http://www.origo.hu/tudomany/komment/20120607-a-sarkkoron-tul-sztalin-befejezetlen-halalvasutja.html#kommenter

írja az origo

Minden országnak voltak "nehéz" korszakai (munkatáborok), arra utalok, hogy az oroszoknak a Gulag, azaz ’Javítómunka-táborok Főigazgatósága’ rendszer, a németek viszonyában például a Katyńi vérengzés, melyről Leopold Jerzewski írt igen olvasmányos könyvet (melyben az oroszok "szerepe" is tisztába kerül).

Egy komment:

"Azt írja a cikk, a vasutépítés ÉRTELME megkérdőjelkezhető. Nos, a vasútépítés értelme nem kérdőjelezhető meg, a vonal egy része ugyebár el is készült és mai napig működik, és a cikk szerint most akarják folytatni. Ezek szerint az ÉRTELME nem, csak a MÓDSZERE kérdőjelezhető meg. A kényszermunkásokat és a kritikán aluli technológiát is beleértve."

Szalehardtól Igarkáig ment a vonal egy része (Forrás: BBC)

Oroszország sarkköri területein egy elfeledett, teljesen feleslegesen elkezdett, majd befejezetlenül hagyott vasútvonal maradványai húzódnak. Az iszonyatos költségekkel és még iszonyatosabb emberi áldozatok árán fel sem épített Transzpoljarnaja Magisztralon (Sarkkörön-túli Fővonalon) a gulágok lakói dolgoztak. Sztálin álmát kellett volna megvalósítaniuk, a Szovjetunió legészakibb területeit bekapcsolniuk a vasúti vérkeringésbe.

A befejezetlen, eredetileg 1200-1300 kilométeresre tervezett halálvasútból még 700 kilométernyi sem készült el. A Komi Autonóm Köztársaságban lévő Intától Szalehardon át a Jenyiszej folyóig, Igarkáig húzódott volna a Transzpoljarnaja Magisztral.

A vonallal Szalehard és Igarka, vagyis gyakorlatilag a két hatalmas szibériai folyam, az Ob és a Jenyiszej között teremtettek volna vasúti összeköttetést. Az egyetlen szakasz, amely folyamatosan működőképes volt, az Obtól nyugatra húzódik, de az Obon átívelő híd sosem készült el Szalehard felé. (Ezt a nyugati szakaszt kezdték a legkorábban, még a negyvenes évek elején építeni.) Az Ob nyugati oldalán lévő Labitnangiig jutott csak el ez a máig használatos vonal.

Szalehardtól kelet felé az 501-es számú szovjet kényszermunkatábor lakói kezdték építeni 1949-től a Sarkkörön-túli Fővonalnak az Obtól a Jenyiszejig tervezett leghosszabb szakaszát. Az ellenkező irányból, a Jenyiszejtől, vagyis Igarka felől az 503-as gulág dolgozott a vasúton.

A hó sodródik be a fedetlen derekunkba, a szél csípi arcom, de Ljudmila Lipatova, a 70-es éveiben járó, erős asszony úgy tűnik, ezt nem veszi észre és kezembe nyom egy lapátot.

"Ez az a hely", mondja. "Most kezdjük ásni!"

Asszonyok a munkatáborban (Forrás: BBC)

Egykor szadista őrök kínozták itt az ártatlanul elítélt rabokat - írja a BBC nemrégen helyszínen járt tudósítója. Más források szerint ugyanakkor a szovjet titkosszolgálatnak egy viszonylag emberséges parancsnoka, V. A. Barabanov ezredes volt itt az úr. (Őt magát is fél évig elszigetelt zárkában tartották kollégái a harmincas években, azután száműzték a sarkkörön túlra.)

Hogy valójában mennyire voltak emberségesek az őrök, azt a szalehardi múzeum egykori igazgatója, Ljudmila Lipatova idézte fel a BBC-nek. Elismerte, hogy voltak rendes fogvatartóik is, akik például megengedték, hogy bogyókat és gombákat gyűjtsenek, és így némi vitaminhoz jussanak a rabok. Ám nemcsak a mínusz 50 fokban végzett kényszermunka, hanem a válogatott kínzások is gyötörték időnként a kényszermunkásokat. Nyáron a legdurvább fenyítések közé tartozott, ha valakit a lemeztelenítettek, és egyszerűen kikötözve magára hagyták - ugyanis ekkor szúnyogok támadták meg.

Ilyen büntetést kapott például az a fiatal költő, aki rendszerellenes verseket írt - emlékezett vissza Lipatova az esetre. A költő azért kapta a büntetést, mert nem volt hajlandó elárulni néhány szökött rab nevét. De ha nem is kapott valaki különleges büntetést, már önmagában az is elég volt a szenvedéshez, hogy sátorban kellett lakniuk az Északi-sarkkör vidékén.

A vasútvonal Szalehard és Nadim között ma (Forrás: WikiPedia)

Más rabok történetét is felidézte Lipatova: volt olyan fiatal nő, akit azért ítéltek sikkasztás címén kényszermunkára, mert az ukrán üzemben - ahol könyvelőként dolgozott -, a patkányok megrágták a széfben tárolt bankjegyeket. Mások német fogolytáborokból érkeztek ide a második világháború után. Sztálin szerint ugyanis árulók voltak azok, akik a németek fogságába estek.

Becslések szerint százezernyi gulag-fogoly dolgozhatott a vasúti építkezésen, közülük alighanem ezrek estek áldozatul a munkának. A BBC viszont 300 ezer egykori rabról ír, akiknek az egyharmada eltűnhetett, meghalhatott az építkezés során. A szalehardi múzeum egykori igazgatója szerint a pontos számokat lehetetlenség kideríteni.

A vasútépítés értelme utólag igencsak megkérdőjelezhető: 1953-ban ugyanis, Sztálin halála után leállították az egész építkezést. Félbemaradt a munka, évtizedekig csak pusztult, kihasználatlanul állt a létesítmények nagy része. A fagy és az eleve gyenge kivitelezés miatt számos helyen tönkrement, a tundrába süppedt a pálya. Aztán amikor az acél ára megemelkedett, a síneket szervezetten szedték fel, máshol pedig a megépített hidak mentek tönkre.

A vasútnak két szakasza üzemel manapság: Novij Urengoj környékén nagyjából a középső részen haladnak vonatok (ide csatlakozik a jamburgi földgázlelőhelyekre vezető mellékvonal), illetve a már említett, Obtól nyugatabbra eső szakasz. Ez utóbbi Labitnangit köti össze a hírhedt Vorkutával, ahol szintén sok kényszermunkás dolgozott egykor. Az újabb tervek szerint ugyanakkor Nadim és Szalehard között mégiscsak most megépül a vasút, ez a projekt 2010-ben kezdődött, és talán 2014-ig tart majd. Egy híd is megépülhet az Obon át, így Labitnangi és Szalehard között is összeköttetést teremtenek.

A vonal története a WikiPedia-n.