drMáriás: Hamvas Béla a magányos cédrus alatt Csontváry műtermében
2024., 100 x 120 cm, akril vásznon

Vajon ki volt magányosabb? Csontváry vagy Hamvas? S melyikük az alkotásban a teljességet, egyben az igazi társát megtaláló?

Csontváry, aki hatalmas vásznaival járta magányosan a világot, s festette rájuk a napfényben csillogó élővilág vad és fénylő színeit, s az építészet nagy, jelképes, örök emlékműveit, vagy Hamvas, aki mindennek a lényegét, rugóját, jelképiségét, egyetemességbe való beilleszkedését vizsgálta költőként és filozófusként?

Amikor Hamvast elnémították, B-listázták és kényszernyugdíjazták, ami egyben publikálási és szerkesztési jogának elvesztését jelentette, földműves igazolványt váltott ki, munkahelyéül sógora szentendrei kertjét jelölte meg. Földet művelt, gyümölcsöt termesztett, kertészkedett. Később raktárosként és gondnokként volt kénytelen munkát vállalni.

Többször írásos vezetői figyelmeztetésben részesült, hogy munkaidőben olvas, de emellett dicséretek is szerepeltek a kartonján: vállalati ünnepségeken az Internacionálét, illetve Schumann és más klasszikusok darabjait adta elő zongorán az egybegyűlteknek. Egyik főnökét ő készítette fel az érettségire.

Így írt Csontváry Magányos cédrusáról:

Íme a cédrus. Fa áll itt, a sok közül egy. Nincs belőle kettő. Elszigetelt egyetlenségében abszolutizálta magát. Senkihez és semmihez nem hasonlít. Saját ideje van, saját helye, itt áll, beágyazva a világba, népébe és vallásába, hűségben földjéhez és végzetéhez, szakrális egyszeriségében. Nem tudja, hogy mi az abszolút szellem és mi a kinyilatkoztatás, mi a nyugalom és mi az elcsendesedett tó víztükre, amin nincs egyetlen habfodor. Amit lát, nem az egész egyszerre, csupán egyetlen perspektíva, s az sem tiszta. Egyetlen pillanatig sem áll meg, folyton dolgozik önmaga megvalósításán, semmiben sem bizonyos, folyton inog és tévelyeg és káprázik és téved és csalódik, de úgy, ahogy senki más, csak ő.

A cédrus megközelíthetetlen magasságban mered fölöttem, félelmetes nyugalmában, mintha Isten és a világ leszakadt volna róla, és egyedül állna a Libanon csúcsán.

Fa áll itt, a sok közül egy. Olyan, mint a többi, de megismételhetetlenül és individualitásának dicsőségében egyetlen. Ami a régieknek a legfontosabb volt, az abszolút szellem, amely mindig és mindenütt volt és lesz és azonos, ami ma a legfontosabb, a személyiség, aki soha nem volt, és nem is lesz több, csak ez az egyetlen van, csak most itt, sehol másutt és ebben a pillanatban és mindentől különbözik. Csontváry meg akarta festeni ezt a meg nem ismételhető és minden mástól különböző individualitást teljes dicsőségében, és nem önarcképet festett, hanem magányos cédrust a Libanon csúcsán.

(Látható a Belső emigráció képei című tárlaton a Godot Galériában november 16-ig)

https://www.facebook.com/photo/?fbid=1135732908118419&set=a.602742818084100

Válasz

A Tudósok az a zenekar, akik – ahogyan egyik örökbecsű számuk címe is mondja – mutatnak egy nagy középső ujjat a világnak. Nagyjából azt csinálnak, amit akarnak, tesznek arra, hogy kinek tetszik és kinek nem, tolják azt a poszt punk őrült funk, alter, groteszk valamit, ami csak jön belőlük. Na, de ez a művészet, nemdebár?

-- drMáriás az Enyhe katarzis műsorom vendége volt, ahol zenéről, képzőművészetről, narratív és absztrakt festészetről beszélgettünk – a tűz jegyében, decens közép-kelet-európai zombiként.

A zombi persze csak vicc, egész pontosan utalás a Tudósok egyik számára, egész pontos számcímére és magára, Karcsira, jellegzetesen közép-kelet-európai, mindannyiunk által jól ismert karakterre, aki velünk együtt szorong, akibe belebotlunk, amikor közértbe megyünk, amikor bekapcsoljuk a tévét, akit látunk a focimeccseken, noch dazu, még a kommentelők között is feltűnik.

„A zenében én a tüzet keresem, az élő zenének a szenvedélyes, katartikus volta érdekel. Ez lehet egy szimfonikus zenekari hangverseny, egy punk vagy funk koncert. Akármi. A lényeg, hogy létrejöjjön ez a katartikus együttállás” – vallja drMáriás, aki nem Karcsi, hanem Béla, és aki úgy tud a legmagasztosabb ideákról beszélni, hogy nem tudjuk, ironizál vagy vérkomolyan adja elő történeteit. Szerintem mindkettőt csinálja egyszerre. Ezzel, ha nem is mutat tükröt a természetnek, de fricskát igen, a létezésnek.

A létezés abszurditását fejezik ki művészetében az éppen új lemezt készítő Tudósok, amely lassan 40 éve létezik, s ez a tény a magyar zenei életben szinte biológiai csodának számít.
https://papageno.hu/blogok/hallomasok/2023/06/drmarias-enyhe-katarzis/

Válasz