A balesetek túlnyomó része ősszel történik, amikor a látási viszonyok jelentősen megváltoznak. Pedig gyermekkorban, a "piros: tilos, zöld: szabad" alapigazsággal nagyjából egy időben megtanulunk egy másik fontos szabályt: látni és látszani. Hol van akkor a hiba?

Ellenőrizzük működésüket,

és használjuk nappal is a világítóberendezéseket!

A korlátozott látási viszonyok elsősorban lakott területen kívül veszélyesek, egyrészt a közvilágítás hiánya, másrészt a jóval nagyobb sebesség miatt. Forgalmi akadályt hosszúfénnyel is csak körülbelül 300 méterről tudunk észrevenni, tompítottal pedig csak 50-80 méterről, jó esetben féktávon belül. A kivilágítatlan kerékpárosok és gyalogosok távolsági fényszóróval is hozzávetőlegesen csak 100 méterről válnak láthatóvá, tompítottal mintegy harmadára-negyedére csökken az észlelési távolság. Koszos, sáros fényszórókkal tovább romlanak a látási viszonyok, ellenőrzésükre mégsem fordítunk időt induláskor.

Sőt, nagyon sok "félszemű" autót lehet látni az utakon annak ellenére, hogy mindenki tudja: egy kiégett lámpa töredékére kurtítja a belátható útszakaszt. Sok találékony vezető bizonyára azt is meg tudná indokolni, miért nem cserélte ki az izzót. Igaz, ma már egy izzócsere egyáltalán nem olyan egyszerű művelet, mint ahogy annak idején megtanították. Mindenesetre a meghibásodott fényszóróval közlekedő járműből nemcsak rosszabbul lehet látni: ezeket a gépkocsikat nehezebb észlelni is - nyilván mindenki látott már éjszakai országúton közeledő motort, amelyről közelebb érve kiderült, hogy autó, csak épp nem ég az egyik lámpája. A fényszórók továbbá nagyon hasznos információt nyújtanak akkor, amikor egy haladó jármű távolságát és sebességét próbáljuk megbecsülni; elég csak a 6-os útra gondolni, akár nappali körülmények között is.

Nem csak illetlenség vakítani, roppant veszélyes is.

Állíttassuk be a fényszórókat!

Néhány autós hajlamos a másik végletbe esni, elvakítani a többi közlekedőt. Leggyakoribb eset az égve hagyott hosszúfény, amely nemcsak a szembejövőket zavarja, hanem - és ezt sokan elfelejtik - az előtte haladót is. Biztos tapasztalták már, hogy egy kielőzött jármű vezetője nem vette vissza a reflektort, és a tükrökön keresztül csak úgy ontotta a vakító fényt a retinába. Még ennél is gyakoribb figyelmetlenség a "felvilágítás". Sok ember azt hiszi, az égre meredő első lámpa csak a Dacia 1310 sajátsága volt, és ezért autóikban a fényszóró-magasságállító gyakorlatilag csak dísznek van; pedig a kapcsoló bonyolultnak nem nevezhető használatával - megterhelt csomagtérnél és főleg vontatmány kíséretében - elkerülhető a szembejövők elvakítása.

A félszemű éjjel motorkerékpárnak tűnhet.

Cseréltessük ki mielőbb az izzót,

addig pedig -ha van- használjuk a ködfényszórókat helyzetjelzőket!

Ezzel szemben a hátsó ködlámpákat egyesek imádják feleslegesen bekapcsolni: "ha már van, használjuk" alapon azonnal ráugranak a gombra, mihelyt leesik három csepp eső. Mint neve is mutatja, a ködlámpát ködös időre találták ki, ennélfogva jóval erősebb fényt bocsát ki, mint a hátsó helyzetjelző. Használata tehát csak akkor indokolt, ha a köd vagy a sűrű csapadék drasztikusan lecsökkenti a belátható útszakaszt, egyéb esetben - például szemerkélő esőnél - nemcsak nagyon zavaró, hanem megtévesztő is lehet, hiszen féklámpának nézhetik. Külföldön egyébként több helyen is láttam, hogy szélsőséges látási viszonyok között a ködlámpát és a vészvillogót együtt használják.

A csíkosan, rosszul tisztító ablaktörlő azonnali cserére szorul.

Kapcsoljuk be a párátlanítást is!

Egy bő évtizede még az autó szerves tartozéka volt a törlőrongy, ma viszont, mikor már alig adnak el új gépkocsit légkondi nélkül, rengetegen kizárólag a szellőzőrendszerre hagyatkoznak. Nekem egy 2005-ös téli éjszakán a ventilátor felmondta a szolgálatot, így a párátlanítást és a belső jégmentesítést is csak intenzív törölgetéssel tudtam megoldani. Akár büszkén ki is húzhatnám magam, hogy legalább az ablaktörlő gumik újak voltak, így nem húztak csíkot, mikor az üvegre kásásodó csapadékot kotorták félre. Így is valóságos kínszenvedés volt az a 8-10 kilométer, pedig lakott területen, jól kivilágított utakon haladtam. Országúton egész biztosan nem vállalkoztam volna ilyen útra.

Az autósok öt százaléka látása miatt nem kaphatna jogosítványt

Meglepően sokan vannak viszont, akik - tudatosan vagy sem - nap mint nap volán mögé ülnek úgy, hogy nem látnak. Gondolták volna, hogy tíz- és tízezreknek nem megfelelő a látásuk ahhoz, hogy gépkocsit vezessenek? Egy közelmúltban végzett felmérésen a megvizsgált több mint 800, jogosítvánnyal rendelkező ember mintegy 5%-ának nem megfelelő a kétszemes látása, azaz olyan korrekcióra lenne szüksége, amely nélkül nem rendelkezhetne vezetői engedéllyel. Ha országos szintre vetítenénk, ez 175 000 személyt jelentene - megdöbbentő adat. Bár a jogosítványt időről időre meg kell hosszabbítani, a köztes időben bőven kialakulhat rövidlátás, romolhat a szürkületi látásélesség. Az "éleslátás = biztonság" jelmondatú kampányban éppen ezért próbálják felhívni a figyelmet az időközi szemvizsgálatra. A vezetői engedélyhez szükséges egészségügyi alkalmassági vizsga egyébként 40 éves korig tíz, 60 éves korig öt, 70 éves korig három, e felett kettő évre szól. Az úgynevezett 2. alkalmassági csoportba tartozókra, azaz a "hivatásos jogsival" rendelkezőkre értelemszerűen rövidebb periódusok vonatkoznak.

Lakott területen kívül a kerékpárosoknak

és a gyalogosoknak is kötelező a láthatósági mellény viselése.

Bár nincs arról külön statisztikai adat, hogy a balesetek hány százaléka következik be a nem megfelelő látás vagy láthatóság miatt, Kiss Csaba rendőr alezredes, az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottságának titkára szerint a kerékpárosok és gyalogosok elütésének meghatározó hányada tulajdonítható ennek a problémának. A baleset helye, ideje és egyéb körülményei igen gyakran azt támasztják alá, hogy a gépjárművezető későn észlelte az áldozatot, amit elsődlegesen láthatósági okokra lehet visszavezetni.

Somogyi telkünktől nem messze lakott Lajos bácsi, aki lámpa és prizma nélkül használta kerékpárját, szinte kizárólag a kocsma-tanya táv megtételére. Ha még élne, nyilván fogalma sem lenne arról, hogy éjjel, kivilágítatlanul kevesebb mint 100 méterről vált láthatóvá a hosszúfényt használó autósok számára; ha vette volna a fáradságot, hogy lámpát, prizmát szereljen biciklijére, a fél kilométerre lévő gépkocsik vezetőjével is tudatta volna, hogy épp hazafelé teker. És sajnos Lajos bácsik tucatjai közlekednek mindennap kivilágítatlanul, akik azt sem tudják, mi fán terem a láthatósági mellény. Pedig június 1-je óta lakott területen kívül, korlátozott látási viszonyok között minden kerékpárosnak kötelező a viselete.

Az autóból mellényben szálljunk ki!

A "Közlekedj okosan!" című diafilmből annak idején nemcsak azt tanulhattuk meg, hogy gyalogosként országúton a szembejövő gépjárműforgalom oldalán kell közlekedni, hanem azt is, hogy ilyenkor ajánlatos a zseblámpa használata. De ez persze az elmélet, a gyakorlatban ilyesmivel nemigen találkozni. És mivel a gyalogosoknak általában nem áll rendelkezésükre fényjelző berendezés, az egyetlen módszer a láthatóság növelésére a mellény, amely megsokszorozza az észlelési távolságot. Ennek következtében jövő év első napjától a lakott területen korlátozott látási viszonyok közt haladó gyalogosok ugyanúgy kötelesek viselni láthatósági mellényt, mint a kerékpárosok. És éppúgy, mint nyugati szomszédunknál, a gépkocsiból, sőt a buszból sem szabad majd kiszállni mellény nélkül.

Magyarországon évente közel 1500-an veszítik életüket közlekedési balesetekben - egy évtized alatt egy Sárospatak vagy Fót méretű település lakossága hal meg az utakon. Van tehát mit javítani a statisztikán, és ismerve a KRESZ tervezett szigorítását, a mellény kötelezővé tétele és a november elején indult láthatósági kampány egy sorozatnak csak az első lépcsőfoka.

(forrás: origo.hu)