A The Gits Live at The X-Ray egy új élő album, amely a zenekar 1993. júniusi felvételeit tartalmazza, 14 dallal, amelyeket a híres portlandi éjszakai klubban rögzítettek, és amelyek a jövő héten, világszerte, december 13-án, pénteken jelennek meg a Sub Pop összes DSP-jén. Azonban ma egy héttel korábban biztosíthatod az albumot, a zenekar többi felújított digitális katalógusával együtt, a Bandcamp Friday-re.

https://www.subpop.com/news/2024/12/06/the_gits_live_at_the_x_ray_a_new_live_record_is_available_today_for_bandcamp_friday

Előzmény

Válasz

Mia Zapata a Gits-ből korának legnagyobb rockénekese volt. Ez nem túlzás; ha valaha is láttad, tudod, hogy igaz. Valószínűleg ő volt a punk rock történetének legnagyobb énekese, a nő, aki feleségül vette a 78-at és a 78-at. A tragédia nem tette ezt igazá. Mia Zapata ezt tette igaznak, és a vad, rugós repeszkeret, amelyet Andy Kessler, Matt Dresdner és Steve Moriarty épített köré, igazá tette.

Mia Zapata (1965 – 1993), a The Gits (1986 – 1993) énekese és frontembere, nem az a hang volt, amelyet általában egy punk rock zenekarhoz társítanak. Volt egy klasszikus blues kiáltó sistergése, sikoltozása, sikolya, kecsessége, reszelője és dühe (mi lenne, ha Janis Joplin a Fugazi fronterejével, kérdezzük?). Tisztaság és pontosság volt a hangjában. Egyidejűleg a csillagokra tudott mutatni, és cigarettacsikkeket húzott le a helyszín padlójáról. Úgy hangzott, mint egy hang a tűzben, kétségbeesett és dühös, könyörgés és parancsoló, mind egyszerre (mi lenne, ha Amy Winehouse a Fugazi frontját, kérdezzük?). És a színpadi személyisége teljesen mentes volt a baromságtól: Mia Zapata egy rongybaba volt, egy pálcafigura, egy zoknibáb, felváltva szomorúsággal és dühvel ívelve. Néha úgy nézett ki, mint akinek fájdalmai vannak, és egy fekélyben karmol; máskor, mint egy szent nő egy szappanos dobozon, aki az igazság örömét tanúsítja; és még máskor is, mint valaki, aki egy lefekvési pólóban olvasta fel a jegyzetfüzetei margóját. A hang és a jelenlét rendkívüli volt, és sehol sem volt ilyen a punkban - olyan volt, mintha megtalálta volna a hiányzó kapcsolatot Nina Simone és Johnny Rotten között (mi lenne, ha Joss Stone a Fugazi frontembere lett volna, kérdezzük?).

Ennek a történetnek a nagy része Seattle-ben játszódik a kilencvenes évek elejének furcsa éjszakai ködében, de ez számított? Nem, nem. A gits korszakon vagy helyen túl volt. Talán ezért voltak az egyik legfontosabb cselekedetek, akik Seattle-ből jöttek ki ez idő alatt. A Gits dacolt bármilyen kategorizálással – vad, kemény, kemény, kemény, fémes csavar-propellor punk rockerek voltak? Van egy kis kereszt az Iron Maiden és egy SST zenekar között? És bár Mia Zapata kétségtelenül egy generációs tehetség volt - egy lezárt, szoros sün / ingenue / művész, aki egy aprított Bonnie Raitt blues-rasp tökéletes-dobású, tökéletes altot alkalmaz a szűk punk rockra - a zenekar megfelelt neki, és inspirálta őt, hogy megduplázza. Andy Kessler (gitár – metronóm és dühös), Steve Moriarty (dobok – harcias és robbanékony), és Matt Dresdner (basszusgitár – folyadék, lyukasztó, ütemfüggő és dallamos) írt és előadott egy állkapocs-szoros dühvel, egy összeszorított lélekkel, amely sikoltozott és precízen taposott. A Gits egy dühös, gyulladt slinky volt, teljesen összhangban a korának Bessie Patti Smith-ével, valóban az egyetlen énekes, aki meg tudta idézni Joplint, Poly Styrene-t, Sam Cooke-ot, Iggy Popot és Ian MacKaye-t ugyanabban az istenverte dalban.

A Gits-t az Ohio állambeli Yellow Springs-i Antioch College-ban alapították 1986 közepén. Matt, Mia, Andy és Steve 1989 közepén Seattle-be költöztek, és egy házban landoltak a Capitol Hill-en, ahol (és útitársaik) a következő néhány évben faárveréseket és próbákat gyakoroltak. A Gits 1990-ben és ’91-ben három EP-t adott ki, mielőtt aláírt a C/Z Records-hoz, és kiadta első teljes albumát, a Frenching The Bully-t. Hamarosan Seattle, Észak-Amerika és a világ érezte azt a fajta félelmet, amelyet a Gits inspirált, amikor a csúcsérzékelem találkozik a csúcscsikordával.

Most a Sub Pop újra kiadja a Gits katalógusát, beleértve mind a négy létező albumot (amelyek közül három posztumusz megjelent): Frenching The Bully (1992), Enter: The Conquering Chicken (1994), Kings & Queens (1996) és Seafish Louisville (2000). Mindegyiket felújította Jack Endino, Seattle egyik legelismertebb producere és mérnöke, a zenekar legközelebbi stúdiótársa.

1993. július 7-én Mia Zapata meghalt. Ezt hagyjuk, nem csak azért, mert máshol is olvashatsz a szomorú részleteket, hanem azért is, mert ez nem a halálról szól, hanem egy rendkívüli életről. Szóval, barátaim, kérlek, hallgassátok meg minden idők egyik legnagyobb punk rock bandáját, melynek frontembere az elmúlt fél évszázad legnagyobb női rockénekese.

- Tim Sommer

Válasz