Miért él ma több mint egymillió ember Hirosimában, miközben Csernobil még mindig tiltott zóna? | 2026.06.07.

Hirosima, Nagaszaki és CSernobil neve egyaránt összeforrt a nukleáris katasztrófákkal, mégis teljesen más jövő várta őket.

Amikor 1945 augusztusában az Egyesült Államok ledobta az atombombákat Hirosimára és Nagaszakira, a pusztítás azonnali és felfoghatatlan méretű volt. Százezrek vesztették életüket a villanás pillanatában, a túlélőkre és a későbbi generációkra pedig súlyos betegségek, valamint fejlődési rendellenességek vártak. Ezzel szemben az 1986-os csernobili tragédiát egy rosszul végződött üzemi teszt és a reaktor fizikai-kémiai robbanása idézte elő, ami közvetlenül ugyan jóval kevesebb azonnali áldozatot követelt, ám a hosszú távú hatásai teljesen megbénították és lakhatatlanná tették a régiót. Elsőre talán nehéz megérteni, hogyan válhatott a két japán helyszín mára lüktető, több százezres vagy akár milliós lakosságú metropolisszá, miközben Csernobil környéke negyven évvel a baleset után is tiltott zóna.

Gyors villanás a magasban vagy napokig tartó pokol a földön?

A titok nyitja nem a sugárzás puszta mértékében, hanem az események magasságában és a felhasznált technológiában, vagyis a katasztrófák alapvetően eltérő természetében rejlik. A Japánra mérthez hasonló csapásoknál a fegyvereket szándékosan több száz méterrel a földfelszín felett hozták működésbe a maximális rombolóerő elérése érdekében. Emiatt a keletkező radioaktív felhő a magasban gyorsan eloszlott, a veszélyes anyagok jelentős része nem rakódott le, így alig maradt talajmenti szennyeződés. A sugárzás szintje a robbanások után gyorsan csökkent, ami lehetővé tette, hogy a városok viszonylag hamar újjáépülhessenek és új életre keljenek.

Néhány kiló hasadóanyag vs. 180 tonna izzó üzemanyag

Csernobilban ezzel szemben egy egészen más, sokkal makacsabb forgatókönyv zajlott le, mivel a katasztrófa magán a földfelszínen történt. Nem egyetlen, gyorsan lecsengő robbanásról volt szó, hanem egy napokig elhúzódó folyamatról, amely során a felrobbanó reaktorból négyszázszor több radioaktív anyag és törmelék szóródott szét a környezetben, mint a hirosimai bombázáskor. A felhasznált anyagok mennyisége is teljesen más ligában játszott. Míg a hadviselésben bevetett atomfegyverekbe mindössze néhány kiló vagy néhány tíz kiló hasadóanyagot pakoltak (a Hirosimára dobott Little Boy 64 kiló dúsított uránnal pusztított, míg a Nagaszakit letaroló Fat Manhez mindössze 6,2 kiló plutónium is elég volt), hogy az egyetlen hatalmas villanással végezze el a munkát, addig az ukrán atomreaktorban elképesztő mennyiségű, mintegy 180 tonna nukleáris üzemanyag izzott.

A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a reaktormagban felhalmozódott radioaktív melléktermékek és izotópok is akadálytalanul kiszabadultak. A baleset után a reaktorban lévő grafit napokig égett, a felszálló füsttel együtt pedig folyamatosan, hatalmas mennyiségben pumpálta a légkörbe a veszélyes részecskéket. Ezek a radioaktív melléktermékek rendkívül hosszú ideig aktívak és veszélyesek maradnak az emberi szervezetre, így a térség jelentős része ma is fokozott sugárterhelés alatt áll.

-- A döntő különbséget tehát nem az jelentette, hogy fegyver vagy békés célú energiaforrás hibásodott meg, hanem az, hogy mekkora tömegű hasadóanyag reagált, és az milyen formában, illetve hol szabadult fel. Ez az óriási mennyiségű, makacsul megmaradó radioaktív hulladék tehát az oka annak, hogy míg a japán városok újjászülettek, Csernobilban évtizedekre megállt az idő.

https://player.hu/tech-3/miert-lakhato-hirosima-csernobil-tiltott-zona

Válasz

Negyvenéves a katasztrófa, amely kiírta Magyarországot korunk legfontosabb iparágából | 2026. május 25.

Negyven évvel ezelőtt égett le a Mikroelektronikai Vállalat új félvezetőgyártó üzeme, a katasztrófának máig érvényes tanulságai vannak az iparfejlesztésről döntők számára.

A szerző fizikus, fizikatanár, a Mikroelektronikai Vállalat egykori osztályvezetője.

1986. május 26-án, egy hétfői napon a 6 órás műszakkezdés előtt kigyulladt a Mikroelektronikai Vállalat (rövidítve MEV) budapesti, Fóti úti telephelyén levő T épület. A lapos tetős épület más építmények közvetlen közelében állt, az Egyesült Izzó (ismertebb nevén Tungsram) dolgozói számára épült lakótelep mellett. A tűz következtében az épület és a benne lévő berendezések teljes mértékben használhatatlanná, helyreállíthatatlanná váltak.

Sok ember hallott erről a tűzről. Még ma is sokan úgy gondolják, hogy egy ilyen tűz nem lehetett véletlen, fantasztikus elméletek keringenek a tűz lehetséges okairól. A valóság kevésbé krimiszerű, de sokkal megdöbbentőbb. A katasztrófa előzményei és kezelése a mai iparfejlesztés számára is tanulságokkal szolgálnak.

Szendrő Istvánnal, évfolyamtársammal több mint 15 évet dolgoztunk együtt az Izzóban, később a Mikroelektronikai Vállalatnál a félvezető eszközök fejlesztésén. Az utolsó években ketten vezettük osztályvezetőként a bipoláris elemfejlesztést. A régi kollégák és a fellelhető dokumentumok, sajtómegjelenések segítségével megpróbáljuk rekonstruálni, mi is történt a tűz oltásakor, majd közvetlenül utána.

Szándékos gyújtogatás ugyan nem történt, de félelmetes belegondolni a kötelességmulasztások, felelőtlenségek sorozatába, amelyek csak a szerencse, a tűzoltók és a civilek áldozatvállalása miatt nem vezettek nagyobb tragédiához.

A MEV-ben történtek felidézése megmutatja, mivel jár, ha egy beruházást, kísérleti gyártást, egy gyár vagy csak egy üzemrész működését a feltételek teljesítése és engedélyek nélkül indítanak el, nem számítva a potenciális tragédiákra; mivel jár a termelési eredmények mindenek fölé helyezése; mivel járhat, ha a vezetőknek fontosabb a biztonságnál, hogy megfeleljenek a felsőbb utasításoknak; mekkora jelentősége lehet ilyen körülmények között a civilek helytállásának.

Miért okozott ekkora pusztítást a tűz?

A hivatalos vizsgálat szerint „a szellőzőrendszer egyik ventilátorának motorindító kondenzátora berobbant, és meggyújtotta az alatta tárolt tűz- és robbanásveszélyes vegyszereket, és a működésben lévő klímaberendezés az így keletkező gőz- és gázkeveréket eljuttatta az épület többi részébe, ahol ennek következtében újabb tüzek keletkeztek”. Szerintünk is szinte biztos, hogy a tüzet elektromos hiba okozta, amely a hétvégi leállást követő felkapcsolás miatti túlterhelés miatt lépett fel.

Ilyen elektromos hiba mindenhol előfordulhat – de nem szabadna, hogy ekkora pusztítással járjon. Nézzük meg, milyen felelőtlen döntések vezettek a MEV esetében az egyik legnagyobb anyagi kárt okozó ipari katasztrófához.

A nyolcvanas évekre a a magyar mikroelektronika-ipar nemcsak a Nyugattal, hanem a többi szocialista országgal szemben is lemaradásba került. Ezt kívánta orvosolni a 3424/1981. számú minisztertanácsi határozattal elindított Elektronika Alkatrészek és Részegységek Központi Fejlesztési Programja. A határozat alapján az Ipari Minisztérium 1982. január elsejével megalakította a Mikroelektronikai Vállalatot a volt Híradástechnikai Ipari Kutató Intézetből és az Egyesült Izzó budapesti félvezető részlegeiből. A határozat azt is előírta, hogy egy évvel később kezdődjön meg egy „szelettechnológiai gyártókomplexum” felépítése, amelynek 1984-re már teljes kapacitással kellett volna működnie. Az Állami Fejlesztési Bank 1,9 milliárd forintos (mai áron körülbelül 80 milliárd forintos) kölcsönt nyújtott a beruházásra, azonban az eredeti elképzelések megvalósításához ez is kevésnek bizonyult.

https://telex.hu/g7/vallalat/2026/05/25/katasztrofa-tanulsagok-mikroelektronikai-vallalat-felvezetogyarto-uzem-40-ev

... történhetett volna nagyobb tragédia is

Válasz

Katasztrofa fenyegeti a 120 ezer tonnás amerikai atomtemetőt, már szivárog belőle a radioaktív anyag | 2026. március 22.

Az USA a hidegháború idején rengeteg kísérleti atomrobbantást végzett a Marshall-szigetek környékén. Az egyik 1958-as 18 kilotonnás nukleáris robbantás volt. A Kaktusz-tesztként ismert robbantás egy hatalmas krátert hagyott maga után. Az itt felhúzott Runit-kupola betonszerkezete évek óta repedezik, a víz pedig már elkezdte kimosni onnan a radioaktív anyagokat.

Az USA összesen 67 robbantást hajtott végre a környéken, ami óriási mennyiségű radioaktív törmeléket és talajt eredményezett. A szakemberek úgy döntöttek, hogy ezt egy atomtemetőben helyezik el a Marshall-szigetek Enewetak atolljának egyik szigetére, a Runit-szigetre. Hogy ne legyen ártalmas a környezetre, betonnal keverték össze, majd egy hatalmas betonkupolát építettek köré.

A szakemberek régóta kongatják már a vészharangot, hogy ez a temető a globális felmelegedés miatt veszélybe került, és hamarosan radioaktív anyag szivároghat ki belőle. A témáról a HVG is írt még 2019 végén.

A szakemberek szerint a betonfallal védett radioaktív hulladéklerakó falán repedések keletkeztek, a globális felmelegedés miatt pedig folyamatosan emelkedik a tenger vízszintje, így félő, hogy az beszivárog és kimossa onnan a szennyezést. A Runit-kupola alatt mintegy 120 ezer tonna anyag fekszik.

Az ausztrál ABC beszámolója szerint a kupolát egykor ideiglenes megoldásként építették meg. A talajvíz azonban már betört az egyébként szigetelés nélküli belsejébe, ami már okozott szivárgást is, most pedig félő, hogy a kupola felsőbb rétegei sem maradnak már sokáig a víz felszíne felett.

Ken Buesseler, az amerikai Woods Hole Oceanográfiai Intézet tudósa még 2020-ban nyilatkozott arról, hogy a szivárgás mértéke jelenleg kicsi, amíg pedig a plutónium a kupola alatt marad, nem jelent jelentős új sugárzásforrást a Csendes-óceán számára.

Ivana Nikolic-Hughes, a Columbia Egyetem tudósa, aki részt vesz a Marshall-szigetek radioaktív szennyezésének monitorozásában, nemrég arról beszélt, hogy amikor 2018-ban talajmintát vett a területen, saját szemével is látta a repedéseket. A vizsgálatok során megnövekedett sugárzási szintet és öt radionuklid jelentős mennyiségét találta a szigeten a kupolán kívül vett talajmintákban. Azt egyelőre nem tudni, hogy ez már a szivárgás eredménye-e, vagy annak hozadéka, hogy a robbantások utáni takarítás nem volt megfelelő.

-- Akárhogy is, a plutónium-239 izotóp jelenléte – amely a nukleáris fegyverek egyik alkotóeleme, és több mint 24 000 évig jelent sugárveszélyt, – komoly aggodalmakra ad okot azzal kapcsolatban, hogy a sziget valójában mennyire sebezhető az éghajlatváltozás hatásai miatt.

A szakember úgy nyilatkozott: a tengerszint emelkedése és a viharok erősödése mind aggodalomra ad okot.

Mivel a környéken – nagyjából 32 km-re – egy körülbelül 300 fős közösség is él, a radioaktív anyagok szivárgása potenciálisan pusztító hatású lehet. A Runit-sziget nagyjából 2 méterrel fekszik a tengerszint felett, így már 1 méteres emelkedés is pusztító hatással lehet a környezetre. Márpedig a klímaváltozás jelenlegi ütemét figyelembe véve a tudósok 2100-ra épp egy ilyen mértékű emelkedést prognosztizálnak.

Hogy mi lesz az atomtemető sorsa, jelenleg nem tudni. Lépnie az Egyesült Államok kormányának kellene, méghozzá addig, amíg nem lesz késő. A világpolitika jelenlegi alakulását látva azonban egyelőre nehéz elképzelni, hogy az amerikai kormányzat számára a prioritási lista tetején van a Runit-kupola ügye –írta a HVG.

https://greenfo.hu/hir/katasztrofa-fenyegeti-a-120-ezer-tonnas-amerikai-atomtemetot-mar-szivarog-belole-a-radioaktiv-anyag/

Válasz

Ma 15 éve történt a világ egyik legsúlyosabb atomerőmű-balesete, amikor egy 9-es erősségű földrengés nyomán kialakult cunami súlyos károkat okozott Fukusimában. Felelőse azóta sincs az ügynek, és a traumát sem heverte még ki Japán | 2026. márc. 11. # képgaléria

15 év után

A hatreaktoros, 5300 megawatt (MW) teljesítményre épített Fukusima Daiicsi komplexumnak, és a közeli, négyreaktoros (további 4400 MW teljesítményt adó) Fukusima Daini atomerőműnek is a végleges leállás és a leszerelés-elbontás lett a sorsa.

A 11-i cunami és a nukleáris katasztrófa következtében az otthona elhagyására késztetett, mintegy félmillió emberből mára csak 50 ezren maradtak hontalanul. Az összegyűjtött, radioaktív anyagokkal szennyezett, 1,3 milliárd köbméternyi hűtővizet hivatalosan semlegesítették és elkezdték az óceánba önteni.

Az energiaforrásokban szegény Japán egymást váltó kormányai tovább kardoskodtak amellett, hogy a 2011-ben leállított reaktorokat (de legalább egy részüket) újraindíthassák. Ez utóbbi küzdelem most éppen úgy áll, hogy az évek óta az újraindításra előkészülő Kashiwazaki-Kariwa erőmű várva-várt első restartja óriási blama lett.

-- A megfigyelőrendszer riasztást adott ki a reaktor indítási eljárásai során

– jelentette a Tepco idén januárban, egy nappal azután, hogy világgá kürtölték: újraindítják az erőművet. A Kashiwazaki-Kariwa kapcsán rendre előkerül, hogy ez „a világ legnagyobb” atomerőműve. Az a részlet azonban rendre elsikkad, hogy miközben az újraindítás egyetlen blokkra szólt, a hétblokkos erőműnek azonban már a 15 évvel ezelőtti kényszerű és komplett leállás előtt is sok-sok baja volt. Noha a 6-os blokk újraindítása végül – már nagy felhajtás nélkül – idén februárban megtörtént, és az ígéretek szerint az egység március 18-án kereskedelmi üzembe is állhat, Japánban a kép nem lett sokkal tisztább.

Nincs veszélyben ugyan az energiabiztonság sem Japánban, sem a prefektúrában, de a gáz és a szén aránya 31,3, illetve 27,9 százalék, ez pedig azt jelenti, hogy az áram előállítása drága, importfüggő és környezetszennyezőbb is, mint 2011 előtt. Az elmúlt15 évben összesen 15 blokk újraindítása ért célba, amivel az éves árammixben az atom súlya közelíti a 10 százalékot. A kormányzati fogadkozás 2040-re ennek a duplájáról szól, és bár a hivatalos iparági statisztika szerint még 18 blokk újraindítása jöhet, ennek megvalósítása és finanszírozása egyaránt kérdéses. Mindeközben az egykor 54 blokkos japán atomerőmű flottából 27 egység már biztosan nem tér vissza a termelésbe. Ebből tíz blokk Fukusimában van, ahol jelenleg is a károk mérséklése a legtöbb, ami reálisan elvárható.

Japánban, ahol Fukusima előtt azt írták a tervekbe, hogy 2030-ra az áramtermelés felét atomerőművek biztosítják, az utóbbi időben évi 1-2 blokk újraindításával is alaposan megküzdenek. Az sem túl valószínű, hogy a hivatalosan építés alatt álló új blokkokat – a 2010 óta épülő Ohma-1-et és 2006 óta épülő Shiname-3-at – valaha is befejezik. A World Nuclear Association adatbázisában mindkét építkezés évek óta „felfüggesztve” státusszal szerepel.

https://hvg.hu/360/20260311_fukusima-katasztrofa-japan-atomeromu-tepco-birosag-kornyezet

Előzmény

Válasz

15 évvel a baleset után újraindul a fukusimai atomerőmű | 2025. 12. 22.

Hétfőn a japán Niigata prefektúra közgyűlése megszavazta: újraindítják a fukusimai atomerőművet – írja a Reuters. A világ legnagyobb atomerőműve így közel 15 évvel a katasztrófa után hamarosan újra üzembe állhat.

A Tokiótól mintegy 220 kilométerre északnyugatra fekvő Kasivazaki–Kariva atomerőmű azon 54 reaktor egyike volt, amelyet a 2011-es földrengés és cunami után állítottak le, miután a fukusimai Daiichi erőmű megsérült a csernobili óta legsúlyosabb nukleáris balesetben. Azóta Japán a még üzemképes 33 reaktorból 14-et indított újra, miközben igyekszik csökkenteni az importált fosszilis energiahordozóktól való függését. A Kashiwazaki–Kariwa lesz az első olyan erőmű, amelyet a Tokyo Electric Power Co. (TEPCO) üzemeltet újra – az a vállalat, amely a szerencsétlen sorsú fukusimai erőművet is működtette. A japán gazdasági minisztérium becslése szerint ez önmagában 2%-kal növelheti Tokió térségének áramellátását.

„Ez egy mérföldkő, de nem a végállomás” – mondta Hanazumi Hidejo kormányzó a szavazás után. „Niigata lakosainak biztonsága szempontjából nincs olyan, hogy befejezett munka.”

Az új munkahelyek és alacsonyabb villanyszámla ellenére sok helyi lakos nem ért egyet az atomerőmű újraindításával. Egy októberi felmérés szerint a prefektúra lakosainak 60 százaléka szerint az újraindítás feltételei még nem teljesültek, és közel 70 százalékuk aggódik amiatt, hogy a TEPCO üzemelteti az erőművet.

-- Őszintén, a szívem mélyéből dühös vagyok. Ha bármi történne az erőműben, mi szenvednénk el a következményeket

– mondta a 77 éves Isijama Kenicsiro a szavazás után, annak a nagyjából háromszáz niigatai tiltakozónak az egyike, akik a szavazásnak helyet adó épület előtt tüntettek.

Az üzemeltető cég szóvivője szerint ők „továbbra is elkötelezettek amellett, hogy egy ilyen baleset soha ne ismétlődjön meg, és hogy Niigata lakosai soha ne éljenek át hasonlót”. A hírek szerint a TEPCO január 20-án tervezi újraindítani az erőmű hét reaktora közül az első, 1,36 gigawattos blokkot, egy másik, azonos kapacitású egység pedig 2030 körül indulhat el.

A csökkenő népesség ellenére Japán arra számít, hogy az energiaigény a következő évtizedben nőni fog, részben az energiaigényes mesterségesintelligencia-adatközpontok terjedése miatt. A két hónapja hivatalba lépett Takaicsi Szanae miniszterelnök támogatja az atomerőművek újraindítását az energiabiztonság erősítése és a drága, importált fosszilis tüzelőanyagok ellensúlyozása érdekében. Ezek jelenleg a japán villamosenergia-termelés 60-70 százalékát adják.

https://24.hu/kulfold/2025/12/22/fukusimai-atomeromu-baleset-ujraindul-lakossag-tiltakozas-japan-katasztrofa/

Válasz

Baj van Csernobilban, kilyukadt a szarkofág – újabb katasztrófa fenyeget? | Jul 15, 2025

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még februárban közölte, hogy orosz dróntámadás érte a csernobili atomerőmű fölé emelt védőépítményt. A sérülés következtében az eredetileg 100 évre tervezett szarkofág már nem tudja megfelelően ellátni védelmi funkcióját, és helyreállítása nemzetközi összefogást igényel.

Vendég Aszódi Attila atomenergia szakértő.

https://www.youtube.com/watch?v=yKg_daopjEo
___

Paksi bővítés: résfalra vonatkozó építési engedély | Aszódi Attila (riport)

http://netpolgar.network.hu/video/forum_vitaindito_videok__ird_a_video_ala_a_velemenyed/paksi_bovites_resfalra_vonatkozo_epitesi_engedely__aszodi_attila_riport

Válasz

Ledobtak két tasakospatkányt egy vulkánkitörés után lepusztult területre, és egy nap alatt csodát műveltek | 2024.11.12.

1980-ban az Egyesült Államok nyugati részén kitört a Mount St. Helens, 57 ember halálát okozva és 350 kilométernyi erdőterületet elpusztítva. Három évvel később tudósok vittek két vadon élő északi simafogú tasakospatkányt a helyszínre, és mindkettőt egy-egy kisebb elkerített területre helyezték el a lepusztult vidéken. Hagyták, hogy a rágcsálók 24 órán keresztül ássanak, majd elvitték őket onnan.

Egy friss tanulmány szerint ez a két apró beavatkozás olyan előnyökkel járt a hegyi ökoszisztémának, amelyeket még évtizedekkel később is élvez a természet. A Frontiers in Microbiomes szaklapban megjelent tanulmány ugyanis fontos különbségeket talált a rágcsálók egykori területét benépesítő gombákban és más mikrobákban.

„Ki gondolta volna, hogy egy napra bedobunk egy tasakospatkányt, és negyven évvel később is látjuk a hatását?” – tette fel a kérdést Michael Allen, a Kaliforniai Egyetem (Riverside) mikrobiológusa, aki az 1983-as és a mostani tanulmányon is dolgozott.

A csapat az 1980-as években azt feltételezte, hogy a rágcsálók segíthetik a láva és hamu által megfojtott talaj regenerálódását, méghozzá úgy, hogy átásnak a felső törmelékrétegen, és hasznos mikrobákat hoznak a felszínre. A terv bevált: hat évvel a beavatkozás után azt tapasztalták, hogy a tasakospatkányok által egykor használt parcellákat növények borítják, míg a környező földek továbbra is vastagon hordozták a vulkánkitörés nyomait.

Allen szerint ez részben annak köszönhető, hogy az állatok mikorrhiza gombákat tudtak a felszínre hozni, amelyek szimbiózisban élnek a növényekkel: a gyökereket kiegészítve segítik őket hozzájutni a szükséges tápanyaghoz és vízhez, cserébe megkapják a saját növekedésükhöz kellő szenet.

Amikor a kutatók 2014-ben visszatértek a helyszínre, mintát vettek a tasakospatkányok által megművelt területről és a szomszédos földekről is, és egyértelmű különbséget találtak a kettő mikrobiális sokféleségében, ahogy azt is észrevették, hogy az idős erdők sokkal jobban helyreállak, mint a tarra vágott területek. Az idősebb fáknak ugyanis a friss tanulmány társszerzője, Emma Aronson szerint saját mikorrhiza gombái vannak, amelyek tápanyagot szereztek a lehullott tűkből, és így segítették a fákat a gyors újranövekedésben.

https://qubit.hu/2024/11/12/ledobtak-ket-tasakospatkanyt-egy-vulkankitores-utan-lepusztult-teruletre-es-egy-nap-alatt-csodat-muveltek

Válasz

A levegő–levegő atomrakétát csak egyetlenegyszer próbálták ki | 2024. július 2.

A hidegháború évtizedeiben elég sok olyan fegyvert terveztek és építettek is meg az egymástól rettegő nagyhatalmak, amik mai szemmel nézve totális őrültségnek tűnnek, de akkor, a végzetesen paranoid légkörben mégis úgy gondolták az amerikai vagy szovjet fejesek, hogy jó lesz az a háznál elrettentésnek, még ha használni nem is fogják soha. Ennek az egyik legszebb példája az amerikai AIR–2 Genie nukleáris levegő–levegő rakéta...

A megoldás tulajdonképpen adta magát: sárkány ellen sárkányfű, atomfegyver ellen atomfegyver. 1954-ben a Pentagon a Douglas Aircraftot (ami azóta már a Boeing része) bízta meg egy olyan levegő–levegő rakéta kifejlesztésével, amit repülőgépről lehet indítani ellenséges bombázók ellen, és

-- elég nagyot robban ahhoz, hogy akkor is megsemmisítse a célpontot, ha nem céloztak vele tökéletesen; de azért

-- elég kicsit ahhoz, hogy a repülő, amiről indították, ne legyen veszélyben, és a detonáció alatti területre se jusson túl sok radioaktív sugárzás.

Az AIR–2 Genie egészen hamar el is készült, a projekt 1955-ös indulása után másfél évvel már el is jutott az első (és mint ma már tudjuk: egyetlen) éles tesztjéig, aztán rögtön indult is a tömeggyártás és a légierő gépeinek felszerelése. A fejlesztés kódneve egyébként Ding Dong volt, és a pilóták is így nevezték később a hivatalos neve helyett. Ennek amúgy semmi köze Csonka Pici ötven évvel későbbi, ikonikus slágeréhez, bár annak is elég durva a tömegpusztító potenciálja.

A rakéta egy 1,7 kilotonnás nukleáris töltet köré épült (a Hirosimát elpusztító bomba ennél nagyjából kilencszer volt nagyobb energiájú), a robbanófejet egy hagyományos, szilárd üzemanyagos rakéta juttatta célba. Már ez önmagában egy kisebb mérnöki csoda volt: az üzemanyagot két másodperc alatt elégetve gyorsult fel a rakéta 3,3-szoros hangsebességre (négyezer kilométer per órára), majd további tíz másodperc után az időzítő automatika beindította a detonációt. Ezalatt a rakéta nagyjából tíz kilométert tett meg, és a repülőnek, amiről indították, volt egy kis ideje megfordulni és minél messzebb kerülni a robbanástól.

A rakétát a kilövés után már nem lehetett deaktiválni: ha kilőtték, már irányítani se lehetett, és tizenkét másodperc múlva, tíz kilométeres távolságban jött az atomrobbanás. Ez nagyjából háromszáz méteres körzetben mindent azonnal megsemmisített, de ha az ellenséges repülők ebbe nem estek is bele, a robbanás lökéshulláma akkor is végzetes lett volna nekik. A robbanás mérete és a rakéta sebessége miatt, hacsak nem lőttek nagyon-nagyon mellé, a célpont elpusztítása gyakorlatilag elkerülhetetlen és kivédhetetlen volt.

A Genie-t egyetlen alkalommal próbálták ki élesben, akkor is célpont nélkül, csak úgy a levegőbe durrantva. Ez volt a John kódnevű teszt a nevadai sivatagban, a titkos Plumbbob hadművelet részeként, 1957 júliusában. A rakétát egy F–89 Scorpion gépről engedték el, körülbelül hatezer méteres magasságban, a robbanás a tervek szerint zajlott le, a földfelszínen mért sugárzás sem volt jelentős utána. Ezt onnan tudjuk, hogy a légierő öt tisztje önként jelentkezett, hogy a tesztet a földről, közvetlenül a robbanás alatt nézi végig, bizonyítandó, hogy a fegyver akkor is biztonságos, ha esetleg lakott terület fölött kell bevetni. Az persze minimum kérdéses, hogy mennyire volt őszinte lelkesedés az önkéntes jelentkezés mögött, de a végeredményt tekintve mindegy is.

Pár éve a kísérletet dokumentáló videót is közzétette a hadsereg, és elég vérfagyasztó látni, ahogy a katonák vidáman integetnek, napszemüveg nélkül néznek bele az atomvillanásba és hasonlók. A hadsereg archívuma szerint mindannyian hetven-nyolcvan éves kort éltek meg utána, és nem dokumentáltak náluk az esetleges radioaktív terheléssel összefüggésbe hozható egészségi problémát.

https://www.youtube.com/watch?v=BlE1BdOAfVc

A Genie rakétát csak 1962-ig gyártották, de egészen 1988-ig volt hadrendben az amerikai légierőnél és egy ideig a kanadainál is, de sosem kellett éles helyzetben bevetni. A leszerelése után a robbanófejeket atomreaktorok fűtőanyagaként hasznosították, pár tucat rakéta ma hadtörténeti múzeumokban van kiállítva. Pár hónapja nagy port vert fel az amerikai sajtóban, amikor Seattle egyik külvárosában egy garázsból került elő egy sok éve rozsdásodó (persze atomtöltet és üzemanyag nélküli) Genie rakéta. Sosem derült ki, hogy hogy került oda, mert a tulajdonos halála után fedezték csak fel.

https://telex.hu/eszkombajn/2024/07/02/a-levego-levego-atomraketat-csak-egyszer-probaltak-ki-elesben

Válasz

A csernobili farkasok különös védelmet fejlesztettek a rák ellen

A kutatás kimutatta, hogy a csernobili farkasok az egészséges emberekre meghatározott sugárzás hatszorosát kapják nap mint nap. Talán pont emiatt kezdett el átalakulni a szervezetük és kezdtek el fokozottan védekezni a rák ellen. Alapvetően az immunrendszerünk feladata, hogy a rendszeresen termelődő rákos sejteket még azelőtt elpusztítsa, hogy daganatot okoznának. A farkasok immunrendszere fokozott működésbe kezdett, így megóvja az állatokat a betegségtől. Ugyanilyen átalakuláson mentek keresztül a kerítésen belül élő félvad kutyák is. Az ő génkészletük is eltér a normális rokonaiktól és az ő immunrendszerük is úgy alakult át, hogy fokozottan védjen a rák kialakulásától.

A kutatók azt remélik, hogy a csernobili eredményeket felhasználva azonosítani tudják azokat a mutációkat, amelyek növelhetik akár az emberek esélyét is a rák túlélésére. Sajnos a háború megakadályozza a szakemberek visszatérését, így nem tudni, mikor tudják tovább folytatni a vizsgálatokat. A természet, az állatok és a növények azonban ismét megkapták azt, ami segíti a felvirágzásukat és a túlélésüket: az embermentes, háborítatlan környezetet.
https://www.noklapja.hu/aktualis/2024/02/09/csernobili-farkasok-rak/

Válasz

Teller Ede emléke

-- ” … feltaláljuk a feltalálhatót, és megalkossuk a megalkothatót”

A magyar származású fizikus részt vett Szilárd Leó mellett az amerikai atombomba elkészítésében, gyakran a „hidrogénbomba atyjaként” emlegetik. Megítélése azonban kettős: míg nagy elismerés övezi tudása és tudományos munkássága miatt; ugyanakkor találmánya egy tömegpusztításra alkalmas eszköz lett.

„Az én dolgom, és általában a technikai szakemberek dolga az, hogy létrehozzák, amit létre lehet hozni. (…) felfedezzük a felfedezhetőt, feltaláljuk a feltalálhatót, és megalkossuk a megalkothatót.

Ezt követően pedig kötelességünk elmagyarázni az embereknek, hogy mi az, amit létrehoztunk, milyen következményetek von maga után a dolog már pusztán a létezésével is, illetve milyen következményekkel járhat esetleges használata a jövőben. Hogy azután az általunk tett felfedezést vagy kidolgozott találmányt használja-e a társadalom, és ha igen, akkor mire, az már nem a tudós felelőssége.

Pontosabban megfogalmazva semmivel sem inkább felelősségünk nekünk, mint bárki másnak, aki választott képviselőin keresztül beleszólhat az őt magába foglaló szűkebb vagy tágabb közösség, és ezáltal a saját életébe. (…) Persze mi, az alkotók annyival segíthetjük az illetékesek munkáját, hogy számukra még részletesebbe magyarázzuk el, a találmányunkkal mi válik lehetségessé, és mi nem. De mindezzel csak a megfontoltabb és bölcsebb döntés valószínűségét növelhetjük, a felelősség terhét nem vehetjük le a vállukról.”

(forrás: Vincze Attila Tamás: Teller Ede. Pallas, 2003, 22-23.o.)

„Teller Ede nagy fizikus, és a huszadik század egyik meghatározó személyisége volt. (…) Az én véleményem az, hogy Teller legalább annyival járult hozzá a világbéke megőrzéséhez, mint a szovjet hidrogénbomba kidolgozásáért elsődlegesen felelős személy, Andrej Szaharov, akinek a békéért tett erőfeszítéseit Nobel-díjjal jutalmazták.

Teller Ede az amerikai hidrogénbomba megalkotásáért felelt. Ezt a fegyvert szerencsére sosem kellett bevetni. Inkább volt elriasztó, mint tömegpusztító eszköz. Teller Ede ezáltal jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a század második felében az emberiség nem pusztította el önmagát.” Oláh György (Nobel-díjas kémikus)

(forrás: Vincze Attila Tamás: Teller Ede. Pallas, 2003, 81.o.)

Forrás: József Attila Könyvtár – Dunaújváros
https://baloghpet.com/2024/01/15/teller-ede-emleke/

Válasz