100 éve készült baleseti képeket nézve megállapíthatjuk, hogy a technika annyit fejlődött, hogy már esély van arra, hogy valaki túléljen egy balesetet. Mert akkoriban nem volt sem biztonsági öv, sem légzsák, sőt, normális kasztni sem.

Az 1930-as években az Egyesült Államok nemcsak a nagy gazdasági világválsággal küzdött, hanem a közlekedésbiztonság körüli országos pánikkal is. 1935-ben Franklin Delano Roosevelt elnök levelet írt a kormányzóknak, amelyben arra kérte őket, hogy csökkentsék az autóbalesetekkel összefüggő „halálok és sérülések növekvő számát”.

Az 1910-es években a gyorshajtás, a meggondolatlan vezetés, az ütközések és a halálos kimenetelű gyalogos gázolások új problémákat jelentettek, amelyek új megoldásokat igényeltek. Az egyik fotó például egy úthengert mutat, melynél a cím ma már megmosolyogtató, hiszen azt írta, hogy „Úthenger rohant a házba”.

Az Egyesült Államokban az 1920-as évek elejére az Országos Biztonsági Tanács baleseti statisztikákat állított össze, konferenciákat tartott és szponzorálta a Biztonságos Hét kampányait a városokban abban a reményben, hogy a közvélemény tudatossága előmozdítja a körültekintő vezetést. A sofőr viselkedésének szabályozása törvényekkel, pénzbüntetésekkel, jelzésekkel és ittas vezetés miatti letartóztatásokkal nyilvánvaló módja volt a halálozási arány csökkentésének.

Az amerikaiak lassan megértették az autók újra tervezésének fontosságát a biztonságosabb vezetés érdekében. Eleinte az autót semleges eszköznek tekintették, amely csupán a sofőr parancsaira reagál, és nem okozhat balesetet.

Az 1920-as évek végére azonban a gyártók elismerték, hogy a tervezési hibák veszélyeztetik a biztonságot. Törésálló szélvédőket tettek a járművekbe, változtattak a fékeken is, az addigi két fék helyett, mind a négy kerék fékezhető volt már.

A 30-as évekre az autógyártók már aktívan támogatták az új biztonsági fejlesztéseket, például a teljesen acél karosszériákat és a hidraulikus fékeket.

Az autógyártók már arról biztosították az autósokat, hogy a modern autók teljesen biztonságosak, az iparág képviselői pedig azt állították, hogy az utak javítása, a jogosítvány és a forgalom szabályozása a kulcsa a balesetek megelőzésének.

Hogy mennyire lett biztonságosabb a közlekedés? Mindenki eldöntheti maga.

A fotókat az amerikai Leslie Jones készítette, aki 1917 és 1956 között a Boston Herald-Traveler-nél dolgozott. Az újságnál eltöltött 39 év alatt Jones mindenről beszámolt, egy fán ragadt rókától kezdve Charles Lindbergh amerikai turnéjáig. Az emlékének tisztelgő weboldalon közel 13 ezer fotó található rendszerezve. Munkája során természetesen több száz baleset helyszínén is fotózott.
# Régen sem volt minden jobb

https://www.facebook.com/photo/?fbid=1189080546595634
___

A fotós képességeiről szerényen nyilatkozó Jones (magát fényképésznek, nem pedig fotóriporternek nevezte) csendben páratlan fényképészeti negatívgyűjteményt hozott létre, amelyből közel 40 000 darabot a családja az 1970-es évek elején a bostoni közkönyvtárnak ajándékozott. A gyűjtemény lenyűgöző képi dokumentuma Boston 20. századi történelmének, és tisztelgés egy olyan ember mestersége és művészete előtt, aki munkáját végezve üvegre és filmre vitte a múltat. Családja nagylelkűsége és munkája fontosságának elismerése nélkül a Leslie Jones-gyűjtemény nem létezne, és a közkincs egy fontos darabja nem lenne elérhető a nyilvánosság számára. A fényképeket a bostoni közkönyvtárnak adták át, hogy bárki láthassa, aki kíváncsi rájuk.

Jones, aki 1917 és 1956 között a Boston Herald-Traveler munkatársa volt, a Thompson-szigeti Farm & Trade Schoolban végzett. Bár már iskolás kora óta érdeklődött a fotózás iránt, Jones először mintakészítőként dolgozott. Néhány évig szabadúszóként dolgozott fotósként, miközben egy bostoni gyárban dolgozott, de miután két ujját elvesztette a gépek miatt, teljes munkaidőben csatlakozott a Herald-Traveler munkatársaihoz. Az újságnál eltöltött 39 éve alatt Jones a Boston Commonon egy fára szorult rókától kezdve Lindbergh amerikai körútjáig mindenről tudósított, miután a pilóta átrepülte az Atlanti-óceánt. Fényképei a bostoni mindennapi élet szokásos és szokatlan eseményeit egyaránt dokumentálják.

A bostoni közkönyvtár gyűjteményeinek hosszú távú megőrzéséhez és a nyilvánosság számára történő jobb hozzáférhetőségéhez - beleértve ezt a gyűjteményt is - a Boston Public Library
https://www.associatesbpl.org/
társulásai nyújtottak kritikus finanszírozást.

https://www.digitalcommonwealth.org/collections/commonwealth:2j62s484w

Válasz

Gangok között egy talpalatnyi zöld – így varázsoltak kerteket a pesti bérházak udvaraira | 2025. 05. 24.

A város zöld foltjaira igyekszik ráirányítani a figyelmet a hétvégén a Budapest100 (május 22-25.),

https://budapest100.hu/

de már az előző századelőn is mindennapi élményük volt a pestieknek, hogy kősivatagban élnek. Aszfalt, keramit és sóder mindenütt, a házakba legfeljebb ványadt fák és mindent kibíró örökzöldek jutottak. A hetvenes évekig kellett várni, hogy az udvarzöldítés népmozgalommá váljon.

Csak az a szép, zöld gyep, csak az hiányzott Poldi bácsinak a Paripa utca 4.-ből, amikor 52, a közeli parkban eltöltött év után szögre akasztotta a hegyes végű botot, és nyugállományba vonult.

https://www.youtube.com/watch?v=xSyQwD-wNe4

Ezt az érzést minden pesti ismerheti, aki a flaszteron és a gangok közé zárt, mindig hűvös, mindig félhomályos bérházudvarban éli le az életét. Különösen, hogy olyan happy end inkább csak a mesében – azaz az Égigérő fű című filmben – létezik, hogy ekkor jön Misu, és a barátaival megszervezi a keramit gyepesítését, sőt, még papírfecnikkel is teleszórják a harsogó zöldet, hadd érezze az öreg parkőr teljesen otthon magát, míg a hegyes bottal felszurkálja őket.

https://24.hu/kultura/2025/05/24/nagyvaros-korengeteg-zoldites-gangok-kertek-heti-fortepan/

Válasz

színes, teherautó, IFA-márka, IFA W50

https://fortepan.hu/hu/photos/?id=77801

Válasz

Ezeket a csodás fotókat szó szerint kikukázták | 2025. 04. 26.

Tamási Miklós, a Fortepan alapító-szerkesztője közel ezer, lomtalanításkor a földön szétszóródott síkfilmből és néhány tucat negatívtekercsből álló hagyatékkal a kezében a Vaskapu utcában 2015. november 19-én.
Bár az „ami neked felesleges, az nekem még lehet értékes” szemlélet tovább él, a fővárosi hétköznapokat évtizedeken át színesítő lomtalanítások napjai meg vannak számlálva. A Fortepan pedig nem kis részben épült a flaszterre halmozott limlomok közül kikandikáló titokzatos és varázslatos negatívokra. Érzelmes vallomás egy elmúló félben lévő hungarikumhoz.

-- A honlapot két magánszemély, Szepessy Ákos és Tamási Miklós indította 2010-ben ötezer, jórészt lomtalanításokon talált fotóval

– olvasható a Fortepan bemutatkozó szövegében. Miután a szabad felhasználású, közösségi fotóarchívum nevét és tevékenységét szélesebb közönség is megismerte, családok, amatőr és hivatásos fotósok, közgyűjtemények ajánlották fel a fényképeiket. A kiállításokon és a publikációkban érthető módon több szó esett egy jelentős hagyaték vagy egy neves fotográfus képeiről, mint az itt-ott fellelt felvételekről, a lomtalanításos sztorik idővel háttérbe szorultak.

Az első lomtalanítást Budapesten 1972-ben hirdették meg, akkor 2500 köbméter lomot szállítottak el a Fővárosi Köztisztasági Vállalat teherautói. A lakosság hamar megkedvelte a szolgáltatást, 1980-ban már százezer köbméternél is több lom került az utcákra, 1990-ben pedig ennek több mint a kétszerese. Az 1990-es évek közepén a Képes Európa többeket megkérdezett a Tölgyfa Galéria lomokból rendezett kiállítása kapcsán. Míg Bese Erzsébet miniszteri főtanácsos azt emelte ki, hogy a hulladékokból az életszínvonalunkra, a fogyasztói szokásainkra is következtethetünk, és általában pontosan megállapítható egy-egy lomtalanítási kupacról, hogy melyik kerületben található, Fábry Sándor közíró többek között ezt mondta: „A lomtalanítást, vagy, ha úgy tetszik, a javak »visszalopását« nagyon pozitív tevékenységnek tartom. (…) A lomtalanítások során én nem a kidobásnak örülök, hanem, ha valami egy kedves emberhez kerül, aki ezt értékeli. Újjáélednek a tárgyak, s ez így van jól.”

https://24.hu/szorakozas/2025/04/26/lomtalanitas-negativok-archivum-tamasi-miklos-szepessy-akos-heti-fortepan/

Válasz

Közúti Közlekedési Emlékekért Alapítvány: Sztárvendég Dunaújvárosban!

2007. április 1-jén nem más, mint a híres színésznő, Jessica Alba látogatott el Dunaújvárosba, miután megtudta, hogy a város buszközlekedését az Alba Volán nevű vállalat működteti. A névrokonság természetesen felkeltette az érdeklődését, és nem habozott személyesen is kipróbálni a szolgáltatást.

„Utaztam a 8-as busszal a Kokszvegyészethez, és nagyon tetszett, amit láttam” – mesélte mosolyogva Jessica. „Különleges élmény volt egy ilyen helyen viszontlátni a nevemet.”

A látogatás ugyan rövid volt, de annál emlékezetesebb – nem mindennap utazik hollywoodi sztár a 8-assal!

https://www.facebook.com/photo/?fbid=654303843871460

Előzmény

Válasz

Közúti Közlekedési Emlékekért Alapítvány: Most, hogy elmúlt bolondok napja, beszéljünk olyan április elsejéhez kötődő évfordulóról, ami valóban megtörtént :)

1997. április 1. – Megindul Sajószentpéteren a Sajóbusz Kft. helyi járata
„Az eddig megszokott sárga buszok mellett kékek is megjelentek tegnap Sajószentpéteren. Az ok rendkívül prózai: eddig csak a Borsod Volán Rt. települések közötti járatai érintették Sajószentpétert, keddtől viszont megkezdte tevékenységét az önkormányzat, s egy kazincbarcikai cég közös vállalkozása, a Sajóbusz Kft., amely a városon belüli közlekedést biztosítja két kék busszal.”
(Déli Hírlap, 1997. április 2-i szám)

A Borsod Volán helyi járatai Sajószentpéteren 1995-ben szűntek meg. 1997-től közlekedett ismét helyi járat a városban, a Sajóbusz üzemeltetésében. Az új szolgáltató új működési modellt honosított meg a városban. Ennek lényege az volt, hogy a járatok közlekedtetéséhez szükséges költséget a kedvezményes bérletek után járó árkiegészítésből teremtették elő, emiatt a kedvezményes bérleteket. Mivel a vonatkozó szabályozás nem írta elő a kedvezményes bérletek árát, ezért azt ingyenesen kapták a diákok, valamint a nyugdíjasok. (Ez hozzávetőleg 3000 embert jelentett akkoriban!) Bár a kezdeti időszakban ez a finanszírozási forma elég nagy felháborodást váltott ki a Volánnál és még parlamenti felszólalásban is utaltak a Sajóbuszra, viszonylag csendben üzemelt a helyi járat a következő 10 évben. A cég felszámolása 2006-ban kezdődött meg, feltehetően ebben az évben szűntek meg a helyi járatok is.

Szerencsére a környékbeli közlekedésrajongók jóvoltából egy élménybeszámoló azonban megmaradt az utókornak

„Másik ex-miskolci szóló csodánk megkeresése a Miskolctól fél órára levő Sajószentpéteren történt. Az AKD-577 -es és 506-os autóbusz ugyanis itt helyijáratoskodott. Mivel nem ismertük a várost és a megálló oszlopokon se volt külön menetrend, ezért elkezdtük kérdezgetni a helybelieket a járattal kapcsolatban. Mikor már a negyedik személy se tudta az útvonalát és azt, hogy hol található valami menetrend féle, akkor kezdtem magam furcsán érezni. "Itt is el szokott menni a kék busz... reggel is és délután is... iskolaidőben sűrűbben közlekedik, nyáron ritkábban..." és még pár, hasonlóan tartalmas információval láttak el. Végül úgy döntöttem benézek az önkormányzathoz, hátha ott tudnak valamit. Persze péntek délután egy órakor már csak a portás nénit találtuk ott. Mondanom sem kell, hogy ő is csatlakozott az eddig megkérdezett helybeliekhez! Végül is az eső hatására beálltunk egy fából készült esőbeálló alá, ami alatt egy "röggenyről" visszatérő nyugdíjas házaspár várakozott és csodák-csodájára még a menetrendet is tudták. Alig fél óra várakozás után végre megjelent a várva várt szóló gépezet. Amikor már egy ideje rajta utaztunk, akkor kezdtem megérteni, miért nem ismerik a helyiek a járat vonalvezetését, amihez képest egy labirintus alaprajza egyszerűen végigkövethető. Álltunk sorompónál, ahol az utasok azt találgatták, hogy melyik újságban lesznek benne a fotók, amiket készítettem. A busz 180 fokos megfordítása mocsáron való tolatással történt, legalábbis így eső után. A legérdekesebb jelenség azonban az volt, amikor a busznál alig szélesebb utat fel szélességben elfoglalta a kézikocsiját négykézláb húzó öreg. Azt hiszem a sofőr és az utasok türelmét igencsak meghaladta volna a várakozás, amíg a teljes pálya szabad lesz, ezért inkább letértünk az út melletti gyepre. Meg is jegyezte egy utas "Ááá... nem részeg, csak elfáradt!". A buszsofőrel elbeszélgetve kiderült, hogy egy másik idevalósi emberrel hasonló mutatványokat szoktak művelni, szlalompályává változtatva az utat...”
(forrás: http://users.atw.hu/garazsmenet/tortenet.htm )

A fekete-fehér kép forrás a Déli Hírlapban jelent meg, a színes kép forrása a users.atw.hu/garazsmenet/ (Miskolci Tömegközlekedés) weboldal.

https://www.facebook.com/photo/?fbid=655029730465538

Előzmény

Válasz

1919 – Földosztással kezdődött, majd vérengzésbe fulladt az első magyar demokratizálódási kísérlet
„Egyetlen eszköze maradt a magyar forradalomnak a maga megmentésére: a proletárság diktatúrája, a munkások és földmíves szegények uralma” – vont mérleget alig néhány hónappal az első világháború kudarca után az első magyar munkásmozgalom. Az 1919. március 21-én kikiáltott Tanácsköztársaság mellett bábáskodó népvezérek azonban hamar kudarcot vallottak. A 106 évvel ezelőtti események a Kieselbach Galéria által megmentett propagandaalbum sajtófotóin.
https://hetifortepan.capacenter.hu/1919/
___

Sikló fatörzsek, libegő turisták – Különleges kötélpályák az ipartól a turizmusig
Van, aki síelésen, van, aki egy bányában. Van, aki egy vásáron, van, aki egy vulkán oldalában. Van, aki a budai Várban és van, aki a János-hegyen találkozott vele először. Formájukban, funkciójukban, korukban és meghajtásukban is nagyon eltérők azok a szállítóeszközök, amiknek talán a „kötélvontatású vasút” a leghivatalosabb elnevezése – bármennyire is sántít ez a kifejezés is. Egyszóval siklókról, libegőkről, drótkötélpályás felvonókról lesz szó ebben a cikkben, melyek végig kísérték az egész huszadik századot. Így aztán számos képet őriz róluk a Fortepan is.
https://hetifortepan.capacenter.hu/drotkotelpalya/
___

Kényszerhálaünnep a Szovjetuniónak – A felszabadulás és április 4. kultusza a szocializmusban
Egy meghitten szürke alternatív történelemben, amiben nemcsak összeesküvés-elméletek és politikai szlogenek szintjén, hanem ténylegesen elmaradt volna a rendszerváltás, éppen óriási 80-as betűk ragyognának mindenhol, szisszennének a pirosnaposra bespájzolt sörök, és csattognának az ollók a tanácselnökök kezében, akik alig bírták már ilyenkor kivárni, hogy átvághassanak végre valamilyen szalagot.
https://hetifortepan.capacenter.hu/felszabadulasi-kultusz/
___

Fotó Inkey – Egy rendszereken és kormányzatokon átívelő életút
A mesterséget a K.u.K. világból itt maradt vidéki fényképészeti műintézetekben tanulta, hogy a két világháború közötti években már filmsztárok és felső középosztálybeli egzisztenciák székesfővárosi portréfotográfusa legyen. Haditudósítóként szerencsésen tért vissza a Don-kanyarból, de az államosítás idején sem esett kétségbe, miután önálló műterem nélkül maradt. Standfotósként sok más mellett olyan filmekkel kapcsolódott össze a neve, mint az Emberek a havason, a Hannibál tanár úr, a Szegénylegények, vagy Várkonyi Zoltán Jókai-adaptációi. Inkey Tibor fotográfus élete és életműve a 20. század Magyarországának sajátos és reprezentatív lenyomata.
https://hetifortepan.capacenter.hu/inkey-tibor/
___

A piros tanúsága – Dejcsics Konrád bencés szerzetes húsvéti írása
Nagypéntek és húsvétvasárnap – mint a gyász és az öröm, a szenvedés és annak feloldása, Jézus halálának és feltámadásának napja – hagyományosan fekete-fehér ünnep. Legalábbis a római katolikus egyházi hagyomány, és a köréje fonódó, belőle táplálkozó népszokások így őrzik meg...
https://hetifortepan.capacenter.hu/husvet/

-\\- -\\- --\\- -\\- \\-

Kicsivel később: most (tíz éves a Fortepan)
http://netpolgar.network.hu/blog/netpolgar_avagy_digitalis_irastudo_klub_hirei/kicsivel-kesobb-most-tiz-eves-a-fortepan

Válasz

Közúti Közlekedési Emlékekért Alapítvány: Egy kép egy mozgóboltról

„… a Vác és Vidéke Áfész üzemeltet egy autóbuszt, amely a területén járja a tanyákat és a falvakat. Ez az autóbusz a legfontosabb élelmiszereket, vegyi és dohányárut, italokat szállít a településekre, főleg oda, ahol rossz a kereskedelmi ellátottság. Jól fogynak az élelmiszerek, napi cikkek, mégis a vesztesség határán táncol a busz üzemeltetése. Az Áfésznek azonban tovább kell járatnia a mozgóboltot, mert kötelezettséget vállalt a kistelepülések ellátásáért. Hiszen ha valahol bezár az egykor személyes vegyes bolt szabadságolás vagy betegállomány miatt, nem kényszeríthetik az embereket arra, hogy busszal, vonattal menjenek naponta más községbe bevásárolni.”
(Pest megyei Hírlap / 1986-04-19 / 92. szám)

„A Vác és Vidéke Áfész az utóbbi években jelentős összeget fordított a kistelepülések bolthálózatának fejlesztésére. A VI. ötéves tervidőszakban például Galgagyörkön és Kosdon újították fel az üzleteket összesen csaknem 3 millió forintért. Ebben az esztendőben kezdték meg a penci vegyesbolt átalakítását, amelyet a tervek szerint jövőre fejeznek be. Ugyancsak az idén kezdődött a sződi új, háromszáz négyzetméter alapterületű ABC építése. A VII. ötéves tervidőszakban 5 millió forintot tervezett a fogyasztási szövetkezet az ilyen jellegű rekonstrukcióra, örvendetes, hogy egy-egy bolt felújításakor sem marad ellátás nélkül a falu. Évek óta a mozgó ABC-busz helyettesíti a bezárt üzleteket.”
(Pest megyei Hírlap / 1986-07-16 / 166. szám)

Fotó: Fortepan / Vimola Károly

https://www.facebook.com/photo/?fbid=663028219665689

Válasz

Stalter György: Átrendeződés/ Rákosrendező (2012–2021)
2025. január 22. | Mai Manó Ház

Közel tíz évig fényképeztem Budapest belvárosától, a Nyugati pályaudvartól alig 3 kilométerre elterülő, százhektárnyi Rákosrendező pályaudvar életét, szubkultúráját: az állomás épületét, a vonatokat, a környék hajléktalanokkal belakott zugait és a graffitiket. A környéken nőttem fel, így láthattam fénykorában, pusztulásában és elmúlásában is. A fővárosnak ez a jellegzetessége ugyanúgy el fog tűnni, mint a Város a városban/Józsefváros (2010) című könyvem helyszínei.

A pályaudvar elhanyagolt, magára hagyott hangulatot áraszt, de az állomás várótermét műteremként tudtam használni, ahova behívtam az átutazókat, várakozókat, és különböző világítási módszerekkel megjelenítettem karakterüket. Munkám során azokat a portréértékű, számomra fotográfiailag érdekes személyeket kerestem, akikben megtaláltam azt, ami engem érdekel. Ezek a fotók a képeken szereplő emberek beleegyezésével készültek, tudták, hogy róluk fénykép készül, mint anno a fényképésznél. A különbség az, hogy én tudatosan választottam ki, hogy kit akarok lefényképezni.

Korábbi munkáimhoz hasonlóan – Budapest Józsefváros (2010), Berlin Neukölln (2011) – itt is egy jól körülhatárolható területen dolgoztam, így ismerősként tértem vissza. A helyszín az előzőekhez képest jóval szűkebb, emiatt ez a munka számomra sokkal koncentráltabb, bonyolultabb fotográfiai feladatot jelentett. Az idő nem csak a tárgyi környezetet változtatja meg, de a benne élő embereket is; másképp öltözködnek, viselkednek, másképp nyilvánulnak meg a kamera előtt. Rengeteg átutazóval kerültem kapcsolatba, a találkozások természetessége, a várakozásra szánt idő, az esetlegesség megismételhetetlensége miatt.

A megszerzett tapasztalatok alapján kialakított munkamódszeremmel hosszú évekig dolgoztam ezen a projekten, követtem a változásokat és dokumentáltam az ott zajló életet. Azt remélem, ha sikerül ezeket a fotókat megőrizni, 10-20-100-200 év múlva hiteles kordokumentummá válnak. (Stalter György)

https://punkt.hu/2021/09/09/egy-budapesti-palyaudvar-elete-kepekben-stalter-gyorgy-atrendezodes-rakosrendezo-2012-2021/

Válasz

Mai Manó Ház: A vasúti közlekedés meghatározó fotográfusának kiállítása a Robert Mann Gallery-ben

Amikor a Norfolk & Western Railway megkezdte a gőzről a dízelüzemre való átállást, O. Winston Link öt éven át fényképezte a vonatokat és a virginiai vasútvonal mentén fekvő városokat. Link nagy formátumú, 4x5-ös kamerájával felszerelkezve vágott neki a munkának, hogy képeket készíthessen az utolsó olyan szerelvényekről, melyeket még gőzmozdony húzott.
https://punkt.hu/2025/03/17/a-vasuti-kozlekedes-meghatarozo-fotografusanak-kiallitasa-a-robert-mann-gallery-ben/

Válasz