Molnár Erzsébet
Egész úton hazafelé

A férfiember orrnyergén elindult egy verítékcsepp.

Kereklaki úr, a depressziós villamosvezető régóta figyelte; nem mintha valóban érdekelte volna, de valahogy túl kellett élnie az embertelen hőséget, s ez könnyebb volt, ha valami másra, bármi másra koncentrált, ez esetben a férfiemberre, aki a fóliaszatyrával küzdött úgy fertályórája, bele akarta gyömöszkölni az inget, amit az imént vett le, de sehogy se fért bele, az óriás fóliaszatyor dugig volt, ha bármely objektum valamely elodázhatatlan okból beléfurakodott, egy másiknak ki kellett kerülnie. Valahányszor megpróbálta beleszuszakolni az inget, előtolakodott egy bögre, egy hózentráger, egy fénykép; a fotó, ahogy kipergett a szatyorból, ráérősen, lebegve hullott alá, hogy megállapodjon az autóbusz padlóján. A megsárgult, zsírfoltos fotográfián bajszos úr fogta át egy fiatalasszony vállát, kezükben két karonülő gyerek; a férfiember utánanyúlt, visszaszuszakolta a képet az óriás szatyorba, az ing előmászott megint. A férfiember orrnyergén a verítékcsöpp fölhagyott a gondolkodással, életre kelt, váratlanul felgyorsult, és a férfiember orra hegyéről a mélybe zuhant. A hőmérő higanyszála már ezen a délelőtti órán harmincnyolc fok fölé kúszott, legalábbis odakünn, az autóbusz gyomrában több volt, a klíma ugyanis már reggel automatikusan lekapcsolt, melegben nem működött, nem arra volt kitalálva, maximum amikor bársony nesz inog, s a szellőzködő, lágy melegben tapsikolnak a jázminok.

Kereklaki úr, a depressziós villamosvezető jéghideg kőbányai világosokra gondolt, amelyeket hazafelé tartva a Hizlaló téren szokott volt elfogyasztani, a környezetébe tökéletesen illő, vaskos rácsokkal védelmezett vendéglátó egységben, amely a szellemdús Fertő utcai Büfé-Falatozó névre hallgatott. Kereklaki úr, a depressziós villamosvezető megtört tekintetében rendszerint már a Mélyfúró Berendezések Gyára mellett elhaladva halovány fény gyúlt; hogy gyúlt, az túlzás, mégis, mintha pislákolt volna benne valamiféle, mondjuk így, reményre emlékeztető érzelemfoszlány. Hogy valami őrá is vár, egy fura, hosszúkás, leginkább vályúhoz hasonlatos edényből kanalazható bableves gerslivel, egy jéghideg kőbányai világos, vagy kettő, a serespohár oldalán megjelenő hamvas-hűs párával, amelynek már az érintése is élvezet, vagy legalábbis ellensúlyozza valamelyest a negyvenfokos hőséggel keveredő mélabút, amely meredten ült Kereklaki úr mellkasán, és olykor csúfondárosan vigyorgott rá, mint a disznófejű Nagyúr.

Kereklaki úr, akinek tekintetében pólyáskora óta volt valamiféle megfejthetetlen szomorúság, majdhogynem elmosolyodott.

Magának is váratlan indíttatástól vezérelve felállt, megfogta a férfiember ingét, s egyben a könyökét is, emelte fölfelé, a másik megrettenve nézett rá, hogy mi van. Beletörődve felállt, nem először szállítják le a buszról, s nem is utoljára. Már Kőbányán jártak, ellenkezés nélkül hagyta, hogy a depressziós villamosvezető letessékelje a buszról, lassan elindult a hőségben, az ingről megfeledkezett. Pár méter után megállt, hogy megpihenjen, a katlanhoz hasonlatos város aszfaltján, ami döntötte magából a hőt, nagyjából annyi levegőt kapott, mintha Chamonixban lépne ki a túrázókat magasba vivő liftből nem sokkal az Aiguille du Midi alatt. Hogy fájó nyakcsigolyáit bejárassa, hátrafordult; riadtan hőkölt vissza. Védekezőállásba helyezkedett: a depressziós villamosvezető is leszállt, és őt követte.

Lomhán, nehézkesen, karján az inggel, mint egy fegyverhordozó.

Most, hogy beérte, megint a könyökéhez ért, terelgetni próbálta; a férfiember nem értett semmit, az ingéért nyúlt, mint földi vagyona jelentős részéért, melyet visszakapni szándékozik.

„Úgyse férne be”, mondta Kereklaki úr, a depressziós villamosvezető, szelíd mozdulattal állította irányba a megszeppent férfiembert, hogy haladjanak a fejében létező cél felé. A férfiember tétovázott darab ideig, aztán megindult; nem azt mondjuk, hogy megvilágosodva, de valahogy megérezte, hogy nem a depressziós villamosvezető lesz az, aki ezen a napon az ingéért megöli őt – lábukat alig bírták emelni, mégis haladtak előre a Hizlaló tér s egy halovány reménysugár felé.

https://www.es.hu/cikk/2024-07-12/molnar-erzsebet/egesz-uton-hazafele.html

Válasz

Megújult a hajtányunk. Köszönjük a Metal99 Kft-nek az igényes munkát! | Nagy István fotói
Kemencei Erdei Múzeumvasút
https://www.facebook.com/photo/?fbid=901170578720578&set=pcb.901170782053891

Válasz

Hajtányozás Magyarországon

Tisztelt Hölgyem/Uram!

A Collegium Humánum Egyetem menedzsment szakos hallgatójaként a sikeres dolgozat érdekében kérem a kérdőív kitöltését. A kérdőív témája fikció. Nagyra értékelném, ha szánna néhány percet a következő kérdőív kitöltésére, melynek célja, hogy valós visszajelzéseket gyűjtsön az emberek körében.
A válaszadás teljesen anonim, és az adatokat kizárólag kutatási célokra használom fel.
Köszönöm előre is az idejét és együttműködését!

Tisztelettel,
Háyné Magdi

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSeeegLDLmPG4wkTqT8NN-FSnEN9RcTklzEijf_0eb4vhqwcFw/viewform

Válasz