A káosz lélektanáról világosan 3. rész

[2008.04.27. 16:30]

Makovecz Imre szerte a világon zseniális épületeket, közösségi tereket varázsol. Budapesten valahogy nem látni. Véleménye azonban megvan. És nem csak Budapestről. Szóba került a közlekedési káosz, az autós morál, a Hattyúház, az építészek, a műegyetemi képzés, a makói fürdő, a kopt templom és a révkomáromi vár-revitalizáció.

– A budapesti közlekedési káoszt azonban nemcsak a városfejlesztés hiányosságai okozzák, hanem a közlekedés moráljával is mintha gondok lennének. Kopaszok, maffiózók, idegbetegek és akik nem tudnak vezetni.

– A magyarok másként használják az autót, mint például az olaszok vagy a németek. Nápolyban, ha a piros lámpa sárgára vált, már dudálnak mögötted, hogy figyelj, mindjárt zöld lesz. A zöldre pedig igyekeznek egyszerre indulni, hogy minél többen érjenek át a kereszteződés túloldalára. Aki nem indul el, mert elalszik, azt meglökik hátulról és mindenki nevet. A németek, ha kint laknak a kertvárosban, akkor reggelente összebeszélnek a szomszédokkal, és egy autóval mennek be a belvárosba, mert spórolnak.

– Ha elképzelem, hogy Budapesten valaki meglöki az előtte haladót, ott szem nem marad szárazon. Meg aztán a baleseti sebészeten is akad majd tennivaló.

– Nézze meg Budapestet! Egy ember ül szinte minden autóban. Az autó a vezető személyiségének a szimbóluma, és ha hozzáérnek, akkor az ő személyisége sérül. Más pszichológiai alapokon nyugszik nálunk a kocsi és a tulajdonos kapcsolata, mint a nyugati országokban. Ráadásul arányaiban nézve túl sokba kerül egy magyarnak a kocsi a vagyonához, fizetéséhez képest. Az emberek nagy része nincs abban az anyagi helyzetben, hogy kocsija legyen. De muszáj, hogy kocsija legyen, mert így akarja a mindennapok nyomorát kompenzálni. Ehhez hozzájárul a kereskedelem, hiszen félmillió forintért részletre már autót lehet kapni.

Makovecz Imre

Tele vagyok sajnálattal az emberek iránt. De mi az oka ennek az ún. pszichikai megfelelésnek? Tessék végiggondolni, hogy mit kapott ez az ország: világháborúk, diktatúrák stb. Tömegesen ölték meg az embereket. Én terveztem Újvidéken a katonai temetőben egy olyan emlékművet, amely az egy nap alatt kivégzett 40 ezer magyarról szól. Minden összefügg mindennel.

– Azt hiszem, a fővárosi közlekedési káoszt húsz évre kiveséztük! Látom, önnek is elege van az egészből! Térjünk át az ún. organikus építészetre, hogy ilyen slendrián módon fogalmazzak! Azért Budapesten is van mutatóban ilyen jellegű épület. Például a Hattyúházat a Széna téren hogyan engedték megépíteni?

– Nem figyeltek oda. Meg ez akkor épült, amikor még nem zártak a sorok. Az épület a rendszerváltás idején jött létre, de már a nyolcvanas években elő volt készítve.

– Budapest nagyobb mennyiségű szecessziós épületállománnyal rendelkezik, mint Párizs. Nem éppen ebbe a városképi miliőbe illene bele az ún. organikus építészet, amellyel ön is foglalkozik?

– Ez így van, de azoknak a köröknek, amelyek ezeket az irodaházakat építik, eszük ágában sincs ezzel foglalkozni. Nekik az építészet nem számít. Ők megépítik a kockaépületeiket, mindegy, hogy most a Vörösmarty térről beszélünk vagy a Váci út pesti hídfőjéről.

– Nincs is létjogosultsága a modern építészetnek?

– Én azt soha életemben nem mondtam, hogy minek van létjogosultsága és minek nincs. Minden virág virágozzék. Gondolom én. Naivan. De nem így van.

– Az ezredforduló körüli építési láz speciális terméke a lakóparkok tömeges megjelenése? Hogyan illeszkedik ez a tömegszerű beépítés a száz éve kialakult városképbe?

– Az a véleményem, hogy ez is szimplán üzlet. A beruházók arra törekednek, hogy lehetőség szerint alacsony minőségben minél olcsóbban húzzanak fel minél drágábban eladható lakásokat. Nincs stabil minőségi színvonal, amely garantálná azt, hogy a vevőnek nem kell tíz év múlva a felbukkanó rejtett hibákkal hadakoznia.

– Egyre több modern épületet húznak fel, amelyek sokszor nem állják ki az esztétikai jó ízlés próbáját sem. Persze ízlések és pofonok, de ami ronda, az ronda! Az unalomba fulladó modern épületek külső megjelenése a befektető akaratán múlik, vagy a fiatal építészgárda szakmai felkészültsége hiányos?

– Sajnos mind a kettő.

– Miért nem üti meg a nemzetközi mércét a magyar építészgárda?

– A rendszerváltást követően rendkívül aktív voltam és naiv, azt hittem, hogy mi most Magyarországot megcsináljuk. Szorgalmaztuk többek között azt, hogy az egyetemek csak azután kapják meg az autonómiát, miután belül a tanári karban egy nagyon kemény szelekciót hajtanak végre. Ez a javaslat majdnem megvalósult, mert Andrásfalvy Bertalan miniszterrel, aki egy tisztességes ember, nem is volt gond. Viszont az egyik államtitkárnál elakadtam és megbuktam. Manherz Károlynak hívják, aki ezt megakadályozta, és előbb adták meg az egyetemeknek az önállóságot, minthogy ezt egy belső rendrakás megelőzte volna.

– Ez hogyan befolyásolta az építészmérnöki képzést?

– Ennek eredményeképpen az én szakmámban a vulgármaterialista szemlélet továbbra is ugyanúgy él, mint a Kádár-rendszerben. Ez azt jelenti, hogy az építészetet téma szerint osztják fel: van lakóépület-tervezés, van ipari épület, van középület stb. Holott az építészetet filozófiai vonulatok mentén kellene felosztani, a különféle irányzatoknak kellene tanszéket felállítani, ahol jeles szakemberektől különböző építészeti felfogásokat lehetne elsajátítani. A Műegyetemen ez a mai napig nem jött létre.

Akik ott tanítanak, azok mögött praxis és építészeti gyakorlat, tisztelet a kivételnek, nincsen. Olyan emberek tanítják az építészetet, akiknek halvány fogalmuk sincs róla, hogy szélsőséges legyek. Ennek egyenes következménye az, hogy azok kapnak jelest, akik közelítenek a tanár elképzeléseihez. Aki pedig kilóg a sorból, elégtelent kap. Ezek után nem lehet csodálkozni azon, hogy a fiatal generáció minden koncepció nélkül és azon a színvonalon teljesít, amin teljesít. Tisztelet a kivételnek. E tendenciák ellen jött létre még a nyolcvanas évek elején a Kós Károly Egyesülés, amelynek van egy posztgraduális képzése, ahol a fiatal építészek 3 és fél évig tanulnak, miközben vándorolnak az egyes irodák között. Ezt a képzést a világon mindenhol elismerik, kivéve Magyarországon.

– Ezek szerint Magyarországon a kreativitás még mindig valamifajta üldözendő cselekedet? Elég csak a feltalálóinkra gondolni, akik futnak innen, amerre látnak.

– Igen. Meg kell mondanom, hogy jobban, mint a nyolcvanas években. Mert akkor már elvált a búza az ocsútól. Épeszű párttitkárokkal kitűnően lehetett együtt dolgozni. De az ma sem politikafüggő, hogy kivel lehet együttműködni. Én egy nagyszerű emberrel dolgozom együtt Makón, Buzás Péterrel, aki szocialista képviselő és polgármester. És nem lehet együttműködni az esztergomi vagy a hódmezővásárhelyi polgármesterekkel, akik fideszesek.

– Hol tart most a makói projekt?

– A makói fürdővel kapcsolatban hamarosan neki kell állni a kiviteli terveknek, de nemcsak ezzel, hanem autóbusz-pályaudvartól kezdve sok mindennel foglalkozunk. Ugyanúgy, ahogy annak idején Sárospatakon végigcsináltuk, és ahogy a mai napig is dolgozunk Csengerben, amely arra spekulál mostanában, hogy Szatmárnémeti külvárosa legyen. Ugyanez a kapcsolat valósulhat meg Makó és Arad viszonylatában. Hiszen amikor Makóra fürdőt csinálunk, akkor számítunk a romániai vonzáskörzetre is. Ezeket az összetartozó gazdasági térségeket nem lehet politikai határokkal szétszabdalni. (Az évente jelentkező, szakmailag elismert amerikai építészeti almanachban eddig csak két magyar munka szerepelt: a budapesti Matáv-palota és a makói Hagymaház. – a szerk.)

– A makói munkálatokon kívül hol dolgozik még nagyobb szabású projekten?

– Révkomáromban a Vág és a Duna találkozásánál helyezkedik el a régi vár, és mögötte található az új vár. Mellettük húzódik a belváros. A régi várba egy várost telepítünk, az építkezéshez a szlovákok hamarosan hozzákezdenek. A várfalon belül most nincs semmi, de az 1500-as évekből fellelhető egy metszet, amelyből lehet látni, hogyan is nézett ki a középkorban a település. Templomok, lakóházak töltötték meg a teret, tehát lakott vár volt, hiszen azért is húzták fel a falakat, hogy megvédjék a várost. A hadigazdálkodás azonban elsöpörte ezt a várost, hiszen az 1700-as években megváltozott a hadviselés módja. Mi visszatelepítünk egy városrészt a várfalakon belülre iskolákkal, óvodákkal, lakóházakkal. Autóval majd nem lehet közlekedni a várfalon belül, kivéve mentőautó, tűzoltó és áruszállító. Az autókat a várfalon kívül egy nagy parkolóban helyezzük el.

– Ha egy fiatal építész ma végez, akkor ebben az arctalan tömegtermelésben tud érvényesülni?

– A tevékenységi terület a Kárpát-medence. Én Csíkszeredától Dunaszerdahelyig dolgozom, ez ugyanígy nyitva áll a fiatal építészek előtt is.

– Tényleg, mi újság mostanában Erdélyben?

– Csíkszeredán megépítettük a templomot, most egy püspöki rezidenciát és egy paplakkal vegyes plébániát tervezünk Csíkban.

– Volt egy fantasztikus tervük, hogy Egyiptomban építenek egy kopt templomot. Erről nem hallani mostanában. Hogy áll ez az ügy?

– Sehogy. Ez egy szomorú történet. A terveket a kopt pápa írta alá, a kiviteli terveket a megállapodás szerint elkészítettük. Egyiptomban az a törvény, hogy ott építhetnek a koptok templomot, ahol már volt régebben. Ennek az ún. Taposiris Magna-nak, egy régi beavatási szentélynek a közepébe építettük volna a kopt templomot, amelynek Vörös Győző régész feltárta az alapjait. Sok emlék, faragott kő került elő, és ennek alapján lehetett ide templomot tervezni. Aztán elkészült a kiviteli terv, és már úgy nézett ki, hogy hozzákezdenek a templom megépítéséhez. Ekkor azonban egyik nap, mint derült égből villámcsapás, megjelent egy földgyalu, és az ott lévő összes maradványt megsemmisítette. Gondolhatja, hogy nem a koptok hozták oda.

(Az Ízisz-szentély és az azt körülvevő Ptolemaiosz-kori fal romjai között feltárt másfélezer éves kopt templom és kolostor maradványai fölé épült volna fel az új kopt templom és körben cellák a szerzetesek számára. Az új épületek pontosan a korábbi alapfalakra épültek volna, a hagyományos helyi technológia felhasználásával. Az Ízisz-szentély rekonstrukciója a falba beépített köveinek visszahelyezésével történt volna, de az istentiszteletre is alkalmas új templomnál az oszlopok fokozatosan a fák alakját öltötték volna magukra, amik végül egy élő kertben folytatódtak volna. – a szerk. )

(forrás: ingatlanmagazin.com)