Donat Gyenes: Ő itt Józsi.
Hétfő reggel, Budapest belvárosa. Szemerkél az eső, szokás szerint mindenki siet valahová: munkába, iskolába, érettségire. Épp sétáltam be a munkahelyemre ezen a meglehetősen hűvös és szürke reggelen, amikor megszólított.
Ő is sétált, bár nem rohant és nem munkába tartott. Nem azért ment, hogy odaérjen valahová — hanem hogy túléljen. Dolgozna, de nincs munkája. Nem valahová ment, hanem valamiért…
A kezében egy gyógyszeres tégelyt tartott. Reflexből mondtam: „Ne haragudjon, nincs nálam semmi.” Tényleg nem volt, de nem pénzt kért. Hanem időt. Egy pillanatot. Egy darabka figyelmet az emberek rohanásából. (Milyen érdekes nem, hogy az időnkből egyikünknek sem lesz több, mégis sokszor erről feledkezünk meg leginkább?) És valami ételt. Mindegy mit, valamit. Mert az utcán már ennyi is számít.
Elvittem a közeli pékségbe, miközben beszélgettünk.
„Nem tudok segíteni villanyszerelésben?” — kérdezte az esőben állva, mert nem akart beállni a pékség előtt álló sorba. Csak többszöri kérésre tudtam meggyőzni, hogy menjen be az üzletbe és válasszon bátran magának bármit, amit megkíván, mert a vendégem. Ekkor értettem meg, hogy nem könyörög. Dolgozni akar. Tisztességesen.
Végül leültünk 3 sós pogácsa és egy kávé mellé. Józsi hajléktalan, nincs senkije. De ennél sokkal több. A sors fintora, hogy ezermester. Nem sajnálatot szeretne, hanem dolgozni. Gondolj bele… ezermester vagy és mégis az utca a valóságod.
Cukorbeteg, nem rég volt kórházban, nem tudja kiváltani a gyógyszereit, emiatt a megélhetése sincs biztosítva. Gyülekezetbe jár, és érezhetően megőrizte az emberekbe vetett hitét. Sőt értelmesen tudtunk beszélgetni még arról is, hogy meggyőződése: buta vagyok, hogy nem eszek húst és javasolja a szalonnát, ha jól szeretnék futni, mert állati zsírban oldódnak fel legjobban a vitaminok.
Miközben beszélgettünk, csak arra tudtam gondolni: hány Józsihoz hasonló ember megy el mellettünk nap mint nap, észrevétlenül. Mennyire természetesnek vesszük, hogy van munkánk. Pedig Kenyában sem volt az. És sokaknak Magyarországon sem az.
Józsi ért a ház körüli munkákhoz, falfestéshez, favágáshoz, takarításhoz, javításokhoz, és persze a villanyszereléshez.
Szeretném ha adnánk Józsinak munkát, mert ő az a hajléktalan, aki a saját kezébe szeretné venni a sorsát, és mindent megtesz, hogy jobb legyen az élete. Dolgozni szeretne, hát segítsünk neki.
Én csak egy reggelit tudtam adni.
De talán köztetek van valaki, aki munkát, feladatot is tud.
Az engedélyével írok róla. Megkérdeztem, hogy megoszthatom-e a telefonszámát. Megköszönte, ezért itt találjátok:
+36703663368
Azzal búcsúztam el tőle az aluljáróban, hogy megígértem: mindent megteszek, hogy segítsek. Ő hozzám fordult segítségért, most én pedig hozzád:
Ami Neki hiányzik, az nem képesség, hanem egy esély. Egy újrakezdés. Egy ember, aki hisz benne.
Lehet, hogy épp te vagy az az ember. Ha mással nem is — egy megosztással is segíthetsz.

https://www.facebook.com/photo/?fbid=9638779472896075

Guessous Majda Mária megosztása. Ő:
http://nepzene.network.hu/video/guessous_majda_maria_mesi/guessous_mesi_ha_felmegyek_arra_magos_nagy_hegyre_tolem_neked

Válasz