Pilléres emlékeink, I. rész: a Lánchíd
http://borsa.hu/20090320/pilleres_emlekeink_i._resz_a_lanchid/budapesti_hidak_a_szechenyi_lanchid_tortenete/
írja a borsa.hu

Nemzeti szimbólum, ami a megsemmisítés után is újjá tudott éledni, fesztiváloknak ad otthont a mai napig, és a történelme sok mindenre megtanít. Íme a Lánchíd.

Mi, budapestiek naponta járkálunk el mellettük, alattuk, fölöttük, sőt még rajtuk keresztül is, mégsem vesszük észre, hogy ott vannak. Ha turisták érkeznek a fővárosba, Budapest egyik jellegzetességeként mutogatjuk nekik őket, és mindenki le van nyűgözve, hogy milyen fantasztikusak, eredetiek, és méltóságteljessé teszik a várost. Pedig tudjuk ezt jól mi, budapestiek is. Már annyira tudjuk, hogy életünk részévé váltak, és kizárólag használati tárgyként tekintünk rájuk. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy Budapest világszerte egyedülálló és csodálatos látképét a Duna hídjainak is köszönheti.

Emlékszel, kedves Borsaolvasó, hogy az EU-csatlakozás ünnepén mezítláb lehetett sétálgatni a befüvesített Szabadság-hídon? Vagy arra, amikor becsomagolták az Erzsébet-hidat? És az megvan, hogy valaki műcsontot lopott a Lánchidat őrző oroszlánok szájába? A fővárosi hidak jó sok mindent láttak már ott, a Duna felett. És nem túlzás, hogy Budapestet a hídjai tették Budapestté, hiszen az 1873-as egyesülés előtt még három külön település létezett csupán: Pest, Buda és Óbuda. A három helység nem működhetett egymás nélkül, ám ehhez szükség volt az állandó hídra. 1873-ban már huszonnégy éve állt a Lánchíd, éppen épült a Margit híd és a déli vasúti átjáró. A Millenniumra lett kész a Ferenc József híd, 1903-ban adták át az Erzsébet hidat, '37-ben a Petőfit, '50-ben a hirtelen Sztálinra keresztelt Árpád hidat. A II. világháború után nem egy ideiglenes dunai átjárót is emeltek a város területén, hogy a lebombázott hidak helyett vigye a forgalmat. A pár hónap alatt épült Kossuth híd 1946-tól egészen 1960-ig állt. A híres elődöket 1995-ben a Lágymányosi, 2008-ban a Megyeri követte. Mind közül a legszebb, a leghíresebb az első, a Széchenyi lánchíd, amely idén novemberben lesz 160 éves.

Az 1800-as évekig csak ideiglenes hídjai voltak a Dunának. Széchenyi István ugyan már 1832-ben megalapította a Hídegyletet, de az építkezés csak 1839-ben kezdődött el, mert az állandó hídnak voltak ellenzői is, hiszen Pest is és Buda is komoly összeget szedett be az ideiglenes hajóhíd vámjaiból. És a városvezetők féltek a kudarctól: mi lesz, ha a hazai tapasztalatlan mérnökök miatt kimosódnak az alapok, összeomlik vagy leszakad a híd? Sokan attól is tartottak, hogy a vízben álló pillérek miatt télen majd feltorlódik a befagyott folyó, és jeges áradást küld a közeli házakra. Az aggodalmak miatt esett a választás a speciális lánchíd szerkezetre, amelynek lényege, hogy a levegőben kifeszített, föld alatti kamrákban rögzített, vasból készült hatalmas láncszemek segítségével a víz fölé függeszti az útpályát, így a pillérek nem akadályozzák a vízi járművek közlekedését.

Széchenyi 1837-ben tette meg híres felhívását, hogy a nemesség anyagilag támogassa a híd megépítését, de nem sok sikerrel járt. Még ugyanebben az évben felkérte Sina Györgyöt, egy bécsi bankárt, hogy vállalja el az építkezés pénzügyeinek kezelését, ő lett a Lánchíd részvénytársaság alapítója. Nem sokára szakembereivel együtt megérkezett Angliából az építész Adam Clark, így meg is kezdődhetett a munka. Csak az alapozás két évig tartott: a munkások fenyőfából készült cölöpsorokat vertek be a talajba. A pesti hídfőnél az 1842-es ünnepélyes alapkőletételen a király helyetteseként Károly főherceg is részt vett. Az alkalomra emlékirat készült, amelyet az akkor használatos arany- és ezüstpénzekkel egyetemben annak rendje és módja szerint elhelyeztek az alapban.

Az építkezést megzavarta egy nagyobb baleset, amikor az egyik vasláncszem rázuhant az építőállványra – ekkor maga Széchenyi István is a Dunába esett. További zavaró tényező volt a 1848-49-es forradalom és szabadságharc, amely miatt teljesen lelassultak a munkálatok. A sors fintora, hogy a hídon az ötletgazda Széchenyi sohasem sétálhatott át, az első áthaladók között volt azonban 1849 januárjában a magyar koronát Pestről kimenekítő országbiztos kocsija és nem sokkal később a Pestet elfoglaló császári katonák hadi járművei. A Lánchidat 1849. november 20-án adták át a forgalomnak, és másnaptól már vámot is szedtek: a gyalogosoktól 1, a teherrel közlekedőktől 2, a tehenet kísérőktől 3, a kis szekérrel haladóktól 5, a naggyal közlekedőktől 10 krajcárt.

A Lánchíd lett a Regensburg alatti, több mint kétezer kilométeres Duna-szakasz első állandó hídja, akkoriban a világ egyik legkorszerűbb, legjobban merevített, legnagyobb lánchídja volt. Klasszicista stílusú kapuit eredetileg a koronás magyar címer díszítette (ennek helyére később Kossuth-címer, majd vörös csillaggal ellátott népköztársasági, 1996-ban pedig újra Kossuth-címer került). A hídon egykor speciális omnibusz közlekedett: mivel az út a part felől enyhén emelkedett, a hídfőknél egy harmadik lovat is fogtak a jármű elé. A pluszlóerőt aztán a híd közepén kifogták és visszavezették a kiinduló ponthoz.

Az 1870-es években a faszerkezet kopása és a híd kilengése miatt korlátozták a teherforgalmat, és a vadonatúj Margit híd miatt csökkent is a járműforgalom. A híd nagyobb felújítására csak évtizedekkel később került sor, amely után kicsit átkeresztelték, hivatalos neve Széchenyi lánchíd lett (bár a köznyelv a mai napig csak Lánchídként emlegeti). A XX. század elejének Budapestjét egyre nagyobb forgalom jellemezte: a híd mindkét oldalán hatalmas dugók alakultak ki, rendőrök irányították a forgalmat, később a főváros egyik első közúti jelzőlámpáját a Lánchíd budai hídfőjénél adták át. 1924-ben a hídon a ló vontatta omnibuszokat felváltották a modern, motormeghajtású buszok.

A második világháborúban a németek Budapest összes hídját felrobbantották, utolsóként, 1945. január 18-án a Lánchidat is. Az újjáépített híd az eredetinél szélesebb kapukat kapott, amelyeken keresztül két busz is elfér egymás mellett, de a régi vámszedőházakat végleg lebontották. Az új Lánchidat a régi után pontosan 100 évvel, 1949. november 21-én adták át a forgalomnak.

A hidat 1852 óta őrzi a négy kőoroszlán. Marschalkó János szobrász egy urbánus legenda szerint az első volt, aki a Lánchídról a Dunába ugorva öngyilkosságot követett el – állítólag ezért, mert a nép azzal csúfolta, hogy elfelejtett nyelvet faragni az oroszlánoknak. A mendemonda úgy szólt, hogy a hiányosságra egy vargainas figyelt fel, s terjesztette a hírt országszerte. Egy anekdotagyűjtő szerint mindez csupán mese, mert a szobrászt ugyan zavarta a gúnyolódás, de öngyilkos azért nem lett az oroszlánnyelvek miatt. Állította, az igazság az, hogy a művész fogadott barátaival, hogy az oroszlánnak az ábrázolt szájtartás miatt nem látszik a nyelve, ezt egy cirkuszi oroszlán segítségével be is bizonyította, az elnyert 500 forintot pedig jótékony célra ajánlotta fel. Mindenesetre, kedves Borsaolvasó, ha legközelebb a Lánchídon jársz, kukkants be az oroszlán szájába! És ha már ott jársz, a budai oldalon álló oroszlánszobrok talapzatán nézd meg a Széchenyi és a Sina család címerét is! A szobrász neve pedig közvetlenül az oroszlánok hátsó lábai alatt, a talapzatba vésve olvasható. A budapestiek egyébként nagyon szeretik a Lánchíd kőoroszlánjait, amelyek olyan felségesen őrzik a dunai átkelőt, olyannyira, hogy 2002-ben valakik habkőből készített 40 centis műcsontokat csempésztek a szegény állatok szájába.

Széchenyi az 1830-as évek elején Londonban az egyik legnevesebb hídépítőt kérte meg az állandó híd tervezési munkálataira. William Tierney Clark állítólag igazi kihívásként tekintett a feladatra és rekordidő alatt elkészült a tervekkel. Az idősebb Clark meg-megjelent ugyan a dunai építkezésen, de az állandó szakmai felügyeletet egy másik, fiatalabb Clark végezte, Adam (aki csupán névrokona volt a tervezőnek). Adam Clark, akinek nevét a budai hídfő és az Alagút közötti tér is viseli, 1848-ban, Széchenyi István minisztersége alatt a közlekedési minisztérium tanácsosa volt, és a szabadságharc idején megmentette a már szerkezetkész hidat. Az osztrák hadsereg egyik tábornoka ugyanis fel akarta robbantani az építményt, de Clark kinyittatta a Duna és a lánckamrák közötti zsilipeket, a szivattyúkat pedig összetörette. A felbőszült tábornok így a puskaporos hordókat csak a hídon tudta felrobbantani, ami nem tett nagy kárt a szerkezetben. Clark a Lánchíd átadása után Pesten telepedett le, a munkájáért felajánlott magyar nemességet azonban skót nemesi címe miatt nem fogadta el. A londoni mérnök annyira jól érezte magát nálunk, hogy magyar lányt vett el feleségül, ráadásul nem is akárkit, hanem a budai városkapitány fiatal lányát. Az Áldásy családba beházasodott Adam Clark munkája az 1857-ben átadott Alagút is, amelyről azóta is minden kisgyereknek azt mesélik a vicces felnőttek, hogy azért építették, hogyha esik az eső, oda nyugodtan be lehessen tolni a Lánchidat.

Kedves Borsaolvasó, Magyarország egyik leghíresebb jelképét, a Lánchidat megnézheted az 1992-es és '94-es 200 forintos érméken, sőt a 2009-ben kiadandó új 200 forintoson is. A híd születésének történetéről a kedélyeket jócskán felborzoló film is készült, a Hídember, ami Széchenyi István életéről szól. Az 1849-es első Lánchíd szerkezetének egyes láncai és egyéb vasöntvényei a Közlekedési Múzeum szabadtéri kiállításán láthatóak a Városligetben. A budai pillér lábán ma is jól kivehető a vízmérce, magán a pilléren pedig a szervizjárdák. Mi, fővárosiak 1999-ben ünnepeltük a Lánchíd építésének 150. évfordulóját az első Hídünneppel, amikor csak a gyalogosoké volt a híd. Az autósok nyaranta havonta egy hétvégén ma sem hajthatnak fel a hídra.

Válasz

A Lánchíd átépítése
2014. - X. új folyam
http://www.budapestfolyoirat.hu/427-a-lanchid-atepitese
írja a budapestfolyoirat.hu

képek forrása: FSZEK Budapest Gyűjtemény

A nagyhatalmak követi jegyzékben szólították fel Törökországot, tegyen eleget követeléseiknek, de ez nem tisztázta, hanem tovább súlyosbította a helyzetet. Oroszországban a kormányzat állandó készültségben tartja a katonaságot és a rendőrséget, hogy folyamatosan nyomás alá helyezze az elégedetlenkedőket. Szerbiában katonai szolgálatra rendelték be valamennyi fegyvernem tartalékosait. A román nemzetiségi komité kívánságait – többek között, hogy négy vármegyében román főispánt nevezzenek ki, román vidéken román legyen a közigazgatás és a bíróság – Tisza miniszterelnök visszautasította. Budapesten akkoriban…

„Ha ez a Monarchia rászorul Románia segítségére,
akkor csinálja meg a végrendeletét.”
(Az Est)

Az újpesti és rákospalotai sütödék negyvenkét tagú közgyűlésén hosszas vita után úgy döntöttek, nem emelik fel a kenyér árát. A lakosság fellélegzett, a pékek káromkodtak, a kifli íve kisebb lett. Egymillió koronás földmutyira derült fény a Margitszigeten. A romantikus fekvésű rózsakertet és a régi villákat telekspekulációs trükkel akarták kisajátítani, hogy helyükön kaszinók és rulettbódék épülhessenek. Városrehabilitációs tervként röppent fel a Ferenciek terén álló templom és bazár lebontása, a helyére kerülő új épületkomplexum tervezésével Tőry és Pogány urakat bízták meg. Báró Forster szerint a dolog még nem aktuális, pedig az akták ekkor már a minisztériumban voltak. Vázsonyi Vilmos demokrata képviselő a Tisza-kormányt bírálva nagyhatalmi tébolymunkát és reakcionárius szédelgést sejtett a befuccsolt román paktum ügyében. A debreceni Kereskedelmi és Iparkamara épületében székelő hajdúdorogi görögkatolikus püspöknek egy leopárdbőrbe csavart, 50×25 centis, kegyszernek látszó ládikót küldtek Csernovitzból. A csomag felnyitásakor nagy erejű pokolgép lépett működésbe, öt halott és kilenc sebesült maradt a helyszínen. A lakosság általános véleménye szerint a merénylet az oláhok műve volt. Az Aréna úti szekerészkaszárnyában Babocsay Zsigmond – családi viszály miatt – pisztolypárbajban agyonlőtte sógorát, Hajdú István főhadnagyot. Nem mellesleg ez volt a tizenkilencedik megnyert viadala. BTC – III.ker. TVE 6:1, FTC – NSC 4:1. Reklám: Farsangi czikkek, álarczok, papírsapkák, kotilionok, tréfás tűzijátékok, kellékek, állatfejek Emmerling Adolftól! Bp. IV. Gróf Károlyi u. 26.

Izgalommal és komoly aggodalommal várta a főváros közönsége, hogy körülbelül két esztendőre teljesen lezárják a közlekedés elől a Lánchidat. Fővárosunk büszkesége, a 65 esztendővel ezelőtt átadott híd ugyanis rászolgált a teljes felújításra. A terveket az illetékes helyen már korábban elfogadták és a kormány jóváhagyására 1914. február 3-án megindultak a munkálatok.

„A polgári rend méltatlankodik a forgalmi mizéria miatt, az önző közlekedés rossz néven veszi az érdemes öreg Lánchídtól, hogy gyöngélkedni mer és pihenni akar egy kicsit, s a panaszokon kívül tarka tréfákat csinálnak a napi események humoristái e vonzó téma fölött és mindenki elsóhajtja azt a groteszk pesti aforizmát, hogy az élet olyan, mint a Lánchíd.” (Szép Ernő: Irka-firka)
Az eredeti állapotból szinte csak a pillérek és a hídfők maradtak meg. A munkát állványhídról végezték, a hajózás folyamatosságának a biztosítására csupán 48 méteres nyílást hagytak. A bontás előtt a láncok feszültségmentessé tétele érdekében a hidat 26 centivel (!) megemelték. A Kereskedelmi Minisztérium a diósgyőri állami vas- és acélgyárral végeztette el az acél alkatrészek elkészítését, ami tizenhárom hónapig foglalkoztatta az üzemet. A rendelés 3274 darab, különböző alakú láncszemre, 176 horgany-lánclemezre, 356 betétlemezre, 216 csaphengerre, 432 csavar­anyára történt. Az egész anyag súlya 26.834 métermázsa, ami 240 vagonrakománynak felelt meg. A kész láncszemeket elszállítás előtt Beke József és Gállik István műszaki főtanácsosok egyenként megvizsgálták. Egy vagonba 12-13 lemez fért el, és ennek a mennyiségnek a teljes elkészítése – az acélöntést nem számítva – nyolcvannyolc munkásnak és a gépek egész sorának teljes huszonnégy órai idejét vette igénybe. Naponként három vagont indítottak a fővárosba, mert az egyes alkatrészek összeszerelése a helyszínen történt.

A megerősíteni kívánt vasszerkezet átépítésénél arra is ügyelni kellett, hogy a híd emblematikus képe a művelet során lehetőleg ne változzon meg. A kovácsoltvasból még Angliában készült régi lánclemezek három és fél méteresek, az újnál ellenben hat méter húsz centiméter hosszúak lettek az egyes csomóknál. Az egyes lánctagok hosszúságának növekedése miatt a függesztőrudak egymástól való távolsága 1,8-ról 3,6 méterre nőtt. A szénacélból készült új láncok keresztmetszetét az eredeti másfélszeresére növelték, a lánclemezek magassága 26-ról 36 centiméterre, a lemezkötegek vastagsága pedig 60-ról 70 centiméterre növekedett.
A híd stabilitását növelő merevítőtartókat a gyalogjárók és a kocsipálya között helyezték el, a fa rácstartók helyére. A pillérek tetején található láncnyergeket is kicserélték, és helyükre a pilléreknek kizárólag függőleges irányú erőket átadni képes acélsarukat építettek. Azért, hogy a láncok megnövekedett húzóerejét a hídfők képesek legyenek felvenni, a lehorgonyzó faltömböket kétoldalt öt-ötezer köbméteres betontömbök hozzáépítésével erősítették meg. A konzolok által tartott, pilléreken lévő járdákat vasbetonlemezes szerkezetűre építették át, de esztétikai okokból a régi konzolokat a helyükön hagyták.

A kocsipályát a hídtengelyre merőleges sorokban bitumenre lerakott fakockák, a járdákat pedig kétrétegű öntött aszfalt burkolta. A szabadságharc idején ágyúgolyó csapódott be a budai pillérbe, ezt a sérülést kijavították.
A régi Lánchíd annak idején 6.220.428 pengőforintba került, most majdnem ugyanennyit, hat és fél millió koronát költöttek az átalakításra a hídfők megerősítésével együtt. Ahogyan az eredeti híd építése közben, ekkor is történt szerencsétlenség a helyszínen. Június 30-án egy a Margit-szigetről elszabadult csónakház nekisodródott a budai nyílás állványhídjának, és azt szétroncsolva egészen Budafokig vitte. Az állványhídon lévő 74 darab előkészített lánclemez a vízbe esett, csak 15-öt sikerült megtalálni és kiemelni.

Alig másfél esztendő múlva, 1915. november 27-én adták át a hidat a forgalomnak, melynek kőbe vésett története a hídfőkön olvasható. Ekkortól nevezték a Lánchidat Széchenyi lánchídnak.

Válasz