Hajtási Igazolvány

A minap hallottam ezt a kifejezést egy ismerőstől – aki ugyan magyar, de csak az ötödik X után sikerült Magyarországon letelepednie valamelyest. Nagyon tetszik ez a régies kifejezés, a „jogosítvány” manapság már inkább politikai szakszó, meg egyébként sem ennyire képletes, mint a „hajtási igazolvány”.
A lényegre térve: belevágtam a kínai hajtási igazolvány megszerzésének procedúrájába. Már majdnem a végén tartok, elmesélem, hogyan is működik.

Az ember Magyarországon csináltat nemzetközi hajtási igazolványt – ezt a magyarországi helyi közlekedésrendészeten egy (nagy valószínűséggel csuklóízületi gyulladásban szenvedő) kisasszony körmöli le valami ocsmánybélyeg fejében.
Ezzel és az otthoni jogsival elballag az ember itt Kínában egy hivatalos fordítóirodához, ahol ezt hivatalosan lefordítják neki.
Csináltat még fénymásolatot az útleveléről, tartózkodási engedélyéről, munkavállalási engedélyéről, majd mindezeket az eredetikkel együtt belerakja egy borítékba (az asszimilálódott egyedek összebefőttesgumizzák) és irány a város másik végén lévő közlekedésrendészet.
Bézsével mentünk, különösebb taktikai tervezés nélkül – ez hibának bizonyult, de erről majd később. (az a lényeg, hogy az eltés, pláne ha bölcsész, nem egy földrajztudós, de legalább meg tudja jegyezni a címet – éles ellentétben a villanymérnökkel, aki mindenhez ért, csak a címet nem tudja).

Egy meglehetősen nagy épületkomplexumban (a Zhongshan Yi Lu 1104. szám alatt) kellett megtalálni a startpontot, ami Bézsé jóvoltából elég könnyen ment, lévén hogy ő már megjárta szinte az össze létező irodát előzőleg. A 6. épületben kezdtük, onnan átirányítottak minket az épület hátsó oldalába. Itt már pezsgett az élet, hiszen ez az a hely, ahol minden, kormányt tekergetni tervező illető meg kell forduljon: fényképkészítés (30 RMB).
Mint arra nagyon gyorsan ráéreztünk, ezen a helyen a rendőrség azon halláskárosodott alkalmazottjai dolgoznak, akiket a lőterekről szuperáltak ki több éves szolgálat után. Erre akkor jöttünk rá, amikor a váróteremből nyíló szobák egyikébe bekopogva majd betotyogva megpróbáltuk illően megszólítani a szoba szemközti falán lévő festékszemcséket fixáló fehér köpenyes mamit (kicsi híján azt írtam hogy boszorkát). Először csendes udvariassággal, majd úriemberhez kevéssé méltó emelt hangnemben, később egy ittas kocsis hanghordozásában – utóbbi hatékonynak bizonyult. Leültetett a székre, majd kisebb művészi igazgatások után jól lefényképezett – az amúgy a helyhez képest elképesztő cuccal (egy közepesen profi Nikon gép, digitális hátlappal, miszerint fel sem kellett álljon a halláskárosult mami, a fényképem máris bekerült a rencerbe. Kakaja velikaja tyehnyika!).
Hozzá kell tennem, hogy egyáltalán nem voltam felkészülve arra, hogy itten engemet le fognak fényképezni, így aztán életem legrusnyább fényképe sikeredett rólam, csapzott hajjal, borostásan, kialvatlan szemekkel, stb. Már előre látom, az első igazoltatásnál (mondjuk estefelé), az illető rendőrnek másodpercek alatt teli lesz az összes keze: a jobbal a pisztolyt szorítja a homlokomhoz, a ballal erősítést kér rádión. A szájával kiabálni fog, enyhén remegő fejével pediglen a sapkáját próbálja megtámasztani.

Hol is tartottam.
Fényképezkedés után felmértem a terepet. Bal oldalon az üvegablakoknál heves társasági élet folyt, ti. az izgatott népek egymás hegyén-hátán várakoztak az üvegre tapadva, hogy mikor készül el a fényképük. Nyilvánvalóan gyorsítja a szomszédban zajló vegyi folyamatokat egymás taposása és az üvegfal nyomáspróba alá helyezése, ezt minden általános iskolás megtanulja környezetismeret órán.
Amikor szólítottak, átverekedtem magam a katalizátor-masszán és magamhoz vettem a fényképeket. Átballagtunk a 2. épület 3. emeletére, ahol meglepően kulturált környezet fogadott. Bevették a papirosokat, pecsételtek (ami mondjuk nem újdonság, itt mindenhol pecsételtek, ha lehet fokozottabb mértékben, mint az amúgy pecsétmániás országban bárhol), miegymás, majd elküldtek vissza a 6. épületbe. Ekkor azonban sötétség szállott le, ti. mindenkinek a gyomra felé orientálódott az életereje, úgyhogy a bezáró 6. épület dolgozóival szinkronban ebédelni mentünk. (A részletek iránt érdeklődők kedvéért: mogyorós csirke, valami sült disznó-falatkák, tojás paradicsommal, valamint brokkoli tojásfehérjével. Meg rizs, persze.)

Visszatérve szépen sorbaálltam egy újabb fehérköpenyes szekcióhoz. Közepesen hosszú sorbaállás után (melynek során Bézsével alkalmunk nyílt megvitatni, de sőt, egyúttal megtapasztalni a Shanghai-i népek civilizációs színvonalának rétegeit) sikerült befizetnem a 100 RMB-t az ügyességi sorversenyre.

Belép az ember egy terembe egy, a starthelyen kapott kartonnal, amin a szobaszámok alatt az ott elvégzendő vizsgálat megnevezése és (természetesen) egy pecséthely van. Gyors helyzetfelmérés után úgy döntöttem, hogy nem sorrendben fogom végigjárni a szobákat – ez a döntés helyesnek bizonyult.
Mindegyik szoba ablakán hosszas leírás volt a bent történő eseményekről, a hogyanokról és miértekről, amiből persze hozzám, analfabéta lévén, semmi nem jutott el, ezért csak arra hagyatkozhattam, amit megfigyeltem az előttem feladatot megoldó tömeg tevékenységéből. Ez számomra kifejezetten élvezetessé tette az egész bulit.
A következő akadályokat kellett leküzdeni a sorverseny folyamán:

• vérnyomás-mérés (remek kézbedugós készülék, ingen-pulóveren keresztül működik)
• testsúly- és testmagasság-mérés (utóbbi ultrahangos)
• szorítási és emelési erő mérése (gondolom a kerékcserére)
• szemvizsgálat
• színlátás-vizsgálat
• iránylátás mérése (egyik oldalán lukas körökről kell megállapítani hogy merre lukas)
• hallásvizsgálat
• távolbalátás-vizsgálat (? – bele kell nézni a gépbe, amiben közeledik egy fénypont, majd kiderül, hogy egy kör, egyik oldalán szakadással, na ezt kell minél hamarabb kikukkolni, miszerint hogy hol a szakadás)
• fényérzékenység-mérés (kukkolni kell jó fél percig egy világos mezőben lévő szintén világos kört, majd megmondani a felvillanó lukas körről, hogy merre áll a luk)
• távolság-érzet: két pálcika között előre-hátra mozgott egy harmadik (mindezt szemből nézte az ember), amelyet akkor kellett megállítani, amikor egy vonalba került a másik kettővel.
• időzítés: mozgott egy fénypont jobbról balra, majd kb. az út kétharmadánál eltűnt; akkor kellett megnyomni a gombot, amikor szerintem az út végére ért.

A fentiek aránylag tempósan mentek, de volt két szoba, ahol folyamatosan tömeg állt, ezért ezeket hagytam a végére:
- kormányzási ügyesség: na ezt kicsit hosszas lenne leírni – az a lényeg, hogy egy pályán pontok voltak cikkcakkosan, egyik oldalukon nyíllal, a pontokat a nyíllal átellenes oldalon kellett megkerülni. A rendszer mozgási sebessége kb. azzal modellezhető, mint amikor mondjuk Trabanttal egyesben szlalomozni kell egymástól húsz-harminc méterre álló bóják közt.
No, ide többször benéztem, de csak nagyon nehezen jutottam oda, hogy lássam, mit csinálnak a kormánytekergetők. Pár perc szemlélődés után teljesen elbizonytalanodtam a teszt lényegével kapcsolatban, ti. nagyon úgy tűnt, hogy tökéletesen ötletszerűen kerülgetik az illetők ezeket a pontokat, a nyíl állásával semmiféle korrelációt nem mutatva. Gondoltam, biztosan van valami csavar a feladatban.
Rosszul gondoltam. Azért álltak ott annyian, mert több kört végig kellett vezetgessenek, mire ráéreztek a dolog lényegére – ha ráéreztek egyáltalán.

- koordináció: van három lámpa szemben a falon: sárga, piros, kék. Van két nyomógomb a bal-jobb kézre, egyik a sárga lámpáé, másik a pirosé, valamint a pedál, ami a kéké. Mindet le kell nyomni, majd amikor felvillan az egyik lámpa, felereszteni a megfelelő gombot ill. pedált.
Ez volt a legviccesebb. A végére hagytam, több oknál fogva: egyrészt bekukkantás után nem nagyon értettem mire megy ki a játék, másrészt egyfolytában kegyetlen nagy tülekedés volt a szobában ill. előtte.
Amikor már mindennel végeztem, nem volt más megoldás, beálltam tülekedni én is, lesz-ami-lesz alapon. A fehérköpenyest odabenn szemmel láthatólag az agytífusz kerülgette, éppen ordítozott valakivel. Amint megpillantott a tömeg hátsó fertályán, hirtelen mindenkit kiparancsolt a csobából erős szóval, és beültetett a székbe. Röviden elmondta hogy miről is lenne itten szó, csináltunk egy próbát (amit persze elcsesztem), aztán élesben már ment a dolog. Ekkor odafordult az ajtóból figyelő tömeghez, és közölte velük (kevéssé udvariasan), hogy így kell csinálni – az derült ki a dologból, hogy addig nem bírta megértetni velük, hogy nem nyomni kell a gombokat, hanem felereszteni...

Egyszóval elég jó helyezést értem el a versenyben. A célnál be kellett adni az össze-vissza pecsételt papirost, ami alapján kaptam egy másik, számítógép generálta papirost a sorversenyen elért eredményem összesítésével, de se Sport szelet, se Márka meggy, eléggé csalódott voltam.

Itt kell megjegyezzem, hogy az egész pecsételősdi az ügyességi vetélkedő alatt igazából csak arra szolgált, hogy megnyugtassa a résztvevőket a dolog komolyságáról; ti. minden szobában volt egy PC, ahová bepötyögték a kártyámon található kódot (erre megjelent a „kartonom”, jobb felső sarkában a nagyothallóknál imént készült fényképemmel), és ennyi – a teszt eredménye a gombnyomkodásaimról és kormánytekergetésemről és minden másról rögtön a hálózatra ment a teszt-kütyükből, bele az adatbázisba. Nagyon korrekt, csalás kizárva. Kú, ahogy az elégedett shanghai-i yuppie mongya.
Az új papirossal visszaballagtam a 2. épületbe, ahol egy nagyon kedves rendőrasszony szépen leadminisztrálta az összes papirosomat, majd amikor kiderült, hogy valami oknál fogva elfelejtődött az útlevelem fénymásolata, megegyeztünk, hogy szerdán visszajövök vele, és majd akkor fogom megejteni a kínai KRESZ-vizsgát is.
Utóbbit akár hétfőn is megcsinálhattam volna ott melegében, de a kiadott silabuszt nem igazán tudtam átolvasni a felfokozott hangulatú sorverseny alatt, így adtam magamnak még egy napot a felkészülésre. Mit mondjak, jól cselekedtem.

Ez úgy működik, hogy kap az ember egy ilyen rózsaszínű, hajtogatható, csinos kis tesztkérdés-gyűjteményt 100 kérdéssel, valamint egy (sárga) cetlit a helyes megoldásokkal – ebből a száz kérdésből kap húszat a teszt során, amit 80%-ra kell teljesíteni. A kérdések jelentős része európai szemmel inkább nevelő célzatú, jó harmada konkrét számszerű adatokat ill. jogi kérdéseket tartalmaz, a maradék fele többé-kevésbé logikus, a többi értelmét őszintén szólva nem igazán fogtam – mindenesetre a teszt sikeres teljesítéséhez tényleg muszáj tüzetesen átolvasni ezt a száz kérdést (ahogyan erre kedves rezidens sinológus barátom figyelmeztetett is).

Idéznék néhányat az érdekesebbjéből (idővel közkinccsé teszem az egészet):

Shanghai belterületén mely időszakban tilos dudálni?

1. 19:00 – 7:00 között
2. 22:00 – 5:00 között
3. 23:00 – 5:00 között

Mi okozza legtöbb balesetet?

1. Az út
2. A sofőr
3. Az autó

Amennyiben a balesetben hibás fél nem hajlandó vagy nem képes kifizetni a baleset folyán jelentkező betegellátási díjat, az illetékes hatóságok:

1. Bevonhatják a balesetet okozó gépjármű rendszámát
2. Lefoglalhatják a balesetet okozó gépjárművet
3. Bevonhatják a balesetet okozó sofőr hajtási engedélyét

Mi az alsó korhatár a motorkerékpár hátsó ülésén utazók számára?

1. 12 év
2. 10 év
3. 8 év

Amennyiben egy külföldi Kínában baleset részese lesz, és egy időre (! nem véglegesen!) el akarja hagyni a baleset helyszínét, ehhez:

1. Írásban kell igényt benyújtania
2. Kezest kell biztosítania
3. Át kell adnia hajtási igazolványát

Amennyiben az úton haladva ill. egy kereszteződésben nincs tiltva a duda használata, egyenként milyen hosszan nyomhatod meg a dudát?

1. 2 másodpercig
2. 1 másodpercig
3. Fél másodpercig

Amennyiben nincs tiltva a duda használata, mennyiszer nyomhatod meg a dudát?

1. Kétszer
2. Háromszor
3. Négyszer

Van még egy csomó érdekes ill. vicces pont, így mutatóba talán elég ennyi.

Egyszóval hétfőn dolgom végezetlenül haza kellett ballagjak – azazhogy (és itt kap jelentőséget rezidens sinológusunk földrajztudása).
A harmadik (Pearl) metró-vonal egyik állomása pontosan tökéletesen szemmel láthatólag a Közlekedési Felügyelet hátsó kerítésénél helyezkedik el. Ráadásul az irodánk a csatlakozó metróvonal fölött terül el. Miszerint kb. huszadannyiért és kétszer gyorsabban is megközelíthettük volna a tetthelyet metróval, mint taxival. Hát így jár az, aki összeáll egy nemtörődöm villanymérnökkel. Illetve bocsánat, elrontottam: aki összeáll egy tudatlan eltéssel. Valami ilyesmi.
(megjegyzem, ez a hármas számú metróvonal igazán élménydús – lévén hogy magasvasút, remek rálátással a környékre -, mondhatni kész kirándulás onnan föntről északról leutazni vele a belvárosba)

No, szerdán ismét megjelentem a szükséges útlevél-másolattal, átbogarásztam a kérdéseket is – a rendőrlány odaküldött az egyik géphez, és elindította nekem (az előtte levő gépről – kú!) a tesztet. Rögtön zavarba is jöttem, lévén hogy a következő ablak bámult az arcomba:
„Nyomja meg a [itt két, karácsonyfát ábrázoló gyerekrajz jelentkezett] gombot a teszt megkezdéséhez”
Közepesen hosszú alakfelismerési memóriajáték után megtaláltam a képernyőn feltűnő alakzathoz leginkább hasonlító gombot a job oldalon, majd fürgén belekezdtem a teszt kitöltésébe.
A 17. kérdés megválaszolása után egy igen rusnya, piros, rengeteg karácsonyfát magában foglaló ablak türemkedett elő, arra tudtam csak gondolni, hogy ott a hátam mögött a rendőrlány gépén nyilván megjelent egy animált stukker-kép (kú!), és éppen betáraz, hogy az épület hátsó sarkánál belém eressze az egészet – de nem, nem, attól pirult el ez a jóember, hogy a kérdések 80%-át máris jól válaszoltam meg, mehetek fölvenni a nyereményemet.
Amire majd a jövő héten kerül sor (remélem most legalább egy Mackó szeletet azért csak kapok), aztán ahogy legyártódik az én vérrel-verítékkel megszerzett kínai jogsim, meg ne lássalak benneteket valami környékbeli zebrán!

Forrás: Azsia.Net