Az életben egy baleset bekövetkezését nem csak annak a személynek a magatartása befolyásolhatja, akinek vétkességét, felróhatóságát vizsgáljuk, hanem a közlekedés más résztvevőinek magatartása is. Adott egy közlekedési baleset, mely során "A" gépkocsi belement "B" gépkocsiba hátulról. A felelősség kérdése ilyen esetben általában nem lehet kérdéses, a megfelelő követési távolság be nem tartás miatt "A" a felelős. Az élet azonban jóval összetettebb eseteket is produkál. Gyakran felmerült a sértetti/károsulti gépkocsi vezetőjének baleset létrejöttében való közrehatása.

Büntetőjogi szempontból a sértettek a bűncselekmény megvalósításában való felróható közrehatása a büntetés kiszabása körében értékelhető. A büntetés kiszabása során a bíróság az alanyi és tárgyi enyhítő és súlyosító körülményeket veszi figyelembe. A sértetti közrehatás megalapozhatja a különös méltányolhatóság megállapítását, amely folytán a bíróság pl. úgy rendelkezhet, hogy a vádlott a büntetés fele részének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható, adott esetben a járművezetéstől eltiltás mellékbüntetés mellőzhető.

Utóbbira nézzünk egy példát:

A korábban kifogástalan életvitelű és közlekedési magatartású hivatásos gépkocsivezető terhelt belterületen haladt gépkocsijával mintegy 52-58 km/óra sebességgel. Így közelítette meg az egyik ház előtt a haladási sávjában munkát végző munkagépet és az ott álló teherautót. Áttérve a menetirány szerinti bal oldalra, megkezdte azok kikerülését, miközben figyelmen kívül hagyta a szemből jövő forgalom elsőbbségét jelző, továbbá a 40 km/óra megengedett legnagyobb sebességet előíró közúti jelzőtáblát.

Kikerülés közben észlelte csak a szemből jövő és elsőbbséggel rendelkező sértett által vezetett személygépkocsit. Fékezett, az ütközést azonban már nem tudta elkerülni.

A sértett által vezetett gépkocsi utasa 270 nap alatt gyógyuló, a jobb lábszár nyílt, darabos, az izületbe hatoló törését szenvedte el.

Az elsőfokú bíróság pénzbüntetés mellett a terheltet eltiltotta a járművezetéstől. A másodfokú bíróság a járművezetéstől eltiltást mellőzte. Ennek egyik oka, hogy nem hagyható figyelmen kívül a közlekedési baleset eredménye súlyának megítélésénél, hogy abban a sértett gépkocsi vezetőjének sebességtúllépése is közrehatott.

Egy másik eset szerint, mivel a gyalogosnak a kijelölt gyalogátkelőhelyen feltétlen elsőbbsége van, ezért ezen a helyen nincs megállásban vagy járdára visszalépésben megnyilvánuló elhárítási kötelezettsége, és az őt itt ért baleset során közrehatása nem állapítható meg.

Érdekes helyzet az elsőbbségi jog és a sebességtúllépés találkozása. Az elsőbbségi helyzetben levő gépjárművezető sebességtúllépésének csak akkor lehet a bűncselekményben közreható jelentőséget tulajdonítani, ha ezáltal az elsőbbségadásra kötelezettet megtévesztette vagy észlelhetőségét befolyásolta. Az egységes ítélkezési gyakorlat szerint a más által teremtett veszélyhelyzetben végrehajtott ösztönös, reflexes járművezetői magatartás (pl. a jobbról ütközés miatt a balra elkormányzás) azonban normaszegésként fel nem róható, és közrehatásként sem értékelhető.

A közrehatás témánk szempontjából speciális eset az ittas befolyásolt állapotban történő baleset okozása. Itt ugyanis az alkoholos befolyásoltság közrehatása a kérdés. Az ítélkezési gyakorlat szerint ittas járművezetés esetén is vizsgálni kell, hogy a bekövetkezett baleset az ittas állapottal volt-e összefüggésben, továbbá, hogy a bekövetkezett sérüléssel járó baleset tekintetében is megállapítható-e a büntetőjogi felelősség.

A közlekedési büntetőügyek ítélkezési gyakorlatában követett módszer szerint az ittas befolyásoltságnak a baleset bekövetkezésében reális okozói közrehatását akként vizsgálják, hogy az eljárás alá vont személy ténylegesen tanúsított magatartását összehasonlítják egy, a jogalkalmazó által képzeletben megalkotott idealizált józan és jogkövető közlekedésben a megengedett kockázat keretei között maradó gondos modell-járművezetőtől elvárt magatartással. Amennyiben az összehasonlított két magatartás azonos gondossági szintű, az elkövető felelőssége az eredményért nem állapítható meg; abban az esetben azonban, ha az elkövető gondossága az általában elvárhatótól elmarad, a felelősségét tovább kell vizsgálni.

A büntetőeljárásban vizsgált sértetti közrehatásnak a későbbi polgári kártérítési eljárásban is fontos szerepe lesz.

Az általános polgári jogi szabályok szerint, aki másnak jogellenesen kárt okoz köteles azt megtéríteni (pl. ha valaki hátulról belemegy az előtte haladó gépkocsiba, a kárt köteles lesz megtéríteni). Az általános kárfelelősségi szabály alól mentesülést jelenthet, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható (az előbbi esetnél mentesülésre nem sok esély van, mert a másik hirtelen fékezése esetén is meg kell tudni állni).

A közösség érdeke egyrészt a károkozó magatartástól való tartózkodást kívánja a károkozótól, másrészt a károsult kárelhárítási kötelezettségét is igényli (fenti példánál, ha az ütközés nagy erejű és személyi sérülést is okoz, ami részben arra vezethető vissza, hogy a vezető vagy az utas nem használta a biztonsági övét, a közrehatás megállapítható).

Ha a károsult e kötelezettségét elmulasztja, vagy éppen maga is a károkozás irányában ható magatartást tanúsít (pl. a károkozó ingerlésével), illetőleg a kár bekövetkezte után annak súlyosbodása ellen nem teszi meg azt, ami az adott helyzetben általában elvárható, mulasztása a kártérítés mértékét befolyásolja, kármegosztásra vezet.
Károsulti mivoltából következően nem kártérítésre köteles, hanem a saját kárának egy részét viselnie kell. Nem jár számára kártérítés azért a kárért, amely abból származott, hogy mint károsult a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. A károsulttól elvárható magatartás elmulasztása kifejezésre juthat a kármegelőzés elhanyagolásában, a károkozás során tanúsított felróható magatartásban, a kárenyhítési kötelezettség elmulasztásában.

A közrehatás kérdését, mértékét természetesen mindig egyedi esetekre vetítve kell vizsgálni. Először, hogy fennállhat-e, második lépcsőben, hogy mekkora a közrehatás mértéke. Egy kártérítési perben a közrehatást fennálltát, ill. annak mértékét a károkozónak kell bizonyítania.

Fentieket követően nézzünk a közrehatásra egy kártérítési példát is.

A károsulti személygépkocsi főútvonalon 70-80 km/h sebességgel haladt. Vezetője egy agyagbánya bejáratától kb. 300 méterre, egy kanyarból kiérve észlelte, hogy az úton nagyon lassan halad egy utcát tisztító autó. Azonnal fékezett, de az úton található agyagfelhordás miatt megcsúszott, a gépkocsi irányíthatatlanná vált, és bár a takarító gépkocsit még ki tudta kerülni, a gépkocsi irányíthatatlansága miatt az árokba csúszott. Az érintett útszakasz annyira csúszott, hogy gyalogosan is alig lehetett átkelni rajta.

A károsult kárigényét az érintett útszakasz kezelőjével szemben érvényesítette. A bíróság szakértőt rendelet ki, tanúkat hallgatott meg. A bizonyítékok mérlegelését követően 50-50 %-os kármegosztást alkalmazott arra hivatkozással, hogy a károsult annak ellenére, hogy az adott útszakaszt ismerte, nem az útviszonyoknak megfelelő sebességet választotta meg, így maga is közrehatott a baleset bekövetkeztében. Ebben az esetben tehát a károsult kárának 50 %-át volt köteles a közút kezelője megfizetni.

A károsultnak kártérítése igénye érvényesítésekor számolnia kell tehát azzal, hogy felróható közrehatása, ill. a megfelelő gondosság elmulasztása esetén, kárának csak egy részéhez juthat hozzá, sőt az is előfordulhat, hogy a másik fél a felelősség alól teljes egészében mentesül.

(forrás: das.hu)