http://kerekpar.mandiner.hu/cikk/20130419_kurti_gabor_critical_mass_interju

írja a kerekpar.mandiner.hu

Az utolsó budapesti Critical Mass-t rendezik meg szombaton. Kürti Gáborral, a Critical Mass egyik főszervezőjével, a Hajtás Pajtás futárcég vezetőjével beszélgettünk a magyar kerékpáros mozgalom történetéről, a Critical Mass tartós hatásairól, a bringás infrastruktúra helyzetéről és a jövőbeli tervekről, ezek közül is a legfontosabbról, a Kerékpárosklub megerősítéséről.

Az utolsó Critical Mass-t rendezitek szombaton. Miért döntöttetek úgy, hogy befejezitek?

Ez már nagyon régen érett. Először két-három éve merült fel, de mindig volt értelme folytatni, mert volt hatása. Aztán kb. két éve annyi bringás jelent meg az utakon, hogy kezdte elveszteni az értelmét. Kezdetben hiánypótló rendezvény volt, hiszen úgy kellett fellépni a bringásokért, hogy nem voltak: ha odamentél egy politikushoz és azt mondtad, legyen itt bicikliút, akkor simán gondolhatta azt, hogy mégis kinek? Viszont amikor több ezer, vagy tízezer ember összejött, akkor lehetett érezni, hogy van egy elementáris igény a városi biciklis közlekedésre. Eleinte mindig lehetett érezni a CM hatását: a bringaemelés után másnap mondjuk ötven százalékkal többen bicikliztek, mert elhitték, hogy lehet. Az egész Critical Mass legnagyobb értelme az volt, hogy kimozdította ezt az ügyet arról a holtpontról, hogy ha nincsen bringás, akkor nem lesz bringaút; ha pedig nincs bringaút, akkor nem lesz bringás. De ma már az újonnan bringára ülők nyolcvan százaléka nem a Critical Mass miatt kezd el biciklizni. Csomóan már nem is tudják, hogy mi az, és vannak olyanok is, akik elzárkóznak tőle. Egy idő után kontraproduktív az állandó tüntetés, hiszen ha nyolc év után is demonstrálnod kell a jogaidért, akkor felmerül, hogy eredménytelen vagy, vagy pedig mégsem azokért demonstrálsz már. És valóban: mára egy rendezvény lett a Critical Mass-ből.

Azt mondod évek óta érett, mégis hirtelennek tűnt a döntés.

Szerintem húztuk volna még egy ideig. Aztán múlt ősszel már nagyon nehezen indult, alig találtunk üzenetet. Aztán eldöntöttük, hogy a lényegre koncentrálunk, és nyomjuk a Kerékpárosklubot, legyen a jelszó a Critical Mass 365, vagyis az egész éves érdekképviselet megalapozása. De közvetlenül azelőtt, hogy mindent elküldtünk volna a nyomdába, kiderült, hogy az autómentes napon gyakorlatilag egy teljes zsibvásár lesz a városban. Aztán az útvonaltervezésnél kiderült, hogy nem lesz szabad sem az Andrássy út – bár ezt bekalkuláltuk –, sem a Dózsa György út, sem a Lánchíd, amikről viszont csak az utolsó pillanatban értesültünk. Ha e mellé még mi is lefoglaltunk volna két hidat, akkora dugót csinálunk, hogy még mi is beleragadtunk volna. Jöttek a vészforgatókönyvek: felmerült, hogy tegyük át az autómentes napról máskorra, de az ciki lett volna. Közben telt az idő, és felmerült bennem, Sinya pedig rábólintott, hogy akkor ne legyen. Az üzenet úgyis átmegy majd, hiszen mindenki megkérdezi, miért nem lesz. Rájöttünk, hogy tök rutinból csináljuk a CM-et, egyre nehezebben megy, mindenkiben ott motoszkált, hogy már elértük, amit ezzel el lehet érni. Amiket nem értünk el, azokat pedig nem a CM-mel lehet. Éreztük, hogy nem lehet a végtelenségig csinálni.

Fel sem merült, hogy elhagyva a tüntetés jelleget, „sima” rendezvényként folytassátok?

De felmerült, és ez a pálya még most is adott. Meglátjuk, mekkora hiánya lesz. Kérdéses az is, hogy ki csinálja meg. Sinyával olyan elvek alapján csináltuk, amit a legközvetlenebb környezetünk sem vesz át teljesen. Emellett kell, hogy aki szervezi, az éjjel-nappal tudjon dolgozni rajta. Nekünk ez itt a Hajtás Pajtásban adott volt a tulajdonosok jóvoltából. Vadidegennek nyilván nem adjuk át. Ráadásul más lenne, ha azt éreztem volna, hogy csak én vagyok fáradt, de az eszköz maga lett életlen. Már nem arra van szükség, hogy rutinszerűen évente kétszer legyen egy megmozdulás, hanem akkor legyen tüntetés, amikor valami elakad, de akkor viszont valóban az legyen. Például a Lánchíd – ami nagyon a bögyömben van – meg az Alagút kerékpározhatóvá tételéért simán lehetne tüntetni. Ezen kívül a kerékpáros ünnepnek is lenne értelme. Berlinben például egy óriási csillagtúrát rendeznek: a város teljes agglomerációjából több vonalon elindulnak a bringások, a végén az utolsó egy kilométert a Brandenburgi kapuhoz pedig már az egész tömeg együtt teszi meg. Összességében másfélszer annyian vannak rajta, mint a budapesti CM-en. Ez nem tüntetés, hanem az egész város közös rendezvénye. Hasonlónak nálunk is lenne létjogosultsága, ha meg tudná szervezni mondjuk a Kerékpárosklub.

Milyen volt a fogadtatása, amikor bejelentettétek, hogy vége a Critical Mass-nek?

Nagyon kemény. Van egy Critical Mass Vének Tanácsa levlista, kb. 30 ember van rajta. Itt az a szabály, hogy ha valamiben két tag vétózik, akkor vagy megpróbáljuk meggyőzni őket, vagy nem csináljuk meg. A Critical Mass mindig arra ment, amerre érezni lehetett, hogy a közösség is húzza. Ez egyrészt kötöttség, mert nem csinálhatsz meg akármit, másrészt meg egy nagyon jó dolog, mert ha arra kanyarodsz, amerre a közösség, akkor nagyon nagy erők szabadulnak fel. Amikor bejelentettük, hogy vége, akkor viszont soha nem látott vita alakult ki, két napig teljes személyeskedés ment, aztán lehiggadtunk. Vétózni senki sem vétózott, de volt, amikor mindenki ellene volt. Amikor elmagyaráztuk a helyzetet, akkor már csak a fél csapat. Mostanra már 1-2 ember kivételével szinte mindenki érti.

Mivel érveltetek a döntés mellett?

Utaltunk azokra a tünetekre, hogy már a Vének Tanácsában sem mentek ki olyan könnyen a feladatok. Amikor ezekre rámutattunk, sokaknak leesett, hogy tényleg fárad a mozgalom. Ráadásul az egész akkora lett, hogy felesleges lenne kivéreztetni, sokkal érdemesebb az energiát átadni abba, ami viszont nagyon fontos lenne: a Kerékpárosklubba. Amit ők csinálnak, az nélkülözhetetlen. Biciklisek most már vannak, jó lenne, ha a Kerékpárosklub taglétszáma is nagyobbra nőne, hogy el tudja tartani a szervezetet. De jó lenne, ha megmaradna a mozgósítóerő is, így ha a Kerékpárosklub elakadna valamiben, vagy valaki azt mondaná, hogy minden bringás tervet kidob az ablakon, mégsem lesz például BuBi, akkor lehetne mozgósítani. Hosszú távon nem az örök tüntetés a célravezető, sokkal jobb, ha konkrét ügyekért állunk ki. Fontos, hogy legyen egy olyan független szervezet, amelyik az asztalra tud csapni, ha valamelyik terv nem jó. Ezért lenne jó, ha azok fizetnék az érdekvédőket, akiknek az érdekeit képviseli.

Volt már, akiben a bejelentés óta – komolyan, vagy komolytalanul – felmerült, hogy átvegye a CM-et?

Nem igazán. Magát az igazi Critical Mass-t, ami havonta egyszer van, azt már kicsit mi tolnánk, de annak meg pont az a lényege, hogy nincs főszerevezője. Ha a nagy felvonulásokba valaki bele akarna ugrani, és valami céges, profitorientált dolgot akarna belőle, akkor elég komolyan fúrnám. Ha civil célból akarná valaki, akkor pedig leülnék vele, és megpróbálnám meggyőzni, hogy ne erőltesse. De itt még most nem tartunk. Ha valaki mégis csinálná, akkor jó lenne, ha az a Kerékpárosklub lenne.

A hirdetőket távolt tartjátok a rendezvényektől. De akkor honnan teremtitek elő a felvonulás költségeit?

Emlékpólókat nyomunk. Ezeknek nincs ára, hanem adományozhatsz a Critical Mass-nek, és ha 2000 forintnál többet fizetsz, akkor kapsz egy pólót. A felvonulás teljes költsége nagyjából 10 millió forint lenne, ha hirdetésekkel és fizetett rendezőkkel csinálnánk. De minket az emberek hirdetnek, a rendezők pedig gyakorlatilag fizetnek azért, hogy rendezhessenek, amikor megveszik a rendezői pólót. 350-400 ezer forintnál sosem volt több a költségvetés. Ráadásul mindenki tudhatja, hogy ezt ő finanszírozza. Szerintem iszonyat fontos, hogy sajátjuknak érezzék az emberek, pont ettől hatékony.

Milyen célból indult anno a Critical Mass?

Az elején semmilyen célból. Egy egyszerű hőzöngés volt: 2004-ben Demszky Gábor bejelentette, hogy nem az autómentes napon lesz az autómentes nap, hanem hétvégén, mert aránytalanul zavarná a közlekedést. Ezen mi, biciklis futárok annyira felháborodtunk, hogy eldöntöttük, megcsináljuk az autómentes napot: egy bringás felvonulást a dugóban. A Gödörnél gyűltünk össze, főleg biciklis futárok, kiosztottuk egymásközt, ki mit csinál. Volt egy nyomdász kontakt, aki a hulladékpapírokból csinált matricákat meg szórólapot. Ezeket elosztogattuk a hétvégére előrehozott „autómentes napon”. Aztán meglepődtünk milyen sokan eljöttek: legalább 4-5 ezren. Meg is ijedtünk, mert nem volt elég rendezőnk, és csak bízni tudtunk benne, hogy nem lesz balhé. Már közben csörgött a telefon, hogy a hírek szerint valami bringás zavargás van, és mondjuk el a híradóban, hogy mit akarunk. Nem terveztünk folytatást, de a civilek kérdezgették, így lett felvonulás a Föld napján is.

Komolyabbra akkor kezdett fordulni a dolog, amikor 2005 május végén valaki beprotezsált Tiba Zsolt főjegyzőhöz, hogy mondjuk el, mint akarunk. Két listával mentünk a Városházára: az egyiken az volt, mit tegyen a város a bringásokért, ha sok pénze lenne, a másikon az, mit tegyen, ha nulla forint van az átalakításokra. Ebben például olyanok voltak, hogy a csatornafedeleket elfordítva szereljék be, hogy lehessen bringázni az út szélén. Ebből egy-két dolog megvalósult, majd utána is évről-évre mindig lett valami. Viszont a bringások számának növekedését a mai napig nem követte hasonló változás a fejlesztésekben, csak egy-két átalakításnak – például a Kiskörút – kedvezményezettjei lettek a bringások.

Aztán 2005 végén újjáélesztettük a Kerékpárosklubot, ami akkoriban tök passzív állapotban volt, mivel már az első két tárgyalás után felismertük, hogy se öltönyünk, se időnk nincs erre. Ráadásul ha megállapodsz valamiről, akkor azzal utána dolgozni kell. A Kerékpárosklub bekopogott, és azóta „együtt” vagyunk. Elkövettük viszont egy hibát. Mivel a Kerékpárosklub egy hivatalos szervezet, sosem lesz olyan menő és laza, mint a semmilyen kötelezettséget nem vállaló Critical Mass. Mindig jó volt a két szervezet kapcsolata, de volt egy kis távolságtartás. Ez bénaság volt. Sokkal hamarabb kellett volna a Kerékpárosklub hóna alá nyúlni. Ez egyszer meg is történt 2006 tavaszán. Az egyetlen alkalom volt, amikor beszéd is volt a CM végén: meghirdettük, hogy mindenki lépjen be a Kerékpárosklubba. Be is lépett 250-300 ember, de aztán megakadt a lelkesedés. A Kerékpárosklub pedig közben megszakadt a munkában. Évekig küzdöttek a Kiskörútért, az Andrássy útért, meg olyan dolgokkal foglalkoztak, amivel mi már rég nem. Amikor elértünk a korlátainkig a bringaemelgetésben, felismertük, hogy ez így kicsit féllábú. Lehet, hogy mindenki biciklizik, de ez most egy ilyen egészen durva rendezetlen formában zajlik a városban.

Mi lesz, ha a Kritikus Tömeg kritikus tömeg lesz, és az infrastruktúra hiánya miatt a város nem fogja tudni „elnyelni” őket?

Ez egy Európában egyedülálló, nagyon-nagy kísérleti adás. Minden támpont nélkül kezdtek el együtt közlekedni a különféle közlekedési módok. Máshol egy polgármester, egy ország, az éppen az Unió ösztönzi a biciklizést. Brüsszelben például irdatlan pénzekért kiépítették a kerékpárút-hálózatot, de kezdetben senki sem használta, mert nem volt bringás. Budapesten tök fordítva van: alig költenek biciklis fejlesztésekre, miközben már az emberek 5 százaléka – legalábbis a Belvárosban – biciklizik. De nincs elég bicikliút, nincs elég bringasáv, ezért az autósoknak és a bringásoknak össze kell szokniuk. Ha ez eléri a kritikus tömeget, akkor jobb lesz, mint a bicikliút. De amíg nem éri el, addig van egy fajta para amiatt, hogy az autók közé kell menni. Pedig a baleseti statisztikák szerint alaptalanok a félelmek. Miközben kb. tízszer több a biciklis, az őket érintő súlyos, vagy halálos balesetek száma stagnál, vagyis a kockázatok a tizedére estek. Érezhetően múlik a félelem a bringázással szemben, én nagyon örülök neki például, hogy alig látok bukósisakokat. Szóval a félelem az igazi gát. Ha ugyanis egyszer kipróbálja valaki a biciklizést, utána biciklizni fog. Azt a pillanatot nehéz csak elérni, hogy kipróbálja. A Critical Mass pont ebben segített: például a Rákóczi úton sosem mersz végig menni, de tömegben egyszer már végig mentél rajta; következő nap, ha látod, hogy valaki egyedül is megcsinálja, akkor valami átfordul az agyban. De ehhez már nem kell a Critical Mass, a bringások ott vannak az úton, ők a példák.

László János a Mandinernek adott interjúban azt mondta, hogy nem kell a város közepére autópálya, te viszont a Totalcarra ezzel ellenkező véleményt írtál még tavaly.

Két évvel ezelőttig én is László János véleményét osztottam, de aztán elmentem Koppenhágába, és kipróbáltam milyen autózni ott: felfedeztem, hogy Koppenhágában ugyanúgy megtalálható az ottani Rákóczi út, a Kossuth Lajos utca meg az Erzsébet híd. Rájöttem, hogy az összes többi helyen azért lehetséges a forgalomcsillapítás, mert ezt meghagyták. Én most alkut ajánlanék: hagyjuk a Rákóczi utat, legyen az Alagút meg a Lánchíd a célkeresztben. Ráadásul szerintem van ezzel kapcsolatban egy tévhit, hogy a kiskereskedelem vissza fog költözni a Rákóczi útra, ha csillapítják a forgalmat. Ez a vonat viszont már elment az Aréna Pláza meg a West End megépítésével. Ha a Lánchídon buszsávot csinálsz, akkor az Andrássy utat tényleg lehetne 2 x 1 sávosítani, és ha ezt aszimmetrikusan teszed, akkor 12-15 méteres járdán gyakorlatilag egy óriási korzót építettél, minimális költséggel. Ugyanez nem fog megvalósulni a Rákóczi úton. Félek, hogy a Rákóczi út csillapítása miatt majd nem lehet meglépni ezt a másikat.

És mostantól a Kerékpárosklub feladata lesz ezek kilobbizása?

Igen, csak az a baj, hogy a Kerékpárosklub nem annyira osztja ebben a nézetemet. A klub szakmai álláspontja teljesen helyes, én a stratégiát tekintve tartom kockázatosnak. De magánakciókba nem szeretnék kezdeni, most például érdemes lesz kivárni, egyáltalán mi lesz a Rákóczi úton.

Elnökségi tag vagy a Kerékpárosklubban. Hogy kerültél oda?

Tök természetes volt, hogy ebben részt kell vennem, ha komolyan gondolom azt, amit csinálok. A tagság részéről is nyilvánvaló volt, hogy ott kell lennem: az elnökségi választáson 66 szavazóból 64-en szavaztak arra, hogy kerüljek be az elnökségbe.

Az új elnökséggel hatékonyabb lett a szervezet?

Igen is, meg nem is. Egyrészt tök jó, hogy megjelent benne egy ilyen menedzseri szemlélet, mert ez eddig nem volt jelen. Viszont most kicsit amiatt kell félni, hogy érezni fogja-e az egész ügyet annyira, mint régen. Hónapok óta zajlik az átadás-átvétel, miközben folyamatosan iszonyat sok feladat van. Éjjel-nappal dolgozik mindenki. Remélem, hogy nyáron lehet majd konszolidálódni, de erre az utóbbi hónapokban nem volt idő.

Hogyan érinti a Kerékpárosklubot az, hogy László János most már háttérbe vonult, pedig eddig kvázi ő volt az MK?

Nem örültem neki. Azután, hogy eddig minden egy kézben volt, fontos lett volna, hogy legyen egy pár éves átfutása ennek a váltásnak. Ez nem valósult meg, így most extrém munkaterhelés alatt van a klub. Amikor lemondott az elnökségről, akkor azt mondta, hogy szakmai igazgató lesz, a szakmai munkát irányítja majd, az MK irányításába nem szól bele. Aztán új elnök, új elnökség lett, az egész átadás-átvétel marha bonyolult volt és akkor a János döntése váratlanul ért minket. De én látom, hogy mindenki nagyon dolgozik, és remélem, minden összecsiszolódik majd. Nehéz ügy: az eddigi központosítottabb irányítás remélhetően átmegy normális szervezeti működési keretbe. Nehéz, de át fogunk lendülni rajta.

Az embereknek hogyan jött át a CM Kerékpárosklubbal kapcsolatos őszi üzenete?

Majd most meglátjuk. Augusztusban kb. 1200 volt a tagság létszáma, ezt 400-zal dobta meg két lépcsőben az, amikor augusztus végén bejelentettük, hogy a Kerékpárosklubért lesz a Critical Mass, illetve amikor szeptemberben, hogy nem lesz CM. Most 1620-1630 fős a tagság, de 3500 ember a cél, ennyi kellene ahhoz, hogy a Kerékpárosklub teljesen független legyen, és fityiszt tudjon mutatni bárkinek, ha az elvei ezt diktálják.

A politika hogyan viszonyul a CM-hez?

Egyszer személy szerint megégettem magam ezzel az üggyel. Amikor az LMP-t létrehozta egy csomó, civil, marha hiteles ember, akikkel korábban együtt is dolgoztunk, és felkértek, hogy szerepeljek az európai parlamenti listájukon, mintegy támogatásként; akkor úgy voltam vele, hogy kötelességem kiállni mellettük. Ők mind partner civil szervezetek vezetői voltak, nem vettem észre, hogy már politikai téren vagyunk. Ez az akkori Critical Mass alatt esett le: éppen kopogtatócédula-gyűjtés idejére esett, már előtte felmerült, hogy mi lenne, ha a CM alatt gyűjtenének, de ezt elutasítottam. Aztán bicikliztünk a Ferenciek terénél, majd az Oktogonnál és látom, hogy mégis gyűjtik. Egy ideig fasírtban is voltunk emiatt. Utána levelet is kaptam, amiben firtatták, hogy akkor most LMP-s lett a Critical Mass, vagy mi. Egy másodperc alatt állt össze, hogy ez így nem megy. Nem állíthatok fel olyan bringás civil közeget, amivel mondjuk egy jobbikos nem tud azonosulni. A Critical Mass szigorúan csak a biciklizésről szól, addig és azután sem volt benne politikai törésvonal. Nagyon-nagy tanulság volt az eset.

Volt bármilyen negatív élményed a CM-mel kapcsolatban?

Ez a lemondás egy kicsit stresszes volt. Amikor te már látod, hogy nincs értelme, de annyi embert befűtöttél rá, hogy ők meg nem látják. Ez nagyon sok álmatlan éjszakát okozott. Nagyon rossz volt a Boros-Bochkor balhé is még 2005-2006 környékén, amikor a Blikk a címlapon hülyézett. De aztán ezek elültek. Hogy pozitívat is mondjak: iszonyatosan jó volt, amikor Sólyom László megjelent a felvonuláson. Pont akkor jött ki, amikor a bulvár elkezdte visszaszorítani a szubkultúrába a Critical Masst. És attól, hogy ott volt a köztársasági elnök, nyilatkozott az MTI-nek, újra ott volt az összes stúdióban a CM.

Sólyom László felbukkanásán túl milyen a CM-hez köthető pozitív élményeid vannak?

A bringaemelés mindig az, de nekem a pozitív élmények nem magához a Critical Mass-hez kötődnek, hanem inkább az utcákhoz. A mai napig belekönnyezek, ha látom azt, hogy mi lett, ehhez elég egy lámpánál összegyűlő 10 bringás is. Végignéztem az egész fejlődést: 1995-ben lettem biciklis futár, és akkor szinte üresek voltak az utcák. Szerintem minden civilben van ilyen egoizmus. Nem a pénzért csinálod, de marhára büszke vagy, amikor mész mondjuk a Kiskörúton, és tudod, hogy ahhoz közöd van. Látod, hogy változik a város. Ez a fizetség. Jó érzés, hogy ez megtörtént, és az is tök jó, hogy Magyarországon történt meg. Azzal ámítom magam, hogy ha ebben össze lehetett fogni, akkor másban is lehet.

Volt olyan CM, ami más volt, mint a többi?

Amikor 2011 őszén a százfős Fesztivál Zenekar játszott a felvonulás végén, az iszonyatosan jó volt. De egyébként egybe folyik, az egész egy nagy kaland volt.

Milyen érzés néhány nappal a szombati CM előtt, hogy akkor most tényleg vége?

Most nagyon jó és könnyű. Tudom, hogy miért van vége, de utána biztos hiányozni fog. Ezen már többször átmentünk, két éve téma, hogy jön az utolsó. De bringaemelés után mindig meggondoltuk magunkat, ezért nem is lett kimondva soha. De most már tényleg eldőlt.

És mi lesz utána?

Remélem, hogy belép kétezer ember a Kerékpárosklubba, és utána májusban tüntetünk a Lánchídért.

Felvonulások tehát még lesznek, csak más formában?

Ha az ideális főzeléket kellene elmondanom, amiben minden benne van, amit szeretek, akkor lenne egy havi rendszeres, utolsó pénteki felvonulás, ahol tök boldogan minden felelősség nélkül végig lehetne menni, minden kereszteződésben bringát emelve két-háromszáz embernek, ami semmit sem ártana a városnak. Jó lenne az is, ha a Kerékpárosklub összehozna egy CM-utódot, ami minden évben egyszer lenne, és hozzátartozna Budapesthez, de csak az ünneplésről szólna. Ehhez tök szívesen átadnám a tudásomat. Bármikor be lehet indítani a közösséget, ha kell. De a legfontosabb a Kerékpárosklub. Ha az nem sikerülni, akkor az összes többi hülyeség. Ha jövő ilyenkorra nem tud megállni a Kerékpárosklub a saját lábán CM nélkül, akkor az egész egy tök nagy kudarc. Ha viszont a Kerékpárosklub rendben van, akkor száz évig lehet hatásosan nyomni a bringás ügyet.