Bujdosó Trio - téma | 2020. ápr. 21.
https://www.youtube.com/channel/UC3JWVHZEDnLN_HJrzFe50ww

Provided to YouTube by Believe SAS
Human Wurlitzer Virus · Bujdosó Trio · Bujdosó János · Klausz Ádám · Szerető Dániel
National Amnesia Institute
℗ Author's Edition
Released on: 2019-10-11
Auto-generated by YouTube.
___

Bandcamp
https://triobujdoso.bandcamp.com/releases

Soundcloud
https://soundcloud.com/bujdosotrio
___

Még a betlehemes egyházzenei témából is avantgárd jazz lesz a Bujdosó Trió új albumán, a National Amnesia Institute címűn. Meghallgattuk a lemezt, és a zenekarvezetőt is megkérdeztük arról, mi járt a fejében, miközben ezeket a zenéket írta.

Kétféle művész van: az egyik szerint a művészet fenségterületére nem mászkálhatnak be koszos lábbal a mindennapok, a másik szerint pont arra való az alkotás, hogy mint egy törölközőbe, beletöröljük a kezünket, ezzel mégiscsak valamiféle lenyomatát képezve a minket körülvevő történéseknek. Utóbbiak közé tartozik Bujdosó János, a legnépmeseibb nevű gitárosunk is, aki legújabb, National Amnesia Institute című lemezébe azt a dühöt is belefogalmazta, ami az aktuális társadalmi-politikai helyzettel kapcsolatban nem hagyta nyugodni.

-- „Mindig is létezett a történelemhamisítás jelensége, de ma minden nap szembe jönnek velünk az álhírek, és ez engem borzasztóan idegesít. Alkotó emberként úgy éreztem, hogy ennek a témának meg kell jelennie az új anyagban is.

Az, hogy homokba dugjuk a fejünket, nem annyira klassz. Mondhatja az ember, hogy nem érdekli őt a politika, ha a politika nagyon is érdeklődik őiránta” – mondta az anyag kapcsán, ami sokkal ziláltabb és punkosabb hangvételű lett, mint előző lemeze, az alapvetően pszichedelikus világzenei Gold For Leslie, amin görög rembetika hangulattól a közel-keleti hangzásokig sokféle tradicionális érzés megjelent. Az irányváltás tehát tudatos a részéről: „Én most egy sötétebb, dühösebb, komorabb lelkületű lemezt akartam csinálni, ezért a szűrőmön is azokat a témákat engedtem át, amik ebbe az irányba mutatnak. Nem pedig a mediterrán mámor és latinos önfeledtség felé, mint az előző lemezen”.

-- Pedig a szépség ott van ezen a lemezen is, de az a benyomása az embernek, mintha az otromba valóság folyamatosan kéretlenül rányitna az örökkévalóságban éppen feloldódni készülő zenészre és vele együtt a hallgatóra.

Így aztán a harmónia, a megbékélés Bujdosó Jánosnál is legfeljebb addig tart, míg ki nem nyitja a dobozt, hogy meglássa, él-e még a macska, vagy már halott. Merthogy akár erről is szólhat a lemez utolsó dala, ami egy záró szám feladatát teljesítve megnyugvást hozna, ha nem lenne ott a - Schrödinger macskájára utaló - cím (Shoebox harmony) és ezzel együtt az irónia, „ez a nyugalom is csak addig tart, amíg ez a szám: 5 perc 10 másodpercig”.

Mintha Bujdosó azt a folyamatot rögzítené a zenéjével, ahogy a dolgok elveszítik formájukat. Abba is társadalomkritika vegyül például, ahogy a rá régóta jellemző népzenei ihletésű dallamok széttartó, avantgárd lázadássá esnek szét, vagy éppen nőnek fel – nézőpont kérdése. Így a lemeznyitó Human Wurlitzer Virus is, amit Bujdosó János elmondása szerint egy Bartók által is feldolgozott magyar dallam ihletett, és ami arról szól, hogy „az emberek csak mondják a magukét meggyőződésből vagy kötelességből, ugyanazokat a szavakat ismételgetve, amiket a fejükbe vertek”.

Máshol, a The Holy Left Hand Gives the Finger című nótában pedig már egy egyházi, betlehemes dallamot fordít ellentétére. Ez a dallam eredetileg a gitáros-zeneszerző nagyszabású jazzszvitjének részét képezte. „Egy bábszínházi munkám során ismertem meg ezeket a betlehemes dallamokat, és ledöbbentem, hogy mennyire bele tudtam hallani ezt a free jazzes, kortárs cuccot. Írtam is belőlük egy ötven perces, betlehemes jazz-szvitet”.

-- Bujdosó Jánosnak egyébként nagyon jól áll a népdalok melankóliája, kevesen tudják ezt olyan organikusan és egyedien beleoltani abba a spleenes életérzésbe, ami az általa is játszott avantgárd jazzhez kell.

„Engem a népzenék mindig is érdekeltek. Én is pop és rockzenéken nőttem fel, de aztán lecsatlakoztam erről a vonalról, és ma már nem követem annyira követem a kortárs cuccokat, inkább a népzene és a jazz az, amiben újdonságot és kihívást találok. A népzenének borzasztó érdekes logikája van, inspirál és rengetegszer adott már nagyon jó kiinduló alapot”.

Bujdosó János zenéjében van valami a folk pszichedeliájából, abból, ami például Jankovics Marcell Fehérlófia című filmjét is naggyá tette. A lényében pedig megbújik valami a legkisebb szegénylegény dacából, akinek eleinte egyáltalán nem fűlik a foga a világmegváltáshoz, de kénytelen-kelletlen csak végigverekszi magát az oda vezető próbatételeken. Végül is sikerült neki, ha azt nézzük, hogy a lemezbemutató két nappal a választások előtt volt, és lám, ha pillanatokra is, de talán "felébredtünk" a nemzeti amnéziából.
-----
Névjegy

Bujdosó János hatéves korában elhatározta, hogy zenész lesz (akárcsak az újszászi kontrás nagypapa), az otthoni pianínó és nővére klasszikus gitárja voltak az első hangszerei. A család megnyugtatására ugyan diplomát és szabályos polgári mesterséget is szerzett, elhatározásától semmi sem téríthette el. Hamar kiderült, hogy az intézményes, formális képzést nem neki találták ki, zenei világképét a folyamatos kalandozás, a kíváncsiság alakította. Az első, tizenéveskori progresszív alterock kísérletezéseket követő Pop Ivan zenekarban a free jazz, a kortárs zene és a balkáni rezeskultúra keveredett. Az alternatív-underground zenekari állomások – Specko Jedno, Egy Kiss Erzsi Zene, Kistehén, Bardo, Ági és a Fiúk, Európa Kiadó – mellett/közben írt színházi és filmzenéket, rádiós mesejáték-dalokat.

2011 telén alakította meg trióját Vajdovich Árpád bőgős/basszusgitárossal és Németh Csabával, aminek „bizánci szörf dzsesszként” jellemzett zenéje egyebek közt magyar, közel-keleti, latin elemeket ötvöz. A zenekar Gold for Leslie című bemutatkozó lemezét „ellenállhatatlanul vonzó albumként” üdvözölte a kritika. Új lemezén új tagokkal vette magát körbe Bujdosó János: Szerető Dániel játszik basszusgitáron, a mindössze tizenkilenc éves Klausz Ádám pedig dobol.
___

Bujdosó János: "Részt kell venni benne"
https://fidelio.hu/jazz-world/bujdoso-janos-reszt-kell-venni-benne-9943.html
2017.02.28.

Március elsején sérült és ép előadók két előadásban is közösen lépnek színpadra az ArtMan Mozgásterápiás Közhasznú Egyesület estjén a Trafóban. Az előadások egyike, a Gál Eszter és Farkas Dorka rendezte Fehér a kiszolgáltatottság és a letisztultság témáit feszegeti. Ennek kapcsán az előadás zenéjét szerző Bujdosó Jánost kérdeztük szociális érzékenységről, kívülállásról, a zene terápiás alkalmazásáról és színházi zeneszerzésről.

- Édesanyád gyógypedagógus, te magad pedig szociális munkásként dolgoztál. Ebből adódóan feltételezem a szociális érzékenységed a sérült emberek ügyére is kiterjed. Viszonylag természetes számodra a kommunikáció velük?

- Az érzékenységet illető felvetés helytálló, már gyerekkoromban azt kellett látnom, -és ez valamilyen módon tudatosult is bennem- hogy pl. anyám iskolájában, mely iskolatípust akkoriban kisegítő iskolának hívtak, a túlnyomó többség cigány gyerek, ami nyilvánvaló súlyos aránytalanság.

-- Nyilván nem voltam tisztában azzal, hogy ezt szegregációnak hívják,

és azzal sem, hogy ez mindenféle továbbtanulási lehetőségtől megfosztja ezeket a gyerekeket, tehát elveszi az esélyüket egy teljesebb élettől. Ugyanakkor ennek az igazságtalanságnak a megtapasztalása, hogy mondjam, eléggé érzékenyítő volt. Másrészről, a sérült emberekkel való érintkezés kapcsán maximum ehhez az érzékenységhez tudok nyúlni, de hogy mindig ellazult és zökkenőmentes lenne a kommunikáció, azt azért nem merném állítani. Ahhoz több gyakorlat kellene, nem vagyok ennek a szakembere.

- Olvastam egy interjúban, hogy az idő előrehaladtával egyre erősebb benned a roma identitástudatod. Ezt kívülállásként éled meg? Illetve látsz ebben bármiféle párhuzamot a fogyatékkal élők helyzetével?

- Párhuzam mindig létezik azon csoportok között, akik valahogyan eltérnek az átlagostól. A roma identitásról való megnyilatkozás számomra elég ingoványos talaj. Volt, hogy korábban beszéltem erről interjúkban, valamiféle suta, nyilvános vállalásaként származásomnak, de ez nekem nem tud jól állni, nemigen nézek ki romának, ezért a diszkrimináció sem alapélményem. Identitásom ezért legalább kétféle, de ha sokat mondom ezt a szót, hogy identitás, rá kell jöjjek egy idő után, hogy nem is tudom, mit jelent ez a szó az én esetemben, hiszen
számomra egy ember etnikai hovatartozása nem mérvadó,

-- úgyhogy különösen furcsa, ha én beszélek a sajátomról.

- Hogyan találkoztál az ArtMan Egyesülettel?

- Perifériás látásomban ott voltak ők már valahol, de közelebbről csak a mostani munka során ismertem meg őket.

- Az ArtMan egyedülálló abból a szempontból, hogy a táncot terápiás célra és előadóművészeti produktumként is alkalmazza egyszerre. Ugyanakkor a zenében nem tudok ilyen kezdeményezésről. Mit gondolsz a zene terápiás alkalmazásáról?

-- A zene nagyon sok fontos készség fejlesztésére alkalmas, és nem kell különösebben tehetségesnek lenni ahhoz, hogy saját fejlődésünk szolgálatába tudjuk állítani.

Tanítok zenét, és hát vannak ügyesebb tanítványok, és vannak kevésbé ügyesek. Van, akiből nem lesz zenész, de az ő esetükben is a figyelem, a koncentráció, az együttműködés gyakorlatai pozitívan hatnak az élet egyéb területeire is.

- Az Artman munkamódszere az, hogy a próbákon a közös ötletelésből hozzák létre az előadást. Te is jelen voltál a próbák nagy részén, vagy a zene mindettől függetlenül született?

- Ott voltam a próbákon, és ez nem csak a szűken vett színpadi produkció szempontjából volt fontos. Részt kell venni benne. Én kívülállóként azt látom, hogy a próbafolyamat nem csak azért szükséges itt, hogy begyakoroljuk, hogy ki melyik oldalról jön be.
Ebben a speciális közegben már a próba is egy klassz közösségi eseménynek számít,

-- egy nagy közös erőfeszítésnek, amire készülni kell, és várni lehet. A zene improvizált lesz, de a főbb pontokat és azokhoz kapcsolódó zenei hangulatokat azért előre lefixáljuk.

- Nagy múltad van a filmzeneszerzésben. A színházi zeneszerzés ehhez képest milyen tapasztalat, mennyiben tér el a kettő?

- Nagyon különbözik a két dolog. A filmzene nagyobb szabadság, és a nagy szabadságot kedvelem. A színház egy más munka, a színház egy gyönyörű gyár, ahol mindenki pontosan ott van fél kettőkor vagy tízkor és felveszi a munkát, a művészeti melót nap nap után, ez is nagyon inspiráló.

- Már jó pár éve működik a jazz és világzene határán egyensúlyozó Bujdosó Trió, amiről egy ajánlóban azt írták: „Ha Tarantino Budapesten forgatna, biztos, hogy ez a zenekar adná alá a zenét”. Neked is filmek, történetek mennek a fejedben, amikor ezeket a számokat írod?

- Jó lenne, de nem. A zeneszerzés folyamata eléggé kiszámíthatatlan, receptem nincs rá, dolgozol hülyeségeken öt órát, majd valaki hív telefonon, közben a felvétel gomb benyomva marad, te prüntyögsz valamit, amiről később meghallgatva kiderül, hogy egy egyedi, létező gondolat lenyomatát hoztad létre, azaz: megtörtént valami.

-- A dalok, amelyeket írunk, mind ott kószálnak valahol az éterben, képesség vagy szerencse kell ahhoz, hogy mindezeket hallhatóvá tegyük.
___

Bujdosó Trió - Traveller's diet
http://autovezetes.network.hu/video/zene/bujdoso_trio__travellers_diet
___

Trió Bujdosó - Traveller's diet
http://autovezetes.network.hu/video/zenes_videok/trio_bujdoso__travellers_diet