Las Vegas
http://usaracing.blog.hu/2014/10/15/az_amerikai_ow-versenyzes_hanyatlasa_a_nap_amit_felednenk
2014. október 15. - usaracing.blog.hu

Megmondom őszintén, nem tudom, hogy akár még tavaly is képes lettem-e volna írni a 2011-es, Las Vegas-i eseményekről és bevallom, még most sem ment könnyedén.

Az azon az októberi napon történtek mély nyomot hagytak valamennyi autósportot kedvelő emberben, és ez alól én magam sem vagyok kivétel. Van, amikor elgondolkodom rajta, mi a baj az októberrel, amely hónap során annyi tehetséget vesztettünk el. Csak néhány név: Gonzalo Rodriguez (1999), Greg Moore (1999), Tony Renna (2003),
http://usaracing.blog.hu/2016/03/30/tony_renna_egy_el_sem_kezdodott_karrier
Dan Wheldon (2011), Marco Simoncelli (2011), Sean Edwards (2013)... Mind októberben távoztak az égi versenypályákra. Hátborzongató egy kicsit.

Általában ezen a blogon kínosan ügyelek arra, hogy még csak véletlenül se derüljön ki, hogy mely versenyzőnek/csapatnak szurkolok az IndyCaron belül, de azt most már nyugodt szívvel bevallhatom, hogy a kétezres évek során az egyik legnagyobb kedvencemnek Dan Wheldon számított. Nem egyszerűen egy zseniális autóversenyzőről volt szó, hanem egy nagyszerű emberről is, amit azon rajongók beszámolói erősítenek meg igazán, akik voltak olyan szerencsések, hogy személyesen is találkozhattak a bajnokkal.

Máig kristálytisztán emlékszem, hogy egy sötét vasárnap este, 2011. október 16-án, magányosan ültem az üres házban a monitor előtt és vártam. Vártam a nagy versenyt, a 2011-es IndyCar szezon utolsó megmérettetését, amelynek ezúttal két komoly tétje is volt. A nagy kérdés a bajnoki cím sorsa volt, hogy vajon Dario Franchitti behúzza-e negyedszer is, vagy esetleg Will Power kiénekli a szájából a sajtot és pályafutása során először ő emelheti a magasba az év legjobbjának járó Astor Kupát.

Másrészt viszont ott volt a hónapok óta agresszíven promótált GoDaddy Challenge, aminek értelmében ötmillió dollár ütötte volna annak, a szérián kívülről érkező versenyzőnek a markát, aki meg tudja nyerni a Las Vegas Motor Speedway 1.5 mérföldes oválján rendezett kétszáz körös futamot. Az eredeti terv azonban dugába dőlt, miután nem akadt olyan csapat, amely autót akart volna biztosítani a jelentkezőknek, különösképpen nem a nagyobb gárdák, holott az érdeklődést mutató pilóták szinte kivétel nélkül csakis Ganassi, Penske gépbe lettek volna hajlandóak beülni, de akadtak, akik a szponzoráció hiánya, vagy éppen sérülés miatt voltak kénytelenek visszavonulót fújni.

Versenyzők tehát nem voltak, a GoDaddy Challenge-et azonban semmiképpen nem akarták lefújni.

A kiíráson esett módosításokat követően került a képbe az ebben az évben már második Indianapolis 500 győzelmét megszerzett Dan Wheldon, aki arra vállalkozott, hogy az utolsó helyről indulva próbálja meg felküzdeni magát az első helyre, sikere esetén pedig osztozott volna a pénzdíjon egy szerencsés rajongóval.

Azok a pilóták, akik szándékuk ellenére, ilyen-olyan okok nem vehettek részt a versenyen ekkor még bosszankodhattak is akár, hamarosan viszont rá kellett döbbenniük, hogy legalább olyan szerencsések voltak, mint a World Trade Center azon dolgozói, akik 2001. szeptember 11-én késve indultak munkába.

A Las Vegas-i hétvégét az első pillanattól fogva körüllengte egyfajta baljós légkör. Többen megkérdőjelezték, hogy helyes dolog-e a 1.5 mérföldes oválra felengedni egy harmincnégy autót számláló mezőnyt, míg mások az aerodinamikai beállítások változtatását sürgették annak érdekében, hogy megakadályozzák a veszélyes méreteket öltő, kerék-kerék melletti pack versenyzést.

Hamarosan az is kiderült, hogy a sebesség is komoly tényező lesz a futam során. A hétvége leggyorsabb idejét Danica Patrick produkálta az első szabadedzésen 224.771 mph-s (362 kmh) átlagsebességgel, amely szám már önmagában megkongatta a vészharangot a veszélyfaktor terén.

Az IndyCar közössége várta a nagy versenyt, de a feszültség mindvégig ott volt a levegőben. Később több pilóta is elmondta, hogy a rajt előtti ceremónián furcsa nyugtalanság vett rajtuk erőt, egyes csapattagok pedig egyenesen a félelem szót használták akkori érzelmeik definiálására.

A tizenegyedik körben mindez kegyetlen igazolást nyert egy, tizenöt autót érintő, masszív tömegbaleset formájában. A pálya háborús övezetté változott, mindenhol roncsok és alkatrészdarabok hevertek, a látvány alapján pedig csak egyetlen névre tudtam gondolni: Greg Moore.

A CART tragikusan fiatalon elhunyt leendő csillagára, akivel több párhuzam is felfedezhető volt ezen a napon. A 24 éves kanadai 1999-ben szintén az utolsó helyről rajtolva, szintén szezonzáró futamon, egy kör különbséggel (Moore a 10., Wheldon a 11. körben) szenvedett végzetes balesetet.

A baleset képei alapján eluralkodó baljós sejtésből sajnos hamarosan valóság lett. Soha nem fogom elfelejteni a közvetítés során premier plánban mutatott arcokat; a pályán lévő férfiak és nők kezdeti szörnyülködését valami más, a félelem és a szomorúság váltotta fel. Ekkorra már világossá vált, hogy a baleset legnagyobb kárvallottja a kétszeres Indianapolis 500 győztes, egyben az IRL 2005-ös bajnoka, Dan Wheldon. A Las Vegasban uralkodó légkör pedig nyilvánvalóan azt sugallta, hogy valami nagyon komoly dologról van szó. Legbelül mindenkinek a fejében ott visszhangzott az a bizonyos szó, kimondani viszont senki nem merte - és nem is akarta. Wheldon autóját a rendőrség által a halálos áldozatokkal járó közúti balesetekkor is használt sárga ponyvával takarták le. A borzongató képek láttán mindenki azt ismételgette magában: ez semmit nem jelent, csak egy nyamvadt ponyva, egy istenverte sárga ponyva. Ennyi.

"Öt körön belül az emberek elkezdtek őrült módon versenyezni. Én nem akartam ennek a részese lenni, viszont nem tarthatod távol magad mindenkitől." - nyilatkozta a piros zászló életbelépését követően Dario Franchitti. "Korábban is megmondtam, hogy ez a pálya nem megfelelő. Egy apró hiba is masszív balesethez vezet."

Az incidenst követően néma csend honolt Wheldon kapcsán, olyannyira, hogy még Michael Andretti - aki a verseny után jelentette volna be, hogy Dan veszi át a NASCAR-ba távozó Danica Patrick helyét a csapatánál - sem tudott információhoz jutni. Hamarosan érkezett néhány pozitívabb hangvételű hír, többek között a versenyen szintén részt vevő Paul Tracy - aki a kórházban várta a fejleményeket kollégáját illetően -, valamint Franchitti felesége, a pályán tartózkodó Ashley Judd is optimistán nyilatkozott a 33 éves klasszis állapotát tekintve. Szerettem volna hinni nekik, a helyszínen lévő emberek arckifejezése azonban egyáltalán nem a pozitív végkifejletet engedte sejtetni. Az utolsó, reményt keltő szalmaszálba próbált a széria teljes közössége - a vezetőségétől kezdve a rajongókig - , kapaszkodni, mígnem nyilvánosságra került az első, a legrosszabbat megerősítő tweet, amelyben az egykori CART pilóta, Max Papis búcsúzott el barátjától. Sokan még ekkor sem hitték el és azzal nyugtatták magukat, hogy az olasz biztosan valamit félrehallott, téves információhoz jutott, ami akkor, azokban az órákban nem is lett volna szokatlan.

A hivatalos verzió továbbra is az volt, hogy a piros zászlós periódus oka a pálya érintett szakaszainak javítási munkálata, és ha ez befejeződik, akkor újraindulhat a verseny. Néhány óra elteltével az IndyCar akkori vezérigazgatója, Randy Bernard, valamint a versenyigazgató Brian Barnhart összehívta a mezőnyt egy zárt ajtók mögötti megbeszélésre, ahol közölték az összetört versenyzőkkel Dan Wheldon halálhírét, egyúttal pedig arról döntöttek, hogy nem folytatják a futamot. Nem is lett volna senki abban az állapotban, hogy ismét pályára gördüljön versenykörülmények között.

Mint később kiderült, optimista hírek ide-oda, a brit pilóta sorsa már a baleset pillanatában megpecsételődött. Wheldon fejét a fülhallgatójában viselt szenzorok adatai alapján, a pályát szegélyező kerítés oszlopához való csapódáskor 250 G horizontális és 200 G vertikális erőhatás érte, amely egyértelműen összeegyeztethetetlen az emberi élettel.

A Las Vegas Motor Speedway eredményjelző oszlopa elsötétült, egyedül Wheldon autójának száma, a 77-es világított rajta, az első helyen, amiből a nézők már egyértelműen következtethettek arra, hogy az IndyCar egyik legnépszerűbb pilótája ... nincs többé.

A tragédiát a versenyzőkkel való míting után nyilvánosan, a sajtó képviselői előtt is bejelentette Randy Bernard, ami pedig ezután következett, az egyik - ha talán nem A - legszívszaggatóbb momentumként vonult be a motorsport történelmébe.

A mezőny azon tizenkilenc versenyzője, akiknek autója a baleset után épségben maradt, a csapatok tagjainak sorfala között, az Indianapolis 500 rajtrácsát szimbolizáló, háromsoros formációban a pályára hajtott. Öt tiszteletkört tettek meg lassú tempóban, miközben a Las Vegas Motor Speedway néma csendjét a 'Danny boy' és az 'Amazing Grace' dallamai törték meg.

A Bryan Herta Autosport Alex Tagliani által vezetett autója - ugyanaz, amellyel Wheldon négy hónappal korábban megnyerte az Indianapolis 500-at - Dan emlékének adózva a pitlane-en maradt.

"Mit tudnék mondani? Elvesztettük őt" - nyilatkozta könnyeivel küszködve a legendás csapattulajdonos, Chip Ganassi, akinek Dan 2006-2008 között volt a pilótája. "Ma az IndyCarban mindenki meghalt egy kicsit."

Daniel Clive Wheldon 1978. június 22-én született az angliai Embertonban. Négyéves korában kezdett gokartozni, és szépen haladt felfelé a motorsport ranglétráján, azonban ígéretes sportkarriere mellett a tanulmányait sem hanyagolta el, s befejezte a középiskolát. Ezután már teljes erőbedobással a versenyzői karrierjére koncentrált. Alig 21 évesen, 1999-ben anyagi megfontolásból az Egyesült Államokba költözött, ahol rögtön az első évében megnyerte a U.S. F2000 nemzeti bajnokságot, majd 2000-ben a Toyota Atlantic Championshipbe szerződött, ahol az összetett második helyén zárta az évet, akárcsak 2001-ben, amikor már az Indy Lights-ban ünnepelhetett az ezüstérmet érő helyről. Az Indy Racing League-ben 2002-ben debütált a Panther Racing színeiben, mikor is a szezon utolsó két versenyére ugrott be. Első győzelmét 2004-ben, Japánban, Motegiben szerezte, s ugyanebben az évben még kétszer diadalmaskodott, a bajnokságot pedig a második helyen, Tony Kanaan mögött zárta.. 2005-ben aztán minden összejött a számára. A szezonnyitó futamon, a Homestead-Miami Speedwayen rögtön győzni tudott, majd egy hónappal később az IRL fennállásának első, nem oválon rendezett fordulóján, St. Petersburgben is sikerült diadalmaskodnia. Innentől zsinórban három futamot nyert, beleértve magát az Indianapolis 500-at, és végül, összesen hat győzelemmel magát a bajnokságot is behúzta.

2006-ban búcsút intett az Andretti Green Racingnek és a Chip Ganassi Racinghez igazolt, címét azonban nem sikerült megvédenie, s hiába indította a szezont egy győzelemmel Homesteaden, a végelszámolásnál alul maradt a Team Penske-s Sam Hornish Jr.-ral szemben.

2007-ben és 2008-ban egyaránt a negyedik helyen zárt összetettben, majd egy futammal a vége előtt csapatot váltott és a szezon utolsó versenyét már régi-új gárdájával, a Panther Racinggel teljesítette. Ezután egy hosszú nyeretlenségi sorozat következett és 2011-re szerződés nélkül maradt. Dan azonban nem szomorkodott, ehelyett beült a kommentátori fülkébe és bebizonyította, hogy nem csak az autóversenyzés gyakorlati részéhez van nagy tehetsége. Közvetlen, szórakoztató, ugyanakkor lényegre törő stílusát nagyon sokan megkedvelték, igazi üde színfoltja lett az IndyCar közvetítéseknek.

Bár nem volt csapata teljes szezonra, az Indianapolis 500-on rajthoz állt a Bryan Herta Autosport színeiben, s egy epikus fináléban –JR Hildebrand vezető helyről falazott – megszerezte második győzelmét a világ leghíresebb versenyén.

Wheldonra felfigyeltek más szériák is. Több NASCAR csapat is megkörnyékezte, ahogyan a Formula 1-ből is kapott ajánlatokat, mivel azonban ezeket nem tartotta megfelelőnek - az F1-es BMW WilliamsF1 Team eleinte csak tesztpilótának szemelte ki - nemet mondott. Egy későbbi interjújában elismerte, hogy a legmérvadóbb tény, ami az IndyCarban maradásra sarkallta, az az Indy 500 volt.

"A legnagyobb dolog számomra az Indianapolis 500" - mondta 2005-ben, nem sokkal azt követően, hogy Graham Hill 1966-os sikere óta az első britként foghatta a kézbe a világ leghíresebb tejesüvegét. "Emiatt a verseny miatt igen nehéz lenne számomra elhagyni a szériát."

Dan Wheldon halálával pótolhatatlan űrt hagyott maga után, hiszen nem csak mint sportember volt tiszteletreméltó, hanem mint ember is. Talán ő volt az a versenyző, akinek nem voltak ellenségei, akit szinte mindenki szeretett, akinek mindenkihez volt egy kedves szava. Ő volt az, aki eredményei ellenére két lábbal a földön maradt, és egy mezei autogramkérőt is úgy kezelt, mintha régi cimborák lettek volna. Állandó vidámságával mosolyt csalt mindenki arcára, legyen az egy konkurens csapatfőnök vagy egy sima pályabíró. A médiát is helyén tudta kezelni, még a legtolakodóbb újságíróval is megtalálta a közös hangot, miközben nem tett különbséget a között, hogy az őt meginterjúvoló személy egy kis online laptól, vagy egyenesen a New York Times-tól érkezett-e.

"Rengeteg nyomás helyeződik ránk, hogy versenyeket és bajnokságokat nyerjünk" - mondta Franchitti, aki gyerekkora óta ismerte Wheldont, olyannyira, hogy amikor Dan az Államokba költözött, az édesapja őt kérte meg arra, hogy vigyázzon a fiára a messze távolban. "Ez az, amit szeretünk csinálni és ez az, amiért élünk. Az olyan napokon, mint a mai, viszont ez egyáltalán számít. Elveszettem, elvesztettünk egy barátot ... mert Dant mindenki a barátjaként tartotta számon."

"Fekete nap ez a sportunk számára" - csatlakozott a skót szavaihoz James Hinchcliffe. "Egy jó szezonzáró reményében jöttünk ide, ehelyett elvesztettük egy nagyon közeli barátunkat és egy nagyszerű versenyzőt."

2011-ben Wheldon az IndyCar következő generációs autójának hivatalos tesztpilótájaként is tevékenykedett, amely Dallarát később az iránta való tiszteletből a DW12 fantázianévre kereszteltek el. Az ő munkája is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az elődjéhez képest jóval biztonságosabb géppel róhatják a köröket a pilóták.

A biztonság alapvető kérdéssé vált a tragédiát követően, amelyet Barnhart a "tökéletes vihar" jelzővel aposztrofált, vagyis egyetlen pillanatban állt össze valamennyi negatív előjelű tényező.

"Az elmúlt vasárnap emlékeztet bennünket arra, hogy hiába a több milliárd órányi munka a biztonság növelésének irányába, ez a sport továbbra is veszélyes marad" - kommentálta a tragédiát a NASCAR elnöke, Mike Helton. "Biztonságosabb ma, mint valaha volt, de nem számít milyen keményen dolgozol ezen, képtelenség kizárni minden olyan tényezőt, ami katasztrófához vezethet. Az előre nem prognosztizálható körülmények bármikor okozhatnak nagyon kemény helyzeteket. Vannak olyan szituációk, amelyek felettünk állnak és bármennyire is szeretnénk, nem tudunk ellenük védekezni, felkészülni rájuk, azért, mert egyszerűen lehetetlen."

A 'Lionheart' becenévre hallgató Wheldon feleségét, Susie-t, valamint gyermekeit, a tragédia idején hároméves Sebastiant, valamint a hét hónapos Olivert hagyta hátra. A versenyzés mellett a családja jelentette számára a legtöbbet, a hétköznapokon gyakran látták őt St. Petersburg játszóterein, amint éppen a gyerekekkel mókázott. Nyoma sem volt a bajnok autóversenyzőnek ilyenkor, csak egy apuka volt a sok közül, erre pedig roppant büszke volt.

2010-ben, stilszerűen 'Lionheart' címen adták ki azt a könyvet, amely közel ezer fényképpel illusztrálva mutatta be Wheldon életét és addigi pályafutását. A pályán készült fotók mellett személyes felvételek is helyet kaptak ebben, beleértve a Susie Behm-mel kötött esküvőjén készülteket is.

"Elég sok kép van benne az esküvőmről" - mondta akkoriban Wheldon. "Azt akartam, hogy sok fotót tartalmazzon a feleségemről, mert ő volt a leggyönyörűbb menyasszony, akit a világ valaha látott."

Az átlagos élet mindennél többet jelentett számára és soha nem felejtette el, hogy honnan jött, hírnevét pedig igyekezett jó célokra felhasználni. Miután édesanyjánál Alzheimer-kórt diagnosztizáltak, külön alapítványt hozott létre a betegség kutatására és az abban szenvedők támogatására. Ezen kezdeményezése a mai napig aktív, az alapítvány 2014-es, jótékonysági gokartfutamán pedig már az ötéves Sebastian vezette fel a sztárpilótákból álló mezőnyt. A kisfiú máris versenyez és az éles szemű szakértők szerint tehetségét az édesapjától örökölte.

Wheldon már Sebastian születése előtt arról beszélt, a legfontosabb dolog számára, hogy a fia később büszke legyen rá. Azt hiszem, ezt sikerült elérnie, annyival kiegészítve, hogy nem csak a gyermekei büszkék rá, hanem a motorsport teljes közössége.

Dan Wheldon tragikusan fiatalon hagyta itt ezt a világot. Hiába mondogatjuk azonban maguknak, afféle vigaszként, hogy „legalább úgy halt meg, hogy közben azt csinálta, amit a világon a legjobban szeretett”, ez nem vigasz. Egy ilyen tragédiára nincsen vigasz, sem válasz, csak üres miértek.

Nyugodj békében Dan, örökké a szívünkben élsz.

-- képek: IndyCar, IMS

Előzmény

Válasz

Halálos kihívás - Akik majdnem ott voltak az IndyCar fekete vasárnapján
http://usaracing.blog.hu/2016/10/15/halalos_kihivas_akik_majdnem_ott_voltak_az_indycar_fekete_vasarnapjan
2016. október 15. - usaracing.blog.hu

2011. október 16-a fekete napként vonult be a motorsport történetébe köszönhetően annak a tizenöt autó érintő tömegbalesetnek, amely végül Dan Wheldon életét követelte.

Az IndyCar rendkívül nagy reményekkel vágott neki a Las Vegas Motor Speedway másfél mérföldes ováljára kiírt versenynek, amelynek tétje nem csak a Dario Franchitti és Will Power közötti, bajnoki címért zajló végső összecsapásban merült ki.

Az IZOD IndyCar World Championship Presented by Honda névre keresztelt futamot megelőző, jelentős médiafigyelem ugyanis egy rendhagyó kihívásra, a szérián kívülről érkező pilóták számára kiírt külön pénzdíjazású GoDaddy Challenge-re irányult. Ennek értelmében ötmillió dollár ütötte volna annak, a főállásban nem az IndyCar mezőnyéhez tartozó versenyzőnek a markát, aki meg tudja nyerni a kétszáz körös futamot.

A projekt végül nem a tervek szerint valósult meg, abból a prózai okból, hogy egyszerűen nem volt jelentkező. A GoDaddy Challenge-et azonban a több hónapnyi agresszív promóció után nem fújhatták le, így a kiíráson némi módosítást eszközölve a négy és fél hónappal korábban pályafutása második Indianapolis 500-át megnyerő Dan Wheldont helyezték a középpontba. A 2005-ben az IRL bajnoki címét is megszerzett pilóta a kihívás során arra vállalkozott, hogy az utolsó helyről indulva kísérli meg felküzdeni magát az első helyre, sikere esetén pedig az ötmillió dolláros nyereményen egy szerencsés rajongóval osztozik fele-fele arányban.

A szomorú végkifejletet mindannyian ismerjük. A tizenegyedik körben bekövetkezett tragédia
http://usaracing.blog.hu/2014/10/15/az_amerikai_ow-versenyzes_hanyatlasa_a_nap_amit_felednenk
után már nem indították újra a versenyt, sőt mi több, az egész hétvégét törölték a hivatalos statisztikákból, így a 2011-es IndyCar szezon utolsó fordulójaként a két héttel korábbi, Kentucky Speedway-en rendezett futamot tartják számon.

De mi is volt egészen pontosan a GoDaddy Challenge célja és miért nem akadt rá komoly jelentkező, aminek következtében végül Wheldon lett a kiválasztott?

A 2011-es év motorsport szempontból rögtön egy hatalmas meglepetéssel indult, miután a február 20-án rendezett 53. Daytona 500-at a húszéves Trevor Bayne személyében egy valódi sötét ló nyerte meg. A négykerekű versenyzés rajongóinak azonban nem sok idejük maradt emésztgetni a történteket, hiszen alig három nappal később jött az IndyCar és egy az egyben ellopta a show-t a NASCAR nagyágyúi elől.

Február 24-én, indianapolisi idő szerint nem sokkal reggel nyolc óra után a széria vezérigazgatója, Randy Bernard hivatalos sajtótájékoztató keretein belül bejelentette a nyolc hónappal később esedékes, Las Vegas-i szezonzáróra szóló kihívást. Az akkori elképzelés szerint az ötmillió dollárért összesen öt, más bajnokságokból érkező pilóta indulását engedélyezték volna, akiket egy szakértő bizottság választ ki különböző szempontok alapján a majdani jelentkezők közül.

A Bernard fejéből kipattant ötlet célja az IndyCar nem csak amerikai, de globális népszerűsítése volt, beleértve a televíziós, valamint helyszíni nézettség növelését, továbbá új szponzorok, partnerek bevonzását. A széria már a vegasi verseny dátumát is ezen szempontok alapján tűzte ki, pontosan egy nappal a NASCAR Sprint Cup október 15-ei, charlotte-i fordulója után.

“Nyilvánvalóan azért írtuk ki október 16-ára a futamot, mivel előző nap Charlotte-é lesz az ABC teljes éjjeli idősávja” - nyilatkozta Bernard. “Vasárnap viszont mi leszünk az ABC-n élőben, szóval egy nagyszerű keresztpromóciót lehet kikerekíteni ebből, ami remek lehetőség számunkra arra, hogy növeljük a nézettségünket a tavalyi [2010], Versuson sugárzott homestead-i szezonzáróhoz képest.”

A keresztpromóció alatt a NASCAR-ból érkező pilótákat kellett érteni, akik a vasárnapi időpont révén szabadon harcba szállhattak volna az ötmillió dollárért. A radaron eleinte olyan potenciális nevek szerepeltek, mint például Tony Stewart, Juan Pablo Montoya, Robby Gordon, vagy épp Sam Hornish, ugyanakkor Bernard nem győzte hangsúlyozni, hogy bárkit, bárhonnan szívesen látnának.

“A kihívás megtörtént, mi pedig nem szeretnénk kihagyni ebből a NASCAR-t, az F1-et, vagy akármelyik más szériát a világon. Akár még a rally-ból is jöhet valaki, ha szeretne élni a lehetőséggel.”

Az eredeti elképzelés szerinti GoDaddy Challenge egy jó ideig egyáltalán nem tűnt halott ötletnek.

“Már legalább tizenöt megkeresést kaptam további információ reményében, ebből néhány pedig igazán nagy nevű versenyzők menedzsereitől érkezett, ami izgatottá tesz” - nyilatkozta Bernard a Sports Illustratednek alig egy héttel a kihívás bejelentése után.

A vezérigazgató állítása szerint számos, a sprint és midget carok világában klasszisnak számító pilóta is komoly érdeklődést mutatott, sőt még a kanyarodással jó barátságot nem igazán ápoló NHRA-ben vitézkedőket sem hagyta hidegen a dolog.

Tényleges nevezést végül senki nem adott be, Bernard viszont nem túlzott azt illetően, hogy valóban akadt néhány ismert arc, akik szívesen nekiveselkedtek volna a GoDaddy Challange-nek.

A potenciális jelöltek között olyan nevek bukkantak fel, mint Kimi Räikkönen, Scott Speed, Nelson Piquet Jr., Max Papis, Travis Pastrana, Alex Zanardi, Kasey Kahne, Joey Hand, Petter Solberg, Tanner Foust, a két évvel később versenybalesetben elhunyt Jason Leffler,
http://usaracing.blog.hu/2013/06/13/isten_veled_jason
sőt, még a motocross ász James Stewart is. Utóbbi pilóta igazán keményen dolgozott azon, hogy összehozzon egy szerződést Vegasra, erőfeszítéseit azonban nem koronázta siker. Hasonlóképpen járt az a Foust is, aki a 2011-es Indy 500 előtt azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy autójával világrekordot ugratott az IMS kellős közepén.
https://www.youtube.com/watch?v=7SjX7A_FR6g

Az ominózus május hónap során a Dragon Racing jóvoltából Scott Speed is megkísérelte kvalifikálni magát az 500-ra, de a tempója valamennyi edzésen elmaradt a várttól. Ahogyan teltek a napok, úgy mérgesedett el a kapcsolat az amerikai versenyző és a Roger Penske fia, Jay Penske által vezetett gárda között, aminek eredményeképpen a Bump Day-en már Patrick Carpentier-t ültették a 20-as számú gép volánja mögé, miután Speed szó nélkül elviharzott az IMS-ről faképnél hagyva csapatát. Ironikus módon azonban a francia-kanadai sem töltott sok időt az autóban, lévén már a reggeli edzés során sikerült összetörnie azt.

Az indianapolisi fiaskó Speed számára pedig azt is jelentette, hogy innentől fogva Vegasról sem akart hallani, noha korábban maga nyilatkozott úgy, hogy komolyan gondolkodik a kihívás elfogadásán.

Az ekkor 28 éves pilóta négy és fél hónappal később, a versenyen bekövetkezett tragédiát követően viszont már úgy fogalmazott, a döntése hátterében nem az 500-on történt események álltak, sokkal inkább, hogy úgy vélte, a Las Vegas Motor Speedway kialakítása révén túlságosan is veszélyes az open-wheel gépek számára.

Még mindig májusban jártunk, amikor elkezdtek szállingózni a hírek arról, hogy Joey Hand hajlandó harcba szállni az ötmillió dollárért. A sportautózás világában igazi sztárnak számító versenyző, aki a Rahal Letterman Racing színeiben zsinórban egymás után megnyerte az azévi Daytona 24-et, valamint a sebringi 12 órást is, egyes információk szerint már egy karnyújtásnyira állt a szerződés aláírásától, az utolsó pillanatban azonban mégsem sikerült minden akadályt elhárítani, így a vegasi futamra nevezett – az Indy 500-on Bertrand Baguette által vezetett – autót végül az újonc Pippa Mann kapta meg.

Az ebben az évben a WRC-ben versenyző, emellett pedig a NASCAR nemzeti harmadosztályát képező Camping World Truck Series-ben, valamint a másodosztálynak számító NASCAR Nationwide (ma Xfinity) Series-ben is debütáló Kimi Räikkönen szintén eljátszadozott a vegasi indulás gondolatával. A finn szupersztár a hírek szerint több csapattal is tárgyalt, de végül egyik esetben sem született megállapodás. A Forma-1 2007-es világbajnoka mindenképpen egy olyan gárdát és autót szeretett volna, amellyel reális esélye lehet a győzelemre, miután azonban sem a Chip Ganassi Racingnél, sem pedig a Team Penske-nél nem nyíltak ki előtte a kapuk, úgy döntött, távol marad a versenytől.

A GoDaddy Challenge Nelson Piquet Jr.-t sem hagyta hidegen, de – akárcsak Jason Leffler esetében – szponzorációs okok miatt a dolgok még tárgyalási szintig sem jutottak el.

Egy rövid ideig fontolgatta még a kihívást a 2003-as rally világbajnok Petter Solberg, valamint az egykori CART menő Max Papis is, de végül mindketten meggondolták magukat. Utóbbi olasz ezt Speedhez hasonlóan az LVMS karakterisztikája miatti veszélyfaktorral, valamint a versenyen várható harmincnál is több autós mezőny miatti aggodalmával magyarázta. Az élet pedig sajnos később ezt igazolta, noha a tökéletes katasztrófát elővetítő körülményeke még az IndyCar mezőnyének állandó tagjai - beleértve Dario Franchittit - is felhívták korábban a figyelmet.

2011. júliusában már csak három olyan, világszerte ismert névvel bíró versenyző maradt, akikkel még mindig lehetett számolni.

Az élő legendának számító Alex Zanardi komolyan mérlegelte az indulást, bár az ő esete az első pillanattól fogva túlságosan is komplikáltnak számított. Először is, számára egy speciálisan átalakított autót kellett volna biztosítani, másrészt tíz éve nem vezetett versenykörülmények között open-wheel gépet oválon. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy az olasz kerek-perec kijelentette, csakis kizárólag régi CART sikereinek otthona, vagyis a Chip Ganassi Racing színeiben lenne hajlandó próbára tenni magát. Mondani sem kell, a Zanardi esetleges ötmilliós kalandjáról szóló hírek amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan a feledés homályába is merültek, mi pedig őszintén örülhetünk annak, hogy az egy évtizeddel korábbi, nem csak a lábait, de kis híján az életét is követelő lausitzringi balesete után nem szerepelt ott a Las Vegas-i mezőnyben.

A NASCAR Sprint Cupban momentán nem az eredményei, sokkal inkább a hölgyrajongók között előnyös külseje révén elsöprő népszerűségnek örvendő Kasey Kahne-t csak egy hajszál választotta el attól, hogy öt évvel ezelőtt pályára lépjen Vegasban.

A 2011-ben a 31. életévét taposó amerikai a dirt pályákon kezdte pályafutását, első USAC bajnoki címét követően, 2000-ben pedig jutalomból tesztelhette az IRL-ben szereplő Panther Racing autóját a Texas Motor Speedway-en, majd egy év múlva a rivális CART-ot erősítő Team Rahal gépét is vezethette a Homestead-Miami Speedway road vonalvezetésén. Kahne karrierje kezdetén az open-wheelben képzelte el jövőjét, a sors azonban úgy hozta, hogy végül a stock-carok között találta meg számítását. Ennek ellenére továbbra sem tett le arról, hogy egyszer az IndyCarban is kipróbálja magát, így nem meglepő módon a vegasi kihívás igencsak felkeltette a figyelmét.

“Igazán szeretem az IndyCar versenyzést” - nyilatkozta 2011. júliusában az Autosportnak Kahne. “Tetszik, amit csinálnak. Vezettem már ilyen autókat egy párszor és nagyon élveztem. Ezek tesztek alkalmával történtek, ami egy teljesen különböző szituáció az éles helyzetekhez képest. Szeretnék az IndyCarban versenyezni, egy álmom válna valóra.”

A pilóta azonban tisztában volt azzal, hogy nem egyszerű csak úgy belevágni a sűrűjébe.

“Ha megkapod a megfelelő autót, együtt dolgozhatsz a megfelelő srácokkal és elég időd van arra, hogy felkészülj a versenyre, az az optimális. Nem hiszem, hogy egy Indy gépbe csak úgy bele lehet ugrani és rögtön nyomás versenyezni. Ez egy nagyon nagy sebességű sportág, pontosan tudnod kell, hogy mit csinálsz.”

A tapasztalatlanság mellett akadt azonban még két tényező Kahne esetében, ami végül gátat szabott a vegasi indulásnak. Az egyik – akárcsak Räikkönen esetében – a csapat hiánya volt, miután az amerikai csakis a Team Penske-vel lett volna hajlandó pályára lépni, akik azonban nem akartak autót adni egy külsősnek. A másik akadályt vadonatúj szerződése képezte, aminek értelmében a 2012-es szezontól a Hendrick Motorsports színeiben folytatta NASCAR Sprint Cup-os pályafutását. A csapat vezére, Rick Hendrick ebből adódóan nyíltan megtiltotta friss szerzeményének, hogy a fő munkája mellett további veszélyes elfoglaltságokat találjon magának.

A mindig a maga útját járó Travis Pastrana esetében nem volt akadékoskodó főnök, sem pedig különleges kívánságok a csapatok terén, közbejött viszont egy csúnya bokatörés, aminek következtében az X-Games sztár szintén kénytelen volt nemet mondani Las Vegas-ra, noha a hírek szerint már csak a fenegyerek kézjegye hiányzott a szükséges szerződésekről.

Nyár vége felé közeledve egyre több szkeptikus hangvételű riport látott napvilágot a GoDaddy Challenge kapcsán.

“Randy Bernard azt mondta, több, mint két tucat versenyző jelentkezett a kihívásra, de vajon ebből hányan gondolják ezt tényleg komolyan?” - tette fel a kérdést némi szarkazmussal az ESPN.

Nem telt bele sok idő, míg végül szeptember 4-én hivatalosan bejelentették, hogy egyetlen külsős pilóta sem száll harcba az ötmillió dollárért, így a GoDaddy Challenge módosított kiírása értelmében a kihívásban csak Dan Wheldon vesz részt, aki az utolsó pozícióból indulva tesz kísérletet a futam megnyerésére. A népszerű brit a 2011-es év során nem rendelkezett teljes szezonos szerződéssel, ennek megfelelően az idény első megmérettetésének számára az Indianapolis 500 bizonyult, amelyen a Bryan Herta Autosport és a Sam Schmidt Motorsports fúziójában nevezett gép volánja mögött az utolsó kör utolsó kanyarjában került csak vezető pozícióba, köszönhetően az addig élen álló újonc JR Hildebrand balesetének. Wheldon ennek révén 2005. után másodjára – és sajnos utoljára – nyerhette meg a legendás versenyt.

A 33 éves pilótát a GoDaddy Challenge-re való felkészülés részeként bejelentették a szezon utolsó előtti, Kentucky Speedway-en rendezett futamára, majd természtesen magára a Las Vegas-i fordulóra is, amelyekre a Sam Schmidt Motorsports biztosított számára autót.

“Már a szezon elején megmondtuk, hogy a rajongóink számára értéket szeretnénk képviselni a pályán, igazi versenyzéssel nyújtva felhőtlen szórakozást” - mondta a szeptemberi sajtótájékoztatón Bernard. “Célul tűztük ki, hogy bebizonyítjuk, nálunk vannak a világ legjobb versenyzői. Azzal, hogy Dant a több, mint harminc főt számláló mezőny végére tesszük, hogy végigverekedhesse magát a forgalmon 215 mph (346 km/h) feletti tempó mellett, határozottan alá fogja ezt támasztani.”

Wheldon - aki ekkoriban már javában tesztelte az IndyCar új generációs autóját, amely később az ő tiszteletére a DW12 fantázainevet kapta - nagyon örült a lehetőségnek.

“Ez egy leírhatatlan megtiszteltetés. Amikor Randy [Bernard] és még néhány IndyCar tisztviselő felajánlotta nekem ezt a lehetőséget, megmondom őszintén, azt hittem, hogy valami átverésről van szó, mivel ha figyelembe vesszük azokat az embereket, akik kacérkodtak a gondolattal és végül mégis én lettem az az egy, aki ténylegesen neki is vág, akkor az elég nagy felelősséget jelent. Nyilvánvalóan jól akarok teljesíteni saját magam és a csapat miatt is. Ugyanakkor ,tudják, amikor egy rajongóért is versenyzel, az még egy kis extra nyomást is rád rak.”

Az IndyCart sokan vádolták azzal, hogy a GoDaddy Challenge eredeti formájában csak egy reklámfogás volt, miközben jól tudták, senki nem fog - vagy tud - ténylegesen élni azzal. Bernard azonban ezt vehemensen tagadta. Mi több, azt állította, hogy tulajdonképpen ők maguk szűkítették le a jelentkezők listáját.

“Nálunk vannak a leggyorsabb, legsokoldalúbb pilóták a világon, mi pedig teljesen komolyan gondoltuk, hogy lehetőséget biztosítunk bármely autóversenyzőnek a bolygón arra, hogy megméresse magát ellenük. Kéttucatnyinál is több megkeresést kaptunk olyanoktól, akik érdeklődtek a lehetőség iránt, ebből pedig hata kérvényezték az előzetes regisztrációba vételt. Mi végül azonban csak három esetében gondultuk azt, hogy általuk komoly esély adódhat arra, hogy több milliónyi új rajongót irányítson a szériánk felé. Ilyen volt Travis Pastrana, Alex Zanardi és Kasey Kahne. Úgy véltük, az ilyen kaliberű versenyzőknek megvan a képességük arra, hogy kiálljanak az IndyCar pilótái ellen és megcsillogtathassák tehetségüket. Alex azonban csak Chipnek [Ganassi] akart vezetni, Kasey Kahne pedig Roger Penske-t preferálta. Ezen csapatokra viszont a bajnoki cím miatt nagyon szoros verseny vár a Target [Dario Franchitti] és a Verizon [Will Power] autókkal, ezért úgy érezték, hogy egy ilyen jellegű kihívás elvonná a kellő figyelmet a fő céljukról. Ami Travist illeti, neki sajnos volt egy csúnya balesete, amiben eltörte a bokáját, ezért vissza kellett lépnie. Meg szeretném köszönni mindhármuknak, mivel tényleg komoly érdeklődést mutattak a GoDaddy Challenge iránt.”

Az optimizmus látszólag töretlen maradt.

“Fontos, hogy mindenki, a csapattulajdonosoktól kezdve a versenyzőkön és szponzorokon át a rajongókig, tudja, miért is csináljuk ezt. Amikor meghatároztuk a 2011-re vonatkozó céljainkat az év elején, sőt, inkább már a tavalyi év végén, az egyik fő irányvonal az volt, hogy betörjünk a köztudatba, ezzel együtt pedig felhívjuk magunkra a motorsport más szegmenseiért rajongók figyelmét is. Mindig az lebegett a szemünk előtt, hogy miként tudnánk elérni ezeket a szurkolókat és az IndyCarba is elhozni őket. Ez volt a fő ok az ötmillió dolláros kihívásra, hogy bevonzzunk más bajnokságokat, azok versenyzőit, valamint rajongóit is. Amikor kiderült, hogy ez mégsem valósul meg, csak arra gondoltunk, ez túl szép is lett volna… Ugyanakkor rengeteg biztató szót, ezáltal pozitív lendületet kaptunk és úgy éreztük, el kell indítani a kihívást. Egyrészt, még így is képesek vagyunk végigcsinálni a megfelelő promócióval, ami az egyik saját versenyzőnk köré épül fel mostantól. A legmegfelelőbb pedig erre az a srác, aki a legnagyobb sajtót kapta idén, vagyis, aki megnyerte az Indy 500-at. Másrészt továbbra is használhatjuk a GoDaddy-t és a Verizont, velük együtt pedig azt a több millió embert, akik az adatbázisukban szerepelnek arra, hogy reklámozzuk a versenyt. Szóval, még így is el tudunk jutni a mainstream médiába, ami a fő célunk volt.”

Ann Babencót, azt a szurkolót, akivel győzelme esetén Wheldon osztozott volna az ötmillió dolláron egy játék útján, véletlenszerűen választották ki. A New Jersey-ből származó hölgy a teljes vegasi hétvégét a csapattal tölthette, a verseny napján pedig a pitlane-en tartózkodott. Babencónak a tragédia után nem csak azzal kellett megbirkóznia, hogy a helyszínen hallhatta Wheldon utolsó szavait, majd néhány perccel később magát a balesetet is testközelből láthatta, de később még néhány szurkoló zaklatását is el kellett viselnie, akik valamiért úgy gondolták, ő is felelős kedvencük haláláért.

Ann - aki komoly traumaként élte meg a történteket - saját állítása szerint azóta sem hallott egy szót sem az IndyCar felől, leszámítva azokat a formanyomtatványokat, amelyeket a vegasi úttal kapcsolatos adózás miatt postázott ki számára a széria.

“Teljesen összeomlottam” - mondta egy évvel később az ESPN-nek Babenco. “Gyakran gondolkodom azon, hogy mi volt az én szerepem ebben? Miért pont engem választottak? Miért döntött úgy Isten, hogy találkoznom kell egy ilyen nagyszerű emberrel, majd végignéznem, ahogyan meghal? Talán volt ezzel valamiféle magasabb szándéka, vagy üzenete…. De én ezt egyszerűen nem látom... Nem tudom, nem vagyok képes megérteni.”

A Bernard által olyannyira vágyott figyelmet végül valóban megkapta az IndyCar, azonban a várt csillogás helyett sötét felhők képében.

A verseny több, mint 1.8 millió embert ültetett a tévéképernyők elé az USA-ban, amivel – ha a futamot hivatalosan jegyeznék – az évtized legnézettebb IndyCar eseménye lehetett volna az Indianapolis 500-akat leszámítva.

A képet viszont tovább árnyalja, hogy ezen tömeg túlnyomó része a baleset után kapcsolt az ABC csatornára, amikor már valamennyi sajtóorgánum rendkívüli hírként számolt be a történtekről. Azt hiszem, ez tökéletesen szemlélteti az emberi természet morbid oldalát.

-- képek: IndyCar Media, Las Vegas Journal
___

https://hu.wikipedia.org/wiki/Dan_Wheldon

Válasz