Tenyérnyi darabokra tépi a roncsautókat az ország legnagyobb fémzúzdája. A tizenhat darab, egyenként százkilós törőkalapács szétzúzza az öntött motorblokkot, váltót, a szuperdaráló azonban mégsem az autók szomorú végét jelenti. A magyar járműzúzalékot ugyanis ezertonnánként vásárolják a szlovákiai és olasz autógyárak számára, amelyek új Peugeot-ot, Kiát és Fiatot gyártanak belőlük. A próbaüzem után, de még a hivatalos átadó előtt jártunk a hatalmas darálóban, ahol egy tökéletes állapotú verseny-Porschéval is találkoztunk huszonkét méteres magasságban.

Aznap 148 tonna hulladékot zúzott szét a szuperdaráló
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

"Ide csak a sugárkapukon keresztül juthat be a fém" - mutat a földből kiálló narancssárga műanyagszerű rudakra Lukács Pál, az Alcufer Kft. fejlesztési igazgatója. A furcsa nyúlványok között éppen egy akkora kamion fordul be, amekkorát ritkán látni: autóroncsokkal megtömött nyolcvan köbméteres raktere jóval nagyobb, mint egy átlagos vasúti konténeré. A sugárkapuk nem visítanak fel, szerencsénkre nem szennyezett radioaktív anyaggal az a fémtömeg, amit előttünk borít a földre a kamion.

Magyarország legnagyobb zúzdájában (hivatalos nevén shredderüzemében) vagyunk Fehérvárcsurgón. Tulajdonképpen három ilyen működik az országban, de a másik kettő jóval kisebb kapacitású, és öregebb technikát használ. Ez a szuperzúzda viszont annyira új, hogy hivatalosan még nem is adták át, éppen hogy csak befejeződött a próbaüzeme. A fémhulladékot hasznosító kft.-nél ugyanakkor nem csak a modern technikára és a méretekre büszkék, hanem arra is, hogy ez a 2,2 milliárd forintból megépített hatalmas daráló teljesen magyar tulajdonban van.

Polski és Porsche

A kiborított roncsautókat leginkább bontóktól vásárolja a cég, de a rendszám önkormányzati leadása után a tulajdonosok is beszállíthatják levetett kocsijukat a telepre, megveszik tőlük a kiszuperált járművet. Az autókat és más fémhulladékot (gyerekbicikli, olajoshordó, hűtő, van itt minden) egy vadonatúj markoló pakolja a futószalagra - szalagnak nevezik, mert nincs jobb szó a két méter széles, egymáshoz rögzített vastag és fogazott színvas lemezdarabokra, amelyek az ég felé szállítják a roncsokat. Felmászunk a magasba.

Autóroncsok útban a tizenhat darab százkilós kalapács felé

Innen igazán jó a rálátás az így már a talpunk alól emelkedő roncsautókra. Elöl egy régi, mustársárga Skoda 105-ös kúszik felfelé, még a lámpák is benne vannak, majd egy II-es Golf jön autóklubos rendszámtartóval, aztán egy nagypolszki fejjel lefelé. Padlólemezére egy megsárgult oldal tapadt a Népszabadság gyászjelentéseivel. Mielőtt menne mind az utolsó útra, egy végső ellenőrzésnél leszedik a szalagról azokat a fémeket, amelyek esetleg megakaszthatják a darálót. Egy teherautó forgattyústengelyét mutatják példának, biztos valami szovjet szörnyből származik, akkora, hogy megmozdítani se tudjuk. A motorblokkok és váltóművek azonban - egyedüliként a hazai zúzdák közül - maradhatnak a karosszériákban, pár másodperc, és apró morzsalék lesz belőlük.

Nézze meg a térség legnagyobb autódarálójáról készített videónkat!

Egyre nagyobb a zaj, ahogy följebb, még közelebb megyünk az egész üzem szívéhez, a zúzógéphez. Olyan 22 méter magasan lehet a központi irányítófülke. A klimatizált üvegkalitkában monitorok mindenütt, kamerák közvetítik a folyamatot, amint a leselejtezett magyar Polskiból a szlovák Peugeot-k gyártásához szükséges fémhulladék lesz. Az egyik kijelzőn azt látjuk, hogy reggel óta 148 tonna fémet aprított fel a berendezés. Alig halljuk egymás szavát, ezért nem is faggatjuk a két joystickot markoló férfit arról, miért hozta fel a fülkébe a gyönyörű verseny-Porsche matchboxát.

"Összetépi az autókat, mint a zsebkendőt"

A darálót egy 1400 lóerős villanymotor működteti. Gyakorlatilag egy másodpercenként tízszer körbeforgó tengely a lelke a berendezésnek, amelyen tizenhat darab, egyenként egymázsás törőkalapács aprítja rendíthetetlenül, ami az útjába kerül. A joystickos férfival kimerül annyiban a kommunikáció, hogy kétszer is elkiabálja, "pont olyan, mint a kukoricadaráló". A főnöke, az üzem napi működését irányító Kovács Gábor egy csendesebb helyen már olyan hasonlattal él, amit a kukoricadaráló működési elvét nem ismerő is megért: "Összetépi az autókat, mint a zsebkendőt".

Nem csak zajjal, de jelentős porral és hővel is jár a fémzúzás. A zúzdánál két hatalmas teljesítményű száraz és egy vizes alapú porszívű gondoskodik arról, hogy semmi ne kerüljön a levegőbe. A vizes alapú porelszívás végtermékét furcsa szagú fémiszap formájában mi is megnéztük a folyamat végén. A darálóból kikerülő 250 Celsius fokos fémtörmelék hőjének elpárolgásáról viszont maga a természet gondoskodik.

A kézi válógatóban állítólag már csak ötven fokos a fémzúzalék 
A forró fémdarabokat először a futószalag fölött forgó mágnesdob válogatja, ez a vasfémet rántja magára a szalagról, amely ezt követően egy kézi válogatóba gördül tovább. Állítólag itt már csak 50 fok körüli a maradék fémdarabok hőmérséklete. Nem fogjuk meg őket, veszélyes is lenne a mozgó, éles-hegyes fémekhez nyúlkálni. Meg leköti figyelmünket, amint a hat ember kesztyűvel kapkodja ki a rongy- és drótdarabokat, megállás nélkül nyolcórás műszakban. Eleve forró nap van, de a fülkéjükben még fullasztóbb a levegő. Izzadt arcukra, karjukra szürkés fémpor ragad.

A fehérvárcsurgói üzem alapja egy 4,5 hektáros betonlap, amely a különböző méretű fémhulladékot elválasztja a földtől; a mélyben, pont a zúzda alatt ivóvízkészlet található. Nem érzékeljük, de a talpunk alatti hatalmas felületű térbeton enyhén lejtős, hogy ha egy húzós eső viszi az apróbb lámpadarabokat, ülésmaradványokat, vagy a parányi fémzúzalékot, akkor az egy helyre menjen. A betonplacc egyik szélén az összefolyt szemetes vizet megtisztítják, majd egy pár száz méteres csatornán keresztül az így szűrt víz - amely nem érintkezhet a természettel - egy hatalmas csurgalékvíz-tározóba folyik, ahonnan kizárólag párolgás útján távozhat. A nejlonnal kibélelt műtóból ott jártunkkor egy vízisikló menekült volna.

"Kicsit talán túl is lihegjük ezt a környezetvédelmet" - mondja az A8-as Audijával érkező tulajdonos testvérpár egyike, Horváth Ernő. A cégvezető azzal folytatja, hogy ilyen kaliberű és minőségű shredderüzem nincs az egész térségben, csak egyetlen épül majd Bulgáriában, de az is állami beruházásban. Körbejárva a telepet valóban feltűnő, hogy minden markoló- és rakodógép vadonatúj, a német Sennebogen gyártmánya.

Hogy mennyire közvetlen a kapcsolatuk a fejlett technikát gyártó német céggel, az abból a sztoriból is kiderül, amit Lukács Pál mesél a Sennebogen-famíliáról. Eszerint a családi vállalatot alapító tulajdonos nemrég átadta a cég irányítását két fiának, de az idős férfi mégsem tud elszakadni a regensburgi gyártól. Akármilyen gazdaggá is tette a gépgyártás, Lukács szerint egyszerű körülmények között, a gyár kellős közepén él.

Talán Ferrari is lesz belőle

A szétzúzott, válogatott fémhulladék legnagyobb vásárlója az amerikai illetőségű US Steel és az olasz Udine Ozoppo. A fémfeldolgozók közül előbbi szlovákiai kohójába viszi a jó minőségű alapanyagot, a kassai üzemből aztán a szomszédos ország különböző autógyáraiban (Peugeot-Toyota, Volkswagen, Kia) lesz jellemzően karosszériaelem. Pozsonyban például a Porsche Cayenne karosszériája készül, az olasz cég pedig Fiatok, Alfák, és talán még Ferrarik gyártásához is felhasználja a magyar fémzúzalékot.

Munkában a Sennebogen-család markolói

"Kicsit takarít a kolléga" - mondja Lukács Pál, majd az egyik markolóra mutat, amely a futószalag végén elterülő különböző fémhulladékos kupacok között söpröget a gép markába szorított hatalmas "drótkefével"; körülbelül egy centiméter vastag huzalokból állhat az a háromméteres köteg, amelyet rutinos mozdulatokkal húz jobbra-balra a betonon. A gép körül rendezett kupacokban a különféle anyagú és méretű fém- és egyéb hulladék.

Nincs maffiózó a csomagtartóban

Megemlítjük Lukács Pálnak, hogy pici hiányérzetünk van a látottakkal kapcsolatban. Filmes élményeinkből kiindulva ugyanis azt vártuk, hogy lesz egy olyan présgép, amely - a moziban rendszerint egy áruló maffiózóval a csomagtartóban - méteres kockára nyomja össze a benga amerikai kocsikat. "Az egy elavult technika" - feleli mosolyogva a fejlesztési igazgató. Az az eljárás ugyanis üzemanyaggal együtt nyomta össze az autókat, ezért a kohókban időnként nagy robbanások követték a beolvasztást.

A nap végén. Jókedvű a harmincöt munkás egyike
Itt viszont mielőtt a hatalmas kamion begördülne a roncsokkal a sugárkapukon keresztül, úgynevezett szárazra fektetésen mennek keresztül az autók. Ezalatt kiszedik belőlük az összes veszélyes hulladékot, a fékolajat, az akkumulátort, az üzemanyagot. És még a csomagtartóba is benéznek a kocsi megtisztítása során, nem maradhat benne semmi oda nem való.

(forrás: origo.hu)