Yollee59
https://www.youtube.com/channel/UCxmcPvK3hNw27AyYpqz9rtg

A vers központi kérdése a személyiség önértelmezése és önmegvalósítási lehetőségeinek meghatározása. A vershelyzet: az én (szubjektum) és a nem én (világ) alapvető filozófiai kettősségére épül. Kiemelt szerepe van az énnek, az egyesnek…
„Szabó Lőrinc verseket hoztam elsősorban, hiszen számomra ő egy jelentős, kiemelkedő személyiség. Ő testesíti meg azt az embert, aki szeretett volna mindenképpen kötődni Istenhez, de nem sikerült neki, mert a belső énje állandóan egészséges lázadásra késztette. Én úgy gondolom, hogy ő vágyott erre a kapcsolatra - mondta Nemes Levente.
„Nyíltak ajtók, s nyíltak jó csodák,
s én boldogan bolondoztam tovább
idegen romokon és magamon át
s nem félek már, hogy újra elveszítsen
két kezével egyszerre tart az Isten…” - ezen idézetet választotta az előadó koncertje címének.
- Ehhez kapcsolódóan egy fotót tettem a koncertplakátra, amin egy kő feszület van, rajta Krisztus, fej nélkül, helyette egy kocka van. Hogy miért ezt választottam? A hétvégi rendezvény címe: Nyitott szívvel a világ felé. Azt szeretném ezzel sugallni, hogy - leginkább az egyháznak - sokkal nyitottabbnak kellene lennie a világgal szemben, a kockafejűséget, s a bezártságot pedig meg kellene szüntetni. Rossz szemmel néznek arra az emberre, aki nem úgy viselkedik, ahogy ők elvárják, pedig a szíve lehet, hogy éppen olyan befogadó….”

Szabó Lőrinc:
Az Egy álmai

Mert te ilyen vagy s ők olyanok
és neki az érdeke más
s az igazság idegállapot
vagy megfogalmazás
s mert kint nem tetszik semmi sem
s mert győzni nem lehet a tömegen
s ami szabály, mind nélkülem
született:
ideje volna végre már
megszöknöm közületek.

Mire várjak még tovább, a jövőt
lesve alázatosan?
Fut az idő, és ami él,
annak mind igaza van.
Én vagy ti, egyikünk beteg;
és mégse nézzem a fegyvereket,
hogy szeretet vagy gyűlölet
közelít-e felém?
Ha mindig csak megértek,
hol maradok én?

Nem! nem! nem bírok már bolond
szövevényben lenni szál;
megérteni és tisztelni az őrt
s vele fájni, ha fáj!
Aki bírta, kibogozta magát
s megy tőrök közt és tőrökön át.
Ketten vagyunk, én és a világ,
ketrecben a rab,
mint neki ő, magamnak én
vagyok a fontosabb.

Szökünk is, lelkem, nyílik a zár,
az értelem szökik,
de magára festi gondosan
a látszat rácsait.
Bent egy, ami kint ezer darab!
Hol járt, ki látta a halat,
hogyha a háló megmaradt
sértetlenül?
Tilalom? Más tiltja! Bűn? Nekik,
s ha kiderül!

Bennünk, bent, nincs részlet s határ,
nincs semmi tilos;
mi csak vagyunk, egy-egy magány,
se jó, se rossz.
Rejtőzz mélyre, magadba! Ott
még rémlik valami elhagyott
nagy és szabad álom, ahogy
anyánk, a végtelen
tenger, emlékként, könnyeink
s vérünk savában megjelen.

Tengerbe, magunkba, vissza! Csak
ott lehetünk szabadok!
Nekünk többé semmit sem ad
ami kint van, a Sok.
A tömeggel alkudni ha kell,
az igaz, mint hamu porlik el;
a mi hazánk az Egy, amely
nem osztozik:
álmodjuk hát, ha még lehet,
az Egynek álmait!

https://www.verslap.hu/versek/szabo_lorinc/az_egy_almai.html