Nos, végülis bárkivel előfordulhat olyan vis maior, hogy kifogy a kocsijából a benzin. Mert persze az ilyen újabb kocsikban – az enyém például még csak 16 éves, hozzám képest egy csecsemő – már „fedélzeti komputer” mutatja a még hátralévő kilométereket, amiben úgy általában nem bízom, de alapból szeretem feszegetni a határokat, azt hiszem, ez talán afféle alkati kérdés, jól mutat majd a sírkövemen.

A „fedélzeti komputer” (beszarok ezen a fellengzős elnevezésen, de mindegy) még 28 kilométerrel kecsegtet, mikor már itthon, a kapu előtt a motor nyökög, vakog, nyiffan, leáll. Egy-két ráindítással még éppen annyit tudok kicsiholni belőle, hogy a kapun belülre kerüljünk, hurrá. Ha már kifogyott, hát jobb helyen nem is tehette volna.

Itt persze adódik a probléma, mert benzint kellene bele tölteni, hogy elmehessek a benzinkútra, én meg benzint itthon nem tartok, mert szoktam néha bulit rendezni, valaki még a végén meginná nekem, történetek itt már furcsább dolgok is.

Elgyalogolhatnék éppen egy kannával a kútra, csak két kilométer, de szerencsére vannak jóbarátaim, az egyik már írja is, hogy melóból hazafelé beugrik két liter benzinnel, aztán hajrá. Meg is jön, tekerünk a kannára ilyen beöntőcsöcsöt, nyitom a megfelelő csinos ajtócskát, dugnánk be a csöcsöt ahová való: nem megy.

A Ford fejlesztői ugyanis valamikor kitalálták, hogy a tanksapka a civilizáció haladásának kerékkötője, ezért elvetették. A beöntőnyílásban van egy helyes kis ajtócska, ami csak a megfelelő méretű kútpisztoly nyomására nyílik ki, semmi sapka. Ez a kúton fel sem tűnik, de kannával már kínosabb. Erre a célra a Ford fejlesztői egy passzentosan hercig tölcsért ajánlanak – eléggé úgy néz ki, mint egy kórházi kacsa – ami nekem nincs. Később már tartozék lett, mint az emelő meg a vontatószem, de amikor az én kocsimat gyártották, még nem volt az. Vegye meg a paraszt, ha kell neki, ha nem veszi, így jár. Illetve nem jár, mert ácsorog.

Egy darabig próbálunk mindenféle dolgokat a nyílásba tuszkolni, egyik sem passzol. Ujjainkkal nyomogatjuk az ajtócskát nyitó ravasz reteszeket, de három is van belőlük, ami megnehezíti a dolgot, az egyik ráadásul nem is látszik, nagyjából úgy kell elképzelni, mint a beöntőnyílás G-pontját: mindenki tudja, hogy létezik, de senki sem tudja, hogy pontosan hol (igen, ezen a ponton felmerül, hogy „Faszom bele!”, és egy pillanatra el is töprengek ezen a megoldáson, de a méret sem jó, a tartás sem az igazi, vágyat sem tudnék csiholni magamból, és különben is: az utcáról pont rálátni az autóra, és bár engem errefelé már így is mindenki hülyének tart, de azért vannak fokozatok).

Barátom amúgy igazi technikai ember, zenész és asztalos, aki kaputelefonokat szerel, szóval ötletei is vannak és felszerelése is, én pedig bölcsészként általános irányelveket tudok megfogalmazni, illetve azok kritikájára is mindig kész vagyok, de elvérzünk a feladaton. Megpróbáljuk az ajtócskát kicsit bebillentve a résen át apránként beadagolni a benzint, folyik is, csak a kocsi alól halk csurgás hallatszik közben, mintha valaki orvul oda pisálna: a Ford fejlesztőmérnökei, hogy az Isten áldja újító szellemüket, direkt valami kis elvezetőt szereltek bele, hogy ilyen durva próbálkozások esetén a benzin egy erre rendszeresített csövecskén a kocsi alá csorogjon, ami kétségkívül kellemes meglepetés. Hideg van és sötét, ott bassza meg az egész, majd holnap, világosban. (Azért tényleg jó, hogy itthon vagyok, nem valahol az M3-as leállósávjában Guglinsekeresd és Kitudjapuszta között félúton.)

Már látom is magam, ahogy autósboltról autósboltra vándorlok: „– Mit keres? – Én bíz’ a Szent Grált! – Benzineshez vagy dízeleshez? – Á, vicceltem, csak ilyen speckó tölcsért szeretnék Ford Focushoz… – Ja, azt nem tartunk!”, de azért reggel még bemegyek a sufniba, arrébb teszem a rossz fridzsit, a kerekenincs biciklit meg a Szent Grált, és alatta… ott vigyorog rám a gyerekkorom!

Akinek volt rendes gyerekkora, az játszott indiánosdit. Akinek rendes és szerencsés gyerekkora volt, annak piros, műanyag fúvócsöve is volt az indiánosdihoz, amivel tapadókorongos nyilacskákat lehetett kipöffenteni. És aki akkora mázlista, mint én, az meg is találja ezt a fúvócsövet a sufniban, ami azért nagy öröm, mert az misztikus módon pontosan illeszkedik a Ford trükkös benzinlukába, benyomja a reteszeket, stimulálja a G-pontot, túlér az aljas kivezető csövecskén, és már csak egy tölcsér kell a végére, hogy az ember önthesse bele a két liter vészüzemanyagot, és mehessen benzinért a benzinkútra. Tölcsér meg van, ha nincs, csinálunk: betankolom a két litert, büszkén elautózom a kútra, megtankolok húsz litert (egyszer élünk, urizálunk), és azt mondom: ejnye, hát győztünk. Büszke és erős (bár kissé büdös) országnak érzem magam, ahogy éppen a bércre hág.

Persze, semmi kis történet lett volna ez a Ford fejlesztőmérnökei nélkül. Meg is nézem a neten, hogy mégis, mi a lószarral indokolják forradalmi ötletüket. Nos, azzal, hogy így az ember keze nem lesz benzines a tanksapkától, mert, ugye, nincs tanksapka. Frappáns. Fülig benzinesen kissé nyűgös leszek tőle, de megértem. A világ halad, aki elébe áll, azt eltiporja.

Most már csak azzal a cinikus marketingessel szeretnék egy sör mellett elbeszélgetni Hegelről, Proustról, a szépségről, a szeretetről és a jó kurva nénikéjéről, aki ezt a kifinomultan gonosz tankolásgátló rendszert pofátlan módon „Easy Filling System” néven jegyeztette be.

# Konok Péter

Válasz

Te melyik típus vagy a zuhany alatt? Ezt árulják el fürdési szokásaid a személyiségedről | 2024. december 01.

Egy jó fürdő messze nem csupán a higiéniai rutin része; sokszor a napunk fénypontja lehet, amikor végre beállhatunk a forró vagy épp hűs vízsugár alá és lelazíthatjuk elcsigázott tagjainkat. Ám ahogy sok más hétköznapi szokásunk, úgy tisztálkodási rituálénk is sokat elárulhat alaptermészetünkről. Most kiderül, az egyes zuhanyzó típusok milyen személyiségjegyeket takarnak.

A legapróbb hétköznapi tevékenységek személyiségünk fontos részét képezik, de egy idő után olyannyira rutinná válnak, hogy szinte már nem is veszünk róluk tudomást. Ilyen például a fürdési rituálénk, amit napjában akár kétszer is elvégzünk, ám pszichológus szakértők szerint (igen, ezt is elemzik tudományosan!) annak alapján is rengeteget megtudhatunk magunkról (vagy épp másokról), hogy melyik testrészünket mossuk meg először zuhanyzás közben.

.. Amennyiben például elsőként a hajunkra eresztjük a vizet, különösen nagyra értékeljük a rendet és a figyelmet,

ám ha a mellkasunkkal kezdünk, akkor állítólag magabiztosak vagyunk és jól érezzük magunkat a saját bőrünkben. Ha a vállunkat/nyakunkat tisztítjuk meg, általában szorgalmas, pozitív, céltudatos emberek vagyunk, de ha mindenekelőtt a hátunkra kerül a sor, inkább az óvatos, bizalmatlan kategóriába tartozunk. Mondják egyesek.

És hogy ebből vajon mennyi az igazság? Úgy tűnik, számtalan aspektusból megvizsgálták már ezt a jelenséget attól függően, ki mikor és hányszor zuhanyzik egy nap, illetve milyen hőmérsékleten, vagy épp milyen egyéb szokással egészíti ki ezt a rutintevékenységet. Mi most utóbbi alapján részletezzük a legfőbb személyiségtípusokat, hogy utánajárjunk, valóban passzolnak-e hozzánk az egyes kategóriák jellemvonásai.

Ezt árulják el zuhanyzási szokásaid a személyiségedről
https://www.noklapja.hu/aktualis/2024/12/01/zuhanyzasi-szokasok-szemelyiseg/

Válasz

Fantasztikus fejlesztések Budapesten!
https://www.facebook.com/reel/8860202677388791

Válasz

EGY ALVEZÉR GYERMEKKORA

A kis Jancsika ül az út szélén, egy jókora darab szart passzíroz. Arra megy a bakter bácsi.
- Miért gyúrod azt a szart, Jancsika?
- Építek
- Mit építesz?
- Vonatot.
- Szarból vonatot?! Miért nem várat, mint a többi hülye kisgyerek?
- Mert a vonat nem vár!

(Bocsánat!)

Válasz

Sokszor gondolkodom rajta, hogyan kezdődik majd a zombiapokalipszis, avagy
- Jenőkém, elég ramatyul nézel ki...
- Ne is mondd, Béla, az a kurva HÉV!
- Sokat késett?
- Frászt. Megharapott.

https://www.facebook.com/photo/?fbid=8855078897881473&set=a.135220773200706

HÉV - feltámasztott szerelvények.jpg

Válasz

- Csókolom, Mari néni, hová, hová ilyen frissen-ropogósan?
- Megyek a bankba, Józsikám, hogy ilyen szar a forint, a nyugdíjam meg lófaszt sem ér. Találtam a szekrény mélyén egy kis nyugatnémet márkát, azzal.
- No de Mari néni, hát miféle nyugatnémet márkát?!
- Mausert.

Válasz

Na...

https://www.facebook.com/reel/1857612378058930

Kanapé

https://www.facebook.com/reel/547612398053242

Válasz

888-cal robogó lovaskocsi...

Érdekes képeket posztolt a bécsi rendőrség Facebook oldala. Beletúrtak az archívumukba, és olyan képeket találtak a 80-as 90-es évekből, ahol a sebességmérő készülékeik vicces, vagy annak tűnő felvételeket rögzítettek.

Így például egy 92 km/órás sebességgel száguldó autót mértek be lakott területen belül, de a képbe elefántok is bekerültek. Hogy hogyan kerültek oda? Ez egy jogos kérdés, de a hozzászólók meg is fejtették a „titkot”. Az egyik hozzászóló azt írta, hogy a képen az egyik férfi a papája, a másik pedig a legidősebb bátyja, és a közelben egy fesztiválon voltak a két elefánttal.
Egy másik fotón egy motorost mértek be 82 km/órás sebességgel. A kép érdekessége, hogy a rendszámtáblát a hátul ülő utas takarta le a motorkerékpár rendszámát.

1991-ben készült a fotó arról a kerékpárosról, akinél 62 km/órás sebességet rögzítettek. Itt is volt a hozzászólók közt olyan, aki megjegyezte, hogy azon az útszakaszon, ahol a kép készült, mindig szerette volna, ha őt fotózzák le kerékpárral, de ez soha nem jött össze. Így ezen a képen sem ő szerepel.

Az egyik felvételnél viszont valami hiba történhetett, mert egy lovaskocsit 888 km/órával mértek be. Itt is pillanatok alatt kiderült, hogy a lovaskocsi egy pékmesteré volt, aki hetente háromszor szállított friss pékárut. A hozzászólók viccesen megjegyezték, hogy bizonyára sietett a pék, hogy a zsemle még melegen érkezzen meg az üzletekbe, ezért ez a nagy sebesség.

https://www.facebook.com/photo?fbid=1028314349338922&set=pcb.1028314752672215

Válasz

1969 október 5. | A világ számára talán eseménytelen napnak számított , de öt fiatalember nem , és az utókor is tudja már , hogy nem, , egymást nem ismerve találkoztak a fiatalemberek - ki -ki más területről érkezett , már hallottak egymásról ,talán közvetve ismerték egymást , ( ez külön könyvet érdemelne ,volt szerencsém olvasni részletesen erről ,na meg arról iis persze , hogy a team mitműveltjéről ) ,egy volt bennük a közös , az abszurditásig és a világ kifiguralizálásának nagyörülete ( Terry Gilliam később csatlakozott , ő lett a vizuál ember és animátora a brigádnak ,a Repülő Cirkuszban levő dadaizmust megszégyenítő animációs macsetáknak ) a Hyde parkban ,sziesztáztak és dumáltak , elő volt a készítve : abrosz ,takaró ,különböző ételek ,italok ,igazi piknikelés előjátékai , az egyik közös ismerősük szervezte le az egész happeninget ,mert ez az volt , elhangzott mit is keresnek ott , nem voltak bátortalanok ,igy beindult a úthenger , szlengek ,sztorik, ötletek és végtelen mennyiségű világmegváltó gondolat , egy - két találkozás után magnóra vették produktumaikat , azt hiszem (( ez nem biztos ,de remélem igen ) John Cleese fogta a szalagtekercseket és besétált velük halálnyugodtan a BBC székházába , kereste a főgórét a műsorok szervjét , érdekes módon - nem tudom milyen időjárása lehetett az nap Londonban - elirányították , bekopogott és pár mondat után letette az asztalára a Nagyembernek a szalagokat , a Nagyember félretette ,naponta többtucat ilyen -olyan porfóliót kap , ez sem kerülhette el a sorsát ,polc , egy asszisztense ,nem tudni hogyan és miért ,meg egyáltalán ,hazavitte és meghallgatta a szalagon levő napalmot ,kész , másnap berohanva a Nagyemberhez ,lecsapva az asztalára - szegény ember , mennyíre utálhatta az ilyent - elpörögte számára ,hogy ez itt egy forradalmi anyag ,hallgassa meg ,csakl egyszer , perceket , bármennyit ,megtörtént , telószám is volt a szalagokhoz , csörgés közlés : a BBC innentúl teljeskörű , kizárólagos szerződést - és hosszútávút - kötne velük , válasz : naná. Ez a történet picinykét annyíra abszurd mint maga a tagság életműve . Tényleg belendítették az ingát , szezonmentes söpörtek végig a félvilágot 20 - 25 perces filmekből álló sorozatukkal . Ez tőrténelem !

1975-ben viszont elkezdték az első mozifilmjüket, a Monty Python and the Holy Grailt (Gyalog galopp). Az Arthur királyt és a kerekasztal lovagjait szatirikusan újraértelmező történet vászonra vitele 230 ezer angol fontba került – a pénz egy részét a Pink Floyd és a Led Zeppelin rajongó zenészei adták össze –, és 80 milliót hozott. A New York-i premiert övező hisztériára jellemző, hogy miután a Monty Python tagjai bedobták, hogy a kivájt kókuszdióval érkező első ezer nézőnek dedikálják a filmben a lódobogást imitáló eszközt, rendőri segítséget kellett igénybe venni, akkora volt az aláírásukra váró tömeg.

https://www.facebook.com/groups/937740369906973/posts/963496240664719/

Válasz

Gödön lakó honfitársunknak Japánban akadt dolga, nevezetesen Osakában. Irtózva a repülőktől, a vasúti közlekedés mellett dönt. A gödi vasútállomáson kér is egy jegyet Osakába.
– Az nem olyan egyszerű – mondja neki a MÁV alkalmazottja. – Én csak Budapest Nyugati pályaudvarig tudok adni, ott érdeklődjön a továbbiakról.
Így is tesz, megérkezve a Nyugatiba, mondja a MÁV főalkalmazottjának, hogy Osakába kér jegyet.
– Az nem olyan egyszerű, én csak Moszkváig tudok jegyet adni, ott érdeklődjön a továbbiakról.
Így tesz, mondja Moszkvában, hogy Osakába szeretne eljutni.
– Nem egyszerű... – mondja ott is a pénztáros, ő csak Vlagyivosztokig tud jegyet adni.
10 napos,viszontagságokkal teli út után megérkezik Osakába, elintézi amiért ment, majd indulna haza. Kimegy a pályaudvarra és mondja a pénztárosnak:
– Gödre kérnék egy jegyet, persze tudom, hogy ez nem olyan egyszerű, mert...
– Itt félbeszakítja az osakai jegypénztár alkalmazottja:
– Persze, hogy nem egyszerű, ha nem mondja, hogy Alsó-Gödre vagy Felső-Gödre kéri a jegyét.

Válasz