This is from the Manics' set at Glastonbury in 2003

A Manic Street Preachers egy walesi rockzenekar, mely az 1990-es években vált híressé. Ismertetőjük az intelligens, ironikus, politikával átitatott dalszövegek. Karrierjük kezdetén punk rock stílusban zenéltek, de glam punk, indie rock és leginkább alternatív rock kategóriába sorolhatnánk őket. A zenekar első magyarországi koncertjét a Sziget Fesztiválon adta 2009. augusztus 15-én.

A kezdetek

Az együttes 1986-ban alakult a walesi Blackwood-ban. Az alapító tagok:

* James Dean Bradfield (ének, szólógitár)
* Sean Moore (dob)
* Nicky Wire (gitár)
* Flicker (basszus)

Rövid idő után Flicker kivált az együttesből, helyette Nicky Wire vette át a basszusgitárt és a trióhoz csatlakozott gyerekkori barátjuk, Richey James Edwards(gitár). Az együttes eredeti neve Betty Blue lett volna (az azonos című film után), de Bradfield ötlete alapján a Manic Street Preachers mellett döntöttek. Debütáló lemezük megjelenése előtt kultuszegyüttessé váltak az Egyesült Királyságban. Ehhez jelentősen hozzájárultak a hangos, botrányos koncertek és különböző afférok. Richey Edwards egy interjú során szóváltásba keveredett Steve Lamacq újságíróval, aki az együttes autenticitását kérdőjelezte meg. Válaszul Edwards egy nála lévő pengével az alkarjába vágta a legendás „4 Real” szavakat. Akciója után azonnal kórházba szállították és 17 öltéssel varrták össze a karját.


Generation Terrorists 1991- The Holy Bible 1994

A debütáló lemez, a Generation Terrorists tükrözte a The Clash, és a The Sex Pistols dühös punk hatását. A banda ezt az imázst androgün vonásokkal, glam-elemekkel és ironikus intellektussal fűszerezte meg, ami szinte mindenütt biztosította a sikert, kivéve Amerikát.

A második, Gold against the Soul című album a stadionrockot grunge jelleggel vegyítette. A lemez a kilencedik pozíciót érte el a brit listán. A négyest kikiáltották a „legdepressziósabb együttesnek”. Ezt fokozta, hogy a két szövegíró (Wire, Edwards) közül Richey James Edwards egyre súlyosbodó alkoholproblémákkal és anorexiával küzdött, melyekhez hozzátartozott a folyamatos önsebzés is.

A következő album, a The Holy Bible jóval túlmutatott a kor zenei állásán. Az együttes jelentős imázsváltáson ment keresztül, a Bible-al még agresszívabb, de immár militarista jellegű külsővel álltak színpadra. Ezt az albumot sokan Richey James Edwards életművének tartják, hiszen a lemezen szereplő dalok szövegeinek 75%-át írta. Hónapokkal lemez megjelenése után, 1995. február 1-jén Edwards elhagyta a londoni Embassy Hotelt és nyom nélkül eltűnt. Kocsiját napokkal ezután találták meg az irataival a Severn-hídnál. Azóta senki nem tudja, mi történt vele, valószínűleg öngyilkos lett. Tizenhárom évig az eltűntek nemzetközi listáján szerepelt, végül 2008 őszén hivatalosan is halottá nyilvánították.


Everything must go 1996 – Lifeblood 2005

Edwards eltűnése után az együttes egy éves kényszerpihenőt tartott, majd Richey szüleivel való megegyezés után úgy döntöttek, trióként folytatják a munkát. 1996-ban kiadott Everything Must Go című lemezük meghozta az átütő sikert. Az albumon négy dalban még szerepelnek Edwards szövegei. Ezzel a lemezzel az együttes a legnívósabb zenei díjakat is besöpörte. Az ezt követő lemez a This is my Truth tell me Yours az első Manics-album, melyen kizárólag a bassszista Nicky Wire szövegei szerepelnek, és tartalmazza az együttes első #1 dalát, a spanyol polgárháborúról szóló „If you tolerate this your children will be next”-et is. 2001-ben ők voltak az első populáris együttes, akik Kubában játszottak és személyesen találkoztak Fidel Castróval, aki a koncertet így összegezte: „Hangosabbak voltatok, mint a háború!”.

A hatodik album, a Know your Enemy több elektronikus vonást hordoz az eddigi lemezekhez képest. Ezen szerepel az Ocean Spray című dal, amely kizárólag az énekes-gitáros, James Dean Bradfield munkája, mellyel a rákban meghalt édesanyjának állít emléket. 2002-ben kiadtak egy best of lemezt Forever Delayed címmel, amely két vadonatúj dalt is tartalmazott. Egy nagyobb pihenő előtti legutolsó album a Lifeblood 2004 végén látott napvilágot és annak ellenére, hogy a rajongók körében sikert aratott, a kritikusok alulértékelték a lemezt.


Send away the Tigers 2007

Kisebb pihenő után, és James Dean Bradfield, valamint Nicky Wire szólólemeze után az együttes újult erővel készítette el legújabb lemezét, a Send Away the Tigers-t. Az első kislemez, a Your love alone is not enough egy duett a Cardigans-os Nina Persson-nal. A lemez a brit lista második helyén debütált. Az együttes visszanyúl a Generation Terrorists korszakához, a dalok fülbemászóak, néhol nosztalgikusak, néhol dühösek és az albumon végig a kitörő gitárszólók dominálnak. A dalszövegek még ironikusabbak és megőrizték személyes, ugyanakkor politikai jellegüket. A lemezt "hidden track"-ként John Lennon Working Class Hero-jának feldolgozása zárja.


Journal for Plague Lovers 2009

A zenekar legutóbbi lemeze, a Journal for Plague Lovers 2009 májusában jelent meg. Az album összes trackjének szövegét az 1995-ben eltűnt Richey Edwards írta. A kész dalszövegeket a Richey által hátrahagyott napló tartalmazta. Ezt a lemezt tekinthetjük a Manics 1994-es The Holy Bible című remekművének folytatásaként is, habár Richey szövegei itt már letisztultabbak és megfontoltabbak, de itt is érződik Edwards mentális problémáinak és szenvedéseinek hatása. A lemezborítón látható kép (Stare) Jenny Saville művésznő munkája, aki a The Holy Bible borítóján lévő festményt készítette. Az album limitált deluxe kiadásban is napvilágot látott, melynek artwork-jeként Richey naplóját használták fel.


Diszkográfia

* Generation Terrorists (1992)
* Gold Against the Soul (1993)
* The Holy Bible (1994)
* Everything Must Go (1996)
* This Is My Truth Tell Me Yours (1998)
* Know Your Enemy (2001)
* Lifeblood (2004)
* Send Away the Tigers (2007)
* Journal For Plague Lovers (2009)


"Rengeteg ötletünk, gondolatunk van" - Manic Street Preachers-interjú, Nicky Wire
Dátum: 2009-08-19 17:34:12 Nyomtatás E-mail

A Sziget Fesztivál negyedik, szombati napjának talán legtöbbek által várt koncertjét adta az élő legendának számító brit zenekar, a Manic Sreet Preachers. A csapat 1986-ban Walesben alakult és intelligens, ironikus, néha politikával átitatott dalszövegeivel vált népszerűvé. Nemrég megjelent új albumuk a Journal For Plague Lovers valamennyi szövegét Richey Edwards, a zenekar egykori gitárosa írta, aki 1995 februárjában tűnt el rejtélyes körülmények között. A Manic Street Preachers láthatóan jól érezte magát Budapesten, ez érződött Nicky Wire basszusgitáros hangulatán is, aki a koncert előtt a stúdiómunkáról, a készülő új dalokról és az eltűnt gitárosról, Richey Edwardsról is beszélt nekünk.

MR2: Miért lett Journal For Plague Lovers (Napló meggyötört szerelmeseknek) a legutóbbi albumotok címe?

Nicky Wire: A dalok, amelyeket Richey Edwards ránk hagyott, olyanok, mintha a naplójának részletei lennének. A dalok között van egy, amelynek Journal For Plague Lovers a címe, és mind a hárman egyetértettünk abban, hogy ez a cím illik legjobban a lemezhez, ez köti össze leginkább a dalokat. Ez nem egy igazi napló, sokkal inkább összefoglaló az élet fontos kérdéseiről.

MR2: Milyen volt együtt dolgozni Steve Albinivel, a Nirvana korábbi producerével, aki többek között arról nevezetes, hogy nagy befolyással van az általa készített lemezek hangzására. Nálatok is erős volt a jelenléte?

Nicky Wire: Igen, és mi ennek örültünk, hiszen ezt is akartuk, ezért vontuk be Steve-et a munkába. Ő nagyon tehetséges ember, senki sem hasonlítható hozzá. Ő nem egy egyszerű producer, ő a teljes felvételt felügyeli. Nagyon sokat segített nekünk, az ő tanácsaitól lett még kiválóbb a lemez hangzásvilága, még különlegesebb, változatosabb a stílusa. Steve Albini segítségével tudtunk elérni a lemez egyes pontjain egy olyan szélsőségesen brutális hangzást, amit mindig is szerettünk volna. Mindent élőben, együtt vettünk fel, mint a régi időkben. Ettől valahogy nagyon valódi és nagyon élő lett az egész. Óriási élmény volt, rengeteg tapasztalattal.

MR2: A lemezt a Rockfield Stúdióban készítettétek, ahol olyan zenekarok is dolgoztak korábban, mint a Queen, a Black Sabbath vagy a Rush. Milyen hatással volt rátok ez a klasszikus atmoszféra?

Nicky Wire: Nagyon szerencsésnek éreztük magunkat, hogy a Rockfield Stúdióban dolgozhattunk. Talán nem véletlen, hogy két dalunk is number one lett azok közül, amelyeket itt vettünk fel. Azon kívül, hogy nagyszerű dolog olyan stúdióban dolgozni, ahol korábban legendás zenészek játszottak, nagyon élveztük, hogy igazi klasszikus hangzást ad a dalainknak ez a helyszín. Szinte érezni rajta a történelmet, a varázslatot… ráadásul 20 percre van az otthonomtól, úgyhogy a szokásosnál sokkal többet lehettem a családommal, a gyerekeimmel. Ez a stúdió szerintem egy igazi nemzeti érték, mindenképpen meg kell őrizni eredeti formájában. Nagyon kevés régi, klasszikus stúdió van már, talán a Rockfiled az egyik utolsó ilyen.

MR2: A dalok szövegét Richey Edwards írta, akiről régóta nem tudunk, 15 éve eltűnt. Mikor írta a verseket?

Nicky Wire: Eltűnése előtt néhány héttel adta oda nekünk a szövegeket egy füzetben. Akkoriban, vagy talán néhány évvel azelőtt írhatta őket. Igazából nem tudom, miért vártunk ilyen sokáig, hogy dalokat készítsünk belőlük. James, az énekesünk nagyon sokszor a kezébe vette, olvasgatta őket és hagyta, hogy a versek hassanak rá. Egyébként talán éppen e szövegek hatására születtek Richey eltűnése óta megjelent lemezeink is. Tulajdonképpen azt kell mondanom, két zenekarunk van. Az egyik, amelyik Richey-vel a 94-es Holy Bible-ig kiadott lemezeket és most a Journal For Plague Loverst készítette. A másik pedig, amelyik a kettő között megjelent öt albumot, például a legutóbbi Send Away The Tigerst készítette, amelyen egyébként egészen más dalok vannak. Biztos, hogy a következő albumunk is nagyon különbözni fog a Journal For Plague Lovers-től.

MR2: Honnan tudtátok, hogy a több mint 15 éve íródott szövegek még ma is megállják a helyüket?

Nicky Wire: Biztos voltam benne, hogy ezek a dalszövegek időtállóak. A dalok témái örökérvényűek, alapvető kérdéseket boncolgatnak. Tudod, mindez, amikor megkaptuk a szövegeket nagyon régen történt. Tizenöt éve. Úgy is érzem néha, hogy olyan ez a lemez, mintha egy régi album újra digitalizált változata lenne. Richey mindig jegyzeteket készített, mindig írt. Nem volt mobiltelefonja, nem volt számítógépe. Ő még könyvekből tanult, kutatott, esetleg nézte a tévét, így tanulta, tapasztalta meg a dolgokat. Állandóan olvasott, igazi gondolkodó ember volt, mindig csinált valamit, sosem lustálkodott. Ráadásul fontosnak tartotta, hogy továbbadja a tapasztalatait. Ettől is időtállóak a szövegei. Ő hitt a verseiben, célja volt velük. Ezzel az odaadással a dalszövegírást a művészeti magaslatokba emelte.

MR2: A Journey For Plague Lovers borítójára Jenny Saville egy festményét tettétek, amely egy véres gyermekarcot ábrázol. Sokan a képet megbotránkoztatónak találták, a boltokban csak becsomagolva árulják. Ti miért döntöttetek mégis e festmény mellett?

Nicky Wire: Nem értem, a szupermarketek miért tartották botrányosnak a képet. Ők amúgy ennél sokkal bizarrabb dolgokat tesznek a polcokra, például erotikus magazinokat, vagy erőszakos számítógépes játékokat. Ehhez képest visszataszítónak tartják a művészetnek ezt a csodás új művészeti stílust. Nem értem. Ez a kép a születésről és nem csupán a vérről szól. Jenny egyébként készített már képet a Holy Bible albumunkhoz is és nagyon örültünk hogy újra nekünk ajándékozta az egyik képét. Amúgy ő maga is nagyon elégedett volt az eredménnyel, még egyik koncertünkre is eljött és beszélt a festményeiről.

MR2: Dolgoztok már új dalokon?

Nicky Wire: Igen, már a Journal For Plague Lovers felvételei alatt is írtunk egy-két szöveget és dalokat is. A stúdióba csak később megyünk újra, mert most még folyamatosan koncertezünk. Nagyon szeretnénk jövőre kiadni egy új lemezt, remélem sikerül is. Rengeteg ötletünk, gondolatunk van, amelyek már megértek arra, hogy közzé tegyük őket.

Leirer Tímea


Culture sucks down words
Itemize loathing and feed yourself smiles
Organize your safe tribal war
Hurt maim kill and enslave the ghetto

Each day living out a lie
Life sold cheaply forever, ever, ever

Under neon loneliness motorcycle emptiness
Under neon loneliness motorcycle emptiness

Life lies a slow suicide
Orthodox dreams and symbolic myths
From feudal serf to spender
This wonderful world of purchase power

Just like lungs sucking on air
Survivals natural as sorrow, sorrow, sorrow

Under neon loneliness motorcycle emptiness
Under neon loneliness motorcycle emptiness

All we want from you are the kicks you've given us
All we want from you are the kicks you've given us
All we want from you are the kicks you've given us
All we want from you are the kicks you've given us

Under neon loneliness motorcycle emptiness
Under neon loneliness motorcycle emptiness

Drive away and it's the same
Everywhere death row, everyone's a victim
Your joys are counterfeit
This happiness corrupt political shit

Living life like a comatose
Ego loaded and swallow, swallow, swallow

Under neon loneliness motorcycle emptiness
Under neon loneliness motorcycle emptiness
Under neon loneliness motorcycle emptiness
Under neon loneliness everlasting nothingness