabb pofon...

Jelenleg itt tart az ügy. Mindjárt két éve, és még mindig nincs végeredmény. Persze a legszebb az egészben, hogy ha kiderül hamarabb, hogy van biztosítása az úrnak, akkor nem kell készpénzre kifizetni a javítatást, sőt nem kell járkálni sehova, hiszen a szervizek ilyenkor minden papírmunkát elvégeznek.

Azonkívül milyen ország az, ahol még a biztosítóknak sincsen információjuk arról, hogy kinek van biztosítása, és kinek nincsen??? A biztosítónál lehívták a BM adatbázisát, és abban sem szerepelt hogy az autónak volt biztosítása.

Számomra felháborító ez a rendszer így.

A másik felháborító dolog a rendőrség hozzáállása. Többes számban beszélek róluk, hiszen legalább 6 rendőr keze volt az ügyben benne, és egyiknek sem tűnt fel az, hogy itt valami nem stimmel. De ami igazán zavar, az az, hogy semmi, de semmi sem történik ezek után velük. Ha én a munkahelyemen elrontok valamit, akkor azért vállalnom kell a felelősséget. Azért hogy ők hibáztak, és véleményem szerint elég nagyot, ezért semmilyen megrovásban nem részesülnek.

Most várom a végeredményt. Eddig egy biztosító és a MABISZ találta teljesen rendben az anyagot, ezek után nem tartom kizártnak azt, hogy ez a biztosító pedig mindent megtesz azért, hogy ne kelljen fizetnie, és valamilyen hibát fog találni. De azért titkon remélem, ez nem így lesz.

(forrás: autofilia.blog.hu)