roadmusicvideo | 2024. dec. 6.
https://www.youtube.com/channel/UCaxDfVieo85h-cgHru32Q4w

ROAD 20 - jubileumi nagykoncert a Papp László Budapest Sportarénában!
https://broadway.hu/esemenyek/road-20-2024-12-28/

A ROAD 2024 decemberében megjelent lemezének címadó dalára készült videoklip. Album rendelés: https://road.hmusic.hu
ISRC: HUA632400299

ROAD - AZ UTOLSÓ RAPSZÓDIA - 2024 -
✦ zene: ROAD /M.Máté, K.Imre, GBZS.Goya, T.Tamás/
✦ szöveg: M.Máté
✦ zenei producer: Varga Zoltán, SongSong Production
✦ Werkfoto: Király Győző Wildungphoto
✦ Stylist: Balog Bori
✦ videoklip: Tri-Angle Video

• Rendezte: Diószegi Kiki
• Felvétel: Zsoldos Dávid
• Utómunkálatok: Császár Róbert
• RoadCrew: Ferencz Milán

✦ A dalban elhangzott vers részletek:
• József Attila: Levegőt!
• Kosztolányi Dezső: A lámpagyújtó énekel
• Petőfi Sándor: Van-e egy marok föld
• Radnóti Miklós: Töredék

ROAD ZENEKAR:
✦ Molnár Máté - basszusgitár, ének
✦ Kádár Imre - gitár
✦ Goya - Gitár
✦ Tóth Tamás - dob

dalszöveg:

AZ UTOLSÓ RAPSZÓDIA

“Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szívemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibírnám,ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szívűnk, míg vágyat érlel,
nem kartoték-adat.Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!”
(József Attila - Levegőt! -részlet, 1935.11.21)


Ha a szándék rossz, meg az irány, nem érjük el a Nirvánát
Nem látom sem az akarást, sem az értelem szikráját!
Bosszúra éhezők, meg a vérre szomjazók!
Nincs már semmi szükség azokra, akik nem gyógyíthatók!

Rosszabbak vagyunk már mint az állatok,
Egymás lelkébe fúrjuk a féregjáratot!
Szemet szemért, fogat, fogért, a lelkünket meg egy marék pénzért
De semmit egymásért, semmit a holnapért

Tényleg nem kell hogy értsd, semmit nem kell hogy láss,
Aki akarja érti és látja!
Ez az utolsó utáni óra, megérett a világ pusztulásra!

Lassan a fények egyre halványabban égnek
Napról napra szenvedtek, miközben semmit nem tesztek
Én meg a költőre emlékszem! Az itt a legnagyobb szégyen.
Hogy élni nem tudtok és halni nem mertek!

“Egy szűk, kicsiny botban viszem a szent tüzet felétek,
én örök újra bújtó, én kormos lámpagyújtó…”
(Kosztolányi Dezső - A lámpagyújtó énekel -részlet, 1907)

Fényt kell hozni a fejekbe, meg a csillogás kell a szemekbe,
Bármennyire is fájjon, a szívem ami a számon!

Azt akarom, hogy lássanak, ennél nagyobb gödröt ne ássanak
A nem tudás lett a hatalom, a kötelét érzem a nyakamon

Ez nem egy apró zsiványság, ez itt a véres torkú valóság,
És nincs szép oldala. Itt ember embernek farkasa!

Nincs bűntudat, se félelem, se jó szándék, sem értelem,
csak gyűlölet, közöny, irigység, de annyi köztünk a különbség

Hogy én… kinyitom a számat végre
Hogy én… Belemerek nézni a két szemébe
Akarom… Érezni a szabadságot
Ha kell én… Meg is tudnék halni érte

És Te?
Mondd, megtudnál-e halni érte?

Eljön majd az idő, amikor mi már nem leszünk
De most még itt vagyunk és Titeket még eltemetünk

Ha a szándék rossz, meg az irány, nem érjük el a Nirvánát
Nem látom sem az akarást, sem az értelem szikráját!
Bosszúra éhezők, meg a vérre szomjazók!
Nincs már semmi szükség azokra, akik nem gyógyíthatók!

Tényleg nem kell hogy értsd, semmit nem kell hogy láss,
Aki akarja érti és látja!
Ez az utolsó utáni óra, megérett a világ pusztulásra!

Lassan a fények egyre halványabban égnek
Napról napra szenvedtek, miközben semmit nem tesztek
Én meg a költőre emlékszem! Az itt a legnagyobb szégyen.
Hogy élni nem tudtok és halni nem mertek!

Nézd meg, a fejekben a fények, egyre halványabban égnek
Napról napra szenvedtek, miközben semmit nem tesztek
Én meg a költőre emlékszem! Az itt a legnagyobb szégyen.
Hogy élni nem tudtok és halni nem mertek!

Hogy nem tudtok élni és nem mertek halni!
Nem tudtok élni és nem mertek halni

“Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.

Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, –
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.

Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bújhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, –
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.

Oly korban éltem én e földön,
mikor gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
az élő irígylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.”
(Radnóti Miklós - Töredék -részlet, 1944.05.19)