Csomó érdekességet lát ebben a cikkben: Ferrari F40, Itala, Silver Ghost, Outspan Orange, semennyit se ment Kacsa, Phantom VI

Gyerekként nem hittem volna, hogy valaha is látom ezt az autót élőben

Lord Edward Montagu szerencsés fickó. Nem elég, hogy lord, és ebből fakadóan Dél-Anglia jó része az ő tulajdona, ráadásul alanyi autóbuzi családban nőtt fel. Annyira, hogy az itt látható autó a kertben felállított múzeumban van, bármikor megcsodálhatja.

De ne szaladjunk ennyire előre.

Kötelességünknek eleget téve ellátogattunk Angliába, hogy az életünk árán is vénán szúrjuk az olvasókat a motorizáció születéséről szóló információkkal. Eltöltöttünk két csodálatos napot Goodwoodban, vezettünk Bristolt, kipróbáltuk az Ariel Atomot, véletlenül aludtunk a Hiltonban, és megkaptuk a Világ Legkevesebbet Futott Bérautóját, az Astrát. Vauxhall Astrát. Normális ember ennyi kaland után hazaindult volna, mert az eddigiek is feldolgozhatatlanul sok élményt adtak – gyakorlatilag még mindig sokkosak vagyunk. Szóval rendes ember ilyenkor elment volna haza, de mi nem adtuk fel, hanem egy újabb egész-nap-nem-eszünk és lerohad-a-lábunk napot töltöttünk a dél-angliai sztrádákon és körforgalmakban, csak hogy megnézzük a világ – szerintünk – legjobb autómúzeumát a Montagu család kertjében, Beaulieuban (Ejsd: bjúli). Ja, Csikós csokit csent a kantinból.

Húsz mérföldre van az első. Onnan követed a barna táblákat, át a körforgalmak és autópályák sűrű hálójában, és végül behajtasz egy kertkapun. Elolvasod, hogy óvatosan az állatokkal, szokva vannak a kocsikhoz, de azért mégis. Szóval elkocsikázol pár mérföldet kecskék, birkák és lovak között – gyakorlatilag Montagu gróf kertjében. Nem hiszed, hogy jó helyre érkeztél, visszafordulnál, Csikós is egyre bizonytalanabb, és akkor meglátod ezt:

És akkor beugrik ez.

Ja, hogy akkor mégis jó helyen járunk? Lesz itt csomó érdekes cucc a múltból! Istenem, mióta szeretnék eljönni ide. De arra, ami ténylegesen látható és tapintható, nem voltam felkészülve. Meg sem kísérlem a múzeumban látható tárgyakat egyesével bemutatni, némelyik önállóan is megtölt egy-két könyvespolcnyi könyvet, nem még az egész egyben. Szóval ez kedvcsináló, így kell olvasni.

Térjünk vissza a Lordhoz, mármint Johnhoz, a mostani Edward édesapjához, aki nem volt más, mint a második Lord Montagu of Beaulieu (1866-1929). Szép név, de nem ettől érdekes az ember, hanem amit az autózásért tett. Versenyzett, és erre a célra építtetett kocsit magának: ma Mergának mondanánk. Kiharcolta, hogy a sebességkorlátozást emeljék fel 12-ről legalább 20 mérföldre. Sokat tett, hogy legyenek nagy sebességű autópályák, kész tervei voltak, bár az első angliai sztráda csak 1958-ban – jóval halála után – készült el. Az ő titkárnője volt Eleanor Thornton. Ő attól érdekes, hogy Thornton kisasszony állt modellt a Rolls-Royce-nak a Spirit of Ecstasyhoz. A lord volt azon kevesek egyike, akik a saját gyászjelentésüket olvashatták a The Times-ban, ugyanis többnapos lebombázós hajótörést is túlélt, Indiába menet, ahol katonaként szolgált.

Fia, Edward (Harmadik Lord Montagu of Beaulieu) tehát a fentiek ismeretében kijelenthető: benzinvérű. Ő kezdte a kiállítást három szerény járművel: 1899-es Daimler, 1895-ös Leon Bolee Tricar és 1898-as Benz. Az egyik kiadványában a képaláírásban úgy emlékszik vissza ezekre az időkre, hogy az egész terem benzinszagú lett a három őslénytől. Ugyanitt van egy kép, ahol őlordsága a saját tulajdon kezével csutakolja a hajópadlót a megnyitó előtt, ami már a bővített kiállítás és új múzeum megnyitója: 1959 április 5. Ekkorra a házi kendácskiállításbol Montagu Motor Museum lett. A gyűjtemény nőttön-nőtt, a támogatók is szaporodtak, a Brit Autógyárak Szövetsége is így került itt képbe. 1972-re akkorára nőttek, hogy egy szép nyári napon (július 4.) megkapták lényegében mindenki támogatását és a National Motor Museum címet (Nemzeti Autómúzeum). Lelkesítő mi?

Ezt az intézményt ne úgy tessék elképzelni, mint az itthoni Közlekedési Múzeumot, ahol a fő attrakció egy láncszem a lebombázott Lánc-hídból. Meg egy Mávautos sapka, esetleg pár rozsdás felni valami Pobjedáról. Nem.

Itt magasvasút viszi körbe a látogatót – az épületen belül is, de csak ha el tetszett unni a veterán buszt, ezt itt ni.

A belépő teremben – akarom mondani előszobában – a Jaguar Jamboree nevű kiállítás kapott helyet, biztosan nem tetszenek kitalálni, Jaguárokról szól. Három fontos dolog van, az egyik egy Swallow-kasztnis Austin. Ez egészen a gyökerekig megy vissza, ugyanis ez a Jaguar kettővel ezelőtti neve. Először oldalkocsikat gyártottak motorokhoz, majd jöttek a kasztnikészítős évek. Innen származik ez az Austin is, aminek külön érdekessége, hogy első gazdás, nem restaurált. Ilyen maradt. Ekkor SS lett a cég neve (Swallow Sidecar), amit a második világháborút követően – nem meglepő – megváltoztattak: ismét Jaguar lett.

A másik számomra érdekes cucc az XJ220-as volt, eddig sosem láttam élőben, most meg igen. Nagy, széles, lapos, álltában is gyorsnak néz ki, de a kapitalizmus betett neki. Összesen 280 darab talált gazdára, de nem a V12-vel – ami az eredeti prototípusban szerepelt –, hanem turbós V6-tal. A harmadik Nick Mason (Pink Floyd) tulajdonában áll, és egy D-type Le Mans-ban indult változata, egy a valaha készült 48-ból.

Bemegyünk. Zokogunk.

A következő szekcióban vannak az őslények. Jó ízléssel nem lehet őket autónak hívni, inkább valami furcsa gőz-gázhajtású, láncos, szíjas, ló nélküli kocsik. Értékük felbecsülhetetlen, némelyikből egy van, vagy annyi se. Van azonban itt is egy autó, amit fent már említettem, a De Dion-Bouton Model Q. Ez van a Kolibri könyvek kiadásában megjelent Autók című zsebkönyv címlapján. Élőben látni és megtapogatni azt, amiről kisgyerekként álmodoztunk, attól a cserzett kapitalista lélek is ellágyul egy pillanatra.

Az átjáróban lehetőségük nyílik korabeli göncökbe bújva, berendezett háttér előtt korabeli kocsit húzni, és fotózkodni. Kedves, aranyos, jó, amíg ott voltunk, többen megfordultak benne. Aztán bennünk is megfordult valami, amikor megláttuk ezt.

Ez egy 1909-es Rolls-Royce Silver Ghost. A világ legszebb autója. Tessék megfigyelni a részleteket, micsoda munka, kézműipar, csodálat és tisztelet! Az autó érdekessége, hogy egyszer elveszett, és az 50-es évek közepén találtak rá, amint autómentőnek átépítve rótta az utakat Berwick Upon Tweed környékén. Vajon hányszor fordult át az órája? A Montagu-család vásárolta meg és állíttatta helyre, most ilyen, patinás, egymillió képen, újságban, könyvben szerepelt, láttam számtalanszor, de élőben más: lenyűgöző, hatalmas. Figyeljék meg, hogy a sárvédője saras. Használatban van. Létezik egy festmény, amit a Montagu-családról készítettek 1979-ben, ott is ekörül a kocsi körül tömörülnek a kastély előtt.

Kicsit odébb az 1903-as Daimler 22HP, minden évben megteszi a London-Brighton túrát. Gratulálunk neki, vigyázzanak rá. A bútorraktárban felejtett De Dietrich 24 HP, onnan egyenesen ide jött. Ez az egyik tipikus módja a múzeumba kerülésnek, lesz még ilyen. A másik a padlás vagy az elásás. Emberek mit meg nem tesznek? A konkrét kocsi orrmotoros, lánchajtásos, légfékes a hátsó tengelyen. Elöl nincs fék. A légfék alkatrésze pedig ez a fekete kígyó, ami a motorháztető előtt kavarog. Az eredeti tulaj aranyásó volt, bizonyos Sir Joseph Robinson.

Pár méterrel odébb ott egy Trojan, a századelő Switje. A padlólemez alatti kétütemű motorjával, amiben összesen hét (7!) mozgó alkatrész van, feltehetően nem a szervizigényes kategóriába tartozott. Bármilyen talajon elboldogult. Amitől érdekes, hogy ez az egyetlen autó, amit valaha a The Church Time-ban hirdettek eladásra, nem pedig a színes magazinokban.

A Bullonse Morris a funkcionális design tipikus példája. Érdemes megfigyelni a hűtősapkát, ami egyúttal a hűtővíz hőmérsékletének mérésére szolgál. Finom műszer. Elég sokáig gyártották változatlan formában, ez a 8.9 HP 1913-ban készült, de '26-ig így nézett ki. És ugyanitt érhető tetten az igyekezet, és a dolgok komolyan vevése: az autót az első kurátor testvére ajándékozta a múzeumnak.

A kék Minit – az akkor még nem Sir – Alec Issigonis tervezte, ez a brit miniautó, és a gyártás első szériájából való, ugyan nem a legelső darab. Megkímélt, extrém keveset futott, igazi kiállítási darab. Hanem mellette ott áll a Mr. Bean filmek sztárja, a sárga Mini. De erről később, egy másik cikkben írunk.

A fekete Bogár egy sima Bogár. Azzal az plusszal, hogy maga a VW ajándékozta a Lordnak, a százezredik Angliában eladott példány emlékére. Érzik, hogy közeledünk a modern időkhöz? Akad itt a fal mellé támasztva egy piros Kacsa, ami valami logisztikai dezinformáció folytán elfelejtődött eladódni, így addig tologatták a kikötőben, míg ide került, huszonnégy mérfölddel az órájában. Azért ez kicsit más, mint a bútorraktár, de aranyos. Szóval a Kacsa gyári, még a nejlon is ott az ülésein.

A Rolls-Royce Phantom VI a személyes kedvencem. Élőben elég ritka, különösen így, hogy ott áll mellette egy Silver Shadow, tudják, az elöl négy kereklámpás, ami nagyjából olyan arányokat ad ki, mint a hetes BMW mellett a hármas, vagy inkább az egyes. A Phantom elképesztően gigantikus, és minden részletében csodálatos. Vagy tíz percig álltam előtte és nézegettem, olyan szép. '68-tól '92-ig gyártották, mindet kézzel, millió változatban: nyitott, csukott, sofőrös elöl nyitott – mindenféle volt.

A Peel 50 a világ legkisebb személygépkocsija. Egyszemélyes, ötven köbcentis motor hajtja, ilyennel csapatott Clarkson a BBC székházban, igaz, az ennél újabb volt. DKW motor van benne, kétütemű. Index nincs, az erre szolgáló nyíláson át (ablak) kell kézzel lengetni, és jelezni a kanyarodási szándékot. Az egész masina hatvan kiló. EuroNcap mi?

Az alsó szinten Jack Tucker ejtett ámulatba. Egy harmincas éveket idéző műhely, teljes akkori felszereltséggel. Ez az az időszak, amikor az ilyen műhelyekbe épp csak kezdett beszivárogni a villanyáram, autó kevés volt, javítani biciklit és szecskavágót hordtak az emberek. A műhelyben járkálva mozgásérzékelők alapján mondja a hang, hogy éppen melyik gép mozog, és mit látunk. Van üllő, gumis, mindenféle csudadolog. És a szaga! Utoljára a dányi TSZ-ben éreztem ilyet a nyolcvanas évek elején, mondjuk az hasonlóan is nézett ki. Tessenek megnézni a képeket, vannak korabeli gyújtógyertyák, hülye méretű rozsdás kulcsok, rádió akku töltés, és a szomszédban egy teljesen korhűen berendezett autósbolt, macskával és patkánnyal. Elképesztő. Időutazás. Tessenek mondani, nálunk mikor lesz ilyen?

Becsületes neve Ford Cosworth GBA

A fellógatott versenyautók alatt van az a két Ford motor kiállítva, ami miatt önmagában érdemes lett volna eljönni. Tetszenek emlékezni a Benetton Formula-1 csapatra? Ők használtak ilyet '87-ben: 1497 ccm, 1000 lóerő kereken. V6, dupla turbó. Eleinte gondok voltak vele, de miután módosították a hengerfejet, a kompressziót, és terveztek hozzá üzemanyagot, indult a buli. Sajnos nem tartott túl sokáig a diadalmenet, mert 1989-ben végleg betiltották a turbót.

A másik, a Ford DFV (Double Four Valve) nevű V8-as versenymotorja, ami tizenévig volt használatban, 1967-ben jött, 1983-ig tartó használata során összesen 155 GP futamon indultak ilyennel, és tizenkét világbajnoki címet szerzett. Három literes, 408 lóerős, 9000-nél.

British Racing Green. Ugye ismerős? Ez a szín egy Napier versenyautón született 1903-ban. Ez volt egyébként Britannia egyik első versenyautója is egyben, amit épp erre a színre festettek. Azóta minden magára valamit is adó angol autónak van ilyen zöld verziója, még szerencse, hogy nem rózsaszín lett, esetleg láboskék. Látják, egy autószínnek is lehetnek hagyományai. Ez itt épp 106 éves.

Az elébb alig bírtam abbahagyni a lelkesedést a Ford motorok nagyszerűsége felett, amikor majdnem átestem ezen. Ez egy BRM Type 15, 1950-ből. Semmi extra, amíg el nem olvassuk a feliratot: 50-52-ben ment Goodwoodban, 1488 köbcenti, és 600 lóerő. V16. És ebben volt először tárcsafék, minden BRM közül. Fangio is ment vele, 1953-ban, Franciaországban.

A Goodwoodban vasárnap – az 50 éves a Mini felvonuláson – látott narancs keddre ideért, és lemosva kipucolva visszakerült a helyére. Ezt nevezem szervezésnek. És ne feledjük ez egy 12 példányban készült, Mini alapú reklámautó, bővebben erről is később.

A Land Rover prototípus is elég érdekes. Ugyanis ez itt, a létező legrégebbi ilyen, a negyedik számú, ami megmaradt abból a 48-ból, amit először gyártottak. Volt közötte középkormányos, egybeépített lökhárítós, ezerötös benzines motorral. Ezek Jeep és Rover alkatrészekből álltak, és tesztelési céllal épültek. A színük zöld volt, mint a repülőké.

A mellette álló 1940-es Willys Jeep pedig ott volt a Normandiai partraszálláskor, a Francia Hadsereg tette rendbe, majd Angliába került. Azóta békésebben telnek a napjai: veterán rendezvényekre jár, katonai megemlékezéseken vesz részt, mint pl. a Normandiai partraszállás évfordulói.

A lépcső alatt lakik egy 1934-es Datsun Type 14, mint Harry Potter a Privet Drive-on. Abból a célból van ott, mert kicsit gyanús lett az akkor frissen alapított gyár első tömegterméke, fordos hűtőráccsal, GM-es küllemmel. Sir Herbert Austin személyesen hozatta az autót Britanniába, hogy az esetlegesen felmerülő szabadalomlopásokat tisztába tegye. Végül nem tett feljelentést, de az egész emlékeztet a kínai gyártók mostani peres ügyeire.

Multimédia fronton, csak a felsorolás kedvéért, van gumifejlődési szellemvasút, korabeli képek alapján beállított Marks&Spencer kirakat, amit a cég ruhaarchívumával töltöttek fel. Jelentős hányadot képeznek a Formula autók, sebesség rekorder autók (Bluebird, Golden Arrow, Sunbeam 1000 HP mind itt vannak), és nagyjából komplett évtizedek, amik itt kimaradtak. Az elején szóltam, nem ússzák meg az elmenést, most legalább sejtik, mi vár Önökre. A kantinban jó a kaja, és egymillió dolgot lehet venni a boltban, azóta is bánom, hogy nem vettem meg a Midlife Crisis Cars című kiadványt, az elején egy Porschével.

A Lord most 83 éves. Őszintén reméljük, hogy még sokáig jó egészségnek örvend, valamint már kinevelte a következő generációt, aki vigyázza a majd a Szent Kincset, bár erről egyelőre minden hivatalos kiadvány hallgat.

(forrás: totalcar.hu)